Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-19 / 299. szám

Szombat, 1987. december 19. II Restaplast Nem gyűrődő aszfalt A forgalmas kereszteződé­sekben, a buszmegállókban gyakran felgyürődik az asz­falt, kerékvályúk keletkez­nek, a hullámos felület szinte szétrázza az autót. Ez nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten balesetveszé­lyes jelenség, különösen ha vízzel, jéggel telik meg a mélyedés. Világszerte hosszú idő óta keresik a szakembe­rek a megoldást, ám eddig nem túl sok sikerrel. A Köz­lekedési Minisztérium ösz­tönzésére az útépítéssel fog­lalkozó hazai vállalatok ís folytatnak kísérleteket, igye­keznek megtalálni az asz­faltgyűrődés ellenszerét, de az eddig kidolgozott megol­dások nem bizonyultak kel­lőképpen hatásosnak. A Pest Megyei Közúti Építő Vállalat nemrégiben felvette a kapcsolatot a holland „MWZ" céggel, melynek eddigi kísérletei igen jó eredménnyel kecseg­tetnek. A magyar vállalat — a többi közúti építő vál­lalattal közösen megvásá­rolta az úgynevezett Resta­plast aszfaltkeverék gyártási technológiájának licencét. Ez a kétféle adalékanyaggal feljavított aszfalt — a hol­landiai tapasztalatok szerint akár 6—8 évig is gyűrődés­mentes marad a legforgal­masabb útszakaszokon is. (A jelenlegi eljárásokkal alig fél—egy esztendő alatt újból hullámos lesz az út­burkolat.) A két speciális adalékanyagot nem szüksé­ges külföldről beszerezni, itthon gyártják. Kedden Ülést tart a megyei tanács A Csongrád Megyei Ta­nács ez évi utolsó ülését december 22-én, kedden reg­gel 9 órától tartja Szegeden a megyei tanács székházá­ban. A végrehajtó bizottság a következő témák megvi­tatását és elfogadását java­solja: beszámoló a vb két tanácsülés közötti tevékeny­ségéről; a vb munkájáról; javaslat a jövő évi tanácsi terv és költségvetés jóvá­hagyására; a megye hosszú távú vízgazdálkodás-fej­lesztési koncepciója; a me­gyei tanács 1988. évi munka­terve; előterjesztések, inter­pellációk. A tanácsülés nyilvános. Tanulóidő A labor ajtaján tábla: Idegeneknek tilos a bemenet! A képek ablaküvegen keresztül készültek, nem árt az óvatosság, mivel az eljárás lényege a steril környezet. Az apró burgonyahajtások meghálálják a kényeztetést" A Domaszéki Szőlőfürt Szakszövetkezetben fél éve foglalkoznak laboratóriumi körülmények közötti szövet­tenyésztéses szaporítóanyag­előállítással. A vetőburgo­nya-termelés több szakaszá­ban vesznek részt, de dísz­növényeket, tüskementes szedert, banánt is „sokszo­rosítanak". Jeneiné Somogyi Irma, a Szegeden végzett fiatal bio­lógus hasonló korú munka­társakkal tanulja a szakma gyakorlati lépcsőfokait. Egy­előre egy műszakban tizen­öten dolgoznak. A kisnö­vénykék darabolása, a nö­vényosztás jó kézügyességgel hamar begyakorolható mű­. velet, a steril táptalaj főzé­séhez már , laboránsokra van szükség. A Meriklón Gt-töl kapják a kiindulóanyagot, a me­risztémát, az osztódó szöve­tet. Ebből a szabályozott hő- és fényviszonyok között az üvegbe porciózott tápta­lajon 3 hét alatt annyit fej­lődik a növény, hogy újra kezdhetik a darabolást. A folyamat szinte végtelen. Amit nem használnak el a felszaporításhoz, azt vissza­küldik a Meriklónnak, ahol a kis növénykéket üveghá­zakban ültetik el. Kapcsolatuk a Meriklón­nal nem újkeletű. Először a szaporítás későbbi fázisában voltak érdekeltek. Vektor­háló alatt kisgumót, szabad­földön normál méretű vető­gumót termeltek. Ennek a már kialakult területét to­vább növelni nem tudják, a szakszövetkezetben nem maradt olyam hely, ahol más növényektől a megkö­vetelt védőtávolságot tartani lehetne. Ezért a továbblé­pést az új labor jelentheti. Kalivoda Imre, a szakszö­vetkezet elnöke az elmúlt hónapokat csak kezdeti lé­pésként minősítette. Időt vesz igénybe, míg kiderül, hogy az újszerűség mennyi­re jár együtt a nyereséges termeléssel. Jövőre két mű­szakot terveznek, s úgy tű­nik, ehhez elegendő felada­tot ad^a Meriklón. Igaz en­nek még csak kétharmada érvényes . szerződés, de a többi menet közben majd csak kialakul. A holland import vetőgu­móval szemben igen nehéz megvívni a harcot a hazai piacért. A drágább szaporí­tóanyag fejében jobb ter­mést ígérnek. Ennek igazsá­gát sokan vitatják, s ragasz­kodnak a hagyományos módszerekhez, kereskedelmi csatornákhoz. Most, hogy a Novotrade Bank Rt. a gaz­dasági társaság tagjaként megvette a. licencet, több esély mutatkozik a hazai vetőgumó termesztési rend­szer kialakítására, akár egy-két éven belül. Az idén már elmondhatják, az im­portárnál kisebb költséggel dolgoztak, így a viszonyla­gos „drágaság" már nem ri­asztja el a termelő gazda­ságokat. Környékünk hagyományos szőlő- és gyümölcstermő táj. Az ültetvényt telepítők nem dúskálnak a jobbnál jobb fajták között. Ezért a részleges önállóságuk, a biz­tosabb piac reményében a későbbiekben őszibarack és szőlő szaporítását is megkí­sérlik. A fajtánkénti kísér­letek még hátravannak, s bíznak az SZBK segítségé­ben is. Ez még nem minden, továbbszaporító gazdaságok­kal is tárgyalnak. A kezdet, hogy jövőre saját szükségle­tükre őszibarackalanyt állí­tanak elő. Vevőfogó mintá­nak nem rossz elképzelés. T. Sz. I. Tartálykocsik bérbeadása Vasúti járművek gyártásáról és kölcsön-bérbeadásáról írtak alá szerződést pénteken a MÁV, a Vegyépszer és az Altalános Vállalkozási Bank Rt. vezetői. A megállapodás alapján olyan, folyékony szállítmá­nyok továbbítására alkalmas vasúti kocsik gyártását kezdi meg a MÁV és a Vegyépszer, amelyeket a hazai válla­latok jelenleg külföldről devizáért bérelnek. A MÁV ugyanis nem rendelkezik kellő számú és megfelelő mi­nőségű járművel a folyékony áruk fuvarozásához. A megállapodás alapján a MÁV székesfehérvári járműja­vító üzemében készítik a futóművet és az alvázat, amely­hez a Vegyépszer állítja elő a tartályokat. Az igy elké­szülő vasúti kocsik alkalmasak lesznek élelmiszerek — étolaj, tej —, szénhidrogén, különféle vegyi termékek szállítására. Kikből lesz „menő fej jf A „menő fej" nem az, aki „hajt", ha­nem az, aki „sok pénzt akaszt le". Szinte refrénszerűen, s általánosan jellemzőként tért vissza-vissza ez a meg­állapítás, ez az értékítélet az elmúlt he­tekben szakmunkástanulókkal és pálya­kezdő szakmunkásokkal folytatott beszél­getéseimben. Jó részük a „hajtást", a sok munkát is elfogadja életmódja meg­határozójaként, úgymond „nem fél tőle", de szeretné, ha „kifizetődne", ha minél több pénzhez jutna általa. A munkát, a munkatársakat illetően az elvárás a start­nál többségüknél hasonló. A fiúk — akiknek körülbelül 60-70 százaléka keres­talál magának munkáspéldaképet — úgy vélik, a segítőkészség, a munkához való értés, a becsületesség tartozik a legfon­tosabb tulajdonságok közé. A lányok — kiknél a többségnek nincs példaképe a munkatársai között! — ugyancsak a szak­mai hozzáértést és a segítőkészséget so­rolják a fontos jellemzők közé, illetve a normális szakmákra készülők ezek mel­lett még a gyors munkára való képessé­get. Amikor a szakmai hozzáértés tartalmát kezdtem firtatni, az elvárás és a saját felkészülés megítélése között jókora el­lentmondások tükröződtek. A szakmun­kástanuló fiúk többsége elegendőnek! — sőt soknak is — tartja az iskolai elmé­leti képzést, s kevésnek, hiányosnak a gyakorlatit. A gyakorlatban akar tovább­fejlődni — a többség „ha muszáj, szak­mai tanfolyamon" alapon —, az elmé­leti ismereteit nemigen kívánja fejlesz­teni. Erre mutat például az, hogy míg tanuló korukban hetenként egy-két órát töltenek szakirodalom olvasásával, erről aktív dolgozóként gyorsan leszoknak. Mi­ként az olvasásról általában is. Üjságon, képregényen, sci-fin és krimin kívül — tisztelet a kivételnek! — kevesek kezé­ben fordul meg olvasnivaló. Nem kevesektől hallottam — sajnos — azt, hogy „a könyvekből elég az iskolá­ban, de ott is minek". Az általános mű­veltségük hiányaival többségükben nin­csenek is tisztában, illetve nem' is ér­dekli őket (ismételten hangsúlyozom: tisztelet a kivételnek). A következő 20— 30 évre elegendőnek vélik a szerintük most meglévő (valójában meg sem lévő) általános tájékozottságukat. S ha az ke­vésnek ítéltetik, kézenfekvő válaszuk rá, hogy ha van hiányosság, azért nem ők, hanem az iskola a felelős vagy maxima­lista á felnőttek, meg az értelmiségiek elvárása. Hovatovább örülni kell, hogy legalább a gyakorlati, szakmai dolgokat el akar­ják sajátítani. Különösen a lányok eseté­ben, akik a továbbképzésről, még a szak­mairól se igen akarnak hallani. Ismere­teik iskolarendszerű gyarapítását a csa­ládalapítás, az anyaszerep miatt eleve ki­zártnak tartják, úgy vélik, elegendő a szakmunkástanuló iskolában szerzett szakmai és általános műveltségük. Mert: „úgysem vár el a munkahelyünk többet tőlünk". Ügy tűnik, valóban nem. Egyelőre az üzemek többségének sajátos követel­ményrendszere a szélesebb értelemben vett műveltséget tekintve nem támaszt igényt a munkásokkal szemben. És saj­nos, nem támaszt megfelelő igényeket szűkebb munkatársi, de családi, baráti vagy inkább haveri környezetük sem. A beszélgetésekből az derült ki, hogy az ilyesféle inspiráció hiánycikk, ám, sajnos, hovatovább már neme is igen hiányzik. Az életfelfogás, az életmód úgymond ellene dolgozik, csakúgy, mint a legtöbb vállalat konkrét igényrendszere. A szak­munkástanulók korán megismerik a pénzszerzés, pénzkeresés kényszerét, de nem ismerik meg sem a szakmai, sem az általános művelődés szükségességét. Napi tevékenységük tartalma, életvitelük már a tanulóévek alatt nem kívánatos irány­ba „fejlődik", azaz inkább torzul. Az alapos utánaszámolásnál a többségről ki­derült (főleg a fiúkról), hogy még egy órát sem töltenek naponta tanulással (a munkahelyi gyakorlati „okítás"-on túl). Szépirodalom olvasására sem szánnak napi átlagban egy egész órát se, újsá­gokra, folyóiratokra hetente se jut egy órája a nagy többségnek. Hangversenyre, színházba elvétve megy közülük valaki, s a diákoknak szánt városi programokon sem ők ülnek az első sorokban. Az ifjú­sági mozgalmi rendezvények, a klubok, a művelődési házak kínálata mintha ne­kik nem is szólna — kivéve a diszkót vagy könnyűzenei koncert címén rende­zett tombolást. Pedig otthon — saját be­vallásuk szerint — nem szeretnek lenni. Az igazi családi közös programok szinte valamennyiük életéből hiányoznak vagy elvétve fordulnak elő. A jellemző otthon — ahogyan a gye­rekek fogalmazták — „a tévézés, meg az egymás kerülgetése". Szüleikkel, testvé­reikkel a kapcsolatuk igen laza. Közös programjaik inkább a barátokkal, have­rokkal vannak, tartalmuk: mozi, diszkó, „dumálás", poharazgatás, „hülyülés". A népszerűségi listán a lezser életmód ve­zet. Sokan közülük, úgymond, ki akarják élni magukat, mielőtt igazán munkába állnának. Ehhez az anyagi alapot jó pá­ran maguk, „maszekolással verik össze", felnőtt munkatársaikkal járnak „masze­kolni". — S vesznek fel egyszersmind fel­nőtt magatartási sémákat, viselkedést, ivá­si hajlamot, gondolkodásmódot: „Az a menő fej, aki sok pénzt akaszt le"... Aki pedig anyagiakkal lemarad, az va­gánykodással, agresszivitással, követelő­zéssel, nagyszájúsággal, kötekedéssel pró­bálja behozni a hátrányt, hogy ne na­gyon lógjon ki a sorból. Nemigen merik — nem ildomos — elárulni, hogy ők ne­tán másfélék. Hogy nekik ez a szemlélet­es életmód igazándiból nem felel meg, hogy magánytól szenvednek ebben a kö­zegben. Hogy nem „nyavalyognak", de mást, tartalmasabbat, értékesebbet sze­retnének. Hogy szívesen változtatnának — de egyedül nem megy. P edig nagyon kellene. A szakmun­kástanulók életfelfogásával, életvi­telével sok a probléma. Az össz­kép máris elég sötét, s a további árnyé­koló felhők egyre csak gyülekeznek. Gaz­daságunk egén is. Nem lenne szabad megvárnunk a vihart, ami abból kere­kedhet, hogy a felnövekvő munkásnem­zedék egy része nem lesz alkalmas, meg­felelően képzett, átképezhető, megújulni képes azoknak a feladatoknak az elvég­zésére, amiket egy modern, hatékony gazdaság megkíván. Amiben persze lehet az a menő fej, aki „sok pénzt akaszt le" — de csak megfelelő fedezettel. Szabó Magdolna Szanálás vagy csőd ? Szaporodnak a hírek nagy­vállalati csődökről és szaná­lásokról. A magyar ipar egykor nagynevű óriásai ke­rültek idén válságos hely­zetbe, gondoljunk csak a Ganz-MÁVAG-ra, a Láng Gépgyárra, vagy éppen a Tatabányai Szénbányákra. A gazdálkodási problémák, az egyre súlyosbodó pénzügyi helyzet, a növekvő adósság már évekkel korábban je­lezte, hogy jó néhány cég nem képes az új követelmé­nyeknek megfelelően, a pia­ci helyzethez alkalmazkod­ni, és hatékonyan, nyereség­gel gazdálkodni. A költségvetés viszont idén már nem vállalhatja automatikusan a veszteséges vállalatok megsegítését újabb milliárdok juttatásá­val, vagy éppen az adóssá­gok végleges elengedésével, hiszen ennek árát tulaj­donképpen a hatékonyan gazdálkodó cégek adóiból lehet megfizetni. Arról nem is beszélve, hogy a korábbi, hasonló segélyakciók nem váltották be a hozzájuk fű­zött reményeket, mert a vál­lalati ígéretek a gazdálko­dás megjavításáról, a haté­konyság növeléséről nem teljesültek. Ráadásul ezek a cégek óriási tőkét kötöttek le, pénzben és gépben egy­aránt, amely más területen több hasznot hajthatott vol­na. Ennek a káros folya­matnak vetett véget az a minisztertanácsi döntés, amely néhány héttel ezelőtt a felszámolási eljárások gyorsításáról, az elhúzódó szanálási eljárások befeje­zéséről született. Példás gyorsasággal hozták meg az intézkedéseket, s ezek össz­hatásukban tulajdonképpen a hitelezőket szorítják rá arra, hogy pénzüket minél hamarább visszakapják, il­letve visszaköveteljék. Mert tarthatatlan a mostani ál­lapot, egy évvel ezelőtt 61 veszteséges, és 60 alaphiá­nyos vállalat és szövetkezet volt. Közülük 68-nál nem si­került saját erőből pótolni a hiányzó pénzt. Logikus következtetésként adódna, hogy akkor eze­ket a cégeket már fölszá­molták. Ehelyett a statiszti­kák azt mutatják, hogy két céget számoltak föl, és öt szanálási eljárás indult, amelyekből csak az utóbbi napokban fejeződött be a Láng Gépgyáré és a Ganz­MÁVAG-é. A mezőgazda­ságban pedig 88 gazdálko­dót szanáltak, és két szö­vetkezetet szüntettek meg. Tehát a hitelezők eddig, bár a törvényes eszközeik adot­tak, nem éltek a lehetőség­gel. Az új intézkedések ré­vén gyökeresen átalakult a helyzet. A tartósan gazdaságtalan tevékenységet folytató gaz­dálkodók helyzetét gyorsított eljárás keretében kell fölül­vizsgálni, és még az év vé­géig dönteni kell a sorsuk­ról. Ezentúl az állami kö­telezettségek visszafizetése alól sem lehet a tartósan fi­zetésképtelen gazdálkodók­nak kibújniuk. Tehát nem lehet fölfüggeszteni a visszafizetést, és így meg­hosszabbítani a cég működését. S a gazdálkodók egymással szemben is rá­kényszerülnek a szigorúbb eljárásra. Ha egy cég 90 napig nem kapja meg a jo­gos követelését a másiktól, akkor nem juthat hozzá a számára megállapított állami támogatáshoz, amíg nem in­dítja meg a felszámolási eljárást az adósával szem­ben, illetve amíg meg nem kapta az adóstól a pénzét. A bankok is a korábbinál szorultabb helyzetbe kerül­tek, s ha egy bizonyos meg­határozott időn túl nem jut­nak hozzá a követelésükhöz, nekik is meg kell indítani a felszámolási eljárást. ' Látszólag tehát a vétlen vállalatokat, illetve banko­kat sújtják a rendelkezések. Ám más megoldás nehezen képzelhető el, hiszen fölül­ről nem lehet beleavatkozni a vállalatok és a bankok egymás közti kapcsolatába. Olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, amelyben alapvető az az érdek, hogy mindenki időben fizessen. Ha erre képtelen, szembe kell néznie a felszámolás, esetleges lehetőségével. Persze ettől nem lehet automatikusan azt várni, hogy eltűnnek az adósságok, illetve csökkennek a költ­ségvetésből a vállalatoknak adott támogatások. Egy fel­számolási eljárás végződhet az adott vállalat megmen­tésével is, igaz, ehhez gyö­keresen ót kell alakulnia, és megújítania gazdálkodását. Lakatos Mária )

Next

/
Thumbnails
Contents