Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

SziHPbul. 1987. nuumber ® magazin | [DM A SZOVJET BÉKESTRATÉGIA X... 3 Nagy László: Tűzciterák Vadak idege rezzen, gímek bőgnek, zokognak a karcsú selyem-gubó ajkú ünőknek, akik habozva lesnek a holdba, ó, alig bírnak megállni, inognak szélben a testek, kikericsek összenevetnek, október óriás ibolyái. Csipkefák pengenek. Piros-arany hangszerek, citerák, tűzciterák — mézzel gyöngyözött faodvak, borbardon-kürtök bufognak, skarlátvörösen zúgva, szél ölén kitárulva sombokrok harmonikáinak, magasan ágak hegedülnek, süvítnek a vadak örömére, ünnep van, ünnep. REICH KAROLY RAJZA A vállalkozás természete Aligha pusztán hagyománytisztelet, vagy a rutinhoz való ragaszkodás, ha a szovjet békepolitika kezdetét attól a hires dekrétumtól származtatjuk, amelyet a szovjetek második kongresszusán fogadtak el 1917. november 8-án. E Lenin által aláirt dokumentumban a szovjet állam a hadban álló országok népeihez és kormányaihoz fordul: kezdődjenek haladéktalan tárgyalások egy általános, igazságos és demokratikus béke megkötéséről. „A békéért vívott harc elkezdődik. Ez nehéz és SZÍVÓS küzdelem lesz. A nemzetközi imperializmus minden erejét mozgósítja ellenünk." Újrarendeződött prioritások Ma még talán fel sem tudjuk mérni mekkora jelentőségű volt a szovjet békestratégia szempontjából is a politika fordulata, amit az SZKP XXVI1. kongresszusával — pontosabban már annak előkészítésével és végrehajtásának folyamatával — kötünk össze. A gazdasági-társadalmi viszonyok gyökeres megreformálására irányuló törekvés korunk viszonyainak megfelelő visszatérést jelent ahhoz a lenini gondolathoz, hogy a szocializmus társadalmi-gazdasági haladásban elért eredményeivel gyakorolja a legnagyobb hatást a világesemények menetére. Ennek elfogadása a prioritások újrarendeződését is magával hozza: még az eddiginél is nagyobb súlyt kap a békés környezet biztosításának elsődlegessége. Tegyük hozzá: mindez olyan körülmények között történik, amikor nemcsak a szocializmusfelfogásunkat vizsgáljuk felül, hanem a másik rendszerről alkotott képet is. A szovjet pártvezetők kimondták: a kapitalizmus, az imperializmus természete ugyan nem változott meg alapvetően, ám bebizonyosodott, hogy a tőkés rend még hosszú ideig számottevő tartalékokkal rendelkezik. A szocialista és tőkés államok viszonyának alakításakor is számításba kell venni, hogy igen-igen hosszú ideig tartó folyamatról van szó, olyan szakaszról, amikor az együttélés kölcsönös függést, egymásrautaltságot, sőt olyan közös cselekvést is jelent, amely nélkül megoldhatatlanok az emberiség halmozódó problémái. Azonos, kölcsönös, egyetemes biztonság Ezzel is összefüggően a korábbinál határozattabban jelent meg az SZKP értékelésében a XXVII. kongresszuson, s azóta is az a felismerés, hogy a fegyverek — s szélesebb értelemben az őket irányító eszközrendszerek, számitógépek — nem lehetnek a biztonság és a béke fenntartásának elsődleges eszközei egyetlen állam vagy államcsoport számára sem. Egyik fél sem ringathatja magát abban az illúzióban, hogy a másik oldal rovására növelheti saját biztonságát. Az a koncepció kapott igen határozott hangsúlyt, hogy a biztonságnak azonosnak, a szovjet-amerikai viszonyban kölcsönösnek, a nemzetközi élet egészét tekintve pedig egyetemesnek kell lennie. A Szovjetunió maga sem igényel az Egyesült Államokénál „nagyobb" biztonságot, miközben „kisebbet" sem fogadhat el. Az egyenlőtlenség ugyanis — bárkinek a javára alakuljon is ki — felfokozott aggodalomhoz vezet, onnan pedig egyenes az út a destabilizálódáshoz, a politika kiszámíthatatlanságához. (Aligha kell hangsúlyozni, hogy ez érdemi felülvizsgálatát és elvetését jelenti bizonyos korábban elfogadott téziseknek, amelyek szerint a szocialista országok erőnövekedése automatikusan fokozza a biztonságot.) Felértékelődött politikai tényező A katonai tényező tehát nem veszít jelentőségéből, de határozottan felértékelődnek a biztonság politikai. eazdasáei. sót humanitárius és pszichológiai összetevői. Nemcsak az a fontos a jelenlegi helyzetben, hogy egyik fél se törekedjék előny-és fölényszerzésre, hanem az is, hogy cselekedeteik, lépéseik ne legyenek semmilyen módon kétértelműek, félreérthet őek. Rendkívül fontos tehát a másik oldal biztonsági érdekeinek — beleértve ebbe a vélt érdeket, a biztonságérzetet is — lehető legnagyobb mértékű számbavétele. A biztonságpolitika területén kialakított új felfogás részévé vált a szovjet külpolitikai gyakorlatnak, amely az elvi alapokhoz való szilárd ragaszkodást messzemenő taktikai rugalmassággal ötvözi, s igy vezetett el új megállapodások küszöbéhez. Európában egyre nagyobb rokonszenv kíséri azt a szovjet készséget, amely — szűk katonai-technikai értelemben — új kockázatokat is kész vállalni, hogy a legnagyobb, a hasonlíthatatlan kockázatot, a nukleáris háborút el lehessen kerülni. Egyaránt tükrözte ezt az angol és francia nukleáris erők figyelmen kivül hagyása a közepes hatótávolságú fegyverekről aláírandó megállapodás érdekében, az álláspontváltozás a helyszíni ellenőrzés különböző területein, vagy a példátlanul hosszan tartó egyoldalú nukleáris robbantási szünet, mialatt Nevadában egymást követték az új fegyverek kialakítását célzó robbantások. Maximális helyett elégséges Mindezzel összhangban dinamikusan tovább fejlődött a Szovjetunió katonai doktrínája is, amely a béke és biztonság problémájának teljesen újszerű, modern megközelítésén alapul: a „peresztrojka" (átalakítás) és a „glasznoszty" (nyilvánosság) kiterjesztését jelenti a katonai szférára is, ezen a területen is érvényesítvén az új gondolkodásmódot. A maximális biztonság helyébe az elégséges biztonság fogalma lépett, ami azt jelenti a fegyverzetek legalacsonyabb szintjén is megteremthető a kölcsönös biztonságot garantáló egyensúly, elvesztette tehát értelmét a fegyverkezési verseny. Ez egyben valamennyi fegyverfajta csökkentésének készségét vetíti előre, mivel mindezekkel csupán az elengedhetetlen védelmi képességet kívánja garantálni, miközben nem ad támadásra lehetőséget. Mindez érvényes nemcsak a Szovjetunióra, hanem a Varsói Szerződésre is. A Szovjetunió, a Varsói Szerződés szocialista országai soha semmilyen körülmények között nem kezdenek katonai tevékenységet más állam ellen, ha nem éri őket fegyveres agresszió. A folytonosság elemei mellett az új gondolkodásmód, a minden korábbinál nagyobb fogékonyság a változó világ realitásainak tudomásulvételére és alakítására is a beke megőrzésének, a globális problémák közös megoldásának szolgálatában: mindenekelőtt ez jellemzi a hét évtizedes múltra visszatekintő szovjet békestratégiát 1987-ben. VAJDA PÉTER Olvasom az újságban a februári elméleti konferencia megállapításával aláhúzott okos sorokat a vállalkozásról. Az is eszembe jut, hogy minap egy tanácskozáson elhangzott: a közgazdaság misztériumjátékot folytat a piaccal. Zavarban vagyok: mosl vajon hol az igazság? Kell-e nekünk a vállalkozás és ha igen, akkor mi a baj a piaccal? Ilyenkor azonban nem mérgelődni, hanem gondolkodni kell. A'gazdaság, hiszen erről van szó, nem hallgat se szívre, se moralizálásra, de még a bármily csodálatos filozófiára sem, mert az objektív törvényein kivül nem ismer mást. Olyannyira, hogy a filozófia, illetve annak politikai változata is a gazdasági alapok milyenségéből nyeri társadalmi minősítését. A történelem arra tanít, hogy a legjobb filozófia sem ér semmit a társadalomban, jó gazdasági alapok nélkül. Ez voltaképpen axióma, melyet néhány évtizedig homály borított a szocializmusban, éspedig a történelmi körülmények miatt. Hiszen a vállalkozásról, melyet nyugodtan tekinthetünk a gazdaság kimeríthetetlen szellemi motorjának, Lenin ezt írta: „Csak most a szocialista társadalomban válik lehetővé, hogy a vállalkozó szellem, a verseny, a merész kezdeményezés széles, valóban tömegméretekben nyilatkozzék meg." (V. I. Lenin müvei, 26. kötet. Szikra Kiadó, Budapest 1952. 421. oldal). Nem puszta retorikai fogás, hogy a Nagy Október a legnagyobb vállalkozás, hiszen egy vállalkozó, zseniális ember állította a klasszikusokkal szemben, hogy a szocializmus egyetlen országban is győzedelmeskedhet. Győzött? De mi történt azután? — merült fel a kérdés. A történelem megadja a választ. Az intervenciós harcok elülte után kialakult sajátos elzárkózás, melynek nagyon lényeges vonása, hogy az USA-ban az izolacionizmus kerekedik felül, azzal a nem titkolt gondolattal, melyet az egész kapitalista tábor vallott, miszerint a szocializmus beavatkozás nélkül is elbukik. Ebben az időben az volt a nagy vállalkozás, hogy a meglévő anyagiszellemi bázis koncentrálásával legyűrjük a bajokat. Ez is sikerült! Senki nem tagadja a gazdasági talpraállás óriási eredményeit, melyek nélkül a második világháború másként zárult volna. Az elmúlt négy évtized társadalmi fejlődése is vállalkozást igényelt, mignem kiderült, hogy a régi keretek mér nem lendítenek, hanem szorításnak. Ezt saját történelmi utunk számtalan szép, ma már történelmi példája is igazolja. De azt is, hogy a vállalkozás egy percig sem hiányzott akár a „legközpontibb" utasítások jó helyi végrehajtásából. Arra is számos példa van, hogy a jó elgondolásokhoz hozzáadott egyéni vállalkozások itt-ott szinte csodákat eredményeztek. Ez az érdekek különbözőségének csodálatos koncertje volt a párt karmesteri szerepével. Csak amikor az érdekek összeütközésbe kerültek, kezdődtek a bajok. Kitűnő határozatok sorát fogadtuk el egyhangúan, hogy azután a szabályozás szövevényeiben nem a tettekre, hanem előnyök kiharcolására vállalkozzunk. Szeretném jelezni: a gazdaságosság elvét (hozraszcsot) a szocializmus soha nem tagadta meg. Csak olyan helyzet alakulhatott ki, melyben egy ígéret számítás, kontroll nélkül kap(hat)ott szabad utat úgy, hogy a szocialista vagyon nem, csak a kevéssé vagy egyáltalán nem használható eszközök szaporodtak. Mára ott tartunk, hogy nálunk — és persze más szocialista országokban is — a lekötött tőke (gép, berendezés, anyag stb.).többszöröse a fejlett kapitalista országokéinak, így kellene versenyeznünk?! Túl a hangos részletek kakofóniáján, ma a legnagyobb vállalkozásunk az, ha visszaállítjuk a gazdasági reálfolyamatok egyébként tartósan át nem hágható, meg nem haladható törvényeit. Tudomásul vesszük, hogy most történelmi szükségszerűség az árutermelő jellegből adódóan, de a kialakult történelmi helyzetben is, olyan teljesítményt elérni, ami igazolja filozófiánk, a marxiz1 mus—leninizmus fölényét. Ez csak színvonalas gazdálkodással lehetséges, ráolvasással immár nem boldogulunk. A helyzet nem kilátástalan, amint a párt 1987. július 2-i határozata és a közelmúltban elfogadott kormányprogram jelzi. Csak most másként kell közelíteni ezekhez a dokumentumokhoz. Már nem elég elfogadni, sőt egységesen szavazni rá, mint jó másfél évtizedig tettük. Most teltekkel, vállalkozásokkal kell bizonyítani, hogy nem várunk valamiféle felsőbbségre, hanem magunk oldjuk meg saját problémáinkat. Ezt annak ellenére kell igy tennünk, hogy hosszú időn át valóban az volt a látszat és a valóság is, hogy a dolgozóknak csak végre kell hajtaniok a határozatokat. A vállalkozás abban van, hogy valóban jó intenciók alapján vállalatoknak és kinek-kinek egyénileg kell megoldani saját problémáját. Új matematikára van szükség. Fel kell adnunk azt a reményt, hogy valamiféle etatista csoda, a paternelista gondoskodás garantálja a jó teljesítményt, az egyre emelkedő életszinvonalat. Vissza kell térni, újra fel kell fedezni a régi népi bölcsességet, hogy „segíts magadon, az isten is megsegít". Magyarázat nélkül is világos lehet, hogy jól működő, elégedett közösségek összege is csak jól működő államkassza lehet. De mit csinál eközben az állam? — teszik fel ilyenkor a kérdést. A dolgát, mondom, de ezt bővebben is illik kifejteni. Gondoskodik biztonságunkról, a szocialista alapokról. Magára veszi a nemzetközi és hazai információk alapján a szocialista tervezés munkáját és még sok más egyebet. Egyet nem tehet, hogy olyan részletekben vállalkozzék a bíró szerepére, — hacsak nem társadalmi horderejű kérdésről van szó — melyekben felelős döntés csak a helyszínen lehetséges. Vagyis biztosítani kell a vállalkozás kényszertél a vezetőkre. Mindenki, de kivált a vezető, legyen felelős saját feladata elvégzéséért. Ne legyen lehetséges, hogy a felelőtlenség, a hozzá nem értés a társadalom számlájára írhassa saját veszteségeit. Vagyis vállalkozásaink hasznát is, de ha úgy alakult veszteségeit is magunk viseljük el. Csak igy nőhet a felelősségtudat, csak igy alakulhat ki az az egészséges vállalkozó kedv, melyről Lenin ri beszélt, s amelyekről immár két éviizede tudjuk: az előrehaladás motorja. Csak most a szocialista nemzetközi légkör, az egész világ hangulata és immár saját megszenvedett tapasztalatunk is azt mutatja, követeli: vállalkozni kell, mert a spekuláció rdeje lejárt. A szocializmusban is! M VROSI JÁNOS Gyóni Géza: Utolsó tánc Most roppannak a roppant eresztékek; Mosl bomlanak a bárgyú babonák, Vágják már, vágják már a szent kések A zabolát, a zabolát. Retteg a hajcsár; megfordult a csorda. Papok, poéták föl az oltárokra! Zengjen a völgy és minden bús halom: Forradalom, Téged szomjaztunk elejétől fogva. Teaiád ágyaz minden vércsatorna, Könnymosta árok, verejték-folyó. Penészes gőg, úri tivornya, Piros-sálak, nyomor-kohó; Teaiád ágyaz minden arany-trágya, Valahol gyűlik gyűlölt garmadába — Te kelsz belőle fénnyel, gazdagon: Forradalom. Nyomornak s fénynek lánghajú leánya. Akit re ölelsz, elsápad a zsarnok; Dúsnak erében megdermed a vér. Tárnák mélyén hozsánna harsog; Trónjára a nép visszatér! Bújik a hajcsár, ostort fog a csorda; Nyomor és bőség most indul birokra. Forr a harag már minden katlanon: Forradalom. Te fűtőd: Isten égő csipkebokra. Szent arcod előtt leborulok térdre — Távoli bús nép keserű fia. Úri herék sok rab cselédje Jajgat bennem, mert Rád kell várnia; Rád, akit oly rég elnyomott az álom, (Úri beléndek altatott és mákony) S most ébredsz frissen és fiatalon: Forradalom — S végig táncolsz a vérszagú világon.