Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

\ 8 Szom.bal, 1987. november 7. DM magazin @ @ @ „KOMMUNIZMUS ÉS KERESKEDELEM? EZ KISSÉ FURCSÁN HANGZIK..." OKTÓBERÜNK JELENE Filmek a dobozbol Jelenet a Barátom, Ivan I.apsin című filmből Hetven éve már, hogy a nagy októberi szocialista forradalom lezárt egy korszakot az emberiség történetében... De fogalmazhatunk másképp: Alig hetven éve, hogy a nagy októberi szocialista forradalom új korszakot nyitott az emberiség történetében... Akár így, akár úgy fogalmazunk, tény, hogy a nagy október születésnapjára, mint saját világunk születésnapjára, elsősorban mi, a szocializmus építésével győzködő országok állampolgárai emlékezünk. Meghatározó születésnap ez számunkra, egyúttal gondolkodásra késztető, hiszen minden bizonnyal akadnak olvasóink között olyanok, akik ellentmondást vélnek felfedezni a kizsákmányolás megszüntetésének ünnepnapja, s e nagy október által nemzett jelenünk között. Ez a jelen nemcsak gondokkal, hanem megválaszolatlan kérdésekkel is terhes. Sokan nem értik, hogy egy leendő, kizsákmányolás nélküli világrendszer születésnapját ünnepeljük, miközben tőkésekkel kereskedünk, s tőkével; közgazdászul szólva működő tőkével igyekszünk a szocializmus vérkeringését felfrissíteni. Vajon összeegyeztethető-e a mi októberünk szellemével, hogy a szocializmus elszánt hívének ismert, s világszerte elismert magyar pártvezető egy svéd tőkés világcég tulajdonosával parolázik? összeegyeztethető-e a nagy október, s Lenin szellemével akárhány magyar— NSZK vegyes vállalat létrehozása? Nem térünk-e le az oly sokat emlegetett lenini útról, ha kapitalista világcégekkel közösködünk, szállodákat, áruházat építünk, közösen termeltetünk? Avagy — megfordítva a kérdést — a kizsákmányolók tőkéje nélkül beváltható-e a nagy október ígérete, felépithető-e a kizsákmányolás nélküli világ? És ha nem, akkor össze.. egyeztethető-e október szellemével, hogy a tőkés tulajdont ne kisajátítsuk, hanem kölcsönözzük? Forradalmi magatartás-e a tőke profitéhségére bazírozva becsalogatni az országba a csúcstechnológiát? Úgy, hogy a tőkebefektetés hasznát a befektető számára politikailag, államilag garantáljuk! Sarkítottan fogalmazva: nem vágjuk-e sutba forradalmi elveinket, ha a kapitalizmussal szatócs módjára kereskedünk?! Talán éppen ez napjaink fő ideológiai kérdése, pontosabban — Leninnel szólva — ez a kérdés „veleje"! Mielőtt megkísérelnénk a válaszadást, egyébként is Viasznunkra válhat, ha a töprengéshez Lenin gondolatait hívjuk segítségül. Azért is, mert Leninnél következetesebb forradalmár gondolkodót nem ismert ez a század, hiszen ő nem pusztán megálmodta a kizsákmányolás nélküli világot, s nem pusztán az elérhető célt ismerte fel, hanem a társadalom mozgástörvényeinek ismeretében képes volt meghatározni az eredménynyel kecsegtető cselekvés irányát, módját. Akkor is, amikor a felkelést, akkor is, amikor a szocializmus építésének soron lévő feladatait tűzte napirendre a történelem... Ma már iskolai tananyag az a történelmi jelentőségű lenini felismerés, hogy a szocialista forradalom egy országban is győzhet; széles körben ismert a sokszor idézett gondolatsor, amely a sikerre esélyes fegyveres felkelés feltételeit tartalmazza; ismeretesek Leninnek a felkelés művészetéről vallott nézetei, s hogy az októberi forradalom Lenini még a felkelés időpontjának szükséges előrehozásában is igazolta. De vajon eléggé közismertek-e Lenin későbbi, jórészt stratégiai elképzelései? Ezek akkor születtek, amikor már az új típusú hatalommal, a szovjethatalommal szemben a régi uralkodó osztályok katonailag szervezett nemzetközi imperialista inter• -ntfióia csődött mondott, miután „a Csendes-óceánnál véget értek a csaták". Tanultuk ugyan, hogy volt egy úgynevezett NEP-korszak a Szovjetunió történetében, jó néhányan kívülről fújjuk, hogy a Novaja Ekonomicseszkaja Politika új gazdasági politikát jelent, de hosszú ideig feledésbe merült az az elmélet, amelyen ez a politika alapult, amelyet a szocializmus építésének Lenin által világosan felismert nehézségei indukáltak. Nem vettük tudomásul, elfeledkeztünk róla, ami ennek az elméletnek a legfontosabb, máig érvényes eleme; hogy ugyanis a szocializmus nem csupán a kapitalizmust a gyakorlatban tagadó alternatívája az emberiségnek, hanem hogy ezt az igazságosabb átmeneti társadalmat éppenséggel kapitalista környezetben, mi több, a kapitalizmus bázisán lehetséges csak felépítenünk. Nem véletlen, hogy Lenin az októberi forradalom negyedik évfordulóján — ünnep ide, ünnep oda — a következőket mondta: „Arra számítottunk — vagy talán helyesebben: azt feltételeztük elégséges számítás nélkül —, hogy a proletárállam közvetlen parancsszavával meg tudjuk majd szervezni. .. az állami termelést és az állami termékelosztást kommunista elvek alapján. Az élet megmutatta, hogy tévedtünk. Több átmeneti fokra... van szükség ahhoz, hogy előkészítsük — évek hosszú sorának munkájával előkészítsük — a kommunizmusba való átmenetet. Nem közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, a gazdasági számvetésre támaszkodva dolgozzunk azon, hogy mindenekelőtt szilárd kis hidakat építsünk, amelyek... elvezetnek a szocializmushoz. •• A proletárállamnak óvatos, gondos, hozzáértő »gazdává", ügyes nagykereskedővé kell válnia... más átmenet... a kapitalista Nyugat szomszédságában nincsen." Valamivel később, az arany jelentőségéről 1921 novemberében irt cikkében pedig a forradalom és a reform viszonyát elemezve a „reformista módszer" tudatos alkalmazásának szükségességét szorgalmazta, aminek lényege, hogy a régi társadalmi-gazdasági alakulat, a kereskedelem, a kisgazdaság, a kisvállalkozás. a kapitalizmus lerombolása helyett a kereskedelem, a kisvállalkozás a kapitalizmus felélénkítése..." legyen a cél. Lenin természetesen akkor is hangsúlyozta: „Megkezdődött a világtörténelem új fejezete, a proletárdiktatúra korszaka. " De okkal fűzte hozzá: „A szovjet rendszer és a proletárdiktatúra különböző formáit csakis több ország dolgozza ki és alakítja majd ki véglegesen... Sokat kell még átalakítanunk, s ezen háborogni az ostobaság netovábbja volna... Szocialista építésünk átmeneti formái között a kereskedelem az a »láncszem«, amit nekünk, a proletár államhatalomnak, nekünk, a vezető kommunista pártnak »minden erőből meg kell ragadnunk"... Másképpen a szocialista társadalmi-gazdasági vívmányok alapját nem tudjuk megteremteni. Ez kissé furcsán hangzik. Kommunizmus és kereskedelem?... Ha majd világméretekben győzünk, az aranyból, azt hiszem, illemhelyeket fogunk építeni a világ néhány legnagyobb városának utcáin... De bármennyire "igazságos", bármennyire hasznos és humánus is lenne az arany ilyetén felhasználása, mégis azt mondjuk: még jó egynéhány évtizeden át kell dolgoznunk, s még sokkal szélesebb területen, amíg odáig eljutunk. Egyelőre pedig: az OSZFSZK-ban takarékoskodjunk az arannyal, minél drágábban adjuk el, és minél olcsóbban vásároljunk érte árut. Aki farkasok közt él, annak együtt kell üvöltenie a farkasokkal..." Más, további munkáiban Lenin annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy a szocializmus építése során teret kapjon és fejlődjön az állami irányításnak alávetett „szabadkereskedelem és kapitalizmus", s hogy ezért kell átállítani „az állami vállalatokat az ügynevezett önálló gazdasági elszámolásra, vagyis lényegében véve jelentős mértékben kereskedelmi és kapitalista alapokra ". Mindezzel összhangban érdemes még felidézni néhány lenini gondolatot a központi bizottságnak a bolsevikok 1922-es kongresszusán elhangzott beszámolójából: „...meg kell kezdeni az előrelépést összehasonlíthatatlanul, mérhetetlenül lassabban, mint ahogy ábrándoztunk róla, ezzel szemben úgy, hogy valóban az egész tömeg velünk együtt haladjon... Az elmúlt évek alatt teljesen világosan bebizonyítottuk, hogy nem tudunk gazdálkodni. Ez a legfőbb tanulság. Vagy bebizonyítjuk ... ennek az ellenkezőjét, vagy nem maradhat fenn a szovjethalalom." Hosszan idézhetnénk még ebből a tanulságos előadói beszédből (amelynek újraolvasása manapság nagyon is aktuális), de témánk szempontjából elegendő az alábbiakat kiragadnunk: komoly vizsga vár ránk, vizsgáztatónk a fenyegető pénzügyi válság, az orosz és a nemzetközi piac lesz, amelynek alá vagyunk rendelve, amelytől nem szakadhatunk el. " Továbbá: „A pénzügyi válság megrázkódtatja az Intézményeket és a vállalatokat, és elsősorban a rosszak fognak összeomlani... ha a périzügyi válság nem lesz túlságosan súlyos, hasznot is húzhatunk belőle..." Végül pedig: „Úgy kell megszerveznünk a dolgot, hogy a tőkés gazdálkodás és a tőkés forgalom normális menete lehetséges legyen, mert a népnek erre van szüksége, enélkül nem tud meglenni... ". Ha „vigyázó szemünket" ma MoszVvára vetjük, felfedezhetjük, hogy a peresztrojka politikája éppenséggel a fenti, realitásra törekvő lenini .helyzetértékelést elevenítette fel, s ha itthon nézünk körül, hasonló törekvéseket a kibontakozás programjában is fellelhetünk. Az értelmes kompromisszum, a mindkét fél számára jövedelmező üzlet, s a mindkét fél számára előnyös kapcsolatok fejlesztése ma már nyilvánvalóan (ha nem is köztudottan) a szocializmus létfeltételei közé tartozik. Igaz, ugyanezt a még jelentős tartalékokkal rendelkező kapitalizmus is egyre kevésbé nélkülözheti. És a mi októberünk világfelszabadító Ígérete csakis úgy váltható valóra, hogy a szocializmust építő országok fejlődése irigyelt és követendő példa lesz e megosztott világban. Továbbá, amennyiben ezt a világot, ha megosztottan is, de épségben adjuk tovább egy minden bizonnyal forradalmi, ám kevésbé ábrándos, s nálunk bölcsebb nemzedéknek. ACZÉLGÁBOR November elején, a szovjet filmek fesztiváljának díszbemutatóján nálunk is műsorra tűzik Tengiz Abuladze cannes-i különdijas Vezeklését. Nemcsak Cannes-ban keltett •nagy szakmai feltűnést a film, hanem Moszkvában is szenzációként emlegették a filmfesztiválra összesereglett nagynevű külföldi filmes vendégek. A Vezeklés, csakúgy, mint például a már nálunk is játszott Téma Panfilovtól, vagy Alekszej Germán két filmje, az Ellenőrzés az utakon és a most frissen megjelent Barátom, ¡van Lapsin, több-kevesebb időre dobozba volt zárva. Az úgynevezett polcos filmekről sok szó esik jó ideje, állandó beszéd- és sajtótémái voltak a moszkvai filmfesztiválnak is. Amikor tehát Alekszandr Trosinnal, a szovjet filmintézet tudományos munkatársával Moszkvában leültünk beszélgetni a szovjet filméletben végbemenő átalakítás pillanatnyi állásáról, magától értetődően gyorsan eljutottunk a letiltott filmek felszabadításának témájához. — Ez annak köszönhető — mondta Trosin —, hogy a filmművész szövetségben megalakult az úgynevezett konfliktus-bizottság, közvetlenül a gyökeres változásokat hozó V. kongresszus után. Ez a bizottság nagyon aktivan síkra szállt azért, hogy bemutassanak minden filmet, kivétel nélkül, amely a polcokon hevert. — Az Ellenőrzés az utakon tizenöt évig állt dobozban, a fesztivál eseményeinek egyik legnagyobb szenzációja pedig egy húsz évvel ezelőtti film, Aszkoldovtól a Komisszár premierje volt. Van még régebben lezárt doboz is, amely felnyitásra vár? — Igen, van olyan is, amely több mint harminc éve, 1956-ban készült. Akkor kivágtak belőle, megmásították, alig hasonlított az eredetire. A bizottság most minden film sorsát megvizsgálja, az eredetihez képest végrehajtott vágásokat, változtatásokat is. Tehát nem egyszerűen a filmek nyilvánosságra hozataláról van szó, hanem az eredeti mű visszaállításáról is. így kapja vissza eredeti mivoltát az imént emiitett film, Mihail Svejcer rendező műve. — Tarkovszkij Rubljovját is igy, a kivágott részek visszaállításával láttuk már viszont, a moszkvai Tarkovszkij retrospektív vetítések programjában... — Vannak olyan filmek is, amelyeket korábban soha nem mutattak be. Közöttük nem egy elöregedett, elvesztette aktualitását, megjelentetésüket mégis nagyon fontosnak tartjuk, mert fontos, hogy visszaállíttassanak jogaikba. Ez nem annyira filmtörténeti, mint inkább erkölcsi kérdés. — Alekszandr Aszkoldov Komisszárja viszon igazi reveláció volt. Bemutatása egyike volt azoknak az eseményeknek, amelyek magasra emelték a moszkvai filmfesztivál tekintélyét... — Ez diplomafilmnek készült, 1967-ben. Soha nem mutatták be, Aszkoldovnak pedig ott kellett hagynia a filmes rendezői pályát. Legutóbbi értesüléseim szerint egy kulturális cég gazdasági osztályán dolgozik. Nem ő az egyetlen, aki elveszett a film számára, s ezért is nagyon fontos, hogy legalább a filmeket visszahelyezzük jogaikba'. — Véleménye szerint a polcról levett filmek mennyire változtatják meg a szovjet filmművészetről eddig kialakított képet, értékrendet? Át kell-e írni a filmtörténetet? — Átírásra semmiképpen nincs szükség, de lény, hogy az új szellem értelmében újra kell gondolnunk bizonyos filmkorszakokat, és nincs kizárva, hogy korrekciókra lesz szükség. Egy távolabbi példát mondok; A 30-as évek szovjet filmművészetét egységes folyamatként fogta fel a szakirodalom. Ma már ismerünk olyan filmeket, amelyeknek az értékelése megváltozott, megváltozott tehát a helye is a korszakban. Ilyen például a Szigorú ifjú — Jurij Olesa forgatókönyvéből Avram Romm rendezte —, amelynek ironikus szemléletmódja elütött a kor szellemétől. Van még néhány film, amely a maga idején hasonlóképpen kilógott a képből, s bár ezek kevésbé jelentősek, de mindenképpen átszínezik a 30-as évek korábban egyöntetűnek mondott filmkorszakát. — Nálunk is nagy feltűnést keltett a tévében bemutatott Könnyú-e fiatalnak lenni? című dokumentumfilm megdöbbentő őszintesége, kendőzetlen tényfeltáró nyíltsága. Egyedi jelenség vagy tendencia ez a szovjet dokumentumfilmben? — Nem régen zajlott nálunk egy nagyszabású dokumentumfilmprogram. Olyan filmeket mutattak be és vitattak meg, amelyek a legidőszerűbb és legkritikusabb kérdésekkel foglalkoznak. A dokumentumfilm jelenleg olyan, hogy megelőzte a játékfilmet sok tekintetben. Sok nagyon jó dokumentumfilm született a legkülönbözőbb stúdiókban, a Baltikumban, Grúziában, Szibériában. Ezek már nem rejtjelezve mutatják be, hanem nevén nevezik a valóságot. BÁRSONY ÉVA CSELENYI ISTVÁN GABOR: A program Saját programját futja a hidrogén-atom, az egysejtű, a búza, a fény a házfalon. a hold, a zsendülő fú, az evolúció, a lélek, a kötőtű, a csók, az űrhajó, s mégis egyetlen program, egyetlen ölelés, az Egészben a szólam meglelheti helyéi. HINCZ GYULA: MATRÓZ t 4