Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

34 Szombat, 1987. november 7. DMJ [magazin Forradalmárok és illúziók Volt egyszer egy akció... Csak az tudhatja, aki maga is átélte, mit jelent, ha a régi harcostársak között egyre gyakoribb a csend, a hallgatás. Többen közülük már a háború előtt ismerték egymást, együtt bujkáltak, küzdöttek a nehéz években, aztán közösen osztottak földet, szervezték a lerombolt ország újjáépítését, csoportosan járták a falvakat, ott voltak az épülő szocialista városokban, megszenvedték a hibákat, a törvénytelenségeket, fegyvert fogtak, amikor az ellenforradalom a néphatalomra támadt, szervezték a termelőszövetkezeteket, bizakodva várták a gazdaság, a közélet, a kultúra megújulását — és most szótlanul ülnek egymással szemben. Értet-' lenül, tanácstalanul nézik a helyéből kifordult világot, zavarba ejtik őket a fergeteges változások. Eszmei, érzelmi elszegényesedés, az anyagiak hajszolása, a szegénység és a gazdagság ellentétei, bűnözés, fenyegetettség. Ügy érzik, távolodunk sok olyan eseménytől, amit hajdan képzeletünkben dédelgettek, amiért egész életükben küzdöttek. Lassan megértik: egyes megingathatatlannak vélt igazságok már nem adnak eligazítást a mai világban, a történelem másképp alakult, reményeik javarésze hamis illúziónak bizonyult. Mit kezdhet az ember csalódottságával, és mit kezdhet vele egy egész nemzedék? Mert valljuk meg, erről van szó. Válassza a keserű lemondási álmairól, adja át magát a kiábrándulásnak, a cinizmusnak, mondván: tévedtünk, hiába küzdöttünk? Nem hozhat ez megnyugvást annak, aki valaha is hitt a forradalmi cselekvés történelmet formáló erejében. Számára a hit elvesztése nem egyszerűen életstratégiai váltás, hanem a legbelső egyensúlyt megingató veszély, az egész személyiség meghasonlásának fenyegetése. Ám a másik út sem könnyű, sőt talán még több gyötrelemmel jár: tudomásul venni azt, ami bekövetkezett, levonni a tanulságokat a történelemből, vagyis kritikusan végiggondolni évtizedek tapasztalatát és életelveit, számba venni, ami értékként megmaradt, és leszámolva a nosztalgiával szelektálni az illúziókat, hogy helyet teremtsünk a realitások felismerésének. Aki ezt vállalja, kinzó kérdések egész sorával kell szembenéznie. Vajon egy életúttal a háta mögött képes lehet-e az ember erre, és ha megteszi, mire jut vele? Meg lehet-e valamit őrizni a szilárdnak hitt értékekből, a hajdani ezernyi forrásból táplált forradalmi hitből? Egyáltalán érdemes-e alkalmazkodni ahhoz, ami van, hiszen az út, amelyen járunk, esetleg hibás, téves is lehet? Nem az jelenti-e önmagunk feladatát, ha elfogadjuk a jelent? Eeloldhatatlannak tűnő ellentmondásokkal, az emberi tartást szinte töréspróbának kitevő dilemmákkal nem először találja magát szemben a szocialista, kommunista mozgalom. Bármennyire meghökkentő is, a történelem azt látszik igazolni, hogy nem volt még eszméje az emberiség fejlődésének, amelyhez annyira szorosan társult volna a hit és a biza: kodás, egyszersmind a reményvesztés és a csalódás —, vagyis szakadatlan kényszere a váltásnak, a megújulásnak —, mint éppen a szocializmus. Az ókor és a középkor felkelései nem követtek kiforrott eszméket, jobbára csak a súlyos elnyomástól való szabadulás vezérelte őket. Az első modern forradalmi eszmény, a polgári szabadság, egyenlőség és testvériség harcosai pedig voltaképpen egyszer csalódtak igazán, amikor a megszilárdult polgári rend nem azt hozta, amit vártak tőle. Később már nem adódott lehetőség céljaik elérésének megujitására, meggátolta azt a hatalomra került burzsoázia megerősödött politikai hatalma. A polgári forradalmárok mind jobban eltávolodtak elveiktől, végül is lemondtak eszményeikről. Egyedül a szocializmus követőit „Ítélte" arra a történelem, hogy a legnagyobb kataklizmák közepette sem adják fel céljaikat, vállalva a kudarcokat, a csalódásokat, ezekből okulva kitartóan keressék az utat a nagy fordulathoz, az új társadalomhoz, erőt gyűjtve, megújulva, újra és újra nekilendüljenek a küzdelemnek. A szocializmus egyik nagy próbatétele volt, amikor a várva várt világVESZELY LAJOS GRAFIKÁJA. forradalom helyett a szocialista eszme egy országban győzedelmeskedett. Kiemelkedő forradalmárok is vitatták, lehet-e történelmi esélye a végső sikerre az októberi forradalomnak, van-e „joga" a forradalmi Oroszországnak, hogy kérje a nemzetközi proletariátus segítségét, miközben a világ többi országának mun'kásosziáiya továbbra is elnyomás alatt szenved. A történelem menetének „eltérése" a tervezettől forradalmárok életpályáját törte ketté: egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy a marxizmus végképp elvesztette érvényét, mások a világforradalom „nevében" fordultak szembe a nagy októberrel. De említhetnénk azt Is, milyen óriási előfeszítést követelt, mennyire embervallató próbát jelenteti a kommunista mozgalom számára a stratégiai váltás az antifasiszta harc időszakában. Egyéni tragédiákat okozott, amikor az egész nemzet összefogását keresve „át kellett állni" a proletárforradalomért vivott harcról a polgári demokrácia védelmére, amikor a küldetéstudat táplálta harci szellem erkölcsi magaslatáról „alá kellett szállni" a népfront politika kompromisszumainak sok forradalmár szemében alacsonyabbrendű „megalkuvó" világába. És a nagy horderejű változások sora ezzel még korántsem ért véget. Olyan idők jöttek, amikor tudomásul kellett venni, hogy visszaesések, sőt válságok is lehetnek a szocializmus építésében. Meg kellett tanulni, hogyan lehet jobban figyelembe venni a nemzeti sajátosságokat. Alkalmazkodni kellett ahhoz a történelmi helyzethez, hogy a világforradalmi folyamai nemcsak eltérő módszereket, megoldásokat produkálhat, hanem a szocializmushoz vezető utak is lényegesen különbözhetnek. A történelem a lenini gondolat érvényességét igazolta: a szocialista forradalmároknak minden helyzetben „ki kellett kínlódniuk" a reális, a használható válaszokat a szocializmus nagy kérdéseire. Bebizonyosodott: nincs örökérvényű válasz, nem létezik mindig és mindenhol érvényesíthető recept — s ez ránk nézve is igaznak bizonyult. A szocialista Magyarország hatalmas változást hozott népünk életében, de az első küzdelmes évek után már birkózni kellett a személyi kultusz, a dogmatizmus, a torzulások ellentmondásaival, s nem sokkal később úrrá kellett lenni a visszavert ellenforradalmi támadás okozta zűrzavaron. A nehéz harcok árán megújult politika lehetett képes a hatalom megszilárdítására, a mezőgazdaság szocialista átszervezésére, a gazdaságirányítás korszerűsítésére, a szocialista állam továbbfejlesztésére. Mára azonban talán már sokan elfeledték: a maguk idejében ezek a lépések is éles vitákat váltottak ki. Sokszor teljesen járatlan úton haladtunk, nem mindig láttuk pontosan, mi lesz a dolgok kimenetele. Nemegyszer hibáztunk, viszszavonulót fújtunk, s arra is volt példa, hogy átalakítottuk a terveket, megváltoztattuk elképzeléseinket. ügy tűnik, a kommunisták, a forradalmárok azt már megtanulták, milyen károkat OKOZ a szocializmusnak a voluntarizmus, a fejlődés ütemének Irreális gyorsítása. A normális ütemű haladás már senkiben sem kelt csalódást, kiábrándulást. A történelem azonban nemcsak a tempó tekintetében makacs, a megalapozatlan minőségi változásokat sem engedi. Ha a gazdálkodás adott szerkezete felett eljárt az idő, tartalékai kimerülőben vannak, és minőségileg magasabb színvonalú, rugalmasabb szerkezetre van szükség a fejlődéshez, azonnal előtűnnek a gyenge pontok, lelepleződnek a látszatmegoldások. Mivel az ilyen természetű változás átformálja az értéktudatot is, hiszen egy új struktúrához kell a társadalomnak politikai intézkedéseivel is sokoldalúan alkalmazkodnia, súlyos értékzavarokhoz, elbizonytalanodáshoz, sőt válságtudathoz vezethet, ha az új minőség nincs pontosan körvonalazva, ha feltételeinek megteremtésében, kifejlesztésében késlekedünk. Napjainkban voltaképpen ezzel a problémával küszködünk, elsősorban ez teszi próbára a társadalom tűrőképességét, az emberek bizalmát, cselekvőkészségét. Müködőképesebbé kell tennünk gazdaságunkat, hatékonyabbá gazdálkodásunkat, s olyanná politikai intézményrendszerünket, amely megfelelő keretet ad a társadalom alkotó energiáit felszabadító újfajta érdekegységnek. De nemcsak a mi feladatunk ez, hanem valamennyi szocialista országé, alapvetően ez a célja a Szovjetunióban zajló peresztrojkának, a kinai reformnak, a többi baráti állam gazdasági-társadalmi törekvésének. A szocializmus harcosainak ma mindenekelőtt azt kell „kikinlódniuk", hogyan lehet dinamikusabbá, fejlödőképesebbé, nagyobb teljesítményűvé tenni a szocialista gazdaságot, s ennek révén az egész szocialista rendszert. Társadalmunk jóléte; munkánk minőségi színvonalának emelése a tét — nem kár tehát az illúziókért. Nélkülözhetetlen a történelmi helyzetet és feladatot megértő valóságtudat, a jól működő, kifinomult realitásérzék. Kár azonban az áldozatkészséget, a bizakodást, a tenni akarást ért minden veszteségért, a késlekedés, a bizonytalanság, a retrográd tendenciák okozta hit- és hitelvesztésért. A válságos idők kihívására természetszerűen válaszolunk az objektív okok feltárásával. Elemzések készülnek arról, miben hibáztunk, mit nem ismertünk fel időben, hol kell változtatnunk. Kiszámítjuk, mekkora volt az anyagi kiesés, de nem készül kimutatás az emberi személyiséget ért károkról, a tudati és érzelmi fedezet megcsappanásáról. A történelem azonban e tekintetben is „következetes", általában be szokta hajtani ezt a tartozást is. Amikpr már minden világos és tiszta, minden együtt áll és eljött a cselekvés ideje, számot kell vetnünk a morális örökséggel. Mert támaszkodnunk kell valakire, elsősorban azokra, akik meggyőződéssel ügyünk mellett állnak, és a forradalmi realitások ismeretében hittel, áldozatkészséggel vállalják a közösségért való cselekvést. Egy egész ország sinylené meg, ha közülük sokan hallgatnának. B. K. Amikor ez év elején megjelent a KISZ KB „Jövőnk a tét!" címmel jelölt, ifjúságmozgalmi akciót indító felhívása, többen meglepődve kapták fel a fejüket : ennyire rossz lenne a helyzet!?" Mitagadás, a felhívásból nem hiányoztak a kritikus gondolatok. „Fiatalok! Történelmi sorsfordulót élünk. Nehéz, fájdalmakkal is járó fejlődés útjára lépünk, amely biztató kilátást ígér, vagy a mi korosztályunk számára ismeretlen társadalmi, gazdasági bizonytalanság jelenti jövőnket. Másképpen fogalmazva: képesek vagyunk-e új lendületet venni, vagy lemaradunk az egyre kiélezettebb nemzetközi versenyben?" — olvashattuk a bevezetőben. Hogy mennyire nem túlzott akkor az Ifjúsági szövetség központi bizottsága, ma már nyilvánvaló. A megújulás, a kibontakozás programját fogadta el 1987. júliusában az MSZMP KB, s ez állt a vita középpontjában az országgyűlés őszi ülésszakán is. Egy felhívás persze annyit ér, amennyi az akció során megvalósul. Tóih Tamási, a városi KISZ-bizottság első titkárát arra kértük, értékelje — hogyan fogadták városunk fiataljai a felhívást, milyen eredményeket mutattak fel KISZ-szervezeteink a végrehajtás során? * — Mielőtt a részletes értékelésre térnénk, idézzük fel, milyen célokkal, milyen alapokon fogalmazódott meg a felhívás? — Az alap egyértelm ű volt — az MSZMP KB 1986'novemberi határozata. Mivel ennek középpontjában a gazdasági megújulás állt, a KISZ felhívása is törekedett arra, hogy a fiatalok, a KISZ-szervezetek sajátos módszereikkel, lehetőségeikkel segítsék ezt. De a „Jövőnk a tét!" már meghirdetésekor jóval többet jelentett gazdasági propagandánál. Figyelmeztetés egyrészt önmagunknak, másrészt korosztálytól függetlenül az egész társadalomnak. Fogalmazhatunk így is: kiállásra buzdítás az élet minden területén. — Az akció néhány állomásáról mi is beszámoltunk az eltelt hónapok során. Most viszont ideje lenne megvonni a mérleget: milyen sikereket könyvelhetnek el városunk KlSZ-szervezetei, s milyen gondok vetődtek fel a végrehajtás során? — Már korábban is láttuk, hogy az ifjúsági szövetség szervezetként, s nem mozgalomként funkcionál. Most az is kiderült, hogy mint szervezet is lassan reagál. Elsősorban nem az információk átadására gondolok, hanem az elvek, célok befogadására és feldolgozására. Ha számokban beszélünk, el kell mondani — becsléseink szerint a KISZ-szervezetek mintegy 30 százaléka látta át igazán, milyen lehetőségek is rejlenek az akcióban. Ez persze azt is jelzi, hol működik jól — akciótól függetlenül is — a KISZ. A végrehajtás során feltűnt az is — túl sok úgynevezett direktíva született, így jó néhány helyen elsikkadt az egyéni, vagy a kisebb közösségek kezdeményezése. A hibák már az első napokon megmutatkoztak. Gondolok itt arra, hogy jó néhány szervezetben a felhívás felolvasásá\al elintézettnek látták a mozgósítást. Szerencsére több helyen találkoztunk egyéb formákkal is. így például megszületett az akcióhoz kapcsolódva az első videoklip, máshol ifjúsági naphoz kapcsolódó fórumokat tartottak, s volt olyan KISZ-bizottság is (Tisza Volán, konzervgyár, MÁV) ahql saját felhívás született már a helyi sajátosságok figyelembevételével. Tartottak fiataljaink sikeres ötletnapokat (ruhagyár, Taurus) s ezek valóban jó eredményekkel zárultak, Néhol sikeresen újítottak fel régebbi ifjúságmozgalml módszereket. így a szalámigyárban újra sikeresebb volt a Radar-mozgalom, mig az Ikarusznál az FMKT mutatott fel az eddiginél több eredményt. Érdekes kezdeményezéssel találkoztunk az Autófernél. Itt a fiatalok fizetési borítékjukban megkapták annak a három mérnök kollegájuknak nevét, akinél jelentkezhettek javaslataikkal, kidolgozásra váró ötleteikkel. A textilművekben és az IKV-nál pedig klubok alakultak a „jövőnk a tét"-hez kapcsolódva. A felsoroltakból is látszik, hogy a felhívás jellegéből adódóan elsősorban a munkásfiatalok körében talált nagyobb támogatásra. Ezért is érdemes megemlíteni egy szokatlan példát: a bíróság fiataljai jogszabály-módosító javaslatokat dolgoztak ki ifjúságot érintő témakörökben. — A vállalati bizottságokat, kisebb szervezeteket megmozgató próbálkozások mellett találkozhattunk olyan kezdeményezésekkel is, amelyek az egész város KISZ tagságához szóltak. Ezeket milyennek ítélhetjük meg? — Kezdjük talán egy kudarccal, mert sajnos az akcióból ez sem hiányzott. Lljitási börzét hirdetünk meg. Ennek keretében azt vártuk, hogy a város vállalataitól beérkezett hasznos javaslatokat felhasználva egy közérdeklődésre számottartó katalógust jelenthetünk meg — mindenki hasznára. Nos, javaslat alig-alig érkezeti. Lehet, hogy mi is hibáztunk a propaganda, az előkészítés során, de úgy érzem ennél nagyobb a baj — gazdálkodó egységeinkben közel sem olyan nagy az újítási kedv, mint elvárható lenne, az pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy az egészséggel üzleti szellem ma még igencsak hiánycikk. Szerencsére ez csak egy volt a próbálkozások közül. Jóval sikeresebb a Szent-Györgyi Albert Kör munkája, hiszen foglalkozásaikra egyre többen látogatnak el. Törekvésük, miszerint a tudomány eredményeit szeretnék szorosabbra fűzni a gyakorlattal, sok hivet talált. ÍJasonlónak értékelhetünk egy Csongrád megyére kiterjedő kezdeményezést, a „Csemetét". E név egy természetvédelmi egyesületet takar, amely értékeink megóvására jött létre idén tavasszal. Szintén sikeresnek tartjuk a^t a szoros együttműködést, amely a Délmagyarország szerkesztőségével jött létre ez évben. Kéthetente külön hasábokat kap a KISZ, ahol a fiatalokat érdeklő aktuális problémák fogalmazódnak meg — mind kritikusabban, igy egyre népszerűbben. Szeretnénk, ha ez fiataljaink nyilvános vitafórumává válna az idők során. — A „Jövőnk a tél!" akció formailag lezárult. Mennyire lehetnek életképesek az itt kidolgozott munkaformák? Általánosabban: a KISZ megújulási törekvései hogyan kapcsolódhatnak a párt és a kormány kibontakozási programjához? — Azokat a törekvéseket, amelyeket napjainkban kibontakozás címszóval foglalunk össze, én egy gyorsvonathoz hasonlítanám. Sokáig pirosat mutatott a szemafor, s most remélhetőleg hirtelen megvalósul a vonat, nem is kis sebességgel. Lesznek, akik jegyet sem váltanak rá, mások eljutnak a peronig, esetleg kényelmesen helyet foglalnak a másodosztályon. Lesz olyan, aki az első osztályig elér, s remélhetőleg sokan azt is vállalják, hogy húzzák ezt a szerelvényt. Ha — maradva a hasonlatnál — a pártot helyettesitjük a mozdony vezetője helyébe, akkor a KISZ-nek közvetlenül mellette kell állni, vállalva a program népszerűségével, megértetésével és végrehajtásával járó nem kevés munkát. Ehhez persze a mi szervezetünknek is több tekintetben meg kell újulnia. Ennek lényegét talán így foglalhatjuk össze: az elmúlt időszakban a KISZ politikai pozícióknak erősítésén dolgozott, s miközben e területen értünk el sikereket, gyengült a testületi munka. Sok kezdeményezésünk megtört a bizottságok szintjén, nem jutott el az alapszervezetekhez, s bizony ez is közrejátszott abban, hogy napjainkban csökken az ifjúsági szövetség taglétszáma. Vissza kell tehát állitani a testületi irányítás tekintélyét, s elérni, hogy a mai mozgalmi tipusú szervezetből, szervezet jellegű mozgalommá váljon a KISZ. Mindezt persze az eddig elért pozíciók megtartásával képzeljük el. Visszatérve a „Jövőnk a tét!" akcióhoz: legnagyobb sikerünknek azt tartom, hogy hozzájárultunk a közgondolkodás alakításához, tenni akaró fiataljainkat nemcsak tudatosabb, hanem öntudatosabb munkára biztatva. Megmutattuk, hogy van olyan programunk, amelyikért érdemes kiállni, s megtanultuk: emberi, szakmai, politikai kockázat vállalása nélkül nem érhetünk el eredményeket. BÁTYI ZOLTÁN \ c