Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-21 / 275. szám

Szombat, 1987. november 21. 7 <§ - magazin líjM A kisebbség tisztelete A föld, amelyből vétetett A többség dönt. A demokráciának egyik sarkalatos elve ez, a demokratikus intézmények, szervezetek működésének meghatározó jelentőségű szabálya. Nyilvánvalóan a szocialista demokrácia rendszerében is megkülönböztetett helye van, hiszen a demokráciának ez a típusa már nemcsak a többség akaratát, hanem annak valódi érdekeit is kifejezi. S természetszerűen érvényesül a szocialista demokrácia politikai rendszerét irányító erő, a marxista-leninista párt életében is — mégpedig a demokratikus centralizmus jegyében, mely köztudottan nemcsak a többség döntésének elfogadására kötelezi a kisebbséget, hanem a határozattá emelkedett többségi álláspont képviseletére, végrehajtására, a mellette történő kiállásra is. Sok évtized tapasztalata tanúskodik a többségi elv helyessége mellett, igazolja a demokratikus centralizmus szükségességét a kommunista pártok, kiváltképp a hatalmon lévők életében, működésében. Az élet összetettsége, ellentmondásossága azonban ebben a kérdéskörben is tetten érhető. Egy adott álláspont helyességét, egy elgondolás megvalósíthatóságát ugyanis önmagába véve még nem szavatolja az a tény, hogy a többség egyetértésével, helyeslésével találkozik. Vélekedéseink, elhatározásaink helytálló voltát csak a gyakorlat igazolhatja. S bizony az élet gyakran szolgáltatott már példát arra, hogy a többség egy adott kérdésben tévedett, nem ismerte fel tényleges érdekeit, vagy azok érvényesítésének reális útját, netán illúziókat, csalfa reményeket kergetett, avagy túlzott óvatosságból nem mert rátérni a járatlan útra. Egyszóval idők múltán bebizonyosodhat, hogy a többségi álláspont helytelen, a többség szavazatával elfogadott döntés téves és ártalmas volt. Sőt arra ís fény derülhet, hogy éppenséggel a kisebbségnek volt igaza, amikor óvott a szóbanforgó elhatározástól, amikor rámutatott a várható kedvezőtlen következményekre. Ilyen helyzetben nemritkán az az eshetőség is kínálkozik, hogy ha a felismerést követően gyorsan módosítanak a korábbi irányon, elfogadják • az előzetesen kisebbségben maradt véleményt, akkor még helyrehozhatnak a károkból, a munka eredményesebbé tehető. Az életnek ezek a tapasztalatai magyarázzák, hogy a demokráciához nemcsak a többségi elv, a többségi akarat meghatározó volta tartozik hozzá, hanem a kisebbség tisztelete, a kisebbségi álláspont kifejtésének joga és lehetősége is. A polgári demokrácia intézményrendszerében ennek többfajta biztosítéka van, amelyek módot adnak a kisebbségben maradt irányzatok, szervezetek, pártok számára, hogy véleményüket fenntartva a polgári törvényesség keretei között küzdjenek álláspontjuk elfogadtatásáért, a többséggé válásért. Mindezt természetesen behatárolja a tőkés osztályérdek: a kommunista kisebbség álláspontja legfeljebb megtűrt, de nem megszívlelt, tiszteletet, figyelmet nem kap, döntéssé nem emelkedhet. Az osztályérdek — a dolgozó osztályok, rétegek alapvető érdeke — nyilván a mi viszonyaink között is meghatározó. Semmiféle oka, indoka nincs annak, hogy teret adjunk ama maroknyi kisebbség nézeteinek, amely társadalmunkat le akarja téríteni a szocializmus útjáról, s gondjaink megoldásának kulcsát a tőkés viszonyok visszaállításában látja. A többség-kisebbség kérdése azonban ma nálunk, ritka kivételektől eltekintve, nem ezen a síkon vetődik fel. A szocializmus talaján álló nézetek csapnak össze a különböző kérdésekben, s válik közülük az egyik többségivé, elfogadottá, a másik vagy mások, kisebbségivé. S mi tagadás, még nem találtuk meg a legjobb módjait annak, hogy miként lehetne a cselekvési egység megőrzése mellett a kisebbségi álláspontok figyelembevételének lehetőségét is fenntartani. Még előttünk álló feladat egy olyan mechanizmus kikovácsolása, amely egyaránt biztosítja a többség akaratából elfogadott határozat következetes valóra váltását, ezzel egyidejűleg a kisebbségi vélemény megszívlelendő elemeinek hasznosítását, indokolt esetekben pedig a kérdés ismételt napirendre tűzését, és ennek során akár a korábbi kisebbség többséggé válásának kellő komolyságú lehetőségét is. A szocializmus történelmi hagyományai itt sok tekintetben inkább nehezéket, mint lendítőerőt jelentenek. Az újonnan létrejött szocialista renriwrre Vínv^eritett élethalálharc feltételei között a sorok egységbe rendezése, az egyöntetű cselekvés jóval nagyob fontosságot kapott, mint a szabad szellemű véleménycsere, az eltérő álláspontok ütköztetése. Ennek ellenére az első győztes szocialista forradalom kezdeti időszakára, Lenin idejére nemcsak a fegyverrel támadó ellenforradalmi kisebbség erőszakos elnyomása volt a jellemző, hanem a párton belül, a kommunisták soraiban szabadon folyó vita is. Ekkoriban számos kérdésben alakult ki többségi és kisebbségi álláspont, s az éles hangú polémiával jól összefért a kisebbségbe kerülők eltérő véleményének tisztelete. A sztálini gyakorlat, a proletárdiktatúra bürokratikus eltorzulása azonban hamarosan olyan helyzetet teremtett, amelyben a kisebbségi vélemény immár ellenségesnek minősült, képviselőire gyakran megtorlás várt. S az az állapot, amelyben a kisebbségben maradt álláspont „pártellenes"nek neveztetett, különféle elmarasztaló jelzőket kapott, túlélte a személyi kultusz időszakát, és paradox módon még — a költő szavaival élve — „Sztálin örököseivel" szemben is érvényesült. Vannak persze másféle hagyományok is; elegendő talán csak arra utalni, hogy az MSZMP a korábbi időszak tanulságait levonva már több mint három évtizede lehetővé tette tagjai számára különvéleményük fenntartását, pártfórumon történő kifejtését. A felhalmozódott tapasztalatok azonban arra intenek, hogy ezt a kérdéskört szélesebb méretekben, átfogóbban és végiggondoljuk. A szocialista demokrácia elmélyülésével ugyanis mind gyakoribb, hogy a döntések a különböző politikai, állami, önkormányzati testületekben nem egyhangúlag születnek, hanem szavazattöbbséggel. Új helyzet ez, amely újféle reflexeket is igényel. A többségtől nem utolsósorban azt, hogy ne tekintse politikai rendellenességnek, ha valaki megkérdőjelezi álláspontjának helyességét és ezt a szavazáskor is kifejezésre juttatja. A kisebbségnek pedig meg kell tanulnia elviselni, ha a vitában, a határozathozatalnál alulmarad. Nem éppen a demokrácia normáinak mély elsajátításáról tanúskodik, ha valaki annyira megsértődik álláspontjának elvetése miatt, hogy haragjában leköszön választott tisztségéről. A kisebbséghez tartozóknak az adott kérdésben, az adott pillanatokban tudniuk kell „veszíteni", számolva azzal, hogy más esetben viszont, vagy ha igazuk később bizonyossá válik, a „győztesek" között lehetnek, s akkor mások szenvednek „vereségej". Az egyes álláspontok kölcsönösen jóakaratú megközelítése a fejlődésnek, az előrehaladásnak fontos feltétele, biztosítéka. Hiszen a társada-, lomtudományokban, a politikai és gazdasági életben az új gondolatok, felismerések rendszerint először csak egy vagy néhány ember fejében jelennek meg, kezdetben csupán egy kisebbséget tudnak megragadni. Ha hiányzik a kisebbségi vélemény iránti tisztelet, az új törekvések, új értékek sokkal nehezebben tudnak utat törni, netán ki sem bontakozhatnak, s ez megrekedéshez, pangáshoz vezethet. A világszocializmus története sajnos nem kevés példát szolgáltatott arra, milyen súlyos veszteségek érhetik emiatt a társadalmat. Az élet ma a következetes cselekvéssel, az elhatározások határozott megvalósításával egyidejűleg igényli a készséget és képességet a folyamatos önvizsgálatra, megújulásra. Ebben sokat segíthet, ha a többségi akarat valóra váltásán fáradozva, a munka minden fázisában kellő figyelmet, és felelősségtudattól áthatott tiszteletet tanúsítunk a kisebbségben maradt gondolatok iránt is. GYENES LÁSZLÓ SIMÁI MIHÁLY Keresztül a parázson éltesse isten aki fáj éltesse aki viruló testét piros parázsra szánja keresztül a konok parázson vezesse isten aki fáj mert szerelmes az igazságba segítse isten kiben úgy ég az emberlét örök gyötrelme hogy keresztül minden parázson hogy üszkösödve szenesedve is csak vonul viszi a szívét kufárok hazug hitetők ellen ARPAS KAROLY November Harmat hull homlokra, fákra, súlyától nehezül levél. Keringve tekint föl ágra, míg deresedő partot ér. Az árokban víz is reszket — sűrűsödik a gondolat — (gyertyátlan sírok, keresztek) formába kényszerít a fagy... íveit a szellem tartja (kényszerített rímek, asszonánc) ám igaz az árok martja, a táj és a mélyülő ránc. Nagy István: Csíkvidéki falu Több monografikus írás, cikkek és kritikák sora meg egy regényes életrajz állítja elénk a 20. század kiváló magyar festőjének alakját, alkotói hagyatékát. A Duna menti kisvárosban, Baján ötven éve elhunyt csíki székely Nagy István sorsa, öntörvényű művészete megfejthetetlen titok maradt azonban, mindazok számára, akik úgy kísérelték meg elhelyezni őt valamely értékrendbe, hogy nem ástak le a mélybe, a festészetét tápláló gyökerekig. A család és szülőföld a pályakép két legbelsőbb köre. Öröklött hajlamok, kötöttségek, vonzáspk és taszítások alakulhatnak ki benne. Életre szólóak, elkísérő erejűek a gyermekés ifjúkor benyomásai. Egy alkotó esetében azonban, aki lelkének jobbik feléből oszt minden igaz műhöz, ezek az emlékképek, élmények és benyomások, a művészi látás forrásai, természetes adottságai. Nagy István a csikmindszenti egyházi anyakönyvi bejegyzés szerint 1873. március 28-án született. Születésének helye: Mindszent, 172. szám. Apja: Nagy Antal földműves, r. k. anyja: Sándor Mária r. k. Családtörténetük mindjárt az első lényeges adatoknál bizonytalanságokat rejt. A festő édesapjáról, Nagy Antalról tárgyi bizonyossággal azt mondhatjuk el, hogy módos székely gazdálkodó ember volt, két házasságából tizenhárom gyermeke született, kc .'iHük öt fiú érte meg a felnőt' Nem kétséges az sem, hogy kato; ük'.d az övék; Nagy Antal, de apja is a székely határőrezredben teljesített szolgálatot. Ezt közvetve megerősíti az a körülmény, hogy a művészpályát választó Nagy István tanulmányai során mindvégig ösztöndíjat kapott a csíki magánjavak alapjából. Márpedig ez a vagyon katonacsaládok leszármazottainak közösségi birtoka volt. Helytállónak látszik az a feltételezés, hogy Nagy Antal részt vett az 1848—49-es szabadságharcban. Fenntartással kell azonban kezelni a család nyomorát bizonygató írások hitelét. A festő édesanyja 1926-ban úgy nyilatkozott, hogy a nem túl termékeny mindszenti határba „az egész birtok 52 hold földből állt", „s az is ötfelé osztódott". Székely faluközösségi viszonyokat tekintve az ötven holdas gazdaság mindenképp igen jelentős birtoknak számított. Ilyen módos gazda egy faluban legfennebb kettőhárom ha volt. A birtok osztódásával persze változott a család anyagi helyzete is. Nagy Antal halála után az első házasságból született két fiúnak ki kellett adni az őket megillető örökséget. További három részre oszlott a birtok, a nagykorúvá lett gyermekek a festő és testvérei között. Igaz, a taníttatott fiúk, (István és Ferenc) kevesebb birtokrészt kaptak. Ennek azonban nem volt jelentősége, mert a földek művelése végül is Péterre, a festő legifjabb testvérére maradt. A család leszegényedése ilyen formán viszonylagosnak mondható. Csík-, és Gyergó és Kászonszékekben Nagy nevű családok egész sora lakott (köztük lófőrendűek), de az azonosítás a név köznapisága miatt nehézségekbe ütközik. Ha a mindszenti Nagy család földje örökletes birtok volt, akkor kétségtelenül a székely társadalom felsőbb rétegeihez tartoztak. Sándor Mária, az anya portréjához a legtöbbet mondó hiteles bizonylat festő fiának a dolgos, melegszívű parasztasszony jellemző szavai, melyek Surányi Miklós patetikus fogalmazásában is megőrizték megható őszinteségüket. „...Volt ám nekem mecénásom is. Egyetlen egy, kezdettől fogva máig, minden bajon, gondon, jón, rosszon keresztül, közelről, távolról, akkor is, amikor a kötényébe kapaszkodtam, és akkor is, amikor Párizsban a Gand Caféban ellumpoltam pénzemet... Egy asszony. Székely, özvegy Nagy Antalné Sándor Mária nevű... Nem is szerettem soha más asszonyt, s ami kevés női portrém van, az majd mint őt ábrázolja." Csak kevés fénykép került elő a családról, az otthonról. Az eldugott Csíkmindszentre ritkán vetődhetett akkoriban fényképész. Megszámlálhatatlanok ellenben az édesanyáról készült festmények, rajzok. A megmaradt legkorábbi képek egyike is őt ábrázolja. Az 1900-ból keltezett festményen, még fiatalos, mosolygós, fekete szeme olajos-fényesen csillog. 1908-ban készült sorozatán a mindennapi munka és pihenés ritka perceiben örökíti meg a festő. Kicsi széken ül a konyhában, tollat foszt a báderkának nevezett cseberbe; esti órán petróleumlámpa fényénél olvas. A festő rendszerint a székely asszonyok jellegzetes fekete fejkendőjével ábrázolja. 1918—1919-ben készült újabb sorozata, a háborús hírek és események rettenetétől megviseltnek a frontra küldött fiáért aggódó várakozásban megtörtnek, megöregédettnek mutatja. Homlokán és orra álatt ezer ránc ül. Arca darabossá, orra alatt ezer ránc ül. Arca darabossá, orra vaskossá lett, mégis szépséget, méltóságot, nemes tartást sugároz. A festő első ismert önarcképei a század első éveiből valók. Rövidre nyírt haj, magas homlök( gyér bajusz, mélyen ülő szemek -Önmagát kereső, a világ elől menekülő ember önarcképe ez, mely eszköztelenségében is vallomásos, drámai. Két öccséről eddigi ismereteink szerint egy-két szénrajz és festmény maradt fenn. Egy 1905-ös szénrajza Pétert ábrázolja, az otthon, maradt testvért. A festőre csak fejformájában, orra rajzolatában hasonlít. Arca darabosabb, falusiasabb. Ferenc öcsém olvas a címe annak az olajképnek, amely élete delén, ötvenegy éves korában ábrázolja a festészetre és bátyja festőpályájára mindig ellenszenvvel tekintő testvért. „ Portrék váltakoznak tájképekkel. A szülőföld — Mindszent és határa — jelennek meg a leggyakrabban a festményein és rajzain. A falukép festői szempontból, de történetileg is roppant érdekes. Itt még külön láthatók a „tízesek", a székely falunak az ősi katonai rendszerrel összefüggő települési egységei. Szülőföldje iránti rajongása Nyirő József elkötelezettségét juttatja eszünkbe. Nagy István pályatársa és földije volt a székely nép életének költői erejű ábrázolója. Rokonságukról Nyirő így vallott: „Ugyanabból a földből vétettünk mindketten. Ő a csíkmindszenti hegynek egyik oldalából, én a szomszédos menasági részből." »«t'r» < r»iv Tr» /;