Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
2 Szombat, 1987. november 21. Hogyan áll a csúcstalálkozó előkészítése ? 0 Kommentárunk. Washingtonban és Moszkvában lényegében ugyanazzal a kifejezéssel jellemezték a heten a csúcstalálkozó előkészületeinek állását: óvatos derűlátással lehet az esenrumyek elébe tekinteni.' A kifejezés mindkét szavának megvan a maga jelentősége, s a jelek szerint mind a derűlátás, ¡mind az óvatosság indokolt. A részleges program korul még folyik a vita, egyelőre nem döntötték el, milyen formában találkozzék például Mihail Gorbacsov a torvényhozókkal. Eredetileg az SZKP főtitkárát meghívták, ihogy mondjon beszedet, a szenátus és a képviselőház együttes ülésén. De a Iegjopboldalibb honatyák akadályozni próbálják ezt, s arra hivatkoznak, hogy eddig csak „baráti, szövetseges államok vezetői" kaptak ilyen lehetőséget Változatlanul keresik a sajtóközpont helyét. A megfelelő termeket már jóidejp bérbe adták más rendezvények céljaira, a kiszemelt George Washington Egyetem helyiségeit pedig a vizsgaidőszak közeledtére hivatkozva nem akarják átadni. De majd csak lezajlanak a különböző „program-vizsgák" s a tudósítók megnyugodhattak afelől is, hogy a csúc.s kórul immár hagyományos hirzárlati időszakokban továbbra is küldhetik jelentéseiket a női programról: Nancy Reagan a héten külön levélben hívli meg Kassza Gorbacsovát, a találkozóval egyidejű amerikai látogatásra. Ami a tartalmi kérdéseket illeti, úgy tűnik haladas történt a külügyminiszter-helyettesi eszmecseréken, s a genfi Vop>ncov —Kampelman találkozó is eredményesnek bizonyult. A IJü oldalas rakéta-megállapodás 98 százaléka készen áll, megfogalmazódott, de néhány területen még vannak nézeteltérések. Az utolsó simítások meglételére a két külügyminiszter ismét asztalhoz ül, Sevardnadze és Shultz előreláthatólag a jövő hét elején Genfben találkozik majd. Ez alkalommal véglegesítik a programot, mégegyszer áttekintik a nélkülözhetetlen biztonsági feltételeket, s megpróbálják immár százszázalékosra alakítani az aláírásra váró szerződést. Annál is inkább végezni kellene szerda Iájáig, mert a jövő hét második fele hosszú ünnep, a hálaadás napja: a hagyományos pulykavacsora ideje, N az ehhez kapcsolódó hosszú vikend időszaka uz Egyesül Államokban. Az Egyesült Allarfiok és a Szovjetunió külügyminiszterének van miről előzetesen beszélgetnie a válságövezetek témájában is. Kiéleződött a feszültség Dél-Afrikában, ahol az apartheid rendszer erői ismét behatolnak Angola deli körzeteibe, s gyakorlatilag meg.szálllák azokat Nicaragua korul, s általában Közép-Amerikában akadozik a béketerv végrehaj tilsa, egyelőre csak a tárgyalásokról tárgyalnak Salvadorban viszont kiújultak a harcok Afganisztán esetében a helyzet változatlannak tűnik. Leküzdeni a formalizmust! A CSKP KB Elnökségének határozata # Prága (MTI) A párt- és káderpolitikái munka javításáról hozotj határozatot csütörtöki ülésén a CSKP KB Elnöksége A testület áttekintette az 1991-ben bevezetendő csehszlovák gazdasági reform előkészületeit. Ügy döntött hogy a gazdasági és társadalmi átalakítás sikere érdekében alapvetően hatékonyabbá kell tenni a CSKP politikai, szervezőés ideológiai munkáját, s nyílt politikára van szükség mind a pártban, mind a társadalomban. Az elnökség szerint a pártmunkában is |e kell küzdeni a formalizmust és az adminisztratív módszereket. A testület sürgette, hogy erősítsék a munka kollektív jellegét, és mélyítsék el a pártdemokráciát. A CSKP KB Elnöksége a káderpolitikával is foglalkozott. Azt hangsúlyozta, hogy jobban kell érvényesülnie a kollektivitás és a demokratizmus elvének, a vezetői posztokat a korábbinál nagyobb mértékben kell pályázat vagy választás útján betölteni. A testület egyébként megvitatta annak az átfogó intézkedési tervnek a javaslatát, amely majd részletesen szabályozza, hogy mi ként kell előkészíteni a gazdasági reformot, illetve milyen konkrét lépéseket szükséges megtenni egyebek mellett a tervezésben, a pénzügyekben, az értékeszközók alkalmazásában, a bérezésben, a külkereskedelemben, az irányítási rendszer tökéletesítésében Az elnökség a dokumentumot a Központi Bizottság decemberi ülése elé terjeszti. SEVARDNADZE—SHULTZ TALÁLKOZÓ Megállapodás született arról, hogy Eduárd Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter november 23án és 24-én Genfben találkozik és megbeszéléseket folytat George Shultz amerikai külügyminiszterrel —jelentelték be hivatalosan pénteken este Moszkvában. A találkozó célja a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati rakéták felszámolásáról kötendő szerződéssel kapcsolatos munka befejezése, valamint Mihail Gorbacsov december elején esedékes egyesült államokbeli látogatásának előkészítése. MAGYAR-SZOVJET VALASZTÉKCSEKE Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter és Kondrat. Tereli szovjet kereskedelmi miniszter pénteken Budapesten uláírta az 1988. évi magyar—szovjet belkereskedelmi választékcsere es műszaki-tudományos együttműködési jegyzőkönyvet. A megállapodás mintegy 4,3 milliárd forint értékű fogyasztási cikk forgalmazását irányozza elő. Ezen belül az áruházi és határ menti csere értéke mintegy 900 millió forint. A Szovjet* unióból a belkereskedelmi árucsere keretében egyebek között hűtőszekrényeket, fekete fehér hordozható tévékészülékeket, különféle háztartási cikkeket, játékot, halkonzervet importálunk. Cserébe — például — autóüléshuzatot, lakásvilágítás! eszközöket és zöldség-gyümölcs konzerveket szállítunk. KIZSKOV INDIÁBAN Ötnapos hivatalos baráti látogatásra Üj-Delhibe érkezett pénteken, tegnap Nyikolaj Rizskov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. A szovjet kormányfő részt vesz a „Szovjetunió fesztiválja" rendezvénysorozat ( ¡Rádiótelex megnyitó ünnepségein és behaló tárgyalásokat folytat Rudzsiv Gandhi indiai miniszterelnökkel a kétoldalú kapcsolatok bővítéséről, a nemzetközi kérdésekről és a regionális témákról. BÉCSI UTŐTALALKOZÓ A bécsi utótalálkozó elnyüjtását célzó taktika ellen szólalt fel é6 a tanácskozás záródokumentumának mielőbbi egyeztetését sürgette a pénteki plenáris ülésen a szovjet küldöttség vezetője. Jurij Kaslev nagykövet rámutatott, hogy bar katonai és politikai kérdésekben történt előrehaladás a találkozón, a humanitárius kérdések témakörében több nyugati ország álláspontja nem nevezhető épitö jellegűnek. KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA November Ifi. és 20. között Finnországban tartotta idei soros ülését a Keresztyén Békekonferencia Elnöksége, amelynek pénteki helsinki sajtókonferenciáján Tóth Károly püspök, a mozgalom elnöke reményét fejezte ki, hogy a tervezett szovjet—amerikai megállapodás a közép-hatótávolságú rakéták kölcsönön felszámolásáról hatékonyan mozditja elő a teljes nukleáris leszerelés folyamatát. Az elnökség megvitatta a mozgalom jelenlegi helyzetét, vázolta az elkövetkezendő időszak terveit és célkitűzéseit. Az elnökség tagjait fogadta Mauno Koivisto köztársasági elnök. Magyar—kínai gazdasági tárgyalások ^ Budapest (MTI) Pénteken Budapesten, a Parlamentben plenáris üléssel és jegyzőkönyv-aláírással befejezte munkáját a magyar—kínai gazdasági, kereskedelmi és műszakitudományos együttműködési bizottság 3. ülésszaka. Medgyessy Péter pénzügyminiszter, a bizottság társelnöke kínai partnerével, Liu Ji kereskedelmi miniszterrel véleményt cserélt a mindkét országban napirenden levő gazdasági korszerűsítésről. Áttekintették a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi együttműködés terén az elmúlt ülésszak óta elért eredményeket. Megállapították, hogy bar kapcsolataink fejlődtek, de azok még sok területen el* maradnak a lehetőségektől. Különösen hangsúlyozták, hogy Csgo Ce-jangnak, a Kínai Kommunista Párt akkori megbízott főtitkárának, miniszterelnöknek 1387. júniusi budapesti, illetőleg Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának • közelmúltban lezajlott pekingi tárgyalásai kiemelkedő jelentőségűek voltak az államközi kapcsolatok továbbfejlődése szempontjából, és új szakaszt nyitottak meg gazdasági együttműködésünk előtt. Medgyessy Péter kiemelte, hogy az együttműködési bizottságra nagy feladatok hárulnak az elért eredmények elmélyítése és a kapcsolatok sokoldalú fejlődésének elősegítése terén. Együttműködésünk, az országaink közötti árucsereforgalom dinamikus fejlesztése érdekében a hagyományos formák mellett elengedhetetlenül szükségessé vált új együttműködési megoldások alkalmazása A júniusban megkötött hosszú távú együttműködési egyezmény kijelölte az egyes szakterületek előtt álló legfontosabb feladatokat. Ezek megvalósítása érdekében az eddiginél is szorosabb, közvetlen együttműködésre van szükség az egyes minisztériumok és vállalatok között. A bizottság ülésszaka idején a. kínai delegáció vezetőjét fogadta Maróthy László miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke és Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A kínai küldöttség tagjai megbeszélést folytatták az Ipari, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, a Belkereskedelmi, valamint a Külkereskedelmi Minisztérium vezetőivel, és megtekintettek tobb hazai iparvállalatot. A hivatalos tárgyalások befejeztével a kínai küldöttség vidéki körutat tett hazánkban. Szovjet pszichiátria Tiszta vizet a pohárba Korábban a szovjet sajtóorgánumok és az orvosok egyaránt ragaszkodtak bizonyos egészségügyi titkok védelméhez. Ma, amikor a felhalmozódott egészségügyi probletwák napvilágra kerültek, a közvélemény nehezen igazodik el abban, hogy mi a valóság. Sokszor azt sem tudja, kinek higgyen, hiszen egyes írások — konkrét esetek alapján — meggyőzően bizonyítják, hogy a gondok súlyosak. Ilyen helyzet alakult ki a szovjet ideggyógyászat eseteben is. A Szovjetszkaja Rosszija pénteki számúban A. Potápov, az. OSZSZSZK egészségügyi minisztere igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba. A szovjetellenes propaganda hatására, különösen Nyugaton, elterjedt az a vélemény — mutatott rá —, hogy az. ideggyógyászati intézmények a hatalom eszközei: politikai meggyőződésük miatt tartanak fogva embereket. Nem szabad szemet hunyni afölött, hogy egyes sajtóanyagok még erősítik is az ilyenfajta véleményeket. A miniszter szerint ezek közé tartozik a Komszomolszkaja Pravda múlt heti írása is. Az ügyek nyilvános kezelése egyben a becsületesség, a hozzáértés, az állampolgári felelősség vizsgája is. De milyen hozzáértésről és felelősségről lehet szó. ha az olvasót olyan következtetések levonására kényszerítik, hogy a pszichiáterek önkényének nincs határa, s gyakorlatilag egyetlen szovjet állampolgárnak sincs biztositéka arra, hogy nem kerül zárt intézetbe? — teszi fel a kérdést a miniszter. Potapov elismeri, hogy az ötvenes évekig a pszichiátria a szovjet orvostudománynak valószínűleg a legelmaradottabb területe volt. A szervezeti hattér szinte a legutóbbi időkig megmaradt olyannak, amilyennek a harmincas években kialakult. Általában az intézeti kezelést helyezték előtérbe, jóllehet a betegek jó része számára elegendő lett volna a járóbeteg-rendelés. A tudományos fejlődést egyoldalúvá tette az „egységes szovjet pszichiátriai iskola,, megteremtésére irányuló törekvés. A figyelmet a szkizofjénia tanulmányozására fordították, miközben az alkoholizmus, a kábitószerélyezet és az idegkimerültség gyógyítása háttérbe szorult. Sok embert, akit az ötvenes években a „szkizofrénia határesetének" minősítettek, ma sérült személyiségűnek, pszichopatának nyilvánítanának. Az viszont egyszerűen badarság, hogy a pszichiátriában nincsenek objektív diagnosztikai kritériumok — szögezi le a miniszter, aki maga is szakember. Az emberek nem kételkednek az orvos véleményében, ha például az daganatos betegséget állapít meg. Sokan úgy hiszik azonban, hogy teljes biztonsággal meg tudják különböztetni a „boAZ ÚJSZEGEDI SZÖVŐIPARI VÁLLALAT TEXTILKIKÉSZÍTŐ ÜZEMÉBE művezetőt felvesz Jelentkezni lehet: a munkaerő-gazdálkodási csoportnál, Szeged, Alsó Kikötő sor 11. Telefon: 54-244/16Q. SZILVESZTEREZZEN VELÜNK ESZTERGOMBAN VAGY SZEKSZÁRDON! Időpont: 1987. december 30.—1988. január 1. (2 éj). Utazás autóbusszal. Elhelyezés: 2 ágyas szobákban. Részvételi dfj: 1800 Ft/fő. Jelentkezés: EXPRESS UTAZÁSI IRODA. SZEGED, Kígyó utca 3. Telefon: 22-522. AZ ALFÖLDI TÜZÉP VÁLLALAT pályázatot hirdet vasűtiárubefuvarozásra, vasútiárukirakodásra, Pályázhatnak: vállalatok, szövetkezetek, gmk-k, magánvállalkozók. Részletes felvilágosítás: az Alföldi Tüzép Vállalat szállítási osztályán, KECSKEMÉT, Kurucz körút 8., 6000 T Telefon: 76/21-542. londot" a normálistól, olyan határozottan foglalnak állást, mintha azt kellene eldönteni, hogy egy film jó vagy rossz. De „ezer normális ember nem tud meggyőzni egy bolondot, s egy bolond százat csinál", vagyis vannak, akik éppen betegségük miatt nem tudják felmérni saját lelkiállapotukat, ezért a társadalomhoz fordulnak, hogy az védje meg őket „a pszichiátria önkényétől''. Ha ilyen ember intézetbe kerül, azt rögtön „visszaélésnek" minősitik — mutatott rá Potapov. Ugyanakkor a miniszter a Komszomolszkaja Pravda cikkének csak a hangvételét, egyoldalúságát bírálta, a leirt konkrét esetek egyikét sem cáfolta meg. A miniszter is egyetért azzal, hogy olyan új törvény szúkseges, amely pontosan meghatározza, hogy ki, mikor és miért utálhat zárt intézetbe valakit, és a rokonok megkérdőjelezhessék az orvos véleményét, ne csak a felsőbb szintre, de egyenesen a bírósághoz fordulhassanak. A pszichiátriai kezelés rendszerét is meg kell reformálni. Több olyan nappali intézetre van szükség, ahonnan éjszakára hazatérhet családjához a beteg. Fel kell számolni azt a helyzetet, hogy az emberek félnek ideggyógyászhoz menni. Potapov szerint nem igaz, hogy mindenkit nyilvántartásba vesznek, de hatnak még a hagyományok, és egyes esetekben az indokoltnál hoszszabb a megfigyelési időszak. M. Lengyel László f Centrum hétfő NOVEMBER 23-AN 20 százalékos árengedménnyel znmáncedény garnitúra, fűszerdoboz éli különbfizd fatálcák az emeleten, háztartási osztályunkon. SZEGEDI 1 C: Centrum Áruház