Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-26 / 252. szám
4 Csütörtök, 1987. október 29. DM Röviden 44. HET Október 26-ától november l-jéig A mindinkább hűvösödő időjárásra utal n Dugonics András által is följegyzett szegedi szólás: „Mögérközött Simon Júdás, jaj mán néköd pőregatyás!". A szerdán névnapjukat ülő Simonok, talán nem is tudják, hogy hozzájuk kötj « néphagyomány a tél közeledtét. Ügy tűnik, a néphagyománynak a meteorológiai előrejelzések sem mondanak ellent az idén. Ugyancsak jeles szegedi névnappal bontjuk meg a hetet, hiszen Dömötör a közép, kori szegedi kultuszban elsősorban, mint a város oltalmazója kapott szerepet. A hét vége is gazdag hagyományvilágot idéz vissza. Ilyenkor, november első napjaiban, azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk. Hégen a halottak napján, a szegedi tájon emlékeztetőül egy óra hosszát szóltak a harangok, a hiedelem szerint ez idő alatt nyugszanak a lelkek a tisztítóhelyen. Régen a szegedi polgárasszonyok fehér, üres kalácsot sütöttek ilyenkor, mézzel vonták be, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temetők kapujában várakozó koldusoknak osztogattak, azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. Ma már inkább virágáradattal idézzük vissza azokat, akiket végleg elvesztettünk. Eseményekben bővelkedik október utolsó hete is. Ma családvédelmi hét kezdődik Szegeden, pénteken pedig a világhíres Mojszejev-együtles mutatkozik be a Nemzeti Színházban. Budapesten a veszélyes hulladékok helyzetével foglalkozó első nemzetközi tanácskozást rendeznek a hét első napján. A Szabinák, a Nárciszok, az Alfonzok, ti Farkasok és a Mariannok is ezen a héten ülik névnapjukat. MAGYAR-LENGYEL BARÁTI KÖR A Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága mellett működő magyar—lengyel baráti kör ma, hétfőn délután 5 órakor tartja összejövetelét. „A magyar—lengyel barátság ezer éve" című kiállítási anyagból rendeznek előadással egybekötött bemutatót. VTV SZEGED Városi televízió A 3-AS CSATORNÁN 19 (10—19.30: Képújság 19.30: Esti mese a Juhász Gyula óvodából — Veszélyeztetett fiatalok: Látogatás a drogambulancián — Mcgmvllt az uj bábszínház — Hírek. Információk — — AdnOtpere — Szeged törtenete fotókon AMATÖRFILMES SIKERE A bulgáriai Burgasban megrendezett VII. nemzetközi amatürfilmszemlén a Szegedi Juhász Gyula Művelődési Központ filmstúdiójának négy alkotása képviselte Magyarország amatőrfilmeseit. Hencz Alajos Törvény című alkotását oklevéllel és plakettel tüntette ki a zsűri. Az alkotó Budapesten. a SZOT-ban veszi út diját ma, hétfőn. BIOK KRTÉSZEK N EK Gyomnövényből tápanyag címmel a komposzt készítéséről tart előadást a biokertészet iránt érdeklődőknek Csonka János ma, hétfőn este 6 órakor az odesszai klubban (Szolgáltató sor 3.) Párás, ködös n • * I /g oszt ido Várható időjárás az ország területére rna estig: az országban többnyire borongás, párás, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk. Napközben azonban időnként felszakadozik a felhőzet, és rövid időre sokfelé kisüt a nap. Kisebb eső, szitálás várható. Ma mérsékelt lesz a légmozgás. A Dunántúlon időnként megélénkül az északnyugati szél. A várható legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 6—11 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 11—13 fok között alakul. SABIN-OLTÁSOK SZEGEDEN A szegedi közegészségügyi és járványügyi szolgálat értesítése szerint október 26. és 31. között kapják meg gyermekbénulás elleni Sabin-o]fásukat azok a gyermekek. akik 1984. július 1. és 1987. június 30. között születtek. Kérik a szülőket, hogy az oltási idézőn megjelölt helyen és időben föltétlenül jelenjenek meg gyermekeikkel. Amennyiben idézőt nem kaptak, vagv nem helybeli lakosok, szintén vigyék el gyermeküket a megjelölt időszakban a területileg illetékes körzeti gye rmeksza k rendelőbe vagv egészségügyi tanácsadóba. hogy ők is megkaphassák az. oltást. IRODAGÉPEK BEMUTATÓJA Az. Információtechnikai Vállalat október 27-én és 28-án a JATE Oktatástechnikai Központjában (Április 4. útja 3—5.) irodagép-bemutatót tart. Ma, hétfőn de. tíz órakor Huber Bertalan, a Csongrád Megyei Tanács Ipari Osztályának vezetője mond megnyitót. A bemutatón — melyen helyszíni tanácsadás, árusítás és megrendelések felvétele is lesz — táskaírógépeket, elektronikus írógépeket, mikrofilmolvasó berendezéseket, automatikus telefonhivó és hívószámtároló berendezéseket, szünetmentes tápegységeket, személyi szóm i tógépe ke t, Canon másolót és Kódex szövegszerkesztő számítógépet tekinthetnek meg az érdeklődők. A bemutató a két napon 10—10 óra között lesz nyitva. Komplexus Micsoda orgia! Szinorgia. Csodálatos ez a változatosság, az árnyalatoknak ez a megszámlálhatatlansága. A leheletfinom átmenetek. És az. éles elhatárolódások. Az egyik folt még spenótzöld, a másik már töksárga, a harmadik dióbarna. Az isten tegye akárhová ezeket a konyhai jelzőket! Hát nem tud az. ember szájára jönni valami méltó? Valami költői? (Megbántottan, szomorúan ült a háromlábú konyhaszéken. Csak ült, bámult a semmibe, mígnem észrevette az őszi fákat.) Ilyenkor kellene megfogni a tollat, és leírni, hogy ez milyen gyönyörű. Hogy ott van például az a juhar... Juhar? Létezik még egyáltalán juharfa? És ha nem az, akkor micsoda? A kuka mellett, az a fehér törzsű? Nyír vagy nyár? Hm. Amaz a szovjet-orosz erdőkben. Emennek meg rezeg a levele, azért rezgőnyárfa, hej... Mégiscsak botrányos, hogy úgy szólván egyetlenegy fának se lehessen tudni a nevét. Hogy a fenébe lehessen akkor leírni, hogy milyen szép. És mért kéne leírni, pont elég, ha az ember látja, mert van szeme, és érzi, illetve érzékeli, és tudja is... Magúban. Legbelül, ahogy mendják. A grafománia, meg a beszédkcny.szer, ezek rontanak el mindent. Az ilyesmihez nem szó, pláne nem írott szó kell, hanem — zene. Mondjuk valami sz.ökkenő, sugaras, mégsem vidám, har.em lappangóan melankolikus. Reményes. Elmúlásos. De melyik zene? (Töprengve nézte a linóleumot. Fölugrott, beidegződött mozdulattal nyúlt a zsebkendöcsomaghoz, a papír szinte magától szétlibbent, fölvette vele a döglött csótányt, bedobta a szemetesbe, és visszaült a konyhaszékre.) Nincs felségesebb, mint nézni a tüzet, a tengert, és az erdők fáit. A dombvidéki erdőket. A magas hegyek túl ridegek, félelmetesek, titokzatosak. És a tenger, talán nem? Na, ugve, hogy csak a szélcsendes vizeket kedveli kedvesem? És a békésen ropogó tüzeket? Kíváncsi lennék, mit szólna egy fékezhetetlen, rettentő, lángpallossal öldöklő tűzvészhez! Ez képzavar. Vagy nem? És kit zavar a képzavar? Na jó. ebből elég. ideje landolni. Földre, atyámfia, mielőtt begolyósodnál. (Elkezdte számolni a fakat. A konyhaablaknyi résen összesen 92 darabot számlált, habozott, majd úgy döntött, azokat is veszi, amelyeknek csak egyetlen ága látszik az ablakból; igy jött ki kerek száz.) Szépen vagyunk. A bokrokj már nem érdekesek? Az örökzöldek? Sem a lombhullutó cserjék? A játszótéri csalitos? És mit tennél, ha a hőscincérek szerelmi játékairól kellene előadást tartanod? Mit felelnél, ha kérdenék, hová lett a búvópatak? (Kétségbeesetten, segélykérően forgatta a fejét. És akkor megpillantotta ...) Na, ezt találd ki, te kókler, silány rsepürágó, nyavalyás csaló! De sürgősen, de facto, mert itt van az ősz, a nagy perzekutor, pilickéznek a levelek, ás érkezik mind pixst festa ... Sulyok Erzsébet NOSZTALGIAEST Csak a szépre emlékezem címmel nosztalgiaestet rendeznek október 29-én, este 6 órakor a vasutas művelődési házban (Rákóczi utca 1). A műsorban — melyet Lelkes Péter konferál — fellépnek: Kovács Erzsi, Harangozó Teri, Aradsz.ki László, Payer András. A zenél a Turán-duó szolgáltalja. Koncertek a szovjet kultúra napjain Amatőr — f)k«ilvivobajnok létere hogyan engedte, hogy elraboljanak magától ezer forintot? És még csak nem is védekezett! — Mert arra gondoltam. amit az edzőm mondott: soha ne verekedjek pénzérti Vlagyimir Ponykin szovjet karmester vezényli a szegedi szimfonikusokat ma, héttőn este fél 8-kor a Szegedi Nemzeti Színházban. A Filharmónia szimfonikus bérleti hangversenyének — amely a szovjet kultúra napjai rendezvénysorozatba illeszkedik — vendégművésze Gennagvij Rozsgyesztvenszkij tanítványa volt. Ez már önmagában is igen jó „ajánlólevél, de még kiegészíthető: 1980-ban Ponykin első dijat nyert Londonban. a fiatal karmesterek nemzetközi versenyén. Jelenleg a voronyezsi filharmónia vezető karmestere. A mai koncertműsoron Csajkovszkij Romeo és Júlia nyitúnyfantáziája, Sosztakovics V. szimfóniája és Alfréd Snitke szovjet zeneszerző 1960-ban ki >m po n á 11 z on goraye rsen y e szerepel. Közreműködik Körmendi Klara zongoraművész. Holnap, kedden este fél 8-kor a Tisza S/állóban a Borogyin vonósnégyes koncertjét rendezik meg a ,,C" kamarabérleti sorozatban. A világhírű együttes tagjai — Mihail Kopelman, Andrej Abramenkov, Dmitrij Sebalin, Valentyin Berlinszkij — Borogvin-, Sosztakovics- és Schubert-kamaramű veket szólaltatnak meg. Kivilágítva Magyar Rádió Szeged 66,39 Mlli — 91,9 MIIz Október 21., kedd S.30-8.0(1: Atfrtldi hírmondó — zenes hírműsor — henna: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.15: Ulkozbcn 6.3«: Lapszemle 6.45: Reggelt párbeszéd — Szót kérek ! 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth — továbbá: Információk HácsKiskun, Hékés és Csongrád megyéből — programajánlat, időjárás-jelentés, sport — szerkesztő: Polgár Gyula — műsorvezető: Vécsoy Ágnes Gyászközlemény Mély fajdalommal tudatjuk a rokonsággal és Ismerősökkel, hogy szeretett édosanyam. anyós, nagymama, dédmama és testvér, ÖZV. NYÁRI IMRENE Tombáez Erzsébet életének 71. évében hosszú betegség utan elhunyt. Temetése október 27-én, kedden. délután 14.30 órakor lesz a tlomaszeki temető ravatalozójából. A gyászoló család, Domaszék 405. Somogyi Károlymé felvétele A tavaly elhunyt szegedi szobrászművész. Tápai Antal „Evezős" szobra az új híd ujszegedi hídfőjénél áll. Az izmos, fiatal sportoló szobrában ezután az est{ és az-éjszakai gyalogosok és autósok is gyönyörködhetni 7/ HÉT VÉGI PIACI ÁRAK A hét végén Szegeden, a Marx téri piacon az élő csirke kilóját 40-56, a tyúkét 50-69, a pulykáét és a libáét 60, a kacsáét 56-62, a tojás darabját 2-3 forintért adták. Az őszi érésű burgonya kilója 8-14, a sárgarépáé 8-12, a petrezselyemé 15-30, a vöröshagymáé 10-14, a fejes káposztáé 5-7. a kelkáposztáé 5-10, a karalábéé fl-10, a karfiolé 8-12, a paradicsomé 10-20, a zöldpaprikáé 6-20, a fűzőtöké 10, az uborkáé 20-30, a zöldbabé 15-35, a saláta darabja 3-7, a retek csomója 3-6, a zöldhagymáé 5-6 forintba került. A fokhagyma kilóját 60-120, a parajét 20, a gombáét 60-70, a görögdinnyéét 6, a téli almáét 8-20, a körtéét 10-30, a szilváét 15-21), a szőlőét 15-60. a héjas dióét 40-65, a száraz babét 5060, a savanyú káposztáét 30, a zöldlengeri darabját 1-3, u mák literjét 100-110 forintért kínálták. AZ UJ ADÓRENDSZERRŐL A személyi jövedelemadóról rendeznek tájékoztatót és fórumot holnap, kedden este 6 órakor a November 7. Művelődési Házban. Az est vendégei — Viski Dániel, a megyei adóigazgatóság igazgatóhelyettese és Izsó Gábor csoportvezető — válaszolnak az érdeklődök kérdéseire. ÉLETVEZETÉSI TANÁCSADÁS A Csongrád Megyei Művelődési Központban (Újszeged, Közép fasor 1—3.) életvezetési tanácsadásra várják az érdeklődőket ma, hétfőn délután 5—7ig. A szakemberek hívhatók is a 11-398-as telefonszámon. A szolgáltatás dij¿TáTar». Megérkeztek az indiai kisautók Szombaton, a budapesti Kossuth Lajos téren, a ha*z;ánkban tárgyaló Vengala Rao indiai ipari miniszter, a Magyar—Indiai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság indiai tagozatának elnöke átadta a hazánkba szállított elsó Maruti gépkocsikat. Az egyik kisautó kulcsát jelképesén Marjai József miniszterelnök-helyettes vette át Medgyessy Péter pénzügyminiszter, a vegyes bizottság társelnöke táraságában, akik ezután kipróbálták a jármüvekét. Ezt követően bemutatták az indiai vendégnek a legújabb típusú luxus távolsági Ikarus buszt, amely iránt az indiaiak erdeklődnek. s a magyar külkereskedelem szeretne eladni belőlük a távoli ország piacára, részben a gépkocsikert ellentételként. Az indiai miniszter magyar vendéglátói kíséretében rövid próbautat tett az autóbusszal. A 800 köbcentis indiai autókat a japán Suzuki gyárral kötött együttműködés alapján készítik, pontosabban 70 százalékban japán alkatrészekből ösazeszerelik. A magyar járműipar a közelmúltban állap<»dott meg az indiai gyárral kooperációban. ennek értelmében komplett műszerfalakat, gyújtógyertyákat és különféle más járműipari ívszegységeket szállítunk Indiába a gépkocsikért. Ez évre 500 Maruti autó behozatalára született üzletkötés, valamennyi már megérkezett, s előreláthatóan november közepétől kezdi meg a Merkúr értékesítésüket. Az országban 5 helyen. ígv a budapesti Hungaro szerviznél, valamint az. egri, a hajdúszoboszlói, a pápai és a szegedi autójavító vállalatnál oldják meg az indiai autók szervizel látását. Megszervezték a folyamatos alkatrészellátást is. a Mobil Válla'aton keresztül. 1988-ban várhatóan már ezer Maruti kocsi érkez.ik hazánkba, s a kooperáció későbbi bővülésével számuk tovább növekedhet. FÉLMILLIÓS TÜZESET Szombaton délután 3 óra körül gyufával játszó gyerekek okoztak jelentős tüzet Szegeden, a Csáki utcai Merkur-telepen. Az eldobált, égő gyufák meggyújtottak egy közelben levő avarboglyát, amiről a tűz átterjedt a telepen álló gépkocsikra. A kár meghaladja az ötszázezer forintot. DEIMAGYARORSZAG M\ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő! Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Száyay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés! dtj egy hónapra 41 lorlnt — ISSN 0133—025 X