Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-08 / 211. szám
4 Szombat, 1987. szeptember 12. lények, teóriák, tudomány Ürkannibálok A zseniális Verne Gyula holdutazói kémiai úton kötötték meg az űrhajóban általuk termelt széndioxidot, s így van ez máig is, minden űrkabinban. A jóvő azonban a biológiáé. Már építik azt a kísérleti kamrát, amely a világűrbe visz fel fotoszintézisre képes és képtelen egysejtűeket. A nem fotoszintetizáló egysejtű állatok életműködése termeli a széndioxidot, amelyet a Cyanophyta törzsbe tartozó moszatok alakítanak át cukorrá, szénhidráttá, zsírrá, fehérjévé — csupa hasznos tápanyaggá. Ennek igazi nagy jelentősége akkor lesz, ha a kékmoszatnak az ember termeli majd a széndioxidot. Az ebből keletkező algaszaporulatot ugyanis meg lehet majd enni. Ha a kísérletek sikerrel zárulnak, akkor sor kerülhet arra, hogy az űrhajósok saját anyagaikat fogyasszák el. akár többször is egymás után. (The Times) Balatoni Sziszifusz Torvényként mondható ki, hogy a folyamatok mindig valamiféle kiegyenlítődés felé törekednek. A hegycsúcsok szétporladnak, feltöltődnek a sikságok, a tavak. — Cholnoky Jenő szerint a Balaton tízezer év múlva töltődik föl; a később született, így korszerűbb eszközökkel dolgozó tudások hétezer évre teszik ugyanezt a távot. A tó nyugati medencéjének: alját, Keszthelytől egészen a szán tód i révig, átlagosan nyolc méter mély iszap borítja. Ez a vízmélység kétszerese. Hogy miként került oda az iszap? A szinte mindig fújó északnyugati, északi szél szállítja, por alakjában. Iszap keletkezik még az évről évre újjászülető hinármezókböl, s a le nem aratott nádból is. — A kisbalatoni vízvédelmi rendszer első ütemét, az „1. rovarszárny" felét nemrégiben adták át. (Szitakötő szárnyára hasonlít a kialakított vízfelület alakja — innen a szakmabeliek közt használt elnevezés). A vízvédelmi rendszer föladata a Zala által szállított növényi tápanyagok kiszűrése, a vizet ugyanis az e tápanyagokból élő algák teszik átlátszatlanná. Hogyan tisztit a Kis-Balaton? Területén hosszú ideig áll a Zala vize, miközbert a benne levő tápanyagokat fölhasználják a vízinövények. Miután ez megtörtént, fölnyitják a zsilipeket, és a víz máris folyhat a Balatonba. Az eredmény — erről már beszámolt a sajtó — nem kétséges: tisztul a Balaton! Mérésekkel igazolható, hogy kevesebb a vízben a foszfor, a nitrogén. Eddig rendben; csakhogy a napsütés mértéke — nagy hihetőséggel — a következő évtizedekben sem fog csökkenni, e föltehető esetben viszont, mivel az eddiginél átlátszóbb lesz a tó, több napfény jut avízbe. Ha a vízbe több napfény jut — mondják a kutatók, de egyelőre nem írják le — ez kedvező lesz a hínár számára, aminek több napfény, de kevesebb tápanyag kell, mint a lebegő algáknak. Ha kedvez a hinárrtak, előbb utóbb akkora hinármezők lepik el a Balatont, akár a hetvenes években. (Ugyanez a folyamat zajlott le abban az időben is, csak éppen fordítva: nem javult, hanem romlott a vízminőség. A hinarasok akkor keletkeztek, amikor tartalmazott már annyi tápanyagot a víz, ami a hínárnak elegendő volt, viszont a lebegő algáknak még nem). — A megoldás tehát: addig kell csökkenteni a víz tápanyagtartalmát, míg az a hínárnak sem lesz elég. Ekkor érkezünk csak vissza majd az eredeti, a Kis-Balaton elsorvasztása előtti állapothoz. Az összfolyamat tehát a következő: a húszas években megszüntették: a Kis-Balatont — óriási költségekkel. Attól kezdve egészen idáig állandóan romlott a tó vize , —( az ország zsebére. Most helyreállítják a KisBalatont — elképesztő összegek árán, s nem holnap lesz, de nem is holnapután, mikor valóban és tartósan magához tér ez az összevissza szabdalt Balaton. — S közben fúj az északi szél, hozza a port, a víz alján pedig az iszapréteg vastagsága egyre nö. Farkas Csaba Mi? Hol? Mikor? 1987. SZEPTEMBKR 8., KEDD — NÉVNAP: MARIA, ADRIENN A Nap kel fi ura 11 perekor, is nyugszik 19 ura II prrckor. A Hold kel 19 óra 3« porckur, ós nyugszik 6 óra 45 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása.Szegednél hétfőn plusz 172 cm (apadó). Hangulatjelentések, korrajzok Persze, nemcsak ő politizál. A magyar popzene igen hígnak mondható sarát még mindig állják a „nagy generációdból néhányan, akik tudatosan vállalják az úgynevezett közügyekről való véleménynyilvánítást, az „egészről" való gondolkodást. Mindnyájukat most nem jut hely ünnepelni. Zoránt és társait, Dusánt és Pressert azért illetheti újabb elismerés, mert megfogalmaztak egy új nagylemezre való, múltra és jelenre vonatkozó vallomást, kételyt, kritikát. A szólóénekesnek és gitárosnak sem utolsó muzsikus most is igényes munkát tett le a lemezboltok asztalára. Akik szeretik és hallgatják őt, tudják, hogy hiteles képet igyekszik adni arról az országról és arról az emberről, amely és aki magyarnak neveztetik. Zorán dalai az utóbbi években karakteres hangulatjelentések korról, korszellemről. Így tulajdonképpen nem meglepetés ez a legfrissebb hanglemez, mely olyan dalokat fűz egy koszorúba, amelyek rólunk szólnak. A címbe foglalt ígéret — Szép lesz a holnap — a lemez meghallgatása után, úgy tűnik, nem a felhőtlen, gondtalan jövőt előlegezi meg. A lemezbori tóról ránk néző, gyönyörű szemű kisgyerek pedig szívesen elhinné az állítást, mint ahogy az előző generáció is komolyan vette a nagy ígéreteket. Valamiben teljesen különbözik ez a lemez a régebbiektől. Míg az előző Zorán-lemezeken a fanyar humor, a szarkazmus és a hitet vállaló líra keveredik, addig ez a lemez megdöbbentően szomorú, lehangolóan keserű. Csalódások, fájdalmas panaszok, lemondással teli mondatok böffennek ki a dalokból. Az eddig kifelé forduló Zoránt, mintha kicserélték volna egy magában beszélő, maga elé motyogó Zoránra. Persze, ez csak első hallásra tűnik így. Az aktivan moralizáló szándék nem vonult vissza. Az alkotók pontosan tudják, mit akarnak: hatni és közvetíteni. Nem az ö erényük vagy bűnük, hogy most ezt és így tudják megtenni. „Ma már sok mindent nem hiszek a csillagokról" énekli az a Zorán, aki néhány évvel ezelőtt még hírrel hirdette, hogy hisz „egykét szép dologban". Hát igen, a be nem teljesülő vágyakat nehéz továbbigérni gyermekeinknek. A mai negyvenéves persze Jucija: túl fiatal még ahhoz, hogy már ne reménykedjék, viszont ahhoz túl öreg már, — hogy még reménykedjék. Persze több mindent megkísérelhet önmaga megvigasztalására. íme, az önámítás: „Hidd el van, még aki minket irigyel...", és íme a leltár: „Kaptunk házat, eszmét, mely épült, öszszedőlt / És hazát mely éltet s meggyötört / Ennyit hagytak ránk / Ennyit bíztak ránk." Nem hiszem, hogy különösebb kommentálásra szorulnának ezek a sorok. Bármennyire keserű is ez a lemez, cinizmusnak nyoma sincs rajta. S ar passzív rezisztencia biztonsága sem kenyere Zoránnak. Nem tud kibújni a bőréből, a fintora, a keserű mosolya mögül is előbújik a jobbitó szándékot továbbra is vállaló személyiség. Az alkotók részt kérnek maguknak múlt, jelen, jövő gyönyörűségeiből és keserveiből. S a rezignációból egy helyütt előbukkannak ilyen hívogató sorok is: „Gyere velem, ne félj... Szép lelkesedni még valamiért ..." S reméljük, nem hiábavaló. Pacsika Emília Családi események HÁZASSÁG Ködmön Mátyás és Andó Júlia Ilona, Csányi István és Mészáros Erika, Miklós Sándor és Szűcs Rozsa. Kéri Ferenc és Csaba Ildikó, Vcszolovszkl Sándor és Bus Margit. Dudás István Péter és Tar Gabriella. Palotás Endre és Szigeti Mariann, Kertész Gábor Lajos és Varga Beáta. Szegvári Gábor és Szabó Katalin, Hakacst Róbert és Bolka Ágnes Lídia. Tihanyt István és Sebők Marianna. Kovács László és Fülöp Ildikó, Berkó Ferenc és Kerezsi Marta, Szekeres Tibor és Gera Zsuzsanna. Dorogin Tomiszláv es Tari Erika Anna. Rácz György és Bullas Zsuzsanna. Virág Ferenc és Vastag Ildikó Anikó. Adam Ottó és Csík Ibolya. Adonyi Gábor és Szigethy Noémi Erzsébet. Ábrahám László és Zstkaí Eva. Gábor György Zolr tan és Karai Eva Katalin. Urbán Lajos Antal és Magyar Katalin Erzsébet. Jenéi Zoltán Károly és Fodor Edit. Bájtat János Mihály és Csányi Erika, Kispál István és Bakacsi Márta házasságot kötöttek. SZtlLETES Komócsin Istvánnak és Szalai Klára Katalinnak Orsolya, Bárkányi Györgynek és Kátkai Saroltának Balázs, F.gyt-d István Károlynak és Márki Erzsébetnek Csilla. Zsingor Jánosnak és Csurár Mariannának Marianna, Farkas Rudolfnak és Szabó Eva Juditnak Eszter. Szombati Mátyásnak és Bokor Ágnes Rozáliának Mátyás Zoltán. Bárdon Mihály Attilának és BOzsó Mártának Mihály Bence, Szilagyi Sándor Tibornak és Dudás Erzsébetnek Tibor, Csernak Zoltánnak és Szőke Ágnes Katalinnak Eszter, Fülöp Sándornak és Tóth Margitnak Gábor. Nógrádi lstvannak es Feher Ilona Irénnek Gergő, Novkov István Zoltánnak és Varga Ágnes Katalinnak Gábor, BOzó Imre Józsefnek és Molnár Evanak Tamás, Harkai Istvannak és Farkas Margitnak Roland, Jankó Gábornak és Lasztóczi Erzsébetnek Genovéva, Rozsa LászJónak és Demus Zsuzsannának Annamária. Kurusa Andrasnak és Szilágyi Katalinnak Anita. Tandari Istvánnak és Burkovtcs Rózsának Anita, Igaz Jánosnak és Németh Katalinnak János, Hegedűs Belanak es Vincze Irénnek Csaba Béla. LiptákPiko Janosnak es Fori/s Margitnak Judit. Barna Imre Ferencnek es Kanalas Zsuzsannának Tamás. Vinkó János Ferencnek és Kovács Eszternek Gaspar. Révész László Jánosnak és Paplogó Maria Zsuzsannának János. Császár Ferencinek és Farkas Ilonának Hajnalka. Papp Zoltánnak és Ordögh Zsuzsannának Zoltán, dr. Szigeti Csaba Ferencnek es Szirmai Évának Márton Levente, Iván Andrásnak és Gazdag Mária Magdolnának Tamás Péter. Szilágyi Lajos Zoltánnak és Bay Lujzának Gergely, Zakó Lászlónak és Menyhért Ibolyának Péter. Palágyi Kálmánnak és dr. Gömöri Katalinnak Gáspár, Kis Zoltánnak és Márta Erzsébet Teréziának Gábor. Varga Zsolt Attilának és Ambrus Erzsébet Kláranak Krisztina. Tanács Lászlónak és Szabó Gyöngyinek Adrienn, Demjem Janosnak és Kondasz Katalin Magdolnának Gábor István, Horváth-Zsikó Antalnak és Kormöczi Mariának András. László Zoltán Tamasnak és Krizsán Máriának Zsófia, Kucsora Istvánnak és Dávid Katalin Ágnesnek Gábor, Györkéi Attila Csabanak és Lipták Zsuzsannának Adam. Viczián Jánosnak és Homoki Elvirának Péter, Nyári Imrének és Becskei Ibolyanak Imre, Horváth Vincének és Tandari Máriának Hajnalka nevü gyermeke született. HALALOZAS Engi Pálné Iváiny Mária. Török Józsefné Révész Ilona, Juhász Endréné Farkas Márta, Pósa Szllveszterné Kovács-Takács Ilona. László Andrásné Prohaszka Erzsébet, Dohányos János, Szilágyi József Lajosné Nagymihaiy Erzsébet, Budi Józsefné Pintér Veronika. Ilulman Jánosné Skultéti Erzsébet, Hozsó Istvanné BOzsó Rozalia. Krisztin Andrásné Lasanc Ilona. Wágner László Gyula. Marosvári György, Bíró József István, Csiszár Mihály. Ambrus Imre, Endrödi Józsefné Tormási Julianna, Bodré István. Hargitai Flórián. Miksi Jánosné Verbovszki Anna. Zsótér István, Stricz László, Juhász Mihalyné Deák Piroska, Krizsán Sándor. Domonkos János. dr. Scherer Ferenc, Mészáros István. Debrei Sándorné Muller Erzsébet, Budai Andrásné Juhász Maria. Kiss Elemér Ernüné Kell Anna. Ilarmath Ferenc Dozsó, Balogh Jánosné Uorcsök Etelka, dr. Tóth Lóránt, Katona Mihály, Kopasz István, dr. Kolb Endréné Baar Terézia. Lajter Károly, Och Nándor, Raab Istvánné Kispéter Mária. Gregus Miklós. Csipak József. Luk-ács Imréné Lukacs Maria. Muszka Józsefné Gyürfi Erzsébet. Domonkos Ferenc. Kantor Anulne Varga Viktória, dr. Dus Zoltánná Szabó Ilona, Kukk Anna Ilona, Pintér József meghallak Műemléki rekonstrukció Az ókori és középkori műemlék épületek felújításához, valamint a jelenleg is folyó kastélyprogram rekonstrukciós munkáihoz is használható új kötőanyagot — úgynevezett műemléki habarcsot — fejlesztett ki a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet. A jelenleg forgalomban levő kötőanyagokkal végzett felújításoknál az új falrészek gyakran leváltak az eredetiről Ez késztette a szakembereket arra. hogy olyan kötőanyagot dolgozzanak ki, ami a műemlékek falainak tartós fennmaradását biztosítja. Az eredeti falból vett habarcsminták alapján fejlesztették ki most forgalomban levő anyagokból a korhű megjelenésű, mészalapú kötőanyagot, amelyhez különböző arányban vulkáni tufát kevertek. Az így kapott műemléki habarcs a ma gyártott habarcsoknál kedvezőbb műszaki tulajdonságokkal rendelkezik. TIZ EVE halt meg Zinncr Erzsébet (1909— 1977) fotóművész., a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: 48 óra (színes amerikai krimi. V. helyár!). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: Robinson Crusoo (színes szovjet film), negyed 6 és fél 8 órakor: 48 óra (színes amerikai krimi. V. helyár!). Szabadság: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Szamárköhögés (színes magyar film). Filmtéka: fél 6 órakor: Fanny és Alexander, I—II. rész (színes svéd film). Kert mozi: (Újszeged) Feltámad a vadnyugat (színes, m. b. amerikai kalandfilm. IV. helyár!), este 8 órakor. Kiskörössy halászcsárda: (videomozi): délután 4 és este 8 órakor: A Hongkongi ember (színes hongkongi film). > Kiskörössy halászcsárda, kert: este 10 órakor: Gyanus árnyak (színes kánai kalandfilm. III. helyár!). Eva presszó: 8 órakor: Éjszakai játékok (színes francia film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám <13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak síirgós esetbein 1 BALESETI, SFBESZETI ES UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészett és urológiai felvételi Ugyeletet a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. Gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET " Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fel 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvost ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig az Újszeged! Gyermekkórház Szeged, Odesszai krt. 37. Telefon: 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel « óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: li-000. IFJÜSAGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 8 óráig hívható. © Tévé PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! o A SZEGED MEGYEI VÁROSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA pályázatot hirdet a SZEGEDI IPARI VASÁR ÉS KIÁLLÍTÁSOK IGAZGATÓSÁGA igazgatói munkakörének betöltésére. Az igazgatóság a városi tanács irányítása alatt működő intézmény. — Fő tevékenységi köre: a Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás szervezése, rendezése, valamint a testvérmegyék és -városok által rendeztt kiállításokra, vásárokra kiállítók szervezése. Alkalmazási feltételek: — egyetemi vagy főiskolai végzettség; —középfokú politikai végzettség; — 5 éves kereskedelmi vagy a vásár profiljához közel álló gyakorlat; —5 éves vezetői gyakorlat; —erkölcsi bizonyítvány. Idegennyelvvizsgával rendelkezők előnyben. A munkakör betöltésének időpontja, tartama: 1987. október l-jétől, határozatlan időre. — Bérezés: a 21/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés 1. számú melléklet szerint. A pályázatnak tartalmaznia kell: — részletes önéletrajzot, jelenlegi munkahely, beosztás, alapbér, jövedelem megjelölésével. A pályázathoz csatolni kell: iskolai, politikai végzettséget igazoló okmányok hiteles másolatait, a hyelvvizsga-bizonyítvány másolatát. Jelentkezési határidő: 1987. szeptember 21. A pályázatokat Szeged Megyei Városi Tanács V. B. kereskedelmi osztály (6745 Szeged, Széchenyi tér 10.) címére kell benyújtani. — A pályázatok döntésre történő előkészítését minősítőbizottság végzi, A döntésről a pályázók írásos értesítést kapnak. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. BUDAPEST I. 8.55: Tv-torna 9.00: ITV 10.00: Kis tragédiák — szovjet film — 1. — (Isin.) 11.(15: Delta — (Ism.) 11.30: Mozgató 11.40: Képuis.íR 17.15: Hírek 17.20: Három nap tv-músora 17.25: Sulyemoló-vb 18.05: A Koreai Népi nemokratlkus Köztársaság nemzeti ünnepén 18.25: Képújság 18.40: Mini Stúdió '87 18.45: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal — 23. 19.(0: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Verdi — olasz életrajzi filmsorozat 21.15: Studio '87 22.15: Felkuiálom 23.05: Híradó 3. BUDAPEST 2. 17.35: Kerékpárral az iskolába — (ism.) 17.50: Tv-torna J7.55: Képújság 18.00: Del-alföldi Krónika 19.00: Kalandozás a növényvilágban — 11. — (ism.) 19.30: A/. Akropolisz megmentése — francia rövidfilm 19.55: Solti György — a Magyar Állami Hangversenyzenekar elen Szünetben 20.55: Híradó 2. 22.15: Sulycmclő-vb 22.55: Képújság BELGRÁD I. 17.10: Hirado 17.30: Kis világ 18.00: Dok.-műsor 18.30: Rajzfilm 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.05: Lulu — filmsorozat 21.15: Témák és dilemmák 22.54: Híradó 23.05: Musorrándás BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 10.00: Falumüsor 19.30: Híradó 20.00: Egy nap a kikötőben 21.10: Népzene 21.55: Zenés műsor 22.25: Atlétikai verseny 22.55: Művelődési műsor Rádió KOSSUTH 8.20: Társalgó 9 44: Éneklő ifjúság 10.05: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 10.25: Cseresznyefa — 1. 10.37: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 11.35: Prométheusz-rejtély — szemelvények Mesterházi Lajos regényéből — 14. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Analfabétizmus elleni világnap 13.00: Nagy mesterek. világhírű előadóművészek 14.10: Magyaran szólva... 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzses/.melódiak 15.00: Fejezetek a jiddis irodalombői 15.20: Fiatalok muzsikálnak 15.40: Poggyász 16.05: Test-orsegcm 17.00: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén 17.22: Nepzcne Koreából 17.30: Filmzene 17.45: A Szabó csatád .. • 19.15: Tüz van! — valentyin Raszputyin kisregénye 20.13: Diszkoteta 21.13: OperettegyUltesek 21.30: Az élet fizikája 22.15: Sport 22.25: Tíz perc külpolitika 22.35: Verseit elmondja: Baka István 22.50: Vonzáskor — 15. 23.00: Operaest 0.10: Himnusz 0.15: Ej fél után . PETŐFI 8.05: Slágermuzeum 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben 12.00: Hírek nemetul, oroszul es angolul 12.10: A Szófia Fúvószenekar Ruszev müveiből es feldolgozásaiból játszik 12.30: Berki László népi zenekara játszik 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Nemcsak zene . . 14.30: Varga Gézanak hívják — foglalkozása: radiórendezii 15.05: Nóták 15.2«: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom . .. 17.30: Táskarádió 18.30: Gramofonsztárok 19.05: Sport 19.1«: Csak fiataloknak! 20.09: Újvilági kóborlások 21.05: A planétás ember — Goda Gábor regenye — 0. 21.28: Népdalok, néptáncok a jnezosegrol 22.00: Legbol kapott törtenetek 23 10: Sporthírek 23.20: Könnyűzene • -A? 0.15" Ej fel után ¿¡j'