Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-08 / 186. szám

12 Szombat, 1987. augusztus 8. magazin | [DM Elektronika és foglalkoztatás BAKACSI LAJOS GRAFIKAJA Színek és helyek HÁZTÁJI Hogy a szegedi íróknak, újságíróknak — mondjuk, a századfordulótól — hány klubjuk egzisztált Szegeden, ezt talán Péter Laci barátunktól kéne megkérdezni. Én csupán kettőre emlékszem — a mostanira, meg az azt megelőzőre, amely a Szabadság (a régi Belvárosi) mozi emeletén üzemelt, az egykori vívóteremben. Hogy a termet miért hívták vívóteremnek, azzal kapcsolatban bővebb felvilágosítást nem tudok nyújtani. Mindazonáltal később ahány alkalommal átléptem a küszöbét, akaratlanul is elmosolyintottam magam. Hát hogyne! A negyvenes évek második felében — gimnazistaként — bokszedzésekre (is) jártam, a Szegedi Egyetemi Atlétikai Clubba (SZEAC). 48-ban vagy 49-ben az egyetemi megnyitót eseménysorozattal gazdagították. Sportbemutatók is szerepeltek a programban. A bokszmeccsek pont e vívóteremben. Akkor bokszoltam először (és utoljára? — ki tudja? elvégre az élet annyi mindent tartogathat az ember számára) nagy nyilvánosság előtt. „Ellenfelem" egy gacsos tüskehajú srác. Előtte „megegyeztünk": csak semmi durvaság! Szép, technikás bokszot fogunk prezentálni. Hadd teljék benne gyönyörűsége a publikumnak. „Szurkálás", látványos elhajlások, technikás lábmunka... Ahogy a nagykönyvben írva vagyon. Et cetera... et cetera ... Mit is mondjak? A gacsos tiiskehajú cirka a harmadik másodpercben úgy állonvágott, hogy (ötágú) csillagok kezdtek röpködni előttem menten .. Szóval így vagyunk?!... Puff!... Mire ö... Puff!... Puff-puff-puff' .. A végén úgy kellett bennünket — erőszakkal — szétválasztani Üjságiróklub az ötvenes évek végére lett a vívóteremből. A büfépult teljhatalmú ura Jenő volt. (Vezetéknevét senki nem tudta. De, vélem, ez így is volt rendjén.) Mit lehetett kapni az egykori újságíróklubban? Hát természetesen mindenekelőtt „klasszikusokat": bort, sört, pálinkát, likőrt, virslit, tojásrántottát... És — hitelt. S rögtön kényelmetlen helyzetben is vagyok, hisz ezek után az árakról is szót kellene ejtenem. Megpróbálom valahogy áthidalni. Nos, az akkori büféárak úgy viszonylatiak szintén akkori fizetésünkhöz, mintha... Mintha a mostani ítalárakat felére csökkentenék, a gázsinkat pedig megdupláznák ... De vigasztaljon bennünket, hogy e tekintetben azóta — elvégre központi célkitűzés! — bizonyára javult különben a cserearány. Persze ne higgye senki, hogy a klub csupán a mértéktelen vedelések színhelye volt. (Bár néha az is.) S azt se gondolja a Nyájas Olvasó, hogy kizárólag sakkozással, ultizással — télen a galérián, nyáron a teraszon — telt az idő. Akadt itt program is — szépszerével. Hol Szakasits Árpád látogatott hozzánk, hol a — sokadvirágzását élö — Kiss Ferenc bácsi adott elő hálóingben, gyertyával a kezében hátborzongató nagymonológot. Másszor pantomimmüvészek kápráztattak el bennünket vagy éppen á helyi tehetségek bontogatták szárnyukat két nagyfröccs közt a Nagyérdemű előtt. A büfé áruellátását akár kifogástalannak is nevezhetném. Akadtak, persze hogy akadtak akkoriban is hiánycikkek. Olcsó piát ellenben mindig lehetett itt kapni — és ez, hogy, hogynem, sok mindenért kárpótolt bennünket. Jenő: akár egy kapitány a nyílt tengeren hánykolódó hajó parancsnoki hídjánál. Kopasz fején időnként megcsillant a sápadt lámpafény. Alakja kissé már korpulens, mint a hosszújáratú kapitányoké. De — többnyire — biztosan markolta a kormányt. Ha pedig mégse, kedves felesége azonnyomban ott termett, és a gépezet, rövid üzemszünetet követően, működött tovább. Se szeri, se száma a bohókás történeteknek. Egyszer például háromdecis borospohárban gyűjtöttük össze — közadakozásból — a ceh várható ellenértékét. A summában — akarom mondani, a pohárban — apró-, papírpénz egyaránt akadt. Kinek volt az ötlete? — ki tudja azt már ennyi idő elteltével kinyomozni? Mindenesetre valaki a pohár szabad kapacitását Pusztamérgesi rizlinggel töltötte ki. — Fizetünk! — kiáltottuk. — Jenő egyből ott-termett. — Tessék — toltuk elé a vegyes elegyet. Jenőnek arcizma se rezzent. (Nem tudom, hol tanulta, de egyetemi végzettségű vendéglátós volt.) Leitta a pénzről a rizlinget, aztán markába fordította a pohár további tartalmát. — Kifutja? — puhatolóztunk. Jenő kis ideig hintáztatta még markában az ázott summát. — Cirka — mondta. Mi meg: rendeltünk még egy rundóval. A záróra itt „rugalmas" volt. (Hiába fenyegetőzött Markovits bácsi, végső kétségbeesésben néha már egészen magasztos nevekkel is előhozakodva.) így aztán nem volt semmi akadálya, hogy az irodalmi orgánum akkori költő-föszerkesztöje (micsoda briliáns literatúrai ötlet!) átinvitálta hozzánk a Hági zenei részlegének teljes stábját. (Plusz fölszerelés.) Most. hogy e helyiségben tartják a Filmtéka előadásait, hónapok óta készülök újra felkeresni. Kissé szívszorongva. Hisz már a régi görögök is óvtak bennünket, hogy másodszorra belelépjünk ugyanabba a folyóba. Meg különben is: hol vannak mar a régi fröccsök? Az egykori szereplök? S hol a feleségek, akik — minden férji fröccsot követően — oly szigorral vonták össze szemöldökük?... Elektronizáció — mindennapi beszédünkben ritkán használjuk ezt a szót. Nem is tudjuk egészen pontosan, hogy mit jelent. Pedig az elektronizáció korát éljük, s napjaink sürgető szükséglete, hogy éppen olyan szerves része legyen munkánknak, mindennapi életünknek, mint annak idején a villamosítás. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a közelmúltban egy tánulmanyt készített, amelynek témája az elektronikának a foglalkoztatásra, a munkaerőstruktúrára gyakorolt hatása volt. Erről beszélgettünk a tanulmány koordinátorával, Talyigás Judittal. — Az elektronizáció fogalmát éleg nehéz egyszerű szavakkal megmagyarázni. Nem ugyanaz, mint a számítástechnika; bár a hozzá kotödö elemekből épül föl, vagy azokat alkalmazza, mégis többet jelent nála. Lényegében mikroprocesszorral vezérelt eszközökről van szó, amelyek például lehetővé teszik teljes gyártósoroknak számítástechnikai eszközökkel vagy mikroprocesszoros láncon történő vezérlését. De ebbe a fogalomkörbe sorolhatjuk egyebek közt az automatizálást, a robottechnikát, a korszerű távközlést is. — Volt idő, amikor az elektronikának a termelésbe való belépésétől azt várták, hogy sok dolgozó munkáját teszi fölöslegessé, s mivel valamennyi gazdasági ágazatban várható az elterjedése, tömeges munkanélküliséget fog okozni., — A külföldi felmérések azt mutatják, hogy ott, ahol a korszerű elektronikát bevezették, vállalati szinten nem következett be drasztikus csökkenés a munkaerő-állományban. Bizonyos területeken kétségkívül csökkent a foglalkoztatottak száma, viszont az új technika bevezetése egyúttal új, más jellegű munkahelyeket is teremtett. Egyes munkakörök teljesen megszűnnek, mások könnyebbé válnak. Van. ahol a dolgozónak tanulnia kell ahhoz, hogy megmaradhasson korszerűbbé vált korábbi szakterületén, és természetesen új szakmák, új munkakörök is keletkezhetnek, hiszen ezt igényli az új eszközök tervezése, gyártása, karbantartása. A nyugati tapasztalatok szerint az elektronizáció előretörése nem okoz munkanélküliséget, legföljebb olyan esetekben, ha a dolgozó nem vállalja az átképzést, vagy pedig nincsenek meg hozzá a kellő szakmai alapjai. Az elektronizáció olyan általános műszaki képzettséget igényel. amely szakterülettől függetlenül igényként már szinte mindenhol jelentkezik, iparban, mezőgazdaságban egyaránt. Nem is annyira a tudásra, mint inkább az új befogadásának készségére van szükség. Arról van szó ugyanis, hogy az elektronika olyan gyorsan fejlődik, hogy alig képzelhető el olyan nagy munkaerő-kapacitás, amely &z adott technikai szintet széles körben ismeri. Olyan munkaerő iránt van inkább igény, amelyben megvan a képesség az új befogadására. — És a magyarországi munkaerö-állományban megvan ez a készség és képesség? — Magyarországon sok minden másképpen történik, mint amit a világtendencia mutat. Olyan országokban például, ahol jelentős munkanélküliség van, ha meghirdetnek valahol egy átképzési tanfolyamot, örömmel és tömegesen jelentkeznek rá. Nálunk nem. Igazából sem az egyén, sem a vállalat nem érdekelt az át-, illetve továbbképzésben. Űjabban például a hazai vállalatok átképzési támogatást kaphatnak, hogy dolgozóiknak a tanfolyam idejére is a teljes fizetést ki tudják adni. Ezt a lehetőséget azonban alig néhány cég vette igénybe. Az átképzésnek, sajnos, sem a feltételei, sem az igénye nincs meg nálunk. Alapvetően hiányzik belölünk a mobilitási készség, mind földrajzi, mind munkaköri éltelemben. A dolgozó csak akkor mozdul, ha megfizetik. A tudást, a magasabb képzettséget nálunk nemigen díjazzák. A dolgozó azt látja, ha nem tanul, akkor sem történik semmi. gond nélkül el tud helyezkedni. — Nagy várakozás kisérte az iskolákban bevezetett számítástechnikai programot. Talán felnövekszik egy nemzedék, amelyikben meglesz a készség, az új iránti fogékonyság az elektronika által megkövetelt munkakultúra befogadására. — Valóban nagy volt a várakozás. A program felülről indult, országszerte elterjedt, mindenki örült, bizakodott. De vajon valóban jó-e ez a program? Vajon tényleg a számítástechnikát tanulják-e meg ezek a gyerekek az iskolában, vagy csupán elszórakoznak a játékprogramokkal? Erre csak akkor lehetne választ adni. ha tudnánk, hogv azok a fiatalok, akik érettségi körül vannak, érdeklödnek-e azután, hogy a munkahelyükön a korszerű elektronikával dolgozzanak. Nemigen hallani olyat, hogy egv titkárnő csak akkor megy egy munkahelyre, ha ott szövegszerkesztő gépen dolgozhat. Nincsen rá igénye. De a munkáltató sem nagyon támaszt olyan feltételt, hogy csak akkor veszi fel, ha tudja kezelni a szövegszerkesztőt, ugyanis ilyen gép sincS mindenhol. Tehát sem az igénye, sem a szükséglete nem jelentkezik az ilyenfajta tudásnak. — Ez nagyon szomorú kép. Hol van a kiút ebből a helyzetből? — Mindenekelőtt azt kellene elérni, hogy legyen tervezés a munkaerűstruktüra terén is. mind ágazati, népgazdasági, mind területi szinten. Azokon a területeken, ahol meglódult az ipari fejlődés, ahol felszívó hatása .van, nincsenek olvan gondok. hogy hol helyezkedjenek el az emberek, s ott van igény a magasabb képzettségre. Én inkább azért érzem elkeseritörtek a helyzetet, mert általános kulturális elmaradottság tapasztalható. — Érvényesüljön a munkaerőpiac törvénye, vagy inkább tervezzünk? — Mi újabban mindent munkaerőpiaci mechanizmusokkal akarunk megoldani, pedig nálunk, ahol monopolvállalatok vannak, ez nagyon nehéz. Igenis szükség van tervezésre, ezt hollandiai. finnországi példák is bizonyítják. 1945 után nálunk kétmillió ember váltott képzettséget, hiszen agrárországból ipari-agrárrá váltunk. S ma kétszázezer ember átképzésének szükségessége mindenkit kétségbe ejt. A fejlődés ezt igényelné, de nem vagyunk felkeszülve rá tudatilag sem, pedig — ezt mindenki érzi — az országnak lendülnie kellene. A továbblépés érdekében kulcsszerepük kell hogy legyen azoknak az intézményeknek. amelyek az átképzést megoldhatják. és meg kellene teremteni ebben a vállalatok érdekeltségét úgy, hogy az egyén is érdekelt legven. NÉMETH GÉZA Mesterség, művészet, ipar A Fémmunkás Vállalat Ferencvárosi Gyáregysége nemrég ünnepelte az alapítás ipartórténetileg is jelentős 200. évfordulóját. A jogelőd Jungfer Andrást, a Fővárosi Tanács levéltárában őrzött eredeti dokumentum tanúsága szerint, 1786. december 24én jegyezték be a Pesti Lakatos Céh mesterkönyvébe. A diszmülakatos mesterséget, melyet művelt, unokája, Jungfer Gyula emelte művészi rangra, a mesterségbeli tudásnak olyan fokára. melyet az 1900-as párizsi, majd 1904-es St. Lous-i világkiállításon elnyert Grand Prix is fémjelez. Az iparos dinasztia működése 163 év alatt, megszámlálhatatlan remekmívű alkotással járult hozKép a kiállításról PAPP ZOLTÁN Jungfer Gyula kovácsoltvas kapuja a Budai Várban zá Budapest, az egész ország lakó- és középületeinek építészeti megformálásahoz. Városszépítő mülakatos- és műkovácsmunkáin keresztül követendő jeleket hagyott az országhatáron túl is, örökre beírta nevét a művészi vasmüvesség aranykönyvébe. Az államosítást követően a jogutód Műlakatosipari Vállalat, a fémmunkás ipari nagyvállalat létrejötte után, a ferencvárosi gyáregység őrizte, folytatta a diszmülakatos mesterség haladó hagyományait. Szakemberei a sérült épületek felújítása, majd az országépítés folyamata során • — az elődökhöz hasonlóan — számtalan. a mesterségbeli tudást hirdető terméket hoztak létre. Az elmúlt korokban létrehozott értékek megmentése, megőrzése iránti eredő igény minden bizonnyal jó hatással lesz a feledésbe merült, vagy méltatlanul mellőzött kézműves mesterségek, köztük e kiállítás tárgyi anyagát létrehozó mülakatos, műkovács mesterség újjáéledésére is. A kiállítás anyagát az iparművészeti, a kisceli és a munkásmozgalmi múzeumok, a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezettan Tanszéke, illetve a Fémmunkás Vállalat Ferencvárosi Gyáregysége birtokában lévő tárgyakból mutatta be a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. KOLTAI SÁNDOR I. uiúnt «I m^mnit^^^r. t/ii-^ • • •¿áw.wmt—:»-. .