Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-20 / 196. szám

Csütörtök, 1987. augusztus 20. © magazin | [DM „DM 12 óra" Ha pontozni lehetne az idén Szegeden rendezett sportesemények szinvonalat, méltán vívna ki előkelő helyeta „DM 12 órá"-s futóverseny. Hónapokkal a július 25-i rajt előtt megkezdődött a szervezőmunka. Magyarországon néhány évvel ezelőtt már megpróbálkoztak a fővárosban 12 órás versenyt rendezni. A Népstadion rekortánpályáján rótták a köröket a szupermaratonisták. Nézőjük nem volt, igaz is; 12 órát végigülni egy lelátón legalább annyira fárasztó, mint futni a kilométerekért. Amikor szerkesztőségünk belevágott a verseny szervezésébe, még nem gondolta senki, hogy mennyire szerteágazó, aprólékos figyelem szükséges. A versenykiírástól, a szállásig, az étkeztetéstől a frissítőállomásokig, a 45 fos versenybíróság kiválasztásától a pénzdíjak összegyűjtéséig, a pálya kijelölésétől a kiegészítő diszkóműsorig — sorolhatnám ... Versenyünkre 50-en küldték el nevezésüket, és a verseny napján 46-an megérkeztek. Köztük olyan nagy nevek, mint Kiskirály Ernő, a két csehszlovákiai Peter Polák és Milán Furin, a Spartatlonon kitűnően szereplő két szegedi: Sípos István és Simon László; Tabajdi József, a nők között Danovszkyné Zsilák Ilona és Fehér Enikő. Eljött Szegedre a verseny díszvendégeként Schirilla György szupermaratonista. Déli 12 órakor eldördült a startpisztoly, a hőmérő higanyszála 36 fokot mutatott. A nézősereg arra várt, hányan adják fel a versenyt. Délután 5 órakor még senki nem hiányzott a startoló mezőnyből. A pálya egész vonalán szurkolók biztatták a futókat. Este 7 óra tájékán már „Gyurma" pihenés nélkül dolgozott, dr. Szilágyi Károly pedig akupunktúrás kezeléssel állította talpra a rászorulókat. Este 8 órakor a" szegedi Simon László készült el erejével. Már-rrtár, feladta a versenyt, amikor egy megmagyarázhatatlan pillanat következett, és az SZVSE atlétája folytatta. Mit folytatta, jobban futott és gyorsabban, mint amikor elkezdte. A 11. helyről óráról órára jött fel az élmeA város rezsije Egymás kezét keresve Egyszer próbáltam életemben, de megfogadtam: soha többet nem vezetek havi bevételi-kiadási naplót. A háztartási költségelszámolás nehézségeit most nem akarom részletezni, csupán annyit róluk; a két rovat végösszegei sehogy sem akartak stimmelni, papíron kevesebbet költöttem, mint amennyit lehetett. mégsem maradt az utolsó napokra némi aprópénznél többem. Ilyen előzmények után magam is szégyenkezve, s elutasításra számítva kérdeztem meg a városgondnokság vezetőjétől. Serege Jánostól, milyen bejegyzések kerültek a város „háztartási könyvébe" az utóbbi hónapokban. Nos. a fesztivál ideje alatti kiadásokat tényleg nem jegyzik külön, de azért beszélgetésünk végére sikerült némi fogalmat alkotnom a város nyári rezsijéről. A március és október közti időszak viszi el a 175 és 200 millió forint közötti költségvetés nagyját — ilyenkor havonta 20 millióhoz közelít a számlák végösszege. De ennek a tavaszi útjavítás, a parkosítás, a közterületi rendcsinálás és takarítás, a szobrok, kutak tisztítása, felújítása a fő oka. nem a szabadtéri idején esedékes különmunkák sora. Ami miatt azalatt a pár hét alatt vastagabban fognak a ceruzák, viszonylag könnyen számba vehető. Tegyük hát! Kezdjük mi is a „kályhánál", a műsorfüzetnél. Ezt teszik a városgondnokságon is: lefordítják a program tételeit városüzemeltetési nyelvre. Hol kell zászlózni és mikor működjön a díszvilágítás, hová kellenek újabb hulladékgyűjtők és mikor induljanak soron kívül a takaritóbrigádok — efféle kérdésekre már jóval a nyár előtt kidolgozott akciótervek adják meg a választ. S ha vannak is szórványos negatív tapasztalataink, megállapíthatjuk: lényegében olajozottan dolgozott a városüzemeltetés több vállalatot, szövetkezetet, kisiparost felölelő gépezete, s a végrehajtást ellenőrző, a rendkívüli beavatkozásokat megrendelő stáb. Apróságok jutnak eszembe, vagy inkább ötletek a következő szezonra. Talán nem akkor kéne lábat mosnunk a locsolóautók nyomán keletkező tócsákban, amikor a szabadtériről hazafelé indulunk ötezredmagunkkal. Talán megismerkedhetne minden nagyforgalmú üzlet és intézmény azzal a rendelettel, hogy a bejáratnál hulladékgyűjtőt, csikktartót kell elhelyeznie. Talán nem kellene annyiszor leállítani a Dugonics téri szökőkút vízjátékát „zavarja a rendezvényre érkezőket" jelszóval. Talán szigorúbban kellene büntetni azokat, akik a hatszáz forintos diszzászlókból az idén nyáron már százat elloptak. S talán a 70-80 ezer egynyári palántából — amit az idén kiültettek a parkokba, a virágdézsákba — többet őrizhetnénk meg a köz, s kevesebbet a maszekkertek számára. S aki még nem látta volna, nézze meg a városgondnokság épületét, hogy megszépült a muskátliktóit Bárcsak más intézmények is áldoznának valamicskét portáljuk, homlokzatuk díszítésére .. . De térjünk vissza a rezsi tételeihez! Hadd adjak közre néhány, eddig nem sokat hangoztatott adatot: a közvilágítás számlája kéthavonta 8—9 millió, a köztisztaságé havonta másfélkét millió, s majdnem ennyit kóstál a parkok gondozása is. Érthető, hogy a közterületfelügyelet munkatársai, s a városgondnokság műszaki ellenőrei rendszeresen szemlézik a várost, s vigyáznak rá — sokszor bizony helyettünk, városlakók és vendégeink helyett is. P.K. zőnybe. Elöl Kiskirály és a két csehszlovák „gyilkolta" egymást. Az első számú magyar szuperfutónak egy pillanatra sem lehetett megállnia, hiszen Polák és Furin csak erre a pillanatra várt. A nők közül a későbbi győztes Fehér Enikő rótta rendületlenül az 1200 méteres köröket. Este 10 órakor csodás kép tárult a nézők és futók szeme elé. A futópályát üvegekbe helyezett, egő gyertyákkal világították ki a rendezők. Olyan volt ez, mint egy repülőtér leszállópályája . .. A célba érkezés előtti percekben, éjfélkor, több száz néző tomboló éljenzése kisérte a futókat az utolsó métereken. A rögtönzött eredményhirdetésen, a múzeum lépcsőjén pezsgőket bontottak a helyezettek, a „hősöket" pedig a vállukra emelték a szurkolók. Felemelő érzés volt látni az emberi akaraterő diadalát, a teljesítőképesség határtalanságát... A „DM 12 órá"-s futóversenyt jövőre is megrendezzük. Az előkészületek első lépéseit máris megtette a szervezőbizottság, hiszen a verseny bizonyára bekerül a nemzetközi versenynaptárba! Viszontlátásra jövőre Szegeden, a Délmagyarország 12 órás futóversenyén! BAGAMÉRY LASZLÖ Két művész kozás. Néhány alkotó közös jelentkezése óhatatlanul összevetésekre, a hasonlóságok és különbözőségek sorbaállitására késztet. A Juhász Gyula Művelődési Központban rendezett tárlat — Dér István, Lóránt János, N.n.vák András, Pál Mihály és Zombori László festményei, rajzai és szobrai láthatók — azért is izgaLmas, mert egy korosztály közös indíttatású művészeinek találkozója, munkásságunk korrespondenciáinak fölmutatása. Hogy utaljak a kezdösorokra, Arnolfiniék kézfogása átértelmezve itt is megnyugtató érték. Csakúgy, mint más megközelítésben a Bartók Béla Művelődési Központ idei tárlata, Wieber Mariann jelmeztervező csodás bemutatója. A szabadtéri játékok Rigoletto előadásának jelmeztervezője szinte szembesiti itteni elképzeléseit a tévében nemrégiben forgatott Rigoletto reneszánsz ruhakölteményeivel, s egyúttal rávezeti a nézőt a jelmeztervező művész empatikus képességeket igénylő, ám igenis teremtő fantáziájára, a magas szintű alkalmazott művészet lényegére. Kevesebb volt a kiállítás az iden. mint megszokhattuk, de a paletta gazdagítását nagyszerűen szolgálta Pannonhalmi Zsuzsa kerámiabemutatója és Szabó Erzsébet üvegcsodáinak kiállítása a Gulácsy Teremben, valamint az NSZK-ból hazatérő, színes fametszeteket bemutató Esteban Fekete tárlata a JATE aulájában. A nyár kiállítási szezon iának nagv tanulsága az a két kéz van Eyck képéről Zoltánfy festményén : keressük az elszakadt vagy elszakadni készülő kapcsolatokat művészetben. mindennapjainkban egyaránt. TANDI LAJOS — egy verseny emléke gedi táblaképfestészeti biennálé leginkább meditálásra késztető érteke. Mert azt bizonyítja, hogy a korszerűség, a modernség, a naprakészség nem mindig az előző törekvések fölrúgásán, a múlt értékeinek sárba tiprásán érlelődik. Sokkalta inkább az alkotói szemlélet, az emberi értékek gazdagsága és mélysége, a művészet folytonos megújulásának és értékőrzésének dialektikája az új értékteremtés eredője és ereje. Zoltánfy ezt magas művészi szinten, sokrétegűen, közérthetően és mégis időtállóan szintetizálta, maradandó élménnyel ajándékozva meg a tárlatlátogatókat. A monstre kollektív kiállítások és az egyéni bemutatkozások között van egy különös tárlatmüfaj, a csoportos bemutatA neves külföldi és hazai vendégek mellett gyakran a szabadtéri előadások tartópilléreinek számítottak a szegedi opera- és színművészek. Vámossy Éva például Ceprano grófné mélykék selyemruhájában tűnt fel (Rigoletto), egy nappal később bájos Fanny volt Rossini vígoperájában, a szegedi kabaréban pedig veresegyházi menyecske képében szaporázta, Z'Zi Labor-módra. Gyimesi Kálmán négy műfajban is megmártózott; a Rigolettóban Marullo jelmezében, a Nyomorultak című musicalben Digne püspökeként nyújtott emlékezeteset. A Dankó-emlékesten temperamentumos nótaéneklésének, a Porhintés című kabaréban sziporkázó Sejójának tapsoltunk. Jan van Eyck 1434-ben festette az Arnolfini házaspár című kettős képmását. A modern művészetek, az új tendenciák, egymást váltó, s egymást elsöprő, önnön törekvéseiket kizárólagossá emelő stílusok korában elgondolkodtató: vajon egy mai művész miért kötődik olyan mélyen, olyan tartalmasan és korszerű módon a műtörténeti múlthoz, teszem azt éppen van Eyck Arnolfini házaspárjának szelleméhez, részleteihez — az ablakban látható, jelképessé emelhető almához, a két ember bensőséges kapcsolatát, egvuvé tartozását, szép szövetségét kifejező kézfogáshoz, a domború tükörben kitáguló szobabelsőhöz —, mint Zoltánfi István? Akinek két festménye, az Ars poetica és az Ablak a III. szeI