Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-18 / 194. szám
Szerda, 1987. augusztus 19. 3 Gazdaság és közművelődés A Művelődésügyi Minisz- teknél munkakultúrával fogtérium. a SZOT és a Bor- lalkozó szakemberek számásod megyei tanács — több ra a közös gondok feltáráországos hatáskörű szervvel sára, megvitatására, a jó közösen — augusztus 28-29- tapasztalatok, módszerek 30-án Leninvárosban, a Der- cseréjére. Keresik annak lekovits Gyula művelődési hetőségét, hogyan lehet jobb központban „Munkakultúra anyagi és eszközellátottságot és művelődés'' címmel országos tanácskozást rendez. Ennek programját hétfőn sajtótájékoztatón ismertették a rendező szervek képviselői. Elmondták, hogy a teremteni a közművelődési intézményekben. Az országos tanácskozás színhelyéül azért választották a Tisza-parti várost, mert az ottani viszonyok háromnapos rendezvényen különösen érdemesek arra, az ország minden részéből j^gy a gazdasági, művelőérkező több mint másfélszáz, déstudományi szakemberek, es a gazdasági életben közművelődésben vezető szakember majd meg: a közművelődési intézményekben milyen lehetőségek vannak a gazdaság és a közművelődés számára a jelenlegi néj hatékonyabb együttműködésre, a magasabb színvonalú munkára. A találkozó jó alkavalamint a tanácskozás más dolgozó résztvevői elemezzék azokat, vitatja Az előadásokat a magyar gazdaság és közművelődés neves szakemberei tartják, ugyancsak ők vezetik a konzultációkat. A tanácskozás résztvevői hat csoportban vitatják meg az előadások során felmerülő legfontosabb kérdéselom a különböző szerveze- ket. (MTI) Kubai áruk boltjainkban Az 1988. évj magyar— kubai belkereskedelmi 'választékcsere és műszaki tudományos együttműködési megállapodás aláírásával zárultak 'hétfőn Budapesten Juhár Zoltán és Manuel Vila Sósa belkereskedelmi miniszterek tárgyalásai. A tárgyalásokon áttekintették az 1986—87. évi belkereskedelmi választékcsere alakulását. * 1988-ban a magyar üzletek kínálata egyebek közt kubai friss és feldolgozott déligyümölcsökkel, primőr zöldségfélékkel, munkaruházati cikkekkel, nyári konfekcióval és népművészeti termékekkel bővül, s ezekért cserébe műbőr táskákat, kozmetikumot, háztartási cikkeket, valamint méterárut szállítunk Kubába. Európai nukleáris medicinái kongresszus Beszélgetés Csernay Lászlóval, a társaság elnökével regisztráltunk, 36 országból. A megnyitáskor körülbelül 1800—2000 aktív résztvevő500 Az előkészületekről ezeken a hasábokon többször is módunk volt beszámolni, hiszen az európai nukleáris vei számolunk, plusz medicinái kongresszusnak, körüli kísérő személyt amelyet augusztus 24. és 28. között Budapesten rendeznek — szegedi szervező bizottsága van. Az európai és a magyar orvostudományi varunk. Egyébként 38 országból 969 előadást jelentet- nyerhetünk a tek be, sok Európán kívüli átfolyásának erje annak az űj, szívizomhoz kötődő vegyületnek, amelynek alkalmazásával egyszerűbben és olcsóbban, mint eddig, jobb minőségi képeket és számadatokat szívizom vérregionális elkutató is jelentkezett, példá- oszlásáról. Ez a technika ul az USA-ból, Kanadából, szinte pótolhatatlan a konukleáris társaság elnöke, Ausztráliából, Indiából, Ja- szorúsérbetegek diagnosztiCsernay László professzor, a pánból, Argentínából, Bra- zálásában, a coronariaműtétizotópdiagnosztikai zíliából. Csak egyetlenegy re kerülők kiválasztásában, vezetője eddigi kongresszuson volt és a műtét eredményességétöbb az előadások száma, nek ellenőrzésében. Egy mámint most... A társaságok sik, bonyolult szerves vekezdődő, képviselőiből álló tudomá- gyület, melyet az elmúlt két tudomá- nyos bizottság pontozta, vá- évben fedeztek fel, lehetőlogatta az előre beküldött vé teszi az agyi szürkeálloki vonatokat; igen magas SZOTE laboratóriumának dolgozott e bizottság élén, ö lesz a kongresszus elnöke is. A jövő hétfőn nagy jelentőségű nyos eseményről — munkatársaival együtt — tegnap tartott sajtótájékoztatót színvonalú a végleges prog Budapesten. Helyzeti elő- ram nyünket kihasználva a kongresszus programjáról, a tudományos témák jelentőségéről kérdeztük Lászlót. — Szegedi műhelymk, főmány vérellátásának lokális mérését. Az időskori agyi érelváltozások felderítése mellett ez a vegyület alkalmas az ügynevezett — Melyek leszmk a témák? — A plenáris ülések után Alzheimer-betegség, a korai Csernay a négy nap alatt négy szek- dementálódás felismerésére cióban, 24 főtéma külön- is. Mindezeken kívül: elsőböző területeiről 244 elő- sorban nukleáris kardiolóSZOTE izotópdiagnosztikai adás hangzik el. A plená- giai és az ideggyógyászati laboratóriumának, a magyar tudományos eredményeknek nyilvánvalóan nagy szerepük van abban, hogy a kongresszust Magyarorszáris ülések öt nagy referátu- előadások reprezentálják — mában a műszeres fejlődés- a klinikai alkalmazásokat, ről, a legújabb radiofarma- Nem utolsósorban: a Hevekonokról, az endokrinoló- sy-emlékelőadás is, valamint giai vizsgálatok új lehetősé- az egyik szekció egy teljes gon rendezik; most először geiröl, a kardiológiai alkal- napon keresztül foglalkozik szocialista országban. — Méghozzá jubileumi mazas eredményeiről, idegrendszeri betegségek kongresszust. Két európai vizsgálóeljárásairól lesz szó. nukleáris medicinái társaság működik, az egyiknek, A kongresszushoz hagyományosan nagyméretű műamelynek elnöke vagyok, ez szer- és radiofarmakológiai lesz a huszonötödik kongresszusa, a másiknak a tizedik, a magyar társaságnak: kiállítás társul. Már megkezdődött ennek a felépítése is — a Hungexpo terüleaz ötödik. Remélhetőleg Bu- tén; a nagy világcégek — dapesten egyébként megalakul a kettőből az egy — az European Association Nuclear Medicine. A nukleáris medicinája atomenergia békés felhasználására a leghumánusabb, mint a General Electric, a Siemens, a Philips, a Toshiba — és mások, összesen 54 világ cég legkorszerűbb termékei ez az több mint 1700 négyzetméteren láthatók. — Az elfogadott program reprezentatív példát adó alapján mutatkoznak-e új analitikus klinikai szakma fejlődési irányok? Olyan — egy magyart tisztel a megalapítójaként. Hevesy Györgyöt, akinek alakját a budapesti kongresszus középpontjába igyekeztünk helyezni. Külföldön elért kimagasló tudományos eredelőadóso/c, bemutatók, amelyek miatt a szakma emlegetni fogja a budapesti kongresszust? — Első helyen említeném a Single Photon Emissios Computer Tomograf techaz azzal az új eljárással, amely új ről a tavalyi onkológus világkongresszuson már hallhattunk, s amellyel fokozni lehet a daganatos betegségek diagnosztikai eredményeit, sőt, ezzel a technikával talán lehetőség nyílik a jövőben az egészen kis daganatok közvetlen besugárzására is. — Olvasom, hogy az úgynevezett társadalmi program — mely nagyon gazdag — során megrendezik az első nukleáris medicinái tenisz Európa-bajnokságot. Ha nem tudnám, hogy... — ... a szervező szenvedélyes teniszező? Nos, a kongresszus utáni két nap programja ez, valószínűleg üdítően hat — nemcsak rám. S. E. Szintméricskélő A kérdés szinte kettészelte a légteret, dókkal járó utakat járjuk. Akkor is, ha majd mintha megállt volna félúton, nyilvánvaló, hogy ideje lenne letérni A fiatal brigádvezető, aki felvetet- ezekről az utakról, ha valóban szinten te, látva az érteke2Ők hökkent, csodálkozó akarunk maradni. A felszínes „szint"-es arcát, megismételte a kérdést, hogy biz- képviseletek helyett az érdemieket kell tosan célba érjen, választ kapjon. Az érv- végre megvalósítani. Félretenni a rosszul dekelte, hogy miért a közgazdász igazga- értelmezett protokoll íratlan, de merev és tóhelyettes ment a delegációval termelési- irthatatlannak tűnő szabályait, a szinte módszer-átadó tapasztalatcserére külföld- ránkkövesedett szokásjogokat és funkcióre. Miért nem egy olyan, közvetlen ter- kötelességeket, az üres és kiüresítő formelést irányító középvezetőt, netalántán maságokat Amik az érdemi képviseletet, munkást küldött a vállalat, aki „kézzel- munkát leginkább csak gátolják, nemhogy fogható", a munka során hasznosítható profitálhatna bárki belőle, bármilyen, módszereket, tapasztalatokat lett volna szinten. Könnyen belátható, hogy menyképes ellesni? Az asztalfőről némi súgás- nyi a haszon abból, ha hozzá nem értő búgás után érkezett a válasz a szokatlan szemlézi külföldön a jobb termelési módfaggatózásra: azért ment a főnökhelyet)- szert; ha tanácskozásnak nevezett üres tes, mert az országos küldöttségben a ha- fecsegésekre megy el az igazgató munkasonló cégek is felsőbb szinten képvisel- idejének jelentős része; ha csak hivatalotették magukat, nem lehetett a gyárnak san láthat bele a közéleti vezető egy inse alább adni. Ez így szokás, nemigen tézmény hétköznapjaiba; ha azért) kell illik ezt firtatni. utazgatni, mert az a funkcióval jár; s neA gyárigazgató ideges fáradtsággal bök- tán „szinten" kell mindig foglalkozni a dösi a naptár lapjait: — Higgye el, túl tollforgatóval. Ez a „haszon" egyszerűen sok időmet veszik el a „szinten" értekez- kár. Ügy is nevezhetnénk, hogy a „színietek, megbeszélések, fogadások. Amiken len" kára. És sajnos van belőle népgazoBt kell lennem, mert elvárják, hogy daságunk, közéletünk minden szintjén. ,.szinten" képviseltessék az üzem, pedig Ügy fonja, bogozza, köti össze-vissza gazse nekik, se nekem, se a gyárnak semmi dasági és társadalmi életünket, hogy szinihaszna belőle. Ha nem jelenek meg, ak- te észre se vesszük, megszoktuk már. kor hallom ám vissza, hogy tán kezdem Ágálni ellene meg szokatlan. Ha firtatja fennhordani az orromat, vagy hanyag va- valaki, szinte megáll a kérdése a levegőgyok. Pedig csak az igazi munkámra sze- ben. S nemigen tudják, milyen szinten retnék több időt szánni, mert a „szinten" kell rá válaszolni. Mert jószerével azt se szócséplésekből nem lesz nyereség. Csak tudjuk, hogy a sokféle, „szinten" intézenhát, ezt még nem merjük egymás szemé- dő dolgot valójában hogyan is tehetnénk be mondani. a helyére, azaz a megfelelő szintre. No, A titkárnő panaszkodik, zűrös napja nem a régire, hanem valami egészen űjvolt. A városban járó közéleti vezetőnek ra. Amiben először is szót emelnék a látváratlan ötlete támadt, elmegy még a szatdolgok, protokolláris formaságok, hikutatóintézetbe is. Ahol ettől pár órára, vatalos fecsegések ellen; az érdemi munúgymond, fejre állt minden. Keserves ka, az igazi tapasztalatátadás, a valódi kapkodással próbáltak elérni, összecsődí- együttműködés érdekében. A szót emelés, teni mindenkit, akinek jelen illet lennie az ilyen igényünk kinyilvánítása után pea jeles személyiség fogadásánál. A talp- dig tennénk is azért, hogy ez megvalóraesett titkárnő végül- elégedetten húzta suljon! — És semmilyen szinten nem ki magát: mindenki ott volt, akit a marasztalnának el az azért szót emelöket, „szinten" tartott protokoll-lista jelölt: tenni akarókat. Nem kotnyeleskedönek, ilhivatalból. Arról, hogy ha a látogatás letéktelenül firtatónak, beleszólónak tenem sikeredik ennyire hivatalosra, vajon nem ismeri-e meg jobban az intézetet a látogató — nem szól a fáma. Társadalmi szervezetek delegációját szervezik, testvérvárosi látogatásra. „Szinten." Mert: ha innen a második ember utazik, akkor onnan nem jöhet az első, nem. jöhet a harmadik; s különben is, a külföldiek legutóbb olyan küldöttséggel jártak itt, amihez illik igazodni. Legfeljebb egyes vezetők túl sokat utazgatnak: funkciójukkal jár. A művezetővel bóklászok a munkások között Egyszercsak szalad a gépírónő, kintenék azt, aki ilyetén visszásságokat szóvá tesz, hanem arra törekednénk, hogy minél kevesebb legyen a szóvá teendő. Akkor nem kellene attól félni, hogy ha nem „szinten" bonyolítjuk a dolgokat, még akadhat valaki, aki nem tudván, mi illik, s mi nem, bizonyos szinten netalántán felvet, kérdez, bírál ezt-azt. a rendben mennek a dolgok, nem kell ettől félni. S ahhoz, hogy manapság nálunk kezdjenek végre'* úgy menni a dolgok, hogy nagyobb rend legyen, hogy valóban elinduljunk a gazdasági-társadalmi kibontakozási útján, H menjünk fel vele az osztályvezetőhöz. Mi- ugyancsak nem kellene ettől félni. Hiszen nek? Nem tudja. Megyünk. Ülünk az iro^- minden szinten a jobb, hatékonyabb dában, kávé, üdítő, feszengés. Az osztály- munka, az érdemi együttműködés, a tisz,vezetö se tudja, minek kell „fogadnia" a tességes magatartás, az őszinte szó és munkásportrét író riportert, de úgy véli, tenni akarás most a fontos. Csak az vihet nem árt, ha „szinten" is foglalkozik vala- előbbre. Annak érdekében kell változtatki az újságíróval. ni a hierarchiákon, a szinteken, a beoszEngedtessék meg. hogy elmondjam, az tásokon. funkciókon alapuló rangsorokon ilyesféle „szinten" foglalkozások igenis és értékrendeken (uram bocsá', rangkórártanak. Számtalan szintméricskélő pél- ságokon is). Szigorúbb követelményeket dát tudnék, tudnánk rá sorolni. S ma- támasztva, erősíteni a céltudatos vezetést, gunkban, magánbeszélgetéseinkben sorol- az érdemi munkát, a nyíltságot, a társagat.iuk is. Csak éppen ott, ahol kellene, dalmi ellenőrzést. Ahogyan ezt az MSZMP az illetékes fórumokon, ott még „nem il- KB júliusi állásfoglalása is megfogalmazlik" firtatni, nem merjük egymás szemé- za, s elvárja. A szó igazi értelmében: be mondani, ott még a hivatalos, a fűnk- minden szinten. Szabó Magdolna menyeiért 1943-ban kapott nikai fejlődését, különböző Nobel-díjat. Korszakalkotó klinikai problémák megváteljesítménye volt a radioaktív izotópok biológiai kutatásba való bevezetése. Kongresszusunk 24-i megnyitóján S. M. Larson, egyesült államokbeli professzor, a zürichi Hevesy-alapítvány ez évi kitüntetettje tartja a hagyományos Hevesy-emlékelóadást. Kiállításon mutatunk be olyan képeket, leveleket, dokumentumokat, amelyek így, együtt még sehol sem voltak láthatók; laszolására történő alkalmazásainak bemutatását. Korszerű nukleáris medicináról, úgy tűnik, nemigen beszélhetünk ma már olyan intézetben, ahol nincs legalább egy ilyen készülék. A Positron Emissios Computer Tomográfiái végzett klinikai vizsgálatok eredményeit is sokan ismertetik, ez az eljárás főként az agyi működés élettanának és kórtanának feltárásában — sót, videoszalagra átjátszott forradalmi technika. Rendfilmeket szereztünk meg a kívül fontosak azután az fiatal és az idős tudósról. izotópdiagnosztika számára — Milyen az előzetes ér- a radioizotópokkal jelölhedeklődés? tő új vegyületek. Budapes— Eddig 1600 jelentkezőt ten lesz az európai premiKISZ IB ülés A kormányprogram tervezetéről A KISZ Központi Bizottságának intézőbizottsága hétfőn kibővített ülésen vitatta meg a kormány gazdaságitársadalmi stabilizációs munkaprogramjának tervezetét. Az ülésen részt vett Szikszay Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke. Az intézőbizottság egyetértett a kormány fő gazdaságpolitikai célkitűzéseivel. A testület megállapította, hogy a gazdasági mechanizmus reformjának továbbvitele, a népgazdasági tervezés demokratizálása, illetve a stabilizáció terheinek igazságos elosztását célzó politikai szándék a fiatalok hosszú távú érdekét szolgálja. Ugyanakkor az intézőbizottság leszögezte, hogy a munkaprogram még jelentős átdolgozást igényel, mielőtt az Országgyűlés elé terjesztenék. A testületi álláspont szerint a kormányprogramnak — a fő célkitűzések megjelölésén túl — tartalmaznia kellene azokat az intézkedéseket is, melyek megteremtik a feltételeket a végrehajtásához. Megismerni az emberi agyat Az idegtudoimányok máso- felüli sikere van az előadá- zásokat, s mint mondta: az dik világkongresszusának el- sokat kísérő poszterbemuta- utóbbi időben az Alzheimerső munkanapján, hétfőn saj- toknak. Ezek áttekintésével kórban szenvedők emléketótájékoztatót tartottak a a világ agyműködéssel fog- zetromlásának okait vizsgáiBudapest Kongresszusi Köz- lalkozó tudásai viszonylag va, biztató eredmények szüpontban. Adám György aka- gyors információt kaphat- lettek. E kór, amely öreg démikus elmondotta: elkez- nak a jelenleg folyó legfon- kori elbutulással jár, az dődött az agyműködéssel tosabb kutatásokról, s a tu- Egyesült Államokban a nefoglalkozó tudományos elő- dományos információáradat- gyedik vezető halálok, s ma adások sorozata, s örömmel ban ez igen nagy előny. A még gyógyíthatatlan, állapította meg, hogy még posztereket félnaponta cse- Battistin professzor neuromost is érkeznek a tanács- rélik, így a kongresszus ide- klinikai vizsgálatairól szólkozásra neves agykutatók, jén mintegy kétezret tárhat- va hangsúlyozta, hogy az pszichiáterek, neurológusok. r'ak a résztvevők elé. agykutatás legújabb, mű... . , . Az újságírók kérdéseire szeres módszerei rendkívüli Kiemelte, nogy varaxozason válaszolva az akadémikus távlatokat nyitottak. Ezen a hangsúlyozta, hogy az agyi- tudományterületen kényes kutatás terén, mind a klini- etika: kérdések merülnek kai, mind az alapkutatások- fel, amelyek miatt csak közban, már a hatvanas-hetve- vetve — többnyire állatmones években behoztuk lema- deliek és állatkísérletek seb radásunkat. A magyar szak- gitségével — próbálják a emberek felzárkóztak a vi- tudósok, behatóbban megislág élvonalához, s ezért a merni az emberi agyat. A hazai tudományos eredmé- legjobb műszerek — az NMR nyek iránt is nagy az érdek- (magmágneses rezonancia) lódés. elvén működő eszközök, a A hétfői, az öregedés és a PET (pozitronemissziós tokóros elbutulás (dementia) mográf) és a Spect (egyedi témaköreivel foglalkozó fotont kibocsátó, számítógészimpozium munkájáról pes tomográf) — lehetővé Alán Duvisoz londoni bio- teszik, hogy radikális bekémikus professzor és Leon- avatkozás nélkül követhetők tinó Battistin, a padovai legyenek az agyban lejátszóegyetem neurokémikus tan- dó neurokémiai folyamatok, székvezető professzora szá- E kutatásoknak meg csak molt be az újságíróknak. Da- az elején tartanak a tudóvison professzor tizenöt éve sok, de ezek az új lehetősétanulmányozza az agyban gek máris hatalmas áttörést bekövetkező kémiai váltó- jelentenek.