Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-18 / 194. szám

4 Szerda, 1987. augusztus 19. 3 Figyeljük meg: a címszó oda-vissza ugyanazt jelenti, és van még egy külön je­lentése is. Mármint az, hogy az adót bizony oda kell ad­ni, leginkább pedig levon­ják fizetésünkből, jövedel­münkből. Ez a legbiztosabb módszer. Mindenki vitázik, véle­ményt mond. Egyetért és ellenez, ki-kl vérmérséklete és kevésbé közgazdasági is­meretei alapján. Azt ugyan kockázat nélkül ki lehet je­lenteni, hogy az emberek sehol a világon nem szeret­nek adót fizetni. A gazda­ságtörténet nem is tart szá­mon olyan esetet, mely bé­keidőben önkéntes adóvál­lalásról szól. Számolni kell tehát nálunk is a pénzügyi kormányzatnak ezzel. Ezért érthető, hogy az adóreform kapcsán az érintett társa­dalmi szervek éppúgy, mint a bonyolító szakhatóságok érdemi információkkal, tár­sadalmi vitákkal segítik a helyzet és az adóreform jobb megértését. Ez jó dolog, bár maga a belátás inkább a lelki bé­két, mint az élet gondjai­nak enyhítését szolgálja. Csak most látjuk, mennyi­re hiányzanak általában a közgazdasági műveltség ka­paszkodói és legalább eny­nyire az izmos demokrácia. És még valami: a hit ön­magunkban, hogy elsősor­ban munkánktól és nem az állami kegytől függ anyagi állapotunk minősége. Mi a garancia? — hang­zik a kérdés leggyakrabban a vitában. Mármint annak biztosítéka, hogy a megho­zandó kétségtelen áldozatok megtermik gyümölcsüket: a kilábalást a jelenlegi gaz­dasági gödörből. Nehéz az eddigi gyakorlathoz képest erről beszélni, mert csak azt mondhatjuk, önmagunk vagyunk a garancia. És nem lehet már hozzáfűzni a ré­gi gyakorlat szerint olyan biztosnak tűnő „hittételt", melyek évtizedeken át meg­nyugtattak, de egyszersmind eí is vezettek bennünket a ma gondjaihoz. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a társadalmunk fel­nőtté válásának első komoly lépcsője az adóreform, mely a jövedelmek újabb és igazságosabb szerkezetével a teljesítményeknek nyit utat. Miről van szó? Gondoljuk meg, hogy az elmúlt évtizedekben olyan országok köröztek: le ben­nünket a teljesítmények (egy főre jutó nemzeti jövedelem, nemzeti termék stb.) tekin­tetében, melyeket két-három évtizeddel előbb, szeminá­riumainkon, még magunk mögött tudtunk. Itt Európá­ban, és a világ más részein. Mit bizonyít ez? — hallat­szik a megjegyzés. Azt, hogy nem a szocialista munka, hanem a teljesítmény méré­sének módszere avult el. Mit olvasok a minap is (Bracz­kó István: Ember mód raj szólni az emberhez. Népsza­va, 1987. július 28): „...or­szágos dolgainkban kemé­nyek és kritikusak vagyunk, de... a vállalati vagy gyár­egységi kollektíva: elbizony­talanodik, ködösít, rózsaszín­re fest". Való igaz: ha a vállalati mérlegbeszámoló­kat, különféle vállalásokat össze lehetne adni, és az eredmény rendelkezésünkre is állna, a fejünk sem fáj­na. Ez azt mutatja, hogy a teljesítmény körül zűrzavar van. Ehhez pedig elsősor­ban tisztánlátás kell, mely az adóreform legfőbb célki­tűzése. El nem vitatható, jogos büszkeség azt állítani, hogy egy-egy kollektíva kiválóan dolgozik. A kérdés csak az: mihez mérjük ezt a teljesít­ményt? Leginkább a saját hitünkhöz, ideológiánk va­lóban megdönthetetlen igaz­ságaihoz. Csak hát kiderül, hogy a világban hit és ideo­lógia nélkül is lehet jobb teljesítményeket elérni, Ha ezt képesek vagyunk reáli­san számbu venni, már fél győzelmet arattunk, mert felszabadítottuk azt az ideo­lógiai erőt, azt a hitet, me­lyek a szocialista építés egy­egy kritikus szakaszában valóban szárnyakat adott a teljesítményeknek, és nem volna szükség rózsaszín je­lentéseket firkálni. De ehhez hozzá kell tenni, hogy álta­lános, és nemcsak ránk vo­natkozó, szocialista jelenség­ről van szó. Azt mondják egyesek, hogy az egész adóreform nem más, mint a Világbank szak­értőinek a kívánsága. Eb­ből annyi igaznak látszik, hogy ők sem látnak tisztán dolgainkban. Nyilvánvaló viszont, hogy mintegy tíz­milliárd dolláros hiteltarto­zásunk alapján is, de még inkább a jövő hitelei érde­kében is, nekünk is tisztán kell látnunk. Ez és az áru­termelés között el nem ke­rülhető módszertani kérdé­sek (váltó, kötvény, rész­vény, csőd stb.) ellenzése érthető ideológiai alapokról indulnak. Egyet azonban el nem felejthetünk: a hitelező — álljon bármilyen eszmei alapon — joga nem kérdője­lezhető meg. De fordítha­tunk a dolgon: hitelt nem köteleiő felvenni! Inkább az látszik realitásnak, hogy a világban nem mindenki hi­telképes. Mi még azok va­gyunk! E témához még csak any­nyit, hogy a fejlett szocia­lista gazdasági modell nyil­vánvalóan nem lehet azonos a kiszolgált és hibái ellenére oly sok sikert biztosító, hatvan év módszereivel. Ezt is meg kell érteni, amint az adóreformot is. Sokan azt mondják: nem kell ide adóreform, csak nö­velni kellene a teljesítmé­nyeket, szigorúbb feltétele­ket kell diktálni. Elméletileg ez feltételezhető. Csak egy baj van! Már lassan más­fél évtizede ezt csináljuk, és lemaradásunk a világtól egyré nőtt. Nálunk már mindenki tudja, hogy a „munka becsület és dicsőség dolga". Ez jó dolog, de min­dig elfelejtjük összemérni a teljesítményeinket a kül­földdel. Mondják: nosza, zárkózzunk el a világtól. De ezt már legfeljebb rossz viccnek vehetjük, inkább ci­nizmusnak, amikor az egy­másra utaltság már a tech­nika színvonala okán is ki­kerülhetetlen realitás. Bíznunk kell tehát abban, hogy az adóreform többet ér, mint egyéni eskü, foga­dalom, melyek — mint er­kölcsi késztetők — csak egy reális anyagi alapépítmé­nyen nyerhetik el valódi tartalmukat. Kell tehát a reform, noha tudjuk a világ más példáiból is, leginkább a tömegek áldozatvállalását kívánja meg. Azokét, akik­nek életét éppen a szocializ­mus vállalta fel megjavíta­ni. Sikerült? Ki-ki megálla­píthatja, saját életkörülmé­nyein. Nyilvánvaló, a hely­zet egyre romlik. Már csak ezért is lépni kell! Tehát lépéskényszerben vagyunk. Mi, akik a szocialista társa­dalom zömét alkotjuk. Ki lépjen helyettünk? Innen nézve, az adóreform, mint az egész reformpolitika egyik alaptétele, a bizalmat veti fel. Kibeni bízhatunk, ha nem saját pártunkban, kor­mányunkban? Ez ennyi­ben politikai-ideológiai kér­dés is. De tegyük rögtön azt is hozzá: a világon még se­hol nem vezettek be adó­rendszert népszavazással. Nálunk sem erről van szó. Hát miről? — hallom a kérdést. A lehetséges és maximális demokratizmus­musról, mely feltárja a hely­zetet, és egyszersmind lehe­tőséget ad — már amennyi­re ezt az intézményrendsze­rünk lelhetővé teszi — a hozzászólásra, a problémák felvetésére. Hogy ez még nem működik a maga teljes­ségében? — ez is igaz. Hoz­zászoktunk, hogy a dolga­inkban mások is dönteni tudnak, és ez nagy dolog volt: nemzeti konszenzus a szocializmusért! Most már nem elég, ha bizalmunkat adjuk. Közvetlen közremű­ködést kér a társadalom, jobb teljesítményeket és mérhetőeket. Vállalnuk kell munkánkért a teljes felelős­séget. Ezt nevezem én „oda­adó"-nak! Igen, a szívünket is oda kell adnunk a forint­jaink mellé. Mert úgy tűnik: az adó­reform több, mint aminek látszik. A társadalom cse­lekvő részvétele dolgaink in­tézésében, lépés a politikai­társadalmi intézményrend­szerünk korszerűsítése terén is. Adófizető polgárok le­szünk, s ez azért minőségi­leg más kategória, mint amikor úgy tűnt, hogy a szocialista vívmányok mint­ha közvetlen segítségünk, munkánk nélkül születtek volna. Vagyis, végre igazi tulajdonosok leszünk a szo­cializmusban, amit teljesít­ményünk mér: az adó révén. M. J. Az OTP­Penta Tours programja Megjelent az OTP-Penta Tours téli—tavaszi program­füzete. Az idén a tavalyinál lé­nyegesen gazdagabb utazási ajánlatokat kínálnak az ößzi —téli időszakra. Tizenhat or­szágba csaknem harminc útvonalra hirdetnek prog­ramokat. Igyekeztek a kí­nálatot úgy összeállítani hogy a szerény jövedelműek is találhassanak maguknak megfelelőt. A programok között szép számmal szerepelnek téli üdülések, sítúrák Ausztriá­ban és Jugoszláviában. A következő szezonban is kí­nálják a jól bevált, kedvelt utakat, igy például a Bécs— Salzburg—München útvona­lat, a Tavasz Berlinben el nevezésű programot, a müncheni sörnapokat, a bé­csi városnézést. A különle­ges élmények kedvelőinek tizennégy napos indiai, dél­kelet-ázsiai utazást, tanzániai fotó-szafárit és kínai kör­utazást ajánlanak. Az OTP-Penta Tours to­vábbra is vállalja hogy — külön kérésre — csoportos és egyéni utakat szervez belföldre, vagy a határokon túlra. Foglalkozik egyéni vízumok beszerzésével is minden olyan országba, amelynek nincs hivatalos képviselete Magyarországon. Foggyökér hazai anyagból A Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet szolgálati szabadalma szerint készített nagy tisztaságú alumíniumoxid — amelyből sokféle hő- és kopásálló al­katrészt állítanak elő — most már biokerámiai anyagként is sikerrel vizsgá­zott. Műfoggyökeret és áll­kapocs inplantátumot készí­tettek belőle, s azt az Orszá­gos Kórház- és Orvostech­nikai Intézettel, valamint az Országos Közegészségtani Intézettel közösen nagyon gondos toxikológiai és mik­robiológiai vizsgálatnak ve­tették alá. A mérésekből kitűnt, hogy az anyag nem mérgező, és az emberi csont­szövet is befogadja. Családi események HÁZASSÁG Csókást Sándor'Tamás és Ki­rály Anikó. Bereznal Gusztáv Miklós és Farkas Gabriella. An­tal István és Szabó Gabriella. Székely József és Veres Ilona Klóra. Vőneki Dezső István és Brinczllk Ágnes Andrea, Csonka Ferenc és Csáki Andrea Mária, Farkas András és Nagy Margit, Görbe Mihály és Matalsz Éva Márta, Tóth László és Móricz Ilona. Prém Mihály József es Ökrös Angéla Julianna. Matkó Sándor és Juhász Erzsébet, Csonka László és Bondár Lídia, Sinkó József és Eszes Erzsébet. Héjjá Zsolt és Ördög Nóra Esz­ter. Plpicz Károly és Forral Ibo­lya, Sarus! Csaba Zsolt és Haj­dú Olga. Pádár László és Kókai Judit, Nemes Tibor és Vékes Hajnalka. Makra József és Ba­ráth Tünde. Balogh Gábor László és Sárdi Andrea. Sárközi Sándor és Czombos Katalin. Ko­kat Tibor László és Portörö Ka­talin, Kovács László és Ördög Eva. Slbán József es Deslts Eri­ka házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Csikós Ferencnek és Kovács Rózsának Márton, Kecskeméti Andrásnak és Porge Zsuzsanná­nak Anita. Kántor Zoltunnak és Hegedűs Magdolnának Alexand­ra. I'apdt Szilveszternek és Ab­rahám-Furus Mariának Szandra, Monus Jánosnak és Deák Er­zsébet Veronikának András Já­nos, Keczán Józsefnek és Czakó Zsuzsannának József. Varga Já­nosnak és Kovács Ágnesnek Or­solya. Gergely Jánosnak és Te­mesváry Margit Etelkának Edua, llcgedus-Jász Istvánnak és Szarka-Kovács Erzsébetnek Ad­rienn, Molnár Andor Istvánunk, és Cserháti Klárának Vunda,. Vajner Ferencnek es Klcpúes KauiUnnak Melinda Tünde, Vas Zoltánnak es fozsár Mártának Zoltán, Börcsök Jánosnak és Huvár Klára Évának János. Csi­kós Róbert Attilának és Sárközi Máriának Tamás Róbert. Csiszár Józsefnek és Csöke Máriának Tamás, Mucsi Mihálynak és Sza­bó Csilla Gyöngyinek Bernadett, dr. Kánvási Jánosnak és dr. Bó­dog Marianna Katalinnak Zol­tán János. Kiss Pálnak és Maru­nák Mariannának Beáta. Dóczi Attilának és Faragó Évának Ta­más. KalLai Mihálynak és Pálfi Ilonának Milán Péter, Marton Ferencnek és Tóth Ágnesnek Inez, LudI Andrásnak és Lacher Teréziának Anikó. Szalai Jenő­nek és Csúcs Katalinnak Jenő Norbert, Bakró Imrének és Fe­kete Juditnak Judit. Herczeg Andrásnak és Mihály Julianná­nak Ágnes, Szászi András Mi­hálynak és Nagy Judit Gabriel­lának Johanna Katalin. Ördög­Deák Tibornak és Kádár Edit­nek Adrienn. Biczók Istvánnak és Csiszár Ibolyának István. Né­meth Józsefnek és Gajdán Ág­nesnek Eszter. Gancsa György­nek és Vüncze Enikőnek György. Balázs Imrének és Halász-Szabó Annamáriának Imre. Szalai Fe­renc Pálnak és Szabados Ildikó­nak Zoltán. Patyik Péternek és Elek Máriának Zoltán, dr. Sze­merédi István Jánosnak és Totn Zsuzsanna Katalinnak Péter László. Sipka Gyulának és Husz­ka Évának Attila. Huszár János­nak és Németh Irénnek Bettina, Balázs Antalnak és Horváth Ad­rién Ágnesnek Krisztina, Makra Lajos Tibornak es Magony Gi­zellának Laura. Garamszegi Nándor Ákosnak és Puskás Zsu­zsannának Sára. Dóro Istvánnak és Reseterics Erikának Bianka, Szabó Bélának és Herczeg Er­zsébetnek Noémi. Boros János­nak es Győri F.vanak Eva. Boka Imrének es ördög Erikanak Im­re, I'erneki Istvannak és Szebé­nyl Arankának Gábor, Sutka Jó­zsefnek és Zombori Veronikának Rózsa. Márton Ferencnek és Ferró Erzsébet Máriának Dávid. Somogyi Gyulának és Gyökeres Máriának Ilona, Kisaibert Gézá­nak és Kovács Anna Genovévá­nak Zsolt. Boldog Györgynek és Lázár Lenke Ágnesnek Gergely György. Szakái Istvánnak és Jámbor Jolánnak Jolán. Balda Zoltánnak és Vass Juliannának Akos. Szabó Imrének és Varga Mariának Tünde. Gombárovics Ferencnek és Simon Mária Mar­gitnak Mária. Balla Mihálynak és Kotulák Juditnak Balazs. Soós Józsefnek és Makra Piroskának Gábor József. Lukács Ferenc Józsefnek és Bajusz Juditnak Zsófia, Németh Sándornak és Láda Máriának Edina nevü gyermeke született. HALÁLOZÁS Illyés János. Paplógó Lajos. Csűri Sándor. Pálfi Gyórgyné Vörös-Balog Erzsébet. Kois Jó­zsef, Huttora László, Biczók Jó­zsef Mihályné Kovács Veronika, Hegedűs Sándor István, Sajtár Imréné Posta Ilona. Géczí Ba­lázsné Kopasz Rozália. Nagy La­jos. Géczy Bcláné Bukovszky Sarolta. Forgács Gézáné Gábor Erzsébet, Füredi Jenö. Szabó András. Acsai-Varga Sándorné Rózsa Mária, dr. ördög Istvánné I-aczkó Piroska Irén. Sípos Ma­ria, Erdélyi Istvúnné Szóké Ju­lianna. Gubi József, Tari László­né Figura Margit. Faragó Kál­mánné Oeskó Borbála, Németh Jánosné Molnár Julianna, Lajos István, Rabi András, Csömör Zsigmond. Dobó Mihályné Sza­bó Erzsébet, Rohák Fcrenené Móra Ilona. Felföldi Sándor Jó­zsef, dr, Hácz László, Dobó Mi­hályné L'intns Aranka. P.ipp Jó­ZSN I KM! in ült, Avar .lo/.scl, Szé­kely András, Tolh LnSKlo, Pulii Lajosné Kontor Erzsébet, llndur Feroncné Erdei Erzsébet, Kis László meghaltak. Mi? Hol? Mikor? 1987. AUGUSZTUS 18., KEDD — NÉVNAP: ILONA A Nap kel 5 óra 43 perckor, és nyugszik 19 óra 54 perrknr. A Hold kel 0 óra 8 perckor, és nyugszik IS óra 39 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hítfön plusz 176 cm (apadó). NYOLCVAN ÉVE, 1907-ben e napon kezdődött Stuttgartban a II. Internacionálé VII. kongresszusa. A fenyegető háború hatására a baloldaliak­nak sikerült olyan határozatot elfogadtatniuk, amelyet később a koppenhágai (1910) és a bázeli kongresszus (1912) is megerősí­tett: eszerint a munkáspartok­nak a burzsoázia háborús ka­landja esetén proletárforradal­mat kell előkészíteniük. Az első világháború kitörése után azon­ban a szociáldemokrata partok saját burzsoáziájuk imperialista háborúját támogatva kormánya­ik kiszolgálóivá váltak. HETVENEVES Salvador Bueno (sz. 1917) ku­bai író és kritikus, a havannai egyetem irodalomtanára. Jelen­tős kubai irodalomtörténész. ÖTVENEVES Róbert Redford (sz. 1937) ameri­kai filmszínész. 1961-tol filme­zik. 1980-tól rendez. A tévé is sürün foglalkoztatja. A hetve­nes évek sztárja, az új amerikai hőstípus. Mozik Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után fél 4. háromnegyed 6 .és 8 órakor: Pat Garrett és Billy. a kölyök (színes amerikai western­film. IV. helyár!). Fáklya: délután háromnégyed 3 órakor: Jégmezők lovagja (szovjet film), negyed 6 és fél 8 órakor: Pat Garrett és Billy. a kölyök (színes amerikai wes­ternfiim. IV. helyár!). Szabadság: délután fél 4 és háromnegyed 6 órakor: Szép­leányok (színes magyar film. III. helyár!), 8 órakor: Az ezeregy­éjszaka virága (színes olasz erotikus történet, V. helyár!). Kiskőrössy halászcsárda (vl­deomozi): délután 4 és este 8 órakor: Csak szerelemből (szí­nes olasz film). Kiskőrössy halászcsárda, kert: este 10 órakor: Az ember, aki túl sokat tudott (színes, m. b. amerikai film. III. helyár!). Kertmozi: Vissza a jövőbe (színes, m. b. amerikai film. III. hely!), este 9 órakor. Filmtéka: délután fél 6 és fél 8 órakor: Egy maréknyi dol­lárért ,'jzines olasz western­film, IV. helyár!). Éva presszó: este 9 órakor: Csendőrök New Yorkban (színes francia film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben 1 BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. kórház (Tolbu­hin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4 ), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyer­mekeket a kórház baleseti sebé­szeti osztályán, az egyéb sebé­szeti betegeket a Sebészeti Kli­nikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napo­kon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvo­si rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 1» órától holnap reg­gel 7 óráig az Ojszegedi Gyer­mekkórház Szeged, Odesszai krt. 37. Telefon: 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor ú. 1—3. Tel.: 14-420. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÜSAGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. 17.50: Tízen Túliak Társasága 18 40: Mini-Stúdió '87 18.45: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal — 20. 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Verdi — olasz életrajzi filmsorozat — 2. 21.15: Stúdió '87 22.15: Kérdések az Alkotmányról 22.50: Híradó 3. BUDAPEST 2. 17.55: Képújság 18.00: Dél-alföldi Magazin 19.05: Kalandozás a növény­világban — 8. 19.25: Tv-torna 19.30: Egy év a fókák és a pingvinek között — NDK rövidfilm 20.00: Janus '87 — művészet­történeti műsor 20.40: Kupák és pofonok — riportfilm 20.55: HíradO 2. 21.15: Oszó EB 22.00: Fekete munka — angol tv-filmsorozat — 4. 23.10: Képújság BELGRÁD 1. 17.10: Híradó 17.30: Kis világ 18.00: Belgrádi műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.05: Lulu — tv-film­sorozat 21.05: Belpolitikai magazin 22.35: Híradó 22.55: Miisorráadás BELGRÁD 2. 17.25: Uszó EB 19.00: Zenés műsor 19.30: Híradó 20.00: Nis 21.00: Népzene 21.55: Mupett show 22.20: A Duna monlén Jugoszlávián át 22.45: A Dubrovniki Nyári Játékok krónikája ÚJVIDÉK 17T0: Híradó szerb­horvátul 17.30: Uszó EB 19 15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.05: Lulu — filmsorozat 21.05: Jelzések 22.15: Hiradó szerb­horvátul Rádió KOSSUTH 8.20: Társalgó 9.44: Györc Zoltán: Kompozíció népdalokra 9.53: Lottósorsolás 10.05: Kapcsoljuk a miskolci stúdiót 10.25: Enrklö Ifjúság 10.37: Galambok 10.52: Magyar művészek operell­fetvételelbűl 11.34: A Promeihcus-rejlély — szemelvények Mesterházi Lajos regényéből — 3. 12.30: Kl nyer ma? 12.45: Vitághirtap 13.00: Zenekari muzsika 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok . .. — (tsm.) 14.30: Dzsesszmelódták 15.00: Fejezetek a jiddis irodalomból — 3 15.20: Népdalok, néptáncok 16.05: Megérjük a pénzünket! G. Szabó Judit rádió­játéka — 1. 17.00: Múltidéző 17.30: Beszélni nehéz... 17.45: A Szabó család... 19.15: Ne ölj, csak törvénycsen — Görgey Gábor hangjátéka 19.40: Ifj. Kállai Kiss Emő népi zenekara játszik 20.10: Etűdök hangszalagra 20.40: Zenés utazások Európában — 10. 21.30: Sikertörténet 22.20: Tíz perc kulpolltlJca 22.30: Barangolás régi hanglemezk között 22.51: Vonzáskör 23.01': Operaest 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után.. Tévé BUDAPEST 1. 9.15: Tv-torna 9.20, A varázsslp — szovjet kisfilm — (ism.) 9.50: Telelottó 10.00: Utazz velünk Magyarországon I — (Ism.) 10.35: „Énszerintem az élet..." — (ism.) 11.10: Delta — (ism.) 11.35: Mozgnló 11.45: Képújság Ili.50: IIírek 16.55: Húrom nap tv-műsora 17.00: Alaszka — NSZK film 17.45: Képújság PETŐFI 8.05: Slágermúzeum (.50: Tíz perc külpolitika — (ism,) 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: A Modern Hungária együttes felveteleibol 12.30: Nóták 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Boldog születésnapot! 14.50: Forma 1. Híradó 16.05: Ferenczi Anikó oboázik, Freymann Magda zongorázik 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom . .. 17.30: Táskarádió 18.20: Közvetítés az úszó EB-ről 18.30: Taljialávaló — (ism.) 19.05: Tudósítás az úszó és vízilabda feu-ról 19.15: C&ák fiataloknak! 20.10: Operéttkedvelőknek 21.05: A planétás ember — Goda Gábor regénye — 3. 21.26: Népdalkörök pódiuma — (ism.) 21.51: Sebestyén András: Vidámságok fúvós­zenekarra 22.00: zeneközeiben a hallgató 0.15: Éjfél után . .. .. —.w.- iv idülRÚ- i'-V-t fi if - rhu CrlrViil'ÉfTí'iil'W'i'fíllYiKT'*Uiini , .M

Next

/
Thumbnails
Contents