Délmagyarország, 1987. augusztus (77. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-17 / 193. szám
2 -isi Hétfő, 1987. augusztus 17. Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártja főtitkárának nyilatkozata Megkezdte a villamosenergiatermelést a Paksi Atomerőmű 4. blokkja Vasárnap megkezdte a villamosenergia-termelést a Paksi Atomerőmű negyedik blokkja. Az új létesítmény, a 440 megawatt teljesítményű reaktorblokk üzembe helyezése, párhuzamos kapcsolása az országos villamosenergia-hálózatra Kapolyi László ipari miniszter, valamint Tolna megye vezetőinek jelenlétében történt meg. Ezzel az atomerőmű építésének 1975-ben kezdődött első szakasza lezárult, hiszen mind a négy tervezett blokkot felépítették Pakson. Az ország legnagyobb beruházásának megvalósításában — amelyhez igen jelentős segítséget nyújtott mindvégig a Szovjetunió, valamint egy-egy időszakban csehszlovák és NDKbeli vállalatok — tízezrek vettek részt. Szinte az ország minden részéből érkezett Paksra szakember és más dolgozó. A most átadott blokk egyelőre csak 20 százalékos teljesítménnyel üzemel. A következő hetekben fokozatosan növelik majd a reaktor teljesítményét, sorozatos ellenőrző vizsgálat mellett. A teljes termelési szintet várhatóan még az idén ősszel elérik, így az energiatermelésben legnehezebb időszak, a tél beállta előtt összesen 1760 megawatt teljesítményre lesz képes a Paksi Atomerőmű. A román balóságok lefoglaltak egy jugoszláv bajét * Belgrád (MTI) A rcjrián hatóságok a brailai kikötőben lefoglalták a „Badnjevo" nevű jugoszláv folyami vontatóhajót, és 2 ezer 100 tonna nyers foszfátot szállító három uszályát, parancsnokát és személyzetét pedig őrizetbe vették, mert a legénység tagjait csempészésen érték. Bukarest erről jegyzékben értesítette a belgrádj külügyminisztériumot. Mint a belgrádi Politika jelentette, rendőrségi közlések szerint a „Badnjevo" legénysége törvénybe ütköző módon egyebek között román állampolgároknak eladott .1,5 ezer csomag olyan külföldi cigarettát, amelyet előzőleg a brailai free.shopban vásárolt meg. Ezért letartóztatták őket, s csak 7 ezer dollár óvadék ellenében térhettek vissza a hajóra, ahol napok óta rendőri őriZet alatt vannak. A „Badnjevo" átkutatásakor a román ellenőrző szervek 200 ezer leit és 1000 dollárt találtak. A jugoszláv külügyminisztériumnak átadott jegyzékben Bukarest a hajó és személyzetének szabadon engedése fejében 70 ezer USA-dollár lefizetését követeli. Ilyen lépést román részről most először foganatosítottak csempészésen ért jugoszláv hajósokkal szemben. Árvíz Chicagóban ftí Washington (MTI) Szükségállapotot rendeltek el Chicago város szomszédságában két járásban is, mivel egyetlen nap alatt csaknem 250 milliméternyi eső zúdult a körzetre. Az esőzés áradásokat okozott, és egy időre elvágta a világtól Chicago légikikötőjét, az O'Hare repülőteret, amely egyébként a világon a legnagyobb légiforgalmi központ. Az odavezető utak vfz alá kerültek, s az utasok több órán át nem tudtak eljutni a repülőtérre, amely szinte szigetként emelkedett ki környezetéből. Az áradás több elővárosZavargások Svédországban Öböl Aknára lotoll egy hajó A Manama (Reuter) Szombaton aknára futott és elsüllyedt az Anita nevű ellátóhajó az Ománi-öbölben, Fudzseira kikötőjétől 16 kilométerre. A robbanás egy embert azonnal megölt, a 11 fős legénység öt tagja eltűnt, ötöt súlyos állapotban kórházba szállítottak. Az eltűntek közt van a hajó angol nemzetiségű kapitánya, a többiek indiaiak. Az ellátóhajó a Gulf Agency nevű regionális hajózási társasághoz tartozik. A hiányzó tengerészek után békaemberekkel, helikopterekkel folytatják a kutatást, de a mentés nehéz, mert a tenger mély és erős a hullámzás. Folytatják az aknakutatást, s a fudzseirai kikötő tisztségviselője közölte: minden hajót figyelmeztettek, hogy kerüljék el a parttól tíz mérföldre terjedő sávot. Szentágothai János akadémikus beszédében emlékeztetett arra, hogy az idegtudományok fejlődése az elmúlt évtizedekben igen gyors volt. és új felismerések sokaságával járult hoz„Mi a j vagyunk" 6 Chicago (MTI) — A megszokottnál is derűlátóbb vagyok mind a világhelyzetet, mind az ország politikai jövőjét és pártunk helyzetét illetően — jelentette ki Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára a párt Chicagóban megtartott kongresszusának befejeztével, a Népszabadságnak és a Magyar Távirati Irc|dának adott nyilatkozatában. — A világhelyzet azért biztató. mert szerintem küszöbön van a megegyezés a közepes hatótávolságú rakéták ügyében —' mondotta. — Nagy a valószínűsége annak, hogy az idén csúcsértekezletre kerülhet sor Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan között. Ha ez megtörténik, kihatása ugyancsak rendkívüli lehet, s úgy érzem, annak is van realitása, Ihogy megállapodás jöjjön létre a hadászati rakéták 50 százalékos csökkentésében is. De még nagyon fontos szerep hárul az amerikai népre, az amerikai törvényhozásra. Nyomást kell gyakorolni a kormányra a közepes hatótávolságú rakétákról szóló megegyezés biztosítása érdekében, el kell érni, hogy az elnök alá is írja ezt a megállapodást. Gus Hall biztatónak nevezte a közép-amerikai államfők rendezési megállapodását is, a belpolitikában pedig fontosnak tartotta, hogy az iráni fegyverszállítási ügyben lelepleződtek a kormányzat módszerei. A Szovjetunióban végbemenő folyamatokról. a „glasznoszty" megvalósításáról Gus Hall kifejtette. — Azért beszéltem erről Harcok Csádban Cl N'Djamena (MTI) A n'djamenai rádióban felolvasott katonai közlemény szerint a csádi hadsereg szombatra vis- averte azt a szárazföldi és légitámadást, amelyet a líbiai véderő pénteken reggel indított az észak-csádi Aouzou visszafoglalására. A csádi kormányerők a múlt hét végén foglalták el a két ország határa mentén levő, 110 ezer négyzetkilométeres Aouzou-övezet hasonnevű székhelyét. Az ásványi kincseieben gazdagnak tartott területet Líbia még 1973-ban vette birtokba. A csádi fővárosban, N'Djamenában kiadott közlemény szerint az újabb ütközetben több mint 150 líbiai katona esett el, 48-at pedig foglyul ejtettek. A csádi veszteséget a kormányadó ennél lényegesen kisebbnek tünteti fel. Líbiai repülőgépek a hét folyamán bombázták a területet. sőt ugyancsak csádi bejelentés szerint, egy ízben, kedden, a 16. szélességi foktól délre is behatoltak. (A francia beavatkozás óta Hissene Habré elnök kiterjesztette hatalmát Csád csaknem egész területére, délről indulva, vereséget mérve a Líbiára támaszkodó ellenfeleire, akik 1980—«l-ben uralkodtak N'Djamenában.) A csádi külügyminiszter a héten úgy nyilatkozott, hogy Habré elnök szívesen találkozna Kadhafi líbiai vezetővel a két ország ellentéteinek rendezését megtárgyalandó. Am azt is hozzátette, hogy a határokról a csádi kormány nem hajlandó vitát nyitni. hívei többet a kongresszuson, mert az amerikai sajtó eltorzítja annak lényegét. Ami most a Szovjetunióban végbemegy, ami ott történik, az nagyon pozitív: lényeges átalakítás, lényeges változás van, és elvetik mindazt, ami elavult és ideiét múlta. Mi a jobb szocializmus hívei vagyunk — es nemcsag a Szovjetunióban, hanem valamennyi szocialista országban is. A jobb szocia. lizmus, a fejlettebb, erősebb és vonzóbb szocializmus segít a tömegeket megnyerni Nnugaton, így az Egyesült Államokban is. Rámutatott arra, hogy a közvélemény, az amerikai gazdasági körök mindinkább elfordulnak a hidegháborútól, még a Wall Streeten is ellenzik a hadikiadások növelését. Ez elválaszthatatlan a Szovjetunióban végbemenő folyamatoktól — mondotta, majd így folytatta: Vinci -ríás út. mint a békés egymás mellett élés •jtja. Ugy érzem, hogy a szovjet külpolitika Gorbacsov idején gyakorlatibb lett, vannak bizonyos politikai módosulások, de szerintem a legfontosabb az, hogy ezt a politikát világosabban és vonzóbban tudják bemutatni, a nyugati közvélemény elé tárni. Ennek hatása már jól érzékelhető: csökken a szovjetellenesség. E hatás érezhető lesz a jövő évi választásokon is. A nép amúgy is torkig van a reaganizmussal. — Azzal vádolnak, hogy „hivatalból" vagyok optimista. Vállalom ezt a vádat: derűlátó vagyok, pártunk is derűlátó — tehát az optimizmus valóban a mi hivatalos politikánk — mondotta nyilatkozatában Gus Hall. * Az Egyesült Államok Kommunista Pártja új öszszetételű központi bizottsága vasárnap egyhangú szavazással ismét Gus Hallt választotta a párt fötitká. rává. Viharos érzelmeket és értetlenséget váltottak ki Svédországban az elmúlt néhány nap stockholmi eseményei. Az oly sokáig a béke és nyugalom hazájának számító ország fővárosában megvadult fiatalok hat napon át törtek-zúztak, gyújtogattak, s verekedtek a rendőrökkel. A mostani zavargásoknak — mint azt a szakértők egyöntetűen megállapítják — nem voltak különösebb politikai indítékai. A tizenévesek — minden jel szerint — öncélúan, a rombolás kedvéért borították fel az autókat, törték be az üzletek kirakatait, gyújtották fel a szeméttárolókat. ban házakat öntött el. A rohanó víz elszakított^ az elektromos vezetékeket, a telefonvonalakat. Több száz gépkocsit mosott el a víz, számos útvonal megrongálódott. Mintegy 360 embernek kellett elhagynia lakóhelyét, köztük egy kisebb elmegyógyintézet ápoltjainak is. A hirtelen áradásnak csak egy halottja van: egy teherautó vezetője, aki kocsijával az elárasztott úton egy falnak vágódott. Az anyagi kár azonban jelentős. Agykutatók világkongresszusa Vasárnap, a Budapest Kongresszusi Központban megnyitották az idegtudományok második világkongresszusát. A Magyar Tudományos Akadémia szervezésében, UNESCO védnökséggel összehívott hatnapos tudományos tanácskozáson 60 ország több mint 3000 agykutatója, pszichiátere és neurológusa vesz részt, köztük három Nobel-díjas tudós. A megnyitón részt vett Medve László egészségügyi miniszter, Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, valamint a Nemzetközi Agykutatási Szervezet (IBRO) vezetői, Dominick Purpura elnök és Dávid Ottoson főtitkár. A kongresszust Adám György akadémikus nyitotta meg, hangsúlyzva: a világkongresszus munkája hozzájárul ahhoz, hogy a kutatók világszerte megismerjék a gyorsan fejlődő tudományág legújabb eredményeit, egymás tevékenységét. Ezt követően Trautmann Rez^ő, az Elnöki Tanács helyettes elnöke köszöntötte a tudományos tanácskozás résztvevőit. Kiemelte: a Magyar Népköztársaság kormánya nagy jelentőséget tulajdonít az emberiség javát szolgáló tudományos kutatásnak, a tudósok nemzetközi együttműködésének. Elmondotta: a magyar tudományosság elismerését is jelenti az, hogy a második idegtudományi világkongresszust Budapesten rendezik. Hangsúlyozta, hogy az agyműködéssel foglalkozó tudományok sarkalatos szerepet töltenek be az emberi tevékenység mozgatórugóinak feltárásában, s ezért hazánkban kiemelt figyelemmel kísérik és támogatják a kutatók munkáját. A magyar szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik a tudományág legújabb eredményeid, s (megalakulása óta részt vesznek a Nemzetközi Agykutatási Szervezet munkájában. zá az élő szervezetről alkotott képünk gyarapodásához. Mint mondotta, ma már az idegrendszer bármely sejtje, s annak szerkezete, funkciója, kapcsolódási mechanizmusai meghatározhatók, s mind többet tudnak meg a kutatók az e sejtekben és közöttük lejátszódó folyamatokról, az idegrendszer működésében oly fontos vegyi anyagokról is. Utalt arra, hogy az idegrendszerre és a pszichikum működésére ható gyógyszerekkel foglalkozó tudományág fejlődése jelentősen hozzájárult a pszichiátriai betegségek eredményesebb kezeléséhez is. Ugyanakkor rámutatott, hogy miközben egyre többet és többet tudunk az idegrendszert alkotó elemekről, ez nem feltétlenül visz közelebb az élő szervezet — akár csak egy egyszerű állat — viselkedésének megértéséhez. Ezért is van növekvő jelentősége annak, hogy a kutatók elméletileg is megközelítsék és modellezzék az idegrendszeri jelenségeket, a többi között a számítógéoek segítségével — mondotta egyebek között. A kongresszus résztvevői hétfőn kezdik meg tudományos munkájukat. A tudományos tanácskozáshoz kapcsolódóan Európa és hazánk más városaiban — a többi között Torinóban, Manchesterben, Magdeburghan, Belgrádban, Prágában, Lipcsében, Újvidéken, Budapesten. Debrecenben, Szegeden, Tihanyban — 30 úgynevezett kísérő konferenciát rendeznek a világ agy- és idegkutatóinak részvételével. RNCFmifcNYRS \ \ s \ l{ • színes vászon IU<> V v in-rol 61) Fl/m, fürdóruhaanyag 3iU) FCm-röl 120 Ft/m, nyulszórös szövet 400 Ft/m-röl no Ft/m. Dírs,. áron. Tilda Bolt, Szeged, Hajnóczy u. 29. „A" kategóriás vállalat közgazdászt keres, gazdaságkörnyezeti kutatáshoz, főmunkatársi munkakörbe. Legalább kezdeti tudományos eredményeket felmutatni képes (egyetemi doktori fokozattal, tudományos aspiráns stb.), okleveles közgazdász jelentkezését várjuk. Jövedelemlehetőségek havi 10-20 ezer forint között. „Innovációs alkat 3118/12" jeligére, a Sajtóházba. OTTHON VAN MINDEN OTTHONBAN! SZEGEDEN IS MEGNYÍLT! A Delta Kereskedelmi Vállalat és a Kanizsa Bútorgyár közös KANIZSA márkaboltja SZATYMAZI UTCA 5. Telefon: 14-734. Az üzletben a bútorgyár teljes áruválasztéka megvásárolható, illetve megrendelhető. ÉRDEKLŐDJÖN ÜZLETÜNKNÉL! KERESKEDELMI VALLALAT *