Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

6 Szombat, 1987. július 4. I 6 DMI magazin >>» CS*» Mint a jó mag... Jött. dagadt, pnlygntt, hullámzott, áradt a fölhergelt tömeg a ferdcn tótágast álló házsorok közt megállíthatatlanul. Legelöl vagy szaz ördögvigyorú |Dickens-figura nyomult felém, s a szemükben káröröm szikrázott. Inkább sziszegtek, mint értelmesen tagolták, hogy na. most meglakolsz picinyem, elhurcolunk a pokolkút legfenekere, Azokért a cikkekért bűnhődsz majd, amelyekben ,lófarának merted nevezni a hösök szobra mögötti topogót, nem átallottad azt írni, hogy hepucolták a házal", holott az ilyen alpári kifejezés helyett illendöhh lett volna ez: „a ház új köntöst kapott". Magatol értetődik, hogy ezzel! belegázoltál a mimózaérzékeny olvasók lelkébe. Ez. a félelmetes had ezer tüzcshegvü vasvillával folyatta volna ki a szemem, ha ... Igen, fölébredtem. Néhány könnyebbítő sóhaj, s a rémítő álomkép valóságalapja után néztem. Vajon mi motiválhatta? Melyik élményem mutatkozott újra enynyire eltorzult formában? Emiekeim tárházában bóklászva három dolgot vettem észre, amelyeket összefüggésbe hozhattam azzal, amitől kivert a verejték. Ötvenhat őszén negyedmagammal éjszakáztam a Kárász utcai szerkesztőségben. Lehúzott redőnyök résein figyeltem, mint rázza az öklét ordibálva a fólheccelt tömeg, időnként taktusra ismételgetve, hogv „hazu-dika Délma-uyar". Mocskos szavú némberek köpködtek, gyalázták a kapuőrséget álló katonákat; részeg csoportok gajdolták, „egyforintos kenyeret. Rákosinak kötelet!"; mosdatlan gyerekhad sipitozta minduntalan, hogy „szabadságol akarunk." Jól emlékeztem. ott akkor, a minden aljasságra kapható mob láttán, magamon is sajnálkozva, arra gondoltam: hát hiába álmatlankodtunk, hasztalan adtuk ki a lelkünket 10—12 éven át e nép érdekében? Nemrég olvastam — váltottam át a második magyarázatra — Roland Mortier belga szerző könyvében, hogy Voltaire-nek, az európai felvilágosodás nagy alakjának, a francia polgári forradalom egyik előkészítőjének milyen lesújtó véleménye volt a népről. „Mindig ostoba lesz. es barbár... járom kell neki, ns/Jöke. meg széna? " — írta a Lyonban kitört zendülés hatásúra 17H!l. februárjában. D'Alnmbernok küldött levelében pedig ilyen hangot ütött meg: ..Soha nem szándékoztunk suszterokat meg cselédlányokat tanítani; ez az apostolok dolga." ..Az ész ... bizonnyal ... nagymértékben fejlődik, de mindig csak maroknyi bölcs esze". Mai szemmel nézve elképesztő ellentmondás ez, s nehezen érthető, hogyan fert meg Voltaireben a tömegek felvilágosodásának szükségessége és kiművelésük elutasítása. A szerző szerint úgy, hogy a kétkezi munkások tömegét sohasem akarta könyvbol oktatni, hanem úgy gondolta. az erkölcséi kell nemesíteni jó példákkal és klérus nélküli vallás segítségével. Voltaire nem megváltoztatni akarta u társadalmat. hanem jobbítani. Es a harmadiknak vélt összetevő? Talán egy olvasói véleménv a megyei lapban. A szentesi levéli ró úgy véli, hogy a sajtó is terjeszti a „szennyet", a hajmeresztő szavakat? Azt hiszem. annyiban igaza van az illetőnek abban, hogy az öncélú ízléstelenségeknek semmi helyük az újságok hasábjain Regényben is csak akkor, ha azok élesebbé, hitelesebbé teszik az egyes típusokról festett képet. Ügy vélem, a trágár, a kocsmatöltelék, vagy a züllött csölakó szájába nevetséges lenne szalonképes kifejezéseket adni. Jaroslav Hasekkel értek egyet: „A jói nevelt ember mindent elolvashat ... Évekkel ezelőtt olvastam egy novella kritikáját, amely felháborodottan megrója a szerzőt, amiért ilyeneket írt: „Kifújta és megtörölte az orrát." Állítólag megsértette ezzel mindazt, ami esztétikus, ami magasztos ... Ez csak egy kis példa arra. hogv milyen nagy az isten állatkertje." Szerintem is másutt van a veszély: a hivatali halandzsa láncreakció-szerü ter iedésében, amely minimális szóállománvával és nvakalekertségevel mármár mag var nyelvünk létét fenyegeti. Szimpatizálok a következő megállapítással: „A liliomlelkek azért dőlnek romba a biolóeiai lettel és a szexualitással összefüggő szavak olvastán és hallatán, mert nálunk csak most ért véget a biedermeierkorszak, amely szerint « nemiség bűn, az élettani dolgok szégyenletesek. Ezért fordították nálunk a Tisztességtudó kurvát Tisztességtudó utcalánynak. a franciában szótári alak szerint is libaszart sárgászöld színnek." Jaj, de sokat kell még csiszolódnunk és vitatkozni az emberi szuverenitás és méltóság fogalmáról! Sokáig kell palléroznunk, nemesítenünk egymást, míg a tudatunkban is el tudjuk választani a konkolyt a búzától, amig azonnal észrevesszük, mikor akarnak ..átejteni'' bennünket és az igazság-hamisság fölismerésekor nem a félrevezetett tömeggel szajkózzuk a demagógiát, hanem szilárd, önálló véleményünket egvenileg, a tömeg védőpajzsa nélkül is merjük vállalni és kifejteni. Amíg le nem vetkőzzük a tudatlanságot, s ügy érezzük, „nemes, de terhes önlábunkon állni", addig könnyű játékszerei lehetünk népbolonditóknak. A történelem folyamán sok címeres gazember istenitette már a tudatlan népet, hogy e hízelgés révén fölmászhasson a vállára és onnan elérve, leszaggathassa a népreménység lobogóját. Ki tudná megszámolni azokat az ájtatos szemforgatókat, akik az istenhívők segítségével kapaszkodtak nyeregbe, hogv aztán gúnyt űzzenek a naiv tömegből. Es az olyan „hazafiak" vajon hányan voltak, akik rögtön cserbenhagyták a hazát, mihelyt az előnyösnek mutatkozott számukra. A magyar nép tudatában nem véletlenül él ma is árulóként Szapolyai János. Werböczi István, Karolyi Sándor, Görgei Artúr, Peyer Károly —. hogy csak az ismertebbeket említsük. A biblia szerint Jézust a kiszolgáltatott, tudatlan tömeg veszejtette el. Pilátus római helytartó nem találta vétkesnek es el akarta bocsátani annál is inkább, mert szokásban volt, hogy a pászkák ünnepén egy foglyot — a népakarat szerint — szabadon kell engedni. A veszedelmes gyilkos, Barabbás is a börtönben ült, s Pilátus megkérdezte az egybegyűlt tömeget: „Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é vagy Jézust?" S a háttérben álló főpapok fenyegetésére az emberek — akik külön-külön a názáreti t akarták kiszabadítani — együtt, egy tömegben a gyilkos nevét kiáltották. Az antik Rómában a nép megéljenezte a köztársaságpárti Brulust, amikor az fölvilágosította: azért kellett Caesart megölniük, mert egyeduralomra tört. Ez tetszett a gyülekezetnek, ám mihelyt Antonius lépett a szószékre és sandán-burkoltan Caesart kezdte dicsérgetni, a szájtáti polgárok neki adtak igazat és rohantak az „összeesküvők" üldözésére. Petőfi Sándornak szintén tapasztalnia kellett, hogy az általa istenitett nép. a papi szóra, mily könnyen elfordult az igazságtól : „Bőszülten hagyta el a nép a templomot, (az isten és a béke házát) s vadállatként rohant az ifjúhoz, kit tegnap még atyjának nevezett, s i-eáparancsolt: holnap ilyen tájig ha itt látják, tüstént agyonverik." A bibiliai és irodalmi példák mellett hadd említsek emlékeztetöt a történelemből is. Justiniánus bizánci császár (a bizantinizmusnak nevezett szolgai csúszás-mászás kikényszerítője) 532-ben csellel gyűjtötte össze azt a hatalmas tömeget, amely ban azonban mind tör- és kardhegyre hányták, sőt az utána következő országos vérfürdőben is megöltek nyolcezernyi ártatlan embert. S a korunkbeli szörnyű példa, a barna pestis? Kemény radikálisok, hitelüket vesztett népvezérek pusmogják most a kommunistáknak, hogy meddő igyekezet szorgosabbá, belátóbbá nevelgetni a népet, úgyse hajlik a szép szóra. Kancsuka kell, úgymond, az értetleneknek, akkor majd nyüszítenek, de megfogják a dolog végét. A másik oldal hamis prófétái és az ügyeletes népsajnú'.ók meg azt lelkelik. hogy nacionalista jelszavakkal kell föllelkesíteni a népet, mert a „jobban dolgozz, s jobban élsz" — frázist unják. Szó sem lehet róla, ebbe az utcába nem megyünk be. Látható ugyanis, hogy a magyar nép összességében már rég magáénak vallja a szocializmust és megegyezett abban, hogy az MSZMP útmutatása szerint fejleszti otthonossá és gyümölcsözővé. Ezrek és ezrek vásárolnak könyveket, olvasnak és tájékozódnak, szólalnak föl a közjó érdekében, s perelnek a fékezövisszahúzó nézetekkel, illetve azok hordozóival. A szövetkezeti paraszt már nem paraszt — nyilatkozta egy öreg juhász a rádióban. Nem kénytelen 15—16 órát robotolni inaxzakadtáig, ezért mind több módja nyílik arra, hogy tanuljon, kitekintsen a maga portáján túli tág világba és meg tudja önkörében is ítélni, hogy a vezetés — amely nélkül elveszne a nemzet — jó utat mutat-e, szavai fedik-e a tetteit. Vaskalapos politikus az olyan, aki emberszivekbe óhajt látni, mint II. Fülöp spanyol király, az inkvizíció patrónusa. Az efféle vágyak mögött alighanem krónikus gyanakvás lappang. A szivek föltárása nélkül is látható, mily elkepesztö káosz burjánzik némely emberben. Kollegám kissé zokon vette, hogy az Onedin családdal kapcsolatos ellehveleménye miatt „szárazföldi patkánynak" minősítetté egy olva-»só. Engem azért küldtek el1 többen is melegebb éghajlatra, mert kifogásoltam, hogy az egyik Kabos Gyula-filmben vasalt hófehér ingben-gatyában arattak a boldog parasztok. Az egyik embernek az a bánata, hogy „a tanácselnök autóval furikázik", a másik meg nem becsüli az olyan igazgatót, aki kommunista szombatokon ott lapátol, ahol ő. „Ha a nyáj élére állították, akkor rázza a kolompot, s legyen tartása, hogy fölnézhessek rá." És még ezeknél is vadabb dolgok, tömegével. Tisztességes párbeszédek révén tisztázhatjuk, mi teszi emberré az embert, s magyarrá a magyart. Természetesen nem az, hogy az apróbb üzleteket butiknak kereszteljük, a lányunknak Anna helyett Yvett nevet adunk. S nem az, ha magyar hallgatóságnak is angolul nyerítjük a magyar slágereket. Emialt. a tavaly Szegeden járt Lars-Eric Sommarmyr svéd újságíró nvugalmajmoló piti népnek nevezett bennünket. Nem a hátulról bekiabalókra. nem a lesipuskás bajkeverőkre építünk, akik cspk lékelni tudják azt a hajót, amelyben együtt úszunk, hanem a józan itéletü honépitökre. Az ő segítségükkel végül minden bizonnyal még a leggyepesebb koponyákban is kicsírázik majd az értelem. „Mint a jó mag, ha termőföldre hullott." F. NAGY ISTVÁN Félszobás igazgatók Majdnem Fölfüstölt igazgatók lett a mostani írás címe, de meggondoltam magamat. Hátha azt hinné valaki, átkozott kedvemben az iskolai direktorok rovására akarok humorizálni. Elő is jönnének a bizonyítékok, az igazgatói szobák nálunk ugyanúgy tágasak, mint bármely más igazgatóé. Némelyikben akár megyebálat is lehetne rendezni, akkora. Hallom, kínkeservesen fölú jitott egyik régi iskola egész emeletének a felét! — foglalja el az iroda, maga ez az egy képes lenne akár tizet is ellensúlyozni minden statisztikában. Magam azonban ősi ellensége vagyok minden hétköznapi lehetetlen összevetésnek, nézzük inkább a másik tízet. Elképzelni se tudom. hány ilyen kutrica-irodában voltam már, de most koppant csak a gondolat: embertelenül kicsik. Akkorák lehetnek, mint otthon a konyha melletti félszobánk, amelyikben zárt ajtó mellett egyedül se lehet dolgozni. Jó, én kinyithatom az ajtót, legföljebb áttérek a kézírásra, ha aludni megy a család, de egy igazgatónak millió ügye lehet, amit nem vihet nagyközönség elé, tehát be kell zárnia az ajtaját. Elfér benne egy íróasztal székkel — leleményes A bútoripar, tud apró szobához picurkát is gyártani —, egy dohányzóasztal beszélgetős ikét kicsi fotellal. és kész. A dohányzóasztal azért is emlitödik, mert a szóban forgó igazgató ráadásul nagy dohányos. Ha csak az elsőre gyújtana rá, akkor is füstben pácolódna egészen estig, de a szenvedélyes bagós minden gubancnál előszedi. Ha az is bagós, aki jön hozzá, akárcsak tíz percben ugrik be valamelyik nevelő, ketten már a jövő hétre valót is megtermelik. A füst persze hálás dolog, azt legalább látni lehet, de az oxigén múlását legföljebb érezni. Mondjuk, a hangulaton is! Ünneprontó leszek most, előre is bocsánatot kérek azoktól, akik inkább ünneptisztelö oldalamról ismernek. Sorozatban épültek az úgynevezett négytantermes iskolák eleve nyolc tanteremmel számolva. Majdnemhogy tapsoltunk is a takarékos fifikának. hiszen ha az igények szerinti nyolc teremre kellett volna várnia falvainknak, talán soha nem lett volna új iskolájuk. Típustervek szerint épültek, csak éppen a szertárakból, úttörőszobákból is tantermek lettek. Amelyikről most szól a dal. abba szolgálati lakást is rajzolt a tervező. A nagyobbik szobájából lett a tanári, a konyhájából talán az adminisztráció irodája, a legkisebbik szobába pedig beköltözött az igazgató. Beteges és ideges, de ki merne ezen csodálkozni? A tanárok is betegesek és idegesek, mert náluk az előbb említett leleményes bútoripar már eleve lel íróasztalt készített, tehát mozdulni se tudnak mellette. Jött a nemdohányzó kampány, ha valaki égő cigarettával meri betenni a lábát, gyilkos indulatok szabadulnak el azonnal. Becsöngetés után minden órára beszűrődik a gyilkos indulat. Amelyik tanár mosolyogva fogadja a jelentést. annak is reszket a keze, és talán az egész belseje is. Illene szólnom az összezsúfolt gyerekekről is, de amit róluk politika ellen „lélek az ajtón 35 ezer embert lemészároltatta. a rabszolgatartó lázongott, majd se be. se ki!", a mind egv szálig A katolikus Medici Katalin szintén orvul gyilkoltatott meg tízezernyi ióhiszemü hugenottát. Királyi esküvőre hivatott meg Párizsba kétezer francia reformátust azzal, hogy emeljék az ünnepsegek fényét Éjjel álmukKATONA JUDIT Virrasztók ösvényre fut a gyom. Az estikék kék szoknyája még meglebben, ahogy becsukódnak a kerti kiskapuk. Már csönd tapintja S2iik szobák szemét. Mint olvasón az idős kéz szemez, tárgyak közül fölrebbenti az árnyat. Nem súg vissza sötétben száj a szájnak. Sehogy se jó. A kar s láb nehezebb. Szakadt nyakláncként titkon könny gurul, forgolódnak. Az óra percet üt s mert senki nem jön, kis asszonyfejük csak tartogatják. Ébren, szótlanul. mondhatok, azt elmondtam már. Tanulnak az ősember temetkezési szokásairól, többek között a zsugorítva temetésről is, de az értelmesebbje átláthatja, hogy a ma embere inkább a zsugorítva élés kényszerű lehetőségeit próbálgatja. Ne" legyen bennünk szikrája se a rosszindulatnak, ismerjük el, minden kényszerzsugoritást átmenetinek terveztünk csak. Legtöbb helyen meghagyták a helyét is, hogy majd a tükörkép megépítésével folytatják, de a tükörképek egyre-másra nem akarnak elkészülni, mert nincsen rá garasunk se. Ahol már az iskola szétfeszítése a fenyegető tény, ott is legföljebb egyegv termet toldanak hozzá valamikori szeneskamrából vagy mozdonygarázsból alakítva. Azért várják epedve pedagógusaink a hivatásukkal szöges ellentétben lévő hullámvölgyet inkább, mert a kevesebb legalább jobb körülmenyek között tanulhat. Még levegője is lesz! Igazgatói és tanári apályra azonban így se számíthatunk, a papíroson szolgálati lakásként szereplő szoba, konyha és kisszoba föltehetően mostani századunk után is ugyanazt a célt szolgálja. Semmit nem változtat a tényeken, hogy otthon is ugyanilyen szűkösen lakunk, és ha otthon gyújt rá valaki, akkor az egész lakás és az egész család pácolódik a füstben. Engem inkább az foglalkoztat, miért ragaszkodtunk annyira a típustervhez. miért építettünk hatalmas pénzekért eleve nem megfelelő tanintézeteket? Igaz, kicsi ország vagyunk, de annyi maradt azért, hogy legalább egy-egy méterrel megtoldhattuk volna a falakat. Ha a háromszor hárrpas, bjs .szoba, helyett négyszer nogyes lett volna. a kilenc négyzetméter helyett mindjárt tizenhat lehetett volna. Majdnem a duplája. Elmegy a szinte szabvány szerinti két gyerek a szinte szabvány szerinti másfélszobás lakásból az. agyonzsúfolt buszon az agyonzsúfolt iskolába, és ha éppen nem löki oldalba a társa, hallhatja, övé a jövő. Bízom benne, a jövö valóban az övé lesz, mert talán lesz annyi esze, hogy normális méretűre tervezi és alkotja meg majd környezetét, de az is lehet, hogy a szabvány szerinti két gyerekből legföljebb egynek lesz. alkalma rá. a másiknak megmarad a szülői szorultság. Es addig is, amig a jövőről egyáltalán beszelhetünk, addig is föl kell nőnie a tévé felé fordított széken, illetve a mozdulni Se engedő iskolában. És meg kell tanulnia közben, a jövö dala mellett azt is, hogy ezt a mostani zsugorítást se apja, se anyja, se egyetlen nevelője nem akarta. Ezért nem tudok fel szikrát se haragudni azokra, akik a szokásos parányok mellé erősen föltűnő hatalmas palotákat építenek maguknak. Légtöbbjük belerokkan ugyan az igyekezetbe, és végül csak élete párjával marad a hatalmas lakásban, hiszen mire beköltözhetnek, megkezdődik a „madárvonulás", és kiröpülnek a gyerekek. Az. öszszetöpörödött kicsinek egyetlen ellenpárja lehet csak, a hatalmaskodó nagy. Utódaink talán megtalálják a kettő közötti üdvözítőt. Illene elmondanom most azt is. mennyivel nyomorúságosabb volt a mi gyerekkorunk. ÖLnyolc gyerek is fölnőtt egyetlen szobában, ami konyha is, kamra is volt egyúttal, és némelyikben a nagyszülők is benne voltak. Ahhoz, képest a mástélszobás is hatalmas lépés. Azért nem merem csak mondani, mert senki nem merte még kimondani, legföljebb találgatni csak, mennyi köze van a zsugorítva élésnek ahhoz, hogy már a harmadik gyerek se születik meg, noha a lakásárak a föllegek fölött járnak már. Élünk, fizetünk és meghalunk Muszáj kitalálnunk egy másik életet, egy jobbat, akkor is. ha csak magunk maradunk benne. HORVÁTH DEZSŐ .. i.iujj.