Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

Szombat, 1987. július 25. 7 magazin [ [DM Folyamhajózásunk negyed évezrede A magyar folyami hajózás első rendelete 1737. július 28-án jelent meg, s így ezt a dátumot kell a hazai folyamhajózásunk születésének elfogadnunk. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy ez a mesterség tulajdonképpen a/. államalapítással kezdődött. Pest már II. Endre .korában nagy forgalmú kikötő volt, „s itt találkoztak a Bécsbe gabonát, sót, bort, s onnan iparcikkeket s/hllitó hajók. IV. Béla dunai hajókra árumegállitási jogot adott Pestnek, Esztergomnak, Komáromnak, és Pozsonynak. A "törökök alatt sokat szenvedett a hajózás is, sőt magyar folyami hajózásról alig beszélhetünk. A törökök kiűzése után, a pozserováci béke (1718) a hajózás szabadságát biztosította. Ettől kezdve |a magyar folyami hajózásnak két fő iránya alakult ki. Az egyik a Tiszáról esi a Marosról, a Dunán és a Száván át az Adria íelé, a másik Pesten, Győrön át Bécsbe vezetett. Ekkor a legjelentősebb szállítmányok a gabona, a só, és a dohány. Már az első hajózási rendelet is, de a második, amit Mária Terézia adott .ki 1770-ben, előírta, hogy a hajókra be kellett vésni az építési évszámot és a terhelhetőséget. A szállítmányért mindig a hajómester volt a felelős, de a hajóTakományért is, valamint az áru minőségéért. A fából készült hajók elöl és hátul meredek csúcsiban végződtek, és középen fedéllel ellátott térnek kellett lennie a személyzet és a kényesebb áru szamara. II. József rendkívül nagy szerepet Mánt a . h$jÓ£§snakv és a vállalkozói kedvet számtalan kedvezménnyel növelte. Első hajózási társaságunk 1794-ben alakult Ekkor építették meg a Duna és a Tisza közötti Ferenc-csatornát, és a Károlyvárosból az Adriához vezető ún. Lujza-utat, amely a magyar folyók és a tenger közötti összeköttetést biztosította. A személy- és áruszállítás ekkor még nem különült el, és vontatásra lovakat, vagy rabokat alkalmaztak. A Pest—Bécs közötti út abban az időben 20-30 napig tartott. A dunai gőzhajózást Széchenyi István nem kevés biztatására 1829-ben valósították meg, osztrák érdekeltséggel, önálló magyar gőzhajózásról csak 1859-től beszélhetünk, majd a következő években több kisvállalkozás alakult. Az Első Magyar Gőzhajózási Társulat születési éve: 1866. A jelentősebb fejlődés, a MAV munkájának együttfejlesztésével csak Baross Gábor „vasminiszter" közlekedéspolitikájával együtt alakulhatott ki. A MAV 1888-ban hajózási vállalatot alapított, és tevékenysége, gyors ütemben fejlődött. Működési területe az AlDuna volt. és hajói Belgrádig, Orsováig közlekedtek. A Tiszán Szegedig, illetve Szolnokig, a Begán Nagybecskerekig hajóztak, esetenként a Dunán átrakás nélkül Budapestig. Ezt a működést 1895-ben szüntették be. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási fít.-t (MFTR) 1894-ben alapitolták menetrendszerinti árufuvarozásra, de később kiterjedt a személyszállításra is tevékenységük. A kereskedelmi hajózás fejlesztésére nagyobb városokban hatalmas raktárakat építettek. Az első világháború végéTe az MFTR 21 nagy, 17 kisebb személyhajóval, 53 vontatógözössel. 383 uszállyal rendelkezett. A hajóknak mintegy fele 1921 után az új államokhoz került. Hajózási folyamunk hossza 1632 kilométerről 713-ra csökkent. Korlátozódott a személyforgalom és az árufuvarozás is. Szeged gazdasagában a hajózás a hajóépitéssel együtt az ősi foglalkozások között szerepelt. Most, alszik a Tisza! Kár! A halászattal és vadászattal foglalkozó emberek rendszerint rendelkeztek kisebb-nagyobb hajókkal is, vagy egyszerűbb vízi jármüvekkel, mar a 13. századtól kezdődően. II. Endre 1222-ben Szegedet országos sótárrá tette, így a szegedi hajózásnak ez adott nagyobb fejlődési ütemet. A török uralom alatt a hajózás itt is szünetelt, de a 18. század végefelé ismét fellendült a tiszai, a marosi hajózás. A következő évszázadban már a Maroson 500, a Tiszán legalább ezer hajó közlekedett, hogy a mezőgazdasági terményeket és a sót hozzák-vigyék. De szállították a bort, a szárított halat, szappant, tarhonyát és több más korabeli ipari terméket is. A szegedi nép nemcsak ügyes hajós, hanem okos hajóépítő is volt. Egyes feljegyzések szerint a hajóépítés tudománya a 18. században Szegedről terjedt el az egész korabeli országban. A nagyobb hajók, csak az Alsó-Tiszára es a Dunára, a kisebbek a Tiszára és a Marosra készültek. A szegedi bőgős hajó (egy példánya „lerongyolódva" látható a Várkertben) fogalomnak számított az egész korabeli hajózásunkban. Ezeket a legjobb superok (hajóépítők) építették a Tisza mindkét partján, egyik legjobb hajóépítőmester, Hajdú Mihály irányításával. A hajóépítők szama Szegeden a XIX. században elérte- a BOO-at. Építményeiket Fényes Elek így jellemzi: „Szépségénél és szilárdságánál fogva a tengeri hajóval vetekedhetik." (1841). Egyik legnagyobb hajótulajdonosunk Zsótér János (1788—1861) volt, akiről azt tartja a fáma, hogy 99 hajóval rendelkezett, és többel azért nem. mert 100 hajója a királynak lehetett, s ha „lepipálja" a királyt, igen kedvezőtlenül kellett volna adóznia. A Széchenyi téren álló Zsótér-házat ő vette meg Dercsényi Pál iparbaróíöl, félkékz állapotban, és fé-"" jezte be az építkezést. Dercsényi itt szesz- és keményítőgyárat szándékozott létesíteni. Annyi biztos, hogy Zsótér Jánosnak sok hajója volt, és Széchenyi törekvésére, a gőzhajóra maga is fogékonynak bizonyult, de azért a gőzhajóval még hosszú éveken át versenyezni akart, a maga superjaival épített hajókkal. A superok nemcsak hajókat, hanem vi'! zimalmokat is építettek, külön tudomány szerint, és ez a mesterség is Szegedről terjedt el az egész országban, a molnártudománnyal együtt. Még a századforduló Szegedjében 5 mester, mintegy 150 munkással épített hajót a Felső Tisza parton, bár már erősen jelentkeztek a vasuszályok. Ez idő tájt erősen csökkent a vízimalmok építési igénye is, így ez az ősi mesterség (superok) jobbára csak javítással foglalkozott, és lassan a feledés homályába vesztek a 20. század elején. Ideje lenne felébreszteni a tiszai hajózást „Csipkerózsika"-álmából, BÁTYAI JENÖ POLNER ZOLTÁN Boszorkányok, varázslatok Rontásban Forgószél-homályban mintha szél zuhogna, valaki a csöndet jéggel táncoltatja: szita, szita, péntek, szerelem-csütörtök, lófejen esketett boszorkány szemöldök. Holdfényes éjfélben eleven halálom, sohasem látsz többé ezen a világon: szita, szita, péntek, szerelem-csütörtök, arcomon sötétlő boszorkányszemöldök. Ráolvasó Dobolj jegykendőre rostán zuhogó boti Véres napsütésből űzd ki boszorkányod! Világ végén dobolsz, dobold el hajnalra: az én Virágomat gonosz ne virrassza! Fogja föl a rontást villám-pöndölyébe: fakadjon ki száján sikoltozó vére! Árnyas szeme nézett, véres szeme nézett: Verje meg az isten, aki megigézett! Klubkönyvtár a telepen Kezdjük a rázós felével, ha elhagyni úgyse tudjuk. Tízéves a klubkönyvtár Petöfitelepen, és többször nekiveselkedett már süllyedni, pedig soha nem akartak úszómedencét az emeletére rakni, mint az eredetileg uszodának tervezett sportcsarnoknak, és mázsás műszerekkel se terhelték, ahogy készülő klinikánkkal ez természetszerűleg megesik. Láza a talaj a víz partján, elnyelne minden épületet. Tudja is ezt az összes kőműves, ezért rak a házak alá dupla vagy háromszoros alapozást, de újkori tervezőink mindig megfeledkeznek róla. Irtózatosan sokba kerül ez nekünk. Tíz év nem nagy idő, könnyű visszaidéznünk. Repedeztek a falak, papírcsíkokat ragasztgattak rá, hogy a mozgást figyelni lehessen. Nagysokára, huzavonák és pörök közben valakinek az jutott az eszébe, hogy körül kéne ásni, mert itt nem egészen normális dolgok vannak. Az öregek állítólag emlékeznek rá, ezen a helyen valamikor iskola állott, de azt is le kellett bontani, mert annak is megrepedtek a falai. Körülásáskor derült ki, szétkorhadt vízvezeték van alatta, és az áztatja. Kiszedték, de állítólag még most se nyugodott meg, a parkettán látszik, még most is mozog az épület. Hadd szolgáljon tanulságul ez is: a talajt se lehet leváltani, inkább igazodnunk kell hozzá. A tíz esztendő annyira rövid, hogy még a ház neve se ment be a köztudatba. Tévelygő telefonok kérdeznek vissza igen sokszor: Micsoda? Klubpénzlár? Közművelődési intézményrendszerünk legalsó foka, amikor a könyvtár és a hagyományos népművelés szorosan kapcsolódik egybe. Nemcsak egymás mellett él, de kölcsönösen segíti is egymást. Természetes tehát, hogy együtt beszélgetünk most is Palotás Jánosné könyvtárossal és Tápai Lajos népművelővel. Tíz év alatt összesen nyolc vezetője volt a pöttöm kis intézménynek. Fájdalmasan sok, noha mindegyikük néminemű sikerélménnyel távozhatott. A telep az telep, de vitt innen út a IVAN SZANDÜRJEV: SZÉNÁKASZALAS főiskolára, az ifjúsági házba, a mi szerkesztőségünkbe is, és jónéhányan helyettesíteni jöttek ki addig, amíg a szülési szabadság vagy a katonai szolgálat le nem telt. Kezdjük a tartósan állandó dolgokkal. A könyvtárnak nyolcszáz beiratkozott olvasója van, és ha mindegyikük csak havonta egyszer fordul is meg benne — átlagnak ennyit bátran vehetünk —, akkor tíz év alatt 96 ezer látogatót jelent. Szívós könyvtári munkával lehet csak ennyi embert — most csak az alaplétszámot számítsuk! — a könyv megbecsülésére, sőt szeretetére rászoktatni. A helyben dolgozók és az egész könyvtári hálózat munkáját dicsérni szebb adatot ne is keressünk. A. nyugdijasok klubja is tiz éve működik, a nyári hónapókat leszámítva átlag negyven taggal. Szoroztunk, ez tizenhétezer-hatszáz ajtónyitó-ajtócsukó embert jelent. Mivel a népművelés alapja a tartós ráhatás, a negyven klubtag munkáját-is nagyra kell értékelnünk. A szomszédban van az iskola, természetes, hogy igen sok a gyerekeknek szánt rendezvény. A bélyeggyűjtők is tizedik évüket ünneplik, eddig itt napköz.iztek a diákok — de a sajnálatos népességc.sökkenés következtében a jövő tanévtől már elférnek az iskolában is —, angol nyelvtanfolyam is van, eddig kilencszer rendeztek olvasótábort nyaranként, népesek voltak a Téli zsák — teli zsák cimű szünidei napok, a közönséges gyerekfoglalkozások, és viszszaidézni is nehéz, mennyi még. Panasza azonban a népművelésnek, hogy a gyerekek és a nyugdijasok közötti korosztályokkal, leginkább a családos fölnőttekkel nem tud mit kezdeni, mert azok házat építenek, családdal bajlódnak, és sokadik másodállásuk után futva pénzért szaladgálnak. Petöfitelepen tavaly megtört a jég. A nyugdíjasok biztatták a negyven körüli fiaikat-lánvaikal, hogy járjanak ide, így alakult meg a házasok klubja. Azok jönnek, akik túl vannak a házépítés minden gondján. gyerekeik is a maguk szárnyán próbálgatják már az életet. Anyagilag is megállapodtak, ennélfogva benevezhetnek nagyobb kirándulásokba is. Kéthetenként jönnek, orvosi és földrajzi előadásokat hallgattak eddig. sportversenyeket tartottak, vetélkedtek, bálázták, zenés rendezvényeket tartottak, és zárásképpen szalonnát sütöttek a Göndör soron, ötven, tagja van ennek a klubnak is! Hatalmas szó! Talán tovább is működik majd. Csemegézzünk még a programok között. Idén ide költözött ki a városból az aerobic-tanfolyam. Kicsike a ház, de még mindig több hely jutott neki, mint a benti központban. Volt asszonytorna, is néhány évvel ezelőtt, és természetesen tornázó asszonyok is voltak szép számmal, de időközben elkallódtak valahogy. Ennyi vezető között az asszonyok is elveszhetnek. Íróolvasó-találkozók is vannak, és azok. is sikeresek, illetve olyanok, amilyenek ezek a rendezvények lenni szoktak: írón és a beszélgetőtársán múlik. Kertbarátkór is működött egy időben, de kideríthetetlen okok miatt az is elmúlt, akár az előbb emiitett asszonytorna. Szerveztek ifjúsági klubot is egy időben, de ide leginkább azok jöttek, akiket sehol máshol a városban nem viseltek el. Megszűnt az is. Egyre többen tartják ebben a kis házban lakodalmukat. Teher ugyan, mert pénteken már elkezdenek rendezkedni, és hétfőn délelőtt fejezik be, de rá van utalva a népművelés erre a pénzre is, és a lakodalmazók is rá vannak szorulva a helyre. Ujabban eljegyzési lakomákat is tartanak. Változatlanul nagy érdeklődés kíséri kiállításaikat. Nem elsősorban a népes nyitásokra gondolunk -*- az többnyire olyan, mint máshol —, de az itt megloidulóknak alkalmuk van alaposan megnézni mindent akkor is, ha madarászok képeit látják, akvarelleket szemlélhetnek, vagy fényképkiállítást kínálnak nekik. A jövőre vonatkozó tervek is szóba jöttek természet csen. Bár szép csokrot lehet kötni tíz esztendő munkájából, mégis hátrányos helyzetűnek érzik magukat. Olyan valamit szeretnének például, amit ma lehet megtanulni, de a távoli holnapoknak is sokat jelentene. Behozott egyszer egy telepi ember egy számitógépet, annyi gyerek vette körül azonnal, erőszakkal kellett végét szakítani az alkalmi találkozónak. Jó lenne hivatalosan működő szám ítógépszak kör, de úgy vannak vele, mint az egyszeri falu püspöklátogatáskor a harangszóval volt: nincsen számitógépük. Nagy örömmel fogadnák. ha egyre szaporodó üzemi számítóközpontjaink közül valamelyik vállalna alkalmi kitelepüléseket. Érdeklődőben biztosan nem lenne hiány. Azt még sejteni se lehet, mennyi változást hozhat egyetlen számitógép az egész telep gondolkodásának megváltoztatásában. Föltehetően sokan lennének, akik egészen másként terveznék meg akár saját életüket is. Zuhog a meleg á kánikulában a kicsike házra. Valamikor nyárfasor adott neki árnyékot, és a fák csodával határos módon az építkezést is túlélték. Nálunk az szokott történni, ha elindul a ceruza a vonalzó mellett tervezéskor, minden fát kidönt. Egyszer azonban panaszra ment a szomszéd, hogy rongálja a házát a nyárfa, főleg a gyökere, de az is megesik, hogy viharban az ágai is letörnek. Kijöttek a favágók, és az egész sort kivágták, de semmit nem ültettek a helyükbe. Azóta nincsen panasz. Nyaranként, sajnos, csak aszalónak lehetne berendezni a klubkönyvtárat. Majdnem olyan forró, mint a panel. Jó lenne a tíz év munkájának jutalmául őszre megint odaültetni valamit, mint ahogy jó lett volna nevet is adii a klubkönyvtárnak. Kényszerűségből csak petőfitelepinek mondja magát, de zavaró, hogy Petőfi nevét viseli a vasutasok művelődési háza is, meg a dorozsmai is. HORVÁTH DEZSŐ