Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

8 Szombat, 1987. július 25. DM1 m°flgzin Nyaralás rangon alul A/, égből tűhegyek milliárdjai zuhoglak alá. — Nonszensz! mondta az asz­Kzony. Hangja azonnal elhalt, mintha a testét korbefogó, forró homok itta volna be. Kétrészes fürdőruhájának szélei mélyen vágódtak a húsába, s ettől szét­szerelhető, óriási játékbabához hasonlított. Orrára ragasztott', hosszúkás levél szúrt arcából a magasba, és férje borzongva gondolt arra, hogy bármelyik pillanatban előmászhatna alóla valamilyen nyálkás, csiganyomot hagyó bogár-szornyúseg. Fehér mezes, fiatal lány andalgott át látómezejen, és ö szinte megje­gyezte: „Mintha frissen hullott hóból szitált volna magára dresz­szet...", de idejében megfékezte nyelvét, és igy megúszta, hogy felesége ismét legorombítsa egy jól irányzott idegen kifejezéssel. Hátuk mögött emeletes alpesi nyaraló emelkedett, aranyeső­bokrokkal koritve. A férfi játé­kosan húvös hegyekkel, melyzölcl fenyvesekkel, piszírángsimogató, fényes vizű patakkal társította képzeletében képét, de a hét vé­gere már beleunt, ós érezte.) hogy mennyire kirt n szemhatá­rig eltaposott sik vidékből ózon­dús illatot, bakancs-cslkanást, ti­roli vadászkalapot, havasi gyo­párt és visszhangzó hollahót idé­ző stílusával, s azóta számba sem vette; illetve csak annyiban, hogy továbbra is sűrűn szőtt szö­gesdrót kerítésének tüskéire akasztotta ruháit. (A tavaly remekül érezték itt magukat, külföldön, n havasok­ban töltött szabadságuk utolsó akkordjait játszották el ezen a fövényen, három napra megsza­kítva hazafcle-útjukat, s a csi­nos alpesi házacska édes nosz­talgiával kísértette őket egész éven ót. De nem pusztán a nosz­talgia miatt tértek vissza c sós tavacska partjára; a tetőtér-be­építés elvitte minden pénzüket az idén, s most alkalmi sze­génységükben élvezni próbálták ezt a kényszer-tengerpartot.) A. móló csúcsában gyermekek labdáztuk. Szivárványos permet lebegett fölöttük. A tavaszi ma­gas vízszint Iszaprétegében hosz­szú lábú, színes madár tapics­kolt a sziget felé. Néhány meré­szebb úszó a tó közepén szelte a vizet. Hátún fekvő, nagyhasü lérfi lebegett a labdázó gyerme­kek közelében, a bokros alat't beömlő ér áramlása lassan vizle sodorta, aztán már csak kopasz dombként égre dudorodó hasa látszott. Az alpesi házban por­szívó dongott. Az asszony átfor­dult, hogy hátát tárja a napnak. — Megbabonázlak vagy meg­kukultál? — kérdezte férjétől. — Gondolkozom. — Csak nem ... —- Egy kétrészes képen... A bal felében izzó sivatag, dúnék meg minden, majd utánanézek a képes lexikonban, de a homok­ban' Virgonc, ezüstös halacskák ficánkolnak ... A kép jobb felén tengermélyi táj, burjánzó nö­vényzettel, kagylókkal, hajóroncs­csal és közöttük tevekaraván ha­Uad, kajla puskás, burnuszos ara­bokkal... Megfestem! — jelen­tette ki határozottan, de tekin­tete könyrtrgön kutatta az asz­szony izzadó hátát. — Mit szólt? — Melegein van — felelte bá­gyadtan az asszony —, hagy­jál... — Kérlek szépen! Nem messze a parttól zöld bó­dé állt. sötét belsejéből üvegcsö­rompölés hallatszott ki. A férfi előkereste pénztárcáját és oda­ment. A bódé mögötti partsza­kaszon strandoltak, a legtöbbe^: mintha egy hajókatasztrófa ki­Vetett áldozatai hevernének egy­más hegyén-hálán a homokban. Kiszálkási idolt, festeknyomokat őrző, korhadt csóTiak hevert a kibelezett, sárga autóbusz váza mellett, amelyben tavaly még elsősegély-szolgálat üzemelt egy szeplős orvoslany személyében. A csónakot dupla izmú bajnok kezelte, készen, hogy fuldokló ulán vesse magát, de csak izom­zatát csodáló kiskorú lányok ju­tottak osztályrészéül; őket hajó­káztatta naphosszat a látóhatár mindent egybemosó homálván túl. Most a húsitös lány volt a fő attrakció; a mentőszolgálat roncsain gyermekek fentek fene­küket. A közelben úszólecke folyt; békányi kölykök figyelték sírásra torzult arccal mesterüket, aki pillangómozdulatokkal kanalaz­ta a levegőt, mintha a napko­rongot akarta volna leütni az égről, később a mely vízben úszókra hívta fel tanítványai fi­gyelmét: tizen is szelték tempó­san a tavat. A hátán libegő fér­fi olybá tűnt meredő hasával, mint egy hatalmas müanyaghor­dó. A kocsi parkoló felöl vánszor­gó, sóhajtásnyi szellő benzinbúzt szitált. A delelőn átforduló nap az asszonyra tolta az alpesi villa árnvékát. Amikor férje vissza­tért. a négy üveg Coca Colával, kipakolt a strandtáskájából, fel­szeletelte a kőkemény kenyeret, retket pucolt és meghámozta a felvágottat. Aztán csak bámulták ebédjüket reménytelenül, undo­rodva ... — El.sö és utolsó nyaram, amit igy töltök! — fakadt ki az asz­szonv szinte sírva. — Láttál egyetlen ismerőst itt? Ugye, a jobb emberek messzire elkerü­lik az ilyen nyomorú helyeket! Életemben nem szenvedtem és nem untam magam ennyire, jnint most... — l'nod magad? — kérdezte kajánul a férfi. — Saját magad? — Unatkozom — helyesbített a felesége. — Istenem, istenem ... És ki kell tartsunk, ha fene fe­nét eszik, akkor is, vagy rajtunk röhög majd mindenki otthon. 11a kibírunk itt még egy hetet, azt mesélünk majd otthon, amit aka­runk! Mintha külföldön nyaral­tunk volna, Olaszországban! — Pedig, ha akarod, akár ma is haza ... — Persze, hogy akarom! — vá­gott férje szavába az asszony. — De lehetetlen! Ha most hazame­gyünk, kl hiszi el, hogy hét nap alatt megjártuk az olasz tenger­partokat. — Akkor maradunk — mond­ta unollah a térti. — Csak ide­jében mondd meg, hogy hol jár­tunk. nehogy lebögesselek .. , Más nincs? — mutatott a fel­vágottra. — Konzervhal. — Blóööecee ... — miméit hányingert a férfi. Az alpesi ház ablakában nap­ral'orgórrünlás pongyolában kö­zépkorú nő jelenti meg. Fehér cendöt tartott a kezében, lát­szott hogy integetni készül vele. Hunyorogva kutatta a móló kö­zönségét, aztán a húsitös bódé xórul ácsorgókat vette szemügy­re. Ingerülten hátraszólt valaki­nek a szobába: — Sehol sem látom! — Jó lesz, fiam, ha kimegy a strandra és megkeresi. Az úr néha úgy viselkedik, akár egy gyermek, tudhatja! Na! Indul, vagy kez­dősebességre var, trampli?! — Boldogabbaknak képzeltem őket — suttogta férjének az asz­szony. — Ilyen ház. s akkor... — Nagyobb kutya nagyobb bajjal jár — vihogott a férje. Az ebédidő lecsillapította a lubiekolókat, csak a hálán libe­gő. nagyhasú férfi maradt to­vábbra is vizén. Dombnyi hasa úgy rajzolódolt ki a láthatár kékes falára, mint egy kis ten­geralattjáró tornya. Valahonnan sirály közelitette meg, majd fel­húzott az elveszejtő magasba. A kerítés tövében eszegető házas­pár egyre súlyosabbnak érezte nyaralásuk mártiromságát. — Vagy mit szólsz ehhez? — kérdezte teleszájjal a férfi. — Képzelj el az előtérben' egy mo­dern várost, reklámok, fények, fertő meg minden, mögötte mo­doros hegység és a maga bibli­kus kietlenségében. s fölötte át­tetsző, megfeszített Krisztus, amint egyik kezét kitépi a szög­ből és eltakarja vele a szemét... — Engem fess meg ezen a parton, amint eltakarom a sze­mem! — De én komolyan beszélek — méltatlankodott a férfi. — Én is! — emelte fel hangját az asszony. Társaság haladt el mellettük, s az asszony előrehajolt, hogy eltakarja testével szerény ebéd­jüket. Férje éppen szalámikari­ka után nyúlt; keze ütközött fe­lesége mellével. — Megőrültél'" — Az őrület a zsenialitás édes testvére — felelte a férfi, de a szalámikarikát nem eresztette el. — Koszönöm. Fülsértő nyikorgással kinyílt az alpesi villa kapuja, és lengén öltözött, földbarna parasztasz­szony sietett ki rajta. — Olynn, mint Maria Sabina, a mexikói vajákus asszony! — Aki hallucinogén gombával gyógyít? — fitogtatta jólérle­sültségét az asszony. — Nyolc­vanhét éves már, tudtad? — Maria Sabina... — mélá­zóit a férfi — Megfestem, amint tíz ujja helyén tiz gomba nő ... Körmös gombák, karmos gombák, és spórától duzzadnak az emlői.,. — Engem fess meg, amint szétesem az unalomtól! — Ha majd cserepeidben lát­lak — mosolygott a férfi. Verébforma madár penderült a közelükbe, és mohón, lüktető beggyel leste a homokra hulló morzsákat. A túlpartról langyos szél szabadult a tóra, elhessen­tette a benzinbúzt s lassan, áll­hatatosan tolta maga előtt a vi­zén sziesztázó férfit, akit úgy tartott fenn búbos hasa. mint az asszír harcosokat bőrtömlőjük, amikor átúsztak a Tigrist. Az égből újra előbukkant a sirály, előbb csak akkora volt, mint egy szitakötő, de hamarosan kinőtt az cgvre apadó távolságból, tel­jes nagyszerűségében széttárt szárnyaival, torpedó alakú testé­vel, ívelt csőrével, és röptében lecsapva végigszántott a vi/.böl kidomborodó pocakon. A férfi fel sem vette, csak a szárnyak szelében felborzolt víz repedt egyre táguló körkörös barázdák­ra körülötte. • — A madarak barátja — lel­kendezett a férj. — Micsoda idegzet! — álmél­kodott a felesége. — És mekkora az a madár! Akár egy kappan . .. Vajon mir kor jutunk mi még kappan­hoz?... — Én már hozzájutottam — nézett gyűlölködve férjére az asszony —, de jobb, ha nem is beszélünk rólad! A sirály közben a pocakra zá­ródó kört írt le, majd győztes vijjogással rátelepedett. Felkap­ta fejét, csőre megvillant, mint a hüvelyéből előrántott gyilok, s amikor lecsapott vele, a» bódé mögötti, zsúfolt fövényen kiál­tozni kezdtek a strandolok. Né­hányan a vízbe vetették magu­kat, és gyors tempóban a libe­gő test felé úsztak. A sirály be­várta őket, csak akkor emelke­dett a levegőbe, amikor az úszók verte hullámzás átfordította a testet. Az alpesi ház ablakából sikoly szakadt, és hamarosan feltűnt Maria Sabina jajveszé­kelve, ahogy illik. — Hogy lehet ilyen unalmasan elpusztulni? — Ege... felelte a férj. — Jellemző! — És méltó ehhez az unalmas helyhez... Nyomorú környezet, nyomorú halál... Hát, szivem, jövőre külföldön nyaralunk! Va­lahol, ahol barlangok is vannak, mart van egy remek ötletem! Festek egy barlangot, ami egy ember gyomrába nyílik és sirá­lyok röpködnek benne, mint a denevérek. Mit szólsz? — Fesd meg előbb. . . — Egen .., Csak egy Jó bar­lang kéne mintának... — Majd külföldön — bíztatta az asszony mosolyogva. — Majd külföldön, drágám, ott lyukasab­bak! — Milyenek? — hökkent meg a férje. — Akarom mondani: tágasab­bak, meg minden .. Külföldi­ek ... — Nonszensz! — vágta rá dia­dalmasan a férfi; állta felesége tekintetét, aki hirtelenjében nem talált megsemmisítő idegen kife­jezésre. s a sírás környékezte meg. Közben már kihúzták a puffadt tetemet, s a strandolók álmélkodva állták körül, mint valami halkülönlegességet. A sós vizű tó közben hangta­lanul ásított unalmában. MATYAS B. FERENC DEÁK MÓR Torzul az idő Torzul az idő. Arcomon éjszaka-szőr és pengenyom. Tükröm is csonka. Megvakul, ahogy én, moccanatlanul. Magamat tépem. Fogsmom nyoma nem bűnjel másokon. Csak fogy az erő. S a fehér lepedőt elönti a vér. Franciaország megszületése Szerte a világon, de legalább­is Európában, ezekben a hetek­ben emlékeznek meg arról, hogy kereken 1000 esztendővel ezelőtt, 90'7-ben koronázták királlyá Ca­pet Hugót. Párizs, Orleans, s a francia hercegség urát. Egyúttal ez a dátum jelzi a középkori francia állam megalakulásának kezdetét is. Capet Hugó alapít­ja meg azt a dinasztiát — a Capet ingekét —, amelynek tag­jai a Valois és Bourbon mellék­ágakkal 1792-ig uralkodtak Fran­ciaország felett. Ha úgy tetszik. Franciaország a nyugati keresztény világ első állama, amely napjainkig fenn­maradt. Ha írott történeti forrásokra hagyatkozva akarjuk megrajzolni azt az utat. amely a mai Fran­ciaország területén az 1000 év­vel ezelőtti koronázáshoz veze­tett. csaknem egy teljes évezred eseményeit kell áttekintenünk. Az első adatok arról szólnak, hogy amikor Julius Caesar, a Római Birodalom későbbi feje ezt a területet 58—52 között meg­hódította, gall őslakosságot ta­lált itt, amely keményen véde­kezett, de a római légiók végül legyőzték. A kelta gallok a ro­mai megszállás évszázadai alatt átvették a római kultúrát és ve­le a provinciális latin nyelvet. Közben — a 2. és 3. században kezdett elterjedni a gallok kö­zölt a kereszténység, s ezidötöl Gallia a kereszténységnek Itália után valósággal a második ha­zájává vált. Az 5. században megkezdődtek a barbárok: a vízigólok, a bur­gundok, a frankok, a hunok stb. betörései. Francia területen szen­vedett vereségét 451-ben, a ca­talaunumi mezon Attila. A betörő germánok közül több tol *zs letelepedett. A Loire fo­lyótól délre a nyugati gótok, ke­leten a burgundok és északon a frankok. Csakhamar átvették az őslakos gallok kultúráját es nyelvét. A frankok azok, akik uj nevet adtak Galliának, amelyei ezidötöl neveznek a „frankok honának", azaz Franciaország­nak. Királyuk. Clovis) (Chlod­vjg) megkeresztelkedett (496), s elfoglalta a mai Franciaország majdnem teljes területét. Utó­dai alatt birodalma szétbom­lott. majd amikor a dinasztia (Merovirg) kihaltával Martel Ká­roly került az ország élere. a frankok birodalma ismét egysé­gesse vált es megerősödött. 732­ben megállapította és legyőzte a Loire-ig előnyomuló arabokat es ezzel megmentette a nyugati kul­túrát. megszilárdította uralkodói hatalmát s megalapította a Ka­Francia harcos a idejében Karolingok :• 'ürí** • .. Nagy Károlynak, a német-római császárság mcgalapitn.janak bronz lovasszobra a párizsi Clunyi­múzeumban i roling dinasztiát, amely Nagy Károly uralkodása alatt <772— 814) erte el hatalmának csúcs­pontját. Nagy Károly volt a legnagyobb frank uralkodó, bi­rodalma csaknem egész Euró­pára kiterjedt. A rómaj pápa 800-ban római császárrá ko­ronázta, s így uralkodása alatt helyreállt a nyugat-római csá­szárság. Unokái U43-ban, a ne­vezetes verduni szerződésben szétosztották egymás között bi­rodalmát. Lotháré lett Itália. Német Lajosé a Rajna vidé­ke. Kopasz Károlyé pedig a nyu­gati frank birodalom, azaz. a mai Franciaország jó része, melynek kelta-gall. római és germán la­kói egy új noppé, a francia nem­zetté olvadtak össze. Kopasz Károly <843—877) alatt kezdett kialakulni a hűbéri-feu­dális rend Franciaországban, hogy példakent szolgáljon majd a töb­bi európai államnak Uralkodói időnként megszerezték a római császári koronát is, igy Nagy Károly teljes örökségét sikerüli egyetlen kezben egyesíteniük. De Vastag Károly halála (837) után a nyugati es a keleti, továbbá az itáliai Frank Birodalom soha többé nem egyesült egyetlen uralkodó alatt. A normannok szakadatlan betörései es a párt­viszályuk. végül a szaracénok és a kalandozó magyarok hadjára­tai következtében a nyugati frank birodalom csaknem darabjaira hullott A Karolingok francia agának kel utolsó tagja már úgyszólván semmi hatalommal sem rendelkezett, hiszen II. Lot­liur (954—988) es fia. V. Lajos (988—987) csak egyetlen város: Laon fölött uralkodott. V. Lajos halála után a gall — immár bízvást mondhatjuk fran­cia — főurak visszautasították a Karolingok német aganak trón­igenyét s maguk közül válasz­tottak 987-ben új királyt, a leg­hatalmasabb es legrátermettebb francia.főurat, Capet Hugó sze­mélyében. Franciaország tehát, a verduni szerződés után ugyan önálló útra lepett, de uralkodói­nak szemelyen keresztül tagja volt a keleti, nyugati es itáliai Frank Birodalomnak, saját nem­zetéből választva uralkodót, e« a perszonal un lóhoz hasonló kap­csolat egyszer s mindenkorra megszűnt. Ezért tekintik Capet Hugó ko­ronázását egyúttal a minden szempontból szuverén francia ál­lam tetrejottenek. CSONKARÉTI KAROLY ^omm

Next

/
Thumbnails
Contents