Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-24 / 173. szám
24 Szombat, 1987. július 25. DM Röviden Sörgyár épül i A fiú a búzatáblán álló hatalmas kombájntól Jövet integetett. A lassan, bámészkodva hajtó autós pár méter után visszatolatott hozzá. Csavarkulcsot kért a nagyon gyerekképű gépkezelő, hogy igazíthasson valami apróságot a masinán. Beballagtak a Class Dominatorhoz, s a srác bütykölni kezdett rajta. Az alkalmi mezőjáró álmélkodva nézte a gépmonstrumot és az alig huszonéves embert A „mai fiatalság"-ról hallott-szerzett városi rossz tapasztalatai cikáztak át az agyán, míg nézte a gépjavító gyerekembert Már-már tette a kérdőjelet, hogy vajon hogyan lehet a legeslegfontosabb munkát, a betevő falatot biztosító aratást ifjoncokra bízni, amikor megszólalt a fiú. Mondta, gyorssegély az a csavarkulcs, nem kell megvárnia, míg visszaér a falusi műhelyből a társa, legalább egy órával többet tud dolgozni. Erre szinte magától jött a kérdés, hogy miért hajtja ennyire a munkát Lakonikus volt a válasz: — Mert a szemnek mielőbb be kell menni. — Meg mert magának akkor több lesz a pénze — firtatta az autós. — Az is igaz, de nem az most a „Aratógyerek" fontos, hanem a kenyérnekvaló — felelt meg a kombájnos. S a hangjában volt valami, ami a faluról városba települt embert arató nagyapja, apja régi hangjára emlékeztette. Akkortájt sem, most sem tudta, inkább csak érezte az eltökélt hangsúlyban a felelősséget. Szinte látta maga előtt kaszalendítő nagyapját, marokszedő, kévét kötő asszonynépével, mint törik magukat embert próbáló munkával a kánikulában, hogy mielőbb bementsék a termést, a kenyérgabonát. önkéntelenül beszélni kezdett róla. Felemlegette a régi aratásokat. S a kombájnosfiú nem a „mai fiatalok" rácsodálkozásával hallgatta. Látszott rajta, hogy érti és értékéli az idegen minden szavát. Megvárta, míg a nem mese véget ért, a múltba révedező visszatért. Megkínálta egy kannatető vízzel a beszédtől kiszáradt torkút, majd invitálta, nézze meg a mostani aratót, a gépet, a Class Dominatort. Hozzáértőn, szinte szeretettel „mutatta be" a masinát, a rendharapót, ahogy ő nevezte. — Sokat tud ez a gép — állította a fiú. — Sokat tud ez a fiú t— tette hozzá magában a véletlenül odatévedt. S örül, hogy odatévedt. Az égető napon frissen vágott gabona illatában felidéződő emlékei szinte jólestek neki. A gépen ragyogó napsugarakban ősei kasza- és sarlóélét látta csillogni, a kombájnosról szaladó izzadtságpatakokban hajdani verejtékcsöppek gyűltek. S elviselhető volt a rekkenő hőség, a panelben annyiszor elátkozott kánikula. Nyugalom és biztonságérzet töltötte el. — Mostanig sem tudom, miért — mondta napokkal később, elbeszélve az esetet. Hozzátette, meg kéne keresnem, írnom kéne erről az „aratógyerek"-ről. Mert hogy ő a pozitív hős, a példa — aminek felmutatását manapság úgyis annyira várják a sajtótól. Jelentem, megtaláltam a kombáj nosfi út. Többedmagával. Ezért nem tudok „példaportrét" írni. Mind ugyanazzal a hangsúllyal állítják ugyanis, hogy ők „nem anynyira" fontosak, hogy most a lényeg: „a szemnek mielőbb be kell menni". Szabó Magdolna Komáromban az Agrobcr ÉKTI tervei alapján, az Északdnnántúli Közmű- és Mélyépítő Vállalat generálkivitelezőiében sörgyár épül. A termelőszövetkezetek, kereskedelmi vállalatok stb„ összesen 16 intézmény társulásával létesített gyárban — amelynek teehnologiai berendezéseit a csehszlovák Teehnoexport Vállalat szállítja, és a Vegvépszer szakemberei szerelik — rövidesen megkezdik a bérpalackozast. ősszel pedig a 12 fokos pilseni típusú sör főzését. A képen: szerelik a sörgyár technológiai berendezéseit. NYlLT FÖRUM Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke csütörtökön, az újságiró-iskolán találkozott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szervezésében megtartott nyílt fórum résztvevőivel, akik kilenc nyugat-európai országból, az Egyesült Államokból és Kanudaból érkeztek hazánkba. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke tájékoztatta a résztvevőket a magyar egyházpolitikáról, válaszolt az állam és egyház viszonyára vonatkozó kérdésekre. VIDEOFILMEK A VOLANKLUKBAN Ma, pénteken a Sok pénznél jobb a több cimú francia, holnap, szombaton változatlan időpontban, azaz este 8 órától a Ix-e Khan sorsa cimú hongkongi, holnapután, vasárnap ugyanekkor pedig a Keménykulap és Krumpliorr cimú magyar filmet vetítik videón a Juhász Gyula Művelődési Központban levő Tisza Volán-klubban. ELHUNYT LÉGRADY SÁNDOR A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja tudatja, hogy Légrády Sándor bélyegtervező, grafikusművész, az új magyar állami címer alkotója, életének 81. évében elhunyt. Temetése július 29-én, szerdán 13.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. KARBANTARTÁS A Felsöváros Il-es számú fűtőműben július 27-én, hétfőn reggel 6 órától augusztus 7-én 14 óráig karbantartás miatt a melegvíz-szol gáltatás szünetel. MÉG VÁSÁROLHATÓK OTP-KÖTVÉNYEK Az OTP Csongrád Megyei Igazgatósága tájékoztatja az érdeklődőket, hogy ma, pénteken még minden OTP-ben, szombaton pedig valamenynyi szegedi totózóban, és a Mérey utcai OTP-fióknál vásárolhatók OTP-kötvények 10-20-30 ezer forintos címletekben. Előnyös 11 százalékos kamat, 6 éves lejárat. A kamatok évente felvehetők, és újra befektethetők. Adó- és illetékmentesség. Nem hiszem, hogy... ...ennek így kéne lennie. Történt ugyanis, hogy elromlott egy telexgép. Nem nagy ügy. az ember bejelenti, kijönnek, megcsinálják. Na, eddig AZ alom. A valóságban ez a kuveilkezőképp néz Ki — Jó napot kivánok, X. Y. vagyok Z. cégtől. A telexgépröl lenne szó Zárlatos, lecsapja a biztosítékot. — Próbálja meg fölkapcsolni. — Kérem szépen, tegnap este óta azt próbálgatjuk, nekünk ugyanis nélkülözhetetlen volna. — Kapcsolja föl — Igen < I — Idevágja — Es ha azt a pöcköl olt oldalt? < I — levágja Húzza ki a lámpát ( I Levágja' Dugja be a gépet (. I — Levágja. — Várjon. (A telefonon hallatszik, hogy többen megbeszélik. ÜJ szerelő jön a kagylóhoz.) — Próbálja meg a pöcköl oldalt — Levágja. — Húzza ki a lámpát. < • ) Es ez igy ment volna tovább, ha a telefondoktort meg nem unják. Kiderült mintegy 480 telexgépre 1, azaz egy kijáró műszerész van, három ül bent, aki nem jöhet ki, és hátha nem is rossz az a fránya masina, családlátogatásra nincs idő. Mondanom se kell, ismerősöm, akivel ez megtörtént, nem tudta megjavítani a telexgépet. Az esetnek füttanúja voltam, ezért már tudom. sürgősen be kell iratkoznom valami műszerész-továbbképzőbe. Addig javaslom meg szakosítani a telefondoktort sebészetre, knmbújnszerelésre, órujavilúsru, cipökészitosre Na meg újságírásra. A többiek is tanulni fognak ugyanis Mondjuk, musógépszerelést. K. £. 30—35 fok Előrejelzés az ország területére ma estig: Folytatódik az igen meleg, fülledt idő, a kánikula. Délután erősebb felhőképződés és helyi zápor, zivatar is • valószínű. A délnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között. a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. TITANIC Megérkezett az új-fundlandi partokhoz az a francia kutatóhajó, a Nadír, amely a 75 esztendővel ezelőtt elsüllyedt Titanic kincseinek kimentésére tesz kísérletet. TAMOGATAS CUKORBETEGEKNEK Az utóbbi hetekben sok levél érkezett a Szakszervezetek Országos Tanácsához, amelyben alacsony nyugdíjjal rendelkező cukorbetegek kérnek segítséget megélhetésükhöz. Ezzel kapcsolatban a SZOT-ban elmondták, hogy a körzeti orvosok által nyilvántartásba vett és gondozott cukorbetegek térítésmentesen juthatnak hozzá a betegségük kezeléséhez szükséges gyógyszerekhez, tablettákhoz és inzulinhoz, ezen túlmenő kötelező támogatásukról azonban a társadalombiztosítási és egyéb jogszabályok nem rendelkeznek, s annak az anyagi feltételei sincsenek meg. Méltányossági alapon van némi lehetőség az inzulinra szoruló, alacsony járandósággal rendelkező, nehéz szociális körülmények között élő nyugdíjasok támogatására, ök a lakóhelyük szerint illetékes megyei társadalombiztosítási tanácsokhoz fordulhatnak rendkívüli nyugdíjemelésért, segelyért. E testületek a nyugdíjasok kérelméről, körülmenyeik körültekintő kivizsgálása után döntenek. A rendelkezésükre álló meghatározott keretek azonban csak arra elegendőek, hogy a legrászorultabbak helyletén javítsanak. A lottó nyerőszámai: 1, 24, 29, 36, 56 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 30. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki . 1, 24, 29, 36, 56 Magyar Rádió Szeged 66,29 MHz — 94.9 MHZ 1987. JÚLIUS 23., SZOMBAT Agglegény — ©ég lenne a fizetésed arra, hogy el* tarUd a feleséged? — Természetesen. — Akkor miért nem nősülsz meg? — IU megnősülnék, engem ki tartana el? FELEMELT KÖLCSÖN AUTÓJAVÍTÁSRA Az Országos Takarékpénztár az állami és szövetkezeti üzemekben végzett autójavításra a lakosság részére nyújtható szolgáltatási kölcsönök felső határát a korábbi 30 ezer forintról 50 ezer forintra emelte. Ez a kölcsön 12. illetve 18 hónapos törlesztési időre vehető igénybe. Az előbbi esetben 20, az utóbbiban pedig 30 százalékot kell kötelező saját erőként befizetnie az autótulajdonosnak. A befizetendő összeget a javítás teljes költsége alapján számítják, de a kölcsön összege nem haladhatja meg az 50 ezer forintot. A felemelt összeg lehetőséget nyújt a gépkocsik megfiatalítására, igy például ebből elvégezhető a generáljavítás és a karosszériacsere is. Az Autótechnika Vállalattól kapott tájékoztatás szerint Trabant, Wartburg és Zaporozsec típusokhoz azonnal kapható komplett limuzinkarosszéria, a Trabant Combi típusokhoz is elegendő a készlet a komplett karosszériából. 8.05: Előttünk a hét vége Hírek. Információk, programajánlat, sport — sok zenével 9.05: Alföldi Tükör Boldogságkeresés (közérzetről, sikerről, vágyakról) Szerkesztő: Horváth Kálmán 10.00:Hírek, időjárás-jelentés (a Kossuth Rádióból) 10.05— 13.00: Pop-varázs Bene Gábor ós Szigeti Zsolt műsora Szerkesztő: Kutas János JDLIUS 20., VASARNAP 8.00: Anyanyelven — A nemzetiségi szerkesztőség hétvégi magazinja Román nyelvű műsor — Hét végén anyanyelven Szegedről — Nyaral a csalad — Népzenész portrék • Szerkesztő: Hcrgyán Tibor 8.50: Szlovák nyelvű műsor Hírei:, Információk — A szlovák betű útja Békéscsabán — Beszélgetés Dedtnszky Gyulával új könyve kapezán — Zenés percek. Szerkesztő: Márga Mária 9.00: Elő sző. „Arcok, sorsok, emberek" Közben: 10.00: Hírek, időjárás-jelentés (a Kossuth Rádióból) Szerkesztő: Zanall Zsófia 10.3011.00: Zene-szó-tár Kutas János lemezmustrája Nyári forgalom buszon, vonaton Halálra ítélték a gödi gyilkost A Pest Megyei Bíróság csütörtökön hozott ítéletet Varga Árpád és társai bűnperében A 37 éves Varga Arpud 1986. március 15-en éjjel megolt és kirabolt egy tdös embert, annak gödi házában. A gyilkos korábban már 14 évet töltött börtönben, elsősorban lopásokért, betörésekért A gyilkos tettének elkövetése után is több betörést követett el, míg rendőrkézre került. A bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, rablás miatt mondta ki bűnösnek, — cselekménye* nek társadalmi veszélyességre való tekintettel — a legsúlyosabb büntetést hozta: halaira ítélte. A másodrendű vádlott, Lakos Ferenc bűnsegéd i részesség vádja miatt 3 év 8 hónap szabadságvesztést kapotl. A többi ót vádlottat — Vargu rokonait —. akik a rabolt pénzt, ekszereket rejtegették, bűnpártolás, orgazdaság vélsogeben találta a bíróság bűnösnek, s különböző időtartamú szabadságvesztésre ítélte őket. Az elsőrendű vádlott védője enyhiteaert fellebbezett. Ilyenkor nyáron nemcsak az idegenforgalomban, hanem a közlekedésben is főszezon van: ezrek és ezrek kelnek útra, utaznak üdülőhelyekre, táborba, rokonokhoz, külföldre. A Volán és a MÁV számított a fellendülő utazási kedvre, a nyári menetrendeket ennek megfelelően alakították ki. A Volán-vállalatok eddigi tapasztalata szerint azonban az idei nyári napokon kevesebben buszoznak, mint az elmúlt nyarakon. Ugy tűnik, a nagy melegben inkább személygépkocsival, vonattal utaznak a hosszabb távolságokra. Az üdülőhelyeken igy is jóval nagyobb a buszforgalom, mint más évszakokban. Naponta több mint száz járatpár indul az üdülőhelyekre és a gyógyfürdőkhöz, a hgt végeken és az . ünnepnapokon továbbiakat állítanak forgalomba. A Balaton déli partján, ahol csaknem félmillióan üdülnek egyszerre, a nyári hónapokban 200—250 ezren váltanak menetjegyet a helyi Volán-buszokra, vagyis négyszer többen, mint a szezonon kívüli időszakokban. A gyorsabb, jobb közlekedés érdekében a Balaton egyik legforgalmasabb állomásán, Siófokon félóránként indulnak a helyi Járatok reggel 5 órától éjfélig. Fonyódra 30 percenként, Balatonföldvárra negyedóránként megy busz. A vonatok növekvő forgalmán erősen érződik, hogy most van a szabadságolások fő ideje. Különösen sokan választják úticélként a Balaton partját, ahová a Déli pályaudvarról naponta jó néhány szerelvényt indítanak. A szokásosnál csaknem 60 kocsival többel gazdálkodhat a pályaudvar, ezeket a mentesítő járatokba sorolják be, illetve a menetrend szerinti vonatok meghoszszabbítására szolgálnak. Érdekes tapasztalat, hogy a szombat reggel 7 óra után induló, az északi, illetve a déli partra közlekedő két vonat szinte mindig zsúfolt, ugyanakkor a korábban induló szerelvényeken ál talál ban jócskán akad ülőhely. A Balatonra menő vonatokon megoszlik a forgalom, ám vasárnap este szinte mindenki egy időben akar visszatérni u fővárosba, így ezeken a vonatokon nagy a zsúfoltság. Ezen úgy próbálnak segíteni, hogy nemcsak a Balaton legtávolabbi pontjáról, hanem több közbeeső állomásról is indítanak a fővárosba vonatjáratokat. Idei tapasztalat, hogy a hét végeken erősen megnövekszik a kirdndulóforgalom Eger, Szilvásvárad és a Dunakanyar irányába. Ügy tűnik, hogy az idén meghirdetett kedvezményekkel egyre többen élnek. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István FOszerkesztO-helyettes i Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Fclelós kiadó: Klapál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, TanácikOztársaaác útja 10. Sajtótiás (TI0. — Telefon: tt-í33. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajesy-Zelllnnky utca 28. (720. Igazgató; Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. OOllxetheUI a postahivataloknál és kézbesítőknél. tlöfUeUal díj egy hónapra 41 forint — ISSN tllS—8U I