Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-22 / 171. szám

Szerda, 1987. július 22. 10 Lengyelország nemzeti ünnepe Üdvözlő táviratok Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Németh Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Grósz Károly, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából Wojciech Jaruzelskinek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének és Zbigniew Messnernek, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének: Tisztelt Elvtársak! Lengyelország újjászületésének 43. évfordulóján a Magvar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és népünk nevében őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek és a baráti lengyel népnek. Nagyra értékeljük a Lengyel Népköztársaságnak a szocializmus építésében elért eredményeit, társadalmi-gazdasági fejlődését, valamint a béke és biztonság megszilárdítását, a nemzetközi együttműködés előmozdítását célzó tevékenységét, melynek nyomán évről évre nő országuk nemzetközi tekintélye. Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság sokoldalú együttműkiidése — közös eszméinkkel és céljainkkal összhangban — eredményesen szolgálja országaink és népeink, javát. A jövőben is e gyümölcsöző kapcsolatok bővítésén és a barátság elmélyítésén fogunk munkálkodni. Nemzeti ünnepükön további sikereket kívánunk szocialista hazájuk felvirágoztatásáért, a békéért és a társadalmi haladásért folytatott tevékenységükhöz. Sarlós István, az Országgyűlés elnöke Lengyelország újjászülelésének 43. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Román Malinowskit, a Lengyel Népköztársaság Szejmjének elnökét. *Az évforduló alkalmából táviratban üdvözölte partnerszervezeteit a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, az Országos Béketánács. A nemzeti ünnep alkalmából táviratban köszöntiitte Lódz város és a testvéri lódzi vajdaság dolgozóit Szabó Sándor, a megyei pártbizottság első titkára és Papdi József, a megyei tanács elnöke. A táviratot Józef Niewiadomski első titkár, a LEMP Lódzi Bizottsága első titkárának és Jaroslaw Pietrzyk, Lódz város polgármesterének küldték el megyénk vezetői. Kádár János beszéde a MOM-ban Várkonyí Péter megbeszélése az NSZK-ban n Bréma (MTI) Kedden, tegnap hivatalos munkalálogatásra az NSZKba érkezett Várkonyi Péter külügyminiszter. Vendéglátójával, HansDietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszterrel Bréma tartományi jogú városban a nap folyamán — az NSZK és Magyarország kétoldalú kapcsolatainak tárgykörén kívül — megvitatta az általános keletnyugati viszony keretében a leszereléssel és a helsinki biztonsági és együttműködési folyamatba illeszkedő bécsi találkozóval összefüggő témákat. Genscher külügyminiszter magyar vendégét a tárgyalások színhelyén, a brémai Park Szállóban üdvözölte, majd megkezdődtek a hivatalos megbeszélések. Közületek figyelmébe! Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a Szeged, Bartók tér 3. (tel.: 14-892) szám alatti Budalakk vegyiáru-szakiizlrt közületeit ezentúl a Mérey u. 13 B (tel.: 14-423) alatti telephelyen szolgáljuk ki. Nyitva tartás: hétfőn 8-tól 13 óráig, keddtől péntekig 8-tót 15 óráig, szombaton zárva. Bővebb felvilágosítást a Bartók tér 3. sz. alatti üzletben adnak. KERESKEDELMI VALLALAT (Folytatás az 1. oldalról.) nok. Ügy tűnik, a MOM-ban ennek lényegét értik. Az állásfog!a'ás hoszszabb, mély elemzések alapján született. Ez most a munkaprogramunk, hogy úgy mondjam, a kommunisták harci programja. Az állásfoglalás nyíltan feltárja a helyzetet és az előzményeket. A folyamat megértéséhez emlékezni kell arra, hogy 1956-ban nagyon mély, súlyos válság volt Magyarországon, a szocialista rendszer kritikus helyzetbe került. A törvényes rend helyreállítására, a konszolidálásra vagy három évet kellett fordítanunk. Utána jöttek a lendületes fejlődés évei, mintegy 10— 14 esztendő nagyon szép eredményekkel^-Mind a termelés fejlesztésében, mind az életszínvonal növelésében ütemesen előre haladtunk, megváltoztak az emberek életkörülményei. A további fejlődést azonban új tényezők akadályozták. A változás az olajárrobbanással kezdődött, majd annak hatásaként ugrásszerűen emelkedtek a hazánkba cfcak külföldről behozható termékek árai. Néhány éven belül értékesítési nehézségekkel kellett szembenéznünk a külpiacon, hiszen a versenyfeltételek kedvezőtlenebbé váltak. Ma már a szocialista országok is — érthetően — mind igényesebb vásárlók. A külső körülmények tehát kedvezőtlenné váltak számunkra. Manapság sokan megkérdezik, hogy miért van adóssága az országnak, ki, vagy kik az okai a kialakult helyzetnek? És ezt rendszerint olyanok kérdik — nagy hangerővel —, akik elöbbrejutásunkért még egy szalmaszálat is alig tettek odébb, s ahogy én ismerem egyiküket, másikukat, nem is fognak. Ám azt, hogy ki a felelős, azt megkérdezik. Nos, a felelősség széles skálán oszlik meg. Nem lehet — például — egyvalakit, vagv egy brigádot felelősnek mondani azért, ami bekövetkezett, s a vezetést sem, mert nem volt világos: ez új világgazdasági helyzet. E viszonyok között a mi vezetésünk egy KGST-átlagszintnek megfelelő termelésfejlesztési és fogyasztásnövekedést tervezett évről évre. Béremelés, fogyasztásnövekedés — ez ment egy pár esztendeig, s kiderült, hogy az átmenetinek vélt hátrányos körülmények tartósak, sót. meg komiszabbá váltak. Akkor kezdtünk egyre többet fogyasztani, mint amenynyit megtermeltünk. A Központi Bizottság megítélése szerint — s aki a legutóbbi ülésünk határozatát elolvasta, az világosan érti is — ez a folyamat rossz irányú, megengedhetetlen. Így nem mehet tovább! Változtatnunk keli, ezt célozza a kibontakozási program. A programot — eddigi benyomásaink szerint — megértéssel fogadták az emberek. Érzik, hogy most már tenni kell, ezt a negatív folyamatot meg kell állítani, sőt, vissza kell fordítani! Mert terveztünk ugyan, de az elosztási tervet mindig teljesítettük, sőt, túlteljesítettük, a termelési tervet pedig alig vagy egyáltalán nem. Másképpen kell hozzáállnunk a dolgokhoz, ezt a célt szolgálja — alapvető irányjelzőként — a Központi Bizottság július 2-i állásfoglalása, a gazdasági-társadalmi kibontakozás ppogramja. Ezt fogja majd követni a kormány programja, amely a végrehajtás konkrét munkaterve lesz. Több kibontakozási program ne legyen. De annál inkább legyen meg mindenkinek a saját munkaterve: minisztériumoknak, vállalatoknak, brigádoknak. Ezeket nem hirdetni, hanem végrehajtani kell. Grósz elvtárssal beszélgettünk arról, hogy a Minisztertanács legutóbbi ülésén tárgyaltak az Országgyűlés szeptemberi ülésszaka elé terjesztendő kormányprogramról. Azt kértem tőle is: az egyes minisztériumok ne várjanak szeptember végéig, a KB-határozatból kiindulva határozzák meg saját tennivalóikat, hiszen jól tudják, mi van a házuk táján. Amikor az Országgyűlés jóváhagyta a kormány programtervezetét, akkor az esetleges egyeztetés elvégezhető lesz egy hét alatt, s nem akkor kell nekilátni a minisztériumi, főhatósági feladatok kidolgozásának. Tehát én valahogyan úgy képzelem a dolgot, ahogyan ebben az üzemben cselekszenek: már most nekikezdtek összeállítani a saját programjukat. S ez így-helyes, hiszen ki más tudlná jobban, hogy mit kell cselekedni, mint akik itt dolgoznak. Időnként felvetődik a kérdés, hogy érvényesül-e nálunk a párt vezető szerepe. Ezt a témakört egyébként a Központi Bizottság is napirendre tűzi majd. A tavaly novemberi KBülés után mindenesetre nekem az volt a benyomásom, hogy pozitív és negatív értelemben egyaránt érvényesül a vezető szerep. Mit értek ez alatt? Mindenki nagyon várta már azt a határozatot, ami bizonyította, hogy az emberek a párttól várnak útmutatást ebben az országban. Sokan csalódva mondták viszont, hogy nem elég konkrét, nem mondja meg, személy szerint kinek, mit kell csinálni. Erre gondoltam, amikor a negatív megnyilvánulást említettem. Ez a csodavárásnak egy formája. amelynek ideje véget vetni. Azokat a feladatokat, amelyeket a kibontakozási programunk tartalmaz, akkor lehet végrehajtani, ha mindenütt a saját tennivalóikkal foglalkoznak komolyan. Van, amit a kormánynak kell megoldania, de azt nem tudja, amit a vállalatoknál kell elvégezni, és a vállalatvezetés sem tudja megoldani, amit a brigádoknak kell. Kibontakozási programunk előirányoz egy olyan időszakot, amelyet stabilizációs szakasznak nevezünk. Ennek az időszaknak az egyik fő jellemzője, hogy sem a közületi, sem a lakossági fogyasztás nem növekedhet. Mégpedig azért, mert csak így tudjuk megfordítani a korábban kialakult rossz sorrendet, és előbb megtermeljük mindannak a fedezetét, amelyet azután elosztunk. Olyan követelmény ez, amelyet minden háztartást vezető asszony jól ért, és tudja, hogy a család sem költekezhet előre, vásárolhat hozomra tartósan. Hát még egy ország! Sok más tennivalót is tartalmaz ez a szakasz. A megfelelő helyekre kell koncentrálnunk a beruházási eszközöket, és a megfelelő helyeken alkalmaznunk a munkaerőt. Változatlanul alapelvünk, hogy a szocialista társadalomban a munkához való jogot garantálni kell, de ezt úgy értjük, hogy e jogot a hatékony foglalkoztatás helyén kell érvényesíteni. Ez pedig átcsoportosításokkal jár. Ugyancsak a stabilizációs időszak feladatai közé tartozik, hogy felülvizsgáljuk a helyenként nagyra növekedett intézményeinket, irányítószerveinket, beleértve a létszámokat, és — ha szükséges — e tekintetben is intézkedéseket hozzunk. A konszolidációs szakasz fontos jellemzője a differenciálás ís. A vállalatok közötti megkülönböztetés megköveteli annak megszüntetését, hogy a jól termelöktől a nyereséget elvonták a gyengék eltartására. Sem olyan termékek gyártását folytatni, sem olyan termelőegységeket működtetni nem lehet, amelyek nem igazodnak a követelményekhez, a költségszintjük magas, vagy nincs piacuk. A rendszerünkre egy kicsit jellemző, hogy mindenkit eltart. A lelkiismereteseket, az élenjárókat éppúgy, mint a gyengébbeket, dologtalanokat. Tehát az egyének között is szükség van a differenciálásra. A közeljövő tennivalói közé tartozik az adórendszer átalakítása is, talán ezzel foglalkozik most legtöbbet a közvélemény. Mi ezzel a célunk? A vállalati adó első számú rendeltetése, hogy a gazdálkodás tiszta, áttekinthető legyen, és a produktív vállalatoknak teremtsen jobb feltételeket. Ami pedig nem produktív és nem tehető azzá, azt fel kell számolni, legyen szó akár tevékenységről, akár vállalatról. Ezt csupán agitációval nem lehet elérni. További törekvésünk, hogy a jövőben ne terheljük meg sokféle adóval a termelést, így kedvezőbb feltételek között dolgozhassanak az emberek. Ügy gondolom, az állampolgárt sem mint fogyasztót kell ösztönözni, hanem, mint termelöt. Szélsőséges véleményeket hallani a személyi jövedelemadóról. Az a célunk, ha bizonyos nehézségeken túljutottunk, akkor utat nyissunk annak, hogy aki dolgozik, az kereshessen is. De a közteherviselésből az is következik, hogy a jól kereső ember a jövedelmével arányosan járuljon hozzá a társadalmi kiadásokhoz. Mindenképpen nagyobb mértékben, mint aki szerényen keres, vagy nélkülözik — mert sajnos, ilyenek is vannak. A személyi jövedelemadónak az igazi ereje később, a fejlődésben, a kibontakozásban, a termelőmunkában mutatkozik majd meg igazán. Ez jó lesz az embereknek, még akkor is, ha a kibontakozásnak vannak nem túl kellemes velejárói. Említhetem például a legutóbbi áremeléseket. Nem kerülhettük el, szükségszerű volt, mert a fogyasztás már régen meghaladta a termelést, s tűrhetetlenné duzzadt a költségvetés hiánya. A termelés szintjét meghaladó életszínvonal fenntartása már szükségszerűen vezetett el a kényszerű intézkedésekhez. Senki sem lelkes, amikor ezt tudomásul kell venni, de el kell viselni. Azért a nemszeretem dolgokkal együtt is lehet élni, dolgozni. Meg kell tanulnunk beosztani a pénzt. Most egy kicsit nehezebb szakasz következik, de végig kell csinálnunk, mert nincs más űt. Nem szabad felelőtlenül élnünk, az ország sorsával nem játszhat senki sem. Most a fő kérdés az, hogy egyetérthetünk-e ezzel a programmal, és hozzálátunk-e a végrehajtásához. A végrehajtás káderpolitikai feltételeinek biztosítása érdekében — mint tudják — átcsoportosításra, frissítésre, fiatalításra került sor bizonyos területeken. A folyamat ezzel nem fejeződött be. A kibontakozási program e tekintetben is egyfajta vízválasztó lesz: aki érti ezt a programot, és kész cselekedni a megvalósításáért, az dolgozzon a maga beosztásában, aki nem, azt le kell cserélni. Hallani olyan véleményeket is, hogy bizonyos létszámot irányítsunk vissza a termelésbe. Nos, volt erre már példa, s emlékszem, ahol ez történt, eleinte az érintettek többsége elégedetlen volt. Néhány hónap múlva megnyugodtak, mert tapasztalhatták, hogy jobban kereshetnek a termelésben, mint az adminisztrációban. A társadalom előtt álló követelmények a pártra, annak minden egyes tagjára fokozottan érvényesek. Olyan módon kell élni, dolgozni, cselekedni, hogy a kommunisták feltétlen a kibontakozás élén járjanak. A párttagság önkéntes, viszont aki vállalja az azzal járó politikai és erkölcsi kötelezettséget, attól meg is kell követelni, hogy eszerint cselekedjék. A pártmunkát is szükséges megvizsgálnunk, annak érdekében, hogy kisebb apparátussal, rövidebb ülésekkel és kevesebb papírmunkával, de mindenképpen hatékonyabban dolgozzunk. A Központi Bizottság állásfoglalásának sorsa az emberek hozzáállásán, nem utolsósorban azon múlik, hogy a kommunisták elöljárnak-e feladataink elvégzésében. Példát mutassanak úgy is, hogy képviselik a párt politikáját, fellépnek a nem helyes nézetekkel szemben, világos beszéddel, határozottan érvelve, nyílt vitában utasítják vissza azokat. Tettekre van szükség. Ezek a tettek jelentik a legfőbb garanciát a kibontakozási program megvalósítására. Tetteket várunk az állami, a gazdálkodó szervektől, a társadalmi és a tömegszervezetektói is. Annál inkább, mert hiszem, hogy a szocialista rendszerben rejlő erőket még nem bontakoztattuk ki megfelelően. A kibontakozás forrása mindenekelőtt a hazai munka. Ezt persze megfelelő nemzetközi tevékenységgel kell kiegészítenünk, beleértve a szocialista országokkal való együttműködés hatékonyabbá tételét, és a kapcsolatok építését minden állammal, amely hajlandó erre. Grósz Károly elvtárs röviddel kormányelnöki hivatalba lépése után Moszkvában járt. Nyílt, elvtársi beszélgetéseket folytatott Mihail Gorbacsov és Nyikolaj Rizskov elvtárssal. Ezúttal is megállapították, hogy a törekvéseink közösek. Kölcsönös a szolidaritás, és gyorsabban tudjuk a céljainkat megvalósítani — itt és a Szovjetunióban egyaránt —, ha jó együttműködést alakítunk ki. Van tehát nemzetközi támaszunk, hátterünk. Itthon pedig arra a túlnyomó többségre támaszkodhatunk, aki becsülettel kíván munkálkodni. Hozzájuk kell szólnunk, és velük együtt dolgoznunk — akkor valóra válik a kibontakozási program. Azt tapasztalom, hogy az emberek értékelik és egyben féltik is, amit már elértünk. A politikánknak most az a célja, hogy előbbre tudjunk lépni a gazdasági reformok révén, a társadalom demokratizálódása útján, s azáltal, hogy az űj kérdésekre megtaláljuk a szocialista válaszokat. S ebben számítunk a Magyar Optikái Művek kollektívájára, s valamennyi tisztességgel, becsülettel dolgozó közösségre az országban. A KISZ-esek adták ki a jelszót: „Jövőnk a tét." Én ezt megtoldanám: a, jövő a szocializmusé, a jövő ebben az értelemben tehát a miénk, a magyar népé, amely a szocializmus építésének útján jár — mondotta végezetül Kádár János. (MTI) IHi-*B n Í,! ,|> il 4