Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

Csütörtök, 1987. június 100. Nagy-Britannia Thatcher nagyarányú győzelme # London (MTI) Az előrejelzéseket és a legvermesebb reményeit is túlszárnyaló alsóházi több­séggé] nyerte a brit válasz­tásokat a konzervatív párt IVnteken hajnali 5,(10 órá­ig a 650 választókerület kö­zül 592-ből befutott ered­mények szerint a szavazatok megoszlása igy alakult (zá­rójelben az 1983-as válasz­«ások végeredméhye), Kon­zervatív Párt 42,9 százalék (42.4). Munkáspárt 32,4 szá­zalék (27.fi), szociáldemokra­ta-liberális pártszövetség 22.7 százalék (25,4), egyéb 2 százalek. A konzervatívok az 1983-ban elért t44 fős re­kordnagyságú többségnél ugyan kisebb, de még mindig roppant kényel­mes 104 mandátumos al­sóházi többségre számíthat­nak A Munkáspártnak nem sikerült rést ütnie a sziget­ország viszonylag jobbmódú deli. dél-keieti fertályán <uászpontosulő tory szavazó­bázison. de ismét domináló politikai erővé vált a gyár­ipar hanyatlásának és a tö­meges munkanélküliségnek legsúlyosabb terheit viselő Észak-Angliában, Skóciában és Walesben. A választás egyértelmű vesztese a közép­utas szociáldemokrata-libe­rális pártszövetség volt A Munkáspártból 1981-ben ki­szakadt jobbszárny által ala­pított Szociáldemokrata Part gyakorlatilag elvéntelt. Brit politikai megfigyelők szerinl a vaslady évszáza­dos rekordot megdöntő har­madik egymást követő vá­lasztási győzelmének legbal­jóslatúbb vonása az, hogy a szigetországot jómódú délre és szegény északra osztó gazdasági-szociális szakadék a csütörtöki szavazással most nyilvánvaló politikai szakadásként pecsételődött meg. A thalchcrizmus megbuk­tatásának kudarcát elismerő nyilatkozatában Neil Kin­tinek munkáspárti vezér a „megosztott királyság újra­egyesítésére" irányuló küz­delem folytatására buzdítot­ta párth iveit A Munkáspárt „eltemeté­sét' életcéljaként meghirde­tő Margaret Thatcher asz­szony „a meg hátralévő ren­geteg tennivaló elvégzésé­re" szólította fel támogatóit ÜDVÓZLÓ TÁVIRAT Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üd­vözölte Corazon C. Aquino elnököl a Fulop-szigeteki Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. PALESZTIN VEZETŐK LÁTOGATÁSA Kólái Géza. az MSZMP Kozponti Bizottságának tag­ja. a külügyi osztály vezető­je pénteken fogadta iAbu Mazent. és Abdul Kazzakot. a Palesztin Felszabadítás! Szervezet végrehajtó bizott­ságának tagjait, akik ti csü­törtökön megtartott izraeli— palesztin találkozóra érkez­tek Budapestre A FINN KP KONGRESSZUSA Pénteken, 223 kongresszusi küldött reszvételevel és 28 testvérpárt delegációjának, jelenlétével megnyílt a Finn Kommunista Párt, XXI. kongresszusa. A három na­pig tartó tanácskozáson a szocialista országok és Nyu­gat-Európa kommunista part jainak delegációi mellett, hosszú idő óta első ízben, a Kínai Kommunista Párt is küldöttséggel képviselteti magát. A finn fővárosba ér­kezett az MSZMP küldöttsé­ge, Szabó Istvánnak, a Poli­tikai Bizottság tagjának ve­zetésével. A Szegedi Nemzeti Színház Igazgatúsága tisztelettel értesíti bérlet­tulajdonosalt. és a színház­látogató közönséget arról, h«Bv az 19H7—ss-as színiévadra a Kárász utrai jegyirodában megkezdte a BÉRLETELÖJEGYZÉST. A bérleteket megújítani szándékozókat kérjük, hogy szíveskedjenek a szervező irodában a bérleteket június 20-áig leadni. Az új bérletek árusítása augusztus S-án kezdődik. Köztiletek, magánszemélyek, FIGYELEM! CJ ARO Lada — Ntva — ZUK kisteher- és minden típusú személygépkocsik gumi­szerelése, kerék kiegyensúlyozása Boseh-műszerek kel. VEKÓ György kisiparos. Hódmezővásárhely, Szántö K. .1. u. 99. (szentesi ui). Telefon: 42-764. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy helikopteres szúnyogirtást SZEGED és SZIKSÓSFÜRDŐ kijelölt területein 1987. június 23-án (kedd) nap­keltétől 9 óráig és 18 órától napnyugtáig vég­zünk — A szer méhekre veszélyes! — Ameny­nyiben a jelzett időpontokban az irtás elma­radna, azt 1987 június 25-én (csütörtök) vé­gezzük el KÖJAI ÜJ ÉLET TSZ, SZEGED NAIO­állásfoglalás # Reykjavik (MTI) A NATO külügyminiszte­rei csütörtöki, zárt ajtók mögött megtartot't reykjaví­ki tanácskozásukon egyhan­gúlag támogatták az euró­pai közepes és rövidebb ha­tótávolságú nukleáris raké­ták leszerelését célzó „ket­tős nullamegoldást" — kö­zölte az amerikai küldöttség egyik vezetője. Ezzel a NA­TO-szövetségesek, beleértve n sokáig húzódozó Bonnt is, hozzájárultak ahhoz, hogy Washington az 500—1000 és nz 1000—5000 kilométer ha­tótávolságú rakéták ügyében megegyezésre jusson a Szov­jetunióval a genfi tárgyalá­sokon. Több politikus, de különö­sen Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter sürgette, hogy a NATO leszerelési kérdésekben vegye át a kez­deményezést a, Szovjetunió­tól. A NATO külügyminisz­teri tanácsának döntéseit pénteken, a kétnapos érte­kezlet végén — lapzártánk után — nyilatkozatban tet­ték közzé. Lázár György látogatása Bács-Kiskun megyében Politika ós gazdaság, munkahelyi tervek és az egyeni boldogulás, lehetősé­gei — ezek voltak a fő 1e­makorok, amelyekről útja során szinte minden beszél­getésen tájékoztatást kapott és adott a miniszterelnök. Beszélt munkásokkal és ve­zetőkkel, voltak „hivatalos" és kötetlenebb programjai is­Pénteki programját a kor­mányfő a nemregiben (198Ü. január l-jén) városi rangra emelt, jelenleg 12 ezer lako­sú Tiszakécske újabb léte­sítményeinek — az útlorö­vasútlal is megközelíthető Tisza-parti üdülőtelepnek és termálfürdőnek — a megte­kintésével kezdte. Utána — a kíséretében levő megyei vezetőkkel, Romány Pállal, az MSZMP Bács-Kiskun Me­gyei Bizottságának első tit­kárával és Gajdócsi István tanácselnökkel együtt — a városi pártbizottság épületé­ben a helyi párt-végrehajló­bizottság tagjaival folytatott Lázár György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke kétnapos Bács-Kiskun megyei látogatásának második napján Tisza­kccskcn. Nyárlőrinccn és Kecskeméten járt. hogy e helyeken is sze­mélyes tapasztalatokat gyűjtsön a Duna—Tisza közötti országrész életé­ről. megbeszélést a település társadalmi-gazdasági helyze­téről. Tóth Sándor, a városi pártbizottság első titkára és Miskó István tanácselnök, országgyűlési képviselő tájé­koztatója után Lázár György egyebek között kiemelte az ipari szerkezetváltás fontos­ságát, s elismeréssel szólt az ilyen jellegű helyi törekvé­sekről. Ezután Nyárlőrincen, a Bizottsági ülés a Parlamentben Az országgyűlés szociá­lis és egészségügyi bizottsá­ga pénteken ülést tartott Pesta László elnöklétévé! a Parlamentben. A testület megvitatta az egeszsegügyi ágazat, a társadalombiztosí­tás, valamint az üdülés e.s a szanatóriumi ellátás 1986. évi költség vetésének végrehajtásáról szóló jelen­tést, es a megyei tanácsok, illetve a fővárosi ta­nács .Középtávú szo­ciális programtervezeterői tanácskozott- A napirendi témák vitája előtt a bizott­ság tagjgit Bekesi László penzügyminiszter-helyettes tájékoztatta a tervezett adó­reformmal kapcsolatos el­képzelésekről. Az Egészségügyi Miniszté­rium, a/. Országos Társada­lombiztosítási Főigazgatóság es a SZOT Üdülési e.s Sza­natóriumi Főigazgatósága írásos előterjesztéséhez fű­zött szóbeli kiegészítőjében Hutás Imre egészségügyi minisztériumi államtitkár hangsúlyozta, tavaly az elő­ző esztendőkhöz képest csökkent a halálozások szá­ma. kevesebben haltak meg sziv- és érrendszeri, illetve daganatos betegségekben Néhány területen javult a helyzet az egészségügyi el­látásban- például csökkent a várakozási idő a szívműté­teknél. a rászorulók minden megyében igénybe vehetnek művese-kezelést. Az egész­ségügy gép- és műszer-ellá­tottságának fejlesztéséről szólva kiemelte: tavaly már három számítógépes tomog­ráf működött Budapesten, s ezeket a korszerű, drága be­rendezésekel naponta tobb műszakban hasznosították. A kedvezőtlen jelenségek» ról szólva rámutatott: a kor­látozol^ pénzügyi lehetőse­gek neh itik a kórházak zavartató üzemeltetését, előfordult, hogy a létfontos­ságú gyógyászati eszközök beszerzese is akadozik. Az anyagi források szűkössége miatt, nem a megfelelő ütem­ben halad a szakmai progra­mok megvalósítása, s az ala­csony bérek következtében számos nővéri állás betöltet­len. Ezt a helyzetet megen­gedhetetlennek tartotta az államtitkár, mondván: egyes kórházakban osztályokat kell bezárni a munkaerőhiány miatt. A gyógyszerellátásban időszakos hiányok mutat­koztak — mondotta végeze­tül —, emogott a pazarlás is meghúzódik, vagyis az, hogy az orvosok a szakmailag in­dokoltnál tobb gyógyszert ír­nak fel­A másik témával kapcso­latban az Országos Terv­hivatalnak és az Egészség­ügyi Minisztériumnak a képviselőkhöz korábban el­juttatott elöterjesztese meg­állapítja. a megyék szociá­lis helyzetét taglaló elemzé­sek részletesen leírják a foglalkoztatás gondjait, a demográfiai, a települési és lakásviszonyokat. A területi szociális információs rend­szer hiányosságai mia'l azonban több megyei prog­ramból hiányzik a társadal­mi beilleszkedést hátrányo­san befolyásoló tényezők, a családi és a jövedelmi vi­Nagynyomású olaj- és gázvezetékek építéséhez EC—II(B)R kategóriájú minősítéssel rendelkező minősített hegesztőket felveszünk 18 000 Ft-ot elérhető kereseti lehetőséggel, teljesítménytől függően. • Jelentkezni lehet: személyesen a fő-építésvezetőnél. Cím: Üt- és Vasútépítő Vállalat 6. számú fő-építés­vezelősége, Algyő, ipartelep, „Z" barakk. szonyrik bemutatása, érté­kelése. A vitában felszólalók kö­zül Karácsonyi Sándor Csongrád megyei képviselő olyan szabályozás bevezeté­sét sürgette, amely az ész­s/e> ű°n e^'/Hálko-Hn kó-b í­zaknak lehetővé teszi, hogy megunta-1tusaikat sajat cél­jaikra használják fel. A képviselők észrevételei­re Craveró Róbert válaszolt, majd az üles Pesta László zárszavával ért veget. * Az Országgyűlés mezőgaz­dasági bizottsága pénteken ülést tartott a Parlament­ben. A képviselők megvi­tatták a mezőgazdasági és a vízügyi ágazat tavalyi • eltségvetó.ye nöl ¡szóló je­lentest. A beszámolót követő vi­tában tobb képviselő fej­telte ki véleményét, javas­latait az előterjesztett do­kumentumokkal kapcsolatban s számos kérdést tettek lel az erintett tárcák jelenlevő vezetőinek. Ezekre válaszol­va Madarn.si Attila pénzügy­minisztériumi államtitkár az ágazat költségvetési kapcso­latait elemezte. A vitában felszólalt Szabó Sándor Csongrád megyei képviselő is. Centrum hétfő JÚNIUS 15-EN 20 százalékos árengedménnyel gyermektréningruhák gazdag választékban. KOTÖTTÁRU­OSZTÁLYUNKON Kecskémet—Szikrai Állami Gazdaság es az Olympos Kft. magyar—görög vegyes vállalat központjában fo­gadtak a minisztereinokot. Itt Magyar Ferenc, az ál­lami gazdaság igazgatója el­mondta, hogy az elsősorban kertészeti jellegű — szőlő, gyümölcs és paradicsom ter­mesztésével foglalkozó — gazdaságban kifejlesztettek a hazai gyümölcsök és az im­port citrusfélék (narancs, citrom, grapefruit és man­darin) feldolgozását, s így gyümölcsleveket és üdítő­italokat állítanak elő nyere­ségesen. E vállalkozás segí­tésére 1984 januárjában a görög Arvanitis cég részvé­telével vegyes vállalatot hoz­tak létre. „Olympos Gyü­mölcsléelőállító Kft." néven. Termékeik iránt nemcsak idehaza nagy a kereslet, ha­nem külföldön is. Ezzel kap­csolatban Lázár György — aki a gyártó gépsorokat is megtekintette — biztatólag szólt a külföldi töke bevoná­sával is számoló közös vál­lalkozásokról : hangsúlyozta, hogy igy is jól ludjuk kama­toztatni a fizikai és a szelle­mi munkánkban rejlő tőkén­ket. A következő állomás az MMG Automatika, Művek kecskeméti gvára volt. ahol vezérléstechnikai terméke­ket állítanak elő. A gyárt­mányskálán egyaránt szere­pelnek olaj- és gázvezeteki automatikai, számitástech nikai eszközök. valamint műszerfalak a Lada, a Pols­ki FIAT és a Zastava gépko csíkhoz Lázár György ezután meg tekintette Kecskemét nem rég létesített szabadidő­parkját, ahol minden -kor osztály találhat sportolási, pihenési lehetőséget. Délután a Minisztertanács elnöke részt vett a -Bács­Kiskun megyei pártbizottsá­gon tartott aktívaülésen, ahol felszólalásában idősze­rű társadalmi-gazdasági kérdésekkel foglalkozott. A kétnapos program a kecskeméti Népi Iparművé­szeti Múzeum megtekintésé vei zárult c Centrum Áruház I« ÉVES A HUNGÁRIA SZA1.I.O, ebből az alkalomból június 19-én 29 úrai kezdetlel törzs­vendég­fogadást rendezünk Műsor, zene, tánc. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Telefon: 21-211. HUNGARHOTELS SZEGED REKLÁMÁRON kedvezményes TENGERPARTI ÜDÜLÉ.S! Nyolcnapos turnusok: június, július, augusztus, szep­tember hónapokban. Két-három ágyas elhelyezés, fél' panzió. Részvételi díj júniusban és szeptemberben egyénileg: 2600—2700 forint, autóbusszal: 3900 forint Júliusban és augusztusban egyénileg: 3400 forint, autóbusszal: 4600 forint Jelentkezés êsdiAK SZEGED, KÍGYÓ UTCA 3­Telefon: 22-522, 11-310. VAIXALAT r Építkezők, gazdálkodók, figyelem! Olcsó, könnyen felszerelhető tetófedó&nyag a HULLÁMPALA. Telepeinken a csehszlovák 1250X1000 milliméteres hullámpalára 39 Ft darab fuvarengedményt adunk; amig a készlet tart. # Az Alföldi Tüzcp várja vásárlóit! A Csongrád Megyei Zöldért Vállalat szegedi kirendeltsége felvételt hirdet férfi és női segédmunkások számára egy és több műszakos munkavégzésre, vgmk-lchetöséggcl. • Jelentkezni lehet o kirendeltség munkaügyi csoport­jánál (Szeged, Dorozsmai út 41.) hétfőtől péntekig 8 órától 15 óráig. 4 X i f

Next

/
Thumbnails
Contents