Délmagyarország, 1987. június (77. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 77. évfolyam, 138. szám 1987. június 13., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 2.20 forint A SZOT megpróbálja Üdülés — olcsón és jól Különösen akkor csap magasra a beutalók iránti érdeklődés hulláma, amikor már közel a szabadságidő, és egyre csábítóbb hirek érkeznek a Balatonról. Ki gondol ilyenkor arra, hogy nemcsak a Balaton nyújt üdülési lehetőséget — s még inkább: hogy üdülni más évszakban is lehet. Mégpedig — általában — olcsóbban, s a mai körülmények között ez sem utolsó szempont. — Ilyenkor már nagy szerencse kell ahhoz, hogy beutalót kapjon valaki a szak- Nagy segítség a három- és szervezetektől — mondja többgyermekes szülök száBányai János, a SZOT üdü- mára az említett rendelkelési és szanatóriumi föigaz- zés. Ám — ismerve a degatóságának főosztályveze- mográfiai helyzetet — egyre Mégiscsak nyár van, s ilyenkor nagyon kellemes dolog üdülni. Talán fölöslegesnek látszik ennek leszögezése — pedig még egy évtizeddel ezelőtt is szívós agitációt kellett jó néhány szakszervezeti bizalminak kifejtenie ahhoz hogy „rásózza" az üdülöbeutalókat a hozzá tartozó dolgozókra. És ma? tö-helyettese. — A beutaló- kevesebb dolgozót érint, hi kat ugyanis az előző év ok- szén manapság nagyon ritka szeg fölött — hiányzik zett megüresedő helyért. S, hogy minél kevesebb hely maradjon üresen — miközben utólagos jelentkezők mindig akadnak — a Népszavában rendszeresen közlik: „Hol van még beutaló?" Sem tavaly, sem az idén nem emelte a SZOT a beutalók árát. bár az üzemeltetési költségek tetemesen emelkedtek, s közben az állami támogatás — amely a '70-es években még 60 százalék fölött volt — 41 szá zalékra csökkent. Ebből következik, hogy az üdülőknek. ha fenn akarnak maradni, valamiképpen ki kell gazdálkodniuk azt az összeget, ami a támogatás és a beutaltak által fizetett öszHTAMA tóberében ágazati adjuk át a 19 a háromgyermekes szakszervezetnek, Nekik mindenesetre család, főszetőlük novemberben, de legkésőbb decemberben megkapja a 8000 alapszervezet. zonban kell beutalót kapniuk, hiszen szinte biztos, hogy legalább az egyik gyerek iskolás. A beutalók elosztása teljes Néhol — s jó, hogy egyre több vállalatnál — bevonják az érdekelteket az üdülője- egészében a vállalati szakgyek elosztásába. Ennek szervezeti bizottságok felegyik <s talán leghatáso- adata, s az üzemi demnkrásabb) módszere, hogy közzé- cia növekedését mutatja, teszik az üzemi lapban: hogy a meghirdetés után hány beutalót kaptak, mi- sok helyet — a tagság észlyen időpontokban és hol revételeínek figyelembevéteüdulhetnek a vállalat dol- lével — változtatnak a kidolgozott terveken. Azt gozoi. Viták mindig vannak — s elsősorban a „főszezon" körül. Mert semmi kétség: üdülni kánikulában a legjobb. No meg: akinek iskolás gyermekei vannak, nem kasszából. Márpedig fennmaradni muszáj, mert az üdülőkre igen nagy és állandó szükség van. Jó néhány vállalat látja hasznát ennek a kigazdálkodási kényszernek: ahol a vállalati üdülőben nincs ét kezés, de a közelben van SZOT-üdülő, napi 117 fo rintért adnak reggelit-ebédet-vacsorát az utóbbiban a vállalati beutaltaknak. Ez évente mintegy 600 ezer embert érint. Ugyancsak pótolja a pénzhiányt az önköltséges be utalók rendszere. Évente 363 is mehet máskor üdülőbe, tagság körében is emelkedik csak július—augusztusban, a nyugdijasok aránya, jelentanítási szünet idején. leg mintegy 13-14 százalék, - Ezen a nyáron 76 ezer de e8yc« -szakmákban így a családos beutalót adott ki a vasutas"kna • nyoindasznkSZOT - mondja Bányai Já- na - borosoknel meghaladja nos. - 43 500 felnőttel 32 500 a ¿5 százalékét is Márpedig gyermek üdülhet. Ez 22 300 aligha lehet méltányosnál családot jelent, közülük nevfzni. ha „megfeledkezminden hatodik három vagy minden negyedik szakannái tobb gyerekkel kapja szervezeti tagról különösen, . , ha hozzávesszük, hogy ok a beutalót, meghozza ugy. lobb évtizedes munkával és hogy csak a szülők és két szakszervezeti tagdíjfizetésazonban — bár érthető, de a legkevésbé sem dicseretes módon — ritkán kifogásolják, hogy kevés beutaló jut ezren kapnak kedvezményes és 23 ezren önköltséges beutalót a szakszervezeti üdü lökbe. Van bevétel a sporta nyugdíjasoknak. Pedig a szakszervezeti szerek kölcsönzéséből és — nem utolsósorban — a rendezvényekből, amelyek helyszíne újabban (és nemcsak a Balaton két partján) gyakran valamelyik SZOTüdülő. Mindezek tények. Ám az is, hogy olcsón és jól üdülni manapság — ritka szerencse. Amiben, mert igy kívánná a szociális igazság, elsősorban a nagycsani. a harmadik és a további gyerekek ingyen üdülnek. Felnőttek belföldi üdülésének költségeiből 70, a fizető gyerekekéből 80 százalékot vállal át a szakszervezet. gyerek üdüléséért kell fizet- sel szerezték meg a jogot az ládosoknak és a kis nyugdijasoknak kellene részesülniük. Bármilyen megoldhatatlan problémának látszik, hogy szinte mindenki a főidényben akar üdülni — a szakszervezetek alapállása ebben a kérdésben az, hogy „nem nyaraltatunk, hanem üdültetünk", azaz: jobban ki kell használni a főszezonon kívüli hónapok üdülési lehetőségeit. De a nagycsaládosokat semmiképpen, s a nyugdíjasokat is csak időnként szabad kihagyni a mindenképlójegy Értesítés szelvenyén. és nagypapák, akiknek pen legkedvezőbb, főidényi üdüléshez. Még akkor is. ha a főszezonban talán nem jut hely. Szerencsére egyáltalán nem lehet általánosítani. Vannak vállalatok, amelyek saját üdülőikben tartanak További segítség a kelle- fenn néhány szobát vagyépmes piheneshez az, hogy központi határozattal utá- Pen e«esz- el°' es utoszezosították az üdülök gondno- ni turnusokat a nyugdíjakait: a gyermekkel érkező soknak. Viszont azt is szem családoknak két szobát ad- e,öu ke„ (de legalábbis keljanak. Akinek meg ezen túlmenően kívánságai is ^ne) tartam, hogy vannak vannak, megírhatja a beuta- magukat jól bíró nagyninamelyet - éppen azért, hogy az lenne a/ ( | udu!és, ha a kivansagokat a lehetoseg szerint kielégíthessék és a magukkal vihetnek urtokaiszobákat ezek figyeíembevé- kat. Ez azonban ismét a főtelével oszthassák szét — tíz szez0ni beutalásokat terhelné, hiszen az unokák legiskolásgyerek. nappal az üdülés megkezdése előtt kell elküldeni az üdulö címére. tobb->e 1S A gyakorlat - nem is kis- azta" .f >ksz(.r a „vésé — egvelöre ellentmond tétlenen múlik hogy sikeennek. Kevesen küldik el a rül e a kívánt időre beutalót szelvényt, nem is veszik ko- szerezni. Idezojelbe azért molyan ezt az előírást — s kívánkozik a „veletlen , megérkezéskor annál többen mert — megsem egeszen az. reklamálják, hogy nem a Ugyanis minden evben legmegfelelőbb elhelyezést számos olyan eset adódik, kapják (Van olyan szocia- hogy családi vagy masokok lista ország, ahol csak a be- miatt lemondjak a beutaküldött szelvényeket tartjak kist. Ujabban minden szaknyilván. s aki úgy érkezik, szervezetnél működik jegyhögy nem küldte előre az bank, ott nyilvántartják a értesítést — kiteszi magát lemondásokat és a pótigéannak, hogy nem kap szo- nyeket. Elsőbbséget az élbat) . » . vez, aki korábban jelentke* üdülésből. Mi több. ennek intézményes biztosítékai is kell — kellene —, hogy legyenek V. E. Hazánkba érkezett Viktor Kulikov Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesitett fegyveres erőinek főparancsnoka — aki a Magyar Néphadsereg és a szovjet hadsereg kijelölt törzseinek részvételével a Magyarországon folyó parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatot vezeti — pénteken hazánkba érkezett. (MTI) Csehszlovák pártküldöttség látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására június 8. és 12 között Magyarországon tartózkodott Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának küldöttsége, élén Milos Doclcallal, a KB oktatási és tudományos osztályának vezetőjével. Pal Lénárd, az MSZMP KB titkára fogadta a csehszlovák vendégeket A csehszlovák testvérpárt küldöttségevei megbeszéléseket folytatott Radics Katalin. az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, aki tájékoztatást adott az MSZMP XIII kongresszusán hozott határozatok végrehajtásával kapcsolatos eddigi tapasztalatokról, és a további feladatokról a közés a felsőoktatás, valamint a tudománypolitika terén Az építők napján Sokszor csak akkor veszünk tudomást róluk, ha rücskös a fal, ha nem jól nyílik: az ajtó, ha átsüvit a szél az ablakok résein. Építők! A kőművestől az ácsig, a lakatostól a villanyszerejlöig, a burkolótól a vizvezetékesig, számtalanul sokféle szakma és ember. Talán csak egyben azonosak kezük nyomán lakótelepek, házak százai, ezrei nőnek ki a földből. Aligha akad még egy mesterség, amelyet enynyire érzékenyen figyelne egy egész ország. Hiszen valamennyien lakunk valahol, valamiben. Hogy milyen körülmények között, ez nagyrészben tőlünk (is) függ. Azt is aligha kell külön hangsúlyozni, hogy a téleiv-nyáron. hidegben-melegben szabad ég alatt végzett munkát nem mindig és nem mindenhol becsüljük rr.eg úgy, ahogyan kellene Az egész társadalom figyelmességét azonban a mai nap is bizonyítja: a mostani szombatot az építők ünneplésével színesítjük Már tegnap. pénteken kezdődtek országszerte az épitővállalatok ünnepségei. Budapesten az építők szakiszervezetének székházában megtartott központi ünnepségen Kádár József államtitkár méltatta az építőipari dolgozók erőfeszítéseit, munkájuk eredményeit. Az ünnepséggel egy időben kiállítás is nvilt. „Építettünk '86-ban" címmel A bemutatón 35 építőipari vállalat közel J00 épületének színes fotóit állították ki Színpompásnak ígérkezik az építők napi program Szegeden is. Ma. szombaton reggel 8 órától este 6 óráig nonstop műsor várja az építőket a Délép Szöregi úti sporttelepén Délelőtt 10 órakor kerül sor a hivatalos ünnepségre, ahol Petrovai László miniszterhelyettes mond beszédet, köszönti az építőket Az egésznapos, vidám, szórakoztató programban labdarúgó- és kézilabda-mérkőzés, repülő- és hajómodellbemutató kap helyet, de a karatésok és a búvárok is ízelítőt adnak „mesterségükből" Az ünnepi beszéd után kulturális műsorokkal is várják a vendégeket A Délép Napsugár Táncegyüttes népi motívumokból köt csokrot, majd a Szegeden dolgozó kubai épitök műsorát láthatják-hallhatják az érdeklődök. Délután 2 órakor a szegedi bábszínház társulata is bemutatkozik — a gyerekek örömére. Az izgalmasnak ígérkező programot késő délután tánczenével is színesítik, akiknek a sok program után futja az erejükbői, rophatják estig * Az épitök napja alkalmából vállalati ünnepséget tartottak tegnap, pénteken a Csomiép Szak- és Szerelőipari Szolgáltató Leányvállalatánál. A megemlékezésen a vállalat erfurti társvállalatától érkezett vendégek, is részt veitek. Ünnepi beszédet Ágoston József, az szmt vezető titkára mondott. Sor került vállalati kiváló dolgozó kitüntetések és körnvezetvedelmi plakett átadására. Többen pénzjutalmat vehettek) át A gépészeti építésvezetőség kiváló círru't kapott. * Az ünnep alkalmából a Szegedi Építőipari Szövetkezet dolgozói közül Dietrich Gáborné főkönyvelő Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott. * Az épitök napja alkalmából tegnap, pénteken délután ünnepséget rendeztek a Déltervnél. Bejelentettek' Csonka Zoltán távfűtési szakfőmérnök Budapesten vette át a Munka Érdemrend bronz fokozatát Kiváló Munkáért, kitüntetést kapott Mandász József statikus szakosztályvezető A tavalyi esztendő legjobb dokumentációja pályázaton a lök ősházi általános iskola beruházási programjáért Stlgán Sándor, Szeged középtávú közlekedésfejlesztési tervéért Prágai János, a móravá rosi csatornázás tanulmányés kivileli t et véért Takács Máté né, a lipcsei Max Reimann - fűtőmű tervezéséért Csonka Zoltán kapott dijat — munkatársaikkal együtt Negv pályamunkát ismertek el dicsérettel Heten lettek a vállalat kiváló dolgozói Ma g ya r—szo vje t üdítőital-gyártás Megállapodás jött létre a Kecskemétvin Borgazdasági Kombinát és a szovjetunióbeli Volgai Agráripari Kombinát között közös üdítőital-gyártásra. Az együttműködési szerződés szerint a volgai kombinátban októberben kezdik meg a Márka üdítőitalok próbagyártását. Ehhez a kecskeméti kombinát szállítja egyelőre a szőlő-, az alma- és a meggysűrítményt A későbbiekben igenv szerint bővül majd a választék. Az üdítőital-alapanyagért cserébe különböző agrártermékeket ad a szovjet partner Brigádvezetők tanácskozása Pénteken az Ipari Minisztériumban szocialista brigádvezetői tanácskozást tartották a főmunkaidő rangjának helyreállításáról, a vállalati belső vállalkozások elterjesztéséről, és a különböző érdekeltségi, ösztönzési rendszerek tapasztalatairól. A tanácskozáson részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tágja, a Központi Bizottság titkára Kapolyi László ipari miniszter bevezetőjében egyebek között kifejtette, gazdaságpolitikai céljaink elérésének egyik legfontosabb feltétele a teljesítmény és a termelékenység növelése. Mindehhez szükséges a múszaki-tecnológiai megújulás, a termelési szerkezet gyorsabb ütemű átalakítása. s az eddiginél sokkal jobban kell aktivizálni a jobb munkára a dolgozókat, mégpedig hatékony, ösztönző érdekeltség megteremtésével Tény, hogy az új módszerek terjedésinek vannak akadályai, mindenekelőtt a vállalatokra ható merev és kötött szabályozási feltételek. A tobbleteredményeket felmutatóknál szükséges a kötöttségek oldása, s a val lalatvezetésnek is jobban kell törekednie arra, hogy a valós többtéteredménnyel a főmunkaidőben többletkeresetet érjenek el a dolgozók A vitában felszólalt Hava si Ferenc. A Központi Bizottság titkára hangsúlyozta, hogy a vállalati munkaközösségek, új vállalkozási formák, nem állíthatók szembe a brigádmozgalommal Mindegyikben van jól hasznosítható. ösztönző módszer, vagy éppen előrevivő szemlélet, ezeket ötvözni kell. Hagyni kell a vállalati kollektívákat — mondotta —. hogy azt a munkamozogalmi formát keressék es alkalmazzák, amely a legjobban megfelel a célok mejjvajósitásának. egy vállalaton belül akár többfélé módszert is hasznosíthatnak Ahhoz, hogy a munkamozgalmak rugalmasan és hatékonyan formálódjanak. megteremtődjenek az érdekeltség és az ösztönzés feltételei, valóban kibontakozzanak a vállalati kezdeményezések. szükség van határozott és ösztönző környezetre, s arra, hogy a politika, a közgazdasági es a pénzügyi szabályozás segítse mindezt (MTI)