Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

3 Szíombat, 1987. május 9. Műszaki hónap '87 A Magyar Elektrotechni­kai Egyesület helyi nyugdi­jascsoportjának tagjai hét­főn. május U-én Budapesten, a? MTESZ-székházban nyug­díjas-találkozón vesznek részt, ahol ismertetik velük a bős—nagymarosi vízlépcső­rendszert, és megtekintik az Elektrotechnikai Múzeumot. A Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság rendezé­sében hétfőn délután 2 óra­kor a Hungarohemp Magyar Kenderipari Tröszt vitafóru­mán az Alsó kikötő sori ta­nácstermükben Sponner Je­nő a termelésirányítás és a belső kooperáció kérdéseiről tart vitaindítót. A Technika Házában délelőtt 11 órakor a Textilipari Műszaki és Tu­dományos Egyesület kender­ipari szakosztályának ankét­ját Turáni József vezeti, a textilipar várható közgazda­sági környezeti hatásairól. Mórahalmon, a művelődési házban a technika tantárgy oktatásának nyílt napján a famegmunkálás fortélyait mutatják be. Kedden, 12-én délután 4 órakor a tanárképző főiskola műszaki tanszékén Pitrik Jó­zsef TIT-rendezvény kereté­ben a környezetvédelmi mo­dellezés néhány kérdését taglalja. Az Energiagazdál­kodási Tudományos Egyesü­let szervezésében Szegeden, a Csongor téri szolgáltató­házban délután 2 órakor Szőcs Mihály és Sári József a csökkentett, illetve szaka­szos éjszakai fűtés üzemi ta­pasztalatait és további ener­giatakarékos lehetőségeit is­merteti. A Faipari Tudomá­nyos Egyesület ülésén dél­előtt 11 órakor a Technika Házában Molnár Sándor és Winkler András a műszaki értelmiség népgazdasági sze­repet elemzi az elsődleges faiparban és a bútoriparban. A Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében dél­után 2 órakor a MAV-igaz­gatóságon Daróczi Gyula a hazai dízelmotorcsapágy­gyártás jelenlegi helyzetét és fejlődési irányait vázolja. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület rendezvényén a Klauzál téri Démász-köz­pontban Zelena Ferenc és Fehér György a feszültség alatti munkavégzés felada­tairól, várható továbbfejlesz­téséről szól. Kilenc után szabad a vásár? Volt egyszer egy vizsgálat... Az olvasó emlékezetére bízom magam. Talán néhá­nyuknak meg felrémlik egy írásom, amely .,Árnyék a kocsmaQakm" címmel jelent meg majd két hónapja la­punkban. Bíráltam én (s még néhány, nyilatkozatot is vállaló) a szegedi ven­déglátás torzulásait, a szol­gáltatás egyre silányabb színvonalát, a mind maga­sabbra kapaszkodó árakat. S feltettem néhány kérdést — hasonló ügyekben. Nos, válasz nem érkezett, de an­nál mélyebb fájdalommal panaszolt be néhány „kocs­magazda" a hatáságnál egy jól ismert szöveggel: „A le­írtak nem jellemzők." Én ma is állítom — igenis jel­lemzők. legfeljebb néhány látványos kivétel, gyengébb, erősebb próbálkozás szegi meg a szabályt. No, de kit érdekel egy újságíró véle­ménye — csaphatja le bár­ki máris lapunkat. Most őket kérem arra, ne hagy­ják abba az olvasást, miért. .. mert jártam egy ta­nácskozáson. amelyre annyi vendéglátással foglalkozó szakembert hívott meg a kereskedelmi felügyelőség, hogy alig fértünk el a me­gyei tanács erre a célra kijelölt tanácstermeben. tía­vati Antal, a felügyelőség vezetője egy vizsgálat ered­ményéről tartott tájékozta­tót. Egy vizsgálatról, amely 1987. január 16-án kezdő­dött, március elsején feje­ződött be, és amely szerve­zésénél arra törekedtek, hogy „átfogó képet kapjunk a valóságos helyzetről" Fi­gvelem, ez fontos! Nos, mi­után elmondta, hogyan tar­tották (vagy nem tartották) be kereskedelmi egvségeink a január elsejon életbe lép­tetett szigorúbb szes/.forgal­mazási rendelkezéseket, ar­ról szólt, mit tapasztaltak az ellenőrök a vendéglátás­ban. Elöljáróban csak any­nyit. a rendőrség akciócso­portjai segítették az ellen­őrök munkáját. Ugyebár, ez is sejtet valamit ? De menjünk tovább! Ki­lencvenöt egységben vizsgá­lódtak a hol joviális úriem­bernek. hol diszkóra áhíto­zó vagánynak öltözött ellen­örök, es kilencvenhárom l'e­lelösségrevonást kezdeme­nyeztek. A birság összege 300 ezer forint. Tizennyolc éven aluliak kiszolgálásáért (ugyebár egyértelmű, hogy szeszről van szó) huszonhá­rom helyen fizetett a ven­déglős. Az összeg változó, mint ahogy a hamis méré­sekért, túlszámlázásért is eltérő bírságokat szablak-ki. Száz esetből harminckilenc­szer csapták be az ellenőrö­ket. Nagy szám ez? A ta­nácskozáson elhangzott megfelel az országos átlag­nak. Az lehet Csak nekünk, vendégeknek nem Az általános megállapítá­sokat sorolhatnám napestig, de inkább lapozzunk bele abba a példatárba, amely­ben a legjellemzőbb sza­bálysértéseket, s persze, né­hány kirívó esetet jegyeztek fel az ellenőrök. A vendég­lők nevétől — akárcsak a múltkori írásunkban — most is tekintsünk el, mivel még jogerős döntés még nem született, ügyükben. Meg­nyugtatásukra közlöm meg­lesz! Tehát: jóhirű ételbárunk­ban egy esti vizsgálat so­rán „mindössze" azt állapí­tották meg, hogy a kiszol­gált üdítő áráról nem tájé­koztatták a vendégeket, a martinikből hol egy, hol fél centiliter hiányzott, a pul­tos 30 deká kávét vitt be bizonylat nélkül a jövede­lemérdekeltségü üzletbe, hat olyan 18 év alatti fiatalt ta­láltak, aki sörrel öblögette a torkát, és este fél 10-kor 16 év alatti is üldögélt a padon Most látogassunk el egy ifjúsági klubba, ahol való­színűleg bűvészt alkalma­zott eladóként a főnök. Nem is akármilyet. Hisz a szor­gos legény olyan műanyag pohárba mérte az egy deci vermutot, amelybe kilenc centiliter se fért, a Feszti­vál szalámival díszített szendvicsről pedig azt is be­tudta adni, hogy csemege­szalámit borított a vajra. Biggyesszünk ide egy szó szerintj idézetet is: „Az el­lenőrzést 14 nappal később megismételtük, az eladó is­mételten hitelesítetlen mű­anyag pohárban szolgálta ki a vermutot. Az egy deciliter ital a pohárba nem tért be­le . " Tanulság: a műanyag pohár nem vész el, de nem is növekszik. „Micsoda balek!" — le­gyintett kocsmaügyekben járatos ismerősöm. „Hát tzl ügy kell csinálni, hogy jéggel béleli a piát. Így meglesz a deci, meg nem is árt annyira." Nos, ilyen le­leményes felszolgálót is ta­láltak az ellenőrök. Nála a hamis mérés 40 százalékos volt. Egy literből tehát akár négy decit is sikerült meg­spórolnia, s ha ezt beszoroz­zuk a II. osztályon kicsinek már aligha nevezhető árak­kal De most ne szoroz­zunk! A lebukás tényeböl megállapítható, ez sem meg­oldás. Bizonyára így gondol­ták egy másik klub rende­zői is, akik az ellenőröket és a rendőröket be sem en­gedték, arra hivatkozva, hogy igazolványuk oda bi­zony kevés. És ha mégis bejutnak? Nos, erre is van megoldás — eldugni a ven­déget. Egy Szeged környéki községben három fiatalko­rút nemes egyszerűséggel bezártak a konyhába az el­lenőrzés elől. Rosszul tették. Mert így az js kiderült, hogy az ételnek szánt hú­sokról beszerzési bizonylat pedig nincs. Ja, kérem, ha egyszer valami beindul . Lapozom tovább a példa­tárat, olvasom, hogy eszme­letlenségig lerészegedett fia­tal aludt a padon, hogy sö­rös- és borosüvegeken buk­dácsolva kulturálódott a nép. hogy koszos volt a rak­tár, a konyha, a söntés, hogy 15 éves gyereket ta­láltak éjfél után a diszkó­ban, hogy a forgalmazott italokról semmilyen ártájé­koztatás nincs, hqgy Mondjam tovább? Inkább idézek: „Ha a rendezvények átfogó ellenőrzését valósí­tottuk volna meg, akkor a jogszabályok megsértésének ténye az ellenőrzött egysé­gek 70 százalékát meghalad­ta volna." Ennyi. Most pedig nyis­sunk vitát arról, mit takar ez a panaszkodó mondát: nem jellemző. A helyes vá­laszt adók között vermutot sorsolok ki Műanyag jx>­hárban, s persze jéggel Bátyi Zoltán a gyaloghordágytól a rohamkocsiig Százesztendős a magyar mentésügy Szirénahang. Egy pilla­natra megáll kezünkben a szerszám, megakad az el­kezdett gondolatsor: ijedt­ség, részvét, együttérzés ke­•veredik bennünk valamiféle biztonságérzettel. Ma ő, holnap én .. Bárki bajba kerülhet, jöhet tűz, történ­het rosszullét, baleset, de nem vagyunk egyedül. Im­már — éppen május 10-én — százesztendős a magyar mentőszolgálat. * Bécsben már némi múlt­tal is dicsekedhettek a men­tők, amikor Kresz Géza 1887-ben elhatározta, hogy tapasztalataikra építve, megszervezi Budapesten az önkéntes mentöegyesü letet. Eleinte a medikusok vállal­ták az állandó készenlétet és a gyors segítségnyújtást, természetesen orvosi irányí­tással. Három esztendőbe került, mig fölépült az or­szág első székháza, a Mar­ko utcában. Az első fecskét követték a többiek, újabb és újabb helyi mentöegyesü letek jöt­tek létre, amelyek zömmel a helybéli tűzoltó-egyesüle­tek mentöalosztáiyaként működtek. A mentésügy né­hány jelentős mérföldkövét jelző évszám: 1902-ben állt először szolgálatba az első mentőgépkocsi, 1908-ban, az országos mentőkongresszus állást foglalt az országos mentőközpont fölállítása mellett. Noha a belügymi­nisztérium ezt akkor jóvá­hagyta, mégis 18 évet kel­lett várni a megvalósulás­sal, a Vármegyék és Váro­sok Országos Mentő Egye­sületének létrehozásával. Ehhez a szervezethez tar­toztak 1948 előtt a Csong­rád megyei mentőállomá­sok —• a hódmezővásárhe­lyi, a makói, a szegedi és a szentesi is. Büszkén vallhatjuk azon­ban, hogy a mentésügy kez­detei Szegeden a néhány évvel korábbi múltba nyúl­nak vissza. Igaz, tragikus esemény kényszerítette ki az itt élő honpolgárokból a sietséget. Amikor a várost elöntötte a Tisza 1879 már­ciusáb'an, itt szinte kő kö­vön nem maradt. Az esz­mélés első pillanatában a városatyák hozzáláttak a közintézmények helyreállí­tásához, és dicséretükre le­gyen mondva, augusztusban, elsőként a hivatásosokból verbuválódott tűzoltóságot -zervezték meg. Méghozzá tigy, hogy feladatául adta a betegszállítást is. Persze ak­koriban nem szirénázó ro­hamkocsi száguldott a sé­rültért; a tűzoltók gyalog­hordágyakra fektették a be­teget, úgy vitték az orvot színe elé. A tehetősebbek bérkocsit is igénybe vehet­tek. Miután a kerületi tiszti orvos elsősegélyben részesí­tette a rászorulót, ellátta minden házi ápolással kap­csolatos jótanáccsal, a kór­házi kezelés ugyanis nem volt általános. Isimét a kényszer adta meg az újabb előrelépéshez a lendületet, 1890-ben. Ki­tört Szegeden a kolerajár­vány, s bizony a tűzoltók gyalogszerrel nem győztek elvégezni a hirtelen megsza­porodott munkát. Beszerzett •hát a város egy lófogatú ko­csit, amellyel azonban kizá­rólag fertőző betegeket szállítottak. Hét évvel ké­sőbb fertőtlenítő intézmény működött Szegeden, ahol hamarosan két újabb beteg­szállító kocsi lelt otthonra. Itt már úgynevezett fertőt­lenítő tűzoltók dolgoztak, akik a betegszállítás mel­lett elsősegélynyújtást is végeztek. Faragó Ödön tiszti főor­vos volt az. aki — a Bu­dapesti önkéntes Mentő Egyesület vezetőinek segít­ségével — fáradságot és akadályokat nem ismerve, végül is 1964-ben létrehoz­ta Szegeden a mentőállo­mást. GondoskqfJott a szak­emberek megfelelő képzésé­ről is: két tűzoltó Buda­pesten végzett el egy tan­folyamot, a többieknek ma­ga a tiszti főorvos tartott előadásokat. A mentőkocsik, a szolgálatban levő lovakés a kocsis a gazdasági udvar­ban, a tűzoltók pedig a lak­tanyában várták a riasz­tást. Hamarosan megala­kult az önkéntes tűzoltók egeysületének mentős al­osztálya is: a vállalkozó or­vostanhallgatók 6zakmai irányitója id. Jancsó 'Miklós és Vidákovics Kamill pro­fesszor volt, akik tanárse­gédeikkel hathetes „kikép­zésben" részesítették a me­dikusokat. Amikor 1923 ja­nuárjában hozzáláttak a munkához, 35-en álltak csa­tasorba. egymást váltva vállalták a nappali és az éjszakai szolgálatot is, együtt a melléjük rendelt tűzoltókkal. A mentőállo­más balesetek, hirtelen rosz­szullétek alkalmával nyúj­tott segítséget és akkor, ha kórházi ápolásra szoruló be teget kellett elszállítaniuk. A szegedi mentőszolgálat történetében jelentós év­szám az 1921-es: a tűzoltó­ság ugyanis akkor kapott a katonaságtól négy, sebesül­tei; szállítására alkalmas gépkocsit. Ezek voltak az első mentőautók, amelyek járták Szeged utcáit, azon­tan — sajnos — nem so­káig. Érthetetlen intézkedé­sek akkor is történtek, a katonaság ugyanis egyszer csak eladta ezeket a jármű­veket. A mentésügy szak­emberei azonban nem nyu­godtak bele ebbe a veszte­ségbe: a tűzoltóság autóron­csokai vásárolt a magyar királyi felszámoló hivatal­tól. és üzemképes állapotba Virág és dísznövénytermesztő áfész A Sz.öregi Virág- és Dísz­növénytermesztő Afész. ha­gyományosan jó megélhe­tést nyújt tagjainak ezen a környéken. A tagok nem pa­naszkodhatnak, belföldön és külföldön egyaránt keresik rózsáikat, virághagymáikat, dísznövényeiket. Árbevéte­lük 12 százalékkal nőtt egy év alatt, az export ennél is dinamikusabban, 37 száza­lékkal bővült, s megközelí­tette a 35 millió forintot. A dísznövények közül az érté­kesebb fajták választékát nö­velték, a fajtafelfrissités cél­jából behozott kelendő vi­rághagymák a belföldi for­galmat élénkítették A ki­lencmillió forintot meghala­dó nyereség elsősorban a külkereskedelemben a fe­gyelmezett szállítással és jó minőséggel elért magasabb áraknak köszönhető. A tegnap, pénteken dél­után a szüregi Rádó vendég­lőben megtartott ünnepségen Nagy György László elnök a kollektíva képviseletében a Belkereskedelmi Minisztéri­um és a Szövosz elnökségé­nek Elismerő Oklevelét ve­hette át A Szövosz elnökségének Kiváló Szövetkezeti Munká­ért kitüntetését Hegyközi Katalin elnökhelyettes kapta Búcsú Kiss Kálmántól Szegeden született, 1903 szeptemberében. 1920-ban épület- és műlakatossegéd­ként kezd el dolgozni, ek­kor lesz szervezett munkás is a nag> hagyományokkal ren­delkező vasasok szakszerveze­tében, húszévesen má\ a kommunista párt. tagja. A második világháborút meg­előző, forrongó időszakban, építőmunkássztrájk összekö­tője, szervezője, résztvevője. A felszabadulás után 1949­ig a petőlitelepi párlház ügyes-bajos dolgait intézte, közben a Rendező Gárda parancsnoka. Propagandista­ként részt vett a falujárás­ban. 1956-ban elsők között jelentkezik a karhatalomba, és alapító munkásőr Hosszabb ideig a Közal­kalmazottak Szakszervezete megyei és országos vezetősé­gében és a városi tanács ap­parátusában dolgozott 1954 tői közel két évtizedig mint városi tanácstag képviselte választópolgárait. Nyugdi­jasévei alatt társadalmi munkásként aktívan segítet­te a városi Vöröskereszt, a Hazafias Népfront és párl­alapszervezelének munkáját. Tartalmas életének tobb mint nyolc évtizedes tevé­kenységét számos kitünte­téssel ismertek el, így a Felszabadulási tJubileumi Emlékéremmel, a Haza Szol­gálatáért, a Munkás-Paraszt Hatalomért érdeméremmel, a Szocialista Hazáért Érdem­renddel. 86. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatát vehette át. Ham­vasztás utáni végső búcsúz­tatása 1987. május 13-án délután 3 órakor a Belvárosi temető ravatalozójában lesz. MSZMP városi bizottsága hoztak egy Opel gyártmá­nyú kis teherautót. Igaz, eleinte igen hzatos lehetett, hiszen ponyva fedte csupán, kcsóbb azonban oldalfalait üvegezték, hátsó részét ajtó­val zárták le. Ez volt hát itt Szegeden a mai (mentő­autók őse. Ehhez képest már minőségi ugrásnak szá­mított 1927-ben az a telje­sen új, Magosix gyártmá­nyú, hathengeres motorral, önindítóval, kézmosóval, fű­tőberendezéssel fölszerelt „csodaautó", amellyel a vá­rosi tanács ajándékozta meg a szolgálatot. Az 1928-as esztendő meg valóságos történelmi fordu­latot hozott a szegedi men­tősök életében: júniustól ugyanis úgy működtek, mint a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesületé­nek Szegedi Kirendeltsége. Ez az országossal azonos el­vek szerinti, a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium erkölcsi és anyagi támoga­tását élvező munkálkodást jelentette. És nem kevésbé fontos: több szakmai önál­lóságot. A tüzoltó-föpa­rancsnok kezében csupán adminisztratív teendők ma­radtak. A tűzoltók közvetí­tették továbbra is a telefo­non át érkező bejelentése­Ket, ők riasztották a men­tőket, ők vonultak ki töme­ges balesetekhez vagy nehe­zen megközelíthető helyszí­nekre, az egészségügyi te­endők ellátása azonban ki­zárólag orvosi feladat lett. A mentőállomás főorvosává Sztavroszky Pált nevezték ki. A Magosix gépkocsik számát négyre emelték, s a mentőszolgálat hatáskörét kiterjesztették Alsó- és Fel­sőtanyán kívül Ó- és Üj­szentivánra, Kübekházára, Tápéra, Algyőre, Sző regre, Dcszkre, Sándorfalvára és Dorozsmára is. A háborús sérüléseket a mentőszolgálat is nehezen heverte ki. Eleinte roncsok­tól próbáltak használható autókat összeszerelni, ké­sőbb amerikai gépkocsikat kaptak a mentők. Megyénk­ben a hódmezővásárhelyi ál­lomás ocsúdott föl elsőként, 1945 novemberében kelt új­ból életre, ezt követte a szentesi, majd 1947 tavaszán a szegedi és a makói. Ujabb szeivezeti változá­sok következtek: 1948-ban alakult meg az Ország«« Mentőszolgálat, amely szár­nyai alá vette az oiszág valamennyi mentő- és be­tegszállító intézményét. Az egységes szemlélet eredmé­nyeként azonos elvek alap­ján működő, hiányokat föl­számoló. megbízhatóan mű­ködő hálózat jött létre az oiszágban. Állomást kapott egyebek között Csongrád és Kistelek is. Időközben elis­mert szakmai rangra emel­kedett az oxyológia, tudo­mányos konferenciákat ren­deznek e témakörből, fej­lődtek a gyors életmentés­hez szükséges tárgyi fölté­telek is. A 160. születésnapját ün­neplő magyar — és valami­vel idősebb szegedi — men­tésügyröl szólva említettünk eseményeket, évszámokat, gépkocsikat és berendezése­ket. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nerrj ismernénk be: valamennyinél fontosabb szerepet játszottak e száz év történetében a tűzoltók, az orvosok, a mentöliflztek, a beteghordók. Azok az em­berek, akik a gyaloghord­ágyak mellett, a zöldre fes­lett, összetákolt autóban vagy hófehér rohamkocsi­ban harcoltak a percekkel, harcoltak az élettel és a ha­lállal. hog.v a bajbajutotta­kon segítsenek. Ch. A.

Next

/
Thumbnails
Contents