Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-23 / 120. szám

6 Szombat, 1987. május 23. DMl | magazin Í>j7 Síl'i'J Magányos idős nők országa leszünk Nemrégiben egy újságírók közötti eszmecserében valaki úgy fogalmazott, hogy ha hazánkban a jelénlegi népesedési, családalapitási, születési, halandósagi, egyszóval demográfiai irányzatok változatlanok maradnak, akkor az ezredfordulóra „Magyarország az egyedül éló idős nők országa" lesz. A Központi Statisztikai Hivatal és a Népességtudományi Kutató Intézet, vagyis a demográfiai kutatással és elemzéssel foglalkozó két legfontosabb szervezet éppen nemrég készített el egy tanulmányt Az egyedülállók demográfiai összetétele címmel. Erről kérdeztük Barta Barnabást, a KS elnökhelyettesét: — Mindig voltak egyedülálló emberek, akik ha rokonaik, barátaik vannak, korántsem magányosak! Miért irányult az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelem reájuk? — A szakkifejezéssel „egyszemélyes háztartások" számának növekedése a második világháború után gyorsult fel. Természetesen ez akkor részben a háború következménye volt, de az életmód, a szemlélet, az értékek megváltozása miatt az . ötvenes évektől világszerte általánossá vált ez az irányzat. Fogok mondani összehasonlító adatokat, de ezek helyes értékeléséhez egy — Beszélgetés Barta Barnabással dolgot figyelembe kell venni: a háztartás fogalma nem egységes minden országban. Például az NSZK-ban, ha egy egyedülálló személynek két helyen van lakása, az két háztartásként szerepel a statisztikában, és ez 25—30 százalékkal is megnövelheti a kimutatott „egyedülálló háztartások" számát. — Mennyi napjainkban Magyarországon az egyedülállók száma? — Inkább az egyszemélyes háztartás kifejezést használnám. Az elmúlt negyedszázadban ugyanis jelentősen átalakult a háztartások összetétele: a háztartáson belüli együttélési formák leegyszerűsödtek, csökkent a háztartások nagysága, mind kevesebb a gyerek, gyérül a háztartásban élő rokonok száma — és ennek a jelenségcsoportnak szerves része az egyszemélyes háztartásban élő egyedülállók számának növekedése. Talán érthetőbb a helyzet, ha az adatokat egy kis táblázatban foglaljuk össze: Év: Egyedülállók száma (ezer főben) Növekedés száma százalékban, 1960-hoz kepest Arányuk a háztartásban élők között % 1960 447 _ 4,7 1970 590 32 5,9 1980 731 64 7,0 1984 759 70 7,3 Szavakra „lefordítva": az egyszemélyes háztartások száma 1960 óta hetven százalékkal nőtt. Kereken 760 ezer egyedülálló ember van (ezt háztartásokban értjük, vagyis nem számítjuk ide a munkásszállásokon, szociális otthonokban, stb. élőket!) több mint kétharmada a nő. Igaz, hogy 1980-ig a férfiak száma gyorsabban és nagyobb mértékben növekedett, de azóta kis mértékben csökkent. — Több. mint háromnegyed millió ember él tehát egyszemélyes háztartásban? — Igen, vagyis az ország népességének több mint hét százaléka, a nők közül pedig majdnem minden tizedik egyedül él. Az ilyen körülmények között élő nők közül háromból kettő hatvanéves, vagy még idősebb: 341 ezer ilyen korú nő él úgy, hogy otthonát nem osztja meg senkivel. Számuk négyszerese az ilyen helyzetben élő hasonló korú férfiakénak ! — Ez tehát a helyzet ma. Mielőtt azonban a jövőre vonatkozó előrejelzésekről beszélnénk, tisztázzuk: ez sajátosan magyar helyzet? — Szó sincs róla! A nyolcvanas évekre minden ipari országban nőtt az egyszemélyes háztartások száma, és bár utaltam az összehasonlítások hibalehetőségeire, mégis megállapítható, hogy míg például Svédországban az egyszemélyes háztartások aránya 33 százalék, az NSZK-ban harminc, Svájcban 29, Franciaországban 24 — Magyarországon és Kanadában viszonylag alacsonyabb: húsz százalék. Az európai szocialista országokkal öszszehasonlítva: Bulgáriában (1975ös adat) 17%. Csehszlovákiában (1980) 22%, Lengyelországban (1978) 17 százalék. — Az egyedülálló idős emberek, főleg nők aránya — az életkor növekedésével, a válások számának emelkedésével — feltehetőleg a jövőben xnég inkább növekedni, mint csökkenni fog? — Számításaink szerint igen, azonban mielőtt ezeket a számokat elmondanám, egy talán meglepő jelenségre szeretném a figyelmet felhívni: az 1984. évi mikrocenzus adatainak tanúsága szerint, jelentős számú fiatal- és középkorú férfi és nő is él egyedül! Még a legfiatalabb, a húsz éven aluli korosztályban is van 17 ezer egyedülálló (fele-fele arányban férfi és nő), a 20 és 29 évesek közötti korosztályban csaknem ötvenezer az egyedülélő, 30—39 éves egyedülélő pedig mintegy 58 ezer van! (Érdekes, hogy ebben az utóbbi korcsoportban a férfiak száma kétszerese a nőkének, minek valószínűleg az a magyarázata, hogy elvált emberekről van szó, akik egyed ülélök lettek, mert gyermekük vagy gyermekeik az aszszonynál maradtak, ők pedig csonka családként, de mégiscsak családként ebben a kimutatásban nem jelennek meg.) A 40 és 49 év közötti egyedülélők száma 72 ezer — itt körülbelül ugyanannyi a férfi és a nő. az 50 és 59 évesek között pedig a nők száma már kétszerese a férfiakénak. Az egyszemélyes háztartásban élők megoszlásának adatai ebben a kis táblázatban láthatók: egyedülálló férfi nő 1970 1984 1970 1984 összesen (ezer főben) 201 240 394 520 Ebből százalékban: 201 240 520 nőtlen és hajadon 43 29 27 15 különélő házas 23 18 9 7 ' özvegy 18 25 53 62 elvált 16 28 11 16 Az özvegyek és elváltak arányának a növekedése sajnos érthető, de figyelemre méltó, hogy az özvegy asszonyuk száma két és félszerese az özvegy férfiakénak. Ennek magyarázata a nők kedvezőbb (kisebb) halandósági «lányában, nagyobb túlélési esélyében, hosszabb átlagos élettartamában rejlik, de abban is, hogy kisebb az újraházasodásuk esélye, mint az özvegyen maradt férfiaknak. Az elvált férfiak nagyobb arányának magyarázata ugyanaz, mint u 30—39 éveseknél említettem, hogy válás esetén egy csonka család és egy egyedülálló keletkezik, s ez utóbbi többnyire a- férj. — Ho.gyan oszlik meg az egyedülállók aránya a fiatalok és az idősek között? Történt ebben valami változás? — Tény. hogy elég sok az egyedülálló fiatalkorú, de az is tény, hogy a harminc éven aluliak között a nőtlenek és a hajadonok aránya az elmúlt 15 évben a férfiaknál 55 százalékról 35-re, a nőknél 46-ról 27-re csökkent. Egyébként az adatok azt is mutatják, hogy az egyedülélés gyakran csak átmeneti helyzet —, de sok embernél végleges, ami még rokonok, barátok megléte esetén is hátrányokat és veszélyeket rejtő helyzet. Az ilyen „átmeneti" egyedülélés nagyon sok tényezőtől függ (gazdasági helyzet, lakáskörülmények. jogi szabályozás, társadalmi megítélés), de kétségtelen, hogy nő az olyan szituációk száma, amelyek az egyszemélyes háztartások kialakulására késztetnek. — Említette a társadalmi megítélést, és már beszélgetésünk elején szó esett arról, hogy az egyszemélyes háztartások számának növekedése az életmód és az értékek megváltozásával is összefügg... — Ez valóban két összefonódó jelenség. Napjainkban a normák és értékek rangsorában előkelő helyet foglal el az önállóság, a függetlenség, a zavartalanság, mely utóbbira való igény- már szinte életkortól független,'(igény a gyerekszobára, dolgozószobára, külön lakrészre). Ezzel is összefügg. hogy megnőtt az egyedülélésre való hajlandóság, amelynek társadalmi megítélése ma már korántsem olyan negatív, mint régebben volt (még az „agglegény" szónak is volt valami rosszalló felhangja, hát még a ,,vénkisasszony"-nak). — Messzire vezetne annak a boncolgatása, hogy mennyire lehetséges nálunk az egyedülélésre való törekvés megvalósítása, és mennyi a kényszerű együttélés (időszak és fiatalabb nemzedék, elváltaké), aminek legalább annyi hátránya van, mint az olyan egyedülélésnek, ami — bár ez nem szükségszerű — magányt is jelent. De mi várható az ezredfordulóra? — A Népességtudományi Kutató Intézetben 1985-ben készített, a jelenlegi adatokból kiinduló és 2000-re vonatkozó előrebecslés szerint akkor 815 ezer egyedülálló' lesz, 56 ezerrel több, mint jelenleg, vagyis az összes háztartások 22 százaléka lesz egyszemélyes háztartás. De a valóságos adatok bizonyára meg fogják haladni ezt az előrejelzést. mert ez csak a demográfiai adatokon alapul, az egyedülélésre való hajlandóságot nem veszi figyelembe, az utóbbi számításba vétele a háztartás- és családprognózisok feladata lesz. — Az idézett kijelentés „az egyedül élő idős asszonyok országá"-ról tehát túlzott volt? — Föltétlenül. Már csak azért is, amit már említettem, mert az egyedülélés, az egyszemélyes háztartás nem jelent szükségszerűen magányosságot: nem ritkán kényszerű — lakás- és családi körülmények következménye — és a különélő gyermekekkel, rokonokkal. barátokkal fenntartott rendezett . kapcsolat jobb lehet, mint az együttélés. PETŐ GÁBOR PAL Erőink pazarlása helyett Homoki gazdálkodás tudományos alapokon A homokot nem most találták fel. Évmilliók óta itt van a helyén, mégha olykor „futásnak eredt", akkor is. Régen az az ember, akit ide kötött a megélhetése, nemigen dicsekedhetett. Pár mázsa kukorica, egy kevéske rozs 4—5 mázsás holdanként! átlaggal — szegénység, generációk sorát át. A szőlősgazda többre vihette ugyan, de ezt érezte az állam is. A szántóföldének többszörösét kérte adóba, s a fináncok súrün járták a környéket. A szesz monopóliumára — extrahasznára mindig vigyáztak. A megélhetés sokszor a lelemény müve volt. Kubikosok, napszámosok, aratók, cséplőgépes bandatagok toborozódtak innen, s segítettek be a „zsírosabb" vidékek gazdagodásába. Ha valaki manapság az országot járja egészen mást tapasztal. Gyarapodó falvakat, padlásszobás házakat lát, s az udvaron gépkocsit. A 4—5 szobás lakás talán több is a létszükségletnél, de az évszázados nyomor után ez a „túlzás" talán megmagyarázható: minél gyorsabban bepótolni az elvesztegetett múltat. Az első mérföldkő a nagyüzemi gazdálkodás kezdete volt, a „robotot" felváltották a nagytudású gépek, s a műtrágya csodákat müveit a silány homokon. Emellett az emberek nem felejtettek el dolgozni, gürcölni — hisz eddig is csak ezt látták, ebben nőttek fel. Amikor a háztájizás már nem megtűrt „bűnös" cselekedetnek számított a többletjövedelem forrásává válhatott. Fóliások erdeje nőtt ki a földből, szőlő-gyümölcs ékesíti a portókat s a veteményesben ott a fúrott kút. Termelési biztonság, szakértelemmel végzett árutermelés. Hogy ne kelljen az értékesítési csatornák kusza hálózatán át fillérekért elkótyavetyélni az értékeket, ismét a saját kezdeményezés lehetett a kiút. Az ország távoli piacain néha egy-egy községünk falugyűlését is összehívhatnánk az Arosok, utánfutósok népes seregéből. Nekik sem kényelmes ez így. de a „paraszti ész közgazdaságtana" egyelőre nem tud jobb megoldást. Nem „úri divat" Az évente megrendezett zsombói kisgépkiállítás a házilag bütykölt leleményes masináival vegyes, érzelmeket kelt bennem. Hát nincs konstruktőr, gyártó s kereskedő, aki levenné a gazdák válláról a terhet? Munkaeszközeiket is maguknak kell feltalálni, s maguk között elterjeszteni. Igaz, egyet-kettőt kínál az állami kereskedelem, de csillagászati árakon. Több figyelmet érdemelne ez a termelői kör. hisz hazánkban 1.5 millió hektár a homoktalaj, mindez meghatározza az itteni termelési lehetőségeket. Beszélgetőpartnereim, Szániel Imre, a Szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet igazgatója, Harmati István, a GKI homoki kísérleti telepének vezetője és Haskó Pál, a téeszszövetség titkára. Felesleges szétválogatni melyik gondolat kié, nézeteik, ha más megközelítésben is, de egybevágnak. Felelősséget éreznek abban, hogy egy elért fejlődési szakasznak lehessen folytatása. Felújított kísérletek Mielőbb egy átfogó, összehangolt, hosszú távú programra van szűkség amelyet tudómányos alapossággal készítenek elő. A létjogosultságát már sikerült országos fórumokon elfogadtatni, talán az vinne közelebb a megoldáshoz, ha az anyagi feltételeket is sikerülne kialakítani. Apróbb biztató jelek akadnak, de ez csepp a tengerben. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi .Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia támogatása már érződik. A GKI úttörő kezdeményezése talán az első konkrétum. Évtizedekkel ezelőtt a Nyírségben, Keszthelyen, Kecskeméten. Szegeden és még néhány helyen létezett homoki kutatási bázis. Aztán „takarékosságból" ezek sorra elsorvadtak. Ami megmaradt belőlük, azt az ott dolgozók ragaszkodása, felelősségtudata mentette át a mai időkre. A GKI másfél évtizednyi „kényszerpihenő" után saját szakállára, a megyei szervek erkölcsi támogatásából erőt merítve felújította kiskundorozsmai homoki kísérleti telepét. Tekintve, hogy erre nem kaptak plusz pénzt, szakembert, egy másik bázisukat áldozták fel. A fő kalászosokat vizsgáztatják itt, s adnak nélkülözhetetlen útmutatásokat a környező gazdaságoknak. Valami hasonlóra lenne szükség a zöldség-gyümölcs-szőlőtermesztésben, erdőgazdálkodásban s egy sor más területen is. Ennek az intézetnek ez mar nem szakterülete, így nem is vállalkozhat rá, várja a társakat. , Mi éri meg? A kutatások egyik alapvető területe a közgazdasági viszonyok mélyebb áttekintése lenne. Ezen a vidéken az átlagosnál bonyolultabb, változatosabb a termelési szerkezet. A tudományos alapossággal kellene kiszámolni egyes növényfajták legszerencsésebb arányát. Eldönteni például, hogy ahol 2—3 tonna gabona termelhető, szabad-e vele foglalkozni, ha nem. akkor helyette nagyüzemi méretekben mi jöhetne számításba, a kézi munkaigényes növények termesztése milyen közgazdasági feltételek, szabályok között termelhetök legsikeresebben, melyek a még felszabadítható, az érdekeltségben rejlő tartalékok. A termelési szerkezetet rugalmasabbá kellene tenni, ha a futóhomok nem művelhető gazdaságosan, kevesebb adminisztratív buktatóval, a célszerűséget figyelembe véve lehessen kivonni a szántóföldi termelésből. Lehet, hogy mint gyep, erdő, vagy ültetvény több hasznot hozna. Egyéb növények bekapcsolására is üzemi kísérleteket lehetne végezni a szövetkezetekben. A válasz^ egy-egy gaxlaságban mar ismert, de nem biztos, hogy önerőből mindenütt a legjobb megoldást találták meg. Az áUami szabályozásnak is erre a területre ervénves ösztönzőkkel kellene az össztársadalmi érdekeket képviselni. Erre az állattenyésztés szolgál példákkal. A drágábban termelhető takarmányok ellenére a szarvasmarha-tenyésztésre nagy szükség van. A szerves trágyára éhes a homok. A gyepek és semlyékek hasznosításában, rengeteg a tartalék. A baromfitenyésztést ott kellene inkább segíteni, ahol olcsóbban előállítható a hús. A termálenergia ez irányú hasznosításának gátja lehet egy esetleges piaci, keresleti behatároltság. Felsorolni is sok, mi mindenben kellene világosabban előrelátni. A homoki víztározók kiépítése az öntözéses kertészet alapfeltétele. Bizonyára rövid távon megtérülő befektetés, mégis az ütemét hátráltatja ha egy-egy évben a kelleténél kisebb a támogatás keretösszege. Lehet, hogy összességében nem kellene több támogatás a mezőgazdaságnak, ha mindenütt azt szorgalmaznánk, ami az adott Helye a leggazdaságosabb, Jó támpontot adhalnanak e döntésekben az intézetekből, egyetemekből álló helyi, s mégis összehangoit^kutatási centrumok. A jövő héten városunk lesz a házigazdája a homoki gazdálkodás főbb kérdéseit és fejlesztési lehetőségeit számba vevő országos tanácskozásnak. A józan ész azt diktálja: folytatása következzék! Ne csak tudományos dolgozatokban, további eszmecserékben, hanem mindennapi életünkben is. TÖTH SZELES ISTVÁN