Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

5 Szombat, 1987. május 16. DMJ magazin <§> Kiút a Labirintból Színek és helyek Tokióban a fiatal feltalálók 1985. márciusában megnyílt világkiállításán a japán Találmányi Innovációs Intézet által rendezett nagyszabású nemzetközi bemutatón 30 ország előzetesen legjobbnak ítélt pályamunkái vettek részt. A kiállított pályamunkák között volt a magyar Andó Julianna Magnetolabirint címet viselő alkotása is, amely a Kiemelkedő Pályamunka dijat nyerte. A feltalálók között a leány neve mellett még két fiatalemberé is szerepelt. Katona Zsolt és Andó György építészmérnökök, a tokiói siker után nem akarták kilétüket felfedni a nyilvánosság előtt, s 1985-ben igy nyilatkoztak: „Sok az irigyünk, amig nem fogadják el a labirintot világraszóló szabadalomnak, a háttérben maradunk. Sok a rosszindulatú ember, és a bűvös kocka ügyéből tanultunk. A mi játékunkat nem akarjuk a Rubik-kockához hasonlítani, az hatalmas találmány. A mienk szerényebb, de az biztos, hogy Magyarországon ilyet még nem kreáltak és elképzelhető, jó piaca lenne külföldön is. Előfordulhat, ha nem leszünk ügyesek, nem találunk megfelelő menedzsert, akkor könnyen elkallódhat ez a játék." Találmányukat így írták le: egyszerre két,három vagy négy személy ülhet a táblához. A bábuk haladásának iránya és a lépések száma a hagyományos szerencsejátékoktól eltérően nem dobókockával határozható meg, hanem a mágneses erőtérben mozgó bábuk forgó eleméről történik a visszajelzés. A mágneses erőtér is lépésről lépésre változik és előre kiszámíthatatlanok az irányok. A matematikailag lehetséges variációk száma — a bemutatott mintadarabnál — 1(H" (tíz a negyvenediken) nagyságrendű. Mivel a bábuk lépését nem szakítja meg a kockadobás — a lépésmeghatározás — ezért a misztikus szerencsejáték folyamatosan élvezhető. (A játék logikai részét sem akkor, sem -most nem árulták el.) Csak az érdeklődők keresték A szegedi Katona Zsolt két év távlatából így emlékszik a történtekre. — Megkeresett a Skála, a Mágneses Játékáru Kisszövetkezet, a Triál, a Pannónia Filmstúdió, a MIKÖV. a VÖRSAS GT, a PLASZTOLUS, a Centrum Nagvker, a KONZUMEX, a MÜFÉMSZER GT. a NOVOJ'LAST Kisszövetkezet és több magánszemély. Érdeklődőből nem volt hiány, de a várva várt gyártó nem jelentkezett. Így nem lett semmi az ötletünkből. Találmányunkra felfigyelt az Ipari Minisztérium is és a Kemiplasztnál érdeklődött, mit is csinálnak a szegedi fiatalok. Innen kezdve már írásos dokumentumok is kövezik a magnetolabirint útját A Kemiplaszt Vegyi és Műanyagipari Szövetkezetek Műszaki Vállalata igazgatója 1986. január 29-én a következő levelet írta a fiataloknak „Az Ipari Minisztérium kötelez te a PLAYCOOP Játékipari Ko ordinációs Társaságot arra, hogy a játék gyártásba vételének gondjait vizsgálja meg és arról jelentést tegyen. A yizsgálati jelentésnek tartalmaznia kell töb bek között azt is. hogy a felta lálók mely gyártó szervezetekkel vetlek fel eddig a kapcsolatot, illetve a megvalósítást egy-egy konkrét esetben milyen akadály, vagy magatartás hátráltatta. Kérjük továbbá a tájékoztatásu kat arról is, hogy a tárcától az OTH-tól és az érdekvédelmi szervektől milyen problémák megoldásához kérnek segítséget." A fiatalok összeállítják vá laszlevelüket, amelyből a követ kezö derül ki. „A Magnetolabirint szerencsejátékot 1984. március 13-án je leniettük be az Országos Találmányi Hivatalhoz, teljes vizsga latot kérve. Az Alkotó Ifjúsági Egyesüléssel 1984. júniusában menedzselési szerződést kötöttünk. Az egyesülés egyik munkatársa 1984. november 8-i feljegyzésében arról tájékoztat, hogy a játék gyártásával járó kockázatvállalást irreálisnak tartja. Az Alkotó Ifjúsági Egyesülés 1985. április 11-én végleg lemond a menedzselési szándékáról. A feltalálók utolsó ajánlata a hazai gyártást és forgalmazást figyelembe véve 150 ezer forint, továbbá 4 százalék hasznosítási díj. Az AIE utolsó ajánlata egyszeri egy összegű díjként 75 ezer forint. A Licencia Értékesítő Vállalattal 1985. júniusában tárgyalást kezdtünk, amelyet júliusban megszakítottunk. A Skála . Budapesti Kereskedelmi Leányvállalat augusztus 9-i levelében 6 százalék hasznosítási dijat ajánl fel, majd a szóbeli megbeszélés után a részletes szerződés megküldésétől eltekintenek. így a tárgyalások félbeszakadnak. A Mágneses Játékipari Kisszövetkezet méreteiben és volumenében túl nagynak tekinti a feladatot és visszalép, de a mágnesek beszerzésével kapcsolatos közreműködését készséggel felajánlja. A Triál illetékeseivel tartott megbeszélésen készségesen vállalkoznának a játék forgalmazására, bárki legyen is a gyártó, de ök hasznosítási szerződést nem köthetnek a feltalá Jóval A PLASTOLUS augusztus 9-i levelében 4 százalékos hasz nositási díjat ajánl fel, de egy másik ígéret miatt erről lemondtunk. A VÖRSAS GT-t megkerestük, de szíves türelmünket kérték. A MIKÖV képviselőivel felvettük a kapcsolatot ajánlatot tettünk. A legkedvezőbb ígéretei Ka; tuk a NOVOPLAST-tól, 150 ezer forint találmányi díjat, továbbá 6 százaiékas hasznosítási dijat. A szabadalmi leírást is igénylik, azonban a tárgyalásokat kényszerűen szüneteltetnünk kellett, mert a szabadalom még nem volt a birtokunkban. A MÜFÉMSZER GT ajánlata 200 ezer forint, továbbá 8 százalék hasznosítási díj volt. Minden információt megadtunk és egy napra a játék mintadarabját a gyártó rendelkezésére bocsátottuk. A tárgyalások a holtpontra kerültek. A NOWIKI Kisüzemi Innovációs Iroda megkeresett bennünket 1986. január végén. A megbeszélések kezdeti stádiumig jutottak. Fantáziát lát a QUELLE-cég A MÜFÉMSZER-rel már majdnem megegyeztek, aláírás előtt állt a szerződés, óm az üzletből mégsem lett semmi. A cég főüzemágvezetője Gratz Frigyes igy emlékszik vissza: — Nagy fantáziát láttunk a játékban. A budapesti ipari vásárrá is elvittük 1985-ben a prototípust. Meghívtuk a nyugatné met QUELLE-cég képviselőjét JS, aki mikor a találmányt megismerte, lelkes lett. Azt mondta, ha megadjuk a pontos műszaki leírást, a szabályokkal kiegészítve. akkor őt rendkívül érdekelné a dolog. Elképzelhetőnek tartotta, hogy 200—250 ezer Mag netolabirintot el tud adni külföldre. Ez fantasztikus mennyiség! Amikor először gondolkodtunk a gyártáson, ügy kalkuláltunk 3—5 ezer darabot lehet eladni a hazai piacon a magas ára miatt. Ugyanis a játék több mint 1000 forintba került volna. A várható nyugati üzlet miatt elkészíttettem a játék kicsinyített mását. A nyugatnémet piacot a kisebb változattal lehetett volna elárasztani. Sajnálom, hogy nem egyeztünk meg, vé gül is mindkét részről lanyhult az érdeklődés. A fiatalok velünk Szemben bizalmatlanok voltak Találmányuk egyedülálló, a logikai és a szerencsejáték eleme it ügyesen ötvözi. Hasonlóval a mai napig nem találkoztam. Ta Ián, ha ideadják a pontos műszaki leírást, amit a QUELLE kért, akkor most már befutott volna a játék. Katona Zsolt szerint nem,a bizalmatlanság miatt nem jön létre az egyezség. — Valóban igaz, hogy a játék nagyobb változata drága Nem tagadom, nem engedtük, hogy külföldre kivigyék a prototípust. A szabadalom csak itthon védett. A határon túl bárki lekoppinthalja és eladhatja. Ez történt részben a bűvös kockával is. A MÜFEMSZER-rel azért szakadt meg a kapcsolat, mert elálltak eredeti ajánlatuktól, csak tizedét akarták fizetni, mint amit kezdetben ígértek. Más gyártó után néztünk. Az út ezután sem volt sima, de a sors érdekes fintora, hogy ismét találkoztak a budapesti VÖRSAS Gazdasági Társulással, amely korábban egyszer már így nyilatkozott „Ha tizedannyi fantázia van csak a Magnetolabirintban mint a Rubik-kockában, már akkor is érdemes foglalkozni vele." Az idén február 17-én ezzel a céggel sikerült szerződést kötni A VÖRSAS 1975-ben alakult, s játékgyártása évről évre jelentősebb Tavaly a 100 millió forintos termelési értékből 22 milliót a játékok hoztak a társaság konyhájára. Tóth Zoltán igazgató így nyilatkozott a Magnetolabirintról: Nagyrészt mágneses táncjátékokat gyáttunk ezéi< t-i gadtuk el a fiatalok ötletét. Most még nem tudom megmondani, a piacon mikor jelenik meg, de karácsonyra biztos ott lesz. Technikailag még sok mindent kell tisztázni, ám az élsö széria valószínűleg 5 ezer darabos lesz. Talán, ihogy az ötlet ilyen soká valósul meg, részben az az oka, a konstruktőrök nem mérték fel, hogy milyen technikai feltételeket keressenek a kivitelezéshez. Az ötlet kitűnő, de nem lehet összehasonlítani a Rubik-kockával. Ki vállalja a kockázatot? Három esztendő kellett, hogy a Magnetolabirint kijusson a hosszú labirintusból. A külső szemlélőnek méltán jut eszébe a klasszikussá vált kérdés: Mit ér a találmány, ha magyar? Sajnos egyelőre a hazai gyakorlat nem ad egyértelmű sikert, örömet és pénzt az ötletgazdáknak. Olykor túlságosan hosszú az innováció útja. Törvényszerű, hogy a sokak által dicsért találmány ilyen nehézségek között kerül napvilágra? Ezek mind olyan kérdéseik, melyeknek megválaszolása további riportokat érdemelne. — Nemcsak fiatalságunknál fogva voltunk tapasztalatlanok — mondja Katona Zsolt —, hanem az is tény, hogy a játékipar számunkra teljesen idegen terület. Nem ismertünk senkit és talán, ha Pesten élünk, akkor könnyebben megtaláltuk volna a gyártót. Sok szó"esik arról, hogy nemcsak a vállalatok, hanem a feltalálók sem mernek kockázatot vállalni. Mi az, ha nem kockázat, hogy a feltalálók éveken keresztül rengeteg időt, pénzt és energiát ölnek a munkájukba, bízva a sikerben, a sorozatos kudarcok ellenére is. Ennél nagyobb rizikót egyszemélyben mit tudna vállalni. Építőmérnök vagyok és annyi idöalatt amenynyit a Magnetolabirintra fordítottam, gmk-ban több százezer forintot tudtam volna keresni. De hiszek közös találmányunkban, s ez adott erőt, ezért mondtam le másról. Gazdasági erejükhöz képest a gyártók többet is kockáztathattak volna ha már egyszer igent mondtak és a já tékunk mellett voksoltak. A kétféle vállalkozás közölt méltánytalanság és igazságtalanság lenne párhuzamot vonni . . A .'abirintnek még nincs happy end-je. Tokión kívül a plovdivi világkiállításon is bemutatták, oda is pályázattal került ki. Ügy látszik a külföldi elismerés sem elegendő a hazai kedvező fogadtatáshoz. A konstruktőrök remélik, hogy találmányuk viszontagságos útja esetleg tanulságul szolgál mások számára, akik hasonló cipőben járnak mint ők HALASZ MIKLÓS KORDIVAT Ha manapság a lódén szót kiejtik, mindenkinek rögvest az ötvenes évek első fele jut eszébe. Egy erőteljesen konfekcionált világ konfekciója. Akkoriban a lányoknak a fehér blúz, sötétkék szoknya, lapos sarkú cipő dukált. A fiúk is a fehéret és a sötétkéket kultiválták. Az ing „kihajtós" volt — azért főképp, mert a nyakkendőt holmi .kispolgári (tehát mélységesen elvetendő) rekvizitumnak minősítette a hivatalos korízlés. Itt mindjárt zökkenek is egyet a fogalmazásban. Kispolgár ,. Kispolgári ... E szavaknál is el kell időzni egy minutáig. Hogy mi minden minősült akkortájt kispolgárinak, ama fölsoroláshoz kevésnek bizonyulnának e hasábok. Emlékszem, egyszer engem például azért tituláltak kispolgárnak — többek között —, mert időnként hanyagoltam a borotválkozást. „Ez olyan kispolgári dolog" förmedt rám a csoportvezetőm. Még arra is vélekszem, hogy a Boldogasszony sugárúton történt mindez, egy napsütéses délelőttön. Baktattunk épp az Ady tér felé. S hozzátehetném, égtek szívünkbeh kis rőzse dalok. De nem teszem, mert akkor én bizony kissé kinasan feszengtem, másnapos-szakállasan Nem volt túl jó dolog akkoriban a kispolgárok rendjébe sorolódni — nekem se nagyon volt ínyemre. Bár, mondom, gyakran odasoroltak, bővelkedve a beskatulyázáshoz pászoló érvekben-ürügyekben A lányokról leparancsolták a rúzst, körömlakkot. Még egy-egy túl szépre sikeredett frizura is hallatlan izgalmakat keltett. Egyik évfolyamtársnőm egyszer — horribile dictu! — csíkos — piros-fehér csíkos — zoknit szerzett valahonnét. Általában reggel nyolckor kezdődtek az előadások. A tíz órás nagyszünetben kénytelen volt hazaszaladni — szerencséjére ott lakott az egyetem tőszomszédságában, a Zászló utcában —, na, mit gondolnak, miért? Hát persze, hogy zoknit cserélni. Tíz óra tíz perckor már takaros fehér zokni simult lábacskájára. Ám a piros-fehér csíkos zokni keltette fölháborodás hullámai csak napok múltával ültek el. Mielőtt e kis opusz papírra vetésének nekiveselkedtem volna, régi fényképet nézegettem. A fotó még mindig itt, előttem. Az ötvenes évek első felében készült. Ott álldogálok a Széchenyi tér egyik platánja mellett (ahhoz hasonló büszkeséggel), karcsún, fiatalon, sok hajjal, miegymás. Remekül szabott kétsoros öltönyben. Fazonzsebemben zsebkendő fehérlik Bizakodón tekintek a világba. Mellettem-mögöttem a régi korzói székek, egy darabka az egykori vaskerítésből; a háttérben Tisza Lajos szoboralakja Még nem sejtem. hogy néhány nap múltán, mikor ugyanebben a jelmezben baktatok majd végig — gyanútlanul — a Jókai utcán, hirtelen megállít egyik tanárom (sleppjétől övezetten), és rámförmed: „Erre köl töd a pénzed"." kérdi metsző hangsúllyal, és erélyes mozdulattal belenyomja a fehér zsebkendőt a fazonzsebbe Már akkoriban sem fontoltam meg mindig a — túl — gyorsan szülelett választ „És filozófiai szakkönyvekre" feleltem. S valóban: akkor már Lukács György minden addig megjelent könyve ott sorakozott könyvespolcomon, a Rudas-l'ilippikákkal, a Fogarasi-féle kézikönyvekkel, valamint a „Tudomány és haladás"-sorozat köteteivel egyetemben De hogy mi köze volt mindennek a fazonzsebkendőhöz máig sem ér tem. Aminthogy nehéz magyarázatot találni arra is, vajon miként „ideologizálódott" meg annakidején a nadrágszárböség? A pozitív póluson a bőszárú, az úgynevezett „tengerésznadrág" foglalt helyet. Ki minél jobban idomult a követelményrendszerhez, annál bővebb nadrágokat hordott. Némelyikönké szinte zászlóként lobogott minden (lendületes) lépésnél, s valóságos porfelhőt kavart, ugyanezen mozdulat közben. A negatívum csimborasszóját a szűk nadrágszár jelentette. Aki ki akarta hívni maga ellen a sorsot, az „csőnacit" csináltatott magának. Mentől szűkebbre sikeredett a nadrágszár, annál nagyobb ellenszenvet keltett a hivatalos — és a botcsinálta, tehát alkalmi — ítészek körében Akik végképp szembefordultak —• valami okból — a közízléssel, azók olyan szűkre szabatták a nad rágszárat, hogy nem is lehetett áthúzni a cipőn. Sőt, a legmerészebbek cipzárt építtettek szabójukkal a nadrágszárba. Felhúzáskor ki-, azt követően becipzároltak. Igy ők lettek-lehettek a „legcsövesebbek". Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy ez idő tájt a szé lesvállúsított, hosszított zakók, továbbá a szélesfejű, vastagtalpú, gojzervarrott cipők uralták a mezőnyt, többé-kevésbé magunk elé képzelhetjük, hogyan is festett a kor megbélyegzett figurája- a JAMPEC. Igen, ez a sajátszerű egyed, aki — az. ítéletek szerint egy húron pendült a normacsalókkal, az elkésükkel, a selejtgyár tokkal — hogy a minősítések közül ezúttal csupán az enyhébbeket említsük. A JAMPEC volt a kozmopolitizmus bajnoka (ügynöke), akit csupán már csak egyetlen lépés (néha még-már annyi se) választ el attól, hogy az imperializmus lakájává, sőt ügynökévé aljasod jék. A túlnyomó többség alávetette magát a túlzók naponkénti ráduplázásainak, ám akik kellő tekintéllyel rendelkeztek és akikben maradt még némi kurázsi, azok néhanapján odasóztak nekik Sose felejtem el, amikor egyszer például G.(Gerőné) Fazekas Erzsébet paprikavörös arccal szidta azokat, akik megbélyegezték (azúttal épp) a kard igán viselés divatját. „Én is kardigánt hordok!" kiáltotta oda nekik a párttaggyűlésen. Másnaptól a hallgatónők is magukra ölthették a spórolt pénzből összekuporgatott kardigánjukat. De Nagygyörgy Mária, a szegedi kendergyár első munkásigazgatója se csatlakozott le a divatüldözőkhöz. Ondoláltatta haját, maniküröztelte körmét. S erre buzdította a „Bakay-gyári" lányokat, aasszonyokat is. „Legyetek szépek, csinosak. Tiétek a világ" mondogatta nekik. Mindeközben a kispolgárok elásták a nyakkendőt, micisapkát csaptak a fejükbe, csizmát húztak és kivont karddal hadakozva tituláltak úton-útfélen boldog-boldogtalant kispolgárnak Daliás idők FAPP ZOLTÁN Küldjön egy képet! Most közölt képünket Dobó Ferenc (Szamos u. 12.) .juttatta el hozzánk — kepeslapgyüjteményéból. Nos, ilyen volt a klinikák előtti sétány a század első felében, amikor a mostani park he lyén még a kisvasút sínjei futottak, s még nem takarták fák a klinikai épületeket. A háttérben a vasúti híd látszik. «