Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

o Sz.onib;i(, IÍKS7. április 4. DMI magazin Nem mese ez gyermek Ünneplőben Nem szívcsen Csatlakozom azokhoz, akik ilyen-olyan megküzclitésben, de Isaurát agyonírták... Restellem is leírni a nevét, csakhát a filmsorozat — s a hozzá kapcsolódó sallangok — döbbenetes erejű közönséghatása kíváncsivá tett. Így hát nézzék el. hogy ismét és újra, talán Utószor, de még egyszer: Isaura. A rabszolganő fergeteges sikert hozó sorozata azonban csak apropóul szolgál annak kiderítésére, honnan-mihől táplálkozik a tümeghipnitikus erő, amely milliókat képes a képernyő elé szögezni. Kérdéseim megválaszolására, a „titok" megfejtésére Balogh Tibor filozófust kértem. — Isaura felszabadítására községek gyűjtöttek pénzt. A másik közelmúltban sugárzott sorozat főszereplőjét, Jandera doktort követelték a hazai mentőktől. Nem kitaláció ez. Utóbbit az országos mentőszolgálat főorvosa is megerősítette. A realitásérzék teljes elvesztése, már-már őrület. Hogyan képes egy filmsorozat ilyen (nép)örjitö hatást el' érni? — Nincs itt szp semmiféle őrületről, sokkal Inkább az emberi természetből fakadó természetes reakcióról. Ennek bizonyítására messzebbről kell elindulnom. Nemcsak a gyerek mesére áhítozó leny. hanem a felnőttben is benne él egyfajta vágy a mese iránt. A mese kritériumai közé tartozik, hogy irreális dolgokról szóljon; olyan miliőbe vigye el az embert, ami lehetőleg — térben is, időben is — távol van tőle; szerepeljen benne egy olyan hős — ha tetszik, a főhős —aki nemcsak jó, de úgy képes Jó lenni, hogy abszolút szimpátiát is ébreszt maga iránt. Mindezek a követelmények teljesítetlek a legutóbbi kot tévésorozatban. Isaura és Jandera személyében olyan embereket ismerhettünk meg, akikről elmondható, hogy csak jó tulajdonságokkal voltak megáldva. S pontosan ez a követendő kritériuma a meséknek; az egynemüsités. Csupa olyan figurákkal zsúfolja tele világát, melyek vagy csak jók, vagy csak rosszak. Középút nincs. Ebben a világban az ember — a néző — azért érzi jól magát — noha e történetekben is vannak szenvedések, megpróbáltatások —, mert végső soron a szeretett hős diadalmaskodik. A sok-sok gáncsoskodás után helyreáll az erkölcsi rend. Nomármnst az ember a valóságban nem ezt látja, hiszen elete során megtanulja. hogy a szürke hétköznapokban alig-alig vannak egyértelműen eldönthető helyzetek. Mint ahogyan nincsenek csak jók és csak rosszak. Épnek okán aztán — az egyensúly megteremtése utáni vágytól hajtva — menekül a mítoszokhoz, a mesékhez, napjainkban pedig a sorozatokhoz, a filmmesékhez. — Megértem hát a mese utáni, az erkölcsi rend utáni vágyat, az elandalodás lehetőségének keresését. A valóság és a tévé képernyőjén pergő történet összetnosódását azonban nem. Gondolok ismét az Isaurának szánt vénzkiildeményre, Jandera követelésére. — Pedig ez sem őrület. Gondoljunk csak arra: a gyerek hányszor kéri számon a valóságban a mese figuráit, hányszor azonosul a szereplökkel és cselekszik úgy, ahogyan ők. A felnőtt sincs másképpen a számára készített mesékkel. Valóságként éli át. Ez nagyon fontos: annyira tudjanak benne hinni, hogy tökéletesen valóságnak képzeljék: ma is élnek úgy emberek, ahogyan Isaura és akit ezért valahogyan érdemes volna ; segíteni. S hogy ily nagy tömegeket képes ¿.megőrjíteni" egy-egy elandalító, a valóságból kiszakító filmsorozat, nemcsak manapság jellemző. A mesékhez, mítoszokhoz ,való menekülés korántsem újkclclü, his/cn gondoljunk csak arra, mennyire népszerűek voltak — s ma is azok — á boldog véggel befejeződő romantikus, giccsnek mondott regények. Hatalmas olvasótábort vonzottak. Az viszont, hogv ez a menekülés ily tömegessé vált a ml kórunkban, elsősorban azzal magyarázható. hogv az emberek nemigen találnak rendet maguk korul. Mindazok az erkölcsi rend. szerek, világsémák, amelyekben minden generáció leélte az életét. mostanra amorffá lettek. Ebből szabadulni nem tudnak, csak egy : m'ódon: valamely más régiokba tépnek át. — A gyereknek még nincs oka menekülni a való világból, hiszen jószerével alig ismeri azt, mégis minduntalan mesét kiván. — A gyermeknek a mese nem pótszer, hanem az életre készülődés kiváló lehelősége. Vegyük példának a legismertebb történetet, amikor a legkisebb fiú elindul szerencsét próbálni. Soksok nehézséget leküzdve — kitartással, furfanggal, jótéteményekkel. bátorsággal — végül is győzedelmeskedik. A felnőtteknek kiszolgáltatott kisgyerek számára ez minta az élethez, mégha mesés környezetbe ágyazott is a történet. Megmutatja neki, hogy érdemes nekivágni a világnak. Ha megállja a helyét az éleiben, akkor győz. Energiát, hitet ad. A gyereknek a világ megismerését segíti a mese, a felnőttnek a világból való menek ülését. — Akadnak azért szép számmal emberek, akiket kifejezetten untat, taszít a filmsorozat. Lehet, hogy ók ezek nélkül is képesek békében élni a világgal, úgymond megteremtik azt a bizonyos (lelki) egyensúlyt magukba n? — Ügv hiszem, nincs olyan ember, akit taszítana a mesevilág. Csakhat mese és mese között nem kis különbség lehet. A legmagasabban kvalifikált, igen müveit, nagy intelligenciával bíró ember is hihetetlen módon képes azonosulni példának okáért a Tom és Jerry elbűvölő sztorijával, mert ez igazi, klaszszikus mese. Következésképpen kiválóan elégíti ki azt az igényt, amely a legbölcsebb embernek is a sajátja. Az Ilyen típusú filmekben ott sorakoznak a .csak pozitív és csak negatív hősök és megvan ezekben-a mindig újrakezdés lehelősége, mivel sohasem fejeződnek be. Hiszen bármi is történik szegény macskávul — maradva a Tom és Jerry példájánál — mindig újra kezdődhet minden elölről. Ezek a filmek lehetőséget kínálnak az emberekben megbúvó rejtett agresszió kiélésére. Ez az agresszió azonban egyetlen szereplőnek a felszámolását sem engedi meg. — A sorozatok mindig nagyobb sikert aratnak. mint egyetlen film, mégha ugyanolyan elandalitóak is, s ugyanúgy kínálják a belemenekiilcs lehetőségét. — A filmsorozatoknak saját hatásmechanizmusuk van. Hoszszú időn keresztül ringatnak' el, hiszen újra és újra várható a képernyőn a folytatás. Ez a/, állahdó visszatérés pedig lehetővé teszi, hogy az ember hetekig, netán hónapokig benne élhessen a mesevilágban. S minél tovább tart a sorozat, annál jobban elmerül benne, annál tovább foglalkozik a történettel. A valóságból való biztos menekvést oázis egv-egy folytatás és a néző biztos számithat, arra, hogy minden kedden vagy pénteken láthat egy olyan világot, amelyben elandalodhat. Sok mindent könnyebben vesz az életben, ha tudja, jön a film, mely számúra kedves. — Lehetséges magyarázat lenne mindez a közönség ódzkodására az életünket hűen ábrázolni kivánó, dokumentarista filmektől. Szűkítve a kört: a valósággal történő szembesítés okán nézik. szeretik kevesen a mai magyar filmeket? — Az egyik legfontosabb ok éppen ez. Akár a magyar, akár a külföldi, túlságosan élethű filmektől a világ minden pontján elfordul a nagyközönség. Az emberben élete során kiépül egy Ranschburg professzor által felfedezett úgynevezett „homogén gátlás", beszélgetésünk szempontjából itt ennek lényege az, hogy nem kellemes számára ha azt látja, amit egyébként is átélt. Ha engem állandóan arról tájékoztatnak, amiről egyébként is mindent nagyon jól tudok — hogy korrupció van, hogy a család válságban, hogy nem becsülnek a munkám, képességeim szerint, hogy baj van az értékrenddel — akkor elfordulok. Jóllehet ezekről a valóság adta témákról lehet igazán megrázó alkotásokat készíteni, ele azt tudomásul kell venni, az emberben nemcsak a realitás utáni vágy él, s ezért nem Várható el tőle, hogv feldobódjon e filmektől. — A játszó ember a homo lúdens — ismerszik- meg az eddig elmondottakbóUí.lLA -r- Jó néhány olyan filozófiai irányzat van, amelynek felfogása szerint az ember maradéktalanul racionális lény. Az emberi természet azonban korántsem csak ráció, hiszen a világtörténelem során bebizonyosodott számtalan irracionális vonása is. Nem hiszem, hogy valaha is másmilyen legyen. Képtelenség megérteni a személyiséget pusztán abból a meghatározásból, miszerint „az ember lényege a társadalmi viszonyok összessége". Ez egy szempont, ám az ember ugyanakkor biológiai • lény is, olyan, akinek hihetetlen nagy szüksége van az örömre. még akkor is. ha ez irracionális. Az ésszel bizonyos ponton túl. máinem lehet boldogulni az életben. KALOCSAI KATALIN NYIKOLAJ TYIHONOV: Madárigazság Rügyckre ügyelne kertész, leendő virágokra, mert ha lefagynak, fölsír a fűrész, s bánatát vele zokogja. Madarász így ügyel foglyára, beleörül, ha a dalnok némul — halálos a kórja? Félti így csak rabját a zsarnok. Ismeretlen dalos vagyok már csak, •nem törekszem másra serényen. Az a jó virágnak, madárnak, ha se rácsa, se Cifra sövénye. Fényes nap kertemnek a csősze, aranybotjával beleturkál. Itt virág s madár levegőzhet, itt együtt jól meglehetünk már. Nincs helye gyomnak, sem a gaznak, pillangóvá lényegül hernyó, koldus érkezik, s csodagazdag, cs a vak lészen újra — látó. Volna telve madárral a hálóm, clbocsájtnám mind a szabadba. Énekemet is szélbe kiáltom, ám ki vigyáz szabad szavamra! VERESS MIKLÓS FORDÍTÁSA Mi, harmincévesek nem lehettünk hősök, áldozatok, szemtanúk se, örüljünk neki — mondogatta nagyapám, aki lövöldözések, aknarnbbnnások közepette a visszavonulók között volt. Negyvenkilosan ért haza, de viszontlátta a Körösök vidékét. Legfeljebb a történelemkönyvekből ismerjük, mi is történt negyvenkét évvel ezelőtt. Tudjuk egyáltalán? Kétségbeejtő adatokat, tényeket sorakoztat fel Magyar József Mi büszke magvarok cimü filmjeben. Történelemtudásunk elkeserítő, történelemszemléletünk nincs. Az események kihullanak az emlékezet rostúján. Mi marad(t) meg? A piros tulipánok biztosan! Óvodásként ezeket a virágokat vittük a hősök sírjához, az iskolában a termeket vörös szirmokkal díszített ük. és itt Szegeden, a Széchenyi téren április 4-re már pompáztak a tulipánok ezrei. Kicsit szimbólummá vált ez a virág. Kiknek azt illatozta talán, hogy mégis lesz magyar újjászületés, érdemes élni, dolgozni. Az MKP 1945. májusában legfontosabb feladatként jelölte a vasút, az utak, a gyárak helyreállítását, a termelés megindítását. Ma mit jelentenek ezek a tulipánok? Épül, szépül körülöttünk minden, természetesen általunk. Béke van, akár boldogok is lehetnénk. Tavaszodik, érezni a fold lehét, megtelik az ember tüdeje friss levegővel, zöldell a fú. duzzadnak a rügyek. Reménykedünk, hátha jövőre tíz évi kupurgatás után sikerül a lakásbeugrót kifizetnünk. a gyereket I.s felveszik az óvodába, talán majd jobban öltözködhetünk, nyaralásra ugyancsak futja. Gondolom, történelmietlen és igaztalan is. ha csak a mi gondjainkat látjuk, ha becsukjuk a szemünket, befogjuk a fülünket, amikor nagyapánk mpséli, mi~ ként éltek ők 1945. tavaszán. Ezerszer hallottuk, de hát azok is tények voltak. És arra már mi is emlékszünk, hogy édesapánk kilencszáz forintos fizetéséből a hatvanas évek e'.ejen mire telt. Hogyan éltünk tíz éve és most mire futja? Nem lehettünk hősök,, szemtanúk, most annál inkább válhatunk résztvevőkké. akár főszereplővé is. Profánul hangzik, de sok múlik a mai harmincasokon, negyveneseken, vajon most lesz-e magyar újjászületés. Innováció, megújulás, lépésváltás, rugalmasság — talán a legtöbbet használt szavaink közé tartoznak. Reménykedünk. az okos, ambiciózus, jobbra törő fiatalok is szóhoz. Juthatnak. Kétségbe lehet-e vonni, hogy nő, a békében felnőtt nemzedek jobban, szebben, értelmesebben szeretnénk elni. mint a szüleink. nagyszüleink? A szándékot aligha. De önismeretünkhöz az is hozzátartozik, hogv belássuk, nem mindig saját erünkből, hanem az övékből érvényesülünk, haladunk. Ügy is szokták mondani, készen kapunk mindent. És leintjük a 87 éves nagymamánkat, ha rosszabb sorsot kezd el jósolgatni nekünk. Csak talán egy pillanatig azon töprengjünk el. mi mit hagyunk magunk uíán a gyerekeinknek, az, unokáinknak... Felnőttként milyen felszabadulási élményeink vannak? Harmadéves hallgatóként itt Szegeden egy októberi tud. szoc. szemináriumon szóba került a Tisza-parti város és a forradalom. Tanárunk azt ajánlotta, vegyük kézbe Szabó Bálint felszabadulásról szóló könyvét. Igaz, nem a szegedi eseményeket tárgyalja, de biztosan épülésünkre lesz — remenykedett szemináriumvezetőnk. Nem a leckét akarjuk visszamondani. már úgyis késő. de az. évtizedeken át tartó eseményismertelések után már-már revelációként hatott ez a könyv. Mellőzte a 2. és a 3. Ukrán Front mozgásának részletes leírását, Malinovszkij és Tolbuhin marsall alakjának méltatását. Kiemelte viszont azt, hogy nálunk forradalmi helyzet jött létre már 1944-ben, hiszen a tömegekben a háború idején nőtt az elégedetlenség, a hitleri megszállás fokozta a fasizmus elleni gyűlöletet. Fegyveres ellenállás azonban nem jött létre, a felszabadulás nyitott utat a forradalmi átalakulásnak. Ebben meghatározó szerepe volt a szovjet hadseregnek. az uj államhatalom létrehozásában azonban már a magyar forradalmi, demokratikus és nemzeti erők is részt vettek. A forradalom Szabó Bálint szerint 1944 őszén kezdődött es 1918 olejeig tartott. Ez idő alatt a népi demokratikus forradalom szocialista forradalomba nőtt át. Ugv sejtjük, szemináriumvezetőnk jóvoltából először találkoztunk felszabadulásunk elvi, történelmi folyamatokat láttató megközelítésével. Ez a forradalomelmélet világossá lette, lényegebon mi is játszódott le Magyarországon jó négy évtizeddel ezelőtt. Felnőttségünkhöz hozzátartozik az ilyesfele gondolkodás is. Talán ennek hiánya és az ünnepségek monotóniája szülte azt az ellenállást, amivel néhány évvel ezelőtt egy gyárban találkoztam. Nem ünneprontásnak szánjuk ezen élményeinket. A gvári ebédlő előtt, még az ajtón kívül munkások csoportosulása. Hangos beszéd. Tiltakoztak az ellen, hogy meghallgassák a párttitkár ünnepi beszédét, ami tíz éve egy sört sem változott. Elfogyott a türelmük fél órán át az üres emlékezést végigülni. A tévében estére biztosan háborús film lesz, ahelyett, hogv megmulatnák, milyen szép i.s az élet. A höbörgéslg jutott el a dolog, a kapun senki nem mehetett ki, míg véget nem ért az ünnepség. Néhányan az öltözőben, az udvaron dekkoltak. Nem lumpenek, akadt köztük kiváló dolgozó is... Néhány hete, február 13-án Pesten jártam. Miután az Országos Bcketanáes Duna-parti epületében kiderült, hogy Csongrádon ipükodjje egy daloló békeklub, Szentesen a VE-GA-sok békeközössége hallat macáról, Szegeden az Ifjúsági Házban és a JATE marxista-leninista tanszéken jöttek létre a békemozgalomnak bázisai, beleszippantotlum a friss-füstös Széchenyirakparti levegőbe. Apró, piros zászlókat tépázott a szél. Velem szemben a Lánchíd, odébb a Szabadság-szobor, néhány méterre a Duna. Gyönyörű város, újra es újra megfogalmazom magamban. De milyen lehetett akkor, amikor százezrek rejtőztek a pincékben. Csörlős Gyula 1944es naplójában nagyon szűkszavúan fogalmaz: Bombatámadás órákon at, légiveszély éjjel, nincs élet. nincs színház. Füst. Milán emlékezetében az az öreg katona maradt meg, aki az. iszákjából adott neki egy dafab kenyeret. Most itt állok a Dunaparton, a hónom alatt békekiadványok. Azt hiszem, rengeteg amit védenünk kell... Szegeden lexsük, várjuk a tulipánok nyilasát. Kissé gorombán jött a tavasz. Annak tűnt a Somogyi-könyvtár üvegpalotájából is. Szabó Imre nyugdíjas könyvtáros emlékszik, ő az, aki egyébként elkészítette Szeged felszabadulásának bibliográfiáját. Sebesülten tért haza a frontról. Alsóvároson élt a családjával. A kis parasztházukba 5—C szovjet katonát szállásoltak be. A vendégek főztek rájuk is. Egy artista „szóidat" pedig esténkent szórakoztatta a megrémült szomszédokat. Imre bácsi 1945 februárjában tagja lett a Kommunista Pártnak. Pek volt az eredeti szakmaju, úgy érezte, tennie kell ezért a városért... Néha álmodom. Repülők cikáznak fölöttem, lángnyelvek között futok, minden romokban. Sebesülten vonszolom magam. Felriadok. Körülöttem csend, a kvarcóra lomhán tolja mutatóit. Rókus fényei vibrálnak. Ablakot nyitok, áprilisi éjszaka, nemsokára nyílnak a tulipánok is. Megnyugszom. Béke van Szamunkra elkezdődik a negyvenharmadik bekeev . . . BOD/SAR ERZSÉBET t «