Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-22 / 94. szám

77. évfolyam, 94. szám 1987. április 22., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNÁK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Leninről - 1987-ben K orunkban régi filozófusok álma lett valósággá: nem tiszteljük a tekintélyeket. Az oly hón áhí­tott demokrácia e téren diadalmaskodott, ki-ki egyenlőnek tartja magát az ünnepelt bálványokkal. Vannak azonban olyan életutak, melyek előtt döbbenten áll a kései szemlélő, hiszen valami rendkívülit vitt végbe e személyiség. Leninre méltán mondhatjuk, hogy tör­ténelmi személy, hiszen nem egészen ötvennégy évnyi életében átvezette Oroszországot a szovjetek korába. Természetesen nem egyedül, ismert és elfeledett mun­katársai áldozatainak, erőfeszítéseinek nélkülözhetetlen segítségével, hatalmas tömegek egyetértésével. Közösen, az igazán nagy dolgok véghezvitelének egyetlen mód­ján, de személyes élete feláldozása árán. Teljes biztonsággal állítható, könyvtárat lehetne megtölteni csak a róla szóló irodalommal. Mindenféle világstatisztika szerint az ő könyveit fordították leg­több nyelvre, adták ki a legnagyobb példányszámban. S az érdeklődés nem múló divat, ma is olvassák, sőt vitatják, mert jelen van. Nincs egyetlen olyan ország sem, melyben mellette vagy ellene ne sorakoznának föl emberek. Tetszik vagy sem, bizonyosan így lesz ez még a belátható jövőben is. Sikeres életút, netán kudarc, ahol tagadják eszméi erejét? Aligha megfelelő szavak életműve méltatására, mert valami másról van szó a mából tekintve. Lehető­ségről, mely föltehetőleg ritkán nyílik a történelemben, hiszen csak kevesekről tudunk, akik éltek vele, s még azon belül sem jellemző a győzelem. Lenin az embert példázza, aki egy új világ felé vezette kortársait. Mind­ezt olyan meggyőző erővel művelte, mely magával ra­gadta (s nemcsak múlt időben) a tömegeket. Persze szónok volt, politikai vitairatok és meg­számlálhatatlanul sok újságcikk szerzője, aki érthetően, világosan beszélt. Lehetett volna tudós professzor, emi­nens államférfi és bizonyára még sok minden más. ö azonban meggyőződése szerint élt és ilyen úton járt. Egész életének fedezetét tette hitére; lehetséges egy igazságos világot fölépíteni, ha embert próbáló áldoza­tokat kíván is. Bizakodásában nem megingatva halt meg, noha élete végére kételyei fölerősödtek a célhoz vezető módszerek helyességében. Mutatják ezt írásai, melyekben hevesen bírálta a fiatal szovjet államban fölerősödő bürokráciát, hozzá nem értést és úrhatnám­ságot, kiskirálykodást, ahogy akkor mondták: vezérke­dést. Ma tudjuk igazán, milyen óriási károkat okozott mindez a későbbiekben, ö maga úgy tudta elkerülni ezeket a minden, hatalommal élő embert kísértő ve­szélyeket, hogy sohasem önmagát, csak az ügyet tekin­tette. Nem tudunk kitüntetésekről, melyeket neki ado­mányoztak, sem a hála és a dicsőség jeleiről. Roppant egyszerűen élt, példaadón. Forradalmár volt, szoktuk mondani, és értelmiségi, teszem hozzá a mából tekintve. Nem az irodalmi mű­veltségét jelöli a címke, nem zene iránti rajongására utalok, társadalomtudományos műveltségének lenyűgö­ző méreteit is a politikus hivatás kellékének vélem. Lenin nem elméletet alkotolt csupán társadalma lehet­séges történelmi haladásáról, de értett ennek előmozdí­tásához. Cselekvő értelmiségi volt, aki tudását a tár­sadalmi valóság átformálására használta. Kissé közna­pibban fogalmazva, mindent megtett kortársai életének jobbítására. V alaki egyszer azt mondta, nem az a szegények ba­rátja, aki alamizsnát ad a koldusoknak. Inkább az segít igazán, aki a helyzetükön változtat. Ha voltak is' remények, hogy mindez egyszerűen végbe­megy, mára tudjuk a megvalósulás mély ellentmondá­sosságát. Leninnek sem volt egyszerű, de soha nem ad­ta fel. Ügy tartotta: „sem a hetvenkedés, sem a kétség­beesés nem méltó az igazi szocialistához". Tráser László * KOSZORÚZÁS. AZ MSZMP Szeged Városi Bizottsá­ga, Szeged Megyei Város Tanácsa, a Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottsága, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Szeged városi tagcsoportjai Lenin szü­letésének 117. évfordulója alkalmából ma, szerdán dél­után 4 órakor koszorúzást ünnepséget rendeznek a Rá­kóczi téri Lenin-szobornál. "SláBi^1 Kádár János Svédországban tárgyalások Kedden a Parlamentben plenáris üléssel megkezdő­dött a magyar—szovjet gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kor­mányközi bizottság 36. ülésszaka. A küldöttségeket Marjai József és Alekszej Antonov miniszterelnök­'helyettesel;, a bizottság társelnökei vezetik. A bizottság munkájában részt vesz Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A tárgyaláson áttekintik tóbbek között a két ország párt- és állami vezetőinek találkozóján született meg­állapodások megvalósítását, a bizottság korábbi ülés­szakain hozott határozatok teljesítését. Foglalkoznak a kölcsönö­sen szállított termékeik mű­szaki színvonalának és mi­nőségének javítását célzó intézkedésekkel, a KGST­tagországok Komplex Prog­ramjához kapcsolódó egyez­mények magánjogi szerző­déseinek megkötésével. * Lázár György a Miniszter­tanács elnöke kedden a Parlamentben fogadta Alek­szej Antonov szovjet mi­niszterelnök-helyettest. A szí­vélyes, elvtársi légkörű meg­beszélésen részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökihelyettese. Megkezdődtek a tárgyalások Magyar—svéd megállapodás Díszvacsora Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsának tagja Ingvar Carlssonnak, Svédország miniszterelnöké­nek, a Szociáldemokrata Munkáspárt elnökének meg­hívására kedden hivatalos látogatásra Svédországba utazott. Kíséretében van téren a Malév Kádár Jánost században épült Haga-palo­Varkonyi Peter kulugymi- 6s a kíséretében levő sze- tába hajtatott niszter, Gecse Attila, a Köz- mélyiségeket szállító külön- Kegyeletes megemlékezés­ponti Bizottság külügyi és repüiőgépe. Az MSZMP fő- zel kezdődött Kádár János Karvahcs Laszlo a KB agi- t,tkárát, az Elnöki Tanács programja a kora délutáni tacios és. propagandaoszta- a repülőgép lépcsőjé- órákban. Az MSZMP fötit­Iyanak helyettes vezetője, nél Carlsson kormányfő, kára koszorút helyezett el Melega Tibor kulkereskcdel- Anita Gradin külkereskedel- az 1986 februárjában meg­mi és Patkó András pénz- mi ¿s megbizott külügymi- gyilkolt, nagy nemzetközi te­ugyminiszter-helyettes. Szí- niszter és Ragnar Dromberg, kintéiyú politikus, Olof Pal­geti Karoly, a Magyar Nép- Svédország budapesti nagy- me egykori svéd miniszter­koz tarsasag svédországi követe fogadta. Ott voltak elnök sírján, az Adolf Fred­nagykovete Stockholmban az érkezésnél a stockholmi rik-templomkertben. csatlakozott a kísérethez. magyar kolónia képviselői Ezután Kádár János a Ro­Kádár Jánost és kíséretét is. A rövid üdvözlési cere- senbadba, a svéd miniszter­a Ferihegyi repuloteren La- mónia utan Kádár János és elnök hivatalába hajtatott. zar György, a Mimszterta- kísérete szálláshelyére, a ahol megkezdte tárgyalásait nács elnöke, Nemeth Karoly, stockholm egyik festői szép- Ingvar Carlsson kormányfó­az MSZMP fotitkarhelyette- ségű parkjában levő, a XVII. vei. se, a Politikai Bizottság tag­jai, Szűrös Mátyás, a Köz­ponti Bizottság titkára, Kó­tai Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának vezető­je, Kamara János belügymi­niszter, a KB tagjai, Urbán Lajos közlekedési miniszter és Horn Gyula külügyi ál­lamtitkár, a KB tagja bú- Ingvar Carlsson este disz- politikai pártok vezetői, az csúztattn Jelen volt Roger vacsorát adott Kádár János üzleti körök, a müszaki-ta­Gartoft, Svédország buda- tiszteletére a svM külügy- dományos és a kulturális pesti nagykövetségének ide- minisztérium áisztermébéá. élet képviselői, a sréd iö­A vacsorán jeien t<- d rnegtájékoztatási eszközök­két tárgyalókiildötisi ig- vezetői. A vacsorán Ingvar jai. Svéd részről tn. ent Carlsson és Kádár János po­a kormány titbb tagja, a fcárköszöntöt mondott, parlament tisztségviselni, a Ingvar Carlsson pohárköszöntője iglenos ügyvivője. Helyi idő szerint 12 óra­kor szállt le a "svéd és ma­gyar zászlókkal díszített stockholmi Arlanda repülő­Életünk védelme érdekében A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség XI. kongresszusán az ifjúkom­munisták meghirdették az erdötelepitő és -gondozó gazdagító, kirándulóerdő- az évben a Szanazugban akciójukat. Az erdők védel- ként szolgálnak majd. épülő úttörőtábornál és a me — veszélyeztetettségük, Az egyes helyi progra- gyomai Körös-part egyik valamint környezetvédelmi mokról az MTI megyei pihenőhelyén dolgoznak, jelentőségük miatt — olyan munkatársai számoltak be. társadalmi ügy, amelyben a Heves megyében a KISZ és a Hazafias Népfront megyei bizottságai közös ötéves programot dolgoztak ki, amelyben emlékparkok, ut­caj fasorok, ligetek, játszó­Tanácsa — téri facsoportok ültetését faültetésekre határozták el. A megyében " "1 . diákkezek szaba_ gondolva - hosszú távura a természetes környezet n.^ L^Tnö tervezte az akciót. A tele- gazdag,tasat szorgalmazó ^Ln^.^z "" ^ fiataloknak munkájukkal is élen kell járniuk — hatá­rozták el a kongresszuson. A KISZ KB Ifjúsági Kör­nyezetvédelmi nem egyszeri Hajdú-Bihar megyében többéves hagyománya van az ohati erdő gondozására a Hortobágyi Nemzeti Park­igazgatóságával közösen szervezett ifjúsági tábornak. A kék vércsék — filmben is megörökített — erdejét elszá közösségeknek kell gondoz- tízezer facsemetét telepije- SLf munSjuí k°"P'S~ pítést elhatározó ifjúsági akciók során már az idén Gáspár Sándor Berlinbe utazóit Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének vezetésé­vel kedden szakszervezeti küldöttség utazott Berlinbe, a Szabad Német Szakszer­vezeti Szövetség (FDGB) XI. kongresszusára. Az el­utazásnál jelen volt Karl­Heinz Lugenheim, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete. (MTI) Magyar—japán vegyes vállalat alakult A kabai lizingyár építéséről szerződést írtak alá ked­den a Budapest Kongresszusi Központban. Az aláírásnál jelen volt Ryozo Mogi, Japán budapesti nagykövete. A szerződés megkötésekor rendezett sajtótájékoztatón elmondották: a most megalakult Magyar—Japán Fermen­tációs Rt. évi 5 ezer tonna lizint előállító üzemet épít fel a Kabai Cukorgyár területén. Az üzem a cukorgyári me­lasz felhasználásával, fermentációs eljárással készíti a li­zint, azt a fontos fehérje-alkotórészt, aminosavat, amelyet a baromfi- és a sertéstakarmányozáshoz jelenleg még tő­kés importból szerzünk be. A részvénytársaság tagja: a Hajdúsági Agráripari Egyesülés 48 százalék, egy kéttagú japán konzorcium 20 százalék, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) 15, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 11 százalék és a Gabonatröszt 6 százalék tökeresszel. niuk a vállalt néhány hek- nek. Markaz községben ta- wnf fárnv, örületet AT ÍBV lét- „„,.. megismerkedhetnek legna­gyobb nemzeti parkunk nö­vény- és állatvilágával is. Az erdős puszták, a Debre­... .. . ..,„„ cen melletti pihenöovezel írftÁ.!nf?áUap°daSJ a -K_'?Z" védelmére is szervez tábort a megyei KISZ-bizottság. A Felső-tiszai Erdő- és tárnyi területet. Az így lét- Valy meggyfákat ültettek az rejött ligetek. erdőbővité- utcákra, Verpeléten pedig sek nem fagazdasági kitér- miniarborétumot terveznek, melésre, hanem természet- Szegeden a napokban kö bizottság a városi tanács csal egy testvérvárosi ba­rátságpark létrehozására az újszegedi ligetben. Itt he- Fafeldolgozó Gazdaságban lyezik el Odessza, Turku, készül a telepítési terv Sza­Szabadka, Nizza és Camb- bolcs-Szatmár legújabb ridge emblémáit, és a test- szabadidőközpontjának, a vérvárosok egységét' jelké- harangodi horgásztó környé­pező kertészeti szimbólum- kének fásítására. A közeli csoportokat. A város hatá- erdőkre és tájra jellemző rának mintegy negyven fafajtákkal — kocsányos és hektár kiterjedésű ligeteit, vörös tölggyel, juharral és pihenőparkját is gondozzák hárssal — harminc hektárt a szegedi vállalatok, intéz- ültetnek be. Ebből öt hek­ménvek KISZ-esei. tár telepítését vállalták a Békés megye környezet- fiatalok. A terület előkészí­védelmi mintaterületté fej- tésén nyáron a harangod! lesztésének programjához erdőben egy környezetvédel­jól illeszkedik a fiatalok fá- mi tábor résztvevői dolgoz­sítási, parkosítási vállalása: nak. A facsemeték őszi el­évente 250 hektárral terve- ültetésére már most meg­zik növelni a zöldterülete- kezdték a munkáskezek ket. A „Környezetünkért" szervezését a nagykállói éj elnevezésű akcióban, ébben a nyiregyházl KISZ-esek. Ingvar Carlsson a svéd kormány nevében melegen üdvözölte Kádár Jánost és a kíséretében levő személyisé­geket, majd hangsúlyozta: Nagy várakozással néztem elébe ennek az alkalomnak, amikor lehetőségem nyílik önt személyesen megismerni, és önnel fontos, országaink számára jelentős nemzetkö­zi kérdéseket megbeszélni. Remélem, hogy látogatása idején módot találunk Svéd­ország és Magyarország jó viszonyának megerősítésére. Mint tapasztalt államfér­fit, önt már jól ismerik or­szágunkban, mondotta a to­vábbiakban a svéd kor­mányfő. — Több, mint há­rom évtizeden át az ön mun­kásságának döntő szerepe volt hazája fejlődésében, ön értékes módon járult hozzá a mai Európa kialakításá­hoz, és kiemelkedő szerepet játszott annak az együttmű­ködésre és az enyhülésre irányuló akaratnak a meg­teremtésében és fenntartásá­ban. amely — a meglevő el­lentétek dacára — jellemzi földrészünk országait. Ügy hiszem, ön osztja né­zetünket, miszerint Európa valamennyi állama felelős azért, hogy földrészünk biz­tosabb és nyíltabb része le­gyen a világnak. A stock­holmi konferencia eredmé­nyes befejezésével a részt vevő államok jelét * adták óhajuknak, hogy megegye­zésre jussanak, és hogy az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet által el­indított folyamat folytatód­jék. Ez a biztonság közös erővel történő megteremté­sére és az együttműködés megszilárdítására irányuló akarat megköveteli, hogy Sz államok kölcsönös megértést tanúsítsanak és tartsák tisz­teletben egymás eltérő biz­tonságpolitikai kiinduló­pontját. Igen fontos, hogy a (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents