Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-14 / 88. szám

8 Hétfő, 1987. április 14. DM Röviden Boldogi talpkarikák Mindenféle békák vannak a föl­dön és szanaszét görögnek. Meleg eső esett, téli dermedéséből az éb­reszthette föl a mindig laposan já­ró gyalogbékát. Nem azért mond­ják gyalognak, mintha a zöld béka röpülne, vagy a kecskebéka ugrán­dozna, hanem csak. Laposakat pis­lant, és észreveszi, idén először, hogy az útnak az egyik oldalán van, pedig .neki föltétlenül át kell jutnia a másik oldalra. Ezer oka le­het, békanyelven szólva talán el is mondaná, de mi csak a magunk esze szerint gondolkodunk, és azt mondjuk rá, ökörség. Özönével ro­han a sok autó, bár elmúlt már ki­lenc óra, este természetesen, és őkelme most akar átmenni. Az irányzéka kitűnő, nem kanyarog közben, nekivág egyenest. A nekivágás azért túlzás, első éb­redése után csak húzza magát. La­pos kúszásnak mondanánk, ha ez a szó nem a katonai szótarban szere­pelne, pergőtüzek idejére. Lép ket­tőt, megáll. Átsuhan fölötte két autó, megy tovább. Bolond béka, ha egy csöpp eszed lenne, legalább há­rom órát várnál! Kibírtad a nagy telet, ahhoz képest az a három óra semmi. Megint vánszorog két lé­pést, megint megáll, és megint zö­rög fölötte egy kocsi. Most érzi igazán jól magát, végre meleget érez a hasa alatt: csatorna födelére ül. Menj már, te bolond, éppen ott A gyalogbéka járnak a kerekek! Szerencsés csil­lagzat alatt születhetett, mert éppen tovább nyújtózkodik, amikor csö­römpöl a födél. Most ment át, ami­kor ő már legalább húsz centivel arrébb tart. Ahogy távolodik az egyik keréknyomtól, úgy közeledik a másikhoz. Szerelem bizsereghet benne, ha ennyire nem nyughat. Alig kopik ki tagjaiból a zsibbadás, máris szólítja a parancs? Hej, ko­mán, te nem érkezel meg a rande­vúra, az biztos! Békapalacsinta lesz belőled! Már a felezővonalon van, a vesze­delem fele elmúlt a feje fölül. Na és, ha elmúlt? Ott a másik oldala az útnak, igaz, ott csöndesebb a rohanás, de egy békának egy ke­rék is elég. Neki drukkol a busz­megálló népe. Jó lenne kiállni a kocsik elé, és gyorsabb járásra biz­tatni, de senki se meri, mert hátha akkor jön a busz. Vigyázz, te sze­rencsétlen, annak a busznak is dupla a kereke, amelyik most ér föléd! Meg se áll, megy tovább. Amíg a hosszú járgány átér fölöt­te, egyik keréktől a másikig jut. Hogy lehet ekkora szerencséd? Két emberi lépés van már hátra, de ne gondolja senki, hogy most tortént örökre való meglapftása. Ré­szeg ember indul át az úton, hol ide lódul, hol oda. Hoppá, lelkem, békácskám, majdnem ráléptem a kisujjadra! Hát te, te kis bolond, mit keresel te itt? Lehajol előtte, és meg akarja fogni. Józanon biz­tosan könnyebb lenne, mert tem­pója nem sokat javul közben, se a földi áltatnak, de mindig meginog, mire odaérne a keze. És az autók megint jönnek, azon az oldalon is! És mivel a torvény részeg emberért is adhat annyit, mint a józanért, sorban lelassítanak az autósok. Kiabálnak rá, mutogatnak neki, ahogy a vasútinak szoktak, ez meg visszakiabál. Azt hiszitek, tiétek a világ? Hogy a gyalogos mar nem ember? Régen túl van már az in­nenen az autó, de még mindig neki magyaráz. Nem baj, jön a többi, azoknak is szól az esti igehirdetés. A béka megint melegséget érez­het, megbújik a cipője mellett. Le­guggolhat nyugodtan: megvagy. Is­tenkének bolond bogara, megvagy! És a rohanó kocsik áradatában hozza vissza, arra az oldalra, ame­lyikről elindult. Leteszi a fúhe. jön a busz, fölszáll mindenki, fölkec« mereg a részeg is. A hátsó ablakból látni, Istenke bogara megint nekiindul. Laposakat nyújtózkodik, meg-megáll, és ha szerencséje lesz, talán a meleg fö­döre is ráülhet. Üzenetet hozott ne­ki a tavasz. muszáj átmennie. Szépséges szép-másik béka üzent. Horváth Dezső A Hatvani „Lenin" Termelőszövetkezet negyedszázados múltra tekint vissza. A szövetkezet alaptevékenységét je­lentő növénytermesztés és állattenyésztés mellett jelentős szerephez jutottak az ipari melléküzemágak. A boldogi aliiminiumUzcmben a háztartási propán-bután gázpalackok talpkarikáit készilik ELISMERÉS Az MHSZ nyugdíjba vo­nuló Szeged városi titkárát, Vajda József alezredest fo­gadta tegnap Székely Sán­dor, az MSZMP Szeged Vá­rosi Bizottságának első tit­kára. Elismeréssel és kö­szönettel szólt a város ér­dekében kifejtett több év­tizedes munkájáról és átad­ta a pártbizottság ajándé­kát. ŰTIBESZAMOLÓ LENINGRÁDRÓL Leningrádról és a Le­ningrád körüli kastélyokról tart diaképekkel illusztrált útibeszámolót Gyimesiné Dudás Irén ma, kedden dél­után 4 órától a Kossuth La­jos sugárút 52. szám alatti nyugdijasklubban. OLVASÓKÖR Az ifjúsági ház olvasókö­re ma, kedden délután 5 órai kezdettel rendezi meg soron következő foglalkozá­sát. Ezúttal Bohumil Hra­balról Bojtár Endre tart elő­adást, s levetítik Jiri Men­zel Hóvirágünnep című filmjét is. AZ OTP LAKASAJANLATA Az OTP Csongrád Megyei Igazgatósága a következő használt lakásokat kínálja megvásárlásra: Acs utca 2, A (II. 6.) 2+2 félszobás, 6» négyzetméteres 936 ezer 100 forintért; Hont Ferenc utca 12 B (II. 6.) 2 szobás, 55 négyzetméteres 764 ezer 800 forintért; Nyitra utca 3/B (IV. 10.) 2+2 félszobás 68 négyzetméter 844 ezer 100 forintért. A téma az utcán A téma az utcán vacog. Hétéves kisfiú áll hajnali fél hatkor az iskola előtt. A takarítónő ereszti be. A kisfiú fázik és éhes, arra gondol legkevésbé, hogy ő most téma. Faj a feje: „Nem aludtam semmit, anya egész éjjel ordított velem, megint részeg volt." A kisfiú nem gyermekna­pi téma, az anya nem nő­napi és főleg nem anyák napi. Jön a tanító, a min­dennapi. Megosztja regge­lijét a kisfiúval, majd oda­adja az összes jutalom­kekszet is, amit a jól fele­lőknek hozott. Ül egymás mellett a két mindennapi: se munkáltatóóra, se fel­zárkóztatás. Mindketten érzik, a té­ma holnap is az utcán lesz. D. I. MŰVELŐDÉSI BIZOTTSÁGOK TITKÁRAINAK KLUBJA A szegedi színházzal kap­csolatos aktuális kérdésekről tart előadást Nagy László igazgató ma, kedden délelőtt 10 órától a művelődési bi­zottságok titkárainak klub­jában, a Juhász Gyula Mű­velődési Központban. SZEGEDI AMATÖRFILMES SIKERE Április 9—12. között Pé­csett rendezték meg a 34. Országos Amatőrfilm- és Videofesztivált, ahol szép szegedi siker született: a fesztiválra nevezett 141 al­kotásból a döntőbe jutott 54 közül első dijat Vági László nyert, Sámuel Beckett drámája alapján, a 8.15-ös csoport elnevezésű színházi alkotóközösséggel készült, Jövés-menés című alkotásáért. CITF.UAZENEKAR HANGVERSENYE „Tisza szélén nem jó le­feküdni" — ezzel a címmel a SZOTE citerazenekarának hangversenyét rendezik meg nyugdijasoknak ma, kedden délután fél 6 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központban levő Tisza Vo­lán-klubban. CIRKUSZ­MŰVÉSZEK Hétfőn ismét külföldi cir­kuszművészek érkeztek ven­dégszereplésre hazánkba: április 17-töl várhatóan ok­tóberig a lengyel állami cir­kusz 50 tagú társulata lép fel országszerte. Az első elő­adásnak Székesfehérvár ad otthont. A varsói porond­művészek mintegy kétórás programjával ezt követően több magyar városban is­merkedhet meg a közön­ség. Megélénkül a szél Várható időjárás az ország területén ma estig: Az ország nagy részén tovább csökken a felhőzet, lassan megszűnik az eső, és egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap. Délnyugaton viszont marad a túlnyomóan borult idő, és még újabb eső várható. A keleti megyékben időnként élénk északkeleti szél lesz. A várható legalacsonyabb reg­geli hőmérséklet északkele­ten általában 2 fok körül lesz, helyenként gyenge ta­lajmenti fagy is előfordul, másutt 6 fok körüli mini­mumhömérséklet lesz. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 11 és 16 fok között alakul. ELMARAD A COLLEGIUM ARTIUM Technikai okok miatt el­marad a Collegium Artium zenetudományi szekciójának foglalkozásaként ma, ked­den este 8 órára, az egyetem központi épületének aulá­jába meghirdetett, Nyelv és zene című program. A Pál Tamással tervezett beszélge­tést egy másik alkalommal rendezik meg. A NÖVÉNY­VÉDELEMRŐL Ma, kedden délután fél 5 órai kezdettel Szegeden, az olajipari dolgozók klubjá­ban (Lenin körút 47.) Vi­rágzás utáni növényvédelem címmel előadás hangzik el a kiskerti teendőkről. KÓRUS­KONCERT A zeneművészeti szakkö­zépiskola leánykórusának vendégszereplését viszonoz­za az NSZK-beli emsdetteni leánykórus: ma, kedden es­te fél 8-kor közös koncer­ten lépnek fel a szegedi in­tézmény Lenin körúti ter­mében. Vezényel: Dirk von der Ehe és Mihálka György. TÁJÉKOZTATÁS­POLITIKÁI FÓRUM Tegnap délután a Csong­rád Megyei Pártbizottság Oktatási Ignzgatósága tájé­koztatáspolitikai fórumán a Sajtóház klubjában Csákány Béla, a József Attila Tudo­mányegyetem rektora volt a vendég. Az egyetem vezető­je kérdésekre válaszolva szólt az intézmény ered­ményeiről és gondjairól. Az alginit felhasználásáról Érthető A 17 fves Izabellának gyereke születik. — Szép gyerek •— mondja a szillésznő. Nagyon okosan tekint a világ- i ' b». — Hát persze. Nyolc hónapig járt velem a gimnáziumba. Dél-alfoldi magazin Minden évben április 18-a a műemlékvédelem világnap­ja. Bar az idén a húsvéti ün­nepek miatt egy héttel ko­rábbra hozták az illetékesek a világnapot, a Dél-alföldi magazin ma este 6 órakor kezdődő műsorának fő témá­ja mégis az építészet lesz. Egy stúdióbeszélgetés kere­tében szó esik majd a sze­gedi napsugaras házakról, az egykori zisnagógák sorsáról, a megmentésükre folytatott harc szemléleti változásairól, s egy múlt heti csongrádi ur­banisztikai tanácskozásról. Az egyéb témák közül ki­emelést érdemel az a bioló­giai program, amelyen Me­zőhegyesen dolgoznak. Elvá­laszt vagy összeköt a megye­határ? Milyen tárgyakkal vesszük körül magunkat? Mennyire tudományosak a diákköri konferenciák? Eze­ket a kérdéseket egy-egy ta­nácskozás kapcsán tették fel a stúdió munkatársai. Az el­múlt hétvégén Kecskeméten rendezték meg a 10. előadó­művész fesztivált, amely al­kalmat adott a költők, s a verseket előadó művészek találkozására. A műsorban megszólal Vas István költő és Nagy Attila színművész. A mai adás műsorvezetője Sári Zsuzsa, felelős szer­kesztője Tuza Béla. MIDAS KIRÁLY A JATE-N A JATE 8.15-ös színház ma, kedden este negyed 9­kor mutatja be Midas ki­rály című darabját, Samu Attila rendezésében. Utána zenés táncestet tart a cso­port az Ady téri egyetemi auditórium maximumában. ALTERNATÍV ZENEI KLUB A Kontroll Csoport éne­kesnőjének új zenekara, az Agi és a fiúk holnap, szer­dán este fél nyolckor kon­certet ad a Délép-szálló nagytermében. Előzenekar: a szombathelyi Chemotox punkegyüttes. FODRASZVERSENY Szombaton ért véget a Szakma kiváló tanulója cí­mért folyó országos fod­rászverseny. A Szegedi 624. Sz. Szakmunkásképző In­tézetben megrendezett ver­senyen 26 szakmunkástanuló indult. Első lett Simor Eleo­nóra (Baja), második a 624. Sz. SZKI tanulója, Koza Éva (felkészítői: Schulter Sarolta, Tombáczné Szeme­rédi Zsuzsanna, Schlezinger Sándor és Pördi József vol­tak), harmadik a komlói Takács Ildikó lett. KUTATÓKÖZPONT ÉPÜL Hamarosan megkezdődik Gödöllőn a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóköz­pont építése. Az Állami Terv­bizottság döntése alapján megvalósuló tudományos bá­zis létrehozásának célja, hogy a biotechnológiai ku­tatásokban lépést tartsunk a nemzetközi mezőnnyel, s meggyorsítsuk a kutatási eredmények gyakorlati al­kalmazását. Az új intéz­mény néhány témára fogja koncentrálni a kutatómun­kát, s foglalkozik szakembe­rek kiképzésével is. Hétfőn Budapesten, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Föld- és Bányászati Tudomá­nyok Osztálya tudományos ülést rendezett a hazánkban nemrégiben felfedezett ásvá­nyi nyersanyug, az alginit mezőgazdasági hasznosításá­nak lehetőségeiről. A szak­emberek megvitatták, hogy a hazánkban fellelhető csak­nem 150 millió tonna alginit­vagyon miként hasznosítható a mezőgazdaságban talajja­vításra. Az algákból származó kő­zet lelőhelyeit a Magyar Ál­lami Földtani Intézet szak­emberei tárták fel, s mező­gazdasági alkalmazásának lehetőségeit több kutatóinté­zetben vizsgálták. A kutatók megállapították, hogy a ma­gas humusztartalmú táp­anyagokban gazdag kőzet Ja­vítja a talaj szerkezetét, sza­bályozza vízháztartását, s növeli szervesanyag-tartal­mát. Az alginitet tartalmazó íöldkeverek talajba juttatá­sa csökkenti a környezet szennyeződését is, mert meg­akadályozza a műtrágyák ki­mosódását a talajból. Ezért a szakemberek az alginit al­kalmazását mindenekelőtt a kiemelt környezetvédelmi területeken, igy például a Balaton térségében ajánlot­ták a mezőgazdasági nagy­üzemeknek. A mezőgazdaság várható alginitigényét a Pu­lán és Gércén megnyílt bá­nyák kielégítik, HANGLEMEZ­BARÁTOKNAK Rossini A sevillai borbély és Mozart Figaro házassága című operáit ismerteti a hanglemezbarátoknak Szécsi József ma, kedden délután fél 5-töl a postaigazgatósá­gon. Hétvégi balesetek Vasárnapi lapzártánkat követően megszaporodtak a közlekedési balesetek me­gyénkben. A Szeged—Sándorfalva közötti országúton haladt tehergépkocsival Kiss Lász­ló 22 éves szegedi lakás. Megfordulási szándékát úgy akarta megvalósítani, hogy bekanyarodott egy földútra, majd visszatolatott a közút­ra. Közben azonban nem vette észre, hogy egy sze­mélygépkocsi közeledik, és elé hafjtott Az autó igy ne­kiütközött a tehergépkocsi­nak, s a vétlen járműben ülő Lóczi Antal 18 éves makói lakos súlyos, utasa. Nagy Mária, ugyancsak 18 éves makói lakás könnyebb sérülést szenvedett. Ittasan motorozott Szeged belterületén a Budai Nagy Antal utcán Juhász Antal 2L éves szegedi Lakos. Egy kanyarban letért az útpad­kára, majd az árokba haj­tott s ott nekiütközött egy vasoszlopnak. Súlyos sérü­léssel szállították kórházba. Szegeden a Zákány utcán haladt gépkocsijával Hódi Károly 48 éves szegedi la­kos. Vele szemben néhány ember gyalogolt az úton. s közülük körültekintés nél­kül az autó elé szaladt Ta­ba Péter 8 éves kisfiú. A személygépkocsi elgázolta, a gyerek könnyebben megsé­rült. Szntymnz területén az K5­ös útra ittasan kanyarodott egy kamionnal Lubomir Meistr 38 éves csehszlovák állampolgár. A kamiont be­levezette az árokba, s noha sérülés nem történt, az utat csaknem teljesen lezáró ha­talmas jármú sokáig aka­dályozói a főútvonal forgal­mát. Szegeden a József Attila sugárúton autózott Vikar­tovszki József 42 éves helyi lakos. A nagykörúti keresz­teződéshez érve, valószínű­leg fékhiba miatt nem tu­dott megállni, s hogy ne ütközzön a piros lámpa mi­att álló kocsisornak, jobbra kormányozta autóját és egy fának ütközött. A gépkocsi­vezető könnyű, utasa, Ba­barcziné Szabó Erzsébet 37 éves szegedj lakos súlyos sérülést szenvedett. Vasárnap este Szegeden a Szöregi úton egy idős férfi állt a buszmegállóban. A megállóhoz közeledett egy kistehergépkocsi s azt előz­te egy autóbusz. A várako­zó férfi feltehetően a buszt akarta leinteni, közben azon­ban fektávolságon belül a kistehergépkocsi elé lépett, amely halálra gázolta. Az elhunyt férfi kilétét még nem sikerült megállapítani. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szegeti Városi Uizotuáganak napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: S/.avay István Kiadja a Csongrád Megyei l apkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — S/.erkeszloseg es kiadóvállalat: Szeged, 'Faoaeskoztarsasag utja 10. Sajtóház 6741), — Telefon: ¿t oll. — A lapot nyomja, szegedi Nyomda, Szegeti, Uujesy-áisillnszky otea 21. «7211. Igazgató: Surányi Tibor, — Terjeszti a Magyar Posta. Flofl/eiheto a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hooapra M forint — ISSN: uru—025 *

Next

/
Thumbnails
Contents