Délmagyarország, 1987. április (77. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-14 / 88. szám

Eső után Árhullám és belvíz „Betyárul jön ám a víz felfelé." — hallom a Tisza partfalától érkezők koránt­sem irodalmi, de igazán tö­mör vízállásjelentését. E stílusnál maradva írhatom: Veszetten csörögnek ám a telefonok az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság illeté­kes osztályain tízpercenként kérve-követelve a pontos, percre kész helyzetjelentést. E zaklatások okán öröm­mel fogadott tegnap az Ati­vizig két osztályvezetője Török Imre és Csizmadia Károly abban bízva, hogy a legfrissebb adatokról tájé­koztatván az olvasókat meg- , nyugszanak a kedélyek és ritkulnak az információkérő telefonok. Mielőtt azonban naprakész ár- és belvízjelentésünket továbbítanánk, tekintsünk egy kicsit az előzményekre, amelyek természetesen ha­tással voltak-vannak a pil­lanatnyi vizvizonyokra. A decemberben és január­ban hullott nagy mennyi­ségű hó miatt a hegyekben jelentős vízkészletek hal­mozódtak fel, de a lassú és fokozatos olvadásnak, valamint a februári csapa­dékhiánynak köszönhetően nem okozott gondot ez a víz a lejjebb fekvő területeken. A folyókat borító jégpáncél l(hála a jugoszlávoknak, akik már az ő határaikon belül összetörteik az egybefüggő jégtakarót) sem jelentett A Közép-európai Nemzetközi Bank közgyűlése veszélyt az olvadás után. Mindezek következtében azért két alig észrevehető árhullám vonult le a terüle­tünkön levő folyókon. Az első február végén a máso­dik április elején. Az elmúlt hétvégi esőfron­tok szállította 20—30 milli­méteres csapadék nyomán azonban megérkezett a har­madik árhuilám. Ezért a Hármas-Körösón, a Tisza algyői szakaszán elrendelték az első fokú árvízvédelmi készülséget. A Maroson erre még nem került sor, a Sze­gednél mért 6,5 méteres vízállás 6zintén első fokú ké­szültséget tesz szükségessé. A távolabbi jövő árvízi „esélyei" természetesen a további esőzésektől függe­nek. Ha április második fele csapadékszegény lesz. akkor a mostani árhullám két hét alatt levonul. A belvizesek 12 szivattyú­telepén — immáron április 3. óta — másodfokú védelem van, s várhatóan imától újabb 10 telep lép fokozatba. A pénteki felhőszakadás miatt körülbelül (hiszen még pontos felmérések nincse­nek) 2—3 ezer hektár kerül, illetve került víz alá. Sze­rencsére ezek nagyobb ré­sze rét és legelő: A legfon­tosabb azonban, hogy ko­moly belvízveszély nincs. A főcsatornák akadálytalanul szállítják a felesleget a víz­bori totta földekről a kisebb, elvezetők az úgynevezett bejárások segítségével. Az elöntött területeken egyéb­ként is csak 20—30 centi­méterig hatol a víz, a /mé­lyebb rétegek — a korábbi aszály miatt — még most is vízhiányban szenvednek. Az ár- és 'belvízhelyzet egyelőre úgy tűnik még kü­lönösebb aggodalomra nem ad okot. K. K. Hétfőn Budapesten tartot­ta éves rendes közgyűlését a Közép-európai Nemzet-* közi Bank. A szocialista országban nyugati részvénytöbbséggel elsőként létrehozott pénzin­tézet 1986-ban zárta hetedik üzleti évét. A közgyűlésen a részvényesek sikeresnek mi­nősítették a bank üzleti te­vékenységét. Az éles piaci verseny ellenére a pénzin­tézet aktívaállománya je­lentősen bővült, kihelyezé­seinek összege az előző évi szi.ntet 13,3 százalékkal ha­ladta meg. A múlt évi mér­leg zárásakor a bank ak­livaállománya 436.9 millió dollár volt. Az évi nyere­ség 5,8 millió dollár, ami ,lehetővé teszi a korábbi esztendőkhöz hasonló /osz­talék kifizetését és megfelelő tartalékalapok képzését is. A közgyűlés döntése alapján a nyereségből a részvénye­seknek az alaptőke után 12 százalékos osztalékot és 3 százalék prémiumot fizet a Közép-európai Nemzetközi Bank. A kedvező üzletmenet hatására tovább nő a bank slaját fonrlásainak állomá­nya is, a belső tartalékkép­zés révén a bank saját for­rásainak összege eléri a 40,9 millió dollárt. (MTI) Sétány és szobor Olof Palméröl nevezték el a budapesti Városligetnek az Ajtósl-Dürer sor és a Hősök tere közötti szakaszát. A tavaly merénylet áldozatául esett svéd kormányfő nevét viselő sétányon felavatták az Olof Palme tiszteletére ké­szített emlékkövet, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászmű­vész alkotását is. A fehér mészkősziklára illesztett, fekete árnyalatú vörös gránitlapon — Palme domborműves port­réja mellett — felirat hirdeti: A béke és a haladás har­cosa emlékére állíttatta Budapest Főváros Tanácsa. Hazánkba érkezett a dán miniszterelnök Lázár Györgynek, a Mi-" nisztertanács elnökének meghívására hétfőn hivata­los látogatásra hazánkba ér­kezett Poul Schlüter, a Dán Királyság miniszterelnöke. A dán kormányfőt magyaror­szági útjára elkísérte felesé­ge. A dán és magyar nemzeti lobogókkal díszített Ferihe­gyi repülőtéren katonai tisz­teletadással fogadták a ma­gas rangú vendéget. Első­ként Lázár György és Vdr­konyi Péter külügyminiszter üdvözölte Poul Schlütert, aki ezután vendéglátója társasá­gában fogadta a felsorakozott díszszázad tisztelgését. A dán és a magyar himnusz elhang­zása után Poul Schlüter és Lázár György kölcsönösen bemutatták a jelenlevő ma­gyar, illetve dán személyi­ségeket. Poul Schlüter fogadtatásán jelen volt Hans Kiihne, Dá­nia budapesti, valamint Ki­(Folytatás a 2. oldalon.) Kényszerszünet a földeken Vetésszerkezet-módosítás ? Gondban vannak a mező­gazdák, a késel kitavaszo­dás miatt bekövetkezett mintegy három-négyhetes késés további néhámy nap- kat a korábbi elképzelések- lék tapasztalatai szerint — pal megnőtt április derekán, hez. amint a MÉM-ban elmon­A 40—80 milliméteres eső- Hétfőn a gépekkel nem dották — mintegy 30 ezer zések mélyen beáztatták a lehetett rámenni a földekre, hektáron gyatra állapotban talajt — ami végülis jól jött a mezőgazdaság gépparkja volt az őszi árpa, és 200 az őszi vetéseknek —, .ám ezen a napon tétlenül vesz- ezer hektárnyi búzavetés akadályozzák a vetést. Ha tegelt. Várhatóan két-három további fejlődése is kérde­nem is arról van szó, hogy napig ez lesz a helyzet, ha- ses volt. Néhány napon be­valamiféle merőben új hely- csak erős széljárás nem szú- lül ismételt határszemlén zet állt elő a növényter- ritja föl gyorsan a földeket, döntik el, milyen mérték­mesztésben, és nagyobb ki- Ez azt jelenti, hogy a tava- ben lesz szükség kiszántás­igazításokra lenne szükség szi árpát és borsót már ra, illetve megismételt ve­a vetéstervekben, annyi nemigen érdemes elvetni, tésre. A legtöbb helyen az mégis bizonyos: valamennyi Kérdés továbbra is, hogy az őszi árpa növényállományá­mezőgazdasági nagyüzemben ősszel elvetett gabonák sor- nak a megtartása vált két­ismételten ellenőrizni kell, sa mi lesz a továbbiakban, ségcssé, ez a gabona ugyan­mennyiben tarthatják magu- A március végi határszem- is alaposan megsínylette Vonat a silók között Somogyi Károlyné felvétele A gabonaforgalmi és malomipari vállalat szegedi beton­silójának környéke sokat változott az utóbbi időben. Ta­valy elkészült hat könnyűszerkezetes gabonatároló, köz­vetlen mellette pedig a vetőmagüzem, ahol korszerű, kí­méletes technikával tisztítják, csomagolják a durumbúza, bab, lóbab, szója és napraforgó szaporítóanyagát. A tárolt gabonát egész évben szállítják a felhasználóknak, s ex­portra is küldenek belőle. A nemrégiben átadott ipari vá­gány a nagy tömegű áru folyamatos és gazdaságos szál­lítását teszi lehetővé. Képünkön: épp indul az újabb szállítmány szélsőséges téli időjárást. Amennyiben a növények vetésszerkezetét módosítani kellene, ami az április kö­zepén látottak alapján való­színű, úgy előtérbe kerül a kukorica megnövelt arányú termesztésé. Az eredeti elő­irányzat szerint 1,12 millió hektárra szánták ezt a fon­tos takarmánynövényt, ám valószínű, hogy 1,15 millió hektárt vetnek el, de lehet, hogy ennél is többet. Vető­mag van elegendő, a gazda­ságokat el tudják látni jó minőségű hibrid vetőmag­vakkal. Növekedhet a szója vetésterülete, az általában szokásostól akár 8-10 ezer hektárral is. Fs valószínű, hogy a termelők bizalmat szavaznak majd ezúttal a magas fehérjetartalmú ló­babnak és a szemes cirok­nak is. Valószínűleg nem változtatják meg a cukorré­pa tervezett termőterületét. Ezt a növénvt ugyan ilyen­korra — átlagos időjárási viszonyok között — már el szokták vetni, de a hiányos kelés miatt április második felében gyakran meg kell ismételni a vetést. Az idén gyorsított tempóval a ..fő­vetést" kell ebben az idő­szakban elvégezni, ehhez van elegendő gép és vető­mag. Mindenesetre a mezőgaz­dasági nagyüzemek április derekán versenyt futnak az idővel. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGEI) VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint

Next

/
Thumbnails
Contents