Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-07 / 56. szám

12 Szombat, 1987. március 7. „Várkisasszonyok már nincsenek" Móra Ferencné TERVPÁLYÁZAT KISZOMBOR MŰEMLÉKEGYÜTTESÉNEK MEGMENTÉSÉRE GZAKÁCSKÖHY VC Az 1931-bcn készült felvétel tanúsága szerint akkor még ilyen volt a Rónay-kastély. Kiszomboron, a nemrégiben restaurált román kori körtemplom környezetében hét, műemlékileg védett terület található: az egykori Rónaykastély, négy magtál és két volt uradalmi lakóépület. Az alföldi viszonylatban páratlan értékű együttes méltatlan állapotán és a legtöbb épület méltatlan funkcióján kivánt változtatni a megyei tanács, amikor stratégiai javaslatokra, az épületegyüttes funkcióváltásos megmentésére írt ki országos tervpályázatot, s erre nyolc tervezőkollektívát hívott meg. Nemrégiben szakmai zsűri bírálta el a pályaműveket. Három alkotást. A meghívásos pályázatokon szokatlan „visszalépések" következtében a bírálóbizottság a vártnál kevesebb tervvariáció használható gondolatait, javaslatait mérlegelhette. Nem is osztotta ki a pályázatra szánt összes pénzt: a maradékra szerződést kötött a pályázat első díjas tervezőcsoportjával, a Középülettervező Vállalat, Mányi István vezette kollektívájával — olyan tanulmánytervet kérve a hét épület további sorsáról, amely költségbecslést és úgynevezett szakaszolási javaslatot (fokozatos átépítési ajánlatot) is tartalmaz. Nem elodázása-e a mielőbbi beavatkozásnak ez az újabb tanulmánykérés? — kérdeztük Takács János megyei főépítészt, a zsűri tagját, amikor az épületegyüttes további sorsáról faggatuk őt. — Már a pályázati kiírásban is megfogalmaztuk: a hét épület legtöbbjének elhanyagolt állapota mindenképpen indokolja a sürgős beavatkozást. Erre csakis akkor lesz anyagi fedezetünk, ha olyan funkciók ellátására tesszük alkalmassá az épületeket, amelyek biztosítják a fennmaradást, a folyamatos karbantartást, üzemeltetést: E funkciókat az egészségügy, pontosabban a szociálpolitika speciális területén találtuk meg. Jelenleg ugyanis nincs Csongrád megyében szakosított szociális otthon alkoholisták részére, hiányzik egy munkaterápiás intézet gyógyult alkoholistáknak, és szükségük volna a mozgássérülteknek is szociális otthonra. Mivel hosszú távon nincs reális lehetőség a három intézményt külön-külön létrehozni és működtetni, így adódott a gondolat: egységes gazdasági irányítású rehabilitációs szervezeten belül oldják meg e gondokat. S visszatérve a bevezető kérdésre: éppenséggel közelebb jutunk a megvalósításhoz, ha már az idén kapunk javaslatot a munkálatok ütemezésére, várható költségeire — ahogyan mondani szokták: miheztartás végett... — A tervpályázat egyik meghívottja — úgy tűnik — épp a kiírással kapcsolatos kifogásaira hivatkozva lépett vissza a részvételtől. S épp az Országos Műemléki Felügyelőség egyik tervezőcsoportja. Mivel nem értettek egyet? — Azzal, hogy szociális intézAz 1830-as évekbeli magtár klasszicizáló épülete a mainál jobb sorsra érdemes mény kerüljön a kiszombori műemlékegyüttesbe is. Szigorú szakmai mércével mérve valójában igazuk van, de mivel várkisasszonyok már nincsenek, annak sincs realitása, hogy ezek a védett épületek a rekonstrukcióval visszakaphassák eredeti funkciójukat. Kényszerpályán vagyunk, az ismert lehetőségek közül a rehabilitációs központ telepítése adhatja a legtöbbet az épületek megmentéséhez, a ma még csak papíron létező műemléki környezet kialakításához. Arra kértünk ajánlásokat, miképpen helyezhető el e hét épület mindegyikének, vagy egy részének felhasználásával, a helyreállítandó kastélyparkban új pavilonok építésével 185 gondozott, s a személyzet. Az intézményközpont, a szállásépületek, a munkahelyek, a konyha és étterem, a mosoda, a műhelyek, raktárak s más kiszolgálóhelyiségek kialakítására is kértünk ötleteket. Egyáltalán választ arra a kérdésre: alkalmas-e az épületegyüttes a kiírásban megfogalmazott funkciók betöltésére, beilleszhető-e szervesen a község testébe, tud-e szolgálni olyan látvánnyal, amely a látogatók, sőt, a turisták számára élmény maradhat. Nos, bebizonyosodott: nincs is mindegyik épületre szükség, s nem is kell valamennyinek a funkcióját megváltoztatni. Hiszen például a Gólyafészek étterem, a helytörténeti gyűjtemény épülete kisebb beavatkozásokkal megmaradhat annak, ami... Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a védett épületek homlokzati helyreállításán és építészeti részleteinek megőrzésén túl a belső szerkezeteket és térrendszereket is meg lehet óvni, illetve vissza lehet állítani eredeti állapotukba. Hogy ez például a Rónay-kastély esetében milyen eszmei nyereséggel (is) járna, talán mondanom sem kell! Az 1850-es években épült kastély a hazai romantika sajátos jegyeit őrzi: kereszthajós, angol falusi gótikus templomot idéz — a magyar romantikus építészet példaképe ugyanis az angol gótika volt. S ma: üzemként, illetve raktárként szolgál... A pályázók — közülük is leginkább a Közti tervezői — persze nem csupán az épületek hasznosítására adtak javaslatot, hanem településszerkezeti, közlekedési kérdésekben is véleményt mondtak. Úgy vélem, sikerülhet visszaállítanunk Kiszombor korábbi, kiegyensúlyozott településképét — erre már a dijazott pályaművek is biztosítékul szolgálnak. PÁLFY KATALIN Móra Ferencné Walleshausen Ilonának (1880—1953), akit Móra a húszas években írott tárcáiban csipkelődő szeretettel „öreg nagyságának" becézgetett (lévén ekkor már az ifjabb nagysága a lánya, Vészits Endréné Móra Panka), ugyancsak Móra vallomásai szerint három szenvedélye volt: a vásárlás, a főzés és a nagytakarítás. Az első kettő meglehetősen költséges passzió. Házasságuk harmadik esztendejében, 1904-ben, amikor Mórát megválasztották a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum munkatársának, Ilona asszony a férje tudta nélkül 600 koronás fülbevalót vett — hitelbe. Majdnem féléves fizetése volt ez Mórának. A férj csak két év múlva tudta meg. Azt írta akkor Pósa Lajosnak, hogy miatta őszült meg hirtelen... Móra már haldoklásának megrendítő történetét, Innenen túl, túlnanon innen című cikksorozatát írta, amikor levelében bátyjának így számolt be helyzetükről: „Még rosszabb is van: Ilona lopott könnyeit nézni. Igaz, hogy neki még egy öröme megvan, a nagytakarítás." „Tenger pénz kell Ilonára" — panaszolta ugyancsak bátyjának húsz évvel korábban, bár ekkor feleségének folytonos betegeskedésére, orvosi kezelésére, műtéteire célzott. De a háború kitörése után Ilona asszony háztartási kedvét jótékonyság címén tölthette; „a haza szolgálatába szegődött", ahogy Móra kesernyés tréfásan írta Domokos Lászlónak: „Délelőtt a katonák számára süti, főzi el mindenünket, délután hordja ki nekik..." Később is megmaradt Móránénak ez a kedvtelése: híres volt nagy traktáiról, vendéglátásáról. Móra panaszolta is, hogy előadási díjul kapott 350 koronáját „Ilonka a jövő héten az utolsó fillérig elzsúrozza". Abban a hajszás életben, amelyet Móra folytatott, tagadhatatlanul szerepe volt annak, hogy Ilona asszony nem tudott takarékoskodni. A háború után azonban végre a család hasznát is látta Móráné szakácstudományának. 1922. április 21én Móra beszámolt Ambrozovics Dezsőnének, hogy a Kultúra Könyvkiadóval szerződést kötött regényre. (Ez lett A festő halála, későbbi kiadásaiban Négy apának egy leánya címmel.) „Mire azzal készen leszek, még őszebb leszek, és még ráncosabb — írta Móra. — Noha mindez nem okoz nekem annyi gondot, mint az az előszó, amit a feleségem követel tőlem saját alkotása elé. Megirigyelte ti. irodalmi sikereimet, s most ő is ír. Természetesen szakácskönyvet. Állítólag több haszon lesz rajta, mint az én összes irodalmi remekeimen." Még abban az évben megjelent a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat kiadásában Móra Ferencné szakácskönyve Mit főzzünk? címmel. Mindenkinek nélkülözhetetlen szegedi szakácskönyv alcímmel. (Nem bizonyos, de lehet, hogy előSZOKOLY TAMAS: Csak a tél volt költözni délre madarakkal? nem nézni! — ne nézzek hátra? repüljek föl magam elől szárnyak alól pislogni világra? csókoljak vasat? imádjak csöndet? bűvöljem a vakságot? költözzek ki bőröm alól perzselő homokba? — látod: földrengést szelet habosodást csillaghullást kívántam vért bukni virágra hóra várni a görcsre — én vártam bújtam pirosból kékbe kékből a sárgába voltam tavasz nyár ősz de a tél csak a tél volt a drága igazi otthonom ott tudtam ragyogni ott tudtam szikrázni fojtva félve fázva s bújtam kékből pirosba földből a fűbe fűből a Madárba. szavát — név nélkül — valóban Móra írta.) 1923-ban még volt belőle, és akkor 500 korona volt az ára, amint Mórának Major Simon gyulai ügyvédhez írt leveléből kiderül. (Ez az ötszáz korona már hírül sem volt annyi, mint 1904-ben vagy 1918ban; a pénzromlás alaposan megcsappantotta értékét.) Feleségének távolléte miatt Móra dedikáció nélkül küldött egy példányt Majomé számára „a magyar szakácsirodalom gyöngyéből", ahogyan enyhe iróniával minősítette, hozzátéve, azért dicséri, nehogy „a konkurencia" — mármint Móráné mint „író"! — irigynek mondja; de biztatta Majorékat, ha Szegedre jönnek, felesége „süt nektek dedikációt a legjobb recept szerint". Móráné szakácskönyvének címválasztásával tudatosan vállalta a „szegedi szakácskönyvek" hagyományának folytatását. Rézi néni (Doleskó Teréz) és Szekula Teréz „szegedi szakácskönyvei" után az övé is ilyenként mutatkozott be. Később azonban ugyanúgy járt, mint Móra regénye: a második kiadástól kezdve új címet kapott. 1928-ban már Budapesten az Enciklopédia Kiadónál Móra Ferencné szakácskönyve címmel jelent meg, bővített kiadásban. A harmadik kiadást 1937-ben már Móra Ferenc összegyűjtött műveinek kiadója, a Genius adta ki. Ez később beolvadt a Révai Kiadóba, ezért a negyedik kiadás 1947-ben, az ötödik 1949-ben, és a hatodik 1950ben már a Révai jelzetét viselte. A napokban a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó megjelentette hasonmásban az 5. kiadást. Zavaró, hogy az utószó fölött az áll: „A negyedik kiadás (1947) változatlan utánnyomása." Holott a címlap hátulján az áll: „Ötödik kiadás." Továbbá: „Copyright by Révai, Budapest, 1949." Tovább bonyolítja a dolgot, hogy az utószó szerzője, Draveczky Balázs nem tud az első, 1922. évi szegedi kiadásról, s az 1928-i másodikat véli elsőnek. De nem tud az 1950. évi 6. kiadásról sem, csak az 1949-i ötödikről. Nyilván ezért nem az utolsó kiadást választották hasonmás kiadásra. Furcsa véletlenként a Somogyikönyvtár is Móra Ferencné szakácskönyvéi szemelte ki, hogy az idei nemzetközi nőnapra a könyvtár, a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat és a Szegedi Nyomda nődolgozóit vele ajándékozza meg. Tavalyelőtt Rézi néni szakácskönyvéből, tavaly Szekula Teréz Legújabb szegedi szakácskönyvéből készitett a könyvtár és a Démász közös sokszorosítóműhelyének ügyes kezű mestere, Gabnai János szép hasonmásokat, s ezt a hagyományt kívánták folytatni. Amikor a Móra család engedélyét kértük, akkor derült ki, hogy éppen most készül a Minerva könyvek között Budapesten is hasonmása. Szerencsére a kiadó nem gördített akadályt, hogy a könyvárusi forgalomba nem kerülő és csak válogatást közlő kiadványt elkészíthessük, így most — csaknem egy időben — Móra Ferencné szakácskönyve két változatban is a konyhaművészet kedvelőinek kezébe juthat. A szegedi kiadványnak egyébként az 1928. évi második kiadás szolgált alapjául. A pesti utószó írójának ebben igaza lehet: „Sikerének titka az egyszerű, jóízű és könnyen elkészíthető ételek átlag családra méretezett leírása, a pogácsák, sós és édes sütemények garmadája mellett a napjainkig érvényes konyhafelszerelési, bevásárlási, maradékfelhasználási stb. tudnivalók sora. Olyan szakácskönyv, amelyből a legkezdőbb és a konyhai örömökre alig fogékony női avagy férfi fakanálforgató ihletet meríthet, és babért szakíthat önmaga és mások örömére, megfelelő gyakorlat után pedig kedvet, hangulatot és megfelelő hozzáértést szerezhet — a főzéshez, sütemény készítéshez." PÉTER LÁSZLÓ DM1 m°<F"ig