Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

S/oinbat, 1987. március 21. 15 magazin | DM A

marxizmus ismert tétele, hogy az -állam történelmi kategória, s majdan átadja helyét a kommunista önigazgatásnak. Ám számunkra az is világos, hogy ez csakis egy történelmileg igen hosszú időszak alatt képzelhető el. Hogyan jutunk közelebb ehhez a célhoz? Van-e értelme annak, hogy már ma foglalkozzunk az önkormányzatok, szélesebben az önigazgatás kérdéseivel? Erre a kérdésre az elmúlt évtizedekben különböző válaszok születtek. Az egyik álláspont szerint az állam elhalása annak szüntelen erősítése révén valósul meg. Az állam szüntelen erősítésére irányuló törekvések (nem elszakítva az osztályharc állandó éleződésének tételétől) a gyakorlatban a központi, adminisztratív hatáskörök szélesítéséhez, erősödéséhez, sőt erőltetéséhez vezettek, s ennek — mint ismeretes — tragikus következményei voltak. E tételt elvetve, két évtizede úgy véltük, és ma is úgy véljük, az állam majdani eltűnése feltételezi, hogy egy hosszabb időszakban átalakítsuk funkcióit, tevékenységét, a feladatok egyre nagyobb részét alsóbb szintre helyezzük, $ ezáltal bővítsük a dolgozók közvetlen döntési jogkörét. Más szóval: szükséges, hogy egyre töbo működőképes, nagyobb hatáskörű alsóbb szintű szervet építsünk ki, amelyek elláthatnak korábban központi állami szervek kezében lévő feladatokat. Az önkormányzatok, önkormányzati képződmények fokozatosan feleslegessé tehetnének állami eljárásokat. Ennek azonban fontos feltétele, hogy meghatározott autonómiájú (tehát más szervek által meg nem kérdőjelezhető) hatáskörük, lehetőségük legyen, valamint, hogy az önkormányzatokban érvényesüljön a dolgozók közvetlen döntési joga. A szocialista önigazgatás megvalósítása sokrétű, különböző minőségű és tartalmú elemeket felölelő folyamat, melynek összetevőit még nem elemeztük kielégítően Itt — a későbbi mondanivaló jelzése érdekében — csak néhány elvi összefüggés felvillantására lehet vállalkozni. Mindenekelőtt annak előrebocsátása szükséges, hogy az önkormányzatot ezúttal együtt fogjuk tárgyalni, s a hangsúlyt a gyakorlati szempontból kézzelfoghatóbb és időszerűbb önkormányzatra helyezzük. Melyek az önkormányzati, önigazgatási folyamat többé-kevésbé markánsan megragadható elemei? Ilyen az állami és a társadalmi szféra elválasztása, melynek példája lehet, hogy az egyesületek, szövetségek tevékenységét az állam törvényes eszközökkel felügyeli, a párt politikai eszközökkel befolyásolja. Ilyen az állami feladatok decentralizálása (a feladat állami marad, de a hatáskörök decentralizálódnak; példa lehet erre a tanács államigazgatási funkcióinak gyakorlása.) Ilyen továbbá a teljes tevékenységre kiterjedő önkormányzatiság; ennek példájaként vehetjük a termelőszövetkezeteket, melyek jogilag, gazdaságilag, társadalmilag önálló egységek. Ilyen a részleges önkormányzatiság (a vállalati tanács vagy maga a kollektíva által irányított vállalat), ahol a tulajdon állami, de a vele való rendelkezésben figyelmet érdemlő önállóság érvényesül. S ebbe a sorba helyezhetjük az önkormányzati elemeket, amelyek — például az úgynevezett közvetlen demokratikus formákkal kombinálva a választási rendszerben — a népszavazásról szóló javaslatokban fogalmazódnak meg. Egy széles — sok egymástól minőségileg is eltérő elemet hordozó — folyamatról van tehát szó, amelynek lényege szerintünk az önállóság, az egyének meghatározó szerepének növekedése, az állami tevékenységtől való kisebb vagy nagyobb mértékű elhatárolódás és az önigazgatási mozzanatok megjelenése, ami elsősorban a munka- és lakóhelyeken bontakozhat ki. Az önkormányzat több mint az önállóság növelése, több és más is, mint a decentralizálás, sajátos tevékenységi, irányítási, részvételi forma. Közelebb hozva az ügyeket az állampolgárokhoz, érdemibbé teheti a beleszólást, részvételt, A SZOCIALIZMUS FEJLŐDÉSÉNEK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI HAZÁNKBAN Lakos Sándor: • • Önkormányzatok Magyarországon * * A cikk a szocializmus kérdéseivel foglalkozó szegedi elméleti tanácskozáson elhangzód előadás alapján készült segítheti az állami és társadalmi mozgások egymástól való elválasztását. Úgy vélem, e sokfajta forma gyarapításával kívánunk a kommunista önigazgatás felé haladni. 30 éves gyakorlatunk ez utóbbi koncepció fokozatos megvalósításának bizonyítéka. Három évtizede alkalmazzuk az önkormányzati formákat, s eközben fontos tapasztalatok halmozódtak fel. Úttörőszérepet töltöttek be e folyamatban a mezőgazdasági termelőszövetkezetek; tevékenységükben jelent meg hazánkban a szocialista építés során először markánsan az önkormányzati forma. Tapasztalataikat hasznosítva jöttek létre az egyéb (ipari, fogyasztási stb.) szövetkezetek is, melyek száma és formája a mai napig gazdagodik, változik. Jelentős lépés volt ezen az úton a tanácsi önkormányzatok létrejötte, ami a közvetlen állami szféra tekintélyes részét is átformálta. Változó sikerrel próbálkoztunk és próbálkozunk jelenleg is az iskolai és egyetemi önkormányzatok szélesítésével. Szaporodik az egyesületi, szövetségi forma, és a legutóbbi 1-2 évben az önkormányzati gyakorlat megjelent az állami tulajdonú gazdálkodó egységeknél is, a vállalati tanácsok, a dolgozói kollektívákra épülő irányítási formák képében. Melyek a bejárt út főbb tapasztalatai? Alapjában pozitív a kép, az önkormányzatok létrehozása a korábbi állapothoz képest előrelépésnek bizonyult a demokrácia szélesítésében és a munka hatásfokának javulásában. Ezt elsősorban az bizonyltja, hogy a vezetők és beosztottak viszonyában új minőség jött létre. A kölcsönös függés állapotának megteremtése szorosabbra fűzte a szálakat, s egyben az alulról jövő ellenőrzés hatékonyabb lehetőségét és megteremtette. Különösen a tsz-elnökök tevékenységével kapcsolatos tapasztalataink értékesek, mivel korábban mind az állami, mind a pártszervek bábáskodtak megválasztásuk felett. Bebizonyosodott azonban a gyakorlatban, hogy enélkül a vezetőkiválasztés jobban megoldható. Az itt szerzett tapasztalatot alkalmaztuk és alkalmazzuk is az élet más területein, például napjainkban az ipari vállalatok vezetőinek, igazgatóinak megválasztásában. A személyi döntések meghozatalában való közvetlenebb érdekeltség szerepét igyekeztünk felhasználni szélesebb értelemben, többek között a választási rendszer fejlesztésénél is. Megnövelte az önkormányzati gyakorlat az egyének anyagi és erkölcsi érdekeltségét a kollektíva teljesítményében. E tapasztalat új minőséget hozott a demokrácia gyakorlásában is, megnövelte az egyének aktivitását. Az önkormányzati forma új lehetőségeket teremtett az érdekegyeztetés és főleg az érdekek rangsorolása tekintetében, mivel most már nem kívülről adtak támpontot vagy mércét ehhez, hanem belülről is ki kellett alakítani az érdekek helyi rangsorát. Ezt a tapasztalatot, főleg ami az érdekek helyi rangsorolását illeti, igyekszünk például a területi, kommunális kérdésekben is hasznosítani. E kezdeményezéseink vegyes eredményeket hozlak, amiben egyes, nem megfelelően alkalmazott formák mellett kétségkívül szerepet játszott a rendelkezésre álló anyagi források szűkös volta is. Az egyének számára éppen abban mutatkozik meg az önkormányzat legkézzelfoghatóbban, hogy mekkora a helyi szervek önállósága, gazdálkodási önállósága, mennyire van módjuk a gyakorlatban körülményeik alakítására. Ez felveti az eszközök költségvetési centralizálásának és újraelosztásának kérdését, amit például a tanácsok gazdálkodására vonatkozó koncepció kialakításánál komoly kritikával illettünk, de a helyzet azóta, sajnos, nem javult, inkább rosszabbodott. A közelmúltban született politikai állásfoglalások a régen várt változások megvalósítását ígérik, felismerve, hogy anyagi esz közök nélkül nem létezhet önkormányzat. Szolgáltak már bizonyos tapasztalatokkal az új vállalatirányítási formára áttért ipari vállalatok is. Megélénkült az aktivitás, közelebb kerültek a dolgozókhoz a gazdálkodás átfogóbb kérdései, megnövekedett a vezetők felelőssége, önbizalma és határozottabbá vált ellenőrzésük, beszámoltatásuk is. Kialakult és lényegében pozitív hatást gyakorolt a kölcsönös függés állapota. Összességében azonban még túl kevés idő telt el ezeknek a tapasztalatoknak a megalapozott összesítésére. Az új szervezeti megoldások ugyanakkor fontos ösztönzést adtak az önkormányzati formák elvi és gyakorlati kérdéseinek mélyebb átgondolásához, s felszínre hoztak elméletileg vizsgálandó, kidolgozandó kérdéseket. Nézzük meg röviden a problémaköröket is. Az egyik ilyen, a gyakorlat által felvetett kérdés a napi és a távlati érdekek egymáshoz való viszonya. A vállalati tanácsoknál reális veszélynek bizonyult (a kezdeti években a termelőszövetkezeteknél is ez volt a helyzet), hogy a napi érdekek felülkerekedtek a távlatiak rovására. Úgy véljük, ez bizonyos mértékben érthető, természetes, mert ahhoz, hogy a kollektív tulajdonnal is gazda módjára bánjon a kollektíva egésze, a tulajdonosi tudatnak az eddiginél magasabb szintje szükséges. Az ilyen jellegű tudati elemek azonban csak a gyakorlatban formálódhatnak, erősödhetnek, ezért ezt a ráfordítást nem takaríthatjuk meg magunknak. Ezzel az ellentmondással, mint realitással, számolni kell. Ismert, hogy a vállalati tanácsok nem kis részénél például a teljesítményekkel nem indokolható fizetésemelések történtek. Ebben azonban közrejátszott és közrejátszik a vállalati tanács szerepének nem kellő tisztázottsága is. Leegyszerűsítve a dolgot, vannak, akik a vállalati tanács szerepét főleg az érdekképviseletben látják, s e funkció betöltését várják tőle. Mások egyfajta politikai csúcsszervnek gondolják, és még viszonylag kevesen tekintik őket tulajdonosi funkciót gyakorló intézménynek. Fontos, hogy világossá váljék: a vállalati tanács nem érdekvédelmi, hem is politikai irányitó szervezet, hanem a tulajdonosi jogok gyakorlása, a tulajdonnal való rendelkezés a fő és meghatározó feladat. Ha vállalati kollektíváink ezt helyesen értelmezik, joggal várhatjuk a távlati érdekek — például a nyereségérdekeltség helyett a vagyonérdekeltség — következetesebb érvényesülését, ami gazdaságunk, társadalmunk összfejlődése szempontjából alapvető. További átgondolást érdemel a vezetők választásával megteremtődő kölcsönös függés állapota. Ez alapjában pozitív tartalmú változás, a munka hatásfokának javulását hozhatja magával. Mégis látni kell, hogy a pozitív következményekkel együtt jelentkezhet — ha ez talán nem is tudatosodik mindig az egyes vezetőkben — bizonyos tartózkodás a következetes, határozott fellépéstől, a könnyebb népszerűségre irányuló törekvés, ami a jelenlegi helyzetben nem kis kárt okozhat. Ezért a kölcsönös függés olyan megvalósítására célszerű törekedni, hogy ez az operatív irányításban ne korlátozza az egyszemélyi vezetés érvényesülését. Úgy vélem, abban mindenki egyetért, hogy a termelés belső kérdéseiről nem lehet népgyűléses demokráciát megvalósítani. E területen megmarad a határozott — a szakemberek véleményét természetesen messzemenően hasznosító — egyéni vezetés. Ugyanakkor mindent, ami az emberek helyzetét befolyásolja, velük is megfelelő módon szükséges megtanácskozni, elfogadtatni. Továbbgondolást kíván a közvetlen és közvetett demokrácia dialektikus kapcsolata. Együttes jelenlétük a termelési egységekben utal egy fontos teoretikus Összefüggésre is. Az önkormányzat klasszikus értelmezésében — mint láttuk — az államhoz viszonyított önállóságot és szuverenitást jelent. A kommunista önigazgatás — állam nélküli önigazgatás. A fejlődés jelenlegi szakaszában értelemszerűen szocialista önkormányzatiságról van szó, amely az önállóság mellett számol az állami, társadalmi szervek jelenlétével. Áz önkormányzati és a társadalmi szervek szerepét ezért indokolt összehangolni, ez utóbbiak is igyekeznek ugyanis saját kereteiken belül erősíteni az önkormányzatok jellegéhez közelítő vonásokat. Egyfajta sajátos egymásba épülés folyamatáról van itt szó, mely mindkét oldal szempontjából bonyolult követelményeket támaszt. Mert ha igaz is például, hogy a vállalati tanács alapjában tulajdonosi funkciókat betöltő szerv, közvetlen dolgozói képviseleti jellege révén a termelési egység összműködésében mégis új tényező, tevékenysége folytán a dolgozók részvétele közvetlenebbé válik az irányítás egész folyamatában. Ezt a körülményt nem hagyhatják figyelmen kívül a pártszervezetek, a szakszervezetek sem. Ebből új feladatok hárulnak rájuk, például a vállalati tanácsokban dolgozók politikai irányítását illetően és általában a különböző szálakon folyó munka szorosabb egyeztetésében. Mindez várhatóan élénkítően hat a társadalmi szervek tevékenységére, segíti a munkájukban lévő formális vonások csökkentését, új igényeket támaszt belső működésük javítására. Ezt a kölcsönhatást jelzi, hogy a társadalmi szervek gyakorlatában is megjelennek az önkormányzatiság felé mutató elemek. (Ilyen például a párt- és a társadalmi szervek vezetőinek közvetlenebb választása.) Megjegyzendő, hogy a párttagság részéről határozottan megfogalmazódó igény a közvetlenebb részvétel a magasabb szintű szervek vezetőinek megválasztásában. Ilyen irányba mutat a többes jelölés is, ami már számos helyen elfogadott gyakorlat a párttisztségek betöltésénél is, s ami a jövőben minden bizonnyal tovább szélesíthető. Az önkormányzatiság irányába mutató lépés, a társadalmi szervek jelentős részéről már alkalmazott módszer is, hogy a legfelső vezetőtestületek tagjainak egy részét az alsóbb, középső szervek közvetlenül delegálják, választják meg. A példákat még lehetne sorolni. Mindezek a formák azt jelzik, hogy a társadalmi szervekben is közvetlenebbé válik a vezetés és a tagság közötti viszony, itt is erőteljesebben kombinálódnak a közvetlen és a közvetett demokrácia elemei. A vázolt folyamatok arról tanúskodnak, hogy politikai rendszerünk egésze egészséges irányú átalakulásokon megy át a dolgozói, lakossági részvétel új formái révén, s mindez növeli összműködésének hatékonyságát. A

politikai rendszer munkájának javítását, fejlesztését számos tényező sürgeti. Ezt kívánják a szocialista építés magasabb követelményei, valamint a társadalmi struktúrában végbement változások, amelyek szükségszerűen kihatottak az érdekstruktúrára is. Az új követelmények azonban még nem jelennek meg eléggé a politikai intézményrendszerben, mely sok szempontból egy korábbi időszak helyzetéhez, követelményeihez igazodott. Különös súllyal esik 'atba ebből a szempontból a gazdaság helyzete, gazdaságirányításunk továbbfejlődése. Gazdasági nehézségeink megoldása ma kétségkívül a legfontosabb feladatunk. Am látnunk kell, hogy a gazdasági problémák nem kizárólag vagy szűken értelmezve gazdasági jellegűek. A fontosabb gazdasági döntések — jelentőségük és jellegük miatt — egyben óhatatlanul politikai döntések, a politikai rendszer működésével is kapcsolatosak. Ezért a gazdaságban végbemenő folyamatok is megkövetelik a politikai rendszer korszerűsítését, érdemi fejlesztését. A politikai döntési mechanizmus racionalizálása, jobbá tétele, a meglévő aránytalanságok, párhuzamosságok kiküszöbölése, a döntési folyamat rövidítése számottevően segítheti gazdaságunkat. A gazdaság alapkérdéseinek megoldása egyúttal konfliktusok jelentkezésének és megoldásának a folyamata is. A népgazdasági struktúra átalakítása, a munkaerő nagyobb arányú mobilitása, a valódi differenciálás érvényesítése szükségszerűen közegellenállást is kivált. A politikai rendszer azzal növelheti leginkább a gazdaság teljesítőképességét, ha aktív részt vállal a konfliktusok kezeléséből, feloldásából, ami az érdekek árnyaltabb felszínre hozását, ütköztetését, egyeztetését, s ezeknek az optimális megoldások irányába történő integrálását is feltételezi. A dolgozói beleszólás szélesítése, a széles értelemben vett önkormányzatiság erősítése mindezt elősegítheti. A csak vázlatosan említett problémák, feladatok egyértelműen arra utalnak, hogy a politikai rendszer működésének hatékonyabbá tétele jelentőségénél fogva kiemelkedik tennivalóink közül, jelentős hatással lehet a gazdaság, a társadalom összfejlődésére. Az érdemi előrehaladás igénye ezért egyértelműen következik a 30 éve folytatott politika logikájából. PATAKI FERENC: A CSEND VILAGA