Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

100 Szombat, 1987. február 14. DM] mqgqzin Városfejlesztés, tehetséggondozás A hetedik ajtó INTERJÚ PAPP GYULÁVAL, SZEGED TANÁCSELNÖKÉVEL BESZELGETES SZŰCS ARPADDAL A Szeged Megyei Városi Tanács a közelmúltban megvitatta és elfogadta az ide költségvetést, s fejlesztési tervet. A város közel 3 milliárd forintot költhet intézményeinek működésére, az olthonteríhitésre, iskolaépítésre, gyógyításra... Az előirányzott összeg nagysága önmagában nem mond sokat annak, aki nincs beavatva a pénzügyi kulisszatitkokba. Papp Gyulát, Szeged tanácselnökét azért kértük beszélgetésre, hogy a város lakossága képet kapjon, gazdasági lehetőségeink milyen előrelépést engednek a fejlesztésben, s melyek a mozgatórugói az 1987-es várospolitikának. * * * — Mint szegedi polgár, hogyan látja a város helyzetét, a gazdasági körülmények szorító ölelésében ? — Bármennyire is szeretné az ember helyzetét elvonatkoztatni a tanácselnöki pozíciótól, nem lehet, ugyanis városunk fejlődését nem lehet függetleníteni az ország teherbíró képességétől. Ám egy város életében mindig adódnak olyan sajátosságok, élénkitó színek, amelyek módosíthatnak az általános helyzeten az előrelépést illetően. Mostanában a nyilatkozók többsége borúlátóan ítéli meg a körülményeket. Szeged életét összehasonlítanám egy nagy családéval, amelyben léteznek nehezebb szakaszok is. A nehezebb gazdasági helyzet ellenére én nem mondanám, hogy lehetetlenné válik a fejlődés. — Tanácselnökként is ez a véleménye? — Természetes, és azt hiszem, mindegyik polgártársam előtt világos, hogy a fejlődés üteme csökkent. Amíg az elmúlt évtizedben, különösen a hetvenes évek elején évente 2400 lakást építettünk, addig most, a VII. ötéves tervben csak 1000—1200 új otthont tudunk felhúzni évenként. Ez már másféle dinamika és azért említem a lakásépítést, mert azon a területen a leglátványosabb' az ütem mérséklődése. De más ágazatokban is hasonlóan visszafogottabb az előrelépés. Ám jelenlegi helyzetünket sem illethetjük a stagnálással, s mérsékelt „dinamikára" még mindig van módunk. Különben is a lakásra várók tábora összezsugorodott. A hetvenes években 13 ezren vártak új otthonra, most az igénylők száma már csak mintegy hatezer. Ebből igazán 1700-nak nincs otthona. A többiek tágasabb lakásra vagy nagyobb kényelemre vágynak. Továbbra is a legfontosabb társadalompolitikai kérdés a lakásépítés. Bár mindenkinek még nem tudtunk megfelelő otthont biztosítani, de a rövid helyzetjelentésemből talán kiderül, hogy a nehéz gazdasági helyzettől függetlenül is nem csoda, ha a lakásépítés üteme csökkent. Ilyen helyzetben dolgoztuk ki az idei tervet, amely része a középtávú tervnek. Meg kell mondani, hogy a várospolitika stratégiáját nem az éves feladatok, hanem a több esztendős program fejezi ki a legmarkánsabban. — Melyek azok a legfőbb célkitűzések, amikből a város nem enged? — A várospolitika alapvető céljai egybeesnek a társadalompolitikai feladatokkal. így az első helyen említeném azt a követelményt, mindenkinek legyen munkája, korszerű munkahelye. Ez utóbbi a XX. század végének követelménye is. Ezenkívül legyen önálló otthona minden városlakónak. A lakáskultúra nem azon a színvonalon áll, mint amikor elkezdtük az ilyen jellegű beruházásokat. A választék bővült, bár jól tudom, hogy nem mindenki az igényének megfelelő körülmények között lakik. Említettem már, hogy hányan várnak otthonra, mert nem rendelkeznek önálló összkomforttal. A legtöbb házat önerőből húzzák fel, ám amikor a lakosságtól elvárjuk, hogy az otthonteremtés gondjait saját maga oldja meg, akkor nem számithatunk arra, hogy a közösségi intézmények fejlesztését a zsebéből fedezze. Ez a város feladata. Örömmel számolhatok be arról, hogy ezen a területen szép eredményeket könyvelhetünk el. A szegediek nemrég vehették birtokukba a könyvtárat, a nagyszínházat. Visszatérve még a lakáskérdésre. Talán kevesen tudják, hogy évente Szegeden 1200 házasságot kötnek, de a válások száma is megközelíti az ezret. így a lakásépítésre hosszú távon kell berendezkednünk, hiszen az igények ha más módon is, de mindig újratermelődnek. — A netyueueknek ha van korszerű munkahelyük, modern otthonuk, mit igényelhetnek még a tanácstól? — A korszerű szolgáltatást. Ide tartozik a kereskedelem, egészségügy, oktatás, közlekedés stb. Az egyre magasabb színvonalat a tanács biztosítja. A szolgáltatások minőségének színvonala egyre jobban meghatározza az emberek közérzetét. Nem véletlen tehát, hogy figyelmünk ez irányban fokozottabb. Említettem az oktatást. A VII. ötéves tervben megközelítően kétezer új középiskolai diáknak kell biztosítanunk a továbbtanulás feltételeit. Épp ezért az iskolaépítésre nagy gondot fordítunk. A József Attila sugárúton megkezdődött a 24 tantermes gimnázium építése. Az Északi városrészben pedig tervezik, majd alapozzák a 20 osztályos középiskolát. A vendéglátóipari szakmunkásképző intézet nyolc tanteremmel bővül, szakközépiskolai céllal. Elmondhatom, megközelítően kielégítjük azokat az igényeket, melyeket a demográfiai csúcs okoz. Külön öröm, hogy az iskolatelepítéssel az új városrészeket fejlesszük, az alma materek a lakótelepieknek is besegítenek a közművelődési lehetőségek biztosításában is. — Szeged, Budapest után a legnagyobb értelmiségi centrum. Városunknak ilyen szempontból is országos feladatoknak kel! megfelelnie. Ennek érdekében milyen erőfeszítésekre képes a tanács? — Kulturális infrastruktúra nélkül egy város provincia marad. Az ilyen jellegű fejlesztésekre az elmúlt évtizedben jelentős összegeket fordítottunk. Ám a városlakó nemcsak azt nézi, a tanács mire költ, hanem arra is figyel, mit épít az egyetem, a tudományos akadémia és más, nem tanácsi szervezet. Örömmel számolhatok be arról, hogy a nem tanácsi beruházások eredményeként a kulturális, tudományos infrastuktúránk jelentősen bővült. Az idén 1 milliárd forintos költséggel felépül a 410 ágyas klinikai tömb. Kétszáz millió forintból elkészül Újszegeden a biotechnikai intézet. Hamarosan hallhatják a szegediek a regionális rádió adásait. Megkezdi működését a kábeltelevízió. Hozzálátunk a múzeum rekonstrukciójához. Ezek az intézmények olyan színvonalon biztosítják a kulturális szolgáltatásokat, amelyek megfelelnek a XX. század utolsó évtizedei igényeinek. Természetesen igényeink meghaladják a lehetőségeket, jelentősek a fejlesztések, bár korántsem elegendők, de tudomásul kell venni anyagi helyzetünket. Erre futja. Hozzáteszem, tisztában vagyok azzal is, hogy az új intézményeket egyre magasabb színvonalon kell működtetni. — Társadalmunk minden színterén évek óta hangoztatjuk, javuljon a minőség. Ez a követelmény miképpen jut érvényre a várospolitikában ? — Országos program a minőség javítása, és ennek a várospolitikában is meg kell jelennie. Egyre több panasz éri a lakásépítést, a lakóházfelújítást... Az országos igénynek úgy tudunk érvényt szerezni, ha a mércét emeljük, és nem veszünk át olyan lakást, utat, iskolát, ábc-áruházakat, amelyek kivitelezésében hibák találhatók. Megszűnt a mennyiségi szemlélet, csak azért, hogy a terv teljesüljön, nem fogadjuk el a rossz minőségű munkát. Ezáltal a városlakók érdekvédelmét is erősítjük. — A választások idején új programként hirdette meg, a tanács több figyelmet fordít a lakosság kis ügyeire. Ez az elképzelés eddig miképp valósult meg? — Az új választási rendszer a tanácstagok felelősségét növelte. A választott képviselők — mivel az élet új kihívása — kénytelenek többet törődni a kis ügyekkel. Az elmúlt évtizedben sok száz milliós beruházás mellett az olyan kis dolgok, mint villanypózna javítása, a gyalogátkelőhely minősége — kevesebb törődést érdemeltek ki. Pedig a javításuk tízezer forintokban fejezhetők csak ki, de sok ember közérzetét lényegesen megváltoztatta. A tanács állásfoglalásában a stratégiai célok közé emelkedtek a kis ügyek. Huszonöt millió forintot biztosítunk a lakóterületi alapra, amelyből a lakóterületi bizottságok döntése alapján oldják meg a kis feladatokat. Természetesen ez az összeg nem elegendő minden kérés teljesítésére. Ám ha ehhez hozzávesszük a szegediek évi 120 millió forintos társadalmi munkáját, akkor kevesebb kis ügy marad megválaszolatlanul. — A város gazdasági lehetőségei alapján milyen fontos fejlesztésekre nem jut most pénz? — Az emberek igényei állandóan növekednek és ez természetes. Ez a városi vezetést arra ösztökéli, hogy az új felvetésekre megtalálja a megoldást. A kérdőjelek közé sorolnám — tehát amire egyelőre nincs pénz — a kulturális infrastruktúra továbbfejlesztését, a peremvárosok hiányzó közműveit, a külterületek elégtelen ellátását... — A legutóbbi tanácsülésen az egyik szegedi országgyűlési képviselő felvetette, a város elüldözi tehetségeit. A tanács a maga eszközeivel ml módon tudja idekötni az alkotó embereket, a kiemelkedő tudású értelmiségleket? — Az elüldözés kifejezést én erősnek tartom, ám az igaz, hogy Szeged nem kellően figyel minden tehetségre. Ezzel kapcsolatban azonban szólni kell arról, hogy hazánkban a fővároscentrikusság nem szűnt még meg. A magas szintű, szellemi javak kb. 80 százaléka Budapestre jut. Ez olyan objektív tényező, amit nehéz ellensúlyozni. Ez az egyik része a dolognak. A másik, éppen Szeged adott példát, miképp lehet országos színvonalú tudományos intézeteket felállítani, kulturális eseménysorozatokat rendezni, Az utóbbi évtizedben nemcsak elmentek innék, hanem jöttek is. Nem egyirányú utca az elvándorlás. Említhetném a biológusokat, orvosokat, természettudósokat. Letelepedtek itt zenészek, szobrászok, neves művészek. Az egyirányú utca elsősorban az irodalomra jellemző. Ez összefügg azzal is, hogy publikálási lehetőségeket Budapest biztosít. Nyilvánvaló, hogy a tehetségek itt-tartása nemcsak a tanács, hanem az egész város feladata. A tanács elsősorban a lakás biztosításával igyekszik itt tartani a legjobb értelmiségieket. Számtalan esetet említhetnék, amikor soron kívül oldottuk meg művészek, tudósok lakáskérdését és a megfelelő atmoszféra megteremtésével segítjük a beilleszkedést. HALÁSZ MIKLÓS KISS DÉNES Támadó télben E roppant fehér támadásban a nyárra gondolok a nyárra! Rejtőző rügyek türelmére viharos ordas tutolásra Ahogy a létben fötmagastik a konok ember-szoborcsoportok dértől ragyogó patinája Az arcokba karmoló szélre kéményekben zengő vonókra magasztos emberi húségre fagytól zománcos végtagokra E roppant fehér támadásban szívünk ormai alatt nyár van Gondolnom kell a csirákban ott dacoló sudár kalászra Rejtőző rügyek türelmére Gondolok a kenyérsütőkre mindenkire ki értem moccan s csikorogva feszül a hónak hiiel álmodik telinek szónak Bór ük alól július dobban konokon az istenvert égre! — Miért fest? — Talán, mert verset írni nem tudok. És miután csak az iga/án jó zenét szeretem, a hegedűmön se játszom régóta. — Gentleman típus, .ló társalgó, mindig szalonképes. A kifelé forduló ember benyomását kelti, képei viszont mély zárkózottságról árulkodnak. Nincs itt ellentmondás? — Nincs. A viselkedés többnyire neveltetés kérdése. Én ilyet ho/tam otthonról magammal. A legbensőbb dolgokat a hetedik ajtó mögött őrzöm. mint az a bizonyos herceg. — Van ehhez kulcs? — Van, de az egypéldányos. Másolat nélküli. Persze ez is ellentmondásnak tűnik, hisz vügül is megmutatom a titkokat... Sokáig gondolkodom, töprengek dolgokon s ha kész van bennem, nagyon gyorsan formába öntöm. Addig a hetedik ajtó zárva van. — Képei tűnődőek, messzeségbe húzzák a tekintetet. A szférák zenéjét idézik... — Az élet ilyen. A lelkünk ilyen. Többrétegű. Egymáson szűrődnek át a rétegek. Időnként ütköznek, időnként feloldódnak egymásban. Időnként áthatolhatatlan szövevénnyé válnak. De a párhuzamosok végül is a végtelenben találkoznak. Hogy hol a végtelen? Ez is egy titok, és jó, hogy az, mert ettől izgalmas. Fontos, hogy legyenek titkok. Hogy legyenek saját titkaink. Persze, minden ember számára más a fontos és más a nem fontos. Szerintem fontos, hogy legyenek egyedül ránk jellemző dolgok. Hogy azok legyünk, amik vagyunk. Fontos, hogy honnan jövünk, hová megyünk. Mit hoztunk magunkkal, mit hagyunk magunk után. Fontos^ hogy azt csináljuk életünk során, amit szeretünk és amihez többnyire értünk is. Fontos, hogy szeretni és megbocsátani tudjunk. Egyáltalán, hogy legyenek érzelmeink és azokat komolyan vegyük! Hogy legyenek barátaink, hogy ne fecséreljük el az igazi kapcsolatokat. Hogy emberek legyünk, amennyire tudunk.,. És nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat a világon. — Hogy mi a nem fontos? ... Talán a pénz, a szomszéd nagyobb háza, mezeje. A fölösleges villogás. A hivatalos siker kicsikarása, az állandó önigazolás. A sikerre nagy szükség van, de nem a belső harmóniánk elvesztése árán. Ha a lelkünket eladjuk, úgy járunk, mint Faust, nem tudunk jóban lenni önmagunkkal, Nem vagyunk egyformán tehetségesek, de ha tudjuk, mennyit érünk, le hetünk egy egészséges sejtje a vérkeringésnek. Hiszem, hogy a kisemberek is mérhetik magukat a világmindenséggel. Persze, kell jó néhány kapaszkodó, hogy el ne szédüljünk a nagy forgásban. A kis mesterek vállán nőnek fel ma is a Leonardók, Rembrandtok és a Picassók. Hiszem, hogy minden embernek feladata van. Igaza van Madáchnak: „A cél halál, az élei küzdelem..." s talán tényleg evégett vagyunk a világon... Meg kell próbálni nem hebehurgyán élni és szépen meghalni, befejezve a dolgainkat. Ehhez kell jól beosztani az időnket és energiánkat. Igényesnek kell lenni magunkkal szemben. Nem szabad a félmegoldásokat választani. Nagyapám mondta egyszer, még gyerekkoromban, mikor felmásztam a fára: „Én nem bánom fiam, ha leesel, de akkor törd is ki a nyakad, mert nekem nyomorék unoka nem kell!" Igaza volt, bár akkor nem értettem. — És a festő, hogy lehet ma igényes? — Csak akkor lenne szabad festeni, ha fontos mondanivalónk van. Persze ezt csak az teheti meg, aki nem ebből él. (íme, még egy ellentmondás!) Nagyon nehéz lehet a profiknak megtermelni a kenyérrevalót. Én nem vállalnám, pedig szeretek festeni. Igaz, csak akkor, ha belső kényszer hajt. — Honnan lehet erőt meríteni ekkora nyugalomhoz? — Égymásból. Az emberekből. A könyveket is emberek írták, amit olvasunk. A zenét, a képeket is emberek csinálták, amikben gyönyörködünk. Be kell gyűjteni a szellemi javakat. Nagyon lehet örülni a szép gondolatoknak akkor is, ha nem mi találtuk ki azokat. Lehet örülni a szép képeknek, még ha nem is mi festettük őket. Lehet őrülni egymásnak. Durván leegyszerűsítve a dolgot. kétféle ember létezik: a humanista és a nem humanista. Szerintem, még mindig az előzőből van több. A háborút, az atomot is emberek csinálják, de a szerelmet is. Hátha az élet az erősebb. Én optimista vagyok... — Vehetjük úgy, hogy most kicsit beleshettünk a hetedik ajtó mögé? — Talán igen. Hogy aztán ugyanazt látja-e a beleselkedő, mint amit én elmondtam, nem tudom. Remélem, az én hetedik ajtóm mögött nem talál senki vért és könnyet... Nem szeretném, ha az én váram olyan lenne, iitittt a Kekszakailu Hercegé. PACSIRA EMÍLIA