Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-07 / 32. szám

7 Szombat, 1987. február 14. jg magazin [ [DM Az elviselhetetlen magány Riportot írtam egy olyan férfiről, aki magányos. Nincs ebben semmi különös, hiszen az elszigetelődés, a válások után törvényszerűen bekövetkezhet. Hősöm, aki középkorú, olyan asszony vagy lány ismeretségét keresi, aki kedves és vidám. Nincs extra igénye, csak a két alapvető emberi tulajdonságot szeretné valakiben megtalálni. Ennyi volt a riport sztorija, happy end nélkül. Az utolsó sorokban leírtam, ha valaki mégis felfedezné magában az említett tulajdonságot, és társat keres, levelét átadom ismerősömnek. Meglepett, hogy milyen sok nő jelentkezett telefonon és személyesen. Sorsukról beszélgettem, és ezek a találkozások ihlették a további írásokat. HALÁSZ MIKLÓS Hol ismerkedjünk? „Olyan egyedül vagyok" A telefonban nem mutatkozott be Intelligensen beszélt, elmondta, kíváncsi lett a magányosan élő ismerősömre. Érdekli a pszichológia, ezért találkozni szeretne a férfival. De, mindjárt hozzátette, kiegyensúlyozott családi életet él. Férje van és vele nagy egyetértésben nevelik két szép gyermeküket. Furdalt a kíváncsiság, mégis mit akar a nő. Pszichológiai hajlamait bármikor kielégítheti, miért pont az én szerencsétlen hősöm kell neki. Fél óráig telefonált, míg végül kifürkésztem a szándékát. — Nyugodtan mutasson be a férfinak. Nem vagyok kalandor, de hátha összejön valami. Itt félbeszakadt a társalgás, Miskolczi könyve után nem akarok epigon lenni. Egy másik hölgy élettörténetét röviden azért írom le, hátha a tanulságok könnyítenek más sorsán. Fél éve vált el a csinos asszony. — Sajnos, akkor éreztem, hogy egyedül vagyok, amikor jött a karácsony. A gyerekek már felnőttek, önállóak lettek. Bár az ünnepet együtt töltöttük, de amikor elmentek, olyan üresség vett körül, amit még soha nem éreztem. Alig vártam, hogy vége legyen az ünnepeknek, és emberek között lehessek. — Miért vált el a férjétől? — Nem bírtam elviselni, hogy esténként részegen mászott be sokszor az ágyamba. Egyébként aranyos fickó. de a pia szagát már rühelltem. Anyagilag is jól megvoltunk, szépen keresett. Amúgy se lehet panaszom. Bővérű asszony vagyok, naponta elvártam, hogy velem legyen. Szexben tehát jó volt, az is előfordult a húszéves házasság után, hogy egy nap többször is együtt voltunk. Ezt csak azért mondom, hogy tudja a barátja, milyenek az igényeim. A kolléganők irigyeltek, amikor elmeséltem. Csak az ital ne lett volna. Az utolsó időszakban különös émelygés lett úrrá rajtam, ha a pia szagát megéreztem. Természetesen a válást én akartam. Vettem magamnak egy kétszobás lakást. Mindenem megvan, kocsi, színes tévé, ékszerek, üdülő. Azonban a jólétet egyedül nem élvezem. — Próbált már kapcsolatot kezdeményezni? — Senki nem mondaná meg, hogy elmúltam negyvenéves. Tisztában vagyok vele, hogy még jó nőnek tartanak. Gyakran megyek kozmetikushoz és sportolok. Az utcán utánam fordulnak a férfiak, de az utcán nem lehet ismerkedni. Arra még nem gondoltam, hogy házassági hirdetést adjak fel. Munkahelyemen sok a fiatal férfi, persze nősek. Öt-hat évvel fiatalabbak nálam és csak szeretőnek kellenék nekik. Különben is egy kicsit szégyelleném, ha leállnék t'iatalabbal. A 45—50 év közötti korosztály jöhet nálam számításba. Az 50 fölöttiek már nem kellenek — És a férjét visszafogadná? — Talán, ha nem inna. De a piáról, nem hiszem, hogy le tud szokni. Középvezető, 38 éves és elvált asszony. Tiz éve egyedül él a gyerekeivel. — Imádom a srácaimat, szabad időm nagy részét kitölti a velük való foglalkozás. De néha rettenetesen kínoz a magány, borzasztóan szenvedek. Akkor a gyerekek se pótolják az igazi társat. Jól éltem a férjemmel, szerettük egymást. Majd hirtelen rádöbbentem, a szeretet egyoldalú. Bejelentette, van valakije. Megvallom, korábban is sejtettem, de meggyőztem magam, csak képzelődöm, nem lehet igaz. Amikor el akart hagyni, könyörögtem, ne menjen el. Gondoltam, majd elmúlik a nagy szerelem. Hivatkoztam a gyerekekre, apa nélkül hogy nőnek, fel. Nem lehetett megállítani a férjemet. Itthagyta a szépen berendezett családi házat. Sokkal rosszabb körülmények között él most, és ami a női hiúságomat sérti, egy nálamnál idősebb elvált asszonnyal. Higgye el, van önkritikám, de az a nő kinézésre a nyomomba se léphet. Velem mindenütt meg lehetett jelenni. De biztos olyat nyújt, amit én nem tudtam. — Hol kereste a társat? — Házassági hirdetést nem adtam fel. Megalázónak tartom az ilyen ismerkedést. Az elmúlt tiz év alatt két férfi volt az életemben. Az egyik fiatalabb volt nálam. Azt hittem, hogy a mi világunkban nincsenek már hozományvadászok. Fél év kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, tévedtem. Csendes, szerény fiatalembert vettem magamhoz, akivel azt hittem, megtalálom a boldogságot. Hamar észrevettem, nem én, hanem a házam kell neki. Gyorsan kitettem a szűrét. A másik férfivel egy évig éltem együtt. Nem is volt gond mindaddig, amíg verni nem kezdte a gyermekeimet. Nem bírták egymást elviselni, így ő is elment. — Jókedvű és vidám teremtésnek tartja magát, pedig depressziósnak látszik. — Mindig jókedvű voltam. Nem tudom, hogy mennyi maradt meg a nagy vidámságomból. Csak azt érzem, elment az életkedvem, egyre szomorúbb vagyok. Nem is tudom, mikor mosolyogtam utoljára. Másfél évtizede vált el a férjétől és ugyanennyi ideje keresi a megértő társat. Hatévi házasság után mindketten egyszerre jöttek rá, nem valók egymáshoz. Fia már katona, igy teljesen egyedül él. A partnerkeresés kálváriáját eleveníti fel. — Hamar rájöttem, az igényeket le kell szállítani. Ismerem az életet, tisztában vagyok mindennel. Házassági hirdetésekkel kezdtem Minden féle ember jelentkezett. Az elsővel két hónapig éltem együtt. Egyszer részegen jött haza, pontosabban a lakásomba. Szóvá tettem, miért ivott? Akkor veszekedtünk először és utoljára. Megütött, erre mondtam neki valamit, aztán felpofozott. A fiam is látta, büszkeségből is mondtam, hagyja el az otthonomat. Nem akart elmenni, nagyon megbánta, amit tett. De tudja, én konok természetű vagyok, ezért nem engedtem. Odáig fajult a dolog, majdnem rendőrt hívtam. A másik nem tudott a pénzzel bánni. Gáláns úr akart mindig lenni. De csak egy hétig tartott a fizetése. Hordta haza a felesleges ajándékokat. Egy hét után már én tartottam el. Lehetetlen állapot, amit nem lehet sokáig birni. Ki is adtam az útját. A harmadik kiegyensúlyozott, szeretetre méltó ember volt. Egy idő után hanyagolni kezdett. Az is lehet, hogy elhidegültünk. Vele két évig éltem. Ő volt az utolsó férfi az életemben. Megpróbálkoztam a társkeresők klubjával is, de akivel ott megismerkedtem, mindjárt le akart fektetni. Nem részletezem, sok keserűségem volt az utolsó években. Egyre idegenebb a világ körülöttem. És én is szúrós lettem. Szociológusok különféleképpen vélekednek a magány okairól. Ahány élethelyzet, annyi megközelítés. Egy biztos, az egyedül élők száma évről évre növekszik. A KSH Csongrád megyei igazgatóhelyettesétől, Klonkai Lászlótól kapott adatok szerint Szegeden nagyon sok egyedül élő férfi és nő él. A legtöbb az országban. Nézzük a statisztikát. A 20—34 éves magányos férfiak száma 7691, a nőké 7363. Ez a város össz férfi, női lakosságának 37, illetve 31 százaléka. A 35—49 éves egyedül élő férfiak száma 2027, a nőké 3406. A férfiak 13 százaiákos aránya megegyezik többé-kevésbé az országos átlagéval, a nők 21 százalékos tábora viszont meghaladja az országos átlagot, ami 16 százalék. írásomban csak a magányos nők helyzetével foglalkozom, mivel ők jelentik a többséget. A férfiak különben is hamarabb távoznak a földi paradicsomból, igy a magányos asszonyok száma szinte évenként növekszik. Egészségügyi okokat nem akarom részletezni, inkább a szociológiai körülményeket elemezném. Megdöbbenve tapasztalom, egyre több a pártában maradt hajadon. A sors kegyetlen fintora, hogy többségük a viszonylagos jómód miatt marad egyedül. Sok szülő megengedheti, hogy tinédzser gyerekének önálló lakást vásároljon. Igy az ifjú lány élvezi a szabadságot és eleinte nem akar férjhez menni. Múlnak az évek, és talán eszébe ötlik, nem is ő, hanem a lakás kell. Erősödik a kényelem szeretete, csökken az alkalmazkodás képessége is. Az idő múlásával kapcsolatteremtő képességek is satnyábbak lesznek. Különleges helyzetet teremt, hogy az egyetemek, főiskolák, tehát az értelmiségképző intézmények feminizálódnak. Egyre több nő lesz orvos, jogász, pedagógus, mert a fiúk inkább a nagyobb anyagi karriert biztosító, kétkezi szakmákat választják, így az értelmiségi nők párválasztási lehetősége jelentősen csökken, ha szakmabeli férjre vadásznak. Egyetemista lányok sírva panaszolják, akinek ötödéves koráig nincs komoly diákudvarlója, annak nem sok esélye marad, hogy értelmiségi férjet fogjon. Ha faluba vagy kisvárosba kerül, az ismeretségi köre teljesen leszűkül. Ez akkor van igy, ha az értelmiségi nő ügyvéd, orvos... élettársat keres. No persze sehol sincs előírva, hogy ez a féle párválasztás lehet garanciája a boldogságnak. Értelmiségi férfiaknál az ellenkező törekvést lehet tapasztalni, olyan asszonyt akarnak, aki a családnak, a gyermeknevelésnek, a csendes, meghitt otthonnak szenteli szabadidejét, nem a szakmai, tudományos karriernek. Ez a vélekedés nem sérti a nők emancipációjának jogosságát, viszont „hizlalja" a magányos nők táborát. E mentalitásra jó illusztráció pedagógusismerősömnek a véleménye, aki orvos-, aztán ügyvédfeleség után harmadszorra olyan nő ismeretségét keresi, akivel mindegy, hogy miről beszélget, de többet lássa otthon az asszonyt. Feltételezem, a sok nő hasonlóan nyilatkozna, ha megkérdezném, hiszen a második és harmadik gazdaságban maszekoló férj is keveset tartózkodik otthon. Rohanó világunkban a családi életet romboló tényezőről nem akarok többet regélni. A magányosok legnagyobb tábora az elvált asszonyoké. Társkeresésüket akadályozza, hogy hiányzik az a fórumrendszer, ahol ismeretséget köthetnének. Nincsenek klubok, társaságok, amelyek kellékei a kapcsolatteremtésnek. Igaz, létezik a társkeresők klubja, de önmagában kevés, és magán viseli a sajnálatra méltó bélyeget. Ezért sem vált igazán népszerűvé. írásunk terjedelmét meghaladja, hogy alaposan feltérképezzük a terepet. így befejezésül az marad, miképp lehetne az elszigeteltségen változtatni. A válasz egy újabb oldalt igényelne, nem is egyszerű, de tény, e téren is kell változtatni. K

ét tucat levél érkezett a szerkesztőségbe azzal a céllal, hogy riportom hősével megismerkedjenek. Az Írásokból részleteket közlök, természetesen úgy, hogy a levelek feladói inkognitóban maradjanak. ... Házassági vállalkozó cikkét olvasva, úgy éreztem, irnom kell önnek és kitartóan próbálkozó barátjának. Sajnos, sorstájjpk vagyunk. Nekem sem volt más lehetőségem, bár az ezzel járó és elkerülhetetlen körülmények megviseltek, de életkedvem, vidámságom megmaradt. Megpróbáltam újra berendezni magam és gyermekeim életét. Sikerült. Csendes, kiegyensúlyozott hétköznapjaimból azonban az igazi boldogság, a társ, a barát hiányzik. Barátja kedves, jókedvű nőt keres. Nekem mindkettő alaptermészetem. Talán még annyit magamról, magunkról, elvált asszony vagyok, két gyereket nevelek... ... Hasonló helyzetben vagyok, mondhatnám, mint az ön ismerőse. Igaz, én nem próbálkoztam még házassághirdetéssel. Egyedül élek, elvált vagyok, két fiam van. Szórakozásom, hogy a fiúkkal időnként moziba megyek. Egyébként szeretek olvasni, rejtvényt fejteni. Nincsenek nagy igényeim, egyszerű dolgozó nő vagyok. Férjhez menni nem áll szándékomban, a kalandot sem kedvelem. Szeretnék egy olyan barátot, akivel lehet beszélgetni, szereti a kirándulást, a színházat és egy kicsit szeret kertészkedni. De elsősorban szereti a gyerekeket. Magamról röviden annyit... nem iszom, nem dohányzom... Üdvözlettel, aki tud hinni és remélni. Ui.: remélem, nem iszákos az ismerőse, mert akkor tárgytalan. ... Szaván fogom és megkérem, adja ezt a nevet és cimet annak az ismerősének, aki kedves és jókedvű teremtést keres. Aki ennek érdekében „vállalkozó" lett. Ha az ismerőse még mindig keresgél és úgy érzi, az idő már nem telik olyan kellemesen, és jó lenne végre találkozni valakivel, irjon a cimemre. írja meg a telefonszámát! Miért ne?! Ui: amennyiben a megirt történet kitalált volt, és most egy jót nevet levelemen, gondolkozzon el azon, hányan lehetnek hasonló helyzetben, akinél gond az ismerkedési lehetőség... ... Olvastam a Házassági vállalkozó cimű cikkét, amely nagyon megragadott. Lehet, hogy ismerőse azóta már talált egy jókedvű és kedves hölgyet, de ha nem, kérem, továbbítsa részére címemet. Egyedül' élek, nemrég váltam el a férjemtől. Borzasztó a magány és még nem gondoltam hirdetésre. De ezt az alkalmat megragadom. Én szintén jókedvű és kedves embert keresek, ám nem férjnek, csak egy társnak, barátnak. Minden megvan az életemben, csak ő hiányzik. Korban jó pár évvel fiatalabb vagyok a cikkben szereplő ismerősénél. Ha esetleg aktuális, kérem, hívjon fel ezen és ezen a számon. Köszönöm a közvetítést. Üdvözlettel... ... A tegnap önhöz írt levelemben a telefonszámomat helytelenül közöltem. Most pontosan megírom. Ezen lehet keresni... ... Elvált asszony vagyok, társaságom nincs, a gyerekek már felnőttek, önálló életüket élik. Hirdetéssel próbáJkoztam, de nem sikerült megfelelő kapcsolatot kialakítani. Én elsősorban olyan férfit szeretnék, aki figyel a belső értékekre, önmagával és másokkal szemben igényes, kiegyensúlyozott életre vágyik. S ami a legfontosabb, az érzelmi kölcsönösség alapján megfelelő barát tudna lenni. Eddig sok férfiben csalódtam, de az is lehet, hogy bennem van a baj... ... Munkaköröm, beosztásom olyan, hogy nincs lehetőségem férfiakkal ismerkedni. A házassági hirdetőn keresztül csak egyszer próbáltam kapcsolatot kezdeményezni, de sajnos, nem sikerült. Két házasságom tönkrement, túl sokat az élettől nem várok, csak egy megértő barátot, akivel néha boldog lehet lenni...