Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-25 / 47. szám
4 Szerda, 1987. február 25. Seres József társadalomrajzai A Békés Megyei Tanács egy kötetben jelentette meg Seres József (1910—1984) három társadalomrajzi tanulmányát szülőfalujáról, Kun- nan hívta 1945 májusában sajnálattal kell megállapítaágotáról. Az elsőt a faluku- Szegedre Erdei Ferenc, aki- nom, hogy a provincializtató irodalom hőskorában, vei egy ideig egy cellában musnak lehetnek hátrányai 1937-ben pályadíjjal jutal- raboskodott a Béke utcában, is. Békés me;»ve kiadványai ma/.ta és önálló füzetben ad- Seres József parasztpárti bőségesek és színvonalasak; ta ki a Magyar Társaság Fa- vezetőként, szabadművelődé- olyan tudós értelmiség bálukutató Intézete; a másodi- Si felügyelőként, a Tiszatáj báskodik körülöttük, amely kat, amely a földreformot egyik alapítójaként vette ki rangot ad az ott megjelent mérte föl, a Válasz közölte részét a szegedi szellemi élet könyveknek. De az, hogy ez 1947-ben; a harmadik most megindításából. Közben el- „megyei" kiadvány, akaratjelent meg először: ezt szer- végezte az egyetemet, taná- lanul is korlátozta szerepét, zője 1983-ban fejezte be, és ri oklevelet szerzett, és ta- kizárt egyébként szervesen a falu jelenét rögzíti benne, nított is. 1950-ben fölhívták hozzátartozó írásokat. Ebben nem fukarkodva sem elis- a Művelődésügyi Miniszté- az esetben például mellőzmeréssel az elért eredmé- riumba, mint az ifjúsági iro- ték három nagyon értékes nyékért, sem bírálattal az dalom főelőadóját. Innen társadalomrajzi tanulmáelmulasztott meg elhibázott i9B3-ban átkerült a tan- nyát, amelynek ugyancsak dolgokért, s így a múlt és a könyvkiadóhoz főszerkesztő- ebben a kötetben volna hejelen mellett a jövő felét is nek. Bírálatai, szakcikkei, lyük: Tápéról (1947), Röszvetett pillantást. verselemző tanulmányai je- kéről (1948) és SándorfalváSeres József beírta nevét lentek me£. s kivette részét ról (1948) írt kitűnő szociogSzeged történetébe Mint ta- Vajda Janos összes művei- ráfiákat, amelyek ugyannítványának, Szabó Pálnak nek kritikai kiadásából is. életrajzi bevezetőjéből kitűnik, Szegeden, a Madách utóéban- végezte a polgári is- , . . ..... kola harmadik: és negyedik hangoztatom. Most mégis Peter Laszlo osztályát. A félegyházi taniúgy a földosztás utáni paA helyi könyvkiadásnak raszttársadalom viszonyait hiányt pótló, értéket mentő elemezték, mint a kunágohivatását magam is gyakran tai. Úttörőriadójáték Országos riadójátékkal köszöntik az úttörők tavasszal a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának 30. évfordulóját. A játék során az úttörőközösségek olyan feladatok megoldására vállalkoznak, amelyekkel cselekvő részeseivé válhatnak az ifjúsági szövetség tavaszi politikai programjának. Az országos akciót az úttörőriadók hagyományainak megfelelően izgalmas, „katonás szervezettséget" igénylő formában bonyolítják le. A játéknak jelt adó parancs elhangzása előtti napokban az úttörőcsapatok riadóparancsnokságokat hoznak létre, s a készültség elrendelése után a pajtások felkészülnek várható feladataik gyors végrehajtására. Megszervezik és kipróbálják üzenetközvetítő riadóláncukat. s rádió-, illetve televíziófigyelő-szolgálatot alakítanak. tóképzőben szerzett képesítést, majd 1932 őszén behívták katonának Orosházára. Már a képzőben olyan baráti körre tett szert, mint Darvas József, Székely Béla, Békés István: velük a baloldali ifjúsági mozgalmakhoz talált utat. 1933 februárjában kommunistn szervezkedés vádjával letartóztatták Birkí Ágnest, Darvas Józsefet. Békés Istvánt, s a nyomozás során Seres Józsefhez is eljutottak, öt is lefogták, és behozták Szegedre, a Béke utcai katonai fogházba. (Börtönnaplóját, amely megható olvasmány, és mélyen gondolkodó elmére vali, a Békési Élet idei első száma tette közzé. Kár, hogy nem kapott helyet ebben a kötetben i».> Június 9-én kétévi börtönre ítélték. Szabadulása után sem kapott állást, csak magántanításból tarthatta fönn magát a fölszabadulásig. Katonának azért kellett; 1944 decemberében a Dunántúlról szökött vissza falujába. OnOrszágos pályázat H szebb, emberibb környezetért! Mi? Hol? Mikor? 1987. FEBRUÁR 25., SZERDA — NÉVNAP: GÉZA A Nap kel 8 óra 34 perckor, és nyugszik 17 óra 21 perckor. A Hold kel 5 óra 35 perckor, és nyugszik 13 óra 48 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 417 cm (áradó). A pályázat célja: ösztönzést adni olyan társadalmi akciókra, melyek a természetes vagy művi (épített) környezet egy pontosan körülhatárolható területének közösségi célú védelmére, fejlesztésére, rendezésére irányulnak, vagy a pályázók által pontosan meghatározott egyéb környezetvédelmi feladat megoldását tűzik ki célul. A pályázaton részt vehetnek azok a települések, munkahelyi kollektívák, lakóközösségek és egyéb közösségek, amelyek 1987. június 1. és 1989. március 31. között a pályázati cél szerinti környezetvédelmi társadalmi munkára vállalkoznak. Intézményi feladatkörben elvégzendő munkával és máshol már díjazott pályaművel nem lehet jelentkezni. Formai és tartalmi követelmények. A kiválasztott terület jelenlegi állapotát utólag is ellenőrizhetően kell dokumentálni (leírás, helyszínrajz, fotó, film, videó stb.). A feladattervben tömören ismertetni kell a fejlesztési célt, a megvalósítás műszaki tartalmát, időbeli ütemezését. Elkülönítve rögzíteni kell a társadalmi közreműködés mértékét és módját is. A pályázathoz mellékelni kell a pályázattal érintett terület kezelőjének, tulajdonosának írásbeli hozzájárulását. A pályázatban meg kell jelölni a pályázó közösség képviselőjének nevét, címét, telefonJár-e átlagkereset a terhességi vizsgálat idejére? G. K.-né szegedi olvasónk terhes, és kérdése is ezzel kapcsolatos. A terhesgondozási vizsgálat időpontja egybeesik a munkaidejével. Szerciné tudni, hogy ». terhesgondozáson való részvétel idejére jár-e részére az átlagkeresete, vagy azt köteles ledolgozni. A rendelkezések szerint milyen esetben jár a dolgozónak átlagkereset? Olvasónk kérdésére a választ a 17/1979. (XII. 1.) MüM. számú rendelet 60. paragrafusa adja meg. E szerint a dolgozó részére átlagkereset jár a szavazás, hatósági, bírósági, munkaügyi döntőbizottsági idézésre tanúként való megjelenés, fanácstagként való eljárás, kötelező orvosi és rendőrorvosi vizsgálat, hadkötelesként való sorozás és katonai nyilvántartásba vétel, valamint az önkéntes tűzoltói igénybevétel esetén a teljes mulasztott munkaidőre. A kötelező orvosi vizsgálattal esik egy tekintet alá a terhes nőnek a terhesség ideje alatt terhességi orvosi vizsgálaton való négyszeri részvétel is. Ugyancsak jár a dolgozónak az átlagkeresete a házastársa (élettársa), gyermeke vagy saját szülője halála esetén egy munkanapra. A véradásra történő rendkívüli berendelés esetén a teljes mulasztott időre, nem rendkívüli berendelés esetén pedig legfeljebb négy munkaórára akkor is, ha a vizsgálat eredménye miatt tőle vért nem vettek Ha a dolgozó bíróság, munkaügyi döntőbizottság, illetve hatóság terheltként, sértettként, ügyfélként (felperesként vagy alperesként) idézi be, részére a mulasztott időre díjazás nem jár. 1986. november l-jétől az űj rendelkezés szerint a munkáltató munkaidőben való távozást (magánügyben) csak akkor engedélyezheti, ha az ügy munkaidőn kívül nem végezhető el. Ebben az esetben a munkában nem töltött időre munkabér nem jár, kivéve, ha annak utólagos — nem túlmunkaként történő — teljesítésében a munkáltató és a dolgozó megállapodnak. Az új rendelkezés nem érinti az eddigi rendelkezéseket az átlagkeresetre való jogosultság tekintetében. Továbbra is a dolgozó jogosult átlagkeresetre a kötelező orvosi vizsgálat idejére. Ilyen kötelező orvosi vizsgálatnak kell tekinteni a terhes nőnek a terhesség ideje alatt a terhességi orvosi vizsgálaton való négyszeri, koraszülésnél egyszeri részvételét, ha e vizsgálaton való megjelenésre csak a munkaidőn belül van lehetőség. Dr. V. M. számát. A szöveges pályázatot 5 példányban kell benyújtani 1987. máfeius 31-ig az alábbi címre: Magyar Televízió, Natura Szerkesztőség, 1310 Budapest, Szabadság tér 17. A küldeményen tessék feltüntetni: „A szebb, emberibb környezetért!" A bírálóbizottság, amely a Hazafias Népfront, a KISZ, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Urbanisztikai Társaság, az MTESZ, az OKTH, az Országos Közművelődési Központ és a SZOT képviselőiből áll, 1987. május 31-ig dönt a pályázatok elfogadásáról. Az elfogadott pályázatokban részletezett feladatok teljesítését 1989. május 15-ig értékeli, s dönt a pályadíjak odaítéléséről. A pályázat ünnepélyes értékelésére a környezetvédelmi világnap (június 5.) 1989. évi országos rendezvényén kerül sor. A pályázóknak a bírálóbizottságot 1988. december 31-ig írásban értesíteniük kell a vállalt feladat végrehajtásáról. A bírálóbizottság az alábbi pályadíjakat adja ki: Városok, nagyközségek, községek, üzemek: 2 darab I. díj (3 millió 500 ezer forint), 2 darab II. díj (1 millió 500 ezer forint), 2. darab III. díj (300 ezer forint). Munkahelyi közösségek: I. díj 1 millió forint, II. díj 600 ezer forint, III. díj 400 ezer forint. Egyéb közösségek: I. díj 600 ezer forint, ír. díj 250 ezer forint, III. díj 100 ezer forint. Az Országos Vízügyi Hivatal különdíja: 200 ezer forint. A pályázat benyújtásának (postára adásának) határideje: 1987. március 31. 24 óra. Szeged a hazai lapokban A jugoszláv kapcsolat / Bűle István — Staféta. — 1. sz. — A szegedi és a szabadkai Ifjúsági szervezetek sportkapcsolatairól. Egy pohár vlz : A Szegedi Nemzeti Színház előadása / Tegyl Enikő — Magyar Nemzet. — febr. 17. — Kritika. Hogyan kezdődik Szegeden? Városi televízió a tűzkeresztségen túl / Pleskonlcs András — Békés Megyei Népújság. — febr. 18. : 111. Szeged bűvös szava — városesztétika : Névjegy a csobogóban, domborműveken / Horváth Kálmán — Népszabadság. — febr. 18. : 111. EDÜI a biotechnikai labor Szegeden [Képi / Tóth Béla felvétele — Népszabadság. — febr. 18. — Fénykép. Országos elméleti konferencia kezdődőit : A szocializmus fejlődésének időszerű kérdései hazánkban — Esti Hírlap. — febr. 19. Szállítások kedvezménnyel : A vasútnál — Esti Hírlap. — febr. 19. — Irány vonatok a MAV Szegedi Igazgatóságának területén. Kerll hóvirágok — Magyar Hírlap. — Febr, 19. — A szegedi piacokon. Renéwal ls integrál part ot developmcnt — Berect ; HSWP 1987/8. theoretlcal conference — Daily News. — febr. 20. : 111. A magyar Provence / Péter László — Élet és Irodalom. — febr. 20. — Ismertetés a Somogyi-könyvtár kiadásában megjelent Magyar Köztársaság, történet és repertórium c. füzetről. Négy évtized vívmányaira építkezhetünk a jövőben ls : Országos elméleti tanácskozás Szegeden : Berecz János előadása : Referátumok — Magyar Hírlap. — febr. 20. : 111. — Ua. — Magyar Nemzet, Népszava. — febr. 20. Országos elméleti tanácskozás Szegeden : A szocializmus fejlődésének Időszerű kérdései / (munkatársunktól) - Népszabadság. — febr. 20. : 111. — Szerző: Tanács István. Welner Leó kamarazenekar / Czlgány Ildikó — Népszava. — febr. 20. — 1979-ben alakult a Wenlnger Richárd vezette szegedi zenekar. Szekcióülések az elméleti konferencián ~ Magyar Hírlap. — febr. 21. — Ua. Magyar Nemzet, Népszava. — febr, 21. Szekcióülések az elméleti tanácskozáson / (munkatársunktól) •=» Népszabadság. — febr. 21, — Szerző: Tanács István. Jó szellemű vita a szocializmus fejlődéséről : Berecz János foglalta össze Szegeden a háromnapos országos elméleti tanácskozást = Vasárnapi Hírek. — febr. 22. : 111. — Berecz János zárszavával. Befejeződött az elméleti tanácskozás / (munkatársunktól) — Népszabadság. — febr. 23. — Szerző: Tanács István. — Berecz János zárszavával. Fontos feladat hasznosítani fejlődésünk tapasztalatalt : Befejeződött az országos elméleti tanácskozás : Beszámoló a szekcióülésekről : Berccz János összegzése — Népszava. — febr. 23. — Ua. Magyar Hírlap, Magyar Nemzet. — febr. 23. A szegedi elméleti tanácskozás témáiból / az interjúkat Dlósdl László és Garam József készitette — Népszava. — febr. 23. — Beszélgetés Baranyai Tiborral, Horváth Ferenccel és Kulcsár Kálmánnal. . Mocsár Gábor — ... eleitől fogva / Wéber Antal - Kritika. — 2. sz. — Könyvismertetés. Szembenézni önmagunkkal — 6» félmilliárdos hiánnyal / S. J « Munka, — 2. sz. : 111, — Szerző: Siklós János, - A Délépről KÉTSZÁZNYOLCVAN ÉVE született Carlo Goldont (1707— 1793) olasz vígjátékíró, a realista olasz vígjáték megalkotója. HETVENÉVES Anthony Burgess (sz. 1917) angol iró, tanár, kritikus, művészettörténész. Magyarul Egy tenyér, ha csattan (1979) cimü regénye ad izelitőt (rásmüvészetéböl. ÖTVENÉVES Zsivótzky Gyula (sz. 1937) atléta, kalapácsvető, 1968-ban olimpiai bajnok. KISSZINIIAZ Este 7 órakor: Don Pasquale (Vaszy Viktor bérlet). MOZIK Vörös Csillag: delelőtt 10 órakor: Gyilkos robotok (színes amerikai film. V. helyár!), fél 4 órakor: Lillomfl (színes magyar film), háromnegyed 6 és 8 órakor: Banánhéjkeringő (magyar film). Fáklya: hárbmnegyed 3 órakor: Én és a nagyapám (színes magyar film), negyed 6 és fél 8 órakor: Országúton (olasz film). Szabadság: fél 4. háromnegyed 6 és B órakor: Gyilkos robotok (színes, m. b. amerikai film. V. helyár!). Kiskörössy halászcsárda: <vldeomozl), délután 4 és este 8 órakor: Ne verekedj! (színes hongkongi kung-fu film). Fllmtéka: délután 6 órakor: Broadway, Danny Roso (m. b. amerikai film). Eva presszó: este 8 órakor: Murphy háborúja (színes angol film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-OKR-GEGESZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészetl ügyelet az ÜJszegcdl Gyermekkórházban van (Szeged, Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a Fül-Orr-Gége Klinika tart ügyeletet. (Szeged, Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1-3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGELYSZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 16.45 17.10 17.30: 18.40: 19.00: 19.10: 19.30 20.00: 22.15 22.35 23.05 23.20: 18.45 19.15 19.30 20.00 20.45 21.00 21.30 16.45 17.30 18.00 18.30 19.00 19.15 19.30 20.00 22.15: BELGRÁD 1. Magyar nyelvű tv-napló Krónika Gyerekeknek Vetélkedő Tv-kalendárium Rajzfilm Tv-napló Ragcmusha, harcosok Ivadéka — amerikai Játékfilm Tv-napló A könyv Ideje Kis koncert Hirek BELGRÁD 2. Zágrábi körkép Müsorkiegészités Tv-napló Könnyűzenei műsor Tegnap, ma, holnap Hőstettek Ideje — dok.-műsor Zenei események ÜJVIDÉK Híradó magyarul és szerbhorvátul Gyerekeknek Zenés műsor Dok.-müsor Ma Rajzfilm Híradó magyarul Filmest Híradó szerbhorvátul Rádió Tévé BUDAPEST 1. 9.05: Tv-torna 9.J0: Egy énekes álmai 10.10: A négy szépség — (lsm.) 11.00: Képújság 16.10: Hármas csatorna 17.15: Hírek 17.20: „Egy szó, mint száz" 18.00: Képújság 18.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.10: Háttérrajz start előtt — dok.-fllm 19.10: Esti mese 19.30: Híradó l. 20.05: Osztálytársak — NDK tv-film 21.35: „Az Élet él és élni akar..." — 4. 22.30: Van öt perce? 22.35: Híradó 3. BUDAPEST L. 17.15: Képújság 17.20: Felvételre ajánljuk! — (lsm.) 18.05: Nasa obrazovka — a szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 18.25: Az olaj titkos története — francia dok.-fllmsorozat — 3. 19.25: Tv-torna 19.30: Hétköznapok a nepáli scrpáknál — osztrák dok.-fllm 20.00: A budapesti körzeti stúdió műsora 21.00: Hiradó 2. 21.20: A telefon a te barátod — lengyel rajzfilm 21.35: A madarak szeme — 1.6 éven felülieknek! — (lsm.) 22.53: Usszefuglaló u téli Universladéról 23.25: Képújság 8.20 8.50 8.55 9.48 9.57 10.05 11.06 11.21 12.30 12.45 13.00 13.53 14.09 14.25 15.00 15.40 16.05 17.00 17.30 17.50 18.02 18.15 19.59 21.00: 21.15: 21.30: 22.20: 22.30: 22.47: 23.02: 0.15: 4.20: 8.05: 8.50: 9.05: 12.10: 12.25: 12.30: 13.05: 14.00: 15.05: 15.15: 17.30: 18.30: 19.05: 19.57: 20.03: 20.50: 21.03: 23.20: 23.30: 0.14: 0.15: 4.20: 8.12: 8.55: 9.30: 9.58: 11.05: 11.10: 11.35: 13.05: 13.35: 13.32: 14.27: 13.07: 15.57: 17.00: 17.30: 18.00: 18.30: 19.05: 19.33: 20,35 ; 21.03; 31.30: 22.40 KOSSUTH Eco-mlx — (lsm.) Kis magyar néprajz Nagy mesterek — világhírű előadóművészek Muzsika gyerekeknek Hanglemez MK A Rádiószínház bemutatója — A tizennyolcadik teve — Szamull Aljosin színmüva Ml ez a gyönyörű? Nótacsokor KI nyer ma? Törvénykönyv Romantikus kamaramuzsika Gllnka: Ivan Szuszanyln — keringő A magyar széppróza századal ODeraslágerek Népzenei Hangos ŰJság Concertina Praga '86 MR 10—14 Ml közünk hozzá? Hamarosan halljuk őket.. . Népdalok Kritikusok fóruma Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év — Ural rekviem 120 szonettben — 3. Puskin-művek az operaszínpadon — 2. — Borisz Godunov Német utakon — 3. Nóták Hírek, érvek, vélemények Tíz perc külpolitika Ugrin Gábor vezényel ÜJ rádióadó Marcaliban A kamarazene kedvelőinek EJfél után ... PETŐFI Idősebbek hullámhosszán Tíz perc külpolitika — (lsm.) Napközben Peter Nero zongorázik Néhánv szó zene közben Oláh Kálmán népi zenekara Játszik A tegnap slágereiből Akár Hl-Fl, akár nem Diákfoci Zenerulett Ötödik sebesség „Ahogy ml zenélünk" Operetthistóriák — 11. Lakodalmas énekek Album-ajánlat Agyvlzsgálat számítógéppel Közkívánatra! Verbunkosok Freddie Hubbard dzsessregyüttesc játszik EJfél után ... 3. MŰSOR Gabrlela Benackova operaáriákat énekel Dzsesszarchlvum — Harry James felvételeiből Operaegyüttesek és finálék Kamarazene Pillanatkép Jon Vlckers operaáriákat énekel Beethoven: Missa solemnls Szonda Népdalfeldolgozások Kamarazene korabeli hangszereken Magnóról magnóra Magyar zeneszerzők Zenetörténeti értéktár Diákfélóra Rézfúvós kamarazene Operába hívogató — Bizet: Carmen V materinskom jazyku — a Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Miskolcról Iskolarádió Hangverseny barokk zeneszerzők müveiből Kb. A csodák birodalmában — 9. Operaáriák Zenekari muzsika Napjaink zenéje