Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-19 / 42. szám

2 Csütörtök, 1987. február 19. Ünnepség Tatabányán fl magyar-szovjet barátsági szerződés aláírásának évfordulóján Országos ünnepséget rendeztek szerdán a tatabányai népházban a Magyar—Szovjet Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés aláírásának 39. évfordulója alkalmából. Az eseményen részt vett Apró Antal, az MSZMP KB tagja, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke és Bíró Gyula /ötitkár, Nyikita Darcsijev, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa, s ott voltak Komárom megye párt-, állami és társadalmi szervezeteinek vezetői. Az ünnepségen Sudár Iván, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság titkára méltatta az 1948. február 18-án aláirt egyezmény jelentőségét. népeink tettekben megnyilvánuló barátságát, hazánk és a Szovjetunió egyre sokrétűbb politikai, gazdasági, kulturális együttműködését. Kiemelte, hogy ma a fejlődésnek olyan szakaszában vagyunk, amely országaink elé minőségileg új feladatokat állit és szükségszerűvé teszi az együttműködés kapcsolatrendszerének átfogó korszerűsítését. Ez összhangban van a pártjaink kongresszusain megfogalmazott követelményekkel, és ezt erősítették meg a két kormány vezetőinek találkozóin. A magyar közvélemény — mondotta a továbbiakban — fokozott érdeklődéssel és rokonszenvvel tekint a Szovjetunióban végbemenő átalakítási, megújulási, korszerűsítési folyamatokra. Meggyőződésünk, hogy ami a Szovjetunióban történik, az a fejlődés motorja lesz a szocialista országokban, így hazánkban is. — Az MSZBT fontos teendői közé tartozik, hogy a jövőben mind szélesebb körben szóljon a szovjet emberek életében, munkájában bekövetkezett változásokról, törekvéseikről. Ezt követően Nyikita Darcsijev emelkedett szólásra. Hangsúlyozta, hogy az 1967ben megújított és ma is érvényben levő szerződés két olyan szocialista ország bensőséges szövetségének a megfogalmazása, amelyeket a közös eszme, a politikai, társadalmi célok és az érdekek azonossága fűz öszsze. Az ünnepség zenés, irodalmi összeállítással, valamint a Tatabányai Bányász Táncegyüttes műsorával feárult. vsztanácskozás Szoljában # Szófia (MTI) A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterhelyettesei 1987. február 18án Szófiában találkozót tartottak, amelyen az emberi jogokkal és humanitárius együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. A Magyar Népköztársaság képviseletében Bényi József külügyminiszter-helyettes vett részt az ülésen. // Kísérlet szolidaritási alap létrehozására tr A Belgrád (MTI) A JKSZ KB Elnöksége határozatban utasította el az úgynevezett szolidaritási alap létrehozását, amit a közelmúltban egy belgrádi értelmiségi csoport kezdeményezett. Az elnökség állásfoglalása megállapítja: az „alap" megszervezését javasló okirat aláírói között a jugoszláv közvélemény előtt szocialistaellenes tevékenységükről ismert személyek is vannak. Az „alap" létrehozásának kezdeményezői — visszaélve az önigazgatási szocialista demokráciával — úgy szeretnének feltűnni a világ közvéleménye előtt, mint akik a Jugoszláviában állítólag veszélyeztetett demokratikus szabadságjogokért harcolnak. A határozat felhívja a kommunista szövetség szervei és alapszervezetei figyelmét: az „alap" megszervezésére tett kezdeményezés támogatása összeegyeztethetetlen a párttagsággal. Végül pedig ailáhúzza: az alkotmányos rend elleni szervezett tevékenység ellen az illetékes állami szerveknek szükség esetén a törvényes keretek között fel kell lépniük. Javaslatok Bécsben # Bécs (MTI) Kanada más nyugati országokkal együtt szerdán újabb, a kisebbségek jogaival kapcsolatos javaslatot terjesztett elő a bécsi utótalálkozón. A javaslat szerint az államok vállalják, hogy nem akadályozzák a nemzeti, a vallási, a nyelvi kisebbségekhez tartozók «apc.Jc'.atsi'is'; r-igtiremtásét, ápolását más országokban élö, velük nyelvükfl bomlás jelei ? ben, kultúrájukban rokon személyekkel, sem az utazásoknál, sem a tájékoztatásban, sem az érintkezésben. Ekkehard Eickhoff, az NSZK nagykövete szerdán a sajtó előtt emlékeztetett arra, hogy az emberi jogokkal foglalkozó, korábbi ottawai szakértői találkozón a magyar küldöttség javaslatot terjeszt? li bt ".-•->zeti kisebbségek kérdésében, indítványozva, hogy azok teljes egyenjogúságán fúl biztosítsanak számukra különleges előjogokat sajátosságaik megőrzése, fejlesztése érdekében. C nyhén szólva zűrzavar™ ról, vagy pontosabban fogalmazva hevesebbé vált halalmi csatározásról tanúskodnak a nicaraguai ellenforradalmárok vezérkaráról érkező legfrissebb hírek. Sőt, egyes megfigyelők — még kritikusabb éllel — egyenesen a kontrák vezető triumvirátusában megfigyelhető bomlás kezleti jeleként értékelik azokat a jelentéseket, amelyeket az elmúlt napokban Miamiban tettek közzé. Nehéz is lenne persze másként jellemezni a fejleményeket, hiszen a nemegyszer egymással is feszült viszonyban levő, ám egyaránt Managua-ellenes tevékenységről ismert politikusok közül előbb a viszonylag mérsékelt Arturo Cruz, majd — az előző hírt cáfolva — a jóval szélsőségesebb Adolfo Calero jelentette be lemondását. Anélkül, hogy elhanyagolhatónak tekintenénk a sandinista kormányzat eltenfelei között meglevő ellentéteket, úgy tűnik, a bevillongásnál sokkal jelentősebb a kontra-vezérek és a washingtoni kormányzat viszonya, vagy — még tágabban megvonva a kört —, a Reagan-adminisztrációnak a közép-amerikai válsággal kapcsolatban tanúsított álláspontja. Jó néhány szakértő mutatott rá, hogy a mostani miami hatalmi kötélhúzás időben egybeesik a kontrák katonai segélyezésének újabb, közelgő törvényhozásbell vitájával. A Fehér Háznak a múltban is többször okozott nehézséget a dollármilliók megszavaztatása és a hónapok óta gyűrűző Trangate-botrány a maga nicaraguai vetületeivel aligha könnyíti meg az elnök feladatát. Emlékezhetünk, hogy az iráni titkos fegyverszállítások bevételeinek egyik végállomása épp a kontrák ellátását biztosító (ugyancsak titkos) pénzalap volt, így érthető, hogy minden további kontrasegély várhatóan merevebb ellenállásba fog ütközni az immár demokrata többségű kongresszusban és szenátusban egyaránt. Igencsak valószínű tehát, hogy a kontrák vezérkarában folyó helycserék épp e törvényhozásbeli kilátásokkal függnek össze. A mérsékeltebb Cruz maradása, a radikális Calero távozása a Fehér Ház szándékai szerint „szalonképesebbé" kell hogy tegye a nicaraguai rendszer ellen küzdő erőket, elősegítve ezzel a törvényhozás „akadékoskodó elemeinek" leszerelését. lylás kérdés, hogy néha a ^ közép-amerikai fejlemények is (például a Managua-ellenes célzattal öszszehivott hét végi San Jose-i csúcstalálkozó látványos kudarca) elegendő okot szolgáltatnak a fejfájásra. Ügy tűnik, emellett a kontrák belharcai sem igen könnyítik meg a washingtoni illetékesek dolgát. Szegő Gábor Szellem és betű „Ténylegesen z szerződés összezúzáiáról van szó. Hiszen politikailag és — ha úgy tetszik — filozófiailag a szerződés értelme kezdettől fogva az. hogy a stabilitási rakétavédelem nélkül biztosítsuk, s ezáltal megszüntessük a pajzs és a kard örökös — az atomkorszakban különösen veszélyes — versengését." Mihail Gorbacsov e szavai, amelyek a moszkvai nemzetközi békefórum résztvevői előtt hangzottak el, kemény tiltakozást jelentettek az 1972-es szovjet— amerikai szerződés „kiterjesztő értelmezése" ellen, amelyet Washington most törvényesíteni akar. Lassan másfél évtizede, hogy megszületett a SALT-rendszer keretében a rakétaelhárító védelmi rendszerekre vonatkozó kétoldalú megállapodás, amelyet a korlátozás tárgyának angol neve (AntiBallistic Missile) után ABMszerzödésnek is szoktak nevezni. A „magas szerződő felek" abból indultak ki, hogyha sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok nem rendelkezik a két ország egész területére kiterjedő rakétavédelmi rendszerrel, akkor a felek mindegyike számot vet azzal, hogy amennyiben atomcsapást mér a másikra, a válaszcsapás — legyen akár „csökkent értékű" — helyrehozhatatlan kárt okoz neki, vagyis a háborúban nem lesz győztes. Ha viszont valamelyikük kiépít egy átfogó ellenrakéta-rendszert, akkor olyan aggodalmat ébreszt a másikban, hogy egyetlen célja van: ha első atomcsapást mér, a rendelkezésére álló rakétavédelem révén „elviselhető szintűre" gyengítheti a válaszcsapást. Az 1972-es ABM-szerződést sugalló logika időtlen, így a szóban forgó megállapodás érvényességét sem kötötték határidőhöz. Ez tömören a szerződés szelleme. A ma: amerikai vezetés „erkölcstelennek" kiáltja ki az ABM-szerzódést. Az államok saját védelmüket évszázadok óta szent dolognak tekintették, hogyan lehetett 1972-ben szinte lemondani az interkontinentális rakétákkal szembeni védelemről? Hozzáteszik, hogy ha az ABM-szerződésnek volt is valamilyen értelme annak idején, csak azért, mert akkoriban nem volt meg a műszaki lehetőség hatékony rakétavédelmi rendszer létrehozására. Most viszont állítólag van ilyen lehetőség, tehát a szerződés nemcsak elveszítette értelmét, hanem „erkölcstelen" i^: akadályozza egy olyan rendszer létrehozását, amely embereket véd ... Erre azt lehet mondani, hogyha ma megteremthető egy, a 70-es éveknél hatékonyabb rakétavédelmi rendszer, akkor nemcsak, hogy nem vdlik feleslegessé a szerződés, hanem éppen fenntartásának és megerősítésének szükségessége nő, ugyanazoknál az okoknál fogva, amelyek életre hívták. Való igaz, hogyha a másik fél ölbetett kézzel ül, az új tudományos és műszaki lehetőségek tényleg módot adnak egy olyan „pajzs" megteremtésére, amely alól annak birtokosa lefegyverző atomcsapással fenyegetőzhet. De vajon a „pajzs" birtokosa beleélheti-e magát abba a hitbe, hogy a másik fél tényleg ölbetett kézzel várja a végzetes atomtámadást? Nos, lássuk ezek után az ABM-szerződés betűjét., A legfőbb rendelkezés, amely az V. cikk 1. pontjában szerepel, így hangzik: „Mindkét fél kötelezettséget vállal arra, hogy nem hoz létre, nem kísérletez ki és nem állit rendszerbe olyan rakétaelhárító védelmi rendszereket, vagy azok összetevőit, amelyek tengeri, légi, világűrbéli, vagy mozgó szárazföldi telepítésüek..." Egyértelmű tehát, amíg a szerződés érvényben van, a kozmikus rakétavédelmi rendszerek nemcsak létrehozásának és telepítésének, hanem kikísérletezésének tilalma is. A IX. cikkben a felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem adnak át más államoknak és nem telepiteII békeév eredményeiről Bevezetőben a- nemzetközi békeévvel kapcsolatos ENSZdeklarációt idézve hangsúlyozta, hogy a béke és a leszerelés nemcsak a kormányok, hanem a társadalmi erők ügye is. Megállapította, hogy az ezen alapuló együttműködés jutott kifejezésre a nemzeti bizottság összetételében, illetve a békeév magyarországi programjában és iannak megvalósításában is. A magyar társadalom széles rétegeit mozgósító eseménysorozat számos új elemmel gazdagította a hivatalos állami szervek, a társadalmi szervezetek és a békemozgalom kapcsolatát. Mindez tovább szélesítette a kormányzati szervek állásfoglalásainak társadalmi hátterét, miközben erősödött az emberekben, a közvéleményben az illetékesség érzése, az aktív közreműködés igénye. A nemzetközi békeév tartalmas hazai programjának a XI. országos békekonferencián történt politikai értékelése megerősítette, hogy a Magyar Népköztársaság külpolitikájának és a magyar békemozgalom tevékenységének elvei teljes összhangban vannak a nemzetközi békeév szellemével, a világbéke megóvásában fontos szerepet játszó ENSZ céljaival és törekvéseivel Az ENSZ éve és z nemzetközi békeév magyarországi rendezvényeinek összehangolására alakult nemzeti bizottság szerdán Várkonyi Péter külügyminiszter elnökletével megtartotta záróülését. A tanácskozáson Barabás Miklós, az Országos Bcketanács főtitkára számolt be az 1986-os békeév hazai eseményeiről. Ezt követően Várkonyi Péter a nemzeti bizottság tevékenységéről szólva kifejtette, hogy az ENSZ éve és a nemzetközi békeév betöltötte hivatását. Jelentős mértékben bővültek a nemzetközi — s ezen belül a hazai — közvéleménynek a világszervezetre vonatkozó ismeretei, és további ösztönzést kapott a világszerte egyre erősödő békemozgalom. Hangsúlyozta, hogy e két nagyszabású nemzetközi akció sikeréhez Magyarország is hozzájárult: a nemzeti bizottság munkájához szorosan kapcsolódva az Országos Béketanács és a Magyar ENSZ-társaság eredményes munkát végzett. Utalt arra, hogy a programokról, azok eredményeiről az ENSZ főtitkárát is tájékoztatják A külügyminiszter röviden szólt a magyar diplomáciának a nemzetközi együttműködés elmélyítése, a nemzetközi helyzet alakulásának kedvező irányú befolyásolása érdekében a békeévben tett erőfeszítéseiről, illetve az ENSZ-ben kifejtett aktív, konstruktív tevékenységéről. A nemzetközi békeév kiemelkedő jelentőségű eseményének tartotta azt a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének megteremtésére vonatkozó kezdeményezéseket, amelyet tíz szocialista ország képviseletében a magyar delegáció terjesztett elö a világszervezetben. Kiemelte, hogy hazánk cselekvő részt vállalt a javaslat kidolgozásában, és azóta is aktív szerepet játszik a kezdeményezés továbbvitelében, tartalmi elemeinek kidolgozásában. A külügyminiszter végezetül megállapította: a világbéke megőrzése, az ENSZ ezzel kapcsolatos elveinek, tevékenységének népszerűsítése továbbra is időszerű feladat, A nemes ügyet szolgáló erőfeszítéseket az ENSZ-évforduló alkalmából rendezett megemlékezések és a látványos békeévi akciók után a hétköznapokon is folytatni szükséges. nek saját területükön kívül a szerződés által korlátozott rendszereket, vagy azok öszszetevőit. A világűr ismeretes módon az Egyesült Államok területén kívül van. A XIII. cikk intézkedik a szovjet—amerikai állandó konzultatív bizottság létrehozásáról. A XIV. cikk lehetővé teszi a szerződés' egyeztetett módosítását, a XV. cikk pedig a felmondását, ha valamelyik fél úgy ítéli meg, hogy a szerződés tartalmával összefüggő rendkívüli körülmények magasabb érdekeit veszélyeztetik. Hogy mennyire kizárta az. 1972-es szerződés a felek egész területének rakétavédelmét, mutatja a C betűjelzésű, egyeztetett nyilatkozat. Ez kimondta, hogy az eredetileg megengedett két (maximum 150 kilométer sugarú) rakétavédelmi körzet középpontja nem lehet 1300 kilométernél közelebb egymáshoz. A szerződés betűje és szelleme szerint tehát még nagyobb összefüggő térség rakctavédclmc is tiltott. A Szovjetunió és az Egyesült Államok a szerződésben nem tért ki az akkori eltérő elveken alapuló rakétavédelmi rendszerek problémáira. „A végett, hogy biztosítsák azon kötelezettség teljesítését, miszerint nem telepítenek rakétaelhárító védelmi rendszereket és azok összetevőit, kivéve azokat, amelyeket a szerződés III. cikke előirányoz, a felek megegyeztek abban, hogy abban az esetben, ha a jövőben létrehoznak olyan rakétaelhárító védelmi rendszereket, amelyek más fizikai elveken alapulnak, és a rakétaelhárító elfogó rakéták, a rakétaelhárító rakéták indítóállásai, vagy rakétarlháritási rendelkezésű rádiólokációs állomások helyettesítésére alkalmas összetevőket foglalnak magukba, az ilyen rendszerekre és összetevőikre vonatkozó specifikus korlátozások a szerződés XIII. cikkével összhangban megvitatás, XIV. cikkével összhangban megegyezés tárgyai lesznek." Bármilyen bonyolult is ez egyetlen mondatból álló egyeztetett nyilatkozat, belőle egyértelműen következik, hogy a „más fizikai elveken alapuló" rakétavédelmi rendszereket is csak szárazföldön, helyhez kötött kivitelben, a szerződés által szabatosan körülírt térségekben lehet kipróbálni. Az amerikai „hadászati védelmi kezdeményezés" jelenlegi elgondolása megsérti ezeket az annak idejét* egyeztetett elveket, mint ahogy a gyakorlati munkálatok is ellentétben állnak ezekkel az elvekkel. A „megszorító" és a „kiterjesztő" értelmezés körüli vita) felfogható úgy, hogy az Egyesült Államok most nem szánja rá magát a szerződés felmondására, tehát úgymond „ragaszkodik" az 1972es szerződéshez. Saját hadászati szükségleteihez idomítja viszont az ABM-megállapodás rendelkezéseit. Az Egyesült Államok vezetése gyakorlatilag 1985 októbere óta. amikor .Jogilag" helyes értelmezésnek minősítette a neki nem megfelelő rendelkezések figyelmen kívül hagyását. a rakétavédelem kérdésében két széken ül. őrzi a nemzetközi jogrendhez való ragaszkodás felszínes látszatát, közben megállíthatatlanul készíti elő csapásmérő űrfegyverek rendszerbe állítását. A szerződésszegési szándékhoz idomított bármilyen értelmezés egyenlő a megszegési eltökéltséggel, gyakorlatilag — ahogy a szovjet vezető fogalmazott — az ABM-megállapodás felrúgásával, egyszersmind az 1985ös genfi csúcstalálkozó közös nyilatkozatának lábbal tiprásával Pirityi Sándor