Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

2 — llétfő, 1987. február 2. Tanácskozott az országos békekonterencia (Folytatás az 1. oldalról.) segítik a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány külkapcsolatainak építését, hanem az állampolgárok egyéni és kisebb-nagyobb csoportokban kifejtett „bé­kediplomáciája" is. A mozgalomban az ifjú­ság valamennyi korcsoportja értelmes cselekvési terepet talál magának — emelte ki Csehák Judit. — Napjaink­ban azok a fiatalok kapcso­lódnak be a békemunkába, akik a 70-es évek első felé­ben, az enyhülés szép kor­szakában kezdtek eszmélni a világra, s így — különö­sebb élettapasztalat nélkül is — különbséget tudnak tenni a népek közötti békés egymás mellett élés viszony­lag felhőtlen korszaka és a feszültséggel terhes nemzet­közi légkör között. Felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmet nyújtó meleg családi légkörben ne­velkedő gyermekek sokkal könnyebben dolgozzák fel magukban a külső veszélye­ket, mint azok, akiknek otthonában a szülők között is dúl a háborúskodás. Ez arra figyelmezteti a felnőt­teket, hogy a békemozgal­mi munkát — éppen a jövő felnőtt nemzedékének ki­egyensúlyozott fejlődése ér­dekében — saját családjuk belső békéjének, nyugalmá­nak a megteremtésével kell kezdeniük. Szólt arról is, hogy Ma­gyarországon nemcsak a különböző foglalkozású, ha­nem az eltérő világnézetet valló emberek egyetértésére is számíthat a békemozga­lom. így a magyar egyházak a nemzet és az emberiség sorsáért érzett felelősségtől vezérelve segítik békepoliti­kánkat. — A szocialista országok békemozgalmait gyakran éri az a vád, hogy könnyű a dolguk, hiszen nem kell mást tenniük, mint támo­gatniuk kormányuk politi­káját. Erre büszkék lehe­tünk, hiszen az egész embe­riségért felelősséget érző békepolitikát kötelessége is támogatni minden józanul gondolkodó, jóérzésű ember­nek — hangsúlyozta befeje­zésül Csehák Judit. A szombat délelőtti ple­náris ülést követően a béke­konferencia küldöttei nyolc munkabizottságban tanács­koztak. A szekciókban élénk vita, tartalmas eszmecsere folyt; összesen 154-en kap­tak szót. A gazdaság, a béke é6 a nemzetközi együttműködés kérdéseivel foglalkozó mun­kabizottságban a világgaz­daság globális problémáinak áttekintése volt a fő téma. Különösen élénk vita bon­takozott ki az ifjúsági szek­cióban, ahol a résztvevők javasolták, hogy a békemoz­galom aktivistái .nyári tá­borokban folytassák az esz­mecserét. Indítványozták egy nemzetközi vitatábor megszervezését is. A tudósok, az írók és a művészek munkacsoportjá­ban a felszólalók felvetet­ték: az Országos Béketanács fordítson nagyobb figyelmet a fiatal értelmiségiek kez­deményezéseire, s tegye rendszeressé a mostanihoz hasonló találkozókat. Valamennyi szekcióban részt vettek — a konferen­cia nyitottsága jegyében — az érdeklődők is, legtöbben az ifjúsági munkacsoport ülésén. A XI. országos békekonfe­rencia este plenáris üléssel fejelte be munkáját. A ta­nácskozás tapasztalatait Ba­rabás Miklós foglalta össze. A küldöttek állásfoglalást fogadtak el a békemozga­lom szerepéről és további feladatairól. A békekonferencia Szta­nyik B. László zárszavával ért véget. (MTI) Állásfoglalás Helyünk a világban Helyünk a hazában A béke minden ember legszemélyesebb közügye. Nemcsak a népek, a társadalmak tudatában, hanem az egyes emberekében is egyszerre vannak jelen a félelmek, a veszélyek és a reménységek, az új lehe­tőségek távlatai. Az emberiség történel­mének legnagyobb veszélyével kell szem­benéznünk: az atomerővel képesek len­nénk önmagunk megsemmisítésére. Ugyan­akkor reális remények is élnek bennünk. Az atomháború elkerülhető. Az elmúlt két évben született leszerelési javaslatok lehetőséget nyújtanak arra, hogy a har­madik évezred küszöbét a tömegpusztító eszközök terhétől megszabadulva, keve­sebb fegyverrel léphessük át. • Ez a lehetőség a békemozgalom számá­ra kötelességgé fokozódott: meg kell győz­nünk minden embert arról, hogy ragadja meg ezt az alkalmat. El kell érnünk, hogy a nemzetek biztonságát politikai akarat, egymás érdekeinek tiszteletben tartása és kölcsönös bizalom szavatolja, ne pedig a fegyverkezési verseny. Hogy ez a mai világhelyzetben nemcsak áb­ránd, arra bizonyosság a megállapodás a stockholmi konferencián. Üj politikai gondolkodásmód van kiala­kulóban, amely a kölcsönösen elfogadható kompromisszumokat keresi. Ma fonto­sabb, mint valaha, hogy a békemozgal­mak politikaformáló tényezővé váljanak. Amikor az emberi civilizáció megmenté­séről van szó, nincsenek kis és nagj' or­szágok, kis és nagy népek. Békemozgal­munk törekvéseit is kifejezi az az ENSZ­ben előterjesztett magyar javaslat, hogy tűzzék napirendre a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének megterem­tését. Ennek építőkövei a nemzeti béke­mozgalmak, amelyek különösen alkalma­sak lehetnek a Kelet—Nyugat közti fe­szültség enyhítésére. Fejlesztjük kapcsolatainkat a különbö­ző politikai irányzatokat képviselő nyu­gati békemozgalmakkal és a szocialista or­szágok békeerőivel. Részt veszünk a Bé­kevilágtanács munkájának megújításában, támogatjuk kapcsolatainak bővítését. Ki­emelt feladat, hogy Közép,-Kelet-Európa országai és népei között javuljon az ösz­szefogás és az együttműködés, a közélet­ben és a mindennapi életben is. Kezet nyújtunk mindenkinek, akivel szót tudunk érteni a béke megvédésében. Bővítjük a testvérmegyei, -városi és -községi együttműködést, felhasználjuk az idegenforgalom lehetőségeit. A külföldön élő magyarokkal az eddiginél szorosabb kapcsolatra törekszünk. Szolidaritást vállalunk a fejlődő világ népeinek a szabadságért, a haladásért, gyakran a puszta életért folytatott küz­delmével. Támogatjuk a nemzeti felsza­badító mozgalmak igazságos harcát. A helyi konfliktusok békés rendezése mel­lett foglalunk állást. Elítéljük az erőszak­kal való fenyegetést és a terrorizmus min­den fajtáját. A nemzetközi színtéren rólunk alkotott vé­leményt a hazai valóság határozza meg. Szavunk súlyát növeli, ha hitelesen kép­viseljük hazánkat, ha kifejezésre juttat­juk a magyar békemozgalom nemzeti vo­násait. Nemzeti fejlődésünk programja a szo­cializmus értékeinek őrzése és gyarapítá­sa. Ez mozgalmunk programja is. A tár­sadalom minden rétegével szót értve, hoz­zájárulunk a Magyar Népköztársaság bé­kepolitikájának formálásához és érvény­re juttatásához. Országépítő munkánkat a korábbiaknál nehezebb feltételek között végezzük. A magyar gazdaság fejlesztése közös, jobb munkát követel. Ez előrelépésünk elemi föltétele, alapvető érdekünk. Fejlődésünk megköveteli, hogy mind többen vegyünk részt a döntések előkészítésében, a köz­ügyek intézésében. A békemozgalomnak is segítenie kell, hogy ebben ki-ki megtalál­ja és vállalja feladatát. A béke igenlése az egységes magyar békemozgalom alapja. Ez cselekvő erő, amelyet meg kell őriznünk. Tudjuk és vállaljuk, hogy az együttműködés széles körű párbeszédben, vitákban valósulhat meg. Világnézeti meggyőződéstől függetle­nül, együtt munkálkodunk mindenkivel, aki kész cselekedni a békéért. A békemozgalom a népi-nemzeti egy­ség egyik alkotó eleme. A jövőben is kö­zösen' dolgozunk a Hazafias Népfronttal, a KISZ-szel, a szakszervezetekkel, erősít­jük kapcsolatainkat a nemzetiségi szövet­ségekkel és a többi tömegszervezettel, ér­dekképviseleti szervvel. Számítunk a család, az iskola, a munkahely segítő közreműködésére. A szakmai békemozgalmak létrejötté­vel tartalmasabbá vált munkánk. Az or­vosok, a pedagógusok, a nyugalmazott tá­bornokok, a mérnökök, az újságírók és a sportolók kezdeményezései gazdagítják nemzetközi kapcsolatainkat, hazai tevé­kenységünket. Arra törekszünk, hogy még több író, művész és tudós legyen közöt­tünk» Fezsdítően hat mozgalmunkra a fiata­lok részvétele. Támogatjuk a tartalmas, öntevékeny közösségi és egyéni kezdemé­nyezéseket, az ifjúsági békecsoportok munkáját, örömmel vennénk, ha egyete­misták, főiskolások és fiatal értelmiségiek is utat találnának mozgalmunkhoz. Folytatjuk a kapcsolatépítést a munkás­ság, a mezőgazdaságban dolgozók köré­ben. Termelési közösségeik, brigádjaik a békemunka fontos színterei lehetnek. A katolikus és az egyházközi békebizott­ság, minden egyház és felekezet összefo­gása, hazai és nemzetközi tevékenységük értékes hozzájárulás a béke védelméhez és közelebb hozza mozgalmunkhoz a hivő embereket. Az Országos Béketanács és választott testületei a hagyományokra és a kor kö­vetelményeire figyelemmel, demokratiku­san irányítják a magyar békemozgalmat. Az OBT bizottságai továbbfejlesztik elem­ző, döntés-előkészítő munkájukat. Mozgalmunk továbbra is nyitott az élet által íeltett új kérdésekre, kész a párbe­szédre, a válaszok közös kimunkálására. Cselekvési programunkat, munkánk mód­szereit a nemzetközi és a hazai élet ese­ményei nyomán folyamatosan, együtt ha­tározzuk meg. Ezért közös gondolkodásra, közös tettekre hívunk, várunk mindenkit! Gazdasági megbeszélések Dunai Imre külkereske­delmi miniszterhelyettes­nek, a magyar—svéd gazda­sági, ipari és műszaki-tudo­mányos együttműködési vegyes bizottság magyar társelnökének meghívására január 27. és február 1. kö­zött Budapesten tartózko­dott Anders Sahlen, a Svéd Központi Bank elnökhelyet­tese. A vendéget fogadta Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnök­helyettese, Demján Sándor, a Magyar Hitelbank Rt. elnök-vezérigazgatója és Gá­bor András, a Tungsram Rt. vezérigazgatója. Anders Sahlen látogatást tett az Országos Tervhivatalban, a Pénzügyminisztériumban és a Pénzügykutatási Intézet­ben. A megbeszéléseken részt vett Anders Ragnar Dromberg, Svédország ha­zánkba akkreditált nagy­követe, Libanoni túszügy Shultz lehetségesnek tartja az amerikai beavatkozást £ Bejrút (MTI) Bizonytalan a Libanonban az elmúlt hetekben elrabolt, vagy eltűnt személyeknek a sorsg, beleértve Terry Waite-et, a canterburyi ér­sek megbízottját is. Szombaton újabb, immár a harmadik, fenyegető üze­nettel hallatott magáról az „Is?lám Dzsihád Palesztina Felszabadításáért" elnevezé­sű csoport, amely három amerikai és egy indiai egye­temi tanárt tart fogságában. Négyszáz, Izraelben bebör­tönzött fogoly szabadon bo­csátását követelik a négy tú­szért cserébe. Egyhetes ha­táridőt szabnak a fogolycse­re lebonyolítására, ellenkező esetben — hangzik a fenye­getés — halál vár mind a négyükre. A Libanonban fogva tar­Rádiótelex INDIAI—PAKISZTÁNI TÁRGYALÁSOK Egy nappal meghosszabbí­tották a határ menti csapat­összevonások nyomán kiala­kult feszültség enyhítéséről kezdett indiai—pakisztáni tárgyalásokat. A külügymi­niszter-helyettesi szintű megbeszéléseknek vasárnap kellett volna befejeződniük. ÜJ AMERIKAI NAGYKÖVET MOSZKVÁBAN Ronald Reagan amerikai elnök pénteken Jack F. Matlockot nevezte ki az Egyesült Államok új moszk­vai nagykövetének. A kine­vezést a szenátusnak még meg kell erősítenie. MERENYLET KABULBAN Nagyerejű pokolgép rob­bant vasárnap Kabulban, az indiai nagykövetség épüle­te előtt, egy parkoló sze­mélyautóban — közölte a Bahtar afgán hírügynökség. A robbanás következté­ben négy személy — közöt­tük két gyermek — életét vesztette, megrongálódott a nagykövetség épülete, és számos más közeli épület. SPEAKES BÜCSÜJA Megtartotta utolsó —köz­lése szerint éppen kétezre­dik — sajtótájékoztatóját Larry Speakes, Reagan el­nök eddigi szóvivője. Speakes a Reagan-kormány hivatalba lépése óta dolgo­zott az elnök helyettes szó­vivőjeként. s amikor a Rea­gan ellen elkövetett merény­let során az akkori sajtótit­kár, James Brady súlyosan megsérült, ő lépett elő szó­vivőnek, bár hivatalosan nem kapta meg a sajtótit­kári címet. ÖSSZECSAPÁSOK Két felkelő életét vesztet te vasárnap a Fülöp-szigete­ken a kommunista felkelők és a kormánycsapatok kö­zött lezajlott összecsapások­ban — közölte a Fülöp-szi­getek hírügynöksége. KEDVEZŐ ÉRTÉKELES Rendkívül kedvezően ér­tékelte az új szovjet vezetés megújulásra törekvő politi­káját Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt fő­titkára, aki vasárnap egy, igazságügyi kérdésekkel fog­lalkozó konferencián szólalt fel, s ott számos kül- és belpolitikai kérdést is érin­tett. SÜKET A KIFUTÓPÁLYÁN Csaknem végzetes repü­lőtéri katasztrófát okozott egy 81 esztendős gépkocsitu­lajdonos Palma de Mallor­cában. Járművével tévedés­ből a helyi repülőtér kifu­tópályájára hajtott, és sú­lyos hallássérülése miatt nem hallotta meg sem a riasztó szirénákat, sem az őt üldöző rendőrautóból hangszórón kiáltott felszó­lítást. A hivatalos tájékoz­tatás szerint a Hapag Lloyd légitársaság egyik repülőgé­pét az utolsó pillanatban tudta az irányítótorony ügyeletese értesíteni a ve­szélyhelyzetről. A gépkocsi agg vezetőjét őrizetbe vet­ték, s ekkor derült ki, hogy egy nagyáruház bejáratának vélte a repülőtéri kaput. Be­hajtott, s mivel nem hallot­ta a figyelmeztetést, sem a hajtóművek moraját, öröm­mel vágott neki a teljesen elnéptelenedett „országút­nak". tott túszok ügyében közvetí­tőként a térségbe utazott anglikán pap, Terry Waite sorsát továbbra is homály fedi. Az egyik bejrúti rádió­állomás szombati jelentése szerint Valid Dzsumblatt, a libanoni drúzok vezetője bejelentette: saját magát ajánlja fel túszként cserébe Terry Waite-ért, amennyi­ben az anglikán egyházi személyiség fogságban lenne. Nem tudott határozott vé­leményt nyilvánítani Waite 6orsát illetően Abu íjad, a PFSZ második legmagasabb rangú'vezetője sem. Mint mondotta, a PFSZ-nek igen korlátozott összeköttetései vannak a Libanonban túszo­kat szedő csoportokhoz, te­hát gyakorlatilag, csak a sajtóban fel-felröppenő hí­rekre tud hivatkozni. Mind­azonáltal kijelentette: nem elképzelhetetlen, hogy az anglikán pap az amerikai titkosszolgálattal is kapcso­latban áll. Elmondotta: van­nak olyan értesülései, mi­szerint Terry Waite nemré­giben a CIA megbízásából egymillió dollárt adott át egy túsztartó csoportnak az egyik amerikai fogolyért, Dávid Jacobsenért, aki nem sokkal később ki is szaba­dult. Washingtonban a Terry Waite fogságba esésével kapcsolatos hírekhez nem fűztek kommentárt. Egyes jelentések szerint Shultz amerikai külügyminiszter továbbra sem zárja ki a li­banoni amerikai beavatkozás lehetőségét. A Pentagon pedig közölte: meghatározat­lan ideig térségben marad a Kennedy amerikai repülő­gép-hordozó. Február 2—14-éig TÉLI VÁSÁR az emeleti ruházati osztályokon. * ) Öriási árukészlettel, 30—40 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL / várjuk vásárlóinkat! Kedvező alkalom! Kedvező kínálat! : r A SZEGEDI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET szabad kivitelezői kapacitását felajánlja, a lakosság és közület :k részére, az alábbi szakmákban: — FESTŐ, -VÍZ-, GAZ-, FŰTÉSSZERELŐ, — FOR­GÁCSOLŐ, — LAKATOS, — VILLANYSZERELŐ. MELEGBURKOLÓ SZAKMÁBAN március 31-éig az alábbi, igen kedvező munkadíjakért vállalkozunk: — ragasztott parkettaburkolat készítése — parkettcsiszolás, -lakkozás — műanyag padlóburkolat készítése 90 Ft/m2 61 Ft/m'2 42 Ft/m2 • Megrendeléseket: SZÉSZ KÖZPONTI IRODA, SZEGED, Szilágyi utca 2., 415-ös szoba, telefon: 13-486, 21-833/137 címre kérjük. - t

Next

/
Thumbnails
Contents