Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

Hétfő, 1987. február 2. 3 II Csúcstechnika'1 Sokáig elvitatkozhatnánk, van-e köze egy autódarunak a csúcstechnikához. Ok'os ember nyilván rávágná, nincsen. Korunkban az a csúcs, amiben számítógép dolgozik, és még csúcsabD, ha még jobb benne a számítógép. Annyi tűrést elbir még a fogalom, hogy a maga idejében a kőbalta is számíthatott a legjobbnak és legeredményesebbnek — ma ezt is agyonutált szó.val a leghatékonyabbnak Inondanánk —, pedig abban a számitógépnek kőkorszaki válltozata se szerepelt. Ilyen észjárással hadd mondjam Horváth Illés daruját csúcsnak. Nálunk, most, ez a legjobb. Látott ugyan jobbat is már, egyet, de az osztrák volt. Magyar változata is van újabban, külföldi mintára csinálják, de nem a legjobbnak vették meg a gyártási jogát. Az még félig kőkorszaki, és csak félig csúcs. (Takarékosságunkban megpróbáljuk keresztezni néha a keresztezhetetlent is.) Vasbeton talpfákat rakodott egyszer. Fából vaskarika, ha így mondom, de biztosan érti mindenki. Odaállt hatalmas kocsijával a rakás elé, kiszállt a fülkéből, hozta magával kicsi matracát, fölmászott a daru 6erpenyő-ülésébe, elkezdte billegtetni a gombokat-karokat, és .igen rövid idő alatt, igen kicsi segítséggel telerakta autóját. Mintha egy újkori kentaur rakná saját hátára a terhet. A talpfák darabja, ha jól tudom, két mázsa és negyven kiló, egy fogásra mégis fölvett hatot-hetet is. Másfél tonna, egyszerre! Annyira gépimádó azonban soha nem voltam még, hogy az őskentaur gépi változatáról akarnék írni. Arról inkább, hogy Illés közben mindig mosolygott, viccelt. Talán ráncolni se tudja a homlokát. Be, Szegedre — Asotthalmi? — Miből találta ki? — Alsótanyainak gondoltam, ott maradtak meg a bibliai nevek. A járásszélen született, a hajdani nagy legelő területén. Falusi változatát csúfondáros piszkálódással juhszélnek mondanánk. A birkához annyi köze van, hogy gyerekkorában még rengeteget futkosott utána. Senki meg nem jövendölhette volna akkor, hogy abból lesz az- egyik legjobb darus, aki tereli a birkát. Ehhez azonban hosszú út vezet, még akkor is, ha öszszesen harminckét éves. Apja beadta a család öszszes földjét a szövetkezetbe, és elment Pgstre dolgozni. Sokan elmenekültek akkor, ma úgy szépítjük a dolgot, hogy az ipar aranytartalékának mondjuk őket. Az aranytartaléknak azonban •két napjába került, hogy hazaérjen, sokáig nem vállalhatta, anyja pedig sehogy nem akart Pestre menni. Szegeden, a Gerle soron vett egy portát, gödrös is volt, víz is járta, de házat rakott rá. Hej, de szép idők voltak azok! Az udvaron lehetett korcsolyázni — amíg föl nem töltötték. Izgő-mozgó família lehet, mindig tudta tágítani a hasítékot, ha kemény fába vágta a fejszéjét. Tíz éve lehet, hogy megint új házba költöztek, a régit meg eladták. Békésen kivárták, amíg a nagy vizesség miatt a szomszéd árulni nem kezdte a mellettük levő telket, megvették, és arra épített a két testvér. Egy bokorban maradt a teljes família. Jobban tudják így segíteni egymást. Mozog az ék Hogyan lett darus? A lakatosságot tanulta ki, levizsgázott gépkocsiból is, és sofőrnek ment. A szalámigyár húsait szállította, aztán katona lett két évre, vissza a gyárba, a buszvezetésből is levizsgázott, buszszal is járt, de kevésnek 'találta a pénzt Beszegődött a Volánhoz, segédvezetői minőségben lisztet rakodott. Jött le a zsák a csúszdán, elkapkodta, raklapra tette, hogy tovább már targoncával lehessen igazgatni az útját. Ha jól megizzadt, csupa csiriz lett. Bútoros Ifát kapott utána — bútorokat szállított —, aztán Skodát, és mindent vitt, amit kellett. Sokszögezett, is. — Az mi? • — Megrakták a kocsit Szegeden, kezembe nyomtak hat menetlevelet, és elvittem az első fuvart — mondjuk — Kaposvárra. Ott lerakták, bejelentkeztem a pesti központba, megmondták, honnan vigyem a következőt Debrecenbe. Onnan ugyanígy küldtek tovább, és jó volt, ha a hét végén hazaértem. Szerencsénkre kiment már a divatból. Az ék azonban tovább mozog, tágul a hasíték: könnyűgépkezelöi tanfolyamra jár, kap egy nyerges Ifát, kicsi daruval. Típusvizsgák sorozatát teszi le, aztán jön a nehézgép-kezelői, hogy ne kelljen azt mondania, elnézést kérek, de az én képesítésem csak eddig ér. Most is tanfolyamon ül. — Még mi akar lenni? — Megkérdezték odabent, lenne-e kedvem nemzetközi fuvarra. — Ezt mondják ma kamionosnak? — Ezt. Hirtelen rosszhírű szakma lett, a lányok miatt. Nekerh azonban nagyon jó a családi hátterem, és pénzem sincsen bolondságokra, nem hiszem, hogy félteni keller.e. — Mindezt azért, mert megunta már a nálunk elképzelhető legjobb darut is? — Jó is, okos is, de ha esik az eső, semmi nem védi az embert. Harmadik éve emlegetik, hogy kivonják a forgalomból, mert öregszik a szerkezete, devizánk pedig nincsen, hogy hasonló újat vegyünk, márpedig, aki a jóba belekóstolt, nem szívesen adja alább. Van is annyi hajtóenergia bennem, ha lehet, mindig lépjünk egyet. Sofőrségben a kamion a csúcs. — És ha tovább is űzné a belső energia? — Nem tudom, mi lesz akkor. Ennél följebb már nem mehetek. — Minden új állás nyereség is, de veszteni is muszáj. Ez r. daru olyan, hogy gombnyomásra eljárni a Kállai kettőst, és talár, fogat is lehetne húzni vele. — Ez csak a dolog egyik fele. Hordtam például a betongerendákat az épülő házakhoz. Ha most elmegyek előttük, mondhatom magamban, erre is én raktam föl. Ugy, hogy közben egyszer sem döntöttem le a falat! Ebből is kevesebb lesz ezután, illetve nem gyarapszik tovább. A világ azonban megnő körülöttem. Négy Illés Az útlevele megvan már, két próbajárat is mögötte van. A hét végén levizsgázik, és indulhat a sokadik csúcsra, a kamionra. Azt mondja, eddigi lépései mind egy-egy szűrőt is jelentetlek, a hitványabbja régen kihullott már mellőle, tehát nem fél. Aki ennyire .alacsonyról, a jártásszélről indul, és a maga erejéből kapaszkodik fölfelé, az ne is féljen, de azt se felejtse el, hogy a gerince később se görbülhet meg. Apja is Illés, nagyapja is, és ezt a nevet kapta a fia is. Időközben megint divatos név lett. Kisebbik Illés, nézd meg jól apádat! Legalább ennyire egyenes legyen a te derekad is! És te is vigyázz rá, hogy az övé se görbülhessen! Horváth Dezső Befejeződtek az egységgyűlések Országszerte befejeződtek a munkásőrség egységgyűlései, amelyeken a testület tagjai megemlékeztek a munkáshatalom megvédésének, a párt újjászervezésének és a munkásőrség megalakulásának 30 évfordulójáról. A hétvégi pihenőnapokon megtartott gyűléseken köszöntötték a testület 4200 alapító tagját és azokat, akik részt vettek a munkásőrség megszervezésében, segítették tevékenységüket, Szabadúszók" szervezete ÍJ Szombaton tartotta alakuló taggyűlését a Szabadfoglalkozasú írók, költők és műfordítók szakszervezeti alapszervezete. A résztvevő írók, költök és műfordítók megalakították szakszervezeti alapszervezetüket, mely .az alábbi határozatot hozta. A jelenlévők egyhangúlag kimondják, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetségén belül 1987. január 31-én megalakult a Szabadfoglalkozású írók, költők és műfordítók szakszervezeti alapszervezete, amely a Magyar Szakszervezetek Alapszabálya és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége működési szabályzata szerint kíván tevékenykedni. Az alapszervezetnek tagja lehet minden szabadfoglalkozású és munkaviszonyban álló író, költő és műfordító, aki elfogadja a magyar szakszervezeti mozgalom célkitűzéseit. A résztvevők megválasztották a tisztségviselőket. A szakszervezeti bizottság elnökévé Galgóczi Erzsébetet, titkárává Mezey Katalint, tagjaivá: Domokos Mátyást, Göncz Árpádot. Agh Istvánt, Vasi Gézát és Földes Pétert választotta. (MTI) Süket fülekre talál •-vek óta figyelem, Imiként gyűri H magát Trabantjába a hórihorgas adóügyi ellenőr — a fzemben levő iház lakója *—, hogy időre érkezzen a lakásától körülbelül száz méternyire levő munkahelyére. Furcsa szokása iránti érdeklődésem csak fokozódott — mit fokozódott?, elemi erejűvé vált —, amikor a havas napok beálltával a rádió, a televízió és a lapok — nem beszélve a józan észről —, arra kérték a lakosságot, hogy lehetőleg senki ne használja személyautóját. Mondanom sem kell, öles termetű polgártársam fittyet hányt e figyelmeztetésekre. De fittyet hánynak ez országban több százan, csak figyelni kell a tv-híradók adását az évek óta ilyenkor elakadó Ladákról, Skodákról vagy éppenséggel olyan autócsodákról, mint például a Mercedesek. Vajon miféle indulat — mert gondolatnak neim nevezném — vezérli ezeket a pilótákat? A „Majd én megmutatom!" kivagyisága? Vagy a „Te csak pipálj, Ladányi!" lenéző fölénye? Ki tudja? Nekem még nem sikerült megfejtenem. Nem sikerült, mert nemcsak autóban ülnek ők, hanem nap mint nap ott találjuk a hozzájuk hasonlókat a kocsmák bűzében pálinkát vedelve, bort szürcsölgetve, vagy sört kóstolgatva. Az alkoholfogyasztás káráról, egyéni és kollektív ártalmairól tengernyire duzzadt immár a jószándékú figjelmeztetés, segíteni akaró felvilágosítás. Ügy látszik, hiába minden kérés, figyelmeztetés. Vajon meddig folyik még az önpusztítás? A válasz néma hallgatás. De térjünk vissza a hóeséshez! Évek óta tapossuk a havat házaink előtt, s várjuk, hogy az úristen majd eltakarítja az égi leplet. Pedig miféle karikagyűrű esne le az ujjunkról, ha időben lapátot ragadnánk, s tennénk, amit kell? Csak egy kicsit kellene változtatnunk köldöknéző felfogásunkon: azon, hogy „csak a lakásom ajtaján belül van dolgom, kötelességem, az utca, a tér, a város már nem az enyém". Évente hangzanak el felhívások, utasítások a járdák tisztán tartására, de ezek a felhívások is — éppúgy, mint a fent említettek — süket fülekre találnak. Tudom, látszólag kis dolgok ezek, ettől még nem dől össze a világ. Én azonban úgp látom, hogy e kis dolgok mögött egyre baljósabb népi-nemzeti karakter körvonalai kezdenek, kibontakozni. Egy olyan jellemé, melyben a közügyek, közérdekek felkarolásának, felvetésének igényét a legyintés, az elhallgatás, a leintés, esetleg a nyílt szembefordulás kíséri. Pontosabban: a kérésekre és a kérdésekre az elhallgatástól, a vállveregető lekicsinylésen keresztül a haragos tiltakozásig születik a válasz. (Bár én itt a „süket fülek"ről meditálok, mégsem tagadhatom, hogy a reggel kilenc óra utáni időhöz kötött alkoholvásárlási rend hírét milyen, nyomdafestéket nem tűrő hangon, ordenáré módon kommentálta egyik polgártársam.) Az említett példák látszólag tehát kis dolgok, de az elhallgatásoknak, megoldás nélkül hagyott, válaszra sem méltatott kérdéseknek fontosabb ügyekben is tanúja vagyok. Szűk körű sajtóvita kerekedik arról, hogy milyen mértékben lehet, szabad szellőztetni a belső titkokat (?) a fiatal magyar szépségkirálynő tragikus haláláról. Mondom: szűk körű vita, alig tudok meg valamit arról, ami a kulisszák mögött történt. Azt azonban tudom, hogy a vásári procedúrát leállították. (Vagy betiltották? Felfüggesztették, netán jobb időkre elnapolták?) A kimerítő magyarázatot, amit a felnőtt magyar állampolgár már régóta megérdemelne, azonban nem olvasom és nem hallom. A kérdés — mi történt? — kimondatlanul is elhangzik, de úgy tűnik, ezúttal is süket fülekre talál. Népszerű irodalmi hetilapunkban MGy fanyar humorral jövendöli meg a mai negyvenesek „nagy generációjáénak húsz év múlva kezdődő országlását. ö így kérdez. Mások másként. Leírják, „szociologizálják" a vezető gárda ésszerű cserélődést folyamatának lelassulását. Vannak, akik direktben kérdeznek. Vagyis kérdésben nincs hiány. Csak a válaszok... A válaszok maradnak el. A Hétben tudós biológusok nyilatkoznak a genetika jelenéről, jövőjéről, óriási lehetőségeiről. Elmondják, hogy hazánk egyelőre megnyugtató helyen áll, de ha elmarad a fejlesztés, a századfordulóra behozhatatlan lemaradásban leszünk. Ha az egyetemek nem kapnak pénzt a kutatásra, csak kis hatásfokkal tudnak oktatni — így a tudós elmék, ók tehát már nem is kérdeznek. Erről jut eszembe! Az oktatásról, mindenekelőtt a felsőoktatásról sem illik már régen kérdezni. Az egykor elhangzott kérdésekre ugyanis az élet már megadta a választ. Fel-felröppennek hírek például arról, hogy az 1948 után emelt fővel hirdetett, analfabétizmus elleni harcunkban mintha megtorpantunk volna. (Talán csak nem tervszerű a visszavonulás? Netán rugalmas elszakadás?) Zsörtölődöm, nem hagy nyugodni a lelkiismeretem, magamra förmedek: ne játszd meg magad! Te is tudod, miért nincs válasz. A kérdések mögött milliók, ha nem milliárdok lapulnak ugyan ugrásra készen, de elköltötték őket. Másra kellenek ... S a diskurzust folytatom — legalább a másik énemhez intézett szó ne találjon süket fülekre. S így válaszolok: annyira rosszul azért nem állunk. Meg különben sem a pénz nagyságrendjével van bai, hanem azzal a szemlélettel, amely meghatározza felhasználásának módját. Mert például van pénz Isaura fogadására — nem is Budapesten, hanem már Frankfurtban —, utaztatására hóban és fagyban, van pénz élsportolóink és annak látszó sportolóink státusainak biztosítására, új adminisztratív álláshelyek kreálására. Csak arra nincs, aminek a haszna évek múlva térülne meg, s talán nem is mindig csengő aranyakban. M

agamnak hát megadtam a választ, de vajon elég-e ennyi? Mert a személyautó-tulajdonosokat — feltehető — hiába kérjük, ne induljanak úttalan utakra. Kérésünk úgyis süket fülekre talál. Lelkük rajta! De azokra a kérdésekre, kérésekre, amelyek tovább már nem halaszthatók, végre jól hallható választ kellene adni. Csertói Károly Hogyan dönt a Február másodika jeles nap: Gyertyaszentelő napja. Sárguló kalendáriumokban tavaszkezdő ünnepként szerepel. A népi időjóslásban nevezetes eseményt emlegetnek! A néphit szerint a medve felébred mély téli álmából, kidugja fejét a „barlangjából", s határoz abban a fogas kérdésben: vajon érdemes-e ébren maradni? Avagy célszerűbb még néhány hetet ismételt csendes alvással tölteni. Döntésében a mai nap időjárása segíti; Kezdődik a téli vásár A ruházati kereskedelem az idén is megrendezi a hagyományos tél végi kedvezményes vásárt, amely ezúttal február 2-től 14-ig tart. A Belkereskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az árualap a tavalyihoz hasonlóan eredeti áron megközelíti a kétmilliárd forintot, s a vállalatok arra számítanak, hogy ennek 70-75 százaléka elkel a vásár idején. Az engedmény mértéke az idén is 30-10 százalék. Az ország Centrum áruházaiban összesen mintegy 400 millió forint értékű áruval várják a vásárlókat, s mivel az idei kemény télen a meleg holmik nagy része már elkelt, a vásári áruk jelentős része újonnan beszerzett termék. A női ruhákat, kabátokat egységesen 40, a gyermek- és férfiholmikat 30-40 százalékos engedménnyel hozzák forgalomba. A téli ruhák mellett különféle szöveteket, cipőket, csizmákat, ágyneműgarnitúrákat és takarókat is olcsóbban lehet majd kapni a Centrum áruházakban nevezetesen, ha szép. napsütéses idő fogadja, „megijed a saját árnyékától" s sietve visszabújik meleg gaurájába. Ha viszont borús, zimankós hóförgeteg kavarja szemébe a havat, útnak indul, s „bízik" a hideget felváltó, közelgő tavaszias fö 1 melegedés ben. Igaza volna a medvének? Tényleg megérzi előre az időjárás alakulását? Magam is sokat jártam csíki székely barátaim vezetésével a medvék után! A tusnádi Várhegyesen, a Medveárokban, Mohosban és távoli-közeli hazájukban találkoztunk sokféle „Marci bá"-val. ahogyan ottani testvéreink nevezik a medvét. Volt, amikor napsütésben „guberált" a zörgő konzervdobozok között a közeli hotel szemétdombján! Más évben meg ugyanilyen napsütésben hótetős gaurájában „pipált" a kis szellőzőkürtőn át. Persze más ma már a módi a kárpáti barnamedve telelés! szokása, ősi viselkedésébe beleszólt a legfőbb Domnule, az ember! A védelme, vadászata, zavarása és a táplálkozási lehetőségek módosulása az ősmackó szokásait is kilendítette régi ritmusából. Persze, az változatlanul igaz. hogy a jeles napokhoz fűződő népi jóslások egy része továbbra is alátámasztható tudományosan. S ilyen Gyertyaszentelő napja! Azon a meteorológiai megfigyelésen alapszik hogy a hideg és meleg szakaszok minden évben ritmikusan változnak időjárásunkban. Igaz, ez a ritmusváltás nem mindig azonos napon következik be minden évben. Tehát, ha február 2-a egy hideg időszakhoz tartozik, akkor valószínű. hogy egy-két héten belül felmelegedés fogja fölváltani. s fordítva is igaz. Mai jeles napunk hagyományát a természettel együttélő havasi nép teremtette az ősidőkben egzisztenciális szükségletből. Hagyományunk ma már nem egyéni tapasztalaton alapul, hanem szép kulturális örökségünk. Tvmacís, meteorológiai műholdas világunkban azért szívmelengető a hagyomány parazsánál tűnődni, s várni az áradó vizek tüdőt repesztő illatát... Csizmazia György >