Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 7. szám
4 Péntek, 1987. január 9. 7 POSTALÁDA Társszerzőnk az olvasó Űgy tűnik, a karácsonyi-újcvi ünnepek elfújták a hétköznapi bosszúságokat, avagy a nyugalmas-bckés napokban kevesebbet gondoltunk a bennünket ért sérelmekre. Feltételezem ezt azért, mert a szokásosnál lényegesen vékonyabb az űj esztendő első hetének Postaláda-dossziéja. A kevés levél közül is jó néhány szerkesztőségünkhöz küldött újévi jókívánságokat tartalmaz, amelyeket ezúton köszönünk. Viszont pedig azt kívánjuk, legyen csak egész esztendőben sovány a panaszosdosszié! Crje önöket minél kevesebb jogtalanság, s hogy kiszolgáltatottságba ne kényszerüljenek végső menedékként a sajtóhoz fordulni! Fedél a fejünk felett Két pontosan megegyező panaszt olvastunk Farkas Tamás (Kossuth Lajos sugarút 113.) és Juhász Istvánná (Kereszttöltés utca 14,'B) levelében. Ugy véljük, az általuk felvetett problémák igen sok embert érintenek, s ennek okán kérjük az illetékeseket hasábjainkon keresztül tájékoztassák olvasóinkat jogaikról és lehetőségeikről, hiszen az alábbi sorokból úgy tűnik, meglehetősen tájékozatlanok lakásaik garanciális javítása terén, Farkas Tamás írja: „A régi lakásunkat (az 18 éves panelház) vadonat újjá kellett varázsolni. Ezt a házkezelőség képviselője megkövetel; te. De mikor beköltöztem az új lakásba, a képviselő mondta, hogy vegyem csak át nyugodtan, mert a hibákat a Délép fogja garanciában kijavítani, hisz ez egy új lakás. A lakást átvettem, felírtam a hibákat, de mikor kijöttek a garanciásoktól (Délép) egyszerűen áthúzgálták, amiket mi a lapra felírtunk, mondván, ezek nem jogos hibák." Juhász Istvánné — amikor már beköltözött lakásába, csak akkor vette észre, mennyi hibával hagyta örökül előző bérlője. Megkésett hibajegyzékét az IKV nem fogadta el, mondván a felsorolt sérüléseket már ők okozták, s nem az előző lakó. Tétlenül és értetlenül áll az eset előtt már csak azért is, mert az általa leadott lakást csak hibátlanul vették át. Hófehér Mikor megjön a tél fehér bájával, midőn ezüstfényű zúzmara ragyog a fa ágain, s a természet hótiszta köntössel ajándékozza meg a földet, a fehér bársonyszőnyeg borítja a háztetőket, s a lenge fehér hópelyhek szállingóznak szüntelenül alá, mint egy felülről libegő tündérfátyol, akkor szép a téli táj. A fák ágai kopáran maradnak a levegőben, s a mezők, rétek búsan terpeszkednek. Ilyen tájon éltem én egy évtizeden át a pusztán. S mikor a tél szürke Hamupipőke-köpenyben kopogtatott az ablakokon, akkor voltak a 'legjobb téli hónapok kedves ünnepeikkel a tanyaiaknak. A képzelet nem fukarkodik. mint az élet. Dúsan adózik annak, aki hozzáfordul, ahova vágyik: hófehér tájakra. csengösszánkós víg telekre, vagy fehérre meszelt kicsi házakba, a kopár fák közül kandikáló tanyákba, ahol minden fehér. Az ablakszemek becsukva néznek a tájba, míg a falak fehéren mutogatják magukat. Az „akácligetes tanyák" alusszák téli álmukat. Nagyon szép szín a fehér, a legszebb a világon. Csodáltam a tanyai házak hófehérre meszelt falait belülről, kívülről. Bent téli pihenésre a kemence a legjobb barátunk. Meszeltük is minden héten szép fényesre. A kis szimpla ablakokon süvített a hideg. Engem is oda ültettek a padkára, a fehér falú kemence ölelő melegéhez. Sokszor elnéztem a mennyezetet, melyről csizmák lógtak. Több helyen itt tartották, egy szoba volt, a mestergerenda alatt De fehér volt a táj. a szoba, a tanya, minden fehér ... Most eszemben van, szeretek visszaemlékezni a fehér menyasszonyokra, akik előtt a templomban gyertya égett, a mise alatt zsámolyon térdeltek. Ahog" vitték a fehér ágyneműt, a „stafirongot", kocsin, esküvő előtt. A legszebbek nekem a fehérre meszelt parasztházak, amelyeket ma már a „színesre pingált" váltja fel, de a megmaradt tanyai házak fehéren integetnek ma is. Rudisch Fcrcncné Mi? Hol? Mikor? Ez is, az is kellene Észrevételek — sorokban Barna Sándorné (Gerle utca 46.) azt nehezményezi, hogy a petőfitelepi tápboltokban a vevő képtelen ellenőrizni az áru mért súlyát, mert a mérleg számlapja az eladó felé van fordítva. Jó lenne látni a kilogrammokat már csak azért is, hogy az eladók kevesebbet tévedhessenek a fizetendő összegben. Váradi Sarolta mindennapi barna kenyerünket hiányolja boltjainkból, mert hát vannak e hazában, akik szívesen fogyasztanának nap mint nap korpakenyeret. Gőzölög a játszótér betonja a Csongrádi sugárút 108. számú épület, a barkácsbolt mellett — tudatta egy olvasónk a hét elején. Nyilván csőtörés lehet ott, s már karácsony óta nem sikerül elérniük a környék lakóinak, hogy a hibát megjavítsák. A víz érték — ott veszendőbe megy. A Csillag téri piac új helyén is dúl a vandalizmus — tájékoztatott bennünket Dobó József (Retek utca 6/B). Összetört asztalok jelzik a rongálok ottjártát, akik sajnos, nem vásárlótérnek tekintik a piacot. Levélírónk — mondván, ha már egyszer tollat ragadott — még valamire felhívja a figyelmet. Megítélése szerint szükség volna egy néhány illemhelyre a legforgalmasabb lakótelepi buszpályaudvarokon is. „Megoldásként gondolok a Vízművek és Fürdők Vállalat területén felállított kis házikókra. Hasonló megférne a buszvégállomásokon is." Nincs szükség csuklós buszra a Rókusi körúton. Ezt nem mi mondjuk, hanem a Volán írta Farkas Rudolfné (Retek utca 6/B) levelére válaszolva. Az ügy csak ott hibádzik — írja most már nekünk olvasónk —, hogy ufasszámlálást iskolaszüneti napion végeztek. Az utazóközönség számát tekintve ez korántsem mindegy. Cikkünk visszhangja Szabálytalan nekrológ Nagyon fájdalmas veszteség ért mindnyájunkat. Hiszen több mint 60 esztendőn keresztül úgy éLt közöttünk, mint legkedvesebb hozzátartozónk és barátunk. Mert mindig közöttünk és közülünk valónak éreztük Páger Antalt; akár a színpadon, vagy a rádióban, akár filmen, vagy tévében gyönyörködhettünk elbűvölő játékában. Bondarcsuk, Jean Gabin és Vittorio de Sica alakításaival a szovjet, a francia és az olasz ember oly gyakran diadalmaskodó mélységes emberségességének titkaiba avatott be. A Páger alakította hősökben pedig önmagunkra. a magyarokra ismertünk. De milyen önmagunkra? Arra, hogy például a professzori gőg, a paraszti kérgesszívűség, vagy a házmester iszákossága alatt is elemi, magával ragadó erővel tud feltörni a másokért, a mások igazáért való küzdés akarása. A falusj emberek alakításánál mindig apámra kellett gondolnom, aki helyettem is dolgozott, hogy gondtalanul tanulhassak. Ha pedagógust játszott, legjobb tanáraimat juttatta eszembe. Gyakran szerettem volna neki személyesen megköszönni, hogy legnagyobb kudarcaim idején is tudtam újra bizakodni, ha őt valamelyik szerepében láthattam. Nem kellett alkoholospohár, vagy egyéb narkotikum után nyúlnom. Még azt is röstelltem ilyenkor, hogy „jobb lenne nem élni!" gondolatom támadhatott... Én is, még a szellőtől is óvtam volna, hogy minél tovább velünk maradhasson. Ügy, ahogyan Dajka Margit tette a december 17-ei megindító tévéjátékban. Dehát az egyén élete egy villanás két sötétség között... A filmkockákon azonban fennmaradtak alakításai, a humánum, az emberségesség lenyűgöző megnyilvánulásai. Bárcsak minél gyakrabban láthatnánk belőlük a jövőben is. Hiszen „színészdoyen" volt a szó legtágabb és legnemesebb értelmében, és egyben a jobbá válni nagyon-nagyon akarók millióinak szeretett és tisztelt példaképe ! Patik István „Szegedi fürdók és a turizmus" című minap megjelent cikkünkben kértük az olvasókat, ha van ötletük, javaslatuk e témában, írják hát meg. Az első javaslattevő levél már megérkezett és igen megszívlelendő tanácsokkal szolgál a kulturált, higiénikus fürdőzést segítendő. „Elengedhetetlenül fontos lenne — írja dr. L. T. —, hogy a Termál kupolája alatt a jelenlegi 4-4 helyett legalább 6-6 tusrózsa álljon a fürdőzők rendelkezésére. Ha van elegendő tusrózsa, akkor lehet követelni a medencébe lépés előtti teljes mosakodást. Kellene itt pihenő, ahol télen száritkozni is volna mód. Amire viszont itt nincs szükség: az a büfé, hiszen aki a fürdőbe jár, az nem dohányozni, és inni kíván, hanem megpróbálkozik az egészséges élettel." Szerkesztői üzenet K. M.-né levelére nem írt pontos címet, így kérdésére csak lapunk hasábjain tudunk válaszolni: „Üj munkaviszonyából ugyanazok a jogok illetik meg, mint azt, aki nem ebben az évben ment nyugdíjba. (Mármint 1986-ban.) Ha a szabadság kiadásával kapcsolatosan vita merülne fel, akkor forduljon a munkaügyi döntőbizottsághoz és kérje az új munkaviszonyában eltöltött időre járó fizetett szabadságot." összeállította: Kalocsai Katalin Hogyan keletkezett a Fekete-tenger Nemrégen még azt tartották, hogy a Fekete-tenger az ősi Tethys-tenger maradványa, és a kontinensvándorlás eredményeképpen keletkezett. Szovjet tudósok bolgár kollégáikkal — akik Várna partjainál folytattak méréseket — együttműködve, kételyeiket fejezték ki az elterjedt véleménnyel szemben. A földkéreg tanulmányozása a szárazföld és a tenger találkozásánál eddig ismeretlen geológiai törés felfedezéséhez vezetett a kontinentális selfen. E törés mentén tör fel egy termálvízű patak. Így született meg az a feltevés, hogy a Feketetenger —, de legalábbis a nyugati része — a szárazföld megsüllyedése útján keletkezett. A közös expedíciók kutatásainak eredményeképpen elkészítették a mintegy 100 km hosszú kontinentális sélfzóna modelljét, és arra a gyakorlatban hasznosítható következtetésre jutottak, hogy a bolgár tengerszakaszon kőolaj- és gázelőfordulás lehetséges. 1987. JANUÁR 9., PÉNTEK — NÉVNAP: MARCELL A Nap kel 7 óra 31 perckor, ós nyugszik 16 óra II perekor. A Hold kel II óra 56 perekor, és nyugszik 2 óra 30 perckor. vízállás A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 99 cm (apadó) SZA7. EVE született Reich Ernő (1887—1965) gépészmérnök, feltaláló. Műszerekre. kisgépekre. szerelési anyagokra vonatkozó hazai szabadalmainak száma meghaladta a százat, a külföldieké pedig megközelítette a nyolcvanat. Legismertebb és külföldön is elterjedt találmánya Rcieh-fogó (1926) néven ismert villamossági mérőműszer, mellyel váltakozó áramok feszültsége, áramerőssége, teljesítménye és teljesítménytényezője vezetékbontás nélkül mérhető. E szabadalmát olyan világcégek. mint a Siemens és a General Electric is megvették. HATVANEVES Darvai Árpád (sz. 1927) Munkácsy-díjas grafikus. Filmplakátokal, kereskedelmi grafikát, faliképeket készít. KISSZFNH AZ Este 7 órakor: Oszlopos Simeon — Bemutató 1. bérlet. NAGYSZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: Bánk bán — bérlelszünet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Legenda a szerelemről. I— If. (színes szovjet—indiai film, dupla helyár!), délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Gengszterek klubja (színes amerikai film. II. helyár!). Szabadság: délután fél 4 és fél 7 órakor: Legenda a szerelemről, I—II. (színes szovjet—indiai film. dupla helyár!). Fáklya: délután háromnegyed 3. negyed 6 és fél 8 órakor: Lady Chatlerley szeretője (színes, m. b. francia—angol film. III. helyár! 18 éven felülieknek!). Kiskörössy halászcsárda (videomozl): délután 4 és este 10 órakor: Megölni három férfit (színes francia film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-cs). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SERESZETI ES UROLÓGIAI FELVETEH ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészcli ügyelet az Újszeged! Gyermekkórházban van (Szeged, Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a FülOrr-Gége Klinika tart ügyeletet (Szeged, Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap aste 7 órától regga! 7 óráig. Telefon: 11-000. 19.30: Sorstársak — (!sm.) 19.50: Száz híres festmény — (ism.) 20.00: Areok és városok — 3. 20.30: Remények és esélyek — 3. 21.15: Híradó 2. 21.35: Fiatal Művészek Stüdiója 22.45: Képújság BELGRÁD I. 16.45: Híradó magyarul és szerbhorvátul 17.30: Gyermekműsor 18.00: Ismeretterjesztő műsor 18.35: Vetélkedő 19.00: Magazin 19.15: Rajzfilm 19.30: llirado 20.00: Videóklub 20.45: Halló, igazgató elvtárs! 21.15: Titkos küldetés — tv-film 22.15: Híradó 22.35: Tíz. után BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.00: Ismeretterjesztő műsor 19.30: Híradó 20.00: Dok.-műsor 21.45: A Vörös halál álarca — amerikai játékfilm ÚJVIDÉK 16.45: Híradó magyarul és szerbhorvátul 17.30: Gyermekműsor 18.00: Tv-magazin 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: A nap témaja 20.30: Zenés műsor 21.15: Titkos küldetés — sorozatfilm 7.2.00: Híradó szerbhorvátul Rádió 0 Tévé BUDAPEST 1. 8.50: Tv-torna nyugdijasoknak 8.55: Operett a jclineztárban — (ism.) 9.50: Lottósorsolds 10.00: Panoráma — (ism.) 11.00: Mozgató 11.10: Képújság 15.50: Hármas csatorna — (ism.) 16.55: Hírek 17.00: Három nap tv-műsora 17.05: Nyugdijasok műsora 17.50: Álljunk meg egy szóra! 18.00: Ablak 19.00: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Tetthely — NSZK bűnügyi tv-fllmsorozat 21.40: Mestersége: színész. — Avar István 22.25: Híradó 3. 22.35: Himnusz BUDAPEST 2. 17.20: Képújság 17.23: Tenkes kapitánya — 1, — (ism.) 17.50; Csata a hóban — tv-játék — (ism,) 18,55: Tv-torntt 19.00: Ablak KOSSUTH 8.20: Tér — Idő — (Ism.) 8.50: A Stúdió 11 felvételeiből 9.16: Éneklő ifjúság 9.33: Vidéki óvodások énekelnek 9.53: Lottósorsolás 10.05: Nem az én életem... — (ism.) 10.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 11.00: Szerencse szerződés 12.30: Ki nyer ma — Tatabányán? 12.45: Könyvszemle 12.55: Zenés séták a természetben 14.10: Népdalok, néptáncok 15.00: Erről beszéltünk 15.30: Gyermekdalverseny Bulgáriában 16.05: százszorszép Színház — A fehér szarvas — 1. 16.50: Az MKT gyermekkórusa énekel 17.00: Kossuth-díj korhű keretben 17.29: Ideisebbek hullámhosszán — (ism.) 18.30: Esti magazin 19.25: Húszas stúdió 20.15: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.15: Népdalok 21.30: Földközelben 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: A macelarlzmus 23.00: Zenekari muzsika o io: Himnusz 0.15: — 4.20: Éjfél után . . . PETŐFI 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Klasszikus operettekből 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben 12.10: Aradszky László énekel 12.25: Edes anyanyelvünk — (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: popzene sztereóban 14.00: Péntektől péntekig 15.15: Könyvről könyvért... 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Regi nóta, luros nóta 21.05: 139-660 — a Magyar Rádió automata közönségszolgálata 23.20: A Magyar Rádió d/.sesszmu hely-felvételeiből 0.15: Éjszakai klub 3. MŰSOR 8.12: Zenekari muzsika 10.12: Csak fiataloknak! — (ism.) 11.07: Norma — részletek Bellini operájából 12.19: Századunk zenéjéből 13.05: Celladani — (ism.) 14.45: Bergeni Fesztivál — 10. 15.59: Berlioz: Rómeó és Júlia — dramatikus szimfónia 17.30: UJ lemezeinkből 17.57: Öt néger spirituálé 18.10: Tokody Ilona és Gregor József operaáriákat énekel 18.50: Könyvszemle — (ism.) 19.05; Kamarazene 19.40; Együttesek muzsikálnak — 4. Kb. 20.25: Éjjeli beszélgetés ... — (ism.) Kb. 20,40; Somlyó Zoltán verse) — (Ism.) Kb. 20.45; A hangversenyközvetités folytatása Kb. 21.30; öperakétlösok 21,59; Világhírű előadóművészek szonátafelvételeiből 23,00: Mire Jó a történelem?