Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-24 / 302. szám

tó Szerda, 1986. december 24. röviden <y£e/dem£6 KOtácAosiut; nùncUri ado-cuáfiJvtuzÁ ! Szenvedéstörténet, üzenettel Nem ismertem. . Zongoratanárnője szerint szőke volt, kék szemű, kis­sé telt és vidám. Nagyon szeretett élni. Imádta a zenét, a verseket — különösen Pilinszkyét — és foglal­koztatta saját énje: kutató kíván­csisággal vizsgálta, értékelte külső, belső önmagát. Kivált azután, hogy nem szűnő fáradtsága okát kutat­va egy nap közölték vele az orvo­sok: súlyos beteg. Tizenöt eszten­dősen, gyereklányként, de megkapó női — emberi — bölcsességgel ve­tette papírra ezeket a sorokat. Ezt a vallomást, amely szemlesütő önvizsgálatra késztethet bennünket, fiatalokat és éltesebbeket egyaránt. „Milyen vagyok? Nagyon nehéz feladatnak tartom ezt leírni, mivel" az ember hajlamos arra, hogy hi­báit ne vallja be őszintén. Először is a külsőmmel kezdem. Súlyommal kapcsolatban: több vagyok a kelle­ténél (jóval), de ez nem az én hi­bám, ugyanis a klinikai gyógysze­rek ilyen hatást tettek a szerve­zetemre. Bevallom, nem túlzottan izgat, mert véleményem szerint, az élethez képest, ez pitiáner dolog­nak számít, és minden értelmes embernek ezt meg kell értenie. A hajamat és arcomat, valamint a testemet gondosan tisztán és kí­vánatosan tartom. Hogy mennyire kivánatos, azt nem tudom, de hogy ápolt, az biztos, inkább ez a szó illik ide. Semmi különös kívülről nem látszik, csak még az öltözkö­dés. Szüleim szerint túl sok ruha — illetve pénz — kell nekem az öltözködésemhez. Nagyon szeretek divatos, de főleg csinos lenni. Mi­nél idősebb leszek, annál inkább belátom, hogy legfőbb cél az öltöz­ködésben a tisztaság, valamint a holmik ízléses összeválogatása. Sok­szor azt hitték, hogy sok ruhám van, de ez nem igaz, csak az, hogy jól tudom összeválogatni. Ezek után következzenek belső tulajdonságaim. Tisztelem az öre­geket, a tanáraimat, mivél bizonyít­ják tudásukat, melyet nagyra érté­kelek, akár a fáradságukat. Jószí­vű vagyok, úgy érzem, sajnos, né­ha nagyon, és nemegyszer rá is fáztam már. Rájöttem, hogy jószi­vünek lenni nem mindenkivel ér­deme^ Igazán precíz nem vagyok, egy dolog mellett sokáig nem tu­dok kitartani, de ezen nagyon sze­retnék változtatni, nehezen tudnak megsérteni. Értelmetlen dolgokért sohasem szoktam veszekedni, meg­sértődni, esetleg bántalmazni vala­kit. Nagyon vidám természetű va­gyok, de ha kell, komolyan, sőt ha­lálosan komolyan tudok viselked­ni. Általános iskola után, illetve 7. osztálytól, elhatároztam, hogy az is­kolai viselkedésemen, magatartá­somon változtatok. Részben sike­rült, de még fegyelmezettebb sze­retnék lenni. Barátnőim, osztálytársaim, úgy érzem, szeretnek, de megbecsült tagként szeretnék elhelyezkedni az osztály rangsorában. Ehhez sok ta­nulás szükséges. Nagyon szeretem a sportomat, és úgy érzem, a sok sportág közül, amit eddig csináltam, igazán most találtam meg a helyem. A búvár­ság, és egyáltalán búvárúszónak lenni nagyon klassz. A zene az éle­temben a legfontosabb helyet fog­lalja el. Nélküle élni nekem már szinte lehetetlen lenne. Nyolcadik éve zongorázom, most 2. tovább­képzős vagyok. Még két évem van, és 10 osztály kész a zenedéből. Az az igazság, hogy nagyon leköt a zongora, az ének, a szolfézs, a bú­várság. valamint a tanulás. Ezt szándékosan aláhúztam, hisz talán ez a legfontosabb. Nagvon rossz, hogy egy nap csak 24 órából áll és nem 36-ból. Annyi szépség, érde­kesség van, ami iránt érdeklődöm, de időm sajnos nincsen rá. Ügy érzem, sokrétű, tág érdeklődési kö­rű ember vagyok, hisz minden ér­dekel. Sokféle dolog le tud kötni. Szeretem a társaságot, simulé­kony vagyok, könnyen be tudolc illeszkedni, és szeretem azokat, akik megbecsülnek, és kellő hangnem­ben beszélnek velem. Sok fiú barátom van. úgy gon­dolom, hogy egy embernek nemcsak azonos nemű barátokra van szük­sége. Szeretem az értelmes fiúkat, akikkel művészetről... szerelemről, ügyes-bajos dolgokról lehet beszél­ni. Szüleimnek pedig örökre hálás maradok, amit értem tettek mind­ezért. Jók a családi körülményeim, ezért alapjában véve boldog va­gyok. És meg szeretnék gyógyulni, teljesen." Kétévnyi tünetmentes időszak után, ősszel belázasodott, kóros sej­teket mutattak ki a csontvelőben. Felbolydult körülötte a világ: ke­zelés Szegeden, Pesten. „Talán do­nor lehetne a papa" — kapcsolat­teremtés Ulmmal: az elküldött vér­minták alapján mégsem lehet sz" csontvelő-átültetésről. Hogy mi minden fordult meg akkor abban a szőke, szinte még gyermekfejben? „Olyan erős volt, hogy nekünk a lelki tusát nem mutatta, elhúzódott egyedül a kis szobába. Később tud­tam meg, hogy verseket is írt" — emlékezik az édesanya. Az idén, halála előtt három héttel, február 14-én papírra vetette az utolsót: MEGVÁLTÁS KELLENE MÁR Mikor a szívedben már annyi bánat van, hogy nem bírod tovább Mikor már úgy érzed hogy végre betelt a pohár Akkor kell, hogy bírj. Ember maradni tovább! A tizenhét évet élt Zentai Kata­lin üzenetét közreadta: CHIKÁN ÁGNES Somogyi Károlyné felvétele Talán a legszebb .jelkép a fenyő. A szeretet, a barát­ság, a békesség szimbóluma ilyenkor, december végén. Minden lakásba kerül belőle karácsonyra, hogy üde zöld­jével nyugalmat árasszon. Piciknek, nagyoknak egyaránt kedves kis bokor a szoba sarkában, ami alatt lehet koto­rászni, keresgélni az ajándékok között. Szeretnék fa len­ni, ilyen tűlevelű, mert láthatnám a rámcsodálkozó gyer­mekszemeket. a boldogságtól könnyező anyaarcokat, a reszkető kezekkel unokákat simogató nagymamákat, a sí­rást visszatartó apukákat, nagyapákat. Fa mivoltomban büszke is lehelnék, hiszen úgy én szereznék örömöt, ad­nám a nyugalmat, s legszívesebben magamhoz ölelnék mindenkit. Hagynám ágaim díszíteni, mint a betonrenge­tegben árválkodó sorstársaim. Á. S. Felhőátvonulás Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások várhatók, szórványos hózáporral. Az időnként még erős nyugati, északnyugati szél mérséklő­dik. A legalacsonyabb regge­li hőmérséklet általában mínusz 5 és mínusz 10 fok között, északkeleten és dél­nyugaton helyenként ke­véssel mínusz 10 fok alatt, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 és mínusz 5 fok között alakul. Fájó szívvel tudatom, hogy sze­rető testverem. MÉSZÁROS ERZSÉBET december '22-én életének 63. évé­ben. hosszan tartó betegség után elhunyt. Kívánságára elhamvasz­taljuk. Gyászoló szerettei. Vajda utea 3/A. Fájdalommal tudatjuk. TOROK MIHÁLY életének 62. évében, rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése hamvasztás után. Gyászoló fia, menye és két unokája. Mély fájdalommai tudatjuk, hogy a szeretett férj, fiú és ro­kon, LOVÁSZI MIHÁLY Szeged. Szatymazi u. t/B szám alatti lakos, a gyufagyár nyug­díjasa, 63. évében csendesen el­hunyt. Temetése december 29-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájó szivvt'l tudatjuk, hogy a szeretett férj és testvér, KISS RELA tragikus 'hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 28-án 14 óra­kor lesz. a Belvárosi temető ra­vatalozójából. Gyászoló család. Fájó szívvel, mély megrendü­léssel tudatjuk, hogy a felejthe­tetlen, mindannyiunk által sze­retett. legdrágább feleség, édes­anya. gyermek, testvér. SZŐKE DEZSONÉ Kunstár Annamária, élétének 27. évében, róvid ideig tartó betegség után váratlanul elhunyt. Örök nyugalomra Öt a Belvárosi temető ravatalozójából helyezzük december 27-én 11 urakor. A gyászoló csalod. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyma­ma, dedmama. anyós és rokon. TÓTH ISTVANNÉ Pólós Mária 87 éves koraban elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatásáról ér­tesítéssel leszünk. A gyászoló család. Mára marosi u. 27. Tudatjuk, hogy DK. HORPACSY GÉZA főorvos, életének 80. évében, hosszú betegség után. december 5-én elhunyt. Kívánsága szerint csendben eltemettük. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szereteti férj, édesapa, após. nagyapa, testvér, rokon és s < l|'| É , I V V V clcu-ouk <2. rwbrn, i'owü szen­vedés után elhunyt. Temetése december 29-én 15 órakor lesz a tápéi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Gyász­közlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy fiatal, szeretett kolléga­nőnk, SZŐKE DEZSŐNÉ Kunstár Annamária, a SZOTF. (Jrvosi Vegytani Inté­zet dolgozója, rövid szenvedés után, tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése december 27-én II órakor lesz a Belvárosi teme­tőben. Emlékét kegyeletlel meg­őrizzük. S/.OTE orvosi Vegytani Intezet dolgozói. Fáió szivvel tudatjuk, hogy ÖZV. EZSIAS JÖZSEFNÉ Rórcsök Julianna 85. évében hosszú szenvedés után rlhunyt. Temetése decem­ber 28-án 13 órakor lesz a Bei­városi temető ravatalozójából. A gyászoló Pádár család. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, burátoknak, a Vidia Kereskedelmi Vállalat dol­gozóinak, akik szeretett édes­anvám, ÖZV. TEMKO GYÖRGYNE temetésén megjelentek. Külön köszönetet mondok az I. Sebé­szeti Klinika orvosainak, nővé­reinek. akik élete megmentése érdekében mindent elkövettek. Gyászoló leanya. Köszönetet mondok mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem, I)K. SZŰCS ISTVÁN tanszékvezető egyetemi docens elhunyta alkalmából részvétük­kel fájdalmamat enyhíteni igye­keztek. Kulón koszönöm a SZOTE Sebészeti Klinika és az Anaesthesiolögiai és Intenzív Thcrapiás Intézet orvosainak és ápolóinak odaadó munkájukat, továbbá a József Attila Tudo­mányegyetem állami és pártve­zetésének, valamint összes dol­gozójának a mindvégig tanúsí­tott együttérzését. Gyászoló fele­sége. Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazon rokonoknak, ba­bátoknak. kollegáknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, akik drá­„ga i'i s/eretlUnk, iMi.Miti ii v/i i ts/i.óM: /snl,i ii Eva temetésén reszt veitek, virágaik­.kal. koszorúikkal soha el nem muló fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk , mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik szeretett test­vérünk, ZSOLDOS LAJOS temetésén megjelentek és rész­vétükkel, virágaikkal fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, bará­toknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik a szeretett férj, legdrágább édesapa, fiú és test­vér, PUSKÁS IMRE temetésén megjelentek és rész­vétükkel fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. Köszönetünket fe­jezzük ki az l. sz. Sebészeti Kli­nika igazgató professzorának, orvosainak, ápolóinak, akik éle­te meghosszabbításáért fáradoz­tak. A gyászoló felesége és csa­ládja. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, szomszédok­nak, akik édesanyánk, TUZSI ANDRASNÉ temetésén részt vettek, részvé­tükkel, virágaikkal mély fájdal­munkban osztoztak. Külön kö­szönetet mondunk a Föltámadás utcai körzeti orvosnak, asszisz­tens nővéreinek, A gyászoló csa­lád. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szerettunk, ÖZV. LACZI MKNYHERTNE Nagy Maria temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen halottunk, VOLFORD VILMOSNÉ Vastag Irén temetésén megjelentek, virágaik­kal fájdalmunkat enyhiteni igye­keztek. A gyászoló család. Hálás szivvel mondunk köszö­netet a kedves rokonoknak, ba­rátoknak, szomszédoknak, mun­katársaknak és ismerősüknek, a Tisza Fűszert vezetőinek és dol­gozóinak, akik DANI ISTVÁN, felejthetetlen halottunk búcsúz­tatáson részt vettek, sírjára vi­rágot lto/.i.ik es mély fájdal­munkban osztoztak. Külön kö­szönet a II. sz. Belgyógyászati Klinika Hematológiai Osztály or­vosainak és nővéreinek. A gyá­szoló család, Tápé OLVASÓINKHOZ! Lapunk legközelebb a ka­rácsonyi ünnepek után, de­cember 27-én, szombaton je­lenik meg. Lapunk decem­ber 29-1 (hétfői) száma fali­naptár-melléklettel kerül ki­adásra. * Olvasóink szíves elnézését kérjük, hogy tegnap, nyom­dai géphiba miatt késve kap­ták kézhez a Délmagyaror­szágot. SZELKA­ÜGYELET A karácsonyi ünnepek alatt ügyeletet tartanak a Szelka szervizben. Ma, szer­dán, holnap, 25-én és pén­teken, 26-án reggel 7 órától délután egy óráig a 23-999, illetve a 23-883-as telefonon lehet bejelenteni a meghi­básodott televíziókat. Azokat a készülékeket, amelyeket délelőtt 9 óráig bejelentik, még aznap megjavítják. A fűtő-, hűtő- és gázberende­zések javítását a 12-572-es telefonon kérhetik. NAGYOTHALLÓKNAK A nagyothallók december 29-én, hétfőn délután 4 óra­kor tartják taggyűlésüket az egészségügyi szakiskolában (Tolbuhin sgt. 1.). Ugyanak­kor köszöntik a nyugdijaso­I kat is. VENDÉG­MÜVÉSZNÖVEL Markovits Bori betegsége miatt a Hegedűs a háztetőn karácsonyi, valamint 28-i előadásain Olga szerepében Udvarias Katalint, a Fővá­rosi Operettszínház művész­nőjét láthatja a közönség a szegedi színházban. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A december 20-án megje­lent rejtvény helyes meg­fejtését, valamint a nyerte­sek névsorát a december 31-ei lapunkban, á mait pe­dig az 1987. január 3-i szá­munkban közöljük. SZEMÉTSZÁLLÍTÁS fia akad otthon szemét az ünnepek alatt, azt karácsony másnapján, pénteken elszál­lítja a városgazdálkodási vállalat. Tájékoztattak arról is. hogy 27-én, szombaton teljes gépparkkal dolgoznak. Az ünnepek során a 21-138 és a 21-226-os telefonon tart ügyeletet a vállalat Díjátadás Commodore a fenyő alatt Tegnap, kedden délelőtt 10 órakor számítógéphez ér­tő ifjú matematikusok né­pesítették be a Sajtóház klubját. A „Commodore a fenyő alatt" rejtvénypályá­zat megfejtőiként feszült izgalommal várták az ünne­pélyes eredményhirdetést. A félszáz pályázó közül ti­zennyolcan találták el a he­lyes megoldást, s közülük került ki a háifim győztes a nyilvános sorsoláson. A Fotoelektronik—Novotrade CT dél-magyarországi Com­modore márkaszervize és a Délmagyarország szerkesz­tőség közös pályázatának fődíját, a Commodore—16-os személyi számitógépet Ba­logh József nyerte, aki Mó­rahalmon lakik és a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium első éves tanulója. Ö Kónya Gábor szervizvezetőtől hely­ben vette át a megérdemelt jutalmát. A második díj, a Datasette adatmagnó boldog tulajdonosa a szegedi Csőre András, aki a Mező Imre Általános Iskola hetedikes tanulója. Harmadik díjként Commodore-memóriabövi­tőt nyert Joó Renáta Deszk­ről, aki szintén hetedik osz­tályos. Tekintve, hogy ők nem voltak jelen a sorsolá­son, a dijakat a Délmagyar­ország titkárságán vehetik át. Csakugyan? — Te igazán egy vgyeíethi hallgatóhoz akarsz tér ¿hé* menni? De bészen még mind a kel len tanaitok! — Ez a mí dolgunk! — És hol fogtok lak­ni? — A* is a mi dol­gunk! — 1H» miből fogtok él­ni? — A* a te dolgod, papa! Teljesült a régi vágy Tegnap, kedden régi vá­gya és alapvető igénye tel­jesült a Baktó északi részén lakóknak. Lakossági önerő­ből, tanácsi és lakóterületi alapból és a Szegedi Vízmű­vek és Fürdők Vállalat hoz­zájárulásával közel ezeröt­száz méteres szakaszon, a Baktói sor és az Alkotmány utca végén, a Forradalom és a Bognár utca egy sza­kaszán és a Termelő utcá­ban elkészült az ivóvíz ge­rincvezeték. A vízművek szakemberei szeptember ele­jen kezdték a munkát, s a lakossági bekötések után tavasszal fogják helyreállí­tani a Baktói sor kohósala­kos útját. ( MEGRENDELÉS, TIPUSMÓDOSITÁS DACIÁRA A Merkúr Személygépko­csi Értékesítő Vállalat tájé­koztatja vásárlóit, hogy 1987. január 2-től új megrendelé­seket és típusmódosítást fogad el Dacia 1310 TI, típu­sú személygépkocsira, amelynek vételára 155 000 forint. A megrendeléseket és típusmódosításokat az Orszá­gos Takarékpénztár és a ta­karékszövetkezetek illetékes fiókjai veszik fel. DÉIMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársasag, utja 10. Sajtóház 6740 —.Telefon: 24-633, — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy>Zstlinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányí Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 41 forint — ISSN: 0111—625 x i 4.maa>JW»<i»«Aa>l/..'nil'itt-tlí ' 'IrtttalYif Ilii i |

Next

/
Thumbnails
Contents