Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

PőnU'k, 1986. november 7. f- ­Friss szelek a szovjet filmművészetben r r Jelenet a Rolan Bikov rendezte Bocsáss meg Madárijesztő! cimű filmből Az idén is november 7-én kezdődik az immár hagyományos ünnepi szov­jet filmhét. Az aznapi díszbemutatón Elem Kliniov „Búcsú" című filmjét mutat­ják be, amely Rasputyinnak jó tiz évvel ezelőtt hazánkban is megjelent „Isten veled Matyóra" című kisregé­nye alapján készült, egy kis faluról, amelyet eltörölnek a föld szinéről, hogy helyet adjon egy új vizierőmú­nek. A történet tulajdonképpen a szülőföldhöz való ragaszkodásról és az annak elvesztése miatti fájdalom­ról mond poétikus mesét. Ez a film egyébként hosszú ideig a Szovjet­unióban is dobozban várt a bemuta­tásra, s külföldi forgalmazását sem engedélyezték az illetékesek. Most, hogy a szovjet filmművészetben is friss szelek fújnak, a Búcsú a közön­ség elé került otthon is — hatalmas sikerrel —, és rövidesen a magyar közönség is láthatja majd. Az ünnepi filmhéten még bemu­tatják Az első lovashadsereg, a Bo­csáss meg. Madárijesztő!, A flotta kedvence és az ugyancsak hosszabb „fektetés" után most nyilvánosságra kerülhetett Ellenőrzés az utakon ci­mű filmet. A szovjet filmművészet alkotásai egyébként az utóbbi években egyre népszerűbbek hazánkban. 1985-ben összesen hét és félmillióan tekintet­tek meg különböző szovjet köztársa­ságokban készült játékfilmeket. Az utóbbi évek statisztikai adatai szerint a legtöbb nézője — 935 ezer — A hu­szadik század kalózai cimű produk­ciónak. Közel félmillióan látták a Katasztrófa földön égen, és az Agó­nia cimű filmeket is, de minden ko­rábbi filmsikeren túltesz A kétéltű ember, emelyet jó néhány évvel ez­előtti premierje óta közel kétmillióan tekintettek meg. A szovjet filmstúdiókban évente átlag 200 egész estét betöltő játék­film készült, de ezek egy része — csaknem a fele — „házi fogyasztás­ra" alkalmas. A másik százból válo­gatnak — a többi között — a ma­gyar filmátvételi bizottság tagjai is, akik egy évben átlag 30—35 szovjet filmet vesznek át itthoni bemutatás­ra. A napokban ismét Moszkvában járt filmátvételi küldöttségünk, és tíz új alkotást szemelt ki a hazai közön­ség számára, moziforgalmazásra, négyet pedig a televízió számára. Melyek ezek a filmek? Elsőnek említsük meg Egy halott levelei című tudományos-fantasztikus filmet, amely egy nukleáris világkatasztrófa utáni évekről szól, azoknak a törté­netéről, akik valamely szerencsés kö­rülmény folytán még életben marad­tak. Ez a film egyébként a nagydíjat nyerte el a minap véget ért manheimi (NSZK) nemzetközi filmfesztiválon. Ugyancsak jelentősnek Ígérkezik Konsztantij Lopusanszkij új filmje, A téma, amely egy ¡ró alkotói válsá­gát járja körül. A kalandfilmek ked­velőt bizonyára jól szórakoznak a Kazahsztáni asszony titkai Cimű iz­galmas bűnügyi történeten, ugyan­csak a kalandfilmek sorába tartozik a tádzsik Csapda a sakáloknak, mai társadalmi dráma A kigyóvadász, amely már csak azért is tarthat szá­mot érdeklődésre a hazai közönség körében is, mert egy moszkvai ún. zöldséges maffiáról szól. Vígjáték a Férjhez menni egy kapitányhoz című film, és a fiatalabb közönség számá­ra készüli az üzbég Isten veled, zöl­delő nyár. A televízió képernyőjén láthatjuk majd a közeljövőben a Műanyag ka­rácsonyfa cimű filmet, a Régimódi csinyek, az Egymillió a menyasszo­nyi kosárban és a Házam a zöld dombokon cimű új szovjet filmalko­tást. Külön kell szólnunk Szergej Szo­lovjov új filmjéről, amelynek cime: Az idegen fehér és a tarka galamb. Márcsak azért is, mert ez a film a nagy tekintélyű nemzetközi zsűri kü­löndíját nyerte el, az Arany Orosz­lánt a legutóbbi velencei nemzetközi filmfesztiválon. Az ünnepi szovjet filmhétre — ez is szép hagyomány — hazánkban is népszerű filmrendezőkből és filmszí­nészekből álló delegáció érkezik majd Budapestre. GARA1 TAMÁS GYORSÍTÁS es atalakitas Nem múló divat Ha egy későbbi kor nyelvészei arra keresik majd a választ: mely szavak jellemezték leginkább 1986-ban a Szovjetunió céljait, a listavezető minden bizonnyal a „gyorsítás" és az ..átalakítás" lesz. Ez a ket foga­lom hiven tükrözi azokat a hosszú távra szóló erőfeszítéseket, amelye­ket a társadalom minőségileg új álla­potának megteremtése érdekében napjainkban ebben a hatalmas or­szágban kifejtenek. és a negatív jelenségekkel". A Szov­jetunió Kommunista Pártjának fő­titkara a társadalomtudományi tan­székvezetők országos tanácskozásán • arról is beszélt, hogy a régi nem adja meg magát harc nélkül. „Néha egye­sek még a .gyorsítás' és a .átalakítás' fogalmát is be akarják szorítani a túlhaladott dogmák és sztereotipiák kereteibe, megfosztván őket új jelle­güktől és forradalmi lényegüktől". lamoknak nem ail érdekében ilyen megállapodásokat kötni a Szovjet­unióval. 0 • • Nem valamiféle múló politikai divat­ról van szó. Nem is csupán arról, hogy az idei év eddig eltelt hónapjai­ban a szovjet gazdaság gyorsabb üte­mű fejlődést regisztrálhatott, mint kilenc esztendő óta bármikor. Te­gyük hozzá, a világgazdaság jelenle­gi körülményei között ez önmagá­ban is figyelemre méltó teljesítmény lenne. Ennél lényegesen többről van szó. Nevezetesen arról, hogy tavaly április óta, a szovjet vezetés megúju­lása, megfiatalodása óta javult a tár­sadalmi légkör, nagyobb a szerve­zettség, a fegyelem. A sajtóban és a nyilvánosság egyéb fórumain sokkal őszintébben esik szó a gondokról és a teendőkről, a demokratikusabb légkör tágabb teret nyújt a véle­ménynyilvánításnak és a kezdemé­nyezőkészségnek. Az átalakítás, vagy ahogyan oro­szul mondják, a peresztrojka azt je­lenti, hogy folyik a tervezés és a gaz­dasági mechanizmus, az ágazati struktúrák átalakítása, korszerűsö­dik az irányítás stílusa, mindinkább megszüntetik a különféle bürokrati­kus torzulásokat. Szigorúbb a szá­monkérés, határozottabban vonják meg a választóvonalat az ösztönzött magasabb teljesítményből származó legális többletjövedelmek, és a nem munkából eredő törvénytelen gazda­godás között. A szovjet belpolitikának ezek az új vonásai abból a felismerésből táp­lálkoznak, hogy csaknem hét évti­zeddel az októberi forradalom győ­zelme után hiba lenne kiskorúnak te­kinteni az ország lakosságát. „A szovjet állampolgárok túlnyomó többsége — amint azt Mihail Gorba­csov krasznodari beszédében szep­tember végén hangsúlyozta —, nem elégszik meg a tegnapi sikerekkel, nem akar a régi módon élni, nem akar megbékélni a hiányosságokkal Azok a változások, amelyek gyor­suló ütemben mennek végbe az SZKP ez év február—márciusában tartott XXVII. kongresszusa óta, nem részesülnek egyöntetű helyeslés­ben. Ennek a ténynek az őszinte be­ismerése része annak a nagyobb nyíltságnak, amely a „gorbacsovi vonal" fontos összetevője. Maga a főtitkár is emiitette, hogy az átalakí­tás, a gyorsítás politikáját egyesek némcsak, hogy nem üdvözlik lelke­sen, hanem — mivel tisztában van­nak várható következményeivel —, egyszerűen nem fogadják el. Az új kurzus elutasítói olyan emberek, „akik a lehető legkevesebbet akarják adni a társadalomnak, s ugyanakkor a lehető legtöbbet szeretné kapni tó­le". És olyanok is vannak, akik szó­ban támogatják ugyan az új vonalat, sőt sürgetik a változásokat, a gya­korlatban azonban jól hangzó ürü­gyekkel gátolni akarják a változtatá­sokat. Egyszóval a gyorsitás és az átala­kítás fogalma által kifejezett vonal csak az új és a régi szívós harcában érvényesülhet. Nyilvánvaló, hogy ami a Szovjet­unióban most végbemegy, nemcsak a belpolitikát határozza meg hosszabb távra, hanem külpolitikai hatása is felbecsülhetetlen. Nemcsak a szocialista országokban vannak tisztában ezzel. Méltatják a Szovjet­unióban végbemenő változásokat a hatalmas ország tőkés partnerei is, árh ott többnyire korántsem támoga­tólag nyilatkoznak róla. Nem vélet­len, hogy Richárd Pipes, az ismert amerikai szovjet szakértő Reagan el­nök egykori tanácsadója éppen a reykjaviki munkacsúcstalálkozó napjaiban jelentette ki, hogy a fegy­verzetkorlátozás segítené a szovjet reformtervek megvalósítását. Éppen ezért — mondotta — az Egyesült Ál­Remélhetően nem mindenki osztja — főként nem az amerikai elnök környezetében — Richárd Pipes né­zeteit. Azt viszont a Szovjetunió el­lenfelei sem cáfolják, hogy az új bel­politikai kurzussal egyidejűleg —, mint Jegor Ligacsov PB-tag és KB­titkár megállapította — „dinamiku­sabb, kezdeményezőbb, főként pe­dig jóval konkrétabb jelleget öltött a Szovjetunió nemzetközi tevékenysé­ge is". A Genf és Reykjavik között előterjesztett fegyverzetkorlátozási javaslatok, az atom fegyverkísérletek moratóriumának többszöri meg­hosszabbítása, a szovjet diplomácia nagy aktivitása, a kompromisszum­készség megnyilvánulása sok olyan területen, ahol a szovjet álláspont éveken át változatlan volt — eléggé felkészületlenül érte a Szovjetunió több nyugati partneréi. Ezek egy ré­sze alkalmazkodni próbál a gyoruló időhöz, más részük vagy az új szov­jet vonal tartóssága iránt próbál ké­telyeket támasztani, vagy — amint az Reagan elnök Reykjavíkban tette — a történelmi igazság óráiban egy­szerűen nemet mond a példátlanul nagyvonalú és újszerű szovjet kezde­ményezésekre. Ilyen körülmények között aligha túlzás azt állítanunk, hogy a Szovjetunió új, dinamiku­sabb külpolitikájának elutasítói és belső reformok szovjet ellenfelei akarva-akaratlanul is támogatják egymást. A reykjaviki munkacsúcstalálko­zót értékelve az SZKP KB főtitkára higgadtan arról beszélt: az amerikai elutasító magatartás ellenére a szov­jet vezetés nem hagyja, hogy elural­kodjanak az érzelmek. Azokat a kér­déseket, amelyeket hosszú évek, sőt évtizedek alatt sem sikerült rendezni, aligha lehet egy munkatalálkozóval megoldani — érvelt Gorbacsov. Ez feltétlenül igaz és nem csupán a szov­jet—amerikai viszonyra. Az odaha­za felgyülemlett problémákra is. Ép­pen ezért a hajdani korok nyelvészei várhatóan 1987 és a későbbi eszten­dők politikai szókészletének elemzé­sekor is gyakran fognak találkozni a „gyorsitás" és „átalakitás" szavak­kal. SZÁSZIJÓZSEF SIMON ISTVÁN A Péter-Pál erődben vJ'W • Vigasztalan fal. Az ajtó is hol nyílt, hol csukódott, de tárva sose volt. S a cella (amely Uljánovot, Gorkijt benyelte) és a szürke folyosók — Igen, ezek voltak a katedrális égbe, csillámló tű-tornya alatt, ahogy gondolták és hitte a cár is, a szellemen még a biztos lakat. Szorongása csak neki volt, az őrnek; csengette hát patkóját délcegen, magában mormogva: itt ki nem törnek! Pedig ültek csak bent a priccseken. Kergeti mégis az a láthatatlan kétely ördöge, a hideglelés; kardja, mert meghajol, bokája csattan, míg a kémlelőnyíláson benéz. (A tornyok kint az egész órát csengték, elhullajtva, mint fák a levelet, És közelgett, ha lassan is, tizenhét, s látja, hajnal jön, pirkad már kelet.) Elmondjam neki utólag, mit érez? A vas nehéz és nehéz a fogoly téli fákként bepólyált feje; véres foltokat láthat. Tovább rostokol. De tudja, bármi szűk a cella, gólya ahogy nem hozhat végül gyereket, elgondolja, míg útját föl-le rója hogy minden új még kínban született. S benéz újra... Mily fényesség vakít! Megtántorul — a gyötrelemtől sárga szempárból gyémánt-tűz ragyog: a hit falat-törő örök világossága... Leningrád, 1965. október TAKÁCS ZOLTÁN RAJZA

Next

/
Thumbnails
Contents