Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

Péntek, 1986. november 14. 56 MAGAZIN 0 SZERGEJ ZALIG1N: / 92/. M'í/r ...Ez/el kezdődött cl a játék. Nem tudtak, hogy figyeli-e valaki őket, a játékukat, valószínűleg senki se törődött velük, de a játék az foly­tatódott, mégpedig hiven. elevenen, hogy Pjotr kornyilov ntég meg is ré­mült eg> pillanatra. „Miféle ember ez? Miféle nö leltet, ha ilyen élethű­en tud játszani?" Egy pere múlva azonban már meg­ellette, hogy ez a nö nem ábrázolt senkii, csakis saját magát; adva volt egy helyzet, amelyben ina élt, kifeje­zetten ez a helyzet, és nem valami­lyen másik, és ö ennek minden erejé­vel, sőt erején felül alásetette magát, meg akart felelni neki. talpon akart maradni benne. És nent ő volt a ren­dező, hanem maga kornyilov, és ha leltet valimii csodálni, akkor az Kor­nyilov színészi képessege; u nö csak megadással utánozta — a régen várt találkozás féktelen örömére öröm­mel, az ölelésérc öleléssel, a zavarára sokkal nagyobb zavarral válaszolt. Ha tehetséggel csinálta, az az enge­dékenység tehetsége volt. Igy hát nent azonnal, nem az első pillanatban ismerték meg egymást, és amikor egymásra ismertek, elő­ször zavartan álltak, majd erőszak­kal etoszlatták a zavarukat, kitárt karral egymásnak estek, ölelkeztek, csókolóztak, megfeledkezve a cso­magokról: a kopott útitáskáról, meg az eléggé terjedelmes batyuról. Aniig ölelkeztek, hála istennek, senki se lopta el a csomagokat, felkapták hát az útitáskái, meg a batyut, megke­rülték az udvarház-templom-ven­déglő építészeti jegyeit elegyítő pá­lyaudvar épületét, kimentek a térre, és nagyon megörültek, amikor meg­pillantottak egy szabad bérkocsit. Nem személyszállításra, hanem te­herfuvarozásra való volt ez a bérko­csi, inkább afféle szekér, de őket, szerelmeseket ez egyáltalán nem za­varta, feldobták rá az útitáskát, meg a batyut, meg sem egyezve a lüvar­dijbun, maguk is felugrottak, meg­mondták a eimet — Loktyev utca, a Zajesan tér sarka —, és mint akik valamikor összetartoztak, de aztán évekre elszakadtak egymástól, úgy ültek a bérkocsin, antely vitte őket a homokos auli utcákon, a perzselő és vakitó nap fényében. Zavarban vol­tak egymás eiőtt, és felkellették a bérkocsis kíváncsiságát, sőt kiváltot­ták az együttérzését. Először az iránt érdeklődött, mi­lyenek a gabonaárak arrafelé, ahon­nan a „nagyságos" utas érkezett, mi­Vihar után (részletek) be kcrul az első, no meg a második osztályú búza? Hát a korpa? Az utas készséggel és részletesen válaszolt, hiszen a kocsis szemtanúja az ö ideérkezésének meg a szeretett nővel való találkozásának. Természet csen az utas ís érdeklő­dött; ntivcl eteti a kocsis nehéz igás­lovát ebben a mostani takarmány­szúke világban? Mclvik utcában la­kik? Az utas persze emlékezett a ko­csisra, annál is inkább, mert az ki­vívta a rokonszenvét. A kocsis pe­dig, aki minden szükség nélkül csak úgy megszokásból, a rend kedvéért meg-megsintogaila s/ironybörosto­rával sárga lova hatalmas lomporát, már Pjotr Nyikolajeviesnak szólítot­ta az utast, és elsírta neki a.fuvaros­elet keserveit, meg a takarmánygon­dokat a különböző időkben, először a pej. aztán az almásderes, most meg ennek a világossárga, majdnem lakó lónak az idejében. Második Miklós cár. Kerenszkij és a bc!sev|kok alatt. Pjotr Nyikolajevies Kornyilov ügyesen, sőt lelkesülten beszélgetett a hőségtől, meg a nemrégen felhaj­tott kisüstitől kipirult és megizzadt kocsissal, de közben nem öt, hanem a nö arcát figyelte, azét az emberét, aki megajándékozta c találkozás me­sés örömével. Hát igen, furcsa volt az arcra, nem is lehetne megmondani, milyen. Kor­nyilov nem tudott leolvasni róla sem­mit, de bízott abban, hogy előbb­utóbb kirajzolódik rajta valami. Ez a majdnem misztikus női arc igen furcsa volt, a/ért beleillett ebbe a teljesen reális, teljesen konkrét vi­lágba — a csúnya kis faházakból szé­les, kövezetlen, homokos utcákból álló tikkasztó városba, benne fuva­rossal. meg a világossárga, majdnem lakó nehéz igáslóval. Igen, ebben a világban létezett ez a nő, kétségtele­nül ebben. Az igásló is alighanem érzékelte az utas elégedettségét, de nem közvetle­nül, hanem a gazdája széles jóked­vén keresztül, amit eléggé ritkán ta­pasztalt, kissé ingó léptekkel, maga is vidámabban ballagott, a villásrúd között, meg se kottyant neki a nyi­korgó szekér a három emberrel, nteg azzal a kis batyuval: jobbra-balra lengetve a farkát, gondtalanul, de rá jellemző kitartással szedte és fújta ki a széna és egyéb illatú levegőt, üte­mesen mo/gniva közben a fiiIét — láthatólag neki is örömet szerzett, hogy hallja önmagát. A vasútállomás kint volt a város szélen, és a nehéz igásló először a két vers/tnyi kiterjedésű homokos, nap­lényben sárgálló buckákkal teli üres telket hagyta maga mögött — ez ntár hasonlított a nem is olyan távoli Ka­ra-Kunt-sivataghoz —, aztán a szélső házakat, amelyek oly nyomorúságo­sak voltak, hogy a Zajosan teret, ahova most közeledett, nemcsak vá­rosnak, hanem kis jóindulattal vá­rosközpontnak is lehetett nevezni. A tér és a I oktyev utca sarkán álló ház pedig ilyen összehasonlításban pom­pás hajléknak látszott. És attól, hogy most ehhez a pom­pához, új eletének, újjászületésének a szimbólumához közeledett szcp komótosan, de azért biztosan a zör­gő szekér, oda, aliol már nem a kö­rülmények irányítják őt, hanem ő a körülményeket, Pjotr Kofnyilovon is úrrá lett az izgalom. Vagy tán az öröm fogta el. Meg a felindultság, a lelkesedés, az egész környező világ iránt, mindenekelőtt a játék, a ko­média hatására, amelyet oly kiváló­an és tehetségesen vezetett, miköz­ben a kocsissal beszélgetett, de csak a nőt figyelte, akinek az arcáról — remélte — hamarosan leolvad az is­meretfenség niá/a, és.feltárulkozik a ninga valójában.. II. 1923. Tél ...1923. február 16-án, kedden éjfél előtt tizenöt perccel Kornyilov elrej­tőző' t a Ichér spalettás házzal szem­közti szűk mellékutcában, és ntég mindig reménykedett. Hátha nem ügy lesz, ahogy az ezredes elhatá­rozta. De öt perccel éjfél előtt már tudta, minden úgy fog történni. Öt perccel éjfél előtt három alak közeledett az Ötödik Zajesan utcán az ezredes hosszúkás és alacsony, fe­hér spalettás háza felé — kettő pus­kával a vállán, a harmadik revolve­rokkal a derékszíján... Egyikük kint maradt az ablakok alatt, ketten átvetették magukat a kerítésen az udvarba.. Aztán ajtókopogás hallatszott.' Utána csend lett. az éjszaka sá­padt volt, dc nent sötét, felhők tar­kállottak az égbolt felén, köztiil csil­lagok pislákoltak, meg halványan síitött a hold, most nem sugallt sem­mit. Egyszer csak lövések dördültek a házban. Tompán. Kétszer, Rövid szünet után még cgys/er. A különleges rendeltetésű os/tály vöröskatonája, aki az utcán maradi, puskatussal bezúzta a spalcttát, iivcgcsörömpölés hallatszott, a *pa­letla leesett, a katona belőtt az abla­kon, majd ahogy a lába bírta, elro­hant lefelé az Ötödik Zajcsanon a városközpont felé. „Orvosért szalad! — gondolta Kornyilov. — Segítségért — egyma­ga nem tudja elvinni a sebesülteket. Meg a halottakat" — gondolta még, és odasettenkedett a ház falához, fel­állt a földpadkára, a deres ablaküveg bezúzott nyílásán benézett a szo­bába. A mennyezetről hetes petróleum­lámpa lógott öblösen, feketén, ha­sonlított ahhoz, amelyik két nappal azelőtt fénnyel világított a „hajdani­ak" gyűlésén, Aul szemközti külvá­rosában. A levegő is mahorkafüslös volt, odabent, kékesszürke, de nem nagyon sűrű. „Az ezredes dohány­zott — gondolta Kornyilov. — Do­hányzott, ahogy várta őket" Kornyilov jobban a homlokába húzta rongyos, erre az alkalomra fel­vett sapkáját, kezével félig eltakarta a szemét, beljebb hajolt az ablakon és bekiabált: — Mi történt itt? Mi történt? A szoba közepén egy vénséges öregember állt kigombolt ingben, rongyos, lampaszos csizmanadrág­ban, és egy ugyancsak vén, kétrét görnyedt öregasszony. „A házigaz­dák! Hat ezeknek hozta az ezredes a vizet hétvedres hordóban". És még egy ember, egyik kezében s/emuve­get, a másikban valamilyen kis üve­get tartott. „A másik lakó. Besúgó. A vörösök fogadták fel!" — Mi történt, essen belétek a ra gya! — Édes istenem, cdes istenem! — hajtogatta levegőért kapkodva az öregember, és tépdeste szikár testén a/ inget. — hát már nem adta meg magát, édes istenem? Ellene szegült a hatóságnak?! Az élőkön kivul halottak is voltak a szobában. Égy pár szürke katona­nemezcsiznta a hozzávaló lábakkal, s derékig tartó tör/s feküdt az ajtó­ban, es bár a felsőteste nem volt lát­ható. Kornyilov tudta: „Halott!" l éiig ülve, fekve, háttal a falnak támaszkodva, jobb vállára hajtott fejjel, mintha pihenne — egy másik. „Az is..." Mahov ezredes hason elnyúlva fe­küdt a padlón, mintha futás közben vágódott volna el. de arccal egyene­sen az ablak felé nézett. Kopasz feje sértetlen, egy karcolás sincs rajta, egyetlen folt, egyetlen lyuk sincs az arcán nteg a koponyáján, de hatal­mas sötét tócsában feküdt, antely még egyre terjedt körülötte. Csak az őszes hajú hölgy, aki a minap karon fogva jött hazafelé Jcv­genyija Vlagyimirovnával, a „hajda­niak" gyűléséről, és aki az c/redesscl együtt bement ebbe a házba, csak ö nent volt sehol. Semmilyen áruló jel nem volt az ezredes szobájában, ami rá emlékez­tetne — semmilyen holmi, ruhada­rab... Tehát? Csak idejárt az ezredeshez., és idő­ben kereket oldott. Az ezredes nem akart elrejtőzni, de ő másként hatá­rozott... Kornyilov előtt felvillant ősz szá­lakkal tarkított kékesfekete frizurá­ja, hatalmas sötétkék szeme, aztán eltűnt. Ebben a kis városban könnyen meg lehetett volna tudni ró­la egyet s mást, és aztán találgatni, nem ő volt-e az az aktivan gyengéd nő, az az ideál, akiről az ezredes oly szépen, oly meggyőzően tudott be­szelni Kornyilovnak a gyűlésről ha­zatérőben. De minek? Minek bármit is megtudakolni — az tapintatlanság, sőt veszélyes is. Másnaptól Kornyilov kivételes figyelemmel olvasta, sőt tanulmá­nyozta a V'örös Aul című újságol, a szürke meg sárga csomagolópapír­lapokat. Vastagok, egyenetlenek voltak a lapok, a rossz minőségű nyomdafes­ték miatt helyenként lemaradtak a betűk, és olvasás közben ki kelleti találni, hogy a M nt osz va an k / It k, a/t jelenti: „Mint Moszkvában közölték". De a Vörös Aul egy szót sem irt az eseményről, az Ötödik Zajesan utcá­ban f. cv február 16-án keddről szer­dára virradó éjjel történtekről. November 7. A nagy októberi szocialista forradalom alkal­mából Lenin egyik mondását találják rejtvé­nyünkben. VÍZSZINTES: I. Féldrágakő. 9. Ezen a helyen itt. 14. Lenin mondásának első része (Zárt be­tűk: N, F, É.) 16. Cin. 17. A Loire mellékvize. 18. Zúzza. 19. Az ismeretlen névjele. 20. Nem­zetség. 22. Menza része! 23. Római 101. 24. Erre a helyre. 25. Balatoni üdülőhely. 27. Csil­lagkép a északi égbolton. 29. Több mint csi­nos. 30. Morning... (angol újság). 31. Pokróc. 33. Kultúrintézmény névbetűi. 34. Régi hossz­mérték. 35. Jugoszláv váltópénz. 36. Jutta­tom. 38. Folyó Szibériában. 39. Vulkanizált kaucsuk. 40. E korszakban élünk. 41. Az ar­gon vegyjele 42. Kikötőváros az NSZK-ban. 44. Az egykori Perzsia. 45. Még lejjebb. 46. Szép Ernő verse. 47. A „három testőr" egyike. 49. Ráírja az árakat. 50. Attila felesége. 51. Az alattam lévő helyre. 52. Formai. 53. Ha előtte alma áll: város. 55. Amerícium vegyjele. 56. Minisztérium névbetüi. 57. Apró. 58. Saját ke­zűleg. 59. Vörösmarty Mihálynak a szabadság­harc után Görgey ellen irt verse. 61. Vezeték­ben kering. 63. A múlt idő ragja. 64. Bebocsát­tatást kér. 66. Származás. 68. Nyilas« FÜGGŐLEGES: I. Bariton szerep az Aida ci­mü operában 2 Lenin mondásának második része (Zárt betűk: Z, T.) 3. Kiejtett betű. 4. Évszak. 5. Kosztolányi Dezső verse. 6. A ta­rokk legerősebb ütőlapja. 7. E/er háromne­gyed része! 8. Tömegkommunikációs eszköz rövidítése. 9. Somerset Maugham novellája. 10. Mivel. II. Női becenév. 12. Tiszteletbeli rövidítve. 13. Mesealak. 15. Erkölcstan. 21. Francia sanzonénekesnő (Edit.) 23. Káposzta. 24. Mozgásszerv. 26. Görög gépkocsijel. 27. Délolasz kikötő. 28. Mezőgazdasági munka. 31. Nöi név. 32. Antik. 35. A macskafélékhez tartozó ragadozó. 37. Omszk folyója. 39. A C-dúr ötödik hangja. 40. Verskellék, névelő­vel. 41. Formál. 43. Ravasz ragadozó. 44. Mo­hamedán előimádkozó. 45. Rizspálinka. 46. Régi hosszmérték. 48. Figura. 49. Hamis. 52. Régi magyar költő (László, 1704—64.) 54. One... (régi lánc.) 56. ...vág. 59. Gallya. 60. Az egykori SZTK. 61. Károsit. 62. A New York-i operaház népszerű neve. 65. A radon vegyjele. 66. Azonosak. 67. Török gépkocsik jele. Beküldendő: Lenin idézett mondása November 1-jei számunkban közölt rejtvé­nyünk megfejtését és a nyertesek nevét az ün­nepre való tekintettel, technikai okokból no­vember 15 i, szombati számunkban közöljük

Next

/
Thumbnails
Contents