Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-25 / 277. szám
v< s«" VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! t-h / DELMAGYflRORSZAG 76. évfolyam, 277. szám 1986. november 25., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Biztosítók tájékoztatója „A díjakban, az árakban nem versenyezhetünk, csak a szolgáltatások színvonalában" — a mondat kétszer is elhangzott tegnap, hétfőn a fogyasztók megyei tanácsának szegedi ülésén, ahol is ez alkalommal a két biztosítótársaság vezetőit kérték fel a testület tájékoztatására. Az Állami Biztosító Csongrád Megyei Igazgatóságának vezetője Mészárosné Schneider Klára, és a Hungária megyei igazgatója Molnár Emö fenti állítást igazolandó azokról az. intézkedésekről számolt be, amelyeket a két biztosító tett szétválásuk óta — a lakosság jobb kiszolgálásáért. sítók a jövőben szívesen vállalkoznak a Hazafias Népfront szervezte fórumokon a minden részletre kiterjedő informálásra, a lakosság biztosítási ügyekkel kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására. A Hungária Biztosító — érték őrzését, állandóságát a biztosítási összeg 4 százalékos emelésével próbálják elérni. A fogyasztók megyei tanácsának tegnapi ülésén több kérdés és javaslat hangzott el a témával kapcsolatban. Többen is kérdezték, hogy az. lévén az. AB-nél lényegesen évi 4 százalékos kamatemekisebb létszámú társaság — nem foglalkozik az. épület-, lakás- és csoportos életbiztosítással. Az. ö felségterülete az egyéni élet- és baleset-, Előzménye az újdonságok bevezetésének pedig a másfél valamint a Casco-gépjármúes/.tendővel ezelőtti Fogyasz- biztosítás. Nem jelenti ez tók Országos Tanácsának ülése. Ekkor a társadalmi szervezet néhány biztosítási forma felülvizsgálatát kérte a társaságtól: igy a lakás-, életés nyugdíjas-biztosítások a mostani viszonyokhoz igazítását, a biztosítási kötvények szövegeinek „magyarosítását", érthetőbb fogalmazását, sokkal tobb és részletesebb tájékoztatást a biztosítási lehetőségekről. A FOT országos értekezle azonban azt, hogy speciális kéréseknek ne próbálnának eleget tenni. Így került sor olyan egyedi igények teljesítésére, mint a városi kábeltelevízió biztosítása, vagy u sárkányrepülök sportolóinak baleset-, életbiztosítása. lés érvényes-e a régebben kötött életbiztosításokra. Ez. a növelt kamat mind a korábbi. mind a most kötött életbiztositásokra egyformán vonatkozik. A lakásbiztosítások is reformra érettek — mondták többen. E területen is lesznek változások, de az a kérés miszerint az otthonokban levő készpénzre is terjesszék ki a biztosítást, teljesíthetetlen, éppen úgy, mint ahogyan a gépkocsikból ellopott bankók után sem fizet egyik társaság sem. A legtöbben a két biztosító közötti versengésről érdeklődtek, gondolván, hogy az ügyfél az olcsóbb árakKarácsonyra Makkosháznak A Hungária a Cascosnk számára éves díjfizetési lehetőséget kínál a 12. havi dij elengedésével. Bevezették a lét követően a központ a fo- nyújtott műszakot, ami lehe- kai csábitható el a másiktól, gyasztók érdekének védelme tövé teszi, hogy szombaton A valóság így fest: mind az. okán — utasította a megyei délelőtt, Illetve hétfőn késő Állami Biztosító, mind a igazgatóságokat a javasla- délután is felkereshessék Hungária ugyanazokat a kötloknak, kéréseknek megfele- ügyfeleik fiókjaikat. A kii- vényeket kínálja: ár-, dij- és ló intézkedések megtételére, zeljovőben várhatóan elké- kötvényverseny közöttük egy év határidőt szabván a szitik az új élet- és vagyon- nincs. munkahoz. A biztosítótársa- biztosítást. Lényege, Iwgy az K. K. ság szétválását követően a:< — Állami Biztosító és a Hungária immáron külön-külön tette a dolgát, próbálta megnyerni magának ügyfeleit. Az Állami Biztosító újdonságai közé tartozik, hogy a kárbejelentéseket az ügyfél bárhol elintézheti, függetlenül attól, melyik városban lakik, melyik AB-fióknál kötött biztosítást. Az 5 ezer forint értéket túl nem lépő baleseti és vagyonkárt az Állami Biztosító a helyszínen kifizeti, véget vetve a korábbi gyakorlatnak, amikor is az ügyfél szaladt és állt sorba az őt megillető pénzért. Uj lehetőséget kínál a Casco-kártya. Bemutatásakor az országban bárhol fogadja az AB-fiók a kárbejelentést, mi több a kártya tulajdonosa még másfajta segítségnyújtásra is számíthat. Például kaphat anyagi segítséget meghibásodott gépkocsija javíttatásához az ország másik végében levő fióknál is. Most még csak tervek vannak egy újfajta nyugdíj-kiegészítő biztosítás kidolgozására, amelynek lényege, hogy a2 aktiv korban összegyűjtött pénzből a biztosító a nyugdíjkorhatár után járadékot fizet. Sok vád éri a biztosítótársaságokat a tájékoztatás miatt, annak ellenére, hogy meglehetősen sok reklámukkal találkozunk a tévében, rádióban, sajtóban. Csak hát ezek egy-egy kumpúnyakcióra irányítják inkább a figyelmet, nem pedig a részletes ismertetés a céljuk A biztoLengyel pártkiildöttség hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Ellenőrző és Revíziós Bizott"ágának küldöttsége, élén \Vlodzimierz Mokrzyszczakkal, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjával, a KERB elnökével. A lengyel pártküldöttséget, a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke fogadta. Jelen volt Tadeusz CzeChowicz, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) A termőföld védelméért Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Cselö:ei László elnökletével hétfőn az Országházban ülést tartott. A testület — a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság több tagjával kiegészítve — a földről szóló törvény tervezetét Vitatta meg. A képviselőket dr. Dénes lonforgalom összes területét felöleli: olyan átfogó jogszabály készül, amely helyébe lép a jelenleg érvényben levő, már-már áttekinthetetlenül sokrétű, több törvényen. törvényerejű rendeleten és számos minisztertanácsi határozaton alapuló szabályozásának. A törvény hangsúlyozza majd a szövetLajos mezőgazdasági és kezeti földtulajdon és földélelmezésügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a készülő törvény céljáról. Mint elmondotta, a törvény erősíti majd a földre vonatkozó ¡gazdasági* társadalmi viszonyok szocialista vonásait, és az eddiginél racionálisabb földhasználatot tesz lehetővé azzal, hogy például intézményesiti az állami és a szövetkezeti szektor között nemcsak a földcserét, hanem a tulajdonjog átruházását is. A törvény a földtulajdon, földhasználat és az ingathasználal egységét, és biztosítékokat nyújt ahhoz, hogy eredményesebb legyen a termőföld védelme, s növekedjék a földtulajdonosok és földhasznalók termelési biztonsága, egyúttal gazdasági önállósága is. A jogalkotók egyszerűbbé kívánják tenni a földdel kapcsolatos hatósági tevékenységet. A vitában fölszólalt többek között Vári Miklós (Csongrád) képviselő. Hogyan tovább-építőipar? Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter hétfőn, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján áttekintést adott az építő- és építőanyag-ipar termelési szerkezetének korszerűsítéséről^ valamint az ország 1990-ig kidolgozott lakásépítési és -gazdálkodási programjáról, amelyről az idén kétszer is tárgyalt a kormány. A miniszter elmondotta, sül, bár az ilyen irányú hogy az építőiparban és- az munkáknak még csak a kezépitöanyag-iparban egyaránt deténél tartanak. A téglaszelektív fejlesztés érvénye- iparban az utóbbi években vetően"kaphaVják meg A makkosházi lakótelepen a Del-Tisza Menti Afész, a Szeged Megyei Városi Tanács 16 millió forintos támogatásával ABC-áru hazat épít. Azt ígérik, az új ú/.let a karácsonyi ünnepekre elkészül. Üj pavilonokat — szám szerint nyolcat — is kap a lakótelep. Az esztétikus kis boltokat pályázat útján nyerhetik majd el a kereskedők. Szeretnék, ha ezekben a pavilonokban minél többfele árut — a hentesárutól a ruházati cikkekig — forgalmaznának. A kivitelező a városi tanács szolgáltató üzeme, illetve a Szegedi Vízmüvek és Fürdők Vállalat, mely a fémszerkezet összeállítását végzi. Somogyi Károlyné lelvútelcl jenek. Vidéken továbbra is 2(1 ezer forint marad ez a kedvezmény. A minőségi munkára, a hiánymentes átadásokra ösztönöz az az újabb rendelkezés, amely szerint az épitési vállalkozók jövő év január l-jétől már nem a műszaki átadásátvétel után, hanem csak a hiánypótlás befejezését koaz építés végelszámolásakor járó pénzt a beruházótól. Továbbra is fontos törekmúr jelentős fejlesztések történtek, 32 gyárban befejezték az egészségre ártalmas és a nehéz fizikai munka gépesítését, 12 gyár teljes vés, hogy a korábbinál nurekonstrukciója pedig a jö- eyobb alapterületű lakások vő év közepén zárul. A ter- épüljenek. Magyarorszagon vek szerint 15 elavult gyárat ugyanis mintegy 500 e/.er — főként a nyersanyaglelő- ember szeretné a lakását a helyek kimerülése és egyéb jelenleginél jobbra kicserélkedvezőtlen termelési félté- n'. és 70 százalékuk azért, telek miatt — leállítanak és mert nagyobb lakást kivan, más célra hasznosítanak. Ezért a tanacsok, az OTPes más lakásguzdálkodó szerSomogyi László elmondot- vezetek fontos feladata, hogv ta, hogy az ország lakasal- jobban segítsék, és tegyék lomanyanak egyharmada az szervezettebbé a cseréket. A utóbbi másfél évtizedben épült fel, s az otthonok átlagos alapterülete 55 négyzetméterről csaknem 00 négyzetméterre Nemzetközileg kormány határozatára a tanácsok is több pénzt kaptuk arra, hogy a rászorulók a korábbinál nagyobb támnganövekedett. tásban részesülhessenek a is jo ered- |akasok megvásárlásakor. ménynek számit, hogy ezer ösztönzik a vállalatokat is. lakosonként évente atlago- hogy n,)Veljék a dolgozók san 8,4 uj lakas epult fel lakásgondjainak megoldásáe másfél évtizedben. A korhoz juttatott anyagi hozzámányzat alapvető feladatnak járulasukat A legutóbbi feltartja az ország lakásépítési mérések szerint az országos gondjainak megoldását. Ezt átlagban a tanácsi kijelölémutatja, hogy a VII. ötéves sű ,akás esetén 2U czer a terv 320-340 ezer lakás fel- szabad értékesitésú OTP-laépítesevel számol. A tana- kasoknál 400 ezer forint csok visszajelzései szerint az ,, , . . . ,. .. előirányzat alsó határértéke volt a készpénzbefizetés oszkörül teljesül ez a terv. szege. Ezért fontos cel az A jelenlegi tervidőszak la- is' ho(Iy ne növekedjenek tokásépitési koncepciója sze- vabb lényegesen a készpénzrint továbbra is döntően la- befizetéssel járó terhek. kossági erőből és jelentős ál- , . .. , ® i. i , . „ i A minisztérium most lami, vallalati tamogalassal, kölcsönnel épül fel az új olyan ajánlott terveket dol• •Hliiinok 80 százaléka. Az goztat ki a magánlakás-épi* len országosan 60-62 ezer tőknek, amelyek alkalmazál.ikas befejezésével számol- sával gazdaságosabban, tanak, de ezen belül nem tel- karékosabban építkezhetnek, jesül a budapesti előirány- Az ötéves terv végéig fezat, 600-700 új otthon át- lülvizsgálják annak a mintadása ugyanis valószínűleg a egy 80 ezer magánlakásnak, jövö évre húzódik. A kor- épületnek a helyzetét, amelymány hozzájárult ahhoz, ben nem a tulajdonosok, hahogy a fővárosi lakásépít- nem bérlők laknak. Olyan kezések ösztönzésére a jövö kedvező és ösztönző intézévtöl a kivitelező vállalatok kedéseket kivannak kidolés szövetkezetek átadott la- gozni, amelyek megnyugtató kasonként ne 24 ezer, ha- módon rendezik e lakások, nem 50 ezer forint értékű illetve hazak felújításának adókedvezményben részesül- fellételeit (MTI)