Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-24 / 276. szám

8 IlútfŐ, 1986. november 24. DM röviden MET Nov. 24-töl nov. 30-ig A meteorológiai előrejelzések szerint ezen a héten lassan megváltozik hazánk időjárása. A változás első je­le, hogy már a hét végén sokfelé megszűnt a köd, fel­szakadozott. a felhőzet. Így azután valóban „felhőtlenül" ünnepelhetik névnapjukat az Emmák, Katalinok, Virá­gok, Virgilek, Stefániák, Taksonyok, Andrások és Ando­rok. Tovább folytatódik a nemzetközi diplomácia nagy forgalma is. Számos kétoldalú találkozó mellett néhány kiemelkedő jelentőségű tanácskozás is szerepel a hírügy­nökségek előrejelzéseiben. Ma Brüsszelben a Közös Piac tagállamainak miniszterei találkoznak, kedden Mihail A hétfői rajzórán a szombati ki­rándulást kellett megörökíteni. A 6. b. a budai hegyekben járt. Az ősz káprázatos színekben pompá­zott: a sárga, a vörös, a barna és a zöld ezernyi nevesincs árnyala­taban. Vízfestékkel pancsoltak a srácok, próbálták minél élethübben visszaadni, amit láttak. Két rajzot nem tudott csak hová tenni az ilyesmire fel nem készí­teti pedagógus: az egyiken a bús­komor színek tökéletesen beborítot­ták a papírt, más nem is volt raj­la, csak a foltok. Igaz, ez legalább határozottan az ősz palettája sze­rint készült, a másikon pedig vol­tak ugyan fatörzsek, ágak, még mókus is, viszont kizárólag szürke festékkel dolgozott az alkotó. — Hozzátok ki az ellenőrzőtöket — szólt az ilyesmire fel nem készí­tett pedagógus. A két srác — az osztály legjobbjai —, egy ikerpár, akikkel soha, semmi baj nem volt, nem zavarták az órákat, és nem tettek soha olyat, amit egy „emi­nenske" nem tesz. Lázadás aki eddig a köszönésüket sem fo­gadta. — Hova jut a világ, ha már ezek is? — aggodalmaskodott a szomszéd néni. — Mert rossz hatással van sze­génykéimre az a sok szörnyű kö­lyök az iskolában — vette őket vé­delmébe a nagymama. — Egyéni látásmódjuk van, eny­nyi az egész — állapította meg a — Viccet csináltak a rajzórából — mondta az ilyesmire fel nem készített pedagógus a behívatott anyukának. — Nem értem. Semmi jel nem mutatta eddig, hogy ilyen hajlamaik lennének. — Megjött az eszetek, mama pszichológus, és ellette a tesztkár­kedvencei? — bohóckodott a taná- tyákat. — Istenem, pedig úgy igyekeztem — kapta be a harmadik Seduxent a mama. — Hol ronthattam el? — Jók ezek a rajzok — így a festőművész nagybácsi. —• Ugye, nem hagyjátok abba? Foglalkoz­nom kéne veletek ... — Jó kis zrí — beszélték meg az ikrek egymás között —, tényleg klassz ötlet volt. — Képzeld, ha nem találjuk meg azt az ütődött könyvet, amiből a mama minket tanul, sose tudjuk meg, hogy ebben a korban lázadni kell ... R. É. rok réme. — Nem kaptok majd tejbepapit... — Mindig mondtam, hogy gya­nús ez a nagy jóság — mondta a nagypapa az összehívott, tanácsta­lan családi tanácsnak. — Végre, valami értelmeset hal­lok rólatok — szólt a bátyjuk, és néhány decibellel följebb tekerte a Billenő Garázsajtó együttes hang­erejét. — Klassz srácok vagytok — vé­lekedett Mónika a lépcsőházból, aki már régen tetszett az ikreknek, és 5-/0° LOTTÓ­TÁJÉKOZTATÓ Vásár és verseny Gyerekeket, szülőket moz- kaközösség jóvoltából büfé is Várhntn iHniár-íK nrszóo A Sportfogadási és Lottó -—- .. varhato időjárás az ország lEa7eatósaE táiékoztatása Gorbacsov háromnaposra tervezett indiai latogatast kezd. területén ma estig: többnyire szerint a 47 játékhéten 5 ta- gósító- szines délelőtti prog- működött. A befolyt pénzt az Idehaza is akad tennivaló bőven a héten. Ma ülése- borult lesz az ég, sokfelé vár- ja']atos S7eivénv nem volt A ramot szervezett a makkos- úttörőcsapat az iskola udva­zik a Fogyasztók Országos Tanácsának Csongrád megyei ható ismétlődő eső. A szél a inUnnvprpménvek — a nvp házi általános iskola és a Ha- rának szervezete, a ruházati termékek kereskedelmi árszínvona- Dunántúlon átmenetileg reményilleték levonása után zafias Népfront makkosházi fel. A házi általános iskola és a Ha- rának szépítésére ajánlotta | m . . vásárt Játsszunk iáról és az Állami Biztosító munkájáról. Holnap, kedden északnyugatira fordul és he- lI'^'követk^ő^TTalálatos körzeti bizottsága a múlt együtt! címmel változatos a Fogyasztók Országos Tanácsa is összeül Budapesten, lyenként megerősödik. A vár- szeivénve 13 fosadónak volt szom'°aton. Az érkezőket iga- sportprogram követte. A gye­hogv elemezze a tömegközlekedés helyzetét. Csütörtökön ható legalacsonyabb hajnali nvereménvük eevenként 972 z' bazári hangulat fogadta, rekeknek nagy élményt je­a Duna Intercontinental ad otthont a VII. országos mino- hőmérséklet 0 és 5, a legma- ezer 866 forint 3 találata 2 Gyerekek által készített ötle- lentett, hogy szüleikkel, ta­ség-ellenorzc konferenciának. gasabb nappali hőmérséklet p7pr ínq fogadónak volt nvp­Minden bizonnyal a kereskedők sem fognak unatkoz- 5 és 10 f()k kÖ7ÖU ezer 859 logadonak volt.nye ni. igaz. még csak november utolsó hetét koptatjuk, de TUDOMÁNYOS az ajándékvásárlást nem lehet elég korán elkezdeni A (tLÉS közmondás ugyanis ezen a héten is érvényes: (csak) aki keres, az talál... KtSÉRLETI ADÁS — MÁSODSZOR Ma. hétfőn este fél 8-tól a városi televízió második kí­KÉPVISF.LÖ! FOGADÓNAP A Csongrád megyei 7. szá­mú választókörzet ország­sérleti adását sugározza — gyűlési képviselője, Jurato­az Északi városrés:: I'A. üle- vics Aladár képviselői fogu­niének lakásaiban. A Mak- djórát tart Sándorfalván, a koserdő sor. Csongrádi sgt., tanácsházán, november 27­Rókusi krt.. Vag utca által én )4_16 ora kozött. A 7. halárolt területen, mintegy szárnú választókerülethez inf,ri Vpvp.pm 7M^P„,Pr .1700 lakásban lehet venni a tartozó kozsegek: Sándorial- mesZtés. Intezete 212 forint; a 2 találatos szel­vények száma 108 ezer db, A SZAB orvostudományi ezekre egyenként 59 forintot szakbizottsága és a SZOTE fjzetnek. tudományos ülést rendez kedden délután 4 órakor a SZAB-székház dísztermé­ben. Ezúttal a gyermekklini­ka orvosai hat előadásban számolnak be munkájukról, a sebészeti osztály 20 éves jubileuma alkalmából. MAGBORZE 3UDAPESTEN A Kertészeti és Élelmiszer­tes játékok, bábok, ajándé- náraikkal együtt versenyez­nemén"yük~Vgyenként" 2 ezer kok találtak gazdára. A vá- hettek. A délelőttöt izgalmas sár ideje alatt a szülői mun- focibajnokság zárta. Balesetek, avartüzek Három súlyos sérülést okozó Kisjakab Antal (Makó, Jó tanács — Nem fa tudom, mit mood.iak a la»jósnak, ba megkéri u hrzem. — Mondj igrnl. Én is azt válaszoltam neki... balesetről tudósíthatunk, Ugar 24/4.) kivilágitatlan amely az elmúlt hét végén történt.. Szombaton éjjel Zsombó és Forráskút között Dékány Antal Hámán Kató u. metlen vezetés következté­kerékpór.ral közlekedett a makó-rákosi országúton, így a mögötte szabályosan ha­(Balástya, ladó gépkocsi vezetője nem 8.) figyel- vette észre, hogy elékanya­rr,dott és összeütköztek. A 12-es csatornán a városi tv Va-Dóc, Ulles-Forráskút, jelenéről és jövőjéről szóló Bordány. Zsombó, Szatymaz, riportot, s részleteket a nya- Deszki Üjszentiván-Tisza­ron fölvett színházi eloada- sziget Kubekháza, Roszke, sokból. A nézők reflexióit a Domaszek. 23-11 l-es telefonon várják a városi tv munkatársai. A SZIKES VIZEKRŐL november 27-én, csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel Budapesten a Villányi út 35—43. számú épületében szakmai előadá­sokkal és vetőmagértékesí­tessel egybekötött „magbör­_ zét" rendez A legújabb haj­TÜZVÉDELEM VIZEKRŐL tató zó!dsegfajtákból az er­Holnap, kedden délután 3 Holnap, kedden délután 2- deklödő árutermelő kerté­órakor a Technika Házában kor a Technika Házában a Szek magmintát kapnak, ülést lart a GTE szegedi Magyar Hidrológiai Társaság KLÖADÁS szervezetének tűzvédelmi szegedi területi szervezete szakbizottsága. Ezen elhang- xn, tudományos ülését ren­zik Szollosi Sándor beszá­molója az I. gyulai országos dezl u sz,kes Vlzck kutatasa­túvédelmi konferenciáról, ról. Ezúttal a VII ötéves ter­Videóról levetítik a szegedi vi töserdei és alpári holt-ti­Tisza Kupa túzoltóversenyen szaagj földtani és vizföldta- kereskedelmpolitikai es a tűzoltóság, rendőrség es „.„„,...., A„ adatokról tart előadást RENDKÍVÜLI PRÓBA A ZENE­BARÁTOKNÁL Pál Tamás könnyebb mar­seilles-i balesete miatt nem dirigálhatja a Délép Zeneba­rátok csütörtökön Drezdába induló kórusát. Helyette az operaház karnagya, Sándor János vállalta a két drezdai hangversenyt: a karmester ma, hétfőn este 8-kor rend­kívüli próbát tart a Tábor utcában. Kérik a kórus tag­ben az úttesten felborult kerékpáros nyolc napon túl személygépkocsijával és gyógyuló életveszélyes sérü­súlyos, életveszélyes sérülést lést. szenvedett, szenvedett. Utasai közül A Szeged és Csongrád kö­Dékány Mária (Balástya, zötti országúton szombaton Gajgonya dűlő 190.) súlyos, de nem életveszélyes, kei­déiben Hajdú János (Csong­rád, Uzsoki u. 27.) figyel­tcr. pedig nyolc napon be- metlenül vezette személygép­liil gyógyuló, könnyebb sé- kocsiját és egy enyhe ívelésű rülést szenvedtek. kanyarban kisodródva a fá­Ugyancsak szombaton, nak ütközött. Sérülése nyolc reggel 6 órakor az 5429-es napon belül gyógyuló. A KERESKEDELEM­POLITIKÁRÓL A Hazafias Népfront III A jainak pontos megjelenését' és a III B körzeti bizottsagai szervezésében, a Földvári utcai pártházban időszerű fel­Jó­számú úton Gyuris Mária Klára (Pusztamérges, II. ker. 1.) gépkocsiját tompi­trtt világítással vezetve A Csongrád Megyei Tűz­oltóság ügyeletesének tájé­koztatása szerint vasárnap késő délutánig mindössze VONATPÓTLÓ AUTÓBUSZOK A MÁV Szegedi Igazgató- _ . ságától kapott tájékoztatás Ta"ya «.) nyolc napon »» .. i*. ""»""i- " ni ífnt'it'isnU nrncramiárnl és adatokro a mentők együttműködés, n' k"*lá,sok P™gr® J" ,.a Járt Katalin, a városi tanács . ., gyakorlatán készült felvéte- céljáról lesz szo. Az eloado: kereskede|mi osztályának szerint pályafelújitási mun- tul gyógyuló súlyos, de nem leket. Molnár Bela egyetemi tanár, helyettes vezetője, holnap, kak miatt november 25-én és életveszélyes sérülést szen­kedden délután 5 órakor. ' 26-án Hódmezővásárhely és vedett közlekedett, s nem vette ész- kisebb tüzekhez kellett né­re az előtte kivilágítatlanul hány esetben kivonulniuk, haladó lovas kocsit, hátul- E;-ek közül is az avartüzek rói nekiütközött. A baleset „vezetnek" hat alkalommal, következtében a lovas kocsi A figyelmetlenség miatt el­utaáa, Bernáth István (Ru- dobott gyufa, égő cigaretta a száraz avarban szinte ÖVÓNÓK KLUBJA •A Hazafias Népfront ke­retében működő óvónők klubja holnap, kedden este fél 6 órai kezdettel rendezi meg soron következő foglal­kozását a Bartók Béla Mű­velődési Házban. Ezúttal Pá­rizsról Gyurics Gyuláné tart úlibeszámolót. DEDIKÁL AZ EDDA Holnap, kedden délután 3 és 4 óra között az Edda együttes dedikálja lemezeit a Kölcsey utcai hanglemez­boltban. IIÉT VÉGI PIACI ÁRAK A Marx téren az élő csirke kilogrammja 45-48, a tyúké, a libáé és kacsát- 50-60, a pulykáé 55-60. a tojás darab­ja 2,20-3,50 forintba került. A burgonya kilóját 6-10, a sárgarépáét 12-18, a petre­zselyemét 20-40, a vörös­hagymáét 10-14, a fejes ká­posztáét 5-6. a kelkáposztád 10-20, a saláta darabját 3-5 forintért kínálták. A kara­lábé kilóját 10-15. a karfio­lét 10-18. a primőr paradi­csomét 32-52, a zöldpapriká­ét 10-40, a primőr uborkáét 60 forintért árulták. A föző­tök kilogrammja 15. a retek csomója 3-5, a zöldhagymáé 5-7, a fokhagyma kilója 100­180, a gombáé 50-70 forintért a földtudományok doktora. Dhalia a Slágerben 26-án Hódmezővásárhely es Földeák, november 27-én és 28-án Hódmezővásárhely és Makó között naponta 8 órá­tól 12 óráig az utasokat vo­natpótló autóbuszokkal szál­lítják. Csongrád és Szentes között vágányépítési és az új hid próbaterhelési munkála­tai miatt november 27-én 7 órától 30-án 15 óra 20 percig éjjel és nappal, folyamato­san valamennyi személyvo­nat közlekedtetését szünetel­tetik és az utasokat vonat­pótló autóbuszokkal viszik. Ugyancsak vonatpótló autó­buszok közlekednek decem­ber 3-án 10 órától 11 óra 30 percig az új hid átadása ide­jén. A változásról, az autó­buszok megállási helyéről bővebb felvilágosítást a vas­útállomásokon adnak. ALGÉRIAI FILMNAPOK. Algériai filmnapok kez­dődnek november 26-án, szerdán Budapesten. A Mű­velődési Minisztérium. a Mokép és a Fömo kozos szervezésében a Zrínyi mozi­ban négy alkotás ad ízelítőt az algériai filmtermésből. A kelt. A téli alma kilogramm- Valószínű, hogy a férfiak is szépítgetik magukat — eset- november 2e-' díszelőadáson ját 8-18, a körtéét 10-25, a leg csak titokban —, mégis elsősorban a nőket érdeklik Mohamed Lakhdar-Hamina szőlőét 15-35, a héjas dióét az ezerféle változatban forgalomba kerülő kcncck, kré- Homokvihar című filmjét 40-60, a száraz babét 55-70, a nu-k. Az érdeklődők most szomszédaink szépítőszereivcl vetítik. Ezt követően a savanyú káposztáét 26. a is megismerkedhetnek, mert ma, hétfő délután 6 óráig a R mák literjét 70 forintért le- jugoszláviai Dhalia kozmetikai vállalat termékeit mutat- wouamama stJK eposza es az hetett vásárolni a het végi ják be a Horváth Mihály utcai Sláger boltban, s a szak- Acelaratus cimu alkotast piacon emberek ingyenes tanáccsal is szolgálnak. láthatják az érdeklődök. azonnal lángra kap. a szeles idő pedig csak tovább táp­lálja a tüzet. Jobban figyel­jünk rá. Gyászközlemények Mely fajdalommal tudatjuk Fújó szívvel tudatjuk, hogy hogy a iclcjlhclellen férj. édes- szeretett nővérünk, nagynéni, apa. nagyapa, testvér és após, ÖZV. HALASZ l.AJOSNf. SÍPOS LAJOS papp Ágnes életének 58. évében hosszú 86. évében elhunyt. Temetése szenvedés után elhunyt. Tente- november 25-én 14 orakor lesz a tése november 26-án 14 Orakor .szóregi római katolikus temető lesz a mórabalmi temetó ravata- ravatalozójából. A gyászoló lozójából. A gyászoló család, Papp család ós testvérei. Mórahalom. Mely fajdalommal hogy draga szeretett edesanyank anyós, nagymama, dédike, só­gornő, nászasszony, özv. SEBOK .IANOSNC pópity Ilona életének 85. évében, hosszú, sú­A Dél-Alföldi Pincegazdaság tudatjuk, gazdasági és társadalmi vezetése tudatja, hogy vallalatunk nyug­díjas dolgozója. LANTOS JÁNOS felvásárlási osztályvezető. no­vember 20-án elhunyt. Temetése november 25-én de. 11 orakor lesz a Belvárosi temetőben. A lyos betegség utan elhunyt. Te- váUalat saját halottjának l'ekin­metese november 24-én 15 ora­kor a szörcgl temető ravatalo­ti. Tudatjuk, hogy TÖRKÖLY JOZSEFNE hamvasztás utáni búcsúztatása november 26-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló Regdon család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, munka­tarsaknak. ismerősöknek, jó ba­zojából. A gyászoló család, Sző­reg, Magyar u. 177. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett edesanya es nagyma­ma, ÖZV. FARKAS JOZSIÍFNÉ Fsányi Mária nyugalmazott postamester, volt rátoknak. szomszédoknak, akik Pacsirta u. 22/A. sz. alatti lakos, felejthetetlen szerettünk, eletének 73. évében elhunyt. Te- EODOit JÁNOS metése november 26-án 14 óra- temetésén megjelentek, részvé­kor lesz a Belvárosi temető ra- tűkkel és viragatkkal mely fái­vatalozójából. Gyászolo gyerme- dalmunkat enyhíteni igyekeztek kei és unokái. A gyászoló család. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, utja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 21-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kczbesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents