Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

103 Szombat, 1986. október 4. 1 Háborgó béke NÓVÁK ANDRÁS GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁRÓL Montázsos plakát a bejáratnál. Egyik oldalon a művész portréja, mellette néhány jellegzetes művének reprodukciója. Aktok és tragikusabb, méltóságosabb jelenetek. Nekem azonban az arckép a beszédesebb. Az előrehulló deres haj; a figyelő szemüveges tekintet és a frissen meggyújtott cigaretta. Amit némileg jelképnek is tekinthetek. Elvégre Nóvák András festőművész most ötvenéves. Rengetek cigarettát odaképzelhetek tehát a szájába. Pedig szíve szerint eggyel is megelégedne. Egy igazival. Annál inkább, mivel lényegében dinamikus alkatú, gesztusszerű módszerekkel élő alkotóval állunk szemben. Aki szándéka szerint jóformán egyetlen vonallal, egyetlen folttal akarja kifejezni a világot. Csakhogy ez lehetetlen. Logikus így, hogy újabb és újabb kísérletek, művek és cigaretták következnek. Mintegy száznegyven alkotás dokumentálja Nóvák negyedszázados festői pályáját a Horváth Mihály utcai Képtárban. Tusrajzok és akvarellek, tempera- és olaj képek sorakoznak a falakon, s mindemellett egy fotóösszeállítás alapján a művész köztéri-murális tevékenységéről is fogalmat alkothatunk. Némelyik munka még a főiskolai tanulóéveket idézi, máshol azt érezzük: a képfelületeken úgyszólván alig száradt meg a festék. Vagyis viszonylagos teljességet kinál a mostani rendezvény. És ez a nézőnek sem mellékes. Nyomon követheti a közvetlen élmények felbukkanását, sajátos absztrahálódását, majd a formák és motívumok szeszélyes vándorlását. Egyszóval reális bepillantást kapunk Nóvák András szélsőségekkel, vívódásokkal és értékekkel teli festői műhelyébe. Már a tematikai orientálódásában is tetten érhetők e vonások. A hetvenes évek termésében egy etikus gondolkodású művész jelenik meg előttünk, aki egyszerre szorongva, dühödten és meditálva figyeli a világ és önmaga sorsának alakulását. Idegeiben érzi még a gyermekkori háborús traumákat, amiket a jelenkori vietnámi vérengzések csak tovább fokoztak. Úgy látja: a háború, az agresszivitás behálózza életünket. Tiltakozik tehát. Keresztény szimbólumokat, rádiós jeleket és repülő alakzatokat fest: közben a feketés, ezüstös színek hangsúlyozásával mozgalmas expresszionista drámákat teremt. Nem ragad bele azonban mindenestől e komor, tűzzivataros élményekbe. Olykor megmártózik a tenger kékjében, aztán keringeni kezd az űrben, netán a jegenyék tartásában keres vigasztalást. Mintha az őselemek misztikusságát, kozmikus hatalmát firtatná. A nyolcvanas esztendőktől ellenben egy fordulatról kell tudomást vennünk. Ami eddig feszültség, tragédia és tiltakozás volt, az most lírává, harmóniává és életigenléssé változott. S mindez a csendéletek, az aktok sorozataiban kapott festői megfogalmazást. Mi lenne ez? Visszalépés, megtorpanás? Részben igen. Másrészt viszont meggyőződhetünk róla: a kortárs hazai művészetben talán Nóvák a legszínvonalasabb aktfestő. De bármivel is foglalkozzon az alkotó, a személyesség mozzanata végigkíséri munkásságát. Csupán arról beszél, ami közvetlenebbül is érinti. így van ez akkor is, amikor a pusztítás démonaival viaskodik, mint ahogy az aktok, portrék vagy műtermi tárgyak sokasága is ugyanerről a fesztelenebb viszonyról tanúskodik. Persze sokféle személyesség létezik. Nóvák esetében mindenesetre az a rokonszenves: nem ismeri a behízelgő, édeskés és önmutogató megoldásokat. Akkor is lényegretörő, amikor legkedvesebb motívumait láttatja. Nem a tetszésünkre: a művészi igazságra apellál. Ez pedig ritka manapság. Más kérdés, hogy egy festői pálya értékeit csakis a kiküzdött formai, világszemléleti eredmények biztosíthatják. Nos, Nóvák András mindenekelőtt Domanovszky tanítvány. Ő a példaképe, ő tette rá a legnagyobb hatást. Nem csoda így, ha a korai művek egynémelyikén egy kiváló növendékkel szembesülünk. Aki ugyanúgy kevés színnel, néhány meghatározó formai kontúrral és nagyvonalú foltritmusokkal komponál, mint mestere (Üveggyár, városi pártbizottság falképe). Útjaik mégis elválnak. Igaz, a szegedi festő soha riem lett hűtlen Domanovszky szellemiségéhez: csak ment a maga által vágott ösvényen. Ne gondoljunk azonban valami önkényes kutakodásra! Inkább egy logikus és szerves továbblépésről van szó. Hiszen Nóvák az egyik oldalon kapcsolatba kerül a vadabb, asszociatívabb expresszionista és szürrealista törekvésekkel, másfelől pedig a józanabb, természetelvűbb gesztusfestészetet Soulages és Mathieu absztraktabb formavilágával hozza rokonságba (Égő csipkebokor, Tűzkarikák). Aki az első szinten elhelyezett műveket nézegeti: könnyen észreveheti e sajátos tendenciákat. Láthatja például: a képek egy részén jobbára csak a csapongó, virtuóz foltok dominálnak, s az értelmező, keretet adó vonalaknak mindössze másodrangú szerepük van. Az úgynevezett fekete képek sorában is megmarad e lendület, noha a figurális és tárgyi motívumok felbukkanásával valamivel racionálisabb, feszesebb szerkezetet nyernek a képek. Itt vannak azután a kékes, sejtelmes hangulatú vízi és űrbeli tematikákat idéző művek. Amelyek ugyancsak az eleven gesztusokra, egyszersmind a tónusbeli egyneműségre alapozódnak, ám a nagyvonalúsággal ötvöződő konkrétabb jelzések már egy létszerű lírai hangulatot tolmácsolnak. Persze Nóvák művészetéből az állandó, visszatérő elemek sem hiányoznak. Előszeretettel alkalmazza a sodródó, gyűrűző, körszerű alakzatokat, majd a nyitottabb, zártabb háromszög és átlós formátumokat, nem is beszélve az autentikus, súlypontozott színhasználatról. A második szinten viszont sok minden megváltozik. Nem mintha az aktok, a csendéletek megfogalmazásaiból eltűnt volna a vitális, lényeglátó erő. Szó sincs erről. Mégis azt látjuk: itt már a színek omlékonyabbak, üdítőbbek lettek, ugyanakkor a vonalak szerepe is meghatványozódott. Míg az előző teremben többé-kevésbé az igazi gesztusfestészet elementárisabb ' lendületét érzi a néző, addig ebben a közegben sokkal inkább az impresszionizmus és posztimpresszionizmus kultúrált és könnyed légkörével találkozunk. A valódi esztétikai értékeket azonban sem a vadság, sem a kulturáltság nem tudja pótolni. Szerencsére Nóvák Andrásnak nem kell szégyenkeznie. Olyan expresszionista, tasisztikus művek kerültek ki a műhelyéből, amelyek a kortárs hazai piktúra hasonló törekvései között is méltón, rangosan helytállnak (Naponta háromszor, Halgazdaság, Tenger, Égő csipkebokor, Tűzkarikák). Ám a meditatív, lírikus festő mellett sem szabad szótlanul elmennünk. Mert az Álom című kompozíció egyszerre tudja láttatni a női test konkrétságát és sejtelmes sokszínűségét. A nagyméretű önarckép pedig valamiféle szellemi, művészi összegezésnek is felfogható. Igaz, többnyire csak jámbor műtermi kellékeket látunk a képen, de a ritmikusan felvillanó keret, önarckép és női motívumokban valamiképpen ott vibrál az alkotó egész világa. Jó lenne még néhány dologról beszélni. Többek között arról: miféle aktuális tanulsága lehet az efféle művészi magatartsának. Amelyik elsősorban a „termékeny" pillanatra és a szókimondó őszinteségre bízza közlendőit. Nem pedig a méricskélésre, a latolgatásra és a kompromisszumokra. De ne menjünk tovább e vonalon! Szögezzük le inkább: mindenféle szélsősége, gyengesége ellenére is Nóvák András jó festő. Bizonyítja ezt mostani kiállítása is. Ráadásul gazdag szakmai tapasztalattal, kiváló murális adottságokkal rendelkezik. Mit kívánhatnék hát az ötvenesztendős alkotónak? Először is: falat és falat. Végül egy megfelelő tanári katedrát. SZLROMI PÁL LŐDI FERENC KASS JÁNOS RAJZA Csillagok között Szépségem, mondtad: — Majd az én Tatám Csinál itt rendet köztetek, az ám. A világon is átlép, akkora, hátha még lenne fényes, szép lova. — Az én Tatám — maradok a szónál, gubancaimból, lám, kibontottál — visz a Tiszába, csillagok közé, a legszebbike, tudom, az övé. — Nekem adod? — kérdezted sebtiben —, Helyette itt van, ég az én szívem és neked adom, fogadd örökbe, építsd is be fáradt vérkörödbe. — Mit is tehetnék érted, te csöppség? Jó, hogy az élet hozzád húz, köt még. Értelmes lét vagy tárgyimádat? Néhány évvel ezelőtti példázat. Több esztendős közeikeleti kiküldetésből végleg hazaérkezett a görög és a magyar szakember. Hazánkfiát nyugati márkás személygépkocsival, hi-fi toronnyal, videomagnóval, színes tévével felpakolva fogadhattuk. Minden pénzt fogyasztási javakra költött, legfeljebb bizonyos összeget tartalékolt turista utakra, újabb vásárlásokra. A görög szakember ellenben valamennyi megtakarított külföldi keresményét drachmára átváltotta, s odahaza „tőkésítette": kis panziót épített belőle a tengerparton. Vagyis a magyar felélte magas jövedelmét, a görög pedig felhalmozta, és új szükségletek kielégítésére „áldozta" jelentős részét. Napjainkban talán már nem ilyen éles a kontraszt. Bár a helyzet gyökeresen nem változott. Megéri például már nálunk is a kemény devizát forintra átváltani, a forintot pedig érdemes „tőkésíteni", különféle vállalkozásokba fektetni, 9—11 százalékos kamatra az államnak kölcsönadni. Bár a behozatali feltételek többnyire enyhültek, mégis érzékelhetően mérséklődött — persze távolról sem a kívánt mértékben — a lakosság érdekeltsége a fogyasztási javak közvetlen „importjában". A lakossági „import" rövid távon gazdasági eszközökkel jelentősen tovább csökkenthető. Csak' legyen a magyar devizás boltokban elegendő és előnyösen megvásárolható nyugati fogyasztási cikk! Hosszabb távon is nehéz viszont mérsékelni az anyagi javak széleskörű hajszolását, a társadalom fogyasztási beállítottságát. Amikor a 60-as évekre magasra szökött a fogyasztási láz a fejlett tőkés országokban, még élt nálunk a hiedelem, hogy a műszaki-gazdasági fejlődés negatív társadalmi hatásait hazánk határánál megállíthatjuk szilárd erkölccsel, puritán hagyományokkal, a szocialista humanista értékek védelmezésével, valamiféle ideológiai sorompóval. Erre az illuzórikus elképzelésre azonban az élet, a társadalmi gyakorlat élesen rácáfolt. Megsokszorozódtak hazánkban is a fogyasztás bűvkörébe vont tárgyak, anyagi javak. Átformálták a háztartást, a szórakozást, a szabadidőt, gyökeresen megváltoztatva az egész életvitelt. A divat sugallata Miközben Nyugaton is, nálunk is a fogyasztás lényegében egyneművé vált. Vagyis a különböző társadalmi és anyagi helyzetben lévő rétegek, családok fogyasztásában hasonló cikkek, szolgáltatások szerepelnek, persze igen eltérő minőségben és színvonalon. A motorizációs szükségletek kielégítését egyaránt szolgálja például a több évtizedes Trabant és a legújabb típusú Mercedes. Mint ahogyan külföldi utazás a romániai kiruccanás és a thaiföldi IBUSZ-út is. Az igények kiegyenlítődtek, az anyagi lehetőségek viszont élesen különbözőek. Az új és új divathullámok hatására egy szezon után elévül a butik ruházat. Korábban a bútorok több nemzedéket kiszolgáltak, most egy család élete során is többször cserélődnek. A hagyományokat szétfeszíti a presztízs-fogyasztás. „Minél alacsonyabb egy társadalom civilizációs színvonala, mind nagyobb az értékbizonytalanság, annál inkább követi a divat sugallatát. A divat és a jog lépett az erkölcsi közvélemény és a hagyományok helyébe" — vallja Pataki Ferenc, a Pszichológiai Intézet igazgatója. Az új fogyasztói igényeket a legújabb divatirányzatokat a tömegtájékoztatási eszközök naprakészen és „világszínvonalon" közvetítik. A fejlett tőkés országok fogyasztási mintáit mutatják be a filmek, a televíziós adások. A szükségletek e hatásokra formálódnak, és egyre inkább elszakadnak a reális gazdasági-műszaki lehetőségtől. A feltranszformált igények, és a viszonylagos szegénység ellentmondása különböző módon nyilvánul meg: társadalmi feszültségben, nyomasztó hiányérzetben, szorongásban, devianciában. A fejlett tőkés országokban az ipar és a kereskedelem szüntelenül megújuló választékával versenyez a fogyasztó pénzéért, valósággal felkorbácsolja az igényeket. A szocialista országokra jellemző áruhiány a keresletet egyáltalán nem mérsékli, hanem a hiánypszichózis révén gyakran a sorban állók számát, igényét növeli. A szükségletek minden korban megelőzték a lehetőségeket, és ösztönözték a termelést, serkentették a munkakedvet. Napjainkban azonban olykor már-már elérhetetlenek a családi célok, ösztönző hatásuk pedig ellentmondásos. Az alkotóenergiák, a többlet teljesítmények döntően a második gazdaságban érvényesülnek. A növekvő társadalmi szükségletek éltetik a háztáji gazdaságokban szorgoskodók munkakedvét, a szabadidőben végzett értékalkotó tevékenységet, a különféle egyéni vállalkozásokat. Tiszteletre méltó erőfeszítés folyik a lakás, vagy a jobb lakás és az igényelt egyéb anyagi javak megszerzéséért, a gyermekek gondtalanabb életéért. A küzdelem olykor heroikus, eléri vagy meghaladja az emberi képességek határát, olykor pedig értelmetlenül a presztízs-fogyasztásra, a javak öncélú halmozására irányul. Gondot okoz az is, hogy a teljesítmények, az alkotó energiák nem érvényesülnek kellően a szocialista üzemekben, nem segítik azok fejlődését, az anyagi lehetőségek társadalmi méretű bővülését. Könnyű siker — totális kudarc Egyidejűleg, némely esetben egymással öKzefonódva jelentkezik a túlhajszoltság, az erőfeszítésektől mentes könnyelmű élet, és a tömeges kudarc-élmény. Egyesek — nem is kevesen — erőfeszítés nélkül, örökség, szülői juttatás, rokoni ajándékozás, esetleg ügyeskedés révén jutnak luxusszinvonalú javakhöz. Megszokják a fogyasztás élvezetét, de nem ismerik meg a küzdelem, az önfegyelem, a teljesebb emberi élet örömét. A könnyed életvitel, az élvezetek hajszolása eleve magában hordja a kiüresedés, a leépülés és az önpusztitás veszélyét. A könnyű siker és a totális kudarc valahol közös tőről fakadnak. A tömeges kudarc élményt persze döntően az okozza, hogy az elérhetővé vált anyagi javak sokak számára hozzáférhetetlenek. Köztük sajnos szerepelhetnek nem csak nálunk még luxusnak számító javak (a kocsi, a videó), hanem olyan általános szükségletet kielégítők is, mint a megfelelő lakás. A hiányérzetet, a nyomasztó hatásokat csak felerősiti a hivalkodó luxus, az úrhatnamság, a hatalmaskodás, a bürokrácia, a közösségi élettől való elfordulás. Végül is a fogyasztási javak, amelyek az élet jobbá, szebbé tételére hivatottak, szerény eszközökből szent céllá magasztosulva a társadalom, az ember ellen fordulnak: megszerzésük, elérésük túlhajszoltsághoz, alkoholizmushoz, öngyilkossághoz, eldurvuláshoz, bűnözéshez vezet. Ne részletezzük e negatív hatásokat, s ne gondoljuk, hogy ráolvasással, moralizálással minden baj jóra fordul. A fogyasztási láz kortünet, leküzdésére nincs igazi hatóanyag. Egyetlen társadalmi réteg sem védett ellene. Nem alakult ki olyan életvitel, olyan fogyasztási modell, arnel) társadalmi mintául szolgálhatna. Nincs más választási lehetőség: meg kell tanulni a társadalmi konfliktus kezelését. Ennek sikere pedig elsősorban attól függ, hogy milyen mértékben tudjuk az egyéni fogyasztást a közhasznú teljesítményektől függővé tenni, a gazdasági lehetőségek bővítésének szolgálatába állítani. Az áldozat és élvezet valamiféle összhangjának, egymást építő-segítő kölcsönhatásának megteremtése a feladat. Videó és kötvény Mit hoz haza napjainkban a tartós nyugati kiküldetés végén a magyar szakember? Végül is a behozott luxus fogyasztási cikkek tömege nem sokat mond. Hozhatja azt eleve eladás céljából is. A példázat lényege abban rejlik, hogy a luxus „cuccoknak" van-e tényleges társadalmi presztízse a szocialista Magyarországon, avagy a hosszú távra tekintő, beosztó, takarékos magatartásnak. Nem kétséges, hogy jelenleg nálunk a mának élés, a rövid távú gondolkodás az uralkodó irányzat. Szakzsargonnal szólva a felhasználó, és nem a felhalmozó típus a társadalmi ideál. A tehetős ember takarékosságát, az értelmes lemondást nem elismerésre méltónak, hanem többnyire „piti" magatartásnak tekintik. Az áldozat-élvezet párból érthető módon különösen a fiatalok voksolnak egyoldalúan az utóbbi mellett, ha netán a szülők a lehetőséget fölkínálják. A rövid távú gondolkodás, a fogyasztói mentalitás kifejezetten akadályozza az ország előtt álló, esetenként áldozatokkal járó feladatok végrehajtását. De az sem közömbös, hogy az egyébként megtakarítható jövedelmek melyik serpenyőbe kerülnek: az áruk iránti keresletet, avagy a gazdaság erőforrásait növelik. A kiegyensúlyozott fejlődés a mostaninál jobb időkben is igényli, megköveteli, hogy a személyi jövedelmek egy része visszakerüljön a gazdaságba, megalapozza a holnapi nagyobb fogyasztást. A személyes takarékosság tehát nem magánügy, a gazdaság stabilitása, verseny- és életképessége függ tőle. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy videót vagy kötvényt vásárolunk. KOVÁCS JÓZSEF k \ V