Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-18 / 246. szám

2 Csütörtök, 1986. október 18. DM röviden Új vasúti híd a Tiszán Már összeköti a folyó két partját az új csongrádi Tisza­híd. amely 600 millió forintos költséggel épült. A rársos acélszerkezeteket a parton szerelték össze a Ganz-MÁ­VAG szakemberei, és több hónap alatt folyamatosan húz­ták rá a pillérekre. Már csak a befejező munkák vannak hátra, a tervek szerint az év végén adják át rendelteté­sének az új vasúti hidat VÉSZI ENDRE KITÜNTETÉSE Az Elnöki Tanács Vészi Endre Kossuth-díjas írónak, irodalmi munkássága elis­meréseként.. 70. születésnap­ja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórend­jét adományozta. A kitün­tetést Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke pénte­ken adta át. Jelen volt Knopp András, az MSZMP Központi Bizottsága osztály­vezető-helyettese és Vajda György művelődési minisz­terhelyettes. SZÍNHÁZI ÉLETÜNK MA A Hazafias Népfront Bel­város IV/A körzeti bizottsá­ga holnapután, hétfőn 5' óra­kor, a Földvári utcai párt­házban előadást rendez. Szín­házi életünk ma címmel. Előadó: Nagy László, a Sze­gedi Nemzeti Színház igaz­gatója. ELŐADÁS Az MSZMP Csongrád Me­gyei Bizottsága oktatási igazgatóságának és a TIT megyei szervezetének „Ko­runk kérdései" című társa­dalmi fórumán, október 20­án, hétfőn, 10 órai kezdetlel Gedeon Péter, az MSZMP KB 3Ytrsadalomludományi Intézetének tudományos fő­munkatársa tart előadást „Innováció és a szocialista társadalmi viszonyok" cím­mel. A Somogyi-könyvtár Dóm téri épületének III. emeleti, természettudományi kutatótermében az előadást követően vitát is tartanak. V1DEŐ- SZAKKÖR A képmagnók szerkezeté­vel és működésével ismer­kednek a TIT videószakkö­rének tagjai és a téma iránt érdeklődők a soros, hétfői foglalkozáson, amely dél­után 5-kor a Tarján, 4-es (piros) iskolában lesz. Napos idő Előrejelzés az ország te­rületére ma estig: folytató­dik a jobbára napos idő,'eső nélkül. Hajnalban párás lesz a levegő, néhol kód képző­dik. A mérsékelt, változó irányú szél szombaton a Du­nántúlon délire fordul. A legalacsonyabb reggeli hő­mérséklet —3 és plusz 2 fok, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 15 és 20 fok kö­zött alakul. Előadások a politikai akadémián Az MSZMP, Szeged Városi Bizottságának gazdaságpoli­tikai kérdésekkel foglalkozó akadémiáján október 22-én, szerdán, 3 órai kezdettel, a Vörös Csillag filmszínházban Fraknóy Gábor, a városi pártbizottság titkára A szo­cialista építés első évtizede: eredmények és ellentmondá­sok címmel tart előadást. (A' sárga jelzésű igazolvá­nyok érvényesek.) Az időszerű kérdésekkel foglalkozó akadémián, októ­ber 23-án, csütörtökön, 3 órai kezdettel, ugyancsak a Vörös Csillag filmszínház­ban, Géczi József, a JATE adjunktusa A szocializmus fejlődésének történelmi ta­pasztalatai és mai lehetősé­gei címmel tart előadást. (A piros, jelzésű igazolványok érvényesek.) Az előadások után az An­gi Vera címú magyar fil­met vetítik. A politikai akádémia elő­adásai miatt a meghirdetett első mozielőadások elmarad­nak. A lottó nyerőszámai: 27, 36, 46, 67, 85 A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Nádudvaron pénteken megtartott 42. heti lottósor­soláson a következő nyerő­számokat húzták ki: 27, 36, 46, 67, 85. SZOCIÁLIS GONDOZÁS A népfront megyei társa­dalompolitikai tanácsa teg­nap tartotta ülését Szege­den. Megvitatták a szociális segélyezés és a szociális gondozásban részesülök hely­zetét megyénkben. A tájé­koztatót Dohány Lászlóné, a megyei tanács csoportveze­tője terjesztette a társada­lompolitikai tanács elé. Séta New Yorkban Azt szokták mondani, hogy a New York-iak nem szeretnek belekeveredni más dolgaiba. Ez hamis állítás. Azok az emberek, akik itt élnek, igenis közbeavat­koznak, de csak ha úgy érzik, hogy va­lami igazán szokatlan dolog történik. Erre akkor jöttem rá, .amikor egy ba­rátomat, Arthur Stevenst a Lexington Avenue-n sétálva kísérlem haza. Nem tudtunk beszélgetni, mert tizenkét légka­lapácsos zúgott mellettünk teljes hang­erővel az utcán. Fél háztömbbel odébb megszólaltam. — Nem értem, hogyan bírják elviselni az emberek ezt a zajt. — Én nem hallok semmiféle zajt — mondta Stevens. — Nem megy az idegeidre a légkala­pácsok állandó döreje és a gépkocsiduda­koncert? — Valószínűleg zavarna, ha odafigyel­nék. —1 Miért, min gondolkozol, ha New Yorkban sétálsz? — Leginkább azon, hogy remélhetőleg nem megy tönkre egy bank vagy egy tőzsdeügynökség azokban a nagy felhő­karcolókban. — Miért érdekel az téged? — Nem szeretném, ha épp rám esne egy, 35. emeletről kiugró öngyilkos alel­nök. Szeméttel teli műanyag zsákok hegyeit kerülgettük. — És a szemétre soha nem gondolsz? — kérdeztem. — Miféle szemétre? — Hát ezekre a nagy zöld zacskókra az úttest szélén. — Bolonddá akarsz tenni — felelte. — Én azt hittem, hogy azokat a kereskedők rakták ki, hogy díszítsék a járdát. — Én csak egy turista vagyok — mondtam —, és nem akarom kritizálni New Yorkot. De itt sokkal több minden folyik, amire ti, helybeliek odafigyelhet­nétek. — Mondj egy példát. — Egy görkorcsolyás ember épp most ragadta el annak a hölgynek' a kézi tás­káját. — Honnan veszed, hogy ezt tette? — Símaszkot viselt. Hívjunk rendőrt? — Megbolondultál? Ha minden New York-i rendőrt hívna,« ahányszor csak egy görkorcsolyás fickó elrabol egy kézi táskát, soha senki nem érne haza vacso­rára. — És a hölggyel nem törődsz? — Dehogynem, természetesen. De ha itt élsz New Yorkban, döntéseket kell hoznod. Most például azt, hogy az ő tás­kájával foglalkozzam-e, vagy vegyek va­lamit magunknak vacsorára. 'Úgyhogy menjünk be ebbe a büfébe. Art Buchwald ISMÉT JAGO A KLUBBAN A JATE Klubszínpad Shakespeare (Othello) Jago címú produkcióját láthatják az érdeklődők vasárnap este 8-kor az egyetemi klubban. A Kormos Tibor rendezte előadással vett részt a szín­pad az idei egyetemi-főis­kolai fesztiválon: a siker mutatói — a hazahozott dí­jak. A vasárnap esti elő­adásra klubigazolvány és jegy nélkül, ingyen lehet bemenni. Nyitott kapuk Pályaválasztási hetek kezdődnek Fölkészülés A zsebtolvaj egy új divatlapban lapozgat. — Valód« sznob lettél — jegyzi meg egy kol­légája. — Ez nem sznobság. Végül is tudnom keli, hogy a kővetkező sze­zonban hol lesznek a zsebek. Október 20-án, 17 órakor „Tudnivalók a pályaválasz­tásról szülőknek" címú tájé­koztató előadásokkal meg­kezdődnek a pályaválasztási hetek. A választás pszicho­lógiai kérdéseiről Gyifkó Mária pszichológus, a me­gyei és a megyén kívüli to­vábbtanulás lehetőségeiről Czene László tart előadást. Az előadások helyszíne a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának nagyter­me. Szeged, Eszperantó u. 3—5. Mórahalmon 21-én. 17.30­tól a Szabadság Művelődési Házban, Kisteleken 22-én .17 órától az Erkel Ferenc Művelődési Házban is az előbb felsorolt témákról lesz előadás a 7—8. osztályos ta­nulók szüleinek számára. Ezen a héten hétfőtől pén­tekig „Nyitott kapuk" vár­ják Szeged jó néhány közép­fokú tanintézetében az ér­deklődőket. A hét végén ok­tóber 24-én, pénteken, reg­gel 8 órától délután 3 óráig pedig a lányok napja a pá­lyaválasztásban, a Pedagó­giai Intézetben (Szeged, Áp­rilis 4. útja 26—28.). Irodalmi társaságok találkozója Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOS kútfúró. Sandorfalva. Felszaba­dulás u. 51. sz. alatti lakos hosz­szu, súlyos szenvedés után. éle­tének 72. évében elhunyt. Teme­tése október 20-án, 14 órakor lesz a sandorfalvt alsó temető­ben. Gyászolo felesége és roko­nai. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, mamánk, BECK IJEZSÖNE életének 84. évében elhunyt A gyászoló család, minden külön értestlés helyett. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy. a felejthetetlen édesanya, nagvmama. dédmama és anyós, ÖZV. MARKOV1CS 1STVANNE Konkoly Ilona életének 63. evehen. hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése oktober 20-an !5 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójá­ból. A gyászolo család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagy­ana. BÖKCSÖK SÁNDOR KAROLY életének 85. évében elhunyt. Te­metése oktober 20-án 15 orakor lesz az Ujszcgcdl temető ravata­lozójából. A gyászoló család. Soha el nem múló fájdalom­mal tudatjuk, hogy a draga Jó férj. szerelő édesapa, nagyapa, após. vó. sógor, keresztapa, unokatestvér, rokon és munka­társ, KLIMO A. JÁNOS, a Rdviküt volt osztályvezetője hamvasztás utáni búcsúztatása oktober 22-én 15 órakor lesz a Dugonirs temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Fájdalomtól megtolt szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, anyós, nagymama, dé­dike, testver. sógornő es rokon. OZV. KAKACSONYI JANOSNE Antal Maria életének 82 evében váratlanul örökre itthagyott bennünket. Temetese oktober 20-an 14 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászolo csa­lád Beketelep Gyász­közlemények Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagvmama. anyós, 1)R. SZEGHY ENDKENE Korber Ilona nyugdíjas tanarnö. életének 77. évében, szeptember 19-én el­hunyt Csendben eltemettük. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, bará­toknak, szomszédoknak, ismerő­söknek. a Szegedi Ikarus leány­vállalat. a MAV Igazgatósag. az Ullés es Vidéke Afesz 42. sz. tapbolt dolgozóinak. közvetlen munkatársaknak, akik felejthe­tetlen szerettunk. GODA MIKLÓS temetesen megjelentek, részvé­tükké! és virágaikkal mély faj­dalmunkat enyhítem igyekez­tek. A gyászoló család. Koszonetet mondunk a testvé­reknek. rokonoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen szeret­tünk, TEMESVÁRI MIHÁLY temetésen megjelentek, virága­ikkal fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ezúton mondunk kö­szönetet a II. korház ful-orr-gé­gészet orvosainak. nővérének aldozatos munkájukért, a 10. Volán dolgozóinak együttérzé­séért. az Epfu Vállalat Kiren­deltség segítőkész támogatásá­ért. Gyululelep lakóinak, a kör­zeti orvosnak segítőkész mun­kájáért. A gyászoló esalád. Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak a rokonok­nak. ismerősöknek, jó szom­szédoknak. akik felejthetetlen szereltünk. HAJNAL PAl.NE temetesen megjelentek, részvé­tükké! es világaikkal mily faj­dalmunkat enyhítem igyekez­tek. Koszonetet mondunk továb­bá a körzeti orvosanak és nó­vernek aldozatos munkájúkért A gyászolo család Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik szerettunk. MÉSZÁROS ANDRÁS temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhítem igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik KOSZÖ JÓZSEF szereltünket utolsó útjára elkí­sértek. mely fájdalmunkat rész­vétükkel. virágaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak' a rokonok­nak. ismerősöknek, barátoknak és szomszédoknak, akik felejt­hetetlen szerettünk. SZABÓ IMRÉNÉ Mészáros Mária búcsúztatásán jelen voltak, vi­rágaikkal es részvétükkel faj­dalmunkat enyhítettek. A gyá­szoló család. Köszönetet mondunk azoknak a rokonoknak. ismerősöknek, akik szerettunk. SZEKERES IMRE temetésén részt vetlek, részvéte­lükkel. viragaikkal fájdalmun­kon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a roko­noknak. ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetet­len szerettünk. FENYVESI LASZI.O búcsúztatásán megjelenlek, rész­vétükkel és virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetei a 37. Sz. Budapesti Forradalmi Ez­red Parancsnokságának. Köszö­netet mondunk továbbá a Fog­és Szájsebészeti Klinika orvo­sainak és ápolóinak odaadó munkájukért, akik szerettünk élete meghosszabbításán fára­doztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik felejthetetlen sze­rettünk. KESZTHELYI JÖZSFFNÉ Lajkó Maria temetesen megjelenték, részvé­tükkel és viragaikkal mély faj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család CSALÁD­VÉDELMI TANÁCSADÓ A Szeged városi Vöröske­reszt rendszeres családvédel­mi tanácsadó szolgálatot tart minden héten hétfőn dél­után 2-től 5 óráig, csütörtö­kön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja és fogadja mindazo­kat, akik családi és egyéni konfliktusaik általuk meg­oldhatatlannak látszó gon­jaikban megoldási lehetősé­get keresnek. Akik a sze­mélyes beszélgetést valami­lyen oknál fogva nem vál­lalják, problémáikkal levél­ben fordulhatnak a tanács­adó szolgálathoz, amelynek címé: Szeged, Pf.: 102. HAL­TELEPÍTÉS A vízmüvek horgászegye­sülete halakat telepít a do­rozsmai Sziksós-tóba, s emi­att október 20-tól 25-ig, te­hát hétfőtől szombatig, hor­gászati tilalom lese érvény­ben. Az egyesület szomba­ton, október 25-én reggel 7 és délelőtt 11 óra között horgászversenyt rendez a ta­von — jelentkezni a hely: színen lehet. A horgászati tilalmat a verseny befejezté­vel oldják fel. BÉLYEG­KIBOCSATASI IRÁNYELVEK A Magyar Posta elnöke — a bélyeggyűjtők igényeit és a külföldi bélyegkereskedcl­mi szempontokat figyelem­be véve — a VII. ötéves tervidőszakra megállapította a bélyegkibocsátási irányel­veit. Az előző ötéves terv­időszakhoz viszonyítva csök­ken a kiadott bélyegek da­rabszáma, de — a postai tarifaváltozásokra figyelem­mel — növekszik az évente kibocsátott bélyegek forint­összege. Mintl az alkalmi, mind pedig a motivumbé­lyegeket az eddiginel hosz­szabb ideig árusítja a pos­ta Az irodalmi társaságok első országos találkozója pénteken megkezdődött Győrött. A kétnapos tanács­kozást a Hazafias Népfront országos elnöksége mellett működő művelődéspolitikai bizottság, továbbá a Haza­fias Népfront Győr-Sopron megyei bizottsága, illetve a Radnóti emlékbizottság és irodalmi társaság rendezte azzal a céllal, hogy fórumot adjon az irodalmi társasá­gok vezetőinek, tagjainak a tapasztalatcserére. A megnyitón Köpeczi Bé­la művelődési miniszter tar­tott előadást az irodalmi társaságok irodalmi életünk­ben és a hazai közművelő­désben betöltött szerepéről. Ezután korreferátumok hangzottak el a társaságok hagyományőrző és hagyo­mányteremtő feladatairól, kiadói tevékenységéről és irodalomnépszerúsitö funk­cióiról. Szombaton a résztvevők megkoszorúzzák Radnóti Miklós szobrát a város ha­tárában, majd a pannonhal­mi apátság könyvtárának és levéltárának munkájával is­merkednek. A győri irodal­mi társaságok múltját be­mutató dokumentumkiálli­tást, illetve a napjainkban működő irodalmi társaságok kiadói munkásságáról képet adó tárlatot nyitottak a kon­ferencia helyszínén. Pályázat külföldi egyetemi tanulmányokra A Művelődési Minisztéri­um az 1987/88-as és az 1988/ 89-es tanévre külföldi egye­temi tanulmányokra nyilvá­nos ösztöndíjas pályázatot hirdet az alábbi szocialista országokba: Bolgár Népköz­társaság, Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság, Kínai Népköztársaság* Lengyel Népköztársaság, Német De­mokratikus Köztársaság, Ro­mán Szocialista Köztársa­ság, Szovjetunió. Külföldi egyetemre csak azok a 25 évesnél fiatalabb, nőtlen, illetve hajadon ma­gyar állampolgárok pályáz­hatnak,' akik hazai gimná­zium, vagy szakközépiskola IV. osztályos tanulói az 1986/87-es tanévben, vagy ugyanebben a tanévben a választolt szaknak megfele­lő egyetem, főiskola első­éves hallgatói, illetve üzem­ben, vállalatnál dolgoznak. A választható szakokról, a jelentkezés módjáról. a fel vételi vizsgákról, az ösztön­díjasok juttatásairól a Mű­velődési Minisztérium pá­lyázati felhívást jelentetett meg. Ezt, illetve a jelentke­zesi lapokat valamennyi kö­zépiskola, felsőoktatási in­tézmény, valamint a megyei, illetve a kerületi tanácsok művelődési osztályai, a pe­dagógiai intézetek, továbbá a külföldi képzésben érde­kelt szakminisztériumok és főhatóságok megkapták. Az említett intézményeken kí­vül az MM tanulmányi osz­tálya (Budapest, V. kerület, Dorottya utca 8.. telefon: 186-287) is ad felvilágosítást. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispai Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársasag. útja 10. Sajtóház 6740 —Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy'Zsllinszky útra. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál «a kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra «1 forint — ISSN: 0113—025 X r

Next

/
Thumbnails
Contents