Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-20 / 247. szám

•rjewíwww« VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 247. szám ií)86. október 20., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint fl tizennegyedik... N

ézem szombaton este a tévéhíradót. Az MTESZ XIV. küldöttközgyűléséről sugárzott tudósítást, amelyben szó esett egyebek között a műszaki szakemberek mind nagyobb szerepéről és felelősségéről, tudásuk folyamatos felértékelődéséről, s közben visszacsengenek bennem más lapokban olvasott, általunk is sok-sok éven át írott anyagok megállapításai, amelyekben rendre azt jártuk körül, hogy minálunk, sajnos, a műszaki fejlesztés többnyire messze alatta marad a minimális követelményeknek. Sokszor nem is pénz hiányában, hanem azért, mert a vállalatoknál dolgozó mérnököket, technikusokat gyakorta nem arra használják, amire képzettségük és tudásuk révén alkalmasak lehetnének. Vagyis nem kutató-fejlesztő, munkára, hanem rutiniére. És visszacsengenek bennem írások, tanulmányok megállapításai, amelyek szerint, ha továbbra is hasonló marad nálunk a helyzet, hát jóvátehetetlenül lemaradu nk, nemhogy a világ élvonalától, de a középmezőnytől is, s kétessé válik éppen az a jövő, amelyért immár annyit tett, annyi áldozatot vállalt ez a társadalom. Mindez így egyszerűen is hangzana, s azt is a legérthetöbbnek tarthatnánk, hogy az MTESZ küldöttközgyűlésén is ez volt a központi probléma, ha nem tudná az ember, hogy a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségében éppúgy tagként szerepel a közgazdászok vagy a szervezési és vezetéstudománnyal foglalkozó szakemberek egyesülete, mint ahogyan például a gépipari szakembereké. Így aztán máris bonyolultabb a kép, mert hisz a közös szövetségi tagság is jelzi, amit maga a gyakorlat is mutat, hogy szó sincs nálunk arról, mintha valamiféle antagonisztikus ellentétele lennének közgazdászok, vezetők, munka- és üzemszervezéssel foglalkozók és műszakiak között. Akkor vajon miért van az — kérdezhetnénk —, hogy a műszakiak általában mégis helyzetükben keresik a hibát, s nem annyira magukban? Hogy tehetetlennek tudják és vallják magukat sokszor, ha a társadalom és a gazdaság jövője iránti felelősségük kerül szóba? A választ a kérdésekre az MTESZ XIV. küldöttközgyűlésén, szombaton, alighanem Pál Lénárd akadémikus, a" MSZMP KB titkára fogalmazta meg a legtömörebben, amikor kettős felelősségről szólt. A műszakiakéról és a kormányzatéról, pontosabban a gazdaságirányításéról. Valahogyan úgy fogalmazott, hogy a műszakiak alapvető feladata úgy dolgozni, hogy gazdaságunk megőrizhesse pozícióit a világban, a g izdaságirányílásnak pedig az a feladata, hogy ehhez megteremtse a szükséges leltételeket és érdekeltséget is. E kettős feladatrendszer, pontosabban a feladatrendszer ilyen szempontú kettébontása mindjárt érthetőbbé lesz dolgokat és folyamatokat. Például rájöhetünk arra — elemezvén a praxis tendenciáit —, hogy a dolgok nem maguktól, pusztán tehetetlenségünk, s valamiféle nemzeti sajátosság következtében alakullak olyan kedvezőtlenül az utóbbi években, ahogyan megszoktuk, hanem e folyamatokban nagy szerepet játszott az a feltétel- és játékszabályrendszer is, amit mi magunk alakítottunk ki a magunk számáru. Kornai János, a revelációként ható, A hiány című könyv szerzője és munkaközössége nemrégiben fejezett be egv »ok éves vizsgálatot, ahol azt akarták fölmérni, mennyiben függ össze a vállalatok pénzügyi helyzete, nyereségessége tulajdonképpeni teljesítményükkel. Bonyolult, sok év és az összes hazai állami vállalat adatait földolgozó, számitógépes vizsgálatuk végül is azokat a sejtéseket igazolta, hogy minálunk a vállalatok helyzete nem függ össze szorosan valódi teljesítményeikkel, sokkal inkább a redisztribúcióval, azzal, hogy a költségvetés hogyan és miként osztja el újra az immár lassan bénítóvá váló elvonásokat. Az elvonásokat, amelyek miatt a rugalmas, eredményes, jól gazdálkodó cégek sokszor fejlődésképtelenek, a jószerével csak különböző támogatások révén talpon mairadók pedig a számukra juttatott kedvezményekkel igazán képtelenek értelmesen élni, Szóval, ismét csak a szabályozókhoz jutottunk el, amelyekről nemrégiben úgy nyilatkozott egy vállalati vezető lapunkban, hogv kiszámíthatatlanabbak, sokkal nehezebb hozzájuk alkalmazkodni, mint a piachoz. S mindehhez az is hozzátartozik, hogy — különböző okok miatt — sokszor azok a vállalatok részesülnek éppen e kedvezményekből, amelyek szemléletbeli és más okokból eddig is elhanyagolták a műszaki fejlesztést, azaz — a jövőt. T

ermészetesen nem egyszerű dolog változtatni e helyzeten, hisz a szabályozórendszer nem jó kedvünkből alakult így, hanem bonyolult politikai, taisadalmi, gazdasági, szociális és még ki tudja milyen érdekek és szempontok Komplex rendszere okán. De — visszautalva Pál Lénárd szavaira — itt az íüeje a változásnak, amelynek ugyan minden bizonnyal ára is lesz. de amelynek révén az MTESZ XV. küldöttközgyűlésén talán immár nemcsak a feladatrendszer. hanem a praxis felmérése is optimistább kicsengésű lehet. Szávay István (Tudósításunk a 2 oldalon.) Bérek és munkahelyek Különböző becslések vannak napjainkban, hogy a következő gazdasági évben hány dolgozó lesz kénytelen az elhelyezkedés gondjával szembenézni. Az bizonyos, hogy országosan több ezer munkakör felszámolására kerül sor majd. Ezek az intézkedések nem a dolgozók ellen irányulnak. Gazdasagunk — már így is megkésett — szerkezeti átalakítása kényszeríti ki ezeket a lépéseket. Előnyük — remélhetőleg — majd a vásárlások során, az életszínvonalban válik érezhetővé. Ha a szalagokról, kisüzemekből csak értékes, eladható, valódi szükségletet kielégítő áruk kerülnek ki, az mindenképpen fékezi az inflációt. Fontos lenne, hogy mindenütt jobban éljenek a következő időszakban a részés a rugalmas munkaidős megoldásokkal. A vállalatok napi és éves munkarendjüket saját maguk határozzák meg. Kétségtelenül, a hazai munka gyenge hatékonyságának legfontosabb oka átlagos technológiai színvonalunk alacsony volta Ezen csakis a műszaki fejlesztéssel lehet javítani. Elgondolkodtató azonban, hogy a kieső munkaidőről vezetett nyilvántartások csak a legritkább esetben pontosak. Túlságosan kötöttek a hatósági előírások is. Rendeletek írnak, elő olyan munkaköröket, amikre nem biztos, hogy egy-egy dolgozó kell. Sok új formát ismerünk a munkaszervezésekben, mégis, továbbra is túl sok az olyan termelőegység,, ahol még a legelemibb mérési feladatok sem megoldottak. Egyet lehet érteni Nagy Sándorral, a SZOT titkárával, aki a k.ülMennyi van, lesz a fizetési borítékban? Mit hoz, illetve mit visz el 1987-ben a bérszabályozás? Kik számithatnak arra, hogy a néhány hónapja megjelent rendelet hatásaképpen már a közeljövőben kénytelenek lesznek új munkahelyet keresni? Mennyi reményük lesz az elhelyezkedésre? Vannak olyanok, akiket nem érdekelnek az előbbi kérdések? Aligha. Egyes szakmákban ma már nehéz elhelyezkedni Szegeden is. A Munkaügyi Szolgáltató Iroda adatai szerint ritkán keresnek például közép- és felsőfokú végzettségű vízügyi szakembereket, állategészségöét. jogászokat. Ezek után érthető, hogy az elmúlt hét végén megrendezett IV. országos munkaügyi konferencián az érdeklődők számára szűknek bizonyult a budapesti. Edosz-székház 1200 fös kongresszusi terme. A nyitó, plenáris ülést százak hallgatták állva, vagy éppen a lépcsőkön ülve. földi munkások Magyarországon való foglalkoztatásának a jelenleginél kötöttebb rendjét sürgette. Zalka Ferenc, a Szerszámgépipari Művek vezérigazgató-helyettese rámutatott, hogy a túlfoglalkoztatást szokás csak a vállalatokon számonkérni. Pedig más apparátusokban sem ismeretlen a vattaember fogalma. A felszólaló a következő kérdést tette fel: A három ipari ágazati minisztérium összevonása után több évvel miért van e területnek még mindig 11 ágazati szakszervezete? E szavakat a konferencia első vastapsa követte. A bérpolitikában a következő évre még nincsenek érvényes rendeletek, de az ABMH munkatársai a tervezésnek olyan stádiumáról számoltak be, amiből már csaknem pontosan lehet következtetni az 1987-es előírásokra. A tavaly bevezetett, a korábbinál rugalmasabb bérszabályozás a termelés növelésében nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Egyes — nem ritka — esetekben a gazdálkodó egységek visszaéltek a tágabb lehetőségekkel. A keresetnövekedés nem párosult kellő teljesítményemelkedéssel. A vállalatok hozott a munkaerő megtartása érdekében bérverseny keletkezett, ami a munka lazításához, pótlólagos központi segédeszközök igényléséhez, teljesítményekkel nem fedezett kifizetésekhez vezetett. Ezért a központi akarat nem vár az automatikus kényszer létrejöttére, hanem adminisztratív úton szigorítja a bérkiáramlás lehetőségeit. Az ABMH munkatársai elismerik, hogy ez visszalépést jelent a korábbi helyzethez képest. Kurtítja a vállalatok önállóságát. Marad továbbra is a bá>zisszemlélet. De elejét próbálják venni az 1985 végére jellemző, nagy kifizetéseknek. Csak azt a bértömeget ismerik el jövőre bázisként, amire nem kellett az idén többletadót fizetni. Marad a 10 százalékon felüli bértömeg-növekedés után befizetendő „uzsoraadó". Míg a múlóban levő évben az 1 forint anyagmentes termelési értéknövekedés után 1 forint plusz bért lehetett kifizetni, addig jövőre csak 40 fillért. Ahol 15 százalékkal, vagy ennél nagyobb mértékben sikerül a hatékonyságon javítani, a kifizethető öszszeg 50 vagy 60 fillér lesz. Hát, ezzel az intézkedéssel azok is jól járnak, akik eddig nem akarták magukból a maximumot kipréselni. Lehet kedvezményt kapni kiugró exportteljesítmény után is. Az a vállalat, amelyik a bérnövelésre kivívott lehetőségeit nem használja ki, adókedvezményt kap. (Lesz-e ilyen9) A végéemkák, szakcsoportok számára kifizethető összegeket az idei szinten befagyasztják (minden valószínűség szerint). A kongresszusi teremben a második vastapsot is Zalka Ferenc kapta, a következő kijelentésével: „Ez a készülő rendelet a tartósan magas jövedelemmel gazdálkodó vállalatokat hazavágja. Régóta fenntartott, magas szintről nem lehet ennyivel emelni a hatétkonyságot. Ilyen helyzetben, mint a SZIM van, már a szinten tartást is honorálni kellene." Rácz Albert, az ABMH elnöke válaszában megnyugtatta Zalka Ferencet, hogy egves hivatalok vezetőitől, kivételes esetekben, lehet majd felmentést kapni az általános szabályozás alól. Az újságíró kérdései: Jó-e, hogy egy szabályozó mái; eleve számol azzal, hogy kivételezettek szükségszerűen lesznek? Rácz Albert is elismerte, hogy eddig az egyedi felmentesi lehetőség maximum két év alatt „állampolgári jog" lett. Mi a biztosíték arra, hogy ez a szokás a jövőben radikálisan megváltozik, amikor a hivatalok élén ugyanazok állnak? B.I.