Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

8 Hétfő, 1986. szeptember 29. DM röviden Szept. 29-től okt. S-ig No, ez a hét is jól kezdődik: pont egy órával lesz rö­videbb, mint az előző. Aki nem volt rest vasárnap haj­nali háromkor felkelni, és átallítani az óráját, annak lesz mit kipihenni hétfőtől vasárnapig. Bar olyanok is akad­tak, akiknek kimondottan ínyére volt ez a mutatótaszigá­lás. Eddig meg nem erősített hírforrások szerint Skóciá­ban mindenki a szombat éjszakai vonatra szeretett volna jegyet váltani. így ugyanannyiért, pont egy órával többet utazhatott a spórolós honpolgár, mint amúgy rendesen. Ö tempóra... Azért mi sem jártunk rosszul. Már ami a hét végén először kimenőre engedett újoncokat illeti: en­gedéllyel „késhettek" egy órát... Komolyra fordítva a szót, ezen az egy órával rövi­debb héten is lesz azért tennivalónk bőven. Mondjuk az, hogy megköszóntsük a Mihályokat, Jeromosokat, Malvi­nokat, Petrákat, Helgákat, Ferenceket és Aurélokat. Ezen a héten kezdődnek az őszi vendéglátó napok is Szegeden. A Hollandia Magyarországon című kulturális fesztivál keretében pedig a Tisza Szállóban gyönyörködhetünk az amszterdami barokk együttes hangversenyében, ma, hét­főn este. Kedden a villanyszerelő-tanulók vetélkednek, a hét második felében pedig a lennel, kenderrel, vegyi szál­lal foglalkozók vándorgyűlésének ad otthont a város. Fogjuk a forintot Törte fejét a mégnemöreg Ritter, hogy öt-tíz éves korában, vagyis harminc-harmincöt évvel ezelőtt intette-e anyja, apja a pénzzel va­ló takarékoskodásra. Akárhogy is gondolkodott rajta, nem emlékezett ilyesmire. De miért is óvták volna a pénzszórástól? Egyszer-kétszer kapott reggelente pár fillért kifli­re, de általában hazulról vitte a zsíros, vagy lekváros kenyeret tíz­óraira. S ha iskolai feleleteiért ötöst kapott, markába nyomtak ötven fillért, hogy vegyen rajta bé­lyeget, s ragassza be az iskolai ta­karékkönyvbe. Átkozottul nehezen gvűltek a bélyegei, így számára fölhajtó erejük nem volt. Hiányt pénz nélkül sem szenve­dett, volt mindig anyja csinálta en­nivaló, jó (meleg) ivóvíz. Ha már elvesztette méltó rangját az ünnep­lő«. tréningruhája, iskolába járóssá változott, s kapott helyette új iin« neplőset. Tanulás után (és előtt) mindig kéznél volt a gumilabda, sötétedésig rúgták a libalegelőn. Nem hiányzott és nem kellett ne­ki a pénz. S néhány év múlva, amikor a gimnáziumi nyári szünet­ben barátaival elment dolgozni konzervgyári rakodómunkásnak, úgy érezte, a manna hull rá. Meg­kapta havi járandóságát, hazavitte, a pénz egy részét elrakták, jó lesz erre, arra neki, másik része zseb­pénz lett — egy álló napig. Amíg tartott, költötte. Azóta eltelt jó néhány év, meg­fontoltabb, körültekintőbb lett a mégnemöreg Ritter, de igazán a mai napig sem tud takarékoskodni a pénzzel. Amit r.em tanul meg az ember, nemigen tudja gyakorolni. Miből is tanulhatott volna a hozzá hasonló korúakkal együtt? Az ak­kori semmiből erre nem telt... Ám azért okult a dolgon a még­nemöreg Ritter és generációja. Mondogatják is egymásnak, hogy lehetetlen kijönni a havi fizetés­ből, itt is, ott is fogni kell a forin­tot. Nem telik sem erre, sem arra. S ráadásul már megint mit talált ki a gyerek? Mintha a szülők pénz­gyárosok lennének... — £.>? — kérdezik egymástól. — Hát megvettük neki, persze, hogy megvettük, hiszen tudod te is. . . Persze, hogy tudja a mégnemi­öreg Ritter is, de azzal is tisztában van: egyre inkább muszáj lenne takarékoskodni. Ezen, azon, ama­zon. Például a napi bevásárláso­kon? Talán. Hát mondja is az asz­szonynak, mikor az ABC-ből jövet kipakolja kis szatyrát, s közli az árat: 520 forint, lévén szombat reg­gel, vagyis vasárnap is van a vilá­gon. Akkor is sokallja, s hallgatja a rövid fölsorolást: rántani való hús, zöldség, kenyér, felvágott, tej, citrom, kakaópor, mosópor, aztán kész. Ja, és pusztamérgesiböl egy palack, két napra! — Nem lesz (kevés...? Tarnai László 17-21 Várható időjárás ma es­tig: Általában kevés lesz a felhő, eső nem várható. Nap­közben helyenként megélén­kül az északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet hétfőn 17 között várható. és 21 fok KIÁLLÍTÁSOK SZATYMAZON Palotás Mária szegedi fes­tőművész kiállítása október 4-ig látható a szatymazi mű­velődési ház nagytermében. Ugyanott holnap, kedden, és október l-jén, szerdán bu­torkiállítás és -vásár lesz. az orosházi faipari vállalat termékeiből — naponta 10 órától. ŰJABB VÉDETT TERÜLETEK Védetté nyilvánították a Debrecenből a Hortobágy fe­lé vezető 33-as út mellett le­vő egykori kunhalmon álló Nagy Sándor József-emlék­mű környékét. A halom és környezetének lágy szárú nö­vényzete egyik utolsó ma­radványa a hajdani alföldi löszpusztának és számos olyan lösznövénynek, ame­lyek az Alföld legnagyobb részéről már kiszorultak. A tarackbúza és a kunkorgó árvalányhaj különösen szép és gazdag állományai ta­lálhatók ezen a részen, sok­kal szebbek, mint a horto­bágyi kunhalmok bármelyi­kén. Gyász­közlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és após. GYOVAI MIHÁLY életének 72. évében hosszan tar­tó, súlyos betegség utan el­hunyt. Temetése szeptember 29­én, ma du. 2 órakor lesz u desz-» kl újtemetö ravatalozójából. Gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy FEJES FERENC hosszan tartó betegség után 70 éves korában elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása októ­ber 3-án 15 órakor lesz a kubek­házl temetőben. A gyászoló csa­lád. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk. özv. BOKOS-GYE:VI JANOSNE Szvák Mária életének 80. évében róvld szen­vedes után elhunyt. Hamvait októher 3-án helyezzük örrtk nyugalomra a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászolo gyer­mekei. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édes­apa, testvér, vo és barat, NYILASI IMRE tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása a hamvasztó bú­esúztatóterében lesz október 1­Jén 14 órakor. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, családapa, NAGY JÓZSEF nyugdíjas főtörzsőrmester bú­csúztatása szeptember 30-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett testvér, »okon és Is­merős, SIGMOND BERTA hamvasztás utáni búcsúztatása október l-jén 13 órakor lesz a református temető ravatalozójá­ból. A gyászoló esalad. HÁZASULANDÓKNAK A városi tanács kórház­rendelőintézetének család- és nővédelmi tanácsadója, a Csongrád Megyei Köjál egészségnevelési osztálya és a házasságkötés előtti ta­nácsadás legközelebbi tan­VÁLASZTHATNAK CSILLAGOT... ... azok, akik ma, hét­főn este 7 órától részt vesz­nek a Bartók Béla Művelő­dési Központ „Acor" csil­lagászköre által szervezett programon. A Dugonics té­ren felállított távcsövek KITÜNTETÉSEK A budapesti ünnepségen, pénteken, két megyénkbeli munkásőrt tüntettek ki a Kiváló Szolgálatért Érdem­renddel: Horváth Irén mun­kásőrt (Szeged, Móra Ferenc egység) és Túri Géza törzs­munkatársat (Szeged, Gera Sándor egység). LOTTÓ­TÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények — a nyere­ményilleték levonása után — a következők: 4 találatos Tények, teóriák, tudomány Kakukkhal, vagy halka­kukk? Főhet a fejük a nomenk­latúra tudorainak, mert is­mét megdőlt egy ezeréves dogma: nemcsak a kakukk képes áthárítani az ivadék­gondozást más állatokra, ha­nem egy hal is. A Tanganyi­ka-tóban felfedeztek egy sü­gérfajt, amely a bölcsőszájú halakat használja saját utó­dai felnevelésére. A bölcső­szájú hal azért bölcsőszájú, mert a petéknek a tófenekén történt megtermékenyítése után felszedegeti ikráit, s szájában tartva védelmezi folyamát szeptember 29-én, mellett diaporámaelőadás és szelvénye 41 fogadónak volt, őket a sokféle ellenségtől, hétfőn és október 2-án, csü- filmvetítés várja a szökőkút nyereményük egyenként 303 sőt még a kikelt kishalak is törtökön délután 3 órakor szomszédságában az érdek­tartja az újszegedi egész- lődőket. ségnevelési klubban (Odesz­sza, szolgáltatóház-sor III., a Patyolat mellett). Az ér­deklődők további bővebb felvilágosítást kaphatnak a városi tanács vb anyakönyvi hivatalánál, vagy a követ­kező telefonszámon: 55-755/ szerint 24 és 25 mellék. EMELKEDIK EGYES KONZERVIPARI TERMÉKEK ÁRA A konzervipari és forgal­mazó kereskedelmi vállala­tok tájékoztatják a lakossá­got, hogy az alapanyag- és VÁLTOZÁS A VONAT­KÖZLEKEDÉSBEN A MÁV Szegedi Igazgató­ságától kapott tájékoztatás kihasználatlanság miatt a Mezőhegyesről 21 óra 50 perckor induló és Makóig közlekedő személy­vonat tegnaptól, vasárnaptól nem közlekedik. IIAIR Milos Formán filmjét, a Hairt vetítik ma, hétfőn, 29­én délután fél 3-kor a pap­ezer 442 forint. Három ta- jó ideig ide járnak „óvodá­Iálata 3689 fogadónak volt, ba" A Tanganyika-tóban a nyereményük egyenként bölcsőszájú hal ikrái közé 1686 forint. A 2 találatos valamilyen, még nem tisztá­szelvények száma 126 455 da­rab, ezekre egyenként 49 fo­rintot fizetnek. csomagolóanyag-árak, vala- rikafeldolgozó klubjában mint a feldolgozási költsé- (Szövetkezeti út 26.). gek növekedése miatt egyes konzervipari termékek fo­gyasztói ára szeptember 29­től, mától fokozatosan, a következő mértékben emel­kedik: Egyes gyümölcsalapú befőttek átlagosan 9,7 szá­zalékkal, a sárgabarackízek 8,4 százalékkal drágulnak. Nem változik az őszibarack­és a meggybefőttek, a dzse­mek, valamint az egyéb gyü­mölcsízek fogyasztói ára. Egyes főzelék konzervek át­lagosan 6,2 százalékkal drá­gulnak, de ezek körében nem változik például a zöldbor­sókonzerv ára. A sűrített pa­radicsom ára 6 százalékkal emelkedik. Néhány sava­nyúság átlagosan 11,2 szá­H a... — Te tudod, szaki­kám, nem iszom, nem dohányzom, hü vagyok a feleségemhez, minden­nap nyolckor lefekszem, és reggel hatkor felke­lek. — Tudom. — De minden más lesz, ha kiengednek a börtönből! zott módon elkeverednek a sügér ivadékok, s a gondos anya őket is felszedegeti. A kis sügérek nemcsak védel­met élveznek a nevelőszülő szájában, hanem táplálék­hoz is jutnak, mégpedig a gyomor és a vékonybél emésztő enzimjeinek táma­dását, ezért nem lehet szá­jon át bevenni őket, ha­csak . . . Hacsak be nem cso­magolják őket egy olyan kapszulába, amelynek nem ártanak az emésztőnedvek, csak a vastagbélben élő bél­baktériumok enzimjei old­ják fel őket, amelyek vi­szont nem ártanak a gyógy­szernek, így az szépen felszí­vódhat. Hát éppen ez történt, fel­találták a kapszulát, amely szinte minden injekció for­mában alkalmazott gyógyJ szer hordozója lehet. Akkor aztán oda se nézünk. Addig? Elfordítjuk a fejünket... (Science Digest) Nem félünk a t és«., út ól! A zsíroskenyérből csak a zsír hizlal: ez a dietétika legújabb törvénye köznapi nyelvre lefordítva. Míg a zsír, az olaj, a vaj molekulái közvetlenül és egyszerűen képesek beépül­mostohatestvéreiket falják ni sa'át zsírpárnáinkba, fel. Szegény bölcsőszájú hal meg csodálkozik a végén: de messze esett az alma a fájá­tól! (Nature) A FEJLŐDŐ VILÁG Afrikai helyzetképet raj­zol és a jelenlegi indiai vi­szonyokról is beszél Kalmár György, a tévé főmunkatár­sa kedden délután fél 5-kor, a Juhász Gyula Művelődési Központban. Kiszúrnak a szurival? Szepegő gyerekek, szisze­gő kamaszok, sápadozó fel­nőttek — az injekcióstű va­lahogy nem vált népszerűvé az „érintettek" közt az év­százados alkalmazás során FOF" sem. Ügy látszik viszont, HANGVERSENY hogy leáldozóban van e he­Két szegedi és egy kül- Ryes gyógyeszköz korszaka, földi popegyüttes közös H°fiy mért kellett eddig is? koncertjét rendezik meg ma, Egyszerűen azért, mert szá­hétfőn este 7 órától az if- mos gyógyszer nem bírja ki júsági házban: a Klaatou együttes az Izisz és az Im­pulzus vendége lesz. ehhez csak a bennük levő energia 3 százalékára van szükség, addig a szénhidrátok egyrészt eleve nemigen haj­lamosak zsírrá átalakulni, hanem inkább csak az iz­mok és a máj glikogén rak­táraiba kerülnek, másrészt pedig zsírrá való átalakítá­sukhoz a bennük levő ener­gia 23 százalékára van szük­ség. Szóval: szalonnából kis falatok, vajazás vékonyan, tunkolás szerényen,' s meg­nézhetjük magunkat — a keskeny tükörben is. (Ame­rican Health) Fölavatták az SOS-gyermekfalut BRIDZS ÉS JÖGA A Bartók művelődési köz­pont 10 hetes bridzstanfo­lyamot indít. Hétfőtől je­lentkezhetnek — kezdők és HÉT VÉGI PIACI ÁRAK A hét végén a Marx té­ren az élő csirke kilója haladók egyaránt. Ugyanezt 45-50, az élő tyúké 46-53, az lyettesének tegyék, akik jógázni. szeret- élő pulykáé 55, az élő libáé követően a Szombaton Battonyán föl- Battonya e kis lakói — avatták a SOS Nemzetközi harmincnyolcan — nevelő­Gyermekfalu Szervezet első anyák segítségével barát­magyarországi létesítmé- koznak a környezettel. A nyét. Dr. Csehák Juditnak, családok végleges kialaku­a Minisztertanács elnökhe- lása után száz, tartósan ál­nének: kellő számú jelentke- 60, az élő kacsáé 50-55, a zalékkal drágul, az ecetesés ző esetén indítják a tanfo- tejfel literje 80, a tehéntú­csemegeuborka ára azonban lyamokat, kezdőknek is, ha- róé 40, a juhtúróé 80-90, a avatóbeszédét kezdeményezés változatlan marad. ladóknak is. Adomány Jászberénynek Csaknem 200 festményéi Jászberénynek ajándékozta a brazíliai Sao Paulóban élő Hamza Dezső Ákos festő­művész, akinek szülei,nagy­szülei hajdan a Jászság­ban éltek. Az első negyven, ezt megelőzően az NSZK­ban, illetve Olaszországban kiállított festmény már meg is érkezett a jászberényi múzeumba. A 83 éves, ma is jó egész­ségnek, szellemi frissesség­nek örvendő idős mester Csók István tanítványa volt, de itthon elsősorban film­rendezőként ismert. Többek között a Gyurkovics fiúk, a Külvárosi őnszoba. A láp virága és az Egy szoknya, egy nadrág című film ren dezése l'üződik a nevéhez. A magyar antifasiszta ellen­állás történetébe is beírta a nevét: 1944. október 15­én az ő laKásában talált menedéket a börtönből sza­badult Bajcsy-Zsilinszky Endre. A magyar televízió­zás pgyik úttörőjeként is számon tartják, 1946. au­gusztus 7-én ő kapott meg­bízást a Magyar Rádió te­levíziós osztályának meg­szervezésére. Később Olasz­országban, majd Brazíliában telepedett le. Jászberénynek ajándéko­zott képeit tavasszal ki­állításon mutatják be. Az eseményre a művészt is meghívják. Alkotásai részét képezik egy tervezett jász­berényi képtárnak, amely­nek a jászsági művészek alkotásainak őrzése ltsz a feladata. tojás darabja 2,50-3,50 fo­rintba került. A burgonya kilóját 6-10, a sárgarépáét 10-15, a petrezselyemét 20­28, a vöröshagymáét 10-12, Gyermekfalvak a fejes káposztáét 6-8, a kelkáposztáét 15-20, a kara­labéét 8-15, a karfiolét 20-25, a paradicsomét 6-10, a zöld­paprikáét 8-25, a főzőtöket 6-10, az uborkáét 10-25 forintért mérték. A zöldbab kilója 25-35, a zöldborsóé 60­100, a fokhagymáé 100-130, a parajé 25-30, a sóskáé 20-25, a gombáé 70-100, a sárga­dinnyéé 8-10, a górogdiny­nyéé 4-6, az almáé 6-15, a körtéé 10-30, az őszibaracké 10-20, a szilváé 8-15, a sző­lőé 10-30, a héjas diói- 35­50, a száraz babé 60-65, a savanyú káposztáé 26 fo­rintért kelt. A saláta da­rabja 2-8, a kukoricáé 3-4, a retek csomója 3-5, a fok­hagymáé 5-8, a mák literje öOJfLJorint volt a hét vé­jelentőségét méltatta Helmut Kutin, a Nemzetközi SOS Szervezet elnöke, valamint Gyulavári Pál, a Békés Megyei Tanács elnöke is. Hazánkban 1983 októbe­rében alakult meg az SOS Nemzeti Egyesülete, amely célul tűz­te ki, hogy Battonyán föl­építi az első magyar gyer­mekfalut. A LAKÓTERV két fiatal építésze. Csizmái Gyula és Sarlós Júlia ké­szítette el a terveket, ame­lyek alapján 12 családi, egy-egy faluvezetői, gond • noki, vendég- és épült fel faluház dalmi meg. lami gondozásra szoruló, 2 —14 éves gyermeknek ad otthont a falu. A nyitott ÍKözosségben élő gyerekek a battonyaí iskolákban vég­zik tanulmányaikat — nagy­korúságukig. Az építészeti megoldásban is figyelemre méltó gyermekfalu az SOS Nemzetközi Szervezet egy­millió dolláros támogatásá­val, itthoni vállalatok, in­tézmények, szocialista brigá­dok és magánszemélyek, valamint az egyesület által szervezett akciók huszon­négymillió forintos hozzá járulásával, jelentős társa­munkával valósult %mm DÉIMAGYARORSZAG •»,« ji A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságinak napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 —.Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged. BaJcsy'ZstlInszky utca. 28. 6720. Igazgató: Murányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hónapra 43 forint - ISSN; 0133-021 x

Next

/
Thumbnails
Contents