Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-30 / 230. szám
û p VILÁG PROLETAJ^^EGYESÜLJETEK! ^ DELMAGYARORSZAG 70. évt'oîvam, 230. szám 19SG. szeptember 30., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Exportkörkép '86 Pályázni pedig kell(ene)... Az év eleje óta „él" a konvertibilis export nőve- ritóüzemet építettek a pálését elősegítő pályázati rendszer. Az ágazati minisz- lyázat útján nyert hitelből, tériumok. a Külkereskedelmi és Pénzügyminisztérium, A 29 millió forintos beruhávalamint az MNB által meghirdetett, öt évre szőlő, zás egy részének ellenértéfolyamatos pályázati rendszer olyan fejlesztési for- ket az elkövetkezendő őt ráshoz segítheti hozzá a gazdálkodókat, amely, ha esztendőben megnövelt tőjói élnek vele, hosszú távon jelentős átalakulást hoz- exporttal kell majd kihat nemesak a külpiaci forgalomban, hanem a technikai megújulás, struktúraváltás területén is. Az exportképes kapacitások létrehozására és fejlesztésérc eddig országosan háromszáz pályázat érkezett, ez 100 £££ mi gyár"''és Húskombimillió dollár többletexportot „iger mar az idon. Csongrád megyéből eddig tizenkettő. Szegedről hat vállalat, szövetkezet vett részt a pályázaton. A lehetőséggel élni akarók száma a valóságban azonban ennél jóval több. Miután a pályázat kiírása öt évre szól. a kezdeti, bizonytalan lépések után, a jövőben 'ú'"".1 várhatóan jelentősen emelkedni fog a vállalkozási kedv. flejt!n PaP|rra vt;j.et,e, beadta exportnövelő elkepAz elmúlt időszakban egy- kedv szerencsére mára már zeléseit. A vállalat vezetői egyenlíteniük. De pályázatot nyújtott be többek között a Szegedi I! nát. a Konzervgyár, és a Tápéi Háziipari Szövetkezet is, A Kenderfonó és SzövőVállalat még az év re világosabbá vált, hogy jelentősen megélénkült, a világpiaci versenyben fel Mielőtt tovább lépnénk, röviden feltérkéúgy ítélték meg. hogy két területen is megéri nekik 'pályázni. A zöld kendervenni a lépést csak olyar _>rdemes árukkai lehet, amelyek egy- pezni Csongrád megye vál- rost feldolgozását és a prore korszerűsödő technikával lalatainak szövetkezeteinek '¡ProPHénrost gyártását előkészülnek, s így minőségben, első félévi exportmérlegét: -^Sitö pályázatot a kiiróx összevonták — a próbálkozást siker koronázta. A szegediek vállalták a lökésárban kepesek állni a világ- eddig 5., miiliárd forintnyi versenyt. Ehhez természete- áru jutott el az országhasen műszaki megujulas. tej- tárokon túlra szűkebb patlesztés áran juthatunk. fiánkból. Ennek 48 százaié- **P°rt 15 százalékos növe Ugyanakkor az is már-már ¿át sikerült a tőkés piaco- 'ését. cserébe viszont lízing közhelyszerű szállóigévé lelt k0n értékesíteni, h tavalyi útján új gépekhez jutnak, idehaza, hogy fejlesztési for- e]sd félév eredményeihez előirt növekedést két rásaink „beszűkültek" az viszonyítva ez összességében rés2ben tervezik elérni: jöelmúlt években. Ezen az 34 százalékos forgalomnö- vdre 5 százalékkal, 1988 jaellentmondáson igyekszik vekedést jelent De ' Az "Párjától pedig folyamatosegíteni a decemberben köz- árucsere-forgalomban gazdát 10 százalékkal több zétett pályázati felhívás. S cserélt termékeink mennyi- arut küldenek a nyugati orbár minden élni akaróval- ugyan 22 százalékkal szágok piacaira, falatban benne munkál a ndtt a töktis partnerek- ^ meresz vállalkozás pélmegújulásra, a fejlesztésre ke) 'folytatott kereskedelem daía — reméljük — ebben való hajlam, a felkínált le- JQ .százalékkal csökkent. Ez -a/- cetben is „ragadós". hetöségre kezdetben mégsem akkor ¡s szerény eredvolt elég gyors és intenzív mt,nynek- könyvelhető el. a reagalas. ha hozzávesszük azt is, — Az év első hónapjaiban h()Sy az év második felében csak mérsékelt érdeklődés a mezőgazdasági termezek mutatkozott Csongrád me- kivitelével ez az arány meg gyében is — mondja Nagy módosulhat. Tibor, a Külkereskedelmi A tökéseXport növelését Minisztérium helyi megbi- d6ztönió pályázatba bekapzottja. — A vállalatokkal C£olddni tehát nem csak folytatott szemelyes konzul- lehetőség hanem egyre jobtaciokbol az derült ki. hogy ban sürget6 kötelesség is nem mindenütt ertettez meg ]enne azonnal a pályázat lényegét, néhány kérdésben nem lát- Milyen előnyöket ígér ez tak tisztán az érintettek. a .szerződés"? A pályázat . . , lényege, hogy a fejlesztés — Milyen segitseget kap- szakaszában nyújt segitseget tak a vallalatok, hogy ered- _ adókedvezményeket, menyesebben palyazhassa- bankhiteu. állami alapjutRafai Gábor Inlerkozmosz szeminárium Hétfőn Budapesten, a SZOT Szállóban megkezdte négynapos tanácskozását az Interkozmosz IV. világűrjogi szemináriuma. A tanácskozáson hat szocialista ország — Bulgária, Csehszlovákia» Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió — szakértői a világűr békés célú felhasználásával összefüggő jogi kérdéseket vitatják meg. Egyebek között szó lesz a világűr-fegyverkezési hajsza tilalmának jogi kérdéseiről. Lázár György Belgiumba utazott Lázár György, a Minisztertanács elnöke Wilfried, Martens belga miniszterelnök meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Belgiumba utazott. Útjára elkísérte felesége. Kíséretének tagjai: Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Szabó Imre ipari, Török István külkereskedelmi államtitkár. Kovács László külügyminiszter-helyettes, valamint Németh József, hazánk brüsszeli nagykövete, aki a belga fővárosban csatlakozik a kísérethez. Lázár György búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Maróthy László miniszterelnök-helyettes és Horn Gyula külügyi államtitkár. Ott volt Picrre Schmidt, a Belga Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (Lázár György Brüsszelbe érkezéséről, tárgyalásairól a 2. oldalon számolunk be.) Magyarok - s az idegenforgalom ^z Országos Idegenforgalmi Tanács ülése Hétfőn az Átrium Hyatt Szállóban ülést tartott az Országos Idegenforgalmi Tanács, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter elnök- nyújtson a baráti, rokoni három évenként letével. A testület — Kerék- kapcsolatok elevenen lartá- haza. gyártó Lászlónak, a Mag.va- sához. rok Világszövetsége főtitkár látogatnak helyettesének az előterjesztése nyomán — megvitatta, hogy milyen szerepet játszik az MVSZ a hazai idegenforgalom alakulásában. A világszövetség fontos feladatai közé tartozik, hogy kedvet ébresszen a külföldön élö magyarokban az ország történelmi nevezetességeinek, természeti szépségeinek megtekintésére, a mai magyar valóság megismerésére, A különböző rendezvények megszervezése az MVSZ utazási irodájának a feladata. Az IBUSZ speciális csoportjaként működő iroda a többi között országjáró túA tanács megállapította, hogy -hazai idegenforgalmi érdekeket is szolgál a szórványmagyarság turisztikai lehetőségeinek növelése, illetve a meglevő alkalmak jobb kihasználása. A tanács rákat, egyéni programokat la8iai állást foglaltak amelszervez a hazalátogató kúl- lett. hogy az Országos Ideföldi magyaroknak, akiknek genforgalmi Hivatalnak az száma az utóbbi időben eddigieknel jobban kell semeghaladja a 20» ezret Sitenie az MVSZ munkáját, évente. Az utazási iroda ta- elsősorban idegenforgalmi pasztalatai szerint az átlagos filmekkel, videokazettákkal anyagi helyzetben levők továbbá, hogy segítséget tengerentúlról általában kétnak? — Tavasszal előadás-sorozatot szerveztünk a témátatást — azoknak az exportőrödnek. akik cserebe vállalják a konvertibilis elszáról. Tizenöt megyei válla- molású kivitel „jelentós" lat harminc szakembere jött el a konzultációra. növelését. Hogy mi is számit annak? Általában 10 »százalékon felüli növekedés. — Enyhén szólva mérsé- de a magas exportszint megkelt volt az érdeklődés. tartásával is lehet pályázni A kiírás öt évre szól, így az elkövetkezendő időben azok a bekapcsolódhatnak, akik eddig csak fontolgat— Idő kell hozzá, hogy a gazdálkodók ezzel a lehetőséggel is számoljanak. Fel kell merniük a helyzetet, ££ reS2vélelt hogy beepitsek a vallalati tervekbe ezt a lehetőséget is. A jövőben is szívesen Szegeden elsőként a Paprikafeldolgozó Vállalat élt állunk az érdeklődők ren- a lehetőséggel. A Monimpex delkezésére, ha igény lesz Külkereskedelmi Vállalat és rá, akár újabb találkozót a Gorzsai Állami Gazdaság is szervezünk. A részvételi közreműködésével új száHazánkba érkezeti Alessandro Natla Kádár Jánosnak, a Ma- zetője éj Renato Sandri, a gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság tagja, főtitkárának a meghívására Alessandro Nattát a Fehétfőn este Budapestre ér- rihegyi repülőtéren Szűrös kezett Alessandro Natta, az Mátyás, az MSZMP KözOlasz Kommunista Párt fő- ponti Bizottságának titkára titkára. Kíséretében van fogadta. Jelen volt Emilio Antonio Rubbi, az OKP ve- Paolo Bassi, az Olasz Közzetőségének tagja, a KB társaság budapesti nagykőNemzetközi Osztályának ve- /ete. A házadóról A lakás alapterülete a döntő Hétfőn a Pénzügyminisz- eredeti időtartamuk lejár- származó bevétele 290 millió tóriumban Békési László fáig változatlanul fennma- forint. Az új jogszabály pénzügyminiszter-helyettes tájékoztatta az újságírókat a házadóról szóló törvényradnak.) alapján 230 ezer lakás lesz Az új jogszabály jelentős adóköteles, s 1987-ben — kedvezménnyel támogatja a figyelembe véve az adóerejü rendelet bevezetésének generációk együttélését. Ha mentességeket és kedvezrészleteiről. az egy főre számított lakó- ményeket — összesen 140 Elmondotta: a jogszabály terület nem több 25 négy- ézer«lakástulajdonos fogadót korszerűsítését nem költség- zetméternél — függetlenül fizetni. A koltsegvetes bevetési szempontok indokol- attól, hogy a lakás alapte- vétele 320 millió forint lesz. ták. A szabályozás fő célja rülete meghaladja a 80. il- Az uj rendszerű adoztaaz, hogy igazságosabbá ará- tetve a 100 négyzetmétert tas 1987. januar l-jon lep —, nem kell az ott élők- hatályba. Az ennek alapjan nek adót fizetniük. Huszonöt kivetett adót jövő év nonégyzetméternéi nagyobb vember 15-ig kell majd beszemélyenkénti lakóterület fizetni nyosabbá váljon a közteherviselés a korábbinál rugal • .masabban — a lakásban együttlakó személyek száés más propagandaanyagokkal. Szükséges lenne megszervezni egy olyan szakmai tanácskozást, amelyen a hazai, illetve a külföldön élö magyar idegenforgalmi szakemberek kicserélhetnék tapasztalataikat. A testület tárgyalt az idegenforgalmi propaganda helyzetéről, és 1990-ig szóló koncepciójáról is. Megállapították, hogy nemzetközi idegenforgalmunk dinamikus fejlődését, javuló gazdasági eredményességét jól szolgálta a minőségileg megújuló propaganda. A jövőben azonban gondot jelenthet, hogy miközben az elmúlt öt év során az idegenforgalom devizabevételei 250 százalékkal emelkedtek, ugyanezen idő alatt csak 40 százalékkal nőtt a propagandára fordított összeg. mától függően — változzon esetén a tulajdonos csak a a fizetési kötelezettség. Az adókötelezettség ja- , . nuár 1. után is a személyi ,be"' ® községeden mersetöbbletterület után adózik. A városokban eröteljesebtulajdonban levő, vagy az ilyennek tekinthető, tehát lakásszövetkezet tulajdonában álló lakásra terjed ki. Alapvető változás, hogy az keltebben emelkedő alapadó terheli a 80, illetve a 100 négyzetméter feletti lakásokat. Például a 140 négyzetméter alapterületű lakások adó mértéke nem a szobák f". a'aPad°Ja varosban 3200 számától hanem az alap- forint kdzsegben 600 foterülettől függ majd. Az nnt' 220 negyzetmeteres haz ' eves adója 14 000, illetve 7000 forint. A miniszterhelyettes arról is szólt, hogy az új rendúj jogszabály kiterjedt mentességet biztosít az ingatlantulajdonosoknak. így a komfort nélküli, illetve a szükséglakás mentesül az adó szer" adó nem növeli száalól. Szintén nem kell adóz ni többlakásos épületben a 80, illetve az egy és kétla mottevően a társadalom terheit. Ugyanis a magántulajdonban levő 2,8 millió kásos épületben levő, 100 ingatlan átlagos alapterünégyzetmétert meg nem ha- lete nem haladja meg a 62 ladó lakás után. Ideiglenes négyzetmétert. A lakások — 10 évre szóló — men- aü százaléka 80 négyzetmétességet élveznek azok az térnél kisebb. Négyszázújonnan épült lakások is, ezerre tehető a 80—100 négyamelyek alapterülete nem zetméter alapterületű. és haladja meg a 180. illetve csupán 170 ezerre a 100 a 200 négyzetmétert. (A négyzetméter feletti lakások december 31-ig érvényes száma. jelenlegi jogszabály alapján Jelenleg 1,6 millió család biztosított adómentességek adózik, s a tanácsok ebből Gyógyszertári napok Szegeden Békés é|s Hajdú megye hogy a fiatal szakemberek után harmadik alkalommal a legidőszerűbb szakmai es Csongrád megye ad otthont politikai kérdésekről tájékoaz országos gyógyszertárt zódhassanak ezen a fóruifjúsági napok rendezvé- mon. nyeinek. Tegnap, hétfőn \ tanácskozás első napSzegeden, a KISZ képzési ján tegnap Szabó G László, központjában kezdodott el a megyei tanács elnöklieaz a haromnapos tanacs- lyetteso m0ndott megnyitót, kozás. amelyen mintegy ki- majd KonCz .János, az lencven, patikaban dolgozo MSZMp megyei bizottságáfiatal gyogyszeresz es asz- nak titkára Társadalom, szlsztens vesz reszt. egészségügy, ifjúság címmel A megyei Gyógyszertári tartott előadást. Az egészKözpont KISZ és pártalap- ségügyben dolgozó fiatalok szervezete, szakszervezeti feladatairól Germánná Vas' tag Györgyi, a KISZ mebizottsaga, valamint a Ma- gyei bizottságának első titgyar Gyógyszerészeti Társa- kára. az EDSZ VII. ötéves ság Csongrád megyei Szer- tervidőszakának érdekvévezete — a KISZ Központi delmi célkitűzéseiről és leBizottsága idei rendezvény- hetőségeiről Kormos Miklós, terve alapján — azzal a az Egészségügyi Dolgozók céllal szervezi meg az im- Szakszervezete központi vemar hagyományos gyógy- zetöségének titkára tájékozszertári ifjúsági napokat, tatta a résztvevőket. I 4