Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-13 / 190. szám
4 Szerda, 1986. augusztus 13. MIR HOIP MIKOR? In memóriám Papp László Ha a szegedi munkásmozgalom résztvevőinek kívánunk méltó emlékművet állítani, nem kerülheti el figyelmünket a mozgalom közismert és vezető alakjain kivül azon egyszerű munkásemberek sokasága sem, akiknek élete, jóllehet a munkásság érdekeiért aktív harcot folytattak, előttünk kevéssé ismeretesek. Egy ilyen, szűkebb körben ismert mozgalmi személyiség volt Papp László is, akinek születese hetvenötödik évfordulóját a napokban ünnepeljük, és akit az embersége, s a munkásmozgalmi tevékenysége is érdemessé tesz arra, hogy e néhány sor méltóképpen emlékezzék rá. Papp László 1911. augusztus 13-án született Szegeden. Életének későbbi szakaszait és tevékenységét már az otthoni körülmények is predesztinálták, mondhatni, „családi hagyománykent" örökölte a munkásmozgalmi harcot, ugyanis szülei is aktivan vettek részt a munkásosz-* tály küzdelmeiben. Édesapja, Papp Lajos (1878— 1953) az Újszeged i Kendergyár dolgozójaként a Vasas Szakszervezet szegedi csoportjának vezetőségi tagja volt, a szociáldemokrata párt ismert harcosa, ki a pártját a felszabadulás utáni üzemi bizottságban is képviselte, majd az MDP tagja lett. Édesanyja Horváth Gizella, gyermekei nevelésén túl a férjének is segített a mozgalmi munkában. Természetes dolog, hogy ilyen családi körülmények alapvetően befolyásolták a fiatal Papp László életét. Korán megismerkedett a munkásmozgalom eszméivel, tapasztalta a szegedi munkásság sanyarú életkörülményeit. Már tizennyolc éves korában mozgalmi tevékenységet folytatott Az 1920-as évek közepén a Till Frigyes-féle szabóságba került tanoncnak, ahol kitanulta a mesterséget. Felszabadulása után azonban az itt kapott alacsony bérezés és nehéz munkakörülmények nem vonzották, ezért édesapja segítségével 1929-ben az Újszegedi Kender- és Lenszövő Gyárban helyezkedett el. Itt előbb szövőként, majd cérnázóként dolgozott. Munkásmozgalmi tevékenységének kezdete is erre az évre, 1929-re tehető. A harmincas években a szociáldemokrata párt vonzásába került, és tagja lett a szabók szakszervezetének. Több ifjúmunkás társával együtt belépett a szociáldemokrata párt Rendező Gárdájába, és ennek keretében részt vett különféle hangversenyek, munkás irodalmi estek és más művészeti rendezvények megszervezésében. és felügyelte azok zavartalan lebonyolítását. Elénk politikai tevékenységet is folytatott. Eljárt a Hét vezér utcai Munkásotthonba, ahol több politikai előadást hallgatott meg, részt vett a vitákon, és ezek által kapcsolatba került a szociáldemokrata párt vezető alakjaival és az OIB (Országos Ifjúsági Bizottság) szegedi csoportjának tagjaival is. Ezek •közül Silbermann Gyula és Török Gábor voltak rá a legnagyobb hatással. A továbbképzésen kívül többféle más feladattal is megbízták az ifjú Papp Lászlót és társait, ha erre szükség volt. Így az egyre súlyosbodó körülmények között is részt vett a röpcédulák szerkesztésében és terjesztésében, foglalkozott a Vörös Segély bélyegeinek szétosztásával, és maga is segítette a bebörtönzötlek családtagjait. Választások idején különféle rendezvények lebonyolítására felügyelt, és más munkákat is végzett. Politikai és mozgalmi tevékenységének egy másik szinterét képviselte az eszperantó körben való részvétel, amelynek aktiv tagja volt. Lelkesedessel vett részt a különféle természetjárásokon is, amelyeken a termér szet megismerésén túl, politikai feladatokat is elvégzett. Szeged felszabadulása után az elsők közé tartozott az édesapjával együtt, akik részt vettek az Újszegedi Kender- és Lenszövő Gyár termelésének a megindításában, a gyárat ért háborús károk felszámolásában, a munkásság érdekvédelmi és igazgatási szerveinek a létrehozásában. A népi demokrácia éveiben egyre szorosabb kapcsolatba került a Kommunista Párt tagjaival és szervezeteivel, olyannyira, hogy átlépését kérte a Szociáldemokrata Pártból az MKP-ba, ahová 1948-bari fel is vették, még a két munkáspárt egyesülése előtt. Később az MDP, majd az MSZMP tagjaként tevékenykedett. A gyári szakszervezetben is dolgozott, egészen a hatvanas évekig. Ekkor egészségi állapota megrendült, a betegség korlátozta munkásságát. Aktiv munkásmozgalmi múltja és szereplése elismeréseképpen az Elnöki Tanács 1969 májusában a Szocialista Hazáért Érdemrenddel tüntette ki. Nem sokkal ezután, 1969. szeptember 13-án, 58 éves korában, tragikus körülmények között távozott körünkből a szegedi munkásság küzdelmének e mozgalmas életpályát bejárt harcosa. Farkas Csaba levéltáros * Papp László születésének 75. évfordulója alkalmából az újszegedi temetőben lévő sírján augusztus 14-én (csütörtökön), délután 3 órakor az MSZMP Szeged. Városi Bizottságának képviselői koszorút helyeznek el. / Házirobotok munkában „Azonnal viszem" — mondja monoton gépi hangon egy fufcsa szerkezet, s máris gazdája ágyához gurul, „kezében" a telefonnal. A tudományos-fantisztikus filmbe illő jelenet nagyon is valóságos: napjaink személyi robotjai elvégzik a lakásban adódó apro-cseprö leendőket — mindazoknál, akik meg tudják, fizetni az engedelmes gépi szolgák ma még meglehetősen borsos árát. A robottechnika e legifjabb gyermekei cseppet sem gyermetegek: a gépi testbe epilett parányi számitógép, a mikroprocesszor irányításával mozognak, beszélnek, elkerülik az akadályokat, érzékelik a fényt és a hőt, ráadásul megértenek, sőt vegre is hajtanak bizonyos utasításokat, parancsokat. S hogy milyeneket és miképpen. azt érzékelőik, logikai áramköreik, programozásuk és kimeneti eszközeik döntik el. Sokak szerint a személyi robot nem más, mint a holnap személyi számítógépe — csak a végberendezesei, a termináljai változnak: nemcsak írnak—olvasnak, megjelenítenek, rögzítenek, és telefonvonalra csatlakoznak, hanem előbbutóbb megcsinálnak bármi mást 'S> ami programozható, es aminek végzésére célszerű végrehajtó eszközöket: kerekeket, lábakat, fúvókákat, szelepeket lehet készíteni. A személyi robotok napjainkban játékszerek, mondják mások, lelkes magánszemélyek és néhány vállalkozó szellemű üzletember kísérleteinek kiforratlan eredményei. Elődeiknek az ipari robotok tekintendők, melyeknek két nagy csoportja ismert, az autógyárak anyagmozgató gigászai/, és a kezdetleges látványfeldolgozó képességű, finomabb felépítésű szerelőautomaták. Két közös vonás köti ezeket a még gyerekcipőben botladozó személyi robotokhoz. Az egyik: minden korszerű robotnak alapvető tulajdonsága. hogy megfelelő, előre tervezett hatásokra önműködően képes változtatni saját viselkedésén. Minthogy azonban erre jelenleg csakis számítógép segítségével lehet alkalmas, ezért valamilyen formában számítógép vezérli. A másik: ellentétben a számítógépekkel, a robotgépek rendeltetése minc'ig az, hogy ne csak adatokkal manipuláljon, hanem a fizikai külvilágot is kezeljék: mozogjanak benne, lássák, hallják tapintsák, sőt módosítsák is, ha kell. Régészeti térkép Régészeti térkép készül a Nagyalfóld egyik jellegzetes tájegységéről, a Tisza és a Körös által határolt Tiszazugról. Az ötvenezer hektárnyi terület az újkőkortól kezdve lakott vidék volt, a legkülönfélébb korok népei találtak megélhetést a vizek mentén, a termékeny földeken. A megyei múzeumi szervezet és a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének a munkatársai az idén kezdték meg a bejárást, és körülbelül kéthárom évig dolgoznak a számításba vehető lelőhelyek fölmérésén. Eddig nem kevesebb, mint száz olyan pontot jelöltek meg a térképen, ahol régészeti emlékeket sejtenek a föld alatt. Tanulmányi szabadság B. L„ szegedi olvasónk a tanulmányi szabadság kiadásáról kér tájékoztatást. Szeretné tudni, hogy mennyi tanulmányi szabadság jár annak a dolgozónak, aki egyetem levelező tagozatán tanul, és ismétli a tanévet. Egyetemen tovább tanuló dolgozó akár esti, akár levelező tagozaton tanul — tanévenként tizennyolc munkanap tanulmányi szabadságra jogosult. A főiskolán tanuló dolgozó esetében pedig a tanulmányi szabadság, mind az esti. mind a levelező tagozaton tizenöt munkanap. A szakdolgozat vagy diplomaterv elkészítéséhez a tanulmányok folyamán összesen húsz munkanap tanulmányi szabadság jár. A tanulmányi szabadság idejére a dolgozó akkor tarthat igényt az átlagkeresetre, ha a jogszabály vagy kollektív szerződés által előírt szakképzettséget szerzi meg, illetve, ha munkáltatójával tanulmányi szerződést kötött. A tanulmányi szabadság a rendes szabadságon felül illeti meg a dolgozót. Igénybevételére azonban csak a vizsgára való felkészülés céljából van lehetőség. A tanulmányi szabadságnak tehát az a része, amelyet a dolgozó vizsgák előtt nem vett igénybe, utólag nem adható ki. Tanulmányi szabadság a tanév ismétlése esetén nem jár. Ha azonban az illető az előző tanévre járó teljes tanulmányi szabadságát nem vette igénybe — kérésére — a fennmaradó részt ki kell adni. Különös méltánylást érdemlő esetben az ismételt tanévre is engedélyezni lehet a tanulmányi szabadság kiadását, például akkor, ha a dolgozó huzamosabb betegség. katonai szolgálat vagy más hasonló fontos ok miatt ismétel tanévet. Dr. V. M. Mire képes a panel? : A Delép így csinálja / (Czibor) — Lakásépítők Magazinja. — 3. sz. : íll. — Szerző: Czibor Valéria. — Családi házak a Délép tervezésében. kivitelezésében. Rádió születik Szegeden Adása Rács-Kiskunban is fogható lesz / H. K. E. — Petőfi Népp. — júl. 30. : 111. sárkányok szegeden — Szövetkezet. — júl. 30. - A Hódgép sárkányrepülői az ipari vásáron. olajipari rejtvényfejtő sikerek / L. P — Alföldi Olajbányász. — 7. sz. — Szerző: Lentulay Pál. — Az Olajipari Dolgozók Klubjának rejtvény fej tüköréről. A szakma Ifjú Mestere mozgalom Szegeden / Szabóné Szuhai Mária - Vendéglátás. — 7. sz. — A Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalatnál. Kinyitott a rozsmalom — Békés Megyei Népújság. — aug. 1. — Mórahalmon. — Ua. Petőfi Népe. — aug. 1. A Jézus Krisztus szupersztár Szegeden : Dóm téri esték / Tarnai László Petőfi Nepe. — aug. 1. : ill. — Kritika. A szegedi tornyok alatt / MaSzeged a hazai lapokban 1986/32. Joros Tibor = Szabad Föld. — aug. 1 : ill. — A Jézus Krisztus szupersztár c rockopera szabadtéri előadásáról. Balett a Dóm téren |Kép) / fotó Ilovszky Béla = Eilm. Színház. Muzsika. — aug. 2. — Fénykepek az odesszai balett Csipkerózsika-előadásáröl. Jézus Krisztus szupersztár IKépl I fotó Kádár Kata — Film, Színház. Muzsika. — aug. 2. — Fényképek a szabadteri előadásról. Vadas Kiss László / feljegyezte Dalos László «- Film. Színház, Muzsika. — aug. 2. : ill. — (Válogatott jelenések). — Az operaénekes szegedi éveiről is. Magyar Szupersztár / Máté Judit = Képes Üjság. — aug. 2. : ill. — A Jézus Krisztus szupersztár e. rockopera szabadtéri előadásáról. Automata telefonközpont Rúzsán — Népszabadság. — aug. 2. — Ua. Szolnok Megyei Néplap. — aug. 2. Jézus. Krisztus a szupersztár : Magyar ősbemutató / V. Fekete Sándor Szolnok Megyei Néplap. — aug. 2. : ill. — Kritika a rockopera szabadtéri előadásáról. Nemzetközi kórustalálkozó Szegeden (Képi — Uj Túkör. — aug. 3. — Fénykép a nyitóhangversenyről. Geschichten vom Szegediner Hauptplatz / Wo keine Kartoffeln wachsen / - áts - Budapester Rundschau. — aug. 4. : ill. — Szerző: Ats Erika. — A Széchenyi térről. Nyereséges-e a Szegedi Ipari Vásár? / (halász) •= Magyar Nemzet. — aug. 4. — (A Magyar Nemzet megkérdezte). — Szerző: Halász Miklós. Költöznek a családok : Sorházak Szegeden Kedvezményes lakásvásár — Esti Hírlap. — aug. 5. — Ua. Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava. — aug. 6. A Szupersztár Szegeden / Takács István Népszava. — aug, 5. — (Nyári színházi esték). — Kritika a Jézus Krisztus szupersztár c. rockopera szabadtéri előadásáról. Friss víz az özeknek : Csőkutakból •= Esti Hírlap. — aug. 6. — Csongrád megyében. Vízgazdálkodás a Maros mentén : Deszk, Maros Tsz / Török Tibor Magyar Mezőgazdaság. — aug. 6. : ill. Az élet közbeszólt / (halász) — Magyar Nemzet. — aug. 6. = Szerző: Halász Miklós. — A Szeol-Délep SE megszüntette NB Ies kézilabda-szakosztályát. Megszűnt egy szakosztály / Thékes — Népsport. — aug. 6. — (Kézilabda) — szerző: Thékes István. — A Szeol-Délép SE-nél. Tisza-szabályozás — előítéletek nélkül. 4., Kivitelezés magyar módra / Kaposi Kis István = Ország-világ. — aug 6. : ill. Laboratórium épül : Biotechnika = Esti Hírlap. — aug 7. — Ua. Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság — aug. 8. Kirándulás a rockerek közé : Kajafás — Gregor József / Stépán Balázs Magyar Hírlap. — aug. 9. : ill. — Beszélgetés az operaénekessel 1986. AUGUSZTUS 13., SZERDA — NÉVNAP: IPOLY A Nap kel S óra 37 perckor, és nyugszik 20 óra 2 perckor. A Hold kel 14 óra 35 perckor, és nyugszik 23 óra 15 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 106 cm (áradó). NYOLCVANÉVES Borsos Miklós (sz. 1906) Kossuth- és Munkácsy-díjas művész, grafikus, kiváló művész. HATVANÖT ÉVE született Sarkadi Imre (1921—, 1961) háromszoros József Attiladíjas, Kossuth-díjas (1955) iró, drámairó, újságíró. Korai elbeszélésein Móricz Zsigmond hatása. példája érezhető. Utolsó korszakában irt műveinek alapélménye a tisztultabb erkölcsért vivott belsó önemésztő küzdelme. Útkeresése közben próbált védekezni pesszimizmusa ellen, de mindinkább a kiábrándultság és a keserűség vált öngyilkossághoz vezető pályafutásának jellemző vonásává. HATVANÉVES Fidel Castro (sz. 1926), a kubai forradalom vezetője, a Kubai Kommunista Párt első titkára, az államtanács elnöke, Nemzetközi Lenin-békedíjas. MOZIK Viirös Csillag: délelőtt 10 órakor: Hátsó ablak (színes, m. b. amerikai krimi. III. helyár!), délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Az. ártatlanság bizonyítása (színes, m. b. angol krimi. III. helyár!). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: Hamupipőke (színes, m. b. amerikai rajzfilm), negyed 6 és fél 8 órakor: Alabama (színes lengyel film). Szabadság: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A 34-es gyors (színes, m. b. szovjet katasztrófafilm). este 8 órakor: Hátsóablak (színes, m. b. amerikai krimi. III. helyár!). Kertmozi: (Újszeged) este 9 órakor: Love story (szines amerikai film. Kiemelt helyár!). Kiskőrössy halászcsárda, kert: éjszaka 24 órakor: Zorró (szines olasz—francia kalandfilm. III. helyár!). Kiskőrössy halászcsárda (vldeomozi) este 8 órakor: A nagyfőnök (színes hongkongi karatefilm). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-lg. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi Ugyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.). urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET .Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8-tól déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az Újszegedi Gyermekkórházban van (Szeged, Odeszszal krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a Fül-Orr-Gége Klinika tart ügyeletet Szeged (Lenin krt. 111). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGELYSZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. DUF/J 21.40: Nemzetközi Atlétikai Verseny Kb. 23.10: Híradó 3. 23.20: Himnusz BUDAPEST 2. 19.00 19.05 19.25: 20.00 20.25 20.50 21.00 21.20 Képújság Nasa obrazovka — a Szegedi Körzeti Stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora — (ism.) Mozart: C-dúr (Jupiter) szimfónia — (ism.) Képmagnósok, figyelem! Meghökkentő mesék — angol tv-filmsorozat Mária-ház '— műelemzés Híradó 2. Idegenek — angol tv-film — 2. 22.10: Képújság BELGRÁD 1. 17.25: Híradó 17.45: Burleszkek 18.15: Az érdeklődés szines világa 18.45: Janka Balaz évfordulója 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Lázadás a Baunti hajón amerikai játékfilm 23.10: Hiradó 23.30: Müsorráadás BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.00: Időszerűségek 19.30: Hírek 19.45: Komoly zene 19.55: Nemzetközi atlétikai találkozó ÚJVIDÉK 17.00: Hiradó magyarul és szerbhorvátul Burleszkek Hangverseny Janika Balaz évfordulója Rajzfilm Hiradó Nemzetközi Atlétikai Találkozó 23.00: Hiradó 17.45: 18.15: 18.45: 19.15 19.30 19.55: HRi BUDAPEST 1. 8.25: Tv-torna 15.05: 8.30: Szünidei matiné 10.30: Delta — (ism.) 10.55: Francia tanya — 15.30: tv-film — (ism.) 11.55: Képújság 16.30: 16.20: Hírek 16.25: Női kosárlabda-vb — Magyarország— 16 48: Csehszlovákia 17.08: mérkőzés 17.18: 18.00: Szól a nóta 18.30: Képújság 18.35: Képzőművészeti technikák — osztrák kisfilm 18.00: 18.50: A Közönségszolgálat 18.30: tájékoztatója 18.55: Reklám 19.05: 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 20.05: 19.20: Reklám 20.50: 19.30: Híradó 1. 21.05: 20.00: Reklám 20.05: Jogi esetek 21.25: 20.45: Szülőföldjeim — 23.20: bemutatja: Borsos n.i4: Miklós 0.15: 21.35: Betűreklám 4.20: KOSSUTH 8.20: Eco-mix — (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Karvezetök — 23. — (ism.) 9 49: Harangszó 10.05: Rádiószínház — Holnap kupaszerda — Lendvay György' rádiójátéka 11.10: Mi ez a gyönyörű? 11.26: Az úrhatnám szolgáló részletek Pergolesi vigoperájából 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Törvénykönyv 13.00: Händel: F-dúr concerto grosso 13.16: Kókai Rezső müveiből 14.05: Műsorismertetés 14.09: A magvar széppróza századai — (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Népzenei Hangos Ojság 15.42: Fiatalok muzsikálnák 16.05: MR 10—14 17.00: Zöld a házak között 17.25: Népdalok Somogyból 17.42: Molnár András operettfelvételeiből 18.02: Kritikusok fóruma 18.12: Reklám 18.25: Mai könyvajánlatunk — (ism.) 19.15: Műsorajánlat 19.20: Hídépítők — Lengyel József műve 20.30: Diszkotéta 21.30: Külpolitikai műsor 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kóréh Endre nótafelvételeiből 22.40: Török-világ Budán 22.55: Edwin Fischer zongorázik — 17. 23.45: A Kreder női kar énekel ,0.10: Himnusz 0.15: — 4.20: Éjfél után . .. PETŐFI 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tiz perc külpolitika — 9.05: Napközben 12.10: Fúvósindulók 12.25: Útikalauz 12.30: Lakatos Mihálv népi zenekara Játszik 13.05: Reklám 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Boldog születésnapot! — az ünnepeltek: Bedő István, Benkö Gyula és Juhász Ferenc Legkedvesebb verseiből válogat: Blaskó Péter Egy férfi és egy nő — könnyűzenében Oi szovjet dzsesszfelvételekből — Igor Nazaruk zongorázik Diákfoci Az élő népdal — (Ism.) Közvetítés a MagyarországCsehszlovákia női kosárlabda-vb mérkőzésről Kereszttűzben — A segíthetünk melléklete Ritmus! — a Shadows együttes felvételeiből Az Állami Népi Együttes felvételeiből Rockföldről érkezett Angol mérnök Pesten A Vatikán titka — André Gide regénye — 6. Közkívánatra! Cseh operettekből Éjfél után