Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-13 / 190. szám

Szerda, 1986. augusztus 13. 5 tzeqeJi ünnepi hetek Balogh Péter grafikusművész emlékkiállítása a Sajtóház művészklubjában — augusztus 20-ig. XXV. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Képtárában — szeptember 21-ig. Orosz János festőművész kiállítása a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. Pataki Ferenc festőművész grafikái a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. Szent-Györgyi Albert Szegeden. Dokumentumkiállítás az egyetemek központi épületében' — augusztus 20-ig. Liszt Ferenc-emlékkiállitások: a Somogyi Könyvtárban és a Hermán kollégiumban. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Móraemlékszoba; Lucs-képgyújtemény; Csongrád megyei parasztbútorok és viseletek. Szeged múltja, jelene és jövője. Várostörténeti kiállítás a Szegedi Várban. Kass János-gyűjtemény (Vár u. 7.). Hamlet, pallcsi fiúcska A hely szelleme és a rendezői képzelet Békés András nagyon jól ismeri a „terepet", a János vitézt, a Cigánybárót, a Bánk bánt, a Nabuccót rendezte itt, a Háryt többször is, utoljára 1982-ben. — Szabad a Toscát a Dóm téri színpadon előadni? — A bemutatón kiderül. — Egyszer már igennel válaszolt, hiszen vállalta a rendezést. — Azért vállaltam, mert a színpad és a tér adottságai lehetővé teszik, hogy ennek a kamaraműnek a dimenzióit tágítsuk. — Éppen hogy a kamarajelleg miatt szokatlan a választás. j— Tudom, mire kíváncsi, és azt is tudom, sokan mások is aggodalmasak. Talán nem gondolnak arra a tényre, hogy az opera, mint műfaj, nem egységes. Nemcsak azért, mert egyik darab — akár egy megzenésített színmű; a másikat elsősorban a zenéje határozza meg, az élteti; a harmadik finoman kimunkált _mélylélekrajz — és így tovább. Ám a műfaj más tekintetben is sokrétű: a darabok mindig megváltoznak, mássá válnak, attól függően, hol, mikor és kik mutatják be. Minden helyiszínen az éppen odavaló, sajátos eszközök szükségeltetnek az előadáshoz. Számomra ezért nem lényegi kérdés, hogy idevaló a Tosca, vagy nem, illetve az a legfontosabb kérdés, hogy sikerül-e az éppen idevaló megoldásokat megtalálni, mert hisz ez a jó előadás egyik feltétele. Értem, hogy a 'iszinpad és a nézőtér méretei a tömegjeleneteket, a látványosságot, a dinamizmust kívánják meg — sokak szemében, gondolkodásában az olasz repertoárdarabokat hívják elő. Ezt is természetesnek tartom, viszont nem látom be, miért ne lehetne drámai töltésű, intim jeleneteket is ide komponálni — a hely spelciális adottságainak körültekintő figyelembevételével. — Milyen Tosca-elöadás elképzelésére indította a speciális elöadóhely? — A megszokott három felvonás helyett mi két részben mutatjuk be az operát. Az itteni második rész a hagyományos 2. és 3. felvonás, amely Scarpia szobájában és az Angyalvárban játszódik. Ez a megszokott előadásmódtól eltérő folyamatosság megköveteli, hogy a díszlet olyan monumentális tablója, mintegy metszete legyen a korabeli Rómának, melyben egyidejűleg láthatók a játék helyszínei. Így lehetőségünk nyilik arra is, hogy láttassunk olyan részleteket, történéseket, amelyek a színházi előadásokban a kulisszák mögé utaltatnak, amelyeket eddig soha nem láttak a nézők. Egyidejűleg tudunk játszani a hatalmas római kép különböző helyein. — Ettől lesz más, csak itt megvalósítható hatás? — Részben. Ha a látványosságot tekintjük. A kitáygitott dimenziók, a széles perspektíva, a tobb helyszíBékés András figyeli a Tosca színpadát nen való egy idejű játék a mozgalmasságot fokozza, az akcióizgalmat, a mü kriminalisztikai részét emeli meg. Hiszen itt szökések, üldözések, spionkodások vannak, ármány, szerelem. — Másrészt? — Természetesen következik az előbbi mondanivalómból, hogy szinte függetlenül az imént vázolt látványminőségektől, más lesz ez az előadás, mint a többi, azért is, mert éppen ez az alkotói közösség hozza létre, és nem mások. Olyan szerencsésen alakult az együttműködésünk, hogy korántsem arról van szó, mintha a munkatársaim a meglevő, régi szerepeiket most egyszerűen kitelepítenék a Dóm térre. Ügy dolgozunk, mintha sose láttuk-hailottuk volna a Toscát. Nyugodtan mondhatom: részletezőbben, mívesebben, mint általában a színházban tudunk. Ha ugyanis a saját színházban, otthon próbál az ember, ezerféle egyéb gondjai és dolga van, a művészeket mindig várják valahol. Itt viszont ez a dolgunk, koncentráltan próbálhatunk. Nekem a természetemmel is ellentétes a felhőtlen nagyvonalúság, a felelőtlen felületlesség, és szerencsére a többieknek is az az ambíciójuk, hogy alkotói műhely legyen a próbaterem. Talán nem tévedek: nekik is élményt jelent ez a lehetőség az alkotásra, ugyanúgy, mint nekem. Az eredmény a Dóm téren talán látszik majd, az odaadó munka jó légköre azonban biztosan mindannyiunknak emlékezetes lesz. Sulyok Erzsébet Palics este ojyan, akárha a mesék elvarázsolt erdejében járna az ember. Fantasztikus építmények bukkannak elő váratlanul a sú•rúből, fura lények villóznak föl hirtelen, aztán egycsapásra vaksötét lesz, amint továbbhaladunk, majdnem hasra esünk, hogy aztán rövidesen újabb kiszámíthatatlanságok következzenek. Meglehet, itt minden megtörténhet. Profán alakok most persze megjegyezhetik, bizonynyal a nagy hőségben elfogyasztott, tekintélyes menynyiségú serital tehet minderről, esetleg még a tény, hogy első ízben járok a palicsi rengeteg mélyén — viszont higgyék el, ebben az életben ott, úgy és akkor kell élményt keresnünk, ahol, ahogyan és amikor lehet. És ha a nagyszabású, idén elsőízben és nagyon remélten nem utoljára megrendezett itteni Shakespearefesztivál Hamlet-előadását követően a kritikus az éjjeli Palics hangulatain próbál merengeni, e jámbor szándék. sajna, jelzésértékű is kell legyen. Ahogyan Hamlet (sokadik) híres mondata kifejezi: „Több dolgon vannak földön s egen, Horátio, mintsem bölcselmetek álmodni képes." Hajaj, de még mennyire, tehetnénk hozzá rezignáltán. Hiszen a fiatal 'ljubljanai rendező, Vito Taufer Hamletje legalább annyira döbbenetet keltően rossz előadás, amennyire nehezen hihető, hogy a neves rendező, Ljubisa Ristic atyai bábáskodásával s kezdeményezésével létrejött, imponáló nagyvonalúsággal megrendezett, eredeti ötletekben, programgazdagságban bővelkedő közel kéthónapos, monstre színházi eseménysorozat amelyről augusztus 2-ai lapunkban közöltünk tudósítást) — ennyire tarjácstalan, visszás érzéseket keltő, legjobb esetben is bosszantóan egyenetlennek és kiforratlannak nevezhető előadást eredményezzen. Pedig sajnos, ez történt. Itt a tragédiának, minden színházi alapmű alapjának eredeti cíKészül a Tosca A díszletek már állnak, s tegnaptól a szegedi Játékok szimfonikus zenekara is kivonult a térre, teljes együttessel próbálják a Toscát. A karmester Oberfrank Géza, s a rendező Békés András irányításával jó hangulatban zajlanak az előkészületek a pénteki premierre, amikoris Puccini operája először kerül a szabadtéri játékok közönsége elé. Felső képünkön a Cavaradossit éneklő B. Nagy János a címszereplő DéneS Zsuzsannával az első felvonásban, s ugyaninnen való az alsó képünkön látható jelenet is, ahol Scarpia: Miller Lajos (középen) érkezik meg a római Szent András templomba. me, vagyis hogy Hamlet, dán királyfi, csak úgy módosulhat: Hamlet, palicsi fiúcska. De könyörgöm, mit kezdjek egy hamvasártatlari, bondorhajű, enyhén elké.nyeztetett és hiszteroid fiúcskával, aki sem okos nem akar lenni, sem nem sugall nekem az égvilágon semmit, nincsenek indulatai, csak sértett pózai, nincs filozófiája, csak gyermeteg bölcsetkedési kísérletei, s nemcsak hogy a hatalom, pontosabban annak természetrajza nem érdekli — de azt hiszem, igazából egyáltalán semmi sem. Akkor hát nyugodt szívvel akár el is küld•hetném. ahová kell, megmondhatnám. mit hova — csakhogy... Itt ám műről van szó. Méghozzá magyarul. Arany Jánosnak, anyanyelvünk mélységeit tán legzseniálisabban használó drágakő klasszikusunknak szinte változatlanul meghagyott szövegéről. Arról (is), hogy a Hamlet nekem, alighanem sokadmagammal, „a" Shakespeare-i drámát éDpúev jelenti, mint a palicsi előadások elméletben tán legizgalmasabbnak tűnő darabját. És nem azért, mintha nem lett volna már éppen elég (de még mennyi!) Hamlet-feldolgozás. -értelmezés, -.koncepció", mifene — hanem mert a Hamlet puszta neve borzongást kelt. Közömbös maradni iránta, bizonyosan tudom, teljesen lehetetlen. Adott hát ez a fiúcskaHamletke, másfelől a rettenetesen nehéz, veretes szöveg — körülöttük pedig az a megragadóan szép (mert a természetet nagy finomsággal játéktérbe átnövesztő) színpadi körítés, amit az itteni Nyári Színpad mutat. Színei földöntúli fényben tündökölnek — más szintbe „emelve"— fölöttünk a fák, az ódon(ná tett) falak. S a földíllatú bársonyos, képzelgésekre csábító augusztusi éj, gvönyörű horvát nőkkel a színpad mögötti drinkbár teraszán és Shakespeare— Arannyal kétségbeesetten küszködő magyar színészekkel a közel 800 személyes (jó, ha félig megtelt) nézőteret körülölelő játékplacco.kon. A szegedi Hairből Claude-nak megismert Jakab Tamás palicsi fiúcskacímszerepéről még csak anynyit: börnadrágban és félmeztelen felsőtestre húzott, lezser-elegánsan aláhulló köpenyben léha kis rockernek éppúgy mutatkozni tud, mint üresfejű és nyegle selyenv fiúnak — hogy a. szöveggel éppúgy nem bír, mint társai, még hagyján; feltehetően viszont szín észvezetési gondok is jócskán akadnak vele. Mivel általában eldönthetetlen, hogy a puszta látványon, az egvszer-kétszer aránylag fölpörgetettnek tűnő, hatásos jeleneten túl maga a rendezés miféle Hamletre is törekedett voltaképpen egy tökéletesen rosszul „visszafogott" produkcióval csakis ennek tükrében szem'lélhetők másmilyen, egyébként akár még ötletesnek is nevezhető (ha nem is eredeti) megoldások a vörös meg fekete zászlók, vagy a „triplásitott" Ophelia (Faragó Edit, Varga Henriette, Gyenes Zita) —, aki így talán a nő három örök (?) alaptípusát kívánná megjeleníteni, vagyis az ösztönlény rossz kurvát (fölöttébb ismerős), a bájos-elkényeztetett „besúgót" (nocsak) és a kiszolgáltatott naivát (hát igen, talán . ..) Hogy nőügyekben nemcsak erről lehet szó, a három variáció különböző kombinációját nem is emlegetve: inkább ne feszegessük. Azt sem nagyon, hogy sajna, miért kerül szinte egy (kétségbeejtően alacsony) prozódiai „szintre" a szabadkai Népszínház magyar tagozatának olyan veteránja, mint a Poloniust játszó Barácius Zoltán, a csak néha kicsit jobb Korica Miklós (Claudius), a szerepével mit kezdeni nem tudó Jónás Gabriella (Gertrúd) — és mondjuk az újvidéki színiakadémián most végzett két növendék, Búbos András (Horatio) és Törköly Levente (Laertes) teljesítménye. Ily összefüggésekben kár lenne kiemelni a Rosencrantzot és Guildensternt alakító Arcson. Rafaelt és Sebestyén Tibort, vagy esetleg a sírásóként jót bohóckodni akaró Arok Ferencet. Igen, mert a színészi produktumok összessége csak a palicsi Hamlet sajnálatos alapjelleghiánvát (rosszaságát) segít fölerősíteni. Ha sem nem stilizálunk, sem nem akarunk valamennyire is „hagyományosnak" megmaradni, s mécolv izealmas (és főleg gvönvörködtetően esztétikus!) látvány is önmaga ellen fordul. Fölzárkózik a dühödten mostani bácskai tolmácsolói ellen forduló jó öreg Arany János-textus mellé. így hát? Marad a csodásan lágy, forró palicsi éiszaka. a hideg sör, a kiváló barátok és a gyönyörű horvát nők a teraszon. Hamlet? Talán amott •nyeklik-nyaklik abban a diszkóban. Domonkos László Toxikológiai állomás Veszprém határában kedden elhelyezték a finomkémiai program keretében épülő új toxikológiai kutató-fejlesztő állomás alapkövét. A Nehézvegyipari Kutató Intézet részben saját Jorrásaiból, részben a Magyar Nemzeti Banktól kapott hitelből valósítja meg a 340 millió forintos beruházást. Ezen belül 90 millió forint értékben konvertibilis piacon szereznek be műszereket, berendezéseket és különleges technológiai egységeket. Az állomás üzembe helyezését 1989 első félévére tervezik. Feladata elsősorban a növényvédő szerek, műtrágyák, élelmiszer-adalékok, kozmetikumok és más vegyi készítmények forgalomba hozatalához és felhasználásához szükséges toxikológiai vizsgálatok elvégzése lesz. Az intézményben az alkalmazott kutatások mellett lehetőség nyílik alapkutatások folytatására, valamint új toxikológiai és biokémiai vizsgálati módszerek kidolgozására is. Az 1200 négyzetmeteres központi épületben kap helyet a laboratórium, a klimatikai és környezetvédelmi részleg, s további 3000 négyzetmetert foglalnak el az állatházak es a különböző kísérleti egységek. Ügy tervezik, hogy az intézmény kapacitásának harmadával külföldi megrendelők rendelkezésére áll. Az új toxikológiai állomásra azért van szükség, mert a jelenlegi kutatási kapacitás messze elmarad az igényektől, és ha nem fejlesztik, nem lehet kihasználni a világpiaci lehetőségeket, hiszen ennek előfeltétele a különböző gyártmányokkal kapcsolatos sokrétű és bonyolult toxikológiai vizsgálatok elvégzése. Az állomás létrehozásával nemcsak a kutatási kapacitás többszöröződik meg, hanem eleget tudnak tenni a rendkívül szigorú nemzetközi dokumentációs követelményeknek is. Ezek. ugyanis előírják: a vizsgálatok részeredményeit oly módon kell rendszerezni és megőrizni, hogy szükség esetén az összes dokumentumok akár tíz év múltán is rendelkezésre álljanak. f 0