Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-28 / 202. szám

4 Csütörtök, 1986. augusztus 28. NIIP HOL? MIKOR? „Rugalom" Senki ne keresse egyetlen amit összenyomva megesz a igyekezetünknek is. Ahol mai szótárba se, ilyen sza- rozsda, és kereshetjük, hová egy kis szelep megnyílik, vünk nincs is. Legföljebb lett belőle az erő, olyan in- özönlik oda a szerencseva­nyelvújítók csinálhatták vol- kább, amit kismilliószor ösz- dászok tömege is. Elképesz­na, de hol vannak már a szenyomhatunk, mégis ki- tőén nagy summákat keres­nyelvújitók? Ma inkább ke- rúgja magát. Ezt nevezik het ma az. aki legelőször vág résünk egy mutatós Idegen nálunk általános és kölcsö- bele valamibe, és azonnal szó) —, például: innováció nös érdekeltségnek, és eb- arrébb áll, ha már nincsen —, vagy ha nincsen, csiná- ben még mindig hátrányban üzlet benne. Fölzúgatja néha lünk idegenből, mint ahogy vagyunk. A szakmányban közvéleményünket is, és haj­a sehol se létező decentru- dolgozó még mindig nem landók vagyunk elfelejtett mot megcsináltuk a verete- eléggé érdekelt abban, hogy módszerek után kiabálni: sen magyar alközpont he- munkája — hídja vagy ház- hát ezt nem látja senki? lyett. Ezerszámra a példánk, födele — jó is legyen, mint Ennek nem fogja meg a ke­folytassa, aki akarja. ahogy az épitö se érdekelt zét senki? Ha szinte naponta Nincs hát. Most csináltam h®""6' ho** házában nyáron változnak a szabályozók, ho­a magam szórakoztatására. "e, foJen®k mes az gyan bújhat ki alóluk min­Hogy legyen az ellentétes ol- telén pedig ne az utcát fut- dig? Mifele rugalom az, dalon párja a világnagy Nfk' ,A kereskedelem se er- amelyik rank lov, vissza a nyugalomnak, ami már kez- dekeltf me8- hogy minden- nyilait? dett korülfolypi bennünket, £»Jg Akkora hézagok maradtak minta bozótos iszalag. Nyu- legyen nala es a >a a régi a kemény sza,bályo­g., nyugi, nincs itt semmi ** zás korából, nem győzik be­de^tlcitar'^Sk mé^ .szCrodó buUkos^^ mert tömni a szerencsehajhászok dent kibír mondtuk meg tíz ^ leenaavobb mellett jelentkező tisztesse­évvel ezelőtt is. a még re- "eK" me8 a* fe '7rnv1kis «e's emberek se. Meg kellene Rmtb'nvTk^ ü.ff akdar buí^sSf a Tehető tagna! ^ amíg saját horda­mar nyakig ultunk a sla- has/no. hozza ennél- ,eka el nem tomi az ''y®" masztikában. Észveszejtő kó- ^obb ^vére válogathat kútkitöréseket -. hogy az m u n k'r n vék i hnrf E* ÍakÍe",, o.ajku.akro, vegyük a pél­StSSi^ árulni. Az*»*miSsTkfíe&SSek^: tudjuk kigyomlálni őket egy- lem, mintha ug.v tűnne, sem- ]e{, oldalfúrással is javítani hamar. Van ugyan izgalom miben nem érdekelt. A bol- lehet a helyzeten, hogy föl­is a másik oldalon, de azt a kiszolgálót értem szerelhessük a megsérült ka­Tiem szeretjük. Minek kel- ' ' . ' ,. = rácsonyfát. Finom szabályo­lene kibillentenünk emberek mo&t ,ajtd Ma ndla nln :ással aztán elerhetö, hogv a sokaságát a bejáratott ke- csen, menjen a vevő mas- kúl nem vizeSedik el idő­rékvágásból? Ültessünk bi- hová, biztos lehet benne, nap elótt, hanem nekünk zonytalanságot az emberek ott se kapja meg. termel. Mert arra a nagy lelkébe? Mondjuk azt, hogy nyomásra, ami kitörést, sőt, maholnap betevő falatunk Felemás valami a mi szo- tüzet is képes csinálni, igen se lesz az üzemi konyhán, cializmusunk. Ezer dolog nagy szükségünk van a ru­mért annyit adnak csak, igazolja mar rugalmunkat — gaiom képletére átfordítva « • . : i i tnlix lnrinn ttoln f ¡7 II ictirt ic , • , i 1 i i i is, csak tudnunk kell oko­hogy legyen mit lemosnia a tele lenne vele tíz ujsag is. tányérról a mosogatonak? ha csak fölsorolni akarnank Hirdessük azt, hogy a ven- is őket —, de legalabb eny­san fogni a gyeplőt. Talán nem is úgy, hogy földbe kaja, inkább segítjük, hogy mindenkié futhasson, du ar­ra, amerre mi szeretnénk. Ami hitványságot viszont józan rugalom. Horváth Dezső Hagyományok Tápén Temetőben déglátóipar, aki pedig törzs- nyi van meg. amihez nem verjük akjnek jól fut a esi közönségét regen elvesztette, «terünk hozzányúlni, noha nem hajlandó igazándiból nagyon kellene. Illetve a re­átállni az öt valójában el- «• kaptafat merjük eloven­tartó közétkeztetésre? Vila- ni, noha új bütyök nőtt már „.,__„_. gos, ez az út nem járható. ;> lábunkra. Azt lenne jó ki- felvet az új mozgalom, szű­Hál' istennek, attól se kell mondani, hogy az egeszséges roKanai|aj szedjúk le róla. tartanunk, hogy leszakad élethez teljes korú rugalom és csapjuk bt- a szemétbe, alattunk az új híd, legfol- kell —, ahogy Gorbacsov híeBadt iózan jebb megcsináljuk azt, amit mar kimondta, hogy a na- Id® kell a higgadt józan, kötelességünk lett volna ele- luk meghirdeteti változások okos fej, es a tiszta kez. ve jól megcsinálnunk. Mc- és a forradalom kozé egyen- Mindent meghagyni, amiből net közben persze kiderül, löségi jel tehető. Forradalmi születhet valami, söt, segite­hogy sokkal többe kerül, en- nyugalom nyilván nincs, es hamarabb rím­nél fogva régi nyugalmaink nem is lesz, a forradalmi iz- ni is, hogy hamarabb nap alattomban átmennek izga- Italom pedig veszedelmes já- vilagra jöjjön, de minden lomba, ha akarjuk, ha nem, ték, a forradalmi rugalom zagyvaságot lemeríteni, ami de nem érdemes róla sokat azonban hasznos dolog le- fertözhet. Ide kell igazán a beszélnünk, hiszen közöt- het. tünk vannak még. akik rósz- Megint mondom, felemás szül dolgoztak. Erre is van hajtásai is lehetnek legjobb példánk ezerszamra, tolytas­sa, aki akarja. Azért kellett a két szó nó­tájára harmadikat is csinál­nom, kizárólag saját haszná­latra. mert egyre többször halljuk, hogy rugalmasabbak lettünk, és példái is talál­nánk erre is ezerszamra. Amit azelőtt álmunkban se mertünk kigondolni se, azt most tényként ismerjük el, és bátran dolgozunk vele. A szót gyártottam én csak egyszerű Helmeczy-vágás­sal, aki tudvalevően, a sza­vak végét elmetszi (múlt időben persze, hiszen a nyelvújítás korában' dolgo­zott!), a fogalmat napjaink diktálták. Igazodnunk kell az élet rezdüléseihez, hogy részesei lehessünk az élet­nek. Kínai nagy fal a szocia­lizmust se veheti körül, mert megfullad tőle, ez a sürgető parancs. Vigyázzunk azonban — hadd intsek mindjárt az ele­jén mindenkit —, mert van álrugalom is bőven, és ezt is megtermi rugalmasságba ve­tett hitünk napról napra. Biztosan emlékeznek rá so­kan, nem is olyan régen azon meditált még az egész rpagyar sajtó, szabad-e el­bocsátani szuper nagy gyá­runkból ennyi meg ennyi munkást egyszerre A vezér­igazgató azt mondta, el le­hel, sőt, el is kell, és ez még alaptörvényünket se sérti. Most viszont arról beszél ugyanaz a vezérigazgató, hogy ennyi meg ennyi kínai munkást hoznak be nemso­kára. Azokkal biztosan nem lesz semmi gond, mert. ott­hon megtanulták a munka­fegyelmet, és akkor mennek szabadságra, amikor a nem­zetközi egyezménybe bele­logiait szuper nagy gyárér­dek megköveteli. Ilyesmire is van példa ezerszámra, folytassa, aki akarja. Torvény azonban, hogy a rugalmassághoz, vagy a be­lőle metszőit rugalumhoz ru­gó is kell Nem az a fajta, Az oktatásról Nemzetközi szeminárium Nemzetközi oktatóteleví­ziós szemináriumot rendez­nek októberben Egerben. Az október 2-án kezdődő egy­hetes tanácskozáson több mint 100 hazai és külföldi szakember, köztük nemzet­közi televíziós szervezetek és külföldi televíziók munka­társai, pedagógusok, kutatók, szociológusok, pszichológusok és kritikusok vesznek részt, hogy kicseréljék gondolatai­kat a művelődést, az okta­tást szolgáló műsorok készí­téséről, az oktatótelevizió legújabb elméleti és mód­szertani kérdéseiről. Immár másfél évtizede ad kétévenként otthont Eger e találkozónak. A mostani ta­nácskozás egyik központi kérdése, miként segítheti a televízió a békére nevelés ügyét. Elsősorban olyan, pe­dagógiai célzattal készült műsorokat mutatnak be, amelyek gyermekeknek és fiataloknak szólnak, s ame­lyek közvetve vagy közvet­lenül szolgálhatják a népek közötti megértést, egymás ér­tékeinek megismerését, s a nemzetek közötti együttmű­ködést. A szeminárium má­sik két témájában azt vizs­gálják, mit tehet a televízió az új kommunikációs és in­formációs eszközök megis­mertetéséért. s hogyan szol­gálhatja a televízió minél eredményesebben a felnőtt­oktatást. A plenáris üléseket köve­tően — amelyeknek az egri oktatási igazgatóság ad ott­hont — a résztvevők filmve­títéseken tekinthetik meg a hazai és a külföldi televí­ziók egyes műsorait, és szek­cióüléseken folytathalnak eszmecserét egy-egy speciá­lis témáról. A találkozó nemcsak az új elrrféleti ered­mények és módszerek meg­vitatására ad lehetőséget, hanem a már meglévő pro­dukciók széles körű megis­mertetésére. cseréjére, átvé­telére is. (MTI) megközelíthetetlenül. A te­mető északkeleti részén tisz­Évekkel ezelőtt igen érté- meg, 82 éves korában.) A kes előadást hallottam Nyir- Rév utcai 1964-ben lezárt te­egyházán a „Telkibányai té- metőnek rajzát ugyan meg- ta. gondozott sirpkat találni, metö néprajza" címmel. A találtam a tápéi plébánián, Ebben a temetőben alig van téma már akkor megfogott, de évszám nincsen rajta, betonos sirkeret. Inká"bb sir­de csak évek múlva mertem Ugyanott semmiféle iratot halom, amelynek fejénél fa­hozzáfogni a tápai temetők nem leltem, hogy az akkor kereszt; az 1930-as évektől vizsgálatához. Bátorságom- Temető — ma Rév — utcá hoz természetesén egyre fo- ban levő új temető mikor jelzi a sírt. kozódó érdeklődés is páro- nyílt meg. Ami biztos, a 19. A jelenlegi ü; temető sult. a tápaíak hagyományos század derekán már ide te~ egyre inkább betonkereszl temetkezési szokásairól. Tápé első temetője a je­lenlegi templom körül volt. Amikor a templomot 1939— 41 között bővítették, az új hajó alapjának ásása közben ^'rak nagv"ker^zt­tobb sírt talaltak. A belőlük . | kikerült csontmaradványo Tápé határában levő egykori Asványtiát dűlőben van. Itt már szinte nincsén földhantú sír, fakereszt meg egyálta­lán. Azt szokták mondani ,, ,. , , , , . egy-egy település szociáliá volt. Ma csak a talapzatok h , fölmérhető a saját winna Lr mocr A n nmr .-űertcít metkeztek a tápaiak. A te­mető kellős közepén van a „nagykörőszt", a „közös kö­röszt". Kél oldalán valószí­nűleg a kél lator keresztje , ...... , amelyeket egy-egy téglafal­kat a templom uj hajójának ba é itettek be A kalvária a kozepen földeltek el a ke- késöi már ebben a század_ sobben talaltakat pedig a , , , , temetőjében is. Tápén is jel­lemzővé vált a kriptaépítte­tés. Sokan már életükben el­készíttetik a „kinti örökla­kást". Nincs ebben elítélni-­főoltár mögé. Sajnos nincsen TSj&JgZ ^ ^ egyfajta" divat nrínliinlr ürrn miVnr C7iinf ... . .. . .. ugyan, ami viszont semmi­meg iaJ_emetés__a_ templom ^«^«K ^ ShSl ÍÍS adatunk arra, mikor szűnt ket nemr¿g kiszedléki a plé_ körül, mint ahogyan arról se hogy mikortól kezdtek te­metkezni a Rév utca—Mada­rász utca—Költö utca által bezárt már rég beépült „öregtemetőbe". Az 1920-as évekboi) az akkor még lege­lőnek használt, é.s részben beépült területen édesanyám meg látott fakeresztmarad­ványokat. Nemrég pedig a/ egyik ház újjáépítésékor az alapból csonttöredékek ke­rültek elő. Hogy ez a temető pontosan meddig működött, nem tudjuk. Egyik idős tápai szerint „Amikor Hódi Ilonka a körösztjit fölállittulta an­nak a temetőnek a sarkába amelyik a Hideg Sándorék felé vót, akkor az én nagy­anyám még kislány vót. Az a temető mán akkó nagyon teli vót". (Az adatközlő nagyanyja 1901-ben halt el.) A temető délkeleti része ame, nem tartozjk az ¡!P^.\„,Pa_g^b_elV?Zk°r.?Z!?; ház kebelébe. Ennek ellene­re, mintha nagyon hiányoz­na onnan egy kis harang. Ha lenne (mint ahogyan van is a parókián, csak föl kellene állítani a lábazatát) — meg­szólalhatna temetések ide­te egész nyáron viz alatt áll. Ide már az 1940-es években •se temetkeztek. A nyugati oldal hatalmas orgonabokor, amely a temető egyharmadát teszi ki. Itt vannak a leg­szebb és talán a legrégebbi jen beton síremlékek, szinte Ifj. Lele József Tisza cipő Az idén húszra növelte sa- forint értékű férfi-, női és ját, illetve a kereskedelmi gyermeklábbelit, torna- és vállalatokkal közösen fenn- szabadidocipőket, sportláb­tartott márkaboltjainak a heliket hoz forgalomba. ... ™ „ Meg az idén nyitnak néhány szamat a martfű. T)sza Cl- úja£b márkabz]toti jövör* pogXfír; az üzlethálózata eb- pedlg további húsz üzlettel ben az évben kétszázmillió bővítik a hálózatot 199«. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: ÁGOSTON A Nap kel 5 óra 57 perckor, és nyugszik 19 óra 35 perckor. A Hold kel 23 óra 23 perekor, és nyugszik 15 óra 40 perekor. VfZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 103 rm (áradó). SZAZ ÉVE született Pavel Ágoston (1880— 1946) tanár, könyvtaros, nyel­vész es néprajztudós. 1920-tol Szombathelyen tanított. 1924-tol 1942-ig vezette Vas vármegye és Szombathely Varos Kultúregye­sülete könyvtárat. 1928-tol nép­rajzi tárat is. 1933-ban átvette a Vasi Szemle (Dunántúli Szemle) cimu helyismereti folyóirat szerkesztését. 1941-ben a szegedi egyetemen a délszláv nyelv- es irodalom tárgykörében egyete­mi magántanari képesítést ka-­pott. Nyelvészeti munkassága­nak középpontjában a Mura vi­déki szloVén nyelvjárás vizsga­lata állott. Magyarra fordította Ivan Cankar világirodalmi ran­gú remekeit. HETVENÖT ÉVES J. M. A. H. Kuns (sz. 1911) hol­land politikus. 1950 és 1971 közt külügyminiszter, 1971 óta a NA­TO főtitkára. MOZIK Vörös Csillag: delelött 10. dél­után fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Tűzvonalban (színes, m. b. amerikai krimi. 14 éven felülieknek. II. helyár!). Szabadság: délután fél 4. há­romnegyed 0 és 8 órakor: Szer­zetesek géppisztollyal (színes olasz. film. II. helyár!). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: Jégkirálynö, (színes, m. b. szovjet mesefilm), negyed 6 es fél 8 órakor: Piszkos munka (színes, m. b. ausztrál western­film. 14 éven felülieknek! III. helyár!). Kiskőrüssy halászcsárda, kert: éjszaka 24 órakor: Kelly hősei, I—II. rész (színes, m. b. ameri­kai film. III. dupla helyár!). Kisknrössy Halászcsárda: (vi­deomozi): este 8 órakor: Az amszterdami gyilkosság (színes hongkongi akciófilm). Kertmozi: (Újszeged) este 9 órakor: A Soulin templom szentköntöse (színes k inai­hongkongi kung-fu kalandfilm. Kiemelt helyár!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvé­telt ügyeletet a II. Kórház (Tol­buhin sgt. tan ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 9 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGESZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szomba­tonként reggel 8-tól déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az ÜJszegedi Gyermek­korházban van (Szeged, Odesz­szal krt. 37). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a Fül-Orr-Gége Klinika tart ügyeletet (Szeged, Lenin krt. 111). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 8 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-tól reggel 7 óráig. Telefon: ll-OOu. 16.00: Városok 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.25: Hírek 17.30: Tv-naptár 17.45: A taruto — sorozat gyermekeknek 10.15: Tudomány 18.45: Régi jó slágerek 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Politikai magazin 21.10: Szórakoztató műsor 22.10: Tv-napló 22.30: Plusz műsor BELGRÁD 2. 19.00: Ifjúsági műsor 19.30: Tv-napló 20.00: A ház — filmsorozat 21.20: Hírek 21.25: Művészeti est: Üt a paradicsomba ÚJVIDÉK 15.40: Vetélkedő 16.00: A világ városai 16.50: Rajzfilm 17.05: Híradó magyarul és szerbhorvatul 17.45: Gyermekeknek 18.15: Dok.-frim 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: Panoráma 21.00: Regi bútordarab vagyok — tv-dráma 22.00: Híradó 'szerbhorvátul , PÉNTEK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.40: Tv-torna 8.45: Szünidei matiné 10.00: Nyugdíjasok délelőttje Kb. 10.40: Palotai Boris: Reumavalcer — tv-játék — (ism.) , Kb. 11.25: A zongoránál Körmendi Vilmos — (ism. Kb. 11.55: Képújság EMjKxI ifíTfra BUDAPEST 1. 8.25: Tv-torna 8.30: Szünidei matiné 10.10: Egészségünkért! 10.30: Alfons. a papám — NDK film — (ism.) 11.40: Képújság 17.40: Hírek 17.45: 9-es stúdió 18.15: Képújság 18.20: Tv-börze 18.30: Telesport 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.3ü: liirado 20.05: Suranyi Miklós: A halhatatlan ember — tv-játék 21.30: Hirhatter 22.20: A Tv Galériája — Kecskés Ágnes iparművész 22.50: Híradó 3. 23.00: Himnusz BUDAPEST 2. 17.25: Képújság 17.30: Kerek világ 17.45: Tizenkét hónap — csehszlovák rajzfilm — (ism.) 18.00: A nősülés viszontagságai — 3. — (ism.) 19.10: Atlétikai EB 21.40: Hiradó 2. 22.00: A nősülés viszontagságai — 4. 23.05: Képújság BELGRÁD 1. 15.00: Szórakoztató műsor 15.30: Hirek 15.48 Vetélkedő KOSSUTH 4.30: Jó reggelt! 8.20: Egy nyelvjárásgyűjtő areképe — riport 8.30: Bizet: Dzsamile 9.39: Zeneiskolásoknak — zeneiskolaso'k muzsikálnak 10.05: Két keréken Magyarországon — Glrbe-gurga Göcsejben 10.35: Labirintus — (ism.) 10.50: Verbunkosok, nóták 11.42: A planétás ember — Goda Gábor regénye rádióra alkalmazva — 5. 12.45: Pozsony — a legifjabb főváros 13.00: Zenekari muzsika 13.4t): Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. .. — Gőzünk van hozzá 14.10: A magyar széppróza századai — Levik * Károly: Az igazságról — 1 — (ism.) 14.25: Bornd Weikl operett­dalokat énekel 15.00: Olvasókör 15.30: Zenei Tűkor 16.05: Teliszájjal — az Ifjúsági Rádió kabarémüsora 17.00: Rádiószínház — Akar örökölni? — Fendrik Ferenc hangjátéka (1985) 17.44: Filmzene 17.55: Hamarosan halljuk öket — világhírű művészek Budapesten 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk — (Ism.) 19.15: A birnév előszobájában — (ism.) 20.15: Zenekari muzsika 20.50: örökzöld dallamok 21.30: Rákmegelőzés a Világ­kongresszuson 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Muzeális nota­felvetelekböl — Mindszenti Iván énekel 22.47: „Felhők utja felett" — 150 éve született Theofik Gautier 23.05: Csembalornüvészek — 8. — Igor Kipnis 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI 4.30: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora 8.05: Kuruc nóták — Burka Sándor tárogatón játszik 8.20: A Szabó család — (ism.) 8.50: Tiz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben 12.10: Az NDK Néphadsereg Központi Zenekara játszik 12.30: ..Énekeltem én: Balla Ferenené" 12.45: A berzetei paraszt­zenekar játszik — Flgur József vezetésével 15.45: Törvénykönyv — Forintos költészét" — riport — (ism.) 16.no: Bette Davis énekel — (ism.) 17.08: A Leningrádi Dixieland együttes felvételeiből 17.30: Tanakodó 18.30: Slágerlista 19.05: Közvetítés az atlétikai EB-ről — Stuttgartból 19.15: Operettkedvelőknek 20.03: A Poptarisznya dalaiból 20.50: Tudósitás az atlétikai EB-röl — Stuttgartból 21.05: A lélek jelen van — beszélgetés a 80 esztendős Borsos Miklóssal 21.25: Népdalok 22.10: Váratlan zenei fordulatok — Salánki Hédi műsora 23.20: Bemutatjuk a Joe Henderson trió „Live at the Village Vanguard" cimü új dzsesszlemezét 0.15- Éjfél után

Next

/
Thumbnails
Contents