Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-28 / 202. szám

4 Csütörtök, 1986. augusztus 28. Konzultációk 0 Washington (MTI) Szerdán az amerikai kül­ügyminisztérium épületében megkezdődtek az ' újabb szovjet—amerikai megbeszé­lések, ezúttal regionális kér­désekről. A két fél küldött­ségei külügyminiszter-he­lyettesi szinten vitatják meg a világ különböző körzetei­ben fennálló problémákat, amelyek kihatnak a szovjet —amerikai kapcsolatokra is, A szakértői megbeszélésen a szovjet küldöttséget Ann­tolij Adamisin külügymi­niszter-helyettes. az ameri­kai delegációt Michael Ar­macost külügyminiszter­helyettes vezeti. Az ameri­kai küldöttség tagjai között van Richárd Armitage had­ügyi államtitkár és Peter Rodman, a Nemzetbiztonsági Tanács helyettes igazgatója is. Regionális kérdésekről ed­dig is folytattak már eszme­cserét a két fél szakértői. Megvitatták egyebek között az Afrika déli részén kiala­kult helyzetet, a közép-ame­rikai kérdéseket, a délkelet­ázsiai térség problémáit, és az Afganisztán körül kiala­kult helyzetet. A megbeszé­lések célja nem megállapo­dások kidolgozása, mivel a felek nézetei rendkívül elté­rőek ezekben a kérdésekben, hanem az álláspontok tisztá­zása, és az. esetleges közös kiindulópontok feltárása. Amerikai részről azt hangoz­tatták, hogy az. ilyen megbe­szélések „építőkövek" a kül­ügyminiszteri tanácskozás, illetve az. esetleges szovjet— amerikai csúcstalálkozó alapjaihoz. Rendőrsortííz - húsz halott 0 Johannesburg (AP) Húsz halálos es legalább hatvan sebesült áldozata van azoknak a támadásoknak, amelyeket kedden este és szerdán reggel hajtott vég­re a dél-afrikai rendőrség Johannesburg feketék lakta negyedében. Sowetóban. Az összecsapásoknak köz­vetlen kiváltó oka az volt, hogy a hatóságok megpró­báltak több olyan személyt kilakoltatni, akik az úgyne­vezett bérlőbojkottban vesz­nek részt. Az intézkedés el­len tiltakozók negyed egyik üzlete előtt barrikádokat emeltek. Dél-Afrikában folytatódnak az összecsapások totíak, s ennek következté- gött tüntető tömeg szétosz­ben hét fekete meghalt. Egy latására. hasonló tüntetésnél szerdán A hérlőbojkott majdnem hajnalban négy feketét löt- pontosan két évvel ezelőtt tek le a rendőrök. kezdődött, amikor a helyi A több halálesettel végző- hatóságok bejelentették, hogy dő összecsapások a júni- felemelik a lakásbérleti dí­us közepe óta érvényben le- jakat. vő szükségállapot legsúlyo- Azóta a hatóságok és a a kétmilliós sabb esetei közé tartoznak, feketék közötti összecsapá­Helyi lakosok a Reuter brit sokban legalább 2 ezer 100 hírügynökségnek telefonon ember, többségükben feke­A/. összecsapásról ki- elmondták, hogv a-rendőrök ték vesztették életüket, kö­adott hivatalos jelentes sze- mindenkire és mindenre löt- zülük csak az utóbbi 10 hét­z!2ánáttanite megSesUetfík tek' t>les '«szereket, gumilö- ben, a szükségállapot ismé­negy rendőrt. A kivezényelt vedékeket és könnygázt telt bevezetése óta több mint alakulatok ezután tüzet nyi- használtak a barrikád mö- 250-en haltak meg. i ríni,, Vinn""— ! «55«: :} RADIOTELEX MEGBlZOLEVÉL­ATADAS Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán fo­STOCKHOLMI KONFERENCIA Fontos elvi megállapodás született a katonai tevé­gadta Tadeusz, Czechowiczot, kenyseg előzetes bejelentésé­a Lengyel Népköztársaság új ről kedden Stockholmban, magyarországi rendkívüli és az európai bizalom- és biz­meghatalmazott nagyköve- tonságerősítő. valamint le­tet, aki átadta megbizóleve- szerelési konferencián. A let Az átadásnál jelenvolt katonai bizalomerősítő in­Barity Miklós kulügyminisz- tézkedések kidolgozásával ter-helyettes. foglalkozó munkacsoport ÜDVÖZLŐ keddi ülésén részt vevő or­TAVIRAT szágok képviselői hosszas .. . , ' .. tanácskozás után meghatá­Varkonyi Péter, a Magyar rozták hogy müyen kaJ_ Népköztársaság külugymi- nai mozdulatokat kell köte­ti is/.tere taviratban udvö- ,ezöen bejeienteni a többi zölte Ioan Totut. a Román Szocialista Köztársaság kül­ügyminiszterévé történt ki­nevezése alkalmából. Nemzetközi ifjúsági találkozó Politikai tanácskozással és képviselőinek. A küldöttek szakmai versenyekkel foly- ellátogattak a Margitsziget­tatódott szerdán Budapesten re. felkeresték az óbudai a szocialista országok fövá- napközis tábort, majd kirán-' rosainak XIII ifjúsági talál- dúltak az uttorövasúttal. A kozója. A S/ámitástechnika­Alkalmazasi Vállalat Szaka­sits Árpád úti székházában rendezett tanácskozáson négy földrész képviseletében mintegy 150 fiatal vitatta meg, hogy az ifjúsági szövet­ségek mii tehetnek a fiatalok eszmei, politikai nevelésé­ért. A tanácskozáson Dersi Mi­hály, a KISZ budapesti bi­zottságának titkára, a talál­kozó előkészítő bizottságá­nak elnöke köszöntötte a résztvevőket, Kiss Péter, a KISZ budapesti bizottságá­nak első titkára, a magyar delegáció vezetője felszóla­lásában kiemelte, hogy a vé­leménycserének jó alapot ad a baráti országokat összekö­tő internacionalista szolida­ritás. Az ifjúsági szövetségek képviselői egyként hangoz­tatták: a beke megőrzésénél ma nincs tontosabb feladat, s mindent meg kell tenni a fegyverkezesi verseny meg­fékezése érdekében. Töb­bek kiemelték, hogy a fiata­loknak elöl kell járniuk a tudományos-technikai forra­dalom eredményeinek el­terjesztésében. nagyobb tu­dással kell részt vállalniuk az új eredmények létrehozá­sában, küzdeniük azok mi­előbbi alkalmazásáért. A tanácskozással egy idő­ben négy helyszínen rendez­ték meg a szakmai versenye­kel. A noi fodrászversenyt budapesti, az esztergályos­vetélkedőt prágai, az autó­s berlini, a számító­gép-programozóit pedig prá­gai és budapesti fiatal nyer­te. Szerdán külön programot rendeztek az ifjúsági szövet­ségek gyermekszervezetei Szofit szerdai programja a planetáriumban fejeződött be. ahol lézerbemutató szó­rakoztatta a vendégeket. érintett államnak. ROBBANÁSOK ÓRAKON AT Robbanássorozat rázkódta­tott meg kedden este egy lőszerraktárt az afgán fő­város nyugati részeben — jelentette a kabuli rádió. Az órákon át tartó robbanások következtében tűz ütött ki. Az afgán biztonsági erők evakuálták a íakosságot a veszélyeztetett területről. A robbanások közvetlen oka — amint azt az idezett adás ban közölték — műszaki hi­ba volt. VSZ-tanácskozás ® Moszkva (TASZSZ) A Varsói Szerződés tagál­lamainak külügyminiszter­helyettesei szerdán Moszk­vában tanácskozást tartot­tak, amelyen részt vettek a testvérpartok illetékes KB­osztályainak képviselői. A résztvevők a nemzetközi "égkor javítását, a fegyver­kezési verseny beszüntetését és az atomfegyverek felszá­molását célzó közös külpoli­tikai javaslatok fényében az együttműködés időszerű kér­déséit vitatták meg, különös tekintettel a Szovjetunio 1987. január elsejéig meg­hosszabbított. kísérleti atom­robbantásokra vonatkozó egyoldalú moratóriumára. A tanácskozás a tárgysze­rű elvtársi együttműködés szellemében és a megvitatott kérdéseket illető nézetazo­nosság jegyében zajlott le. Gyilkosságok 0 Róma (MTI) Kedden a szicíliai szerve­zett alvilág, a maffia, gyil­kosságsorozatot hajtott végre a dél-olaszországi szigettar­tomány székhelyén, Paler­móban: egy órán belül há­rom gyilkosság történt, há­rom különböző helyszínen. Befejeződött a nemzetközi rákkongresszus A nemzetközi rákkong- gyógyításban a jelenleg sem­resszuson. szerdán, befeje- mivel sem helyettesíthető ződtek a tudományos tanács- Alpha—2 interferonnak, kozások, szakmai sajtótájé- amely hasznosan alkalmaz­koztatókat tartottak, meg- ható például az őssejtes leu­tartották a záró sajtótáje- kémia kezelésében. Ugyan­koztatót, és a záró plenáris- csak igérétes a Gamma— ülést is. Interferon és az úgynevezett A kora délután megtartott KJ^"2 elnevezésű záró sajtótájékoztatón dr. Kesz,lmen> Lapis Karoly, a kongresszus A kongresszus főtitkára elnöke és Eckhardt Sándor kérdésekre válaszolva hang­főtitkár elmondta: nagy elő- súlyozta: a kongresszusnak rehaladást értek el a daga­natos betegségekkel kapcso­latos kutatásokban. A nem­zetközi rákkongresszus ered­ményét abban látták, hogy 8200 tudós vitatta meg a nem az volt a célja, hogy gyógymódot keressen az AIDS-betegség ellen. A szerzett immunhiányos be­tegség nem rákos kór. Ugyanakkor fontos témája daganatos megbetegedések volt a kongresszusnak, hogy diagnosztikájának, illetve vizsgálatának segítségével kezelésének eredményeit, tanácskozáson kat, szóltak arról is: fontos előrehaladást értek el az on­kogének és az antionkogének legfrissebb megfigyelhető, milyen mo­összegezve a don fejlődnek ki egyes rá­elhangzotta- kos megbetegedések. Dr. Medve László egészség­ügyi miniszter szerdán fo­hatásmechdnizmusának vizs- gadta a Nemzetközi Rákelle­gálatában. és abban is, hogy nes Szövetség vezetőit, dr. ezek miképpen indítanak el rákos folyamatokat. Előre­léptek a monoklonális anti­Karl Schmidt professzort, a szövetség új elnökét, dr. Ge­rard Murphy főtitkárt, dr. testek tumordiagnosztikai és Philip Selbv igazgatót, vala­terápiás alkalmazásában, s mint dr. Eckhardt Sándor fontos téma volt a daganat- egyetemi tanárt, a vezetőség áttét-képződés mechariiz- új tagját. A nemzetközi szer­musa is. A klinikai kutatási ered­ményeket érintve, rámutat­vezet elnöke megköszönte, hogy a XIV. nemzetközi rákkongresszus megrende­tak: a tudósok kiemelten zéséhez biztosított feltételek foglalkoztak a szervezet bio- elősegítették a kongresszus lógiai válaszát befolyásoló sikerét. Tárgyaltak a továb­anyagokkal. ták : fontbs Megállapítot­szerepe van a bi nemzetközi együttműkö­dés fontosságáról is. (MTI) Kohl nyilatkozata Á menekültkérdésről 0 Nürnberg (MTI) üldöztetés miatt akarnak be­Helmut Kohl nyugatnémet jutni az NSZK-ban. Az. első kancellár bejelentette, hogy kategóriába tartozókat a ha­a bonni kormány a jövőben tóságok már a határon visz­saját eszközeinek latba ve- szafordíthatják. A kormány tésével igyekszik gátat szab- döntése értelmében az eddi­ni az ázsiaiak és az afri- gi két év helyett öt eszten­kaiak beáramlásának. A kan- deig nem kaphatnak mun­cellár szerdán sajtóértekez- kát azok a személyek, kik­leten ismertette kabinetje nek menedék jogosultságát előző este elhatározott in- még nem ismerték el. Pénz­tézkedéseit. birsággal sújthatnak továbbá Mint közölte, elsősorban «'ya« repülőgép-társaságo­olyanoknak kívánják útját kat. amelyek érvényes be­állni. akik kimutathatóan utazási okmánnyal nem ren­életkörülményeik javítása- delkező külföldi utasokat nak reményében, nem pedig szállítanak az NSZK terüle­politikai, faji vagy vallási tére Barangolás a Szentföldön 3 Dafja két arca Ha azt mondom, Jaffa, a magyar emberek majd mindegyike először rávágja: narancs vagy szörp. Pedig a gyümölcséről híres Jaffa egyben a világ legrégebbi kikötőinek egyike, a Földkö­zi-tenger keleti partjának sokat megélt, telepü­lése Az időszámításunk előtti XVI11. században épült, a térség fő erődítményé volt. A XV. szá­zadban II Ramszesz fáraó elfoglalta, s kezde­tet vette az egyiptomi uralom, majd az asszir, perzsa és római hódítók martaléka lett. Heró­des uralkodásának idejen, a keresztény időszá­mítás kezdete előtti években települt ide az el­ső zsidó kolónia. Jeruzsálem egykori virágzó kikötőjéből — sok viszontagság után — pusztu­ló település vált. A szomszédságában szeré­nyen meghúzódó külváros, Tel Aviv, egyszer­csak túlnőtt rajta. A régi vár maradványai ro­mokban hevertek, a zsidók arabok építette, el­hanyagolt házakban laktak. Különös szerepcse­rével. a főváros külvárosává lett Jaffa 1959-ig a bűnözés, a prostitúció fészke volt. Akkor ha­tározták el Tel Aviv vezetői, hogv a tengerpart karéjában, kis dombon vergődő Óvárost újjá­építik. meghozza a XIX. századi városkép hely­reállításával. Különös műgonddal láttak ^mun­kához. összefogva történészek, régészek és épí­teszek. melynek eredményeként az egykori arab város mára izraeli művészek otthonává és turistaközponttá vált. Hangulatos vendéglő, em­lektárgyárus fogadja a kíváncsiakat, s rögtön ,egy i. e. III. századból való, föltárt katakom­ba „csatol vissza" a múltba. A tűző napfényben vakító, fehér kövek, szűk sikátorok között kaptatunk a dombra. Nem hemzsegnek itt sem a turisták: Izrael is meg­érezte az idén az amerikai látogatók távolma­radását. Jobbról magas várfal takarja el a ki­látást a tengerre, balról apró ablakú, sziklából épített lakóházak. Az egyik behúzott zsalugáter mögül lágy zongoraszó szűrődött ki; az idilli hangulatot egy fölröppenő sirály éles sikoltása töri meg. A magasból aláomló piros petúniák, a kanyarulatokban meglepetésszerűen föltűnő rózsaszín és vörös leanderek művészien kihí­vóak ebben a kápráztatóan fehér környezetben. Cégtábla nyílik a látószögünkbe: Révész Dá­niel — olvasom. Belépünk a szűk kapun: né­hány lépcsőfokkal följebb virágokat öntöz egy asszony. Magyarul fogadja köszönésünket. Az üzletben festmények, szobrok, rézkarcok — nyugati turisták zsebére méretezett árakkal —, az. erdélyi születésű mesternek és fiának mü­vei. Odébb újabb és újabb perspektívák: mély­ségek, magasságok, kiszögellések és mélyedé­sek, erkélyek, teraszok, lépcsők, míves kapu­szárnyak és boltíves ablakok. Elhaladunk az első zsidó vendégház előtt, építésének idejét az 1740-es évszám jelzi. Kis lér, errefelé ritka látvánnyal övezve: a fák alatt zöld a fű. Zöld, mert itt állandóan locsolják. Középen jelképes — minden hófehér köböl faragott —, kapu­szerű művészeti alkotás. Az egyik függőleges oszlop Jákob álmát — angyalok az égig érő létrán — ábrázolja, a másik Izsák állatáldo­zatát, a rajtuk keresztben nyugvó hasábra Je­rikó falainak összeomlását faragta a szobrász. Aztán megint a mai művészet varázsa. Itt ta­lálkoztam először — később Jeruzsálemben — Frank Meisler alkotásaival. Az 1958-tól Izraelben élő szobrász rézzel, vas­sal. ezüsttel dolgozik. Egyebek között Johnson. Kennedy. Ford, Sadat, Kissinger otthonát dí­szítik ajándékai. Nagy darab, súlyos, groteszk alkotásai bibiliai témákat dolgoznak föl. de hu­moros figurák, portrék is tarkítják repertoár­ját. Az Óvárosban helyet kapott egy többszintes kulturális centrum is. amelyben kiállításokat láthatnak az érdeklődők, művészek alkotásaiból vásárolhatnak .festményeket, szobrokat, fali ke­rámiákat, ékszereket éppúgy, mint bazári em­léktárgyakat. Utunk elején lévén, befizettünk fejenként 15 sókéit — 10 dollárt — egy Expé­riences in Izrael című, sztereó, szuper széles­vásznú mozira, amelytől sajnos csak szegé­nyebbek lettünk, de okosabbak nemigen. Egy propagandafilmért — egyébként kiváló mester­munkáért — fizettük meg az igen borsos tanu­lópénzt. » Szerettük volna megnézni a Szent Péter­templomot is, de sajnos, ki tudja, miért, zárva volt. Pedig Jaffához fűződik Péter apostolnak egyik csodatévő legendája: a hagyomány sze­rint itt keltette életre a tabitha asszonyt. Ál­lítólag itt adott szállást Péternek és Simonnak az a bizonyos tímár, akinek a háza ma is lát­ható. A múlt szele azonban akkor érintett meg, s akkor bűvölt el igazán a hagyomány ereje és időtlensége, amikor a kikötőnél fölfedeztük Androméda állítólagos szikláját, amelyhez — a monda szerint — szülei kikötötték a király­lányt, fölajánlva öt engesztelésül a tengeri szörnynek. Még Perszeusz és Androméda megható tör­ténetén révedeztem, amikor leértünk Jaffa ke­vésbe mesés, nagyon is valóságos negyedébe. A domb tövében roskadozó, kiégett, füstös házak, legtöbbjébe „padlásról nez be az ég". Az alag­sori födémet gerendakkal támasztják alá, hogy az ott dolgozó lakatosra, cipészre, autószerelőre rá ne szakadjon a mennyezet. Csodával hatá­ros. hogy egynemely, szebb időket látott palo­ta legalsó szintjén hogy. képes működni az a sok arab kiskereskedés: megélnek itt a gyü­mölcsárusok, mézes sütemények garmadáját kí­náló cukrászok, fagylaltosok, bazárosok, Beté­vedtünk a közeli piac forgatagába, még min­dig kezdő, tanulatlan idegenek, és 10 sékellel szegényebben — s akaratlanul — egy nyak­lánc-fülbevaló-karkötő együttes tulajdonosa­ként kerültem ki onnan. Akkor még nem tud­tuk, hogy az erőszaknak akár erőszakkal is el­lent kell állni, ha nem akarja elszórni kevéske pénzét az ember. A turisták fogytával ugyanis minden külföldiben zsákmányt sejtenek az élelmes kereskedők, képesek az először 50 sé­kelre tartott portékát akár a tizedéért is oda­adni. csak vigyék. Elszántságuk akkora, hogy karon ragadva, berángatják az üzletbe a va­cilláló idegent, ott erőnek erejevei ráaggatnak valamit, s nem engedik ki, amíg nem fizet va­lamennyit a , szerencsétlen. A sötét odúból a napvilágra kerülve, mar széles mosollyal, váll­veregetve búcsúztatják áldozatukat. Megérdem­li, hiszen az üzlet csak megköttetett... Itt, Jaffában, néhány óra alatt tanúja vol­tam annak, ami a mai Izraelnek lényege: a régi és az új, a civilizáció és a hagyományok, n gazdagság és a szegénység egyidejű jelenlé­tének, különleges, sajátos keveredésének. Chikán Agnes (Következik: Jeruzsálem: a világ közepe.)

Next

/
Thumbnails
Contents